Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-17 / 51-52. szám

Helga Martens csak dőlfelé ért be az irodába, mert fogat húzatott.

— Be kell menned a főnökhöz — szóltak rá kolléganői.

— Végre! — fogadta dr. Lauerssen, a tervezőiroda vezetője. — Órák óta várunk magára, már csak maga van hátra.

— Miért vártak rám? — csodálkozott Helga, utána az Irodában álldogáló ellenszenves, kövér férfit kezdte méregetni.

— Szóval nem tudja? — kérdezte gúnyos mosollyal a főnök. — Az utóbbi Időben az irodából eltűnik egy és más, de főleg pénz. Sehogy sem tudtunk az Ismeretlen tolvaj nyomára akadni, aztán mentő ötletünk támadt: egy csomó pénzt preparáltunk, és az asztalon felejtettük. A bankók o- lyan porral vannak beszórva, amelyek egy bizonyos vegyszer hatására megfeketednek. Hát most itt van a vegyszer, ezenkívül Müller rendőrfelügyelö. A teszt természetesen önkéntes alapon történik, de Jobb, ha nem ellenkezik, mert azzal a- zonnal gyanússá válhat.

— Nyugodtan bekenhetik az ujjam — nyújtotta oda Helga készségesen a kezét. Müller felügyelő megrázta az üveg tartalmát, megnedvesltett egy vattacsomócskát, és Helga ujjúhoz érintette. A lány ujja a- zonnal koromfeketére változott.

— Egén — hümmögte Müller felügyelő. — ön Is befát?' hatja, Martens kisasszony, hogy kár tagadnia, a kezén ott van a napnál fényesebb bizonyíték. A teszt nem hazudik.

— Márpedig hazudik — mondta Helga miután első megdöbbenéséből magához tért.

— Én soha életemben nem e- meltem el semmit, még csak egy gombostűt sem!

— Kár a beszédért, kisasz- szony — dörmögte a felügyelő.

— Kérem, mutassa meg, hol lolgozlk.

Amerre mentek, az irodaaj- tókból kíváncsian kukucskáltak ki a tisztviselők. A tervezőiroda ajtajában ott álldogált Slgrun Habermas rajzolónő. A- mlkor megpillantotta Helgát, gyűlölködve sfelszegte:

— Végre megvan az enyves kezű tolvaj!

Müller felügyelő alaposan átkutatta Helga táskáját, felöltőjét, aztán a lány lakására is elmentek. Ott sem volt semmi, sem értéktárgy, sem pénz.

— Hát Igen, a nőknél nemigen marad meg a pénz — bólogatott a felügyelő. — Biztosan amint elcsente, el is költötte. Mondja csak, kisasszony, hol volt tegnap délután három és öt óra között?

— Az Irodában.

— Van rá tanúja?

— Sajnos, nincs. Több mint egy óra hosszat egyedül voltam, a többieknek értekezletre kellett menniük.

— Szóval volt elég ideje ahhoz, hogy Slgrun Habermas kisasszony táskájából kivegyen 160 márkát. Annyi volt ugyanis benne, de szerencsére megjelölt pénz volt, csaléteknek hagyta kinn.

— Mióta állt már a pénztárca az asztalon? — kérdezte Helga.

— A pénz múlt hét szerda déltől kinn volt hagyva — bólogatott Müller felügyelő. —

S a por, amellyel megpreparálták, olyan ravasz dolog, hogy öt-hat napig is az ujjon marad a kézmosás ellenére is.

— Lenne szíves velem Jönni? — kérdezte erre Helga felcsillanó szemmel, belekarolt a felügyelőbe, és már húzta is magával. A felügyelő engedelmesén kövéft^^^a- shtkl telboltba."

— Jó napot, Helga klsasz- szony — üdvözölte az elárusf- tónö kissé csodálkozva. — Ma Is...

— Volna szíves megmondani a kísérőmnek, mikor voltam itt utoljára?

— Szerdán reggel Jött, szokás szerint a tejeskalácsért.

— Emlékszik még, hogy milyen pénzzel fizettem?

— Igen, egy tízmárká.ssa!.,

— Ügy van — mondta elégedetten Helga. — S volna egy nagy kérésem! A velem levő úr rendőrfelügyelő. Szeretném, ha az ön ujjait is alávetné egy vegyi próbának. Ugye megengedi?

— Természetesen...

Müller felügyelő elővette a

folyadékot, megnedvesltett egy vatátt, és az elárusítőnö kezére kente a vegyszert. A nő ujjal megfeketedtek.

— Honnan tudta, miért gondolta? — dadogta zavartan a felügyelő Helgától.

