Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-16 / 29. szám

új ifiúság 9

Ivan Radoev:

FALVAK A síkon

Dénes György:

Falvak a síkon.

Jól Ismerem őket.

Még plrkadö Időmből Ismerem.

Darvak járták a mennyei mezőket, mesékbe csalták szívem.

Falvak a síkon.

Mezétláb menj örvénylő nyári hőbe, fejeddel lángba, ba a kalász sárgul, s madár esik az égből szlvbasltön, s megperzselt szárnya, torka porba ájul. Figyelj a hangra, emberek szavára, nehézkesen tüzes torsokra lépnek, együtt jött mind, s úgy tér meg éjszakára, nincs rajtuk aratása hamis fecsegésnek.

Falvak a síkon.

Szöllők sorához menj pihenni este. zöld boltív-rendszerébe lugasoknak, malomkő-asztalnál, hogy derülj kedvre.

eléd öreg törkölypállnkát hoznak.

A férfi hallgatag, — tenyere kérges, erős és áldott mind a föld, szemében repes parányi tfiz, azt jelzi éppen, hogy lelke bent rejtelmes kinccsel ékes. iszik, dohányzik, lélegzik nyugodtan, együtt érez a földdel, fülel olykor, lassan beszél — a fürtök a lugasban felizzanak, mint nehéz gondolatsor.

Falvak a síkon. Bármikor, ha üldözőbe vesznek, vagy sebesre tépne valaki,

hozzátok

visszatérek. Megkeresem ama hatalmas embert. Látom erős tenyerét, amint madarat táplál. Szájában szalmaszál. Légzése béke és egészség. Szememet

lezárom.

Az éj az égboltot ereszti ablakomba.

Álmodom

szépen, nyugodtan.

Ütfélen

A tartozásomat megadtam és mellőletek elmaradtam, útszéli kopár kőre ültem, szinte magam is megkövültem.

Vártam, hogy mégis

visszanéztek

barátok voltunk egykoron.

0, de bolond is a léleki Kérődzik az ábrándokon.

Bár sejti, hogy a könyörület a légbe pattant, mint a hab, mégis remél s élesztgeti a rég kihamvadt parazsat.

Bodnár Gyula:

Testemen

mint Dover fehér falán a

tenger

szétOmltk tested

A hullámok álmaid

holtan zuhannak a holdfényben

KETTEN

Fekszel cafatokban én kéken

De mintha Hallod A hangszálak A tüdő Az élet Hangod Hangom Hallod

megélünk valahogy

Egyszer volt...

Az fiskorszaki Mayer úr a barlang ‘előtt Olt, hátát lustán egy sziklának támasztotta, élvezte a jő időt. Seggel teleette magát gyökerekkel, — jöl érezte magát. Mayemé asszony az erdőben, a patak partján bogyókat szedegetett. Minden csendes és nyngodt volt. Az fiskorbao Schmidt úr a közelben a fűben Olt, szalmaszálat rágcsált. De mintha elégedetlen lett volna. Egyszerre ki Is fakadt:

— Elegem van már a gyökerekből, látni sem tudom, rosszul leszek, ba gyökérre gondolok.

— Akkor táplálkozz rOgyekkel. bogyókkal — tanácsolta barátja,

— vagy szedj gombát.

Schmidt a vállát vonogatta. Közben azonban felnézett, s látta, hogy madarak rOpdösnek felettük.

— Madárkára van étvágyami — lelentette ki.

— Tudod jfil, hogy a sült galamb, Illetve a madár nem repfli magától a szádba, — nevetett Mayer űr. — Kődarabbal nem lehet eltalálni fiket, túlságosan magasan repülnek.

Schmidt maga elé meredt;

— Valamit ki kellene találni... Gondolkodj te Is...

— Semmi kedvem hozzá.

— De egy madárkát azért elfogyasztanál?

— Nem — válaszolta Mayer.

— Nekem megfelelt! a gyökér és a bogyó Is. Tápláló. De egyáltalában mit nyOgösködsz. Schmidt? Ügy jó, ahogy van.

— Neked. Mégiscsak Jó lenne megizlelnl, egy madarat. Csak kitalálnék valamit!

Mayer űr kényelmesen elterült a fOvön.

— Egy nyavalyát fogsz kitalál ni, — mondta, s behunyta szemét. hogy szunyókáljon egy kicsit

Elég közönségesen fejezte ki magát, s elhamarkodva Is. mert ezen a napon Sctimldt úr feltalálta a nyilat. A találmány általános elismerést aratott öskor- szakl körökben.

— Ördögi szerkezeti — mondták a szomszédos barlanglakók.

— Rendkívül modeml Hogyan lőttél rá?

— Egyszerűen. — mondta Schmldi űr, — Eszembe jutott, hogy Ideje lépést tartani a fogyasztói Igények kielégítésével.

A tóparton még egy kihúzott csónak feküdt. A két Indián várakozva állt.

Nlck és apja a farülésre került, az Indiánok eltolták a csónakot, s az egyik beugrott evezni. George bácsi a tábori csónak farába ült. A fiatal indián eltolta a tábori csónakot, s beszállt, hogy George bácsit átvigye.

A két csónak sötétben Indult el. Nlck jóval maguk előtt hallotta a ködben a másik csónak evező- villáit. Az Indiánok gyors, kurta csapásokkal eveztek. Nick hátradűlt, apja átfogta a karjával. Hideg volt a vízen. Az Indián, aki velük evezett, nagyon keményen dolgozott, de a másik csónak mindjobban előttük járt a ködben.,

—. Hova megyünk, papa? — kérdezte Nlck.

— Át az Indián táborba. Egy Indián nő nagyon beteg.

— 0 — mondta Nlck.

Az öböl túlfelén partra futott a másik csónak, mire odaértek. George bácsi már szivarozott a sötétben. A fiatal Indián felhúzta egy darabon a csónakot a partra. George bácsi mindkét Indiánnak szivart adott.

A fiatal indián lámpát vitt, felmentek mögötte a partról, s átvágtak egy réten, amely harmatban fUrdött. Aztán erdőbe értek, s egy ösvényen haladtak, azon eljutottak a fahordó úthoz, amely felvezetett a hegyekbe. A fa hordó úton sokkal világosabb volt, mert kétoldalt kivágták a szálfákat. A fiatal Indián megállt, elfújta a lámpáját, 8 mentek tovább az ú- ton.

Kanyarban fordultak be, ekkor egy kutya jött elő ugatva. Szemben fény világított a kunyhóból, itt laktak az Indián kéreghántók Ojabb kutyák rontottak nekik. A két indián visszaküldte őket a kunyhókhoz. Az úthoz legközelebb eső kunyhó ablaka világos volt. Egy öregasszony állt a kunyhóbe járatnál, kezében lámpa.

Benn a taágyon fiatal Indián asszony feküdt. Két napja próbál ta már a gyerekét megszülni. A tábor valamennyi öregasszonya segédkezett neki. A férfiak klvo nultak az útra, ott ültek a sötétben, dohányoztak, távol az asszo nyok lármájától. Éppen felsikol- tott, mikor Nlck és a két Indián. Nlck apja és George bácsi után

„Ha a prózaírd eléggé Ismert azt, amiről ír, kihagyhat dolgokat, amiket Ismer, s az olvasó, ha az író becsületesen ír, éppoly erősen érzi a kihagyott részleteket, mintha az író kimondta volna. Egy féghegy mozgásának méltósága éppen annak tulaf- donítható, hogy csak egy nyolcada áll ki a vízből.. .* — vállfa Hemingway. A fenti tétel minden Hemlng- way-írásra érvényes. Az „Indián tábor“ című novellájával születésének 75. évfordulójára emlékezünk.

belépett a kunyhóba. Az alsó á- gyon feküdt, nagy dagadt teste felnyomta a takarót. Fejét oldalra fordította. A felső ágyon hevert a férje. Három nappal ezelőtt Igen csúnyán megvágta baltával a lábát. Pipázott. A szobában nagyon rossz szag volt.

Nlck apja megparancsolta, hogy tegyenek vizet a kályhára, s a- mlg a víz melegedett, ő Nickkel beszélgetett

— Ennek az asszonynak gyerekei lesz, Nlck — mondta.

— Tudom — mondta Nlck.

— Nem'tudod — mondta az apja — Ide figyelj Most van abban, amit vajúdásnak hívnak. A klsba ba meg akar születni, s az asz- szony is meg akarja szülni. Minden Izma azon igyekszik, hogy a baba megszülessen. Ez történik o lyankor, amikor jajgat.

— Értem — mondta Nlck.

Épp akkor felkiáltott az asz

szony.

— 0, papa, nem tudsz neki ad ni valamit, amitől abbahagyja a jajgatást? — kérdezte Nlck.

— Nem. Nincs semmi érzéste- lenítóm — mondta az apja. — De a jajgatás nem érdekes. £n nem is hallom, mert nem érdekes.

A konyhában dolgozó asszony intett az orvosnak, hogy forró a víz. Nlck apja kiment a konyhába, s úgy a fele vizet átöntötte a nagy üstből a mosdőtálba. Zsebkendőből klbugyolált különböző dolgokat, s beletette őket a vízbe, amit az üstben hagyott.

' — Ennek forrni kelll — mondta, s dörzsölni kedzte kezét a mosdótál forró vizében egy uarab- ka szappannal, amelyet a táborból hozott magával. Nlck nézte az apja két kezét, amint egymást dörzsölik a szappannal. Apja nagyon alaposan és gondosan megmosta a kezét, s közben beszélt,

— Tudod, Nlck, a kisbabáknak fejjel előre kellene születniük, de néha nem így születnek. Ha nem, olyankor egy csomó bajt csinálnak mindenkinek. Lehet, hogy ezt- az asszonyt meg kell operálnom. Nemsokára majd megtudjuk.

Mikor megfelelónek találta már a kezét, bement, s munkához látott.

— Hajtsd föl azt a takarót, légy szíves, George. — mondta.

— Nem akarok hozzányúlni.

Később, mikor operálni kezdett,

George bácsi és három indián fogta le az asszonyt. Az megharapta George bácsi kezét és George bácsi azt mondta; „Atkozott indián szukái“, és a fiatal indián, aki csónakon áthozta George bácsit, nevetett rajta. Nlck tartotta a mosdótálat apjának. Hosszú I- delg tartott a dolog.

Apja felemelte az újszülöttet, és megütögette az arcát, hogy megindítsa a lélegzést, aztán átadta az öregasszonynak.

— FIÚ, látod Nlck — mondta.

— Tetszik az asszisztens mesterség? 1

— Tetszik mondta Nlck. Félrenézett, hogy ne lássa mit csinál az apja.

— Ez az. Most már jó lesz — modta az apja, és valamit a mosdótálba tett.

Nick nem nézett oda.

— Most még néhány öltés kell

— mondta az apja. — Ha akarod, megnézheted, Nlck. ha nem, nem. Dsszevarrom a vágást, amit csináltam.

Nlck nem nézte. Kíváncsisága hosszú időre lelohadt.

Apja befejezte és felállt. George bácsi és a három indián férfi Is felállt. Nlck kivitte a mos- dótálat a konyhába.

George bácsi a karját nézegette. A fiatal Indián vlsszaemléke- zöen mosolygott.

— Teszek rá egy kis hlperoxt- dot. George — mondta az orvos

Az Indián asszony fölé hajolt. Az már nyugodt volt, de nagyon sápadt. Szemét lecsukta. Nem tu dott sem arról, ml lett az újszülöttel, sem másról.

— Reggel visszajövök — mondta az orvos és felegyenesedett.

— Délre itt kell lennie az ápolónőnek St. Igance-ból, ő majd hoz

mindent, amire szüksége van.

Izgatott és beszédes volt, mint a labdarúgók mérkőzés után az öltözőben.

— Ez az orvosi lapba való, George — mondta. — Császármetszés zsebkéssel, és a varrás viaszolt horgászelökével.

George bácsi a falnak támaszkodott, karját nézte.

— Hát te nagy ember vagy, az ám — mondta.

— Kellett volna egy pillantást vetni a büszke apára. Azok állják legrosszabbul ezeket a kis ügyeket — mondta az orvos. — Meg kell mondanom, ez elég csendesen viselkedett.

Leemelte a takarót az Indián fejéről. Kezét nedvesen húzta visz- sza. Egyik kezében lámpával fellépett az alsó ágy peremére és bevilágított. Az Indián arccal a falnak fordult. Torka egyik fülétől a másikig át volt vágva. Vére tócsában folyt össze oda. ahol teste besUppesztette az ágyat. Feje a bal karján nyugodott. A nyitott borotva, éllvel felfelé, a pokrócon feküdt.

— Vidd ki Nicket a kunyhóból, George — mondta az orvos.

Nem volt rá szükség. Nlck a konyhaajtóban állt, s jól látta a felső ágyat, mikor apja egyik kezében a lámpával visszabillentet' te az indián fejét.

Éppen hajnalodnl kezdett, mikor a fahordó úton visszafelé ballagtak a tóhoz.

— Nagyon sajnálom, hogy elhoztalak, Nlckle — mondta az apa, akiből teljesen eltfint az o- peráció utáni vidámság —. kár volt Ilyen szörnyű heccen kérész tfllmenned.

— Az asszonyoknak mindig 1- lyen nehéz a szülés?

— Nem, az nagyon-nagyon ki vételes eset volt.

— Mtért ölte meg magát, papa?

— Nem tudom, Nlck Nem bírta a dolgot, azt hiszem.

— Sokan megölik magukat, papa?

— Nem nagyon sokan. Nlck.

— Sok asszony?

— Asszonyok nem nagyon.

— Sohase?

— De igen. Néha megölik magukat.

— Papa.

— Tessék?

— Hova ment George bácsi?

— Hamarosan előkerül.

— Nehéz meghalni, papa?

— Nem, azt hiszem, elég köny- nyű. Minden attól függ.

A csónakban ültek, Nlck a tarában, apja evezett. A nap éppen jött fel a begyek mögül. Fekete- sügér ugrott fel, körözött utána a víz. Nlck húzta a vízben a kezét. Melegnek érezte a reggel metsző hűvösségében.

Kora reggel a tavon, a csónak farában, míg apja evezett, biztosan érezte, hogy 6 sose fog meg- balnL