Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-03-11 / 11. szám

ÍÍMCOSBÍL A SZAXTANINIEZEIBEN — |öjj«nek el. nézzék meg, 'egalább meglátják, miképpen szórakozik a mi iskolánk if|ó- ;ága — invitált bennünket Schniotzer Irénke. a átúrovóí párkányi) szaklanintézet pe­dagógusa. Elmentem hát és megnéztem, ^ár csak azért is, mert régen volt az, amikor én utoljára itt bálban voltam. Korszerű gyár a papírgyár, rodern épületek, szaktaninté- rete sem lehet más. Fontos -.■észlege ez a gyárnak, itt biz- osítják az utánpótlást. Szinte utószalágon képezik ki az if- ]ű szakmunkásakat. A szaktanintézet üvegajtaján ■alragasz: Álarcosbál az inté­zet ebédlőjében. Nem felnőtteknek való álar- ;osbál. Nem este, hanem délu­tán kezdődik. Nincs szeszesital, a bál nem tart hajnalig, még ;sák az éjszakába sem nyúlik bele, a hangulat mégis kitű­nő. Limonádé mellett is lehet iól szórakozni, igaz gyerekek? Zene persze van. Az iskola T^nekara húzza a talpalávalót. Gs a fiúk fáradliatatlanok. kell elküldeni a gyereket az is kólába, hitfzen úgy sincs, aki a libákra, tehenekre vigyázzon. A földdel való birkózáshoz sem kellett tudni írni-olvasni. Mes­terség? Kovács, asztalos, a többi nem volt fontos, tgy az- tán^munkalehetőség sem akadt. Még az első köztársaság ide­jén is ilyen volt a város. Ma már nem sáros a főutca, de a többi sem. Betonutak. új városrészek. Az egykori szuty- kos-mczttláhas legénykék utó­dai jól Öltözőit gyerekek, mai bálrendezők. — Fiataljainkat elkényeztet­jük. Mindenük megvan, nincs miért küzdeniük — mondta mi nap az egyik ismerősöm, aki­nek a fiát autólopásért elvit ték a közbiztonsági szervek. Nézem a gyerekeket a szak­tanintézetben. Nem látom raj­tuk, hogy túlságosan el lenné­nek kényeztetve. Korán van az ébresztő, egv részük már öt ó rakor talpon van Igyekvők, szorgalmasak Az épületben tiszták a folyosók, maguk tart ják rendben Talán ezért be­csülik meg jobban a munkát, a rendet. Csillog a padló, tisz­szült, szakképzett dolgozók. Az iparitanulé-iskolából ilyenek kerülnek ki. Márpedig ha jól végzik munkájukat, jól tanul­nak, szorgalmasak, megérdem­lik a kikapcsolódást is. Megér­demlik, hogy részt vehessenek az álarcosbálon. A megnyitó a hagyományos felvonulással kezdődik, jól lép­kednek a zene ütemére a pá­rok. Az iskola megnyitása óta nagy gondot fordítunk a zenei nevelésre — mondja Schmotzer Irénke. — Zenekarunk már ré­gen van, de a népi tánccal be­hatóbban csak egy éve foglal­kozunk. A kovácspataki honvé­delmi rátermett^gi kerületi versenyen kultúrműsort is ad­tunk, ekkor szerepelt az inté­zet együttese először. Kéméndi népi viseletben táncolt, jelen­tős sikert aratott, ami aztán ú- jabb munkára serkentette az e- gyüttest. Fellépünk az iskolai ünnepségeken a gyár kultúr- rendczvényein. A bemutatókat rendszerint daiszöveggel is kí­sérjük, most ez elmaradt u- gyan, de a legközelebbi alka­Az álarcosbál résztvevői várják az eredményhirdetést. — Nagy segítség a munkánk ban ez a zenekar — mondja schmotzer Irénke —, ezek a lelkes fiatalok mindenben Iá aiogatnak bennünket. Hetente tartanak próbát, szorgalmasan Készülnek a fellépésekre. Fő­képp Vígb Bélát és Struliár Jó- z.sefet illeti dicséret, de a töb biekre sem lehet panaszunk All a bál, egymást, követik a táncszámok. Nézem a táncolö- Kat, és felidéződik bennem a mólt. Amikor először jártam a vá rosban, még sáros volt a főut­ca is. A kapufélfák mellett me zitlábas, szutykos kis legény­kék les-olkedlek az utcára. Fé ták a mellékhelyiségek, mos­dók. A lakók fegyelmezettek, nem hangoskodnak nem vere kednek. — Az elején ketten összeve­rekedtek — mondja Beneti Fe renr mérnök, a szaktanintézet igazgatója. — Véresre verték egymást. El kellett menniük. Azóta nálunk rend és fegye­lem van A többiek tanultak az esetből. Nem állítjuk, hogy