Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-20 / 34. szám

A SZOCIALISTA IFJOSACl SZOVETSfiG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

_____________________Augusztus 20.____________________________Ar« t.— Kft«

XXIII. Avfotvam -> 1974

országutak Vándorai

Az üzbég filmművészek látják vendégül évről-évre az afrikai és ázsiai filmeseket. Azok az országok, a- melyek néhány évvel ezelőtt még semmit sem jelentettek a filmművészetben, egyre több és jobb filmeket készítenek. Ehhez kétségkívül hozzájárult a taskenti fesztivál is, amelyen tartalmas szakmai értekezleteken vitatják meg a filmalkotás problémáit. Az idei seregszemlét értékeli írásunk a lap hetedik oldalán.

Képünkön a fesztivál egyik bájos résztvevője az üzbég Dilorom Kam- barova.

Kikopott farmernadrág, kabát, alatta lélekmelegftő. Szálláshelynek a sátor is megteszi. Esetleg még egy hátizsák, takarö. És ami a legfőbb: egy nagy adag elszántság. kalandvágy. Ezek után már csak utazni kell, persze nem árt, ha egy kis pénz is csörög a zsebben. A szakáll és a hosszú haj nem a legszükségesebb kellék, de enélkUl „furcsán festenének“ azok a fiatal „világjáró“ riportalanyaim, akiket az u- tébbi néhány nap alatt az utakon, az álomásokon, sátortáborokban, utak mentén megállitottam néhány szára.

Kik ezek a fiatalok? Diákok, főiskolások, akik szeretnek olcsón — persze nem ra ' gaszkodnak a kényelemhez — utazni. Diákok, akiknek valljuk be ,,sosem volt“ pénzük. így ne csodálkozzunk azon, hogy kiállnak az útszélekre. stoppolnak, s ilyen módon próbálnak világot látni.

Ezeket a fiatalokat szólaltatom meg az alábbiakban.

MIBE KERÜL A BUSZJEGY

Riportalanyok után indultam, Bratislava utcáin nézelődtem, hol látok egy hátizsákos, „kihívóan“ öltözött fiatalt. Szerencsémre ők előbb észrevették engem. Két lengyel fiú szóiftott meg. A város forgatagából akartak kikerülni a Komárno (Komé romj felé vezető útra. Összeszedve minden lengyel nyelvtudásomat, próbáltam őket útbaigazítani. '

— Budapestre akarunk menni. Melyik úton kell stoppolnunk — vettem ki a szavaikból, miközben egész sereg járókelő csoportosult már körénk. Az egyik fiú batyujából egy esernyő áll kA rajta a lengyel zászló.

T- A 30-as autóbusz... a végállomásra... vystúpif... utána már lehet stoppolni — magyaráztuk kézzel-lábbal.

— Mennyi... — és nemzetközi nyelven mutatta két ujját egymáshoz dörzsölve, a pénzt.

— jeden — mutattam feléjük egy ujjamat, amire ők elővették „kincsesládájukat“ — egy marék aprópénzt.

— Hová utaztok — kérdeztem újra, és csak most örültek igazán, hogy beszélek szlovákul, mivel kezdtük egymást megérteni.

— Budapest... Balaton — válaszolták. (Folytatás a 3. oldalon)

V