Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-18 / 12. szám
Sokszor íelldéztern azóta ezekét a* éjszakákat. S ha felvillan e- löttem egy-egy emlékkép, néha még ma Is megborzongok. A fé'- beszakadt álmok, a félelem és rettegés éjszakéi voltak azok. Egy eset különösképpen megragadt emlékezetemben. Akkor már a Bakonyon túl jártam. Egy kukoricásban húzódtam meg éjszakára. A kukoricaszárai kivágták ugyan, csomókba is rakták, de már nem volt, aki hazavlgye, A lovat elvitték a tehenet, ökröt a kormányzó nagylelkűen odaajándékozta a németeknek, a mar.i- dék ment a sa|ál hadaknak, a ke lett hadszíntéire. Nem volt fogat, így hát a kukorlcakórö kint veszett a mezön. A magamfutla csavargók szerencséjére Este kilenc óra tájt érkeztem egy kukoricáshoz Goridollam. megállók, pihenek egv keveset — és haidlk előre. Csakhogy hirtelen olyan fáradtság és álmosság ereszkedett rám. hogy nem voltam képes feltápászkodnl. Arról nem Is szólva, hogy a lábam meg- dagaut. jól klbéleltero a legnagyobbnak látszó górérakást, és lepihentem. Öreg reggel vnlt, mire felébredtem. Felülök, és em béri hangokat hallok a közelben. Kllesek a kukoricaszárak között, és ja) tsteneml — csendőrök! Két kézre fogott puskával járnak az egyik rakástól a másikig. Puskájuk végén feltüzött szurony. Azzal bökdöslk a górérakásokat. Meghűlt bennem a vér. Most mit tegyek? Futni szamárság. Itt maradni, csak Itt maradnll löjjön, aminek jönnie kell. Gyorsan kettérántottam a derékaljnak letett kévét, és lóhalálban kaparni kezdtem a földet, akár az ür gézö puli. Vagy kiásom, vagy keresztüldöfnek. Pillanatok alatt mély vályúban feküdtem, a biztonság kedvéért még a görécsomót Is magamra húztam. Lélegzetvisszafojtva füleltem Izgalmamban majd kiugrott a szívem. A csendörcslzmák nehéz dobaja mind közelebb és közelebb ért hozzám. Életem talán legborzalmasabb pillanatai voltak ezek. Minden mozdulat — biztos halál. Erősen belemarom testem a földbe, hogy minél besszebbre kerüljek a szurony hegyétől. így talán nem érhet el, de nyomban elfog a kétely Is: ml lesz ha mégis a- gyonszúrnának. És abban a pillanatban balról Is, Jobbról nagyot zörrent a gó- rérakás, felsajgott a testem, és én átdöfve zuhantam a feneketlen sötétségbe. Amikor magamhoz tértem, és bódultán kidugtam fejem a góré- csomóból. teljes nyugalom uralkodott a kukoricaföldön. Értetlenül ültem a górésátor alatt, és sehogy sem akartam elhinni, hogy élek. Kibújtam, és körülnéztem. Nem túl messze egy falut pillantottam meg. Első gondolatom az volt, hogy belopödznm a szélső házba, és kérek valami ennivalót. Mert Igen marcangolt az éhség. Aztán jobbnak láttam inkább nagy ívben elkerülni a falut. Még vagy egy hétig vándoroltam. Itt-ott felkapaszkodtam egy- egy parasztszekérre, míg végre elértem a Dunát. jól emlékszem, alig derengett még az ég, amikor váratlanul u- tamat állta a folyó. Minél előbb a túlsó partján szerettem volna lenni. Am híd sehol sem volt. Történjék bármi, bemegyek a legközelebbi folyóparti házba, határoztam el. Egy öre.gemberl meg egy fiatalasszonyt találtam a házban. Bi zalnmkelto embereknek látszottak, ezért hát őszinte voltam hozzájuk. Sokáig náluk sem Időzhettem. Még másnap tovább akartam menni, Bizonyosan akad valami csónak vagy bal.ászladlk, rernéuyked ted. De tévedtem. A csónakokat összeszedték a kaíonák. Egyetlen rozoga ladikot találtunk csak egy öreg halász kertjében, de annyira rossz volt, hogy attól tartottam, hogy erősebb hullám darabokra zúzza a víz közepén. Nem volt más hátra, mint tutajt á csolni uszadék fából. Estére készen állt a tákolmány. Mindjárt vízre is bocsátottuk, úgyhogy Ismét szabad lett előttem az út. Este nvolc óra tájt oldottuk el a tutajt. A vastag fűzfánál ott állt szál egyenesen az öreg. Mögötte a fiatalasszony. Megragad tam a négy méternyi hosszú póznát, mely evezőmül szolgált, és ellöktem magam a parttól. A vaksötétben megpróbáltam kellő 1- rányba fordítani Ingatag jármüvemet, de az ár hátára kapott, és lassan körbeforgatva sodorni kezdett lefelé. Csak most eszméltem, rá, mennyire Hesztö a sötétség, és mennyire lélelmetes a folyó. Én ostoba, szűköltem magamban, miért Is nem hallgattam meg az öreg tanácsát! Ekkora u- tat megtettem, most pedig akár egy elsodort fyúkól, forgok Itt a víz tetején, tehetetlenül, kiszolgáltatva az árnak. Egy erős örvény akár szét Is szakíthatja a tutajt. Bizony, nem volt tréfadolog a vaksötétben átadni magam a fo- lyőnak. Még ma Is borsódzik a hátam, ha arra a tutajns átkelésre gondolok. Persze, amikor vagy két faluval lejjebb kikötöttem a másik oldalon, nagyot dobbant a szívem. Nem sokat elmélkedtem a szerencsés partraszállás után. Hozzákötöttem a tutajt egy fához, és elindultam egyenesen nyugat felé. Egész éjszaka a folyó mentén haladtam, tudtam, így nem tévedhetek el. Most már éjjel-nappal mentem. Felajzott az otthon közelsége. Hajtott az Izgalom. Csak delenként pihentem egy-két órát. Mivel Fanninak azt írtam a levélben. hogy András-napra várjon, minél előbb otthon akartam lenni, ne kelljen sokáig nyugtalankodnia miattam, úgyis késtem már. András-nap még az öreg vl- zlember házában elmúlt rajtunk. Az átkeléstől hazáig jószerivel semmilyen említésre méltó dolog ne'ra történt velem. Utamat sem állta senki, így hát harmadnapra, még Szent Miklós előtt otthon lehettem. Otthon... Anillyeii boldog Izgalom ömlött el bennem, átlépve áhított szülővárosom határát, a- mllyen magasra szökött bennem az öröm, arra gondolva, hogy pár perc múlva viszont láthatom édes Fannimat,, szép gyermekeimet, n- lyan nagy volt a döbbenetem és szomorúságom, amikor megpillantottam a házunkat... a romhalmazt a helyén.... Csak álltam dermedt lélekkel, és bámultam a romot kétségbeesetten. 16 helyen járok? Nem tévedtem rossz utcába? Semmiképpen sem tudtam valóságnak elfogadni, hogy a ml kis öreg házunk ne álljon a megszokott helyen. Körbementem rajta. tekingettem Jobbra-balra, újra tájékozódni próbáltam. Majd vlsz- szaballagtam oda, ahol először megálltam. Akárhogy nézem .is. mondtam magamban, ez bizony a ml házunk. Vagyis csak volt... Két sarka épen állt, a többi ré szR romokban hevert rádöntve a várdomb oldalára. Az ajtótélták meg a tetőgerendák csupaszon meredtek az égnek. Ijesztő kép volt. A rettenet valójában csak akkor fogott el, amikor ez a kép tíelehasltott tudatomba. Istenem, futott át rajtam, de ha a ml kis házunk így, akkor Panni meg a gyerekek... Nem mertem vé.gtg- gondolnl. Ml történhetett? Levelet Igen régen kaptam. Azóta... jézus Máriám, mit tegyek. Megkérdezzem a szomszédokat? U- gyan hol lehet a családom? A feleségem, anyám, apám... Benyitottam a szomszéd ház egyik lakásába. Kopogtatok, kiáltozok, sehol senki. Kétségbeesésembe bosszúság vegyült. Hát nincs, aki megmondaná, hol a családom!? Hazaérkezik egy ember ennyi Idö után. Ilyen messziről, és nincs, a- klhez szólhatna. Megfordultam és lélekszakadva rohantam az anyósomhoz. Útközben sok mindenre gondoltam, és csak egy másik romos ház láttán ötlött lel bennem, hogy Itt Is harcok lehettek. Ha a mi kis házunk elpusztult, suhant át ismét rajtam, akkor Panni és a gyerekek... apám... A félelem a költő szavait Is újra e.szembe juttatta. Szinte beestem az anyósomék házába. Majd betörtem az ajtót. Egészen me.gret- tentek tőlem. Emlékszem, az a- nyósom a tűzhelynél állt, apám a fehérneműs ládán ült, nagy csntoraplpával a kezében. — Lóránt! — slkoltott fel az a- nyósom. — Édes fiam... A nyakamba borult, és zpkpg,- nl kezdett. Apám ts felállt, és n- dalött hozzánk, de az anyósom egykönnyen nem tudott leszakadni rólam, ölelgetett, csókolt, össze-összecsapta a kezét, majd újra rám borult, és csak zokogott, zokogott.... Igen rossz sejtelmeim voltak. Amikor végre apám Is hozzám férkőzhetett, megkérdeztem: — És Panni? Hol van Panni meg a gyerekek? Egy Ideig csend volt. Hirtelen az anyósom Is elhallgatott, de aztán újra jajveszékeinl kezdett. Szinte magánkívül... — Pannid, fiam... — mondta a- pám mélyen szemembe fúrva a tekintetét — Pannid meg a kislányod... mert lányod született... már nem él... Csak álltam dcrmedten, hol a- pám, hol az anyósom arcát fürkészve, és fásultan meredtem magam elé. Nem él. MII jelent az, hogy „nem él“? Talán nincsenek Idehaza... Panni' orvoshoz vitte a kicsit. A második gyerekünket, akt Iány.nak született. Igén, hiszen mondta Panni, hogy göndör hajú kislányt szül nekem... és meg Is szülte, apám Is mondta az 1- mént.... — Igen... Igen, apám — dadogtam —, és mikor jönnek haza? Apám rám nézett. Az arca száraz volt és borús. A szeme végtelenül szomorú. Sohasem láttam öt azelőtt sírni. De akkor, ahogy ott állt előttem szikáran, roskatagon, egyszer csak megeredt szeméből a könny, és furcsán rángatózva ö Is zokogni kezdett. Ügy mondta halkan, alig érthetően: — A te szerelmes Pannid... a kislányotokkal már nem jön vlsz- sza soha többé... fáint ahogy é- desanyád... az én drága jő Borisom se... — Nem térnek vissza soha többé? — Nem. — Nem? ■— Meghaltak... Leroskadtam a ládára. Csak most értettem meg, hogy ml is történt velük voltaképpen. Ültem kábultan, száradó torokkal, és csupán annyit érzékeltem, hogy a szívverésem lelassult, és valami furcsán pattog az agyamban. Ahogy száradt a torkom, ügy világosodott meg fokozatosan előttem, mily rettenetes csapás ért. mily mérhetetlen bánat szállja meg lassan-lassan a bensőmet. É- reztem, hogy fokozatosan megmerevednek a tagjaim és megbénul az agyam. Amikor már a fulladásig kiszáradt a torkom, és a szemem Is elhomályosodott, hirtelen, mintha nem Is velem történne. engem Is megremegtetett valami, és az asztalra dőlve zokogni kezdtem Amikor magamhoz tértem, és felegyenesedtem a ládán, az a- nyósom megszólalt: — Hál’ Istennek |ó! kisírtad magad. Most már könnyebb lesz... jó Idő múlva kipréseltem magából: — Láttam a házunkat... apám... Hogy történt? Apám rám emelte zavaros tekintetét, de aztán újra csak a földet nézete. Úgy mondta jókora szünet után. akadozva: — Október végén... újra megjelentek a város felett... az amerikai repülőgépek. Már nem volt szőnyegbombázás... csak néhányat dobtak a városra. Egy az olajfinomító kertjében esett le, egy a felrobbantott hídnál, egy meg ott... — Te Is otthon voltál? — Akkor most nem lennék Itt. Ok hárman voltak otthon... az Isten nyugosztalja őket.. A bomba, ha láttad, éppen a fal tövébe csapott, és rátuk döntötte a házat... — Azt mondtad, ofctöber végén? — Igen, október utolsó napjaiban. — Hogy reménykedtem, menynyire Igyekeztem haza. ök meg már rég halottak voltak. Drága Pannikám, szegény édesanyám! — A fiad Itt volt a nagyanyjánál... — És most hol van? — kaptam fel a fejem. — A szomszédban, játszik a barátaival. Az anyósom elindult, hogy hazahozza. Azóta persze felnőtt ember lett a fiam. Csehországban él a családjával. A háború végén tengtem-leng- tem. Nem érdekelt, hogy szökevény vagyok. Ha elfognak és kivégeznek, azzal sem törődtem volna. Hetekig nem jött álom a szememre. Ha éjfél tájban liaza- vetödtem és lefeküdtem, megjelentek előttem kedves halottalm, Panni, édesanyám és a pld lányom, akit még látnom sem adatott meg. És velük beszélgettem. Reggel mindig fáradtabbat! keltem, mint ahogy leteküdtem. Gyakran kimentem a temetőbe, meglzgattara a széles sírt, ahol mindhárman együtt feküdtek. Elmondtam értük egy-egy Imát, á- csorogtain mellettük egy darabig, aztán elindultam a városba. Megpróbáltam kocsmazni, hogy enyhítsem nagy bánatomat, de valahogy kivetett magából a kocsma. Mindent elviselhetetlenül keserűnek és büdösnek éreztem, amit megittam. Egész nap az utcákat jártam, és csak éjszaka kerültem haza. Napok elteltek anélkül, hogy bárkivel váHottam volna egy szót is. Apámmal se tudtam beszélni. Sokan azt suttogták rólam, hogy meghibbantam. Csak én tudtam, hogy nem vagyok bolond; Borzalmas lelki kínok e- mésztettek. A háború után aztán átszöktem Magyarországra, hogy megkeressem a nővéremet. Elmondtam neki kálváriámat. Neki, miután engem elvittek, szerencsére nem e- sett bántódása. Bekísérték ugyan, de szabadon bocsátották. A nővérem rábeszélt, hogy maradjak Pesten. Dolgozni fogok. Talán a lelki egyensúlyomat Is könnyebben visszanyerem. Ott maradtam. A romok eltávolításán dolgoztam úgy két hónapig, de nem tudtam megnyugodni. Otthagytam a munkát, és Ismét róni kezdtem az utcákat. A pirotechnikusokhoz szegődtem, kerestem a veszélyt, hogy elpusztullak, de furcsamód semmi sem robbant lei a kezemben. Fél évig csavarogtam ott, azután visszaszöktem. Még hosszú hónapokig ellartott megszállottságom korszaka. Aztán az anyösom szüntelen rlmánkodásalra munkát vállaltam. Az évek során voltam csempész, lókereskedö, rakodómunkás, kocsikísérő, dolgoztam építkező seken, segédmunkásként geológusok mellett, kertészkedtem, voltam vasúti pályamunkás, váltöke- nő, végül vasúti éjjeliőr. Nősülni nem nősültem újra, bár voltak asszonyok, akik hozzám jöttek volna anyösom meg az apám halála után. A fiam Csehországban maradt. Azóta egyedül élek. Különösebb Igényeim nincsenek. Ezerkllencszázhatvanban ÚJ lakást kaptam, itt a kávéház mögött. Kértek, vállaljam el a házmesterséget. Elvállaltam. Megbecsülnek a házban. Hogy fűtő lehessek, azt magam kértem. A- míg bír, dolgozik az ember. Hogy ml örömöm van az életből? Nem sok. De azért van. Él 'a házban egy magányos, magam korabeli asszony. Naponta meglátogatjuk egymást. 0 készít nekem reggelit és vacsorát. A házból többen is bejárnak hozzám televíziót nézni. Különösen ha sportközvetítés van. Nálad nyugodtan Őehet az ember, mondogatják. Ha meguntuk nálam, átjövünk Ide a kávéházba. Számos barátunk jár Ide, az „öregek kávéházába“. Törzsasztalunknál mindig ül valaki. Elbeszélgetünk, elsakkozgatunk egy kevés bor mellett. Sokat Idézgetjük a múltat. Emlékezünk. MI maradt más az efféle Idős embereknek? Csak a múltjuk. Hát, azt dédelgetjük, amink van. Horváth elhallgatott. Asztalunknál megállt a magas szikár föplncér. — Horváth úr. az étteremben megtérítettek önnek. — Köszönöm, főür. Mondja meg. kérem, hogy ma bárom személyre terítsenek. — Igen, kérem. Még beszélgettek egy kis Ideig, maid átvonultak az étterembe. A kakukkos óra, a múlt Idők e sokat látott tanüla éppen a da^ let jelezte. VÉGE • „Egy porszem“: Nem ön az egyedüli, aki verssel fordul hozzánk, s„így a válaszunk akár néhány hetet Is késhet. A iflost bekül- % dött pol-beat szövegek érdekesek ugyan, de a zene Ismerete nélkül szárnyasze- getleknek tűnnek. Különö sen nyelvi egysíkúságukat kifogásoljuk. Kütdjöin ve-rse- ketl • „Esti hangulatban“: Versében így ír: ,.A hold- tükre rávetette Árnyékomat a falra Aranyozott kúslányait / Kiküldte az égboltra.“ stb. Még nagyon sokat kelil fejlődnie, ha legalább megközelítően elfogad- hatőt akar „alkotni“ Ez a verse se nyelvileg, se tar talmllag nem jelent semmit. A tanulást ajánlanánk! • ..Kék ibolya“: Mint leveléből megtudtuk, állandó olvasója az Oj Ifjúságnak, s kíváncsi a véleményünkre, foglalkozzéke versírással. Nos nézzük egyik „alkotását“, amelynek a Betty és a zongora címet adta: .Zsongnak, bongnak az ü- temek / a váktázé ujjak nyomán, / mint megvesze- kcdeft fergeteg / száguld a billentyűk során. ! Sietve mozognak a kis ujjak / élvezve a pillanatnyi mámort, / hisz jön már a mama / zúdítva a szidás! záport.“ Versét olvasva nekünk Is kedvünk lenne elvágtázni valahová. A mamát me.g tudjuk érteni. Különben ha a zongoráról verset akarna olvasni, Adyt ajánljuk a figyelmébe. • „Méry“: Verseiben csak általáoosságO'kat Ismétel. Semmi újjal' nem lep meg bennünket, A versben mhi- dent újra kell fogalmazni. Nem elég csak a felszín, a már sokszor elmondottak ismétlése. A tanulást ajánljuk. Egyébként ha valamikor Bratlslavában jár, szívesen látjuk ^ (verseivel e- ^ gyütt) szerkesztőségünkben. • G. I. Rozsnyó: „Szilvia“ című írásán sajnos nem tudunk eligazodni. Csak titokban találkozhatunk Tizenkilenc éves voltam, amikor megismerkedtem egy lánnyal. Tíz hónap múlva a feleségem lett. Becsületből vettem őt el. mert bíztam benne, hogy boldogok lehetünk. Űt hónap múlva megszületett a kislányunk, akit nagyon szeretek. Feleségemmel azonban csakhamar megkezdődtek a veszekedések. Egyéves volt a kislányunk. amikor megismerkedtem egy 19 éves lánnyal. Az első pillanatban megtetszettünk egymásnak. Sajnos, egy botrány miatt csakhamar el kellett válnunk. Egy évig nem láttuk egymást, mert én elkerültem otthon ről, majd véletlenül ismét találkoztunk, és komoly kap csolat alakult ki köztünk. Nagyon szeretjük egymást. En még nem váltam el, de külön élek a tele.ségemtől. így is csak titokban találkozhatuk, mert a szülei ellen zik a kapcsolatunkat. El akarok válni, s feleségül szán- dékszom őt venni. Sajnos, nagyon félek a jövótő'l. A- kárcsak éti egykor, a kislányom is apa nélkül nevelkedik majd, s ez nagyon táj. Tudom, hogy manapság milyen véleménnyel vannak az elváltakról, s ezért bizonyos. hogy a lány szülei ellenezni fogják a házasságunkat Szívünk mégse engedi, hogy elszakadjunk egymástól. Mit tegyek, hogy boldogok lehessünk? ]©kge: Csupán vele kívánok boldog lenni! Teljesen egyedül maradtam Tizenhét éves gimnaztsta lány vagyok. Sokat szomor- kodom. Volt egy barátnőm, aki két évig kitartott mellettem. Az iskolában egy padban ültünk, megosztottuk egymással öFömünket-bánatunkat. A természetünk egyforma, ezért jól megértettük egymást. A nyári szünidőben azonban nagyon megváltozott. Más barátnőkkel jár, én csak akkor kellek neki, ha nincs más. Más faluban lakik, talán a falubeli barátnői elrontották. Az én falu beli barátnőm egy évvel idősebb, és velem ellentétes típus, mert nagyon fiús. Kiskoromtól mindenben en gedtem neki, mert csak így jöttünk ki' egymással. Most ő is más barátnőket szerzett, mert velük jobban futhat a fiúk után. Így teljesen egyedül maradtam. Zárkózott vagyok, nem járok táncmulatságba és összejövetelekre. Nem vagyok olyan beiemenős lány, mint a többi. Ha látom, hogy níi folyik a klubban, inkább hazamegyek. Anyám sokat veszekszik velem, azt mondogatja, hogy ő már ilyen korban férjhez ment. Mit tegyek? Hogyan változtassak az életemen? Hogyan szerezzem vissza a régi barátnőmet, hogy ne légyek annyira magányos? Jelige; Én mindenkiben csalódtam En is 17 éves vagyak, s nem értem, hogyan gondolkodhat egy 17 éves lány úgy, mint te. Húsz évvel idősebb férfit akarsz boldoggá tenni, akinek két gyermeke van. Gondolj a gyermekekre is, ha a feleségét any- nyira lenézed is, mert elfáradt mindabban, amit a férje művel. Egy kassal lány Mit tenne On az én helyemben? Képtelen vagyok egyedül dönteni. Udvarlóm ősszel ment katonának. Megígértem neki. hogy megvárom. Most találkoztam a régi odvarlómmal, akivel annak idején bárom évig jártam együtt. Ismét udvarolni akar. Bemutatott a barátjának. A férfi nős. és igen merészen viselkedett velem. Kocslkáznl hívott, de nem mentem Azóta, ha találkozunk, igen bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy mit tegyek. A nős férfi is szeretne velem járni, mert rosszul él a feleségével Mind a három szimpatikus, fűz hozzájuk valami. Egyiket se akarom megsérteni. Mit tegyek? leilge: Kócbaba Válaszok a Csi.Hag jeligére A történtekért nemcsak téged hibáztatlak, hanem a férfit is, aki elhanyagolja a családját Többek között azt sem tudom megérteni, hogy milyen szüleid vannak. Az biztos hogy nem törődnek veled eléggé. Jelige: Ne gondold, hogy csak tied a világi Ha a férfi szerelne, elvált volna a felségétől, amikor először voltál terhes. Ezek szerint csak a kalandot keresi, és nálad meg is találja. Ha nem halmozna el annyi széppel és jóval, akkor neked se kellene az az apádnak is beillő férfi. jelige: Három ftafalasszony Nagyon csodálkozunk, hogy elképzelésed a jövőről ennyire gyerekes. Gyerekesek a cselekedeteid is. Szerint^ elegendő, ha egy feleség csinos, jói ápolt és kielégíti a térje kényes ízlését? Te is leszel még 36 éves, és talán még elnyűttebb, mint a férfi jelenlegi felesége. JeMge: Agt. Böbe Kati, Zita Ne okold az igazgató feleségét. Bizonyára igen korrekt asszony, két gyermek édesanyja és a könnyelmű férjnek nagyobb szüksége van rá, mint terád, mert te csak egy futó kaland vagy számára Egy húszéves tlatai — Feri Az igazgató téged csak bolondít, elvenni soha nem fog, és ha lesz tőle gyereked, akkor kinek kellesz majd feleségül? Ha tényleg olyan csinos vagy, akkor miért nem kérésén hozzád való fiüt? Miért engedted magad elcsábítani egy flörtöt kereső igazgatótól? jelige; Fekete Rokk