angyalok mind: másutt vezetik le a fe- Ie.si8ges energiájukat A spurt- ban is például. .A lányok a spartakiádra készülnek, a fiúk igen jó eredményeket érnek el a honvédelmi versenyeken. Egy kis „eligazítás“ a papírgyárban, a mestemö szavát figyel­mesen hallgatják a lányok. ' lénkén, mini az ijedős mada­rak. Bár a nagyabbak is gya­nakvással fogadtak az idegent. Soha nem tudhatták, nem vég­rehajtó-e az érkező Kevés volt az írni-olvasni tudó ember, még az adócédiilát is mással kellett elolvastatniuk. A derék Bitter Károly igazgató tanító i- dejében már tanulták a nebu­lók a táblán, hogy az úr ír meg egyéb ilyesmit, s a szülők tar­tották is magukat a szöveghez, gondolták, ha az úr ír, nem — Elég jól felkészültek az a- kadémiára — mondja leányai­ról Balla Sándor tostnevelő. — Gyakorlatoznak a lányok a tor­nateremben. JÓI megy már ne­kik. — A tanulmányi eredmények­kel elégedettek vagyunk — nyugtázza Bonefl Ferenc mér­nök. A szaktanintézét növendékei­vel elégedettek az üzem meste­rei is. Gs ez a legfontosabb. A gyárnak kellenek a jól felké­iemra teljes műsorral készü­lünk, egy falusi lakodalmat mu­tatunk be, humoros aláfestés .sál. A menyasszonyi ruhában egy 190 cm magas, vállas nö vendékünk szerepel, a vőle gény 150 centis „dalia“. Közben bevonulnak a párok, szakadt ruhájú cigányzencszek, népviseletbe öltözött anyókák, tarka maszkok. Kacagás. vi­dámság — jól szórakoznak a fiatalok. — Szervezési munkánkat az jellemzi, hogy az egészen fia­talok nagyobb kedvvel vesznek részt, a nagyobbakat rá kell beszélni. Az ebédlő parkettjén forgó párokon nem látni, hogy rá kellett volna őket beszélni, mindannyian nagy kedvvel mó­káznak. Mikor aztán már jól kitáncolták magukat a fiatalok, következik a maszkok értékeié se és az eredmény kihirdetése. Feszült érdeklődéssel várják a verseny eradményét. Benefi mérnök már olvassa is a sor­rendet, az első hat/helyezés ju­talommal jár. A győztes egy pa­rasztruhás, pápaszemes öreg­asszony. Szép kerámia vázát kap ajándékba. Fekete kendője mélyen az arcába húzva. Tar­tása. járása, minden öreges rajta. Másnap aztán a kémiai Éboratóriumban ott áll velem szemközt a győztes, a tizenöt esztendős Kara Anni. Fiatalo­san, egyenes tartással. — A győzelem váratlanul ért — mosolyog boldogan. — Csak az iskolában járok bálba, de voltam már lagzikben is, ásott is táncoltam. Nagy a rokonsá­gunk Magyarországon, gyakran meglátogatjuk őket, és ott e- lég gyakran van lagzi. Hát így tanultam meg Eáncolni. A fej- kendő nélküli arcon csupán a fekete keretes szemüveg az is­merős. Azt civilben is hordja a győztes. —OS— út mázsa minden fordulónál A repülőgép a sztár Zeliezovce (Zselízj és Nagy- puszta között félkört ír le fe­jünk felett a kis sárga repü- iógép, aztán ráereszkedlk az út melletti heietáblána. A táb­la szélén az emberek tempó­san lapátolják a vontatóról az eraelödaru zsákszájra vég zödö öblös kosarába a mütrá gyát. A kis gép nem messze a vontatóktól ér földet, Itesza lad farát dobálva a traktorok mellé és megáll. Légcsavaré még fordoi néhányat, aztán az is megnyugszik. .A daru közben odatolat a' fürge jószág törzséhez, az e- gyík ember felugrik a szár­nyára, kioldja a zsák száját, megüti kétszer-háromszor az oldalát,, gyorsan visszahajtja a tartály fedelét, s már szök­ken is le a földre, mert a pJ ióta, Otto Dolejá, miután be jegyezte az újabb indulást, fü­lére helyezte a védökagylót. edoig negyven ilyen Slov-Air repülőgép dolgozik. Az egyik fordulónál felka­paszkodom a repülő-gép szár­nyára, megkérem a pilótát rö­vid beszélgetésre. Ö Int, egy kis türelra-et kér, majd meg­várja, amíg leugrok a gépről, s már indul is, hogy újabb hat fordulót tegyen meg. Azokhoz a repülőgépekhez kéitest, amelyeken például Prágába, Kosicére szoktunk utazni, csak játékszernek tű­nik ez a masina, de koránt­sem az, aminek úgy messzi­ről látva képzeljük. Majd le szakad rólam a felöltőm, o- lyan erővel kavarja maga mö­gött a levegőt, míg a magas­ba emelkedik. Semmilyen más, a földön szaladgáló gép motorja, legy"en az bármilyen nagy is, nem hasonlítható en­nek 'a kis repülőgépnek a motorjához. És ez a gép ma már a mezőgazdaság szolgá­Otto Delejé pilóta, Szlovákia egykori mürepülőbajnoka máris készül, hogy ismét a levegőbe emelkedjék. A művelet három-három és tél percenként megismétlődik. Magdeme József, Haj-novics András és Martin Kulich pe­dig izzadnak, szusszanni Is a- lig van Idejük, mert míg a gép' leírja a kört, kiszórja a gyomrából az öt mázsa mű­trágyát, nekik ugyanennyit kell belapátolniuk a kosárba. — Még egy cigarettát sincs Ideje elszívni az embernek — mondja később az egyikük, a- mikor elfogy az első vonta­tóról a műtrágya. Fél tizenkettő körül jár az Idő. Vagy harmincszor emel­kedett már fel a gép, és száz­ötven mázsa műtrágya per­gett a munkások lapátjáról a kosárba, a kosárból a repülő­gép gyomrába, onnan pedig a búzatáblára. Háromszáz-négy­száz mázsa műtrágya, hetven­nyolcvan felszállás, leszállás, hetvén-nyolcvan hektár term-ő- föld bevetése, műtrágyázása — ennyit végez el naponta ez a Cmeláknak nevezett sár­ga repülőgépecske. A napi tel­jesítmény persze attól Is függ, máilyen műtrágyából mennyit imák elő az agrotechnikai szakemberek. Szlovákiában latában áll. Dolgozik a földe­ken. A levleei (lévai) járás­ban például négy. Reggelen ként a Kálna melletti kis re­pülőtérről szállnak fel, este pedig ugyanott landolnak. Napközben a járás más-más határában tűnnek fel,, hintáz­va a föld és ég között, és Jamriíka józsef repUlőmüsze- rész szórják a műtrágyát, perme- tezölevet vagy a vetőmagot. A gép befejezte a hatodik kört, a műszerfal egyik okos órája figyelmeztette a pilótát hogy üzemanyagra lesz szűk sége, ezért Otto DoleJS, miu tán földet ért, gépével a táb la szélén levő két benzíntar tály közé áll, hogy Jamriska József műszerész feltölthesse üzemanyaggal. .A műszerész egyenletes mozdulatokkal Ingatja a kézi szivattyú karját, majd gondo­san letöröl'getí a gép elejét, a légcsavart, s az üvegeket, addig a pilótával beszélge tünk. Miről’’is? Többek között ar­ról, hogy mikor' kezdik és fe­jezik. be a napot, hányszor szállnak tel, hányszor eresz­kednek le. — Hetven-nyolcvan repülés — mondja, s hozzáteszi, hogy ez a maximum, ennyit enge­délyez a norma, a biztonsá gos repülés előírásai. — Sok ez vagy kevés? — Attól függ, hogy milyen a tábla, messze vagy közel kell-e ' repülni — válaszolja. Elégedetten jegyzi meg, hogy az olyan helyeken, mint ez a mai is, ahol nagy táblák van­nak, jó dolgozni, mert kevés vagy viszonylag kevesebb az üres repülés. Megtudom még azt is, hogy tizenöt-húsz méter magasan repülnek, százhúsz-százhar- minc kilométer óránkénti se­bességgel, s a gép szép e- gyenletesen hinti szét a mű­trágyát vagy a gabonát, sok­kal egyenletesebben, mint az ember, vagy az eddig hasz­nált műtrágya-szóróik, illetve vetögépek. — Igaz az, hogy száz má­zsánál is nagyobb hektárho­zamot értek el azok a gazda­ságok, ahol repülőgéppel ve­tették el a gabonát? — kér­dem hiteMenkedve. Otto Do- lejä, aki húsz éven keresztül mint sportrepülő (többször volt szlovákiai bajnok is) a nitrai klub tagjaként kedvte­lésből repült, rábóltnt a kér désemre, s elmondja, hogy a vetögéppel bevetett területe­ién eddig a legjobb termés­hozam hektáronként hatvan- hetven mázsa körül mozgott, ..repülövetéssel“ elérték már 9 százhat mázsát Is. Ez a titka annak, hogy napjainkban a mezőgazdasá­gi gépek sztárja épp a repü tógép lett. Nemcsak gépeket üzemanyagot és emberi erőt takarít meg az, aki repülő géppel dolgoztat, hanem az eiedmények is jobbak. Németh István

Next

/
Thumbnails
Contents