Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-11 / 11. szám
SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ válságjelek a nyugati égbolton Tüeiiegy ember öngyilkosságával headödött a New York-i tőzsdeválság 1929-ben. Azóta is „Fekete pénteknek“ nevezik azt a napot, amikor a részvények árfolyama hirtelen zuhanni kezdett. Háromévig tartott avál- bI kezdett. Három évig tartott a válság, és ezalatt — részvényekben ki- fejezve — az amerikai gazdaság nagy része semmivé vált. PÉNZÜGYI KATASZTRÓFA A részvényárfolyamok 1973 eleje éta ismét esnek. Sovány vigasz az, hogy a tőzsdecsöd nem egy csapásra jelentkezett, hanem csak apránként. Ezúttal a Dow-Jones Index (ez mutatja az USA részvények árfolyamait) lassan esik, de állandóan. 1973 januárjában még több mint ezer pontot mutatott, 1974-ben viszont már a 600 pont alá süllyedt. Két év alatt az amerikai részvénytulajdonosok há- romszázmilliárd dollárt vesztettek. Olyan részvények kelnek el potom áron a New York-i tőzsdén, mint a General Motors-é. Száznál több, tőzsdeügylettel foglalkozó cég ment tönkre vagy fuzionált erősebbekkel. Aki néhány évvel ezelőtt Volkswa gen-rcszvényeket vásárait Németországban, a saját bőrén érzi, mi a helyzet a német tőzsdéken is. A legnagyobb csapás az angolokat érte; náluk mélyebbre estek az árfolyamok, mint bármely más európai országban. A tőzsde ma is fontos barométer. Ha az amerikai tőzsde beteg, nem é- rezheti jól magát London, Párizs és Frankfurt sem. Ma az árak nem csökkennek, mert 3 az arany helyére a papírpénz lépett. A papírpénz természeténél fogva inflációs pénznem, mivel megkönnyíti az államnak és a társadalomnak, hogy lehetőségein túl éljen vele. Oj pénzt könnyű beszerezni: a pénznyo- mógépeket csupán el kell indítani. A hatvanas években a csekély mértékű inflációt kellemesnek tartották egyes nyugati országokban, mert következtében a tőkések jő profithoz jutottak, és nem volt raunkanéikUliség. A hetvenes évek elejétől kezdve a- zonban meggyorsult az infláció, és egyúttal rohamosan nő a munkanélküliek száma. Eddig még nem sikerült sehol sem . megállítani' az áremelkedést. Közben kiderült, hogy az infláció — éppúgy, mint az 1929-32 közötti években a defláció — gazdasági káoszhoz vezet. Az amerikai munkaváilaléknak nem 25 százaléka, csak 6,5 százaléka van munka nélkül. Az NSZK ban nem hatmillió a munkanélküliek száma, hanem „csak“ egymillió. De az az időszak elmúlt, amikor a nyugat-európai államok iparának évi növekedése 5-6 százalék volt. A növekedés több országban a nullára csökkent. Ebből következik, hogy az életszínvonal sem emelkedik. Angliában plédául 1974 első fél évében a jövedelmek négy százalékkal csökkentek. Már az olajárak robbanása előtt is baj volt a világ pénzügyi rendszerével. Az USA fizetési mérlege évekig deficites volt. De ezekhez a nehézségekhez hozzászoktak már japánban, Európában, Amerikában. Most a- zonban, mint derült égből a villámcsapás, úgy érte ezt a labilis pénzügyi rendszert az arabok 1973-as o- lajpolitikája. AllammonopoUsta kapUalizmns: a monopoltőkés termelést vlseonyok modem formája, amelyben megvalósult a monopóliumok és a tökésál- lara gazdasági erejének egységes mechanizmusba való e- gyesítése, két egymással szorosan Összefüggő cél, a' tőkés gazdasági rendszer fenntartása, működtetése és a profit növelése érdekében. Az állammonopolista kapitalizmus bonyolult rendszerének az a legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy megnőtt a tökésállam gazdasági szerei», kibővült gazdasági funkciója, az állam