Azt, hogy nem loptam pénzt, magam is Jól tudtam — nevetett megkönnyebbülten Helga. — És amikor kiderült, hogy éppen Slgrun Habermas- nak a pénze tűnt el — állítólag —, minden világos volt. A hölgy ugyanis halálosan gyűlöl, mert lecsaptam a kezéről az udvarlóját. Nyilván ily módon akart bosszút állni rajta, rám akarta sütni, hogy tolvaj vagyok.

— Még mindig nem értem...

— A dolog egyszerű. Minden szerdán reggel foszlós tejeskalácsot szoktunk vásárolni a tejboltban. Minden héten másmás az ügyeletes, akinek le kell ugrania a tejboltba. A kollégák sorban feljegyzik, menynyi kalácsot szeretnének, és a cédula mellé pénzt Is tesznek. Általában aprópénzt, de megesik, hogy valakinek csak papírpénze van. Ilyenkor azzal fizetek, a többi hprőt pedig vlsz- szaadom az illetőnek. Emlékszem, most szerda reggel egy tizmárkás is ott volt az asztalon. Slgrun Habermas tehát egy preparált tízmárkást csempészett oda, mert tudta, hogy én vagyok a soros. Aztán eldugta a pénzt, és Jelentette a rendőrségnek, hogy meglopták. Érti már?

Müller felügyelőnek csak az volt világos, hogy nem érti a nőket. Ilyen botrányt, cirkuszt csinálni egy elcsábított udvar- lö miatt? Hangosan azonban csak annyit mondott: ^

— Jól megtáncoltatom Slgrun Habermas kisasszonyt! Mi volna, ha mindenki úgy rángatná ide-oda a rendőrséget, a- hogy kedve tartja.

Holeöko Viktor Illusztrációja

^ PJl.Lf\NOA televízió, amely atyáink moziját majdnem teljesen a háttérbe szorította, erkölcsöket és szokásokat változtatott meg — és továbbra Is ezt teszi.

A ma embere, a fárasztó munkanap után kikapcsolódást Igényel. De vajon akkor, miért kapcsolja be azonnal a tévékészüléket, mihelyt a lakásába lép?

A válasz kézenfekvő. Benyomja a kapcsolót — és máris minden megoldódott: nem kell végig hallgatnia az asszony hétköznapi slrámjalt, sőt a gyermekek Iskolai vagy Játszótéri kalandjait sem, mert az egész család némán üli körül a bűvös szekrényt.

De ott, ahol szemnek és fülnek megvan az élvezete — a gyomor Is megkövetelt a magáét, és a krimire és vacsorára egyaránt éhes polgár a félhomályban a tányérját tapogatja. És ml sül ki? Rántott ponty van vacsorára burgonya- salátával — édességnek: puding. Ml a- kar ez lenni? Hát próbáljon az ember egy izgalmas krimi közepette halszálkával baflódni. No meg a pudlngl Micsoda ötlet' A lélegzetelállító cselekmény közerette a puding önállósítja magát és a tányérról halkan a szőnyegre csúszik.

Helytelen és korszerűtlen az étkezésünk. Itt az Ideje, hogy változtassunk rajta.

A modem ember tele-pépet eszik. Elkészítése Igen egyszerű. A rendesen e- lőkészített vacsorát bedobjuk a mixerbe; a levest, a főételt, a hozzávalókat, a főzeléket meg az édességet Is. A mixert hármas erősségre kapcsoljuk. A pép, amely ebből készül, olyan mint a bébikása, és kanállá' ehető. Telít, és mégcsak rágást mellékzörejeket sem csinál, nem cseppen a nyakkendőre, nem csúszik a szőnyegre és kitűnően emészthető. Hogy milyen az íze? Az nem is érdekes. Semmihez sem hasonlítható. Akinek kényes az ízlése, öntse nyakon kecsOppel vagy esetleg mustárHihetetlen, hogy még ma is olyan sok fiatal leány tanul sütnl-főznl. Még mindig azt hiszik, hogy a szerelem a gyomron keresztül megy?! 0, szent együgyű- ségt 1974-ben ez már egészen másként van. Reggeli — az ajtóban, kalappal a fejen. Délben: kanttn. És este, mint már mondottam: tele-pép.

Persze akadnak még emberek, akik nem szeretik a telepépet. Még mindig úgy vacsoráznak, mini régente, sőt még a tévét is kikapcsolják, ha a leves az asztalra kerüli Micsoda furcsa emberek ^ vtmnakl

Fordította: —sl—

— ]ó napot — vigyorgott az Irattartós fiatalember az ajtóban álldogáló lányra. — Én vagyok az ÚJ pénzbegyűjtöl

— Micsoda? — csodálkozott a gyönyörű lány. Vtlágéletem- ben nem látta még ezt a férfit.

George Bennetnek azonban nem volt kedve a hosszas vitákhoz. Visszalökte a lányt a szobába, a zakója zsebéből e- löhúzott egy revolvert, és a lány orra alá tartotta.

— Mit akar tőlem? — kérdezte sápadtan Gloria. — Hiszen nincs ts pénzeml

— Nekem annál több van — vigyorgott Bennet. — Egy e-. gész halom dollárt viszek a táskámban. Éppen Itt a sarki hitelbankban ügyködtem, amikor a rendőrség megjelent. Nem volt hát mit tennem, elmenekültem előlük. És úgy gondoltam, meghúzom magam egy kicsit nálad. Remélem, Or- vendesz?

A nappaliban Bennet az ablakhoz lépett, és óvatosan kikémlelt a függöny mögül. A bank előtt még mindig ott áll a két villogó lámpájü rendőr- kocsi. A fiatalember megköny nyebbülten felsóhajtott. Ebben a lakásban biztonságban van!

A lány Időközben a polchoz lépett, leemelt egy könyvet, és belemélyedt.

— Ohó, a szépségnek kötélből vannak az Idegei — gondolta Bennet. — Ml Jót olva- sol?

Gloria szó nélkül feléje fordította a könyv címlapját. A női test szexuális titkai volt a könyv címe.

Ez igen — gondolta Bennet magában, és szemlélni kezdte a lányt: Ibolyakék szem, remek láb, csinos alak.

— Mivel foglalkozol? — kérdezte kíváncsian.

— SztrlptíztáncosnO vagyok

— mondta a lány nyugodtan, fel sem emelte a tekintetét.

XXX

Estefelé Gloria vacsorát készített, asztalhoz ültek,

— Egész jó — csettintett Bennet. — Időközben remek tervet eszeltem ki —• folytatta.

— Nálad töltöm az éjszakát.

— Nem ez volt az alku — tiltakozott Gloria. — Azt mondtad, mihelyt beesteledik, elhordod az irhád!

— Most azonban meggondoltam magam — vágta rá Bennet. — Ugyanis még soha életemben nem töltöttem egy éjszakát Igazi, vérbeit sztriptíz- táncosnővel.

— És ha tiltakozom? —kér dezte Gloria.

— Akkor lelőlek — mondta röviden a gengszter.

— Hogy hívnak? — változtatott témát a lány.

— Csak hívj Jlmmynek — mondta George Bennet.

— Hát Jól van, Jimmy -rállt fel sóhajtva a lány. — Ha már annyira szeretnéd, csapunk egy görbe éjszakát. De.. ne legyen Ingyen. Én remek sztriptízelőadást tartok neked, te meg cserébe adsz egypár dollárt. Jó? ígérem, remekül fogsz szórakozni, osztályon felüli táncosnő vagyok.

— Állati — vigyorgott Bennet. — Minden pénzt megérsz. Gloria felgyújtott egy állólámpát, és a fénykörébe állt. lassan gombolni kezdte a ruháját, aztán hirtelen megállt.

— Ml baj? — ráncolta homlokát Bennet.

— Kellene egy kis segítség

— mondta a lány. — Én u- gyanls mindig egész történeteket szoktam eltáncolnl. Megkérnélek, hogy legyél a partnerem. Vedd szépen a kezedbe a revolvert, fenyegess vele, én pedig közben levetkőzöm.

— Oké — vigyorgott a gengszter, szemmel láthatólag tetszett neki az ötlet. Készségesen elővette a pisztolyt.

Gloria szép lassan táncolni kezdett, sorban lehullottak róla a ruhadarabok. Amikor a tánc befejeződött, George elismerően füttyentett:

— Nem csodálom, hogy SztrlptíztáncosnO lett belőled

— mondta. —• Ilyen alakkal nem ts letetnél más.

Gloria nevetni kezdett, és e lOlről kezdte a táncot.

— Csak fenyegess a revolverrel — parancsolt rá Bennet- re. Múltak a percek.

És egyszer csak valakik betörték a bejárati ajtót. Egy csa- patnyl rendőr sorakozott be.

— Fel a kezekkell — mondta a vezetőjük.

A gengszter bambán tűrte, hogy a kezére kattíntsák a bilincset. Egyre a fejét csóválta, s végül megkérdezte:

— Csak azt mondd meg, te lány, hogy sikerült Idecsalogatnod a rendőrséget!

— Ez aztán egyszerű volt— nevetett Gloria. — Látod azt a házat a túloldalon? Nos, ott egy középkorú úr lakik, akt mellesleg szerelmes belém. Esténként messzelátójávál lesi, hogy mit csinálok. Tudtam, hogy ha vetkőzni kezdek, a- tonnái elfoglalja az őrhelyét. És volt is mit látnia, nemde? Te revolverrel fenyegettél e- gész idő alatt. Érthető hát, hogy telefonált a rendőrségre.

— Tényleg sztrtptíztáncosnő vagy? — kérdezte Bennet.

— A, csodát — