Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-16 / 29. szám
8 * • VI. A lány sokáig nézett ki az ablakon, aztán dacosan felszegte a fejét, és amikor megfordult az arca pírban égett. — Mérje meg a lázát. Én azalatt reggelit készítek — mondta. Térült-fordult, s máris ott állt az ágy fölött tálcával a kezében. A tálcán pohár tej, kenyér és méz volt, és Kerublnnak az jutott eszébe, hogy ez az első közös reg- gelljak. — Apám szerint a méz mindenre a legjobb orvosság — mondta a lány, és egy szelet kenyeret megkent mézzel. Ojra jelentkeztek a fájdalmak, és egész testét ösz- szerántották. Kerubln lehunyta a szemét, nem akarta, hogy a lány észrevegye. Megpróbálta másra terelni a gondolatait, de nem sikerült neki, így aztán a szeme előtt vibráló fényes karikákat kezdte számolni, e- löször csak magában, de később hangosan számlálta, hogy a lány is hallja, menynyi van belőlük, majd hirtelen zuhanni kezdett, meg akart kapaszkodni, de nem tudott mibe, csupán egy meleg, kissé riadt kéz állta útját.., — Itt marad? — kérdezte, és a lány fölé hajolt, de lehet, csak azért, hogy jobban szemügyre vehesse izzadt homlokát, de még hallotta, amint a lány azt mondja: — Ne féljen. Itt maradok. Ojra nyitott szemmel feküdt, és képtelen volt megmozdulni. Csak nézte, nézte, hogy a lány zavarában, hogyan majszolja a mézes kenyeret, és hogyan csorog végig a méz az ujján. Megpróbálta a lány tekintetéből kitalálni a gondolatait, de a lány kerülte a tekintetét, mintha attól tartana, hogy olyasmit talál kérdezni tőle. amire nem tudna felelni. Aztán újra hideg sötét éjszaka volt, és Kerubln bolyongott az erdőben, emelkedőn kapaszkodott tel és íorrőság öntötte el egész testét. Nagy-nagy fáradtság és bizonytalanság fogta el. Valamit keresett, de nem tudta, hogy mit. A domboldalt magas tű borította. A lába belé-belé akadt, és Ke- rubin rádöbbent, hogy a túloldalon álló lányt már semmiképp se éri utol, sőt rájött arra Is, hogy még a lány nevét se tudja. Ahogy csak a torkán kifért, elkiáltotta hát magát: — Hogy hívnak? — Katarinának — mondta a lány csendesen, és a bögrét a székre helyezte. 5 Megkocogtatta az ablakot, s arcát az üveghez nyomva lesett be a szobába, majd egy kis idő múlva belépett. Katarinával nem sokat beszéltek, bár a lány nehezen tudta elhinni, hogy orvos áll előtte. Soblahovsk^ doktorhoz volt ugyanis szokva, aki mindig fehér ingben és szarvasbőr kesztyűsen jelent meg náluk. Ezzel szemben Srobár borotválatlan volt, és piszkos egyenruhájában inkább valami csíny- tevő kamasznak, semmint orvosnak tűnt. A kabátját, úgy látszik, soha senki nem tisztította, nem vasalta ki. A fűtől kezdve a sárig minden megtalálható volt rajta. A kötszereket a hátizsákjából húzta elő fehér kis tarisznyába csomagolva. — Hogy van a beteg? — kérdezte. — Láza volt. Odaadtam neki a lázmérőt, de közben elaludt. — Hozza ide, kérem, a lavórt, és melegítsen vizet, sok-sok vizet — mondta még. A lány kiment a konyhába. Srobár odalépett az ágyhoz, felhajtotta a takarót, kivette Kerubin hóna alól a lázmérőt és az ablakhoz vitte. — Nem Is olyan rossz — mondta halkan, és Kerubin felnyitotta a szemét. — Srobár doktor! — kiáltott fel örömmel. — De jó, hogy itt van. Ml történt velem? Az orvos előhúzta a hátizsákjából a fertőtlenítőt, az ajtóhoz ment vele, amelyen át Katarina távozott és beszólt a helyiségbe: — Kisasszony, villanyre- zsójuk van? Ki kell főznöm a műszereket I — Mondja már meg, mi a bajom? — Ne félj, néhány nap múlva rendbe jössz. De mindjárt megnézzük i Kerubin az ajtóra pillantott, és intett az orvosnak, hogy lépjen közelebb. — Nem maradhatok Itt, ez nem biztonságos hely. — Azzal te ne törődj. Nyugalomra van szükséged. A többit majd ml elintézzük. — Az apja, rövidesen hazajön. Abban nem bízhatunk meg. Most nevezték ki tanfelügyelőnek. Szólj Fakfr- nak, hogy tegyen valamit. — A lány egyedül van itthon? — Most egyedül. Az apja bement a városba. — Fakir tudja, hogy hol vagy. ne félj. — De azt nem tudja, hogy kinél. — És te tudod? — Azt hiszem igen. — Micsoda szimpatikus lány — csóválta meg a fejét Srobár. Amikor Katarina megjelent az ajtóban a fazék forró vízzel, Kerubln éppen arról faggatta az orvost, hogy mi történt közben az erdőben és a fronton. Minden apróság érdekelte. — Most te ne törődj semmivel — korholta Srobár. — Nyugalomra van szükséged. — Nem feledkeztek meg rőlami — dicsekedett Kerubin Katarinának. — Miért, félt, hogy elfelejtik? — kérdezte a lány. Srobár szó nélkül levetette a piszkos zubbonyát, ám az inge se volt sokkal tisztább, és a kezét kezdte szappanozni. Nyugodtan, sietség nélkül végezte a dolgát. Amikor a kézmosást befejezte, fogta az ollót és felvágta a kötéseket. Katarina az ablakhoz ment és az udvart inézte. Nem látta, hogyan dolgozik az orvos, milyen pontosan és szakavatottan látja el Kerubin vállsebét, és nem látta azt sem, hogyan izzad közben Kerubln, és hogyan szorítja össze a fogát, hogy fájdalmában fel ne üvöltsön. A vállseb nagyon csúnya volt, és a doktor olyan kíméletlenül bánt vele, hogy Kerublnnak le kellett hunynia a szemét. Katarina se bírta sokáig az ablaknál. Megfordult, s amikor látta, hogy mit csinál az orvos, ő is behunyta a szemét. — Szerencséd volt — mondta az orvos, és mind a ketten a bekötözött vállat nézték. — Nem túl veszélyes? ^ kérdezte Katarina. — Ha semmi nem jön közbe, néhány nap múlva szaladni fog. — És ml lesz a vállával? — Majd az is rendbe jön — mondta, és az asztalon levő kötszerek között kezdett motozni. Kis pléhdo- bozt vett a kezébe, és Kata- rlnával kiment a konyhába. Az ajtót nyitva hagyták. Kerubin hallotta, hogy Katarina vizet tölt a fazékba, Srobár közben az Injekciós fecskendőt készíti elő. (Folytatjuk) Miha Kvlividze: Szeretnék egy viccet elmondani... Hallottam egy viccet. Egy ember bement a vendéglőbe, és rendelt egy tányér levest. Alig hogy hozzálátott az evéshez, telefonhoz hívták. Attól tartott, hogy valaki megeszi a levesét. ráírta hát a papírszalvétára; „Ebbe a levesbe beleköp- tem'“ Amikor visszament az asztalhoz, még két szót talált a szalvétán: „En 1st“ lót nevettem rajta, és tovább akartam adni Régi iskola- társammal találkoztam elsőnek az utcán. Foglalkozása: tudományos kutató. — Hallottam egy kitűnő viccet — állítottam meg -- Egy ember bement a vendéglőbe... — Várj, milyen ember? — Hát egy... ember. Bement a vendőglöbe... — Melyik vendéglőbe? — Nem fontos... Szóval, bement a vendéglőbe... — Állj, álljl Előbb tisztázzuk: hogy hívták azt az embert? — Uramistent — sóhajtottam. — Csltadze volt a neve. Csltadzel — Es a vendéglő neve? — „Aragvl“. Hallgasd tovább. Rendelt egy tányér levest... — Mikor történt? — A múlt pénteken... Hozták a levest, de közben telefonhoz hívták... — KI telefonált neki? A boldogtalan Sherlock Holmes nem hagyta végigmondani a viccet. Utána egyik kollégámmal találkoztam, egy vígkedélyü fickóval. — Hallottad a legújabb viccet? — kezdtem. — Egy ember bement a vendéglőbe... — Ha-ha-hal — fakadt harsány nevetésre. — Vendéglőbe? Ez igen, Pipivel, mi? — Nem, nem... Figyelj. Bement a vendéglőbe, és rendelt egy tányér levest. — Levest? A vendéglőben? Ha-ha-hal Biztosan kevés volt a pénze. — Nem arról van szó... Miközben... — Várj, hadd nevessem ki magam! Kiszakad az oldalami — Hétrét görnyedt nevettében. — Telefonhoz hívták. Attól tartott, hogy... — Mitől tartott? Ohó. Biztosan a felesége hívta, mi? Rajtakapták a mákvirágot. Ügy kell neki! Ha-ha-hal Hi-hi-hi. legyintettem, és tovább bandukoltam. „Hát senkinek sem tudom végigmondani a viccemet?“ mérgelődtem, s akkor megpillantottam a házbeli szomszédomat, a város közismert viccmesterét. — Hallgasd mea a legújabb vlccemetl — futottam oda hozzá. — Egy ember bement a vendéglőbe... — fis rendelt egy tányér levest, azt akarod elmesélni, ugye?... De közben telefonhoz hívták, s ő ráírta a szalvétára: „Ebbe a levesbe beleköptem.“ S amikor visszatért, még két szó volt ráírva: „En is.“ Remek vicc! No. mondd csak ell Végképp elment a kedvem a vlccmondástól. Másnap azonban a munkahelyemen nem bírtam tovább, s bementem a főnökömhöz egy roppant ügybuzgó emberhez. A főnököm éppen a telefonkagylóba kiabált: — Szög pedig nincsi Nem utalok kit Emeljen csak panaszt, ahol akart Letette a kagylót, s rám emelte fáradt tekintetét. — Tessék. — Van egy viccem... — Vicced? — Arca mozdulatlan maradt., — Mondd... — Szóval, — kezdtem — , egy ember bement a vendéglőbe, és rendelt eoti tányér levest... Megsztílalt a telefon. Bocsánat. — Felvette a kagylót. Mondtam már: nincs! Megsükettllt? Nem utalok ki szöget. Nem ért a szóból? Lecsapta a kagylót. — Folytasd. — Közben telefonhoz hívták. Attól tartott, hogy valaki közben megeszi a levesét, ezért ráírta a szalvétára:... Újra felcsörömpölt a telefon. Főnököm kikapcsolta a >ké- szüléket és szigorúan meredt rám: — Tovább, tovább... — Ráírta a szalvétára: „Ebbe a levesbe beleköpteml“ .Amikor visszament az asztalához, ezt találta a szalvétán: „En isi“ Főnököm egy darabig mozdulatlan szemmel bámult rám, aztán így szólt: — Kutyafülit utalok ki neki, nem szöget! Válaszok a „Menyasszonyjelölt gondja“ cfmfi levélre Helyesen cselkszik, ha hozzámegy, de nem a férfihoz, hanem az autóhoz, a vikendházhoz és a benendeaett lakáshoz. ön nagyon anyagias, s bizonyára a boldogságát Is ebben leli. De meddig? Amíg meg nem únja? Mi marad azok után az ön számára? Az a férfi tíz évvel idősebb, mint az édesapja, s még maga akarja az édesanyját az Igazáról meggyőzni? Nagy bolond lenne, ha elszalasztaná ezt a kínálkozó alkalmat. Bizonyos, hogy egész életében semmiért se kellett küzdenie, harcolnia, dolgoznia. Ezek után csak azt válaszolom, hogy a társadalomnak nincs az ilyen egyénre szüksége, ön a boldogságát eladja az anyagiakért, mert nem érdekli a holnap. Az a fiú, aki három éve jár önnel, csalódni fog, csak azért nem megy hozzá, mert nem viheti saját kocsiján egy berendezett lakásba. De vajon, miért kellene a kis szobában, ócska bútorok közt lakni, amikor azt írja, hogy a fiú szülei jómódúak? A család és a társadalom nyújtotta segítséggel saját berendezett lakása is lehetne. S erre nem is kellene évekig várnia. Ha Ön valóban boldog akar lenni, dolgoznia kell, hogy öröme is teljék a munkával megszerzett javakban. Pitypang Nagy érdeklődéssel olvastuk az 0) Ifjúságban felvetett problémádat. Véleményünk szerint túllépted a józanság határát. Mi a té helyedben nem hamarkodnánk el a dolgot. Hozzá tudnál menni egy olyan férfihoz, a- klhez nem fűz érzelmi kapcsolat, csupán csak azért, hogy jó módban élj? Ezzel szemben van egy komoly udvarlód, aki szeret, és akivel boldog házasságban élhetnél. A mai szocialista társadalomban annyi segítséget és támogatást nyújtanak a fiatal házasoknak, hogy minden nagyobb gond nélkül boldogan élhetnétek. Ne feledd el, hogy a pénz nem boldogít. Te a fiúval kötött házasságodban is csak a pénzre gondolnál, tgy nem biztosíthatsz számára sem boldog házasságot. Azt tanácsoljuk tehát, hogy várj az igazira, akihez nemcsak a pénz miatt mégy feleségül, hanem őszinte vonzalomból. Mielőbb változz megi Négy gimnazista lány Megdöbbenve olvastam a leveled. Hogyan lehet egy lány ennyire meggondolatlan? Hogyan cserélhetsz fel egy flataiember, aki három éve udvarol neked, és komoly szándékai vannak, olyan férfival, aki már túl van az ötvenen. Szerintem csak azért választod öt, mert anyagilag jől áll. Gondolod, hogy két hónap alatt alaposan kiismerted? Két előző feleségétől már elvált, s el fog téged Is hagyni. Inkább a fiatat fiút válaszd s vele a szerényebb életet, de ne azt az „öreg pókot“. Csokoládé Maci Tanácskérő leveled olvasva az volt az érzésem, hogy kicsit még várnod kell, ha valóban menyasszonyjelölt akarsz lenni. Nézeteidet lehetetlen megérteni. Az az érzésem, hogy a három éve udvarló fiúdat egyáltalán nem szereted, hiszen csak arról írsz, hogy udvarol és szeret, de a magad érzé.selröl hallgatsz. Érdekből képes lennél öt elhagyni, és ez szintén nem vall szerelemre. Egyszóval, szeretnél jómódba kerülni. Nem látod, hogy ezzel a saját életedet teszed tönkre. Teljes mértékben egyetértek édesanyád véleményével, amikor azt mondja, hogy eladnád magad annak a kövér embernek. Azt írod, hogy a fiúd idővel szép örökségre számíthat, de ki tudja, mikor? Ezzel talán azt akartad mondani, hogy a fiú szüleit szeretnéd, minél hamarabb a föld alatt tudni, csak azért, hogy új kocsit, és nagyobb vfkendházat választhass magadnak. Légy ember! Vagy talán arra vársz, hogy a főkönyvelő is minél e- lőbb koporsóba kerüljön? így minden a tiéd lenne. Nézőpont kérdése, hogy mennyire ragyogó alkalom ez. Bármennyire is tisztességesek a főkönyvelő szándékai a törvény szemében, ö sem tisztességes ember, de a te szándékaid Is tisztességtelenek minden józanul gondolkodó ember szemében. Huszonkét éves vagyok, nemrégen volt az eljegyzésem. Egy árva lányt veszek el, aki — mondanom sem kell — nem rendelkezik kocsival. Csak abban a bizonyos ,^kls szobában“ fogunk lakni, az „ócska bútorok között“, de szeretjük egymást, és boldogan nézünk a jövőnk elé. Pedig még néhány év tanulás áll előttem, s addig komolyabb keresetem nem lesz. Leveledben tanácsot kérsz: Szívesebben adnék tanácsot a fiúdnak: azt a tanácsot, hogy a nevedet is feledje el. A főkönyvelőnek pedig ezt tanácsolnám: óvakodjék tőled. De tanácsot csak te kérsz s nem a fiú és a főkönyvelő. Neked azt tanácsolom: várjl Vagy megváltoznak a nézeteid, és egy kicsit humánusabban fogsz gondolkozni, vagy jön egy fiú, akit valóban szeretni fogsz, és akkor nem lesz baj, hogy nincs kocsija meg vlkendháza. cuby