közvetlenül részt vesz a gazdasági életben, és beavatkozik az újratermelés folyamatába. A monopoltökés állam beavatkozásának legfontosabb formái: 1. egyes vállalatok, Iparágak államosítása, illetve állami vállalatok alapítása révén közvetlen részvétel a termelésben és a forgalomban; 2. a nemzett jőve delem jelentékeny hányadának elvonása és újraelosztása az állami költségvetés útján; 3. a pénz- és hitelforgalom állami befolyásolása; 4. a monopóliumok érdekeinek megfelelő ár- és bérellenör- zés; 5. egyes tökésorszáfok- ban állami-gazdasági lervek kidolgozása; 6. a külkeieskede lem állami befolyásolása; 7. államközi megállapodások, nemzetközi gazdasági szervezetek létrehozása. Az állammonopo- lísta kapitalizmus nem oldja meg, sőt bizonyos terüleleken kiélezi a kapitalizmus ellentmondását. A gazdaság központi állami irányításának kiépítése a szocialista forradalom anyagi előkészítését is jelenti. Depresszió (lat.): pangás, a kapitalizmusban a gazdasági válság legmélyebb szakasza. Jellemzője,, hogy a termelés, a foglÄkoziafottsüg, az árak, a berűházÁsok szintjének a válságban véglmment erős csökkenése megáll, az egész gazdasági élet alacsony szinten stagnál. A néptömegek számára súlyos következményekkel jár: tömeges munkanélküliség, alacsony bérek, magas munkaintenzitás. Infláció (lat.): pénzromlás. pénzhígftás. Nagy mennyiségű pénz kibocsátása, amely a pénz vásárlóerejének lényeges csökkenéséhez, a pénz elértéktelenedéséhez vezet. A . tőkés gazdaságban az infláció eszköz a nemzeti jövedelemnek az uralkodó osztályok érdekében történő újrafelosztására, a gazdaság terheinek a aránt kiterjedő, a rendszer hanyatlását kifejező válsága. Nem azonos a túltermelési gazdasági válságokkal, amelyek a gazdasági éiet periodikusan visszatérő megrázkódtatásai. A kapitalizmus válsága egész történelmi korszakolt ölel fel, amely az I. világháborúval és a Nagy OkMonopólium (gör.j: A gazdasági élet valamely területén (valamely termék termelésében vagy forgalmazásában) uralkodó helyzetben levő óriásvállalat, amely a töke koncentrációjának és centralizációjának szükségszerű következménye. A monopóliumok kialakulásával a kapitaKözgazdasági kislexikon doteozókra történő áthárltá- sáí. A szocialista gazdaság- baq az infláció veszélye aktot' jelentkezhet, ha a lakosság fizetőképes kereslete lényegesen és tartósan mégha ladja az árukínálatot. Kibontakozását az állam a termelés növelésével, importtal, bér-, kamat-éshitel intézkedésekkel, árszabályozással akadályozhatja meg. Kapitalizmus általános válsága: A tőkés társadalom mindenoldalú, a gazdasági a- lapra és a felépítményre egyA vezető tókésországok fővárosaiban 1975 első heteiben szinte állandó gazdasági viták és tanácskozások folynak. Ford amerikai elnök a Fehér Ház mellé rendelt gazdasági tanácsadó bizottság közgazdászait felszólította: készítsenek új, átfogó tervet a gazdasági visszaesés romboló hatásának csökkentésére. A Közös Piac kilenc országának pénzügyminiszterei és a szervezet brüsszeli főbizottsága jóformán kéthetenként tanácskozik ugyanerről. NINCS MENTOLÄDA Még néhány héttel ezelőtt is vitatéma lehetett a vezető tőkésországok gazdasági szakértői között, hogy lehet-e egyáltalában gazdasági válságról — vagy finomabban: recesz- szióról, visszaesésről beszélni. Ez nem vitatéma többé. Az angol gazdasági élet „konzervatív bibliája“, az Economist az 1974-es év legutolsó számában ezzel a hosszú címmel köszöntötte olvasóit az üzleti rovat vezércikkében: „Vajon ki éli túl majd ezt a visszaesést? A történelem legtovább tartó fellendülése véget ért. Most közeledik a legalább 1977-ig tartó visszaesés két legrosszabb éve. Mindenki készítse elő mentőládi- káját.“ A „menlőládika“ — olyan összehangolt intézkedések rendszere, amelyek hatásosan orvosolhatnák a válságot — még egyetlen tökésor.szágban sem készült el. Nyílt kérdés, hogy lehet-e egyáltalán ilyen „ládikát“ készíteni. Az már világos, hogy a tőkés világgazdaság leghosz- szabb ideig tarló és voltaképpen zavartalan fellendülési I- döszaka, amelyre Amerikában a 40-es évek végén a .,boom“ szót kezdték alkalmazni — véget ért. Ez a valóban robbanásszerű és különböző tényezők által táplált fellendülés több mint egy negyedszázadig, 1947-től 1973-ig tartott és egy egész generáció számára villantotta fel a „válságmentes tőkés fogyasztói társadalom" illúzióját. 1947 és 1973 között a tőkés világ ipari termelése három és félszeresére nőtt, ami évenként 3 százaléknyi átlag- emelkedést jelent. Ezen belül a fejlődés természetszerűen egyenlőtlen volt, kisebb ingadozások mutatkoztak. így például az Egyesült Államokban a második világháború után hat recessziót számoltak öszsze, 1954-ben, 1958-ban és 1970-71-ben pedig a tőkés világ egészében is megtorpant a gazdasági növekedés. Mindez azonban csak a felszint borzolta fel. Az általános i- rányzat nem változott. Ma már világos, hogy ez a fajta „boom“, amelyet a tőkés világ több mint negyedszázadig megismert — és a- melyhez hozzászokott — nincs többé! Az Egyesült Államokban az 1973-as év 6 százalékos gazdasági növekedését 1974-ben 1 százalékos csökkenés váltotta fel. 1975 első hónapjában a csökkenés évi átlagban számolva 4-5 százalékos ütemű volt. Angliában az előző esztendő 5 százalékos termelésnövekedése 1974-ben 3,5 százalékos csökkenésre váltott át. Japánban, amely e negyedszázadban az általános fellendülésen belül a maga „szuperboom“-ját valósította meg — az előző év még több mint 10 százalékos növekedése olvadt egyszázalékos termeléscsökkenéssé. Viszonylag még kevésbé érintette a termeléscsökkenés Franciaországot és az NSZK-t. E két országban is 6 százalékról 4-re, tóberl Szocialista Forradalom győzelmével kezdődött ©1, s a szocializmus világméretű győzelmével zárul. Jellemzői: 1.' a kapitalizmus megszűnt földünk kizárólagos társadalmigazdasági rendszere lenni; 2. a gyarmati rendszer vállsága majd a hatvanas években tel jes szétesése; 3. a kiéleződött piacprobléma; 4. krónikus kapacitás-kihasználatlanság, munkanélküliség: 5. az állam monopolista tendenciák erősödése; 6. a kapitalizmus ellentmondásainak éleződése. lizmus ú] szakaszába, az Imperializmus korszakába lé pett. A monopöllum a •Versenyt nem iktatja ki, sőt a konkurrencia sok tekintetben éleződik. Válság: 1. gazdasági válság: A tőkés gazdaságnak mindé nekelött a termelés és a beruházás*^ nagyfokú csökkené seben megnyilvánuló, mélyreható meg i'ázk ód tatása. A vál Ság Idején az áruk nagy része eladhatatlan, az árak esnek, a profitok csökkennek, nő a munkanélküliség, szaporodnak a csődök. A válság kiélezi a munkásosztály és a tőkések ollentéteit. A II. világháború után a tőkés gazdaságban végbement változások, mindenek előtt a monopoltökés állam gazdasági szerepének erősödése, az állam- monopolista kapltállzmus kialakulása lehetővé ős szükségessé tette, bogy a tőkés állam Intézkedéseket tegyen a válság elkerülésére. 11-1, a válság hatásainak enyhítésére. A II. világháború óta túltermelési válsá.gok a tőkésországokban vagy nem következtek be, vagy részlegesek és viszonylag enyhe lefolyásúak voltak; 2. politikai válság: zavar keletkezik a politikád e- rővlszo-nyokban, a pártok kapcsolatában, az uralkodó osztály vagy politikai csoport képtelen a korábbi módon tovább kormányozrri; 3. kormányválság: valamely ország kormánya politikai egyensúly megingása következtében kép télén a kormányzati tevékenységre, és lemond vagy lemondatják. illetve 5-ről egy százalékra esett 1974-ben az előző évhez viszonyúvá a termelésnövekedés üteme. Az igazi probléma azonban nem is a termelés csökkenése, hanem az, hogy ezt olyan jelenségek kisórik, amelyek ■ .íu. k' . ■ ’ll ■'■■■. S '. 'i logikailag jóformán megma- gyarázhatattanok.. Az voltaképpen még megfelel a klasszikus képletnek, hogy a visszaeséssel párhuzamosan nő a munkanélküliség. (Amerikában például jelenleg 6 és fél millió ember van munka nélkül, ami a dolgozó lakosság több mint 7 százaléka. Angliában 12 százalékos, és még az NSZK-ban is, másfél évtized gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság után, 3,5 százalékos a munkanélküliek aránya.) Ami teljesen rendhagyó, s a jelenlegi, még kibontakozóban levő tőkés gazdasági visszaesést különössé teszi: az infláció egyidejű és rend- kivüli gyorsulása. Ez nemcsak „érthetetlen" — ameny- nyiben a klasszikus visszaesés időszakában az árszintnek stagnálnia vagy csökkennie kellene —, hanem megneheziti az ellenintézkedéseket is. Az olyan lépések ugyanis, a- melyek az infláció letörésére irányulnak, automatikusan tovább fékezik a gazdaságnövekedést. A növekedésösztönző injekciók pedig — táplálják az inflációt. Az igazság az, hogy a tőkés közgazdászok mindmáig nem tudtak kidolgozni megfelelő elvi magyarázatot erre a különleges jelenségre. Az o- lajválságra való hivatkozás meglebetö.sen olcsó és politikai szándékok által vezérelt álmagyarázat. Természetesen: az olajárak emelkedése óriási terheket ró a vásárló országokra, vitathatatlanul gyorsi tattá az inflációt, és nyilvánvalóan szerepe van abban, hogy nagy gazdasági erejű vezető tőkésországok egész sorában ma „kétszámjegyű inflációról“ lehet beszélni, (japánban 23, Franciaországban 15, Olaszországban 20, Angliában 19, az USA-ban pedig 12 százalék.) Az igazság azonban az, hogy az inflációs folyamat már az 1980-as évek közepén elkezdődött. A legutóbbi „mini visszaesés“ idején, 1970—71- ben, amikor a gazdasági növekedés egy évre megtorpant, az infláció fokozódó ütemben emelkedett, halott akkor még hire-hamva sem volt az olajválságnak! Nixon emlékezetes. négy szakaszból álló stabili- zációs tervei is az olajválság előtti korszak szülöttei voltak, mégsem sikerült megfékezniük az áremelkedés ütemét. ÜJ KORSZAK? Elsősorban e különleges jellegzetességek miatt rendkívül nehéz prognózisokat felállítani a jelenlegi visszaesés időtartamára, lefolyására vonatkozólag. Éppen Így: nem lehet meghizbató és még kevésbé számszerű képet nyújtani arról, hogy a világkereskedelem jelenlegi fejlettsége mellett (beleértve a keletnyugati kereskedelmet Is) miképpen gyűrűzik át a visz- szaesés gazdasági hatása a tőkés szféra határain túlra. Azt a negatívumot azonban mindenképpen ki lehet mondani, hogy egy negyedszázados időszak véget ért. Az Economist — noha elfogadja azt a viszonylag optimista jóslatot, hogy a jelenlegi visszaesés csak 1977-ig tart — mégis messzemenő gazdasági és politikai következményektől fél: „Ha szerencsénk van, akkor a tömeges munkanélküliség a társadalmi szervezet széthullása nélkül megállítja majd az inflációt. A jelek azonban azt mutatják, hogy aligha lesz ilyen szerencsénk 1930-ig.“ rMirT. T f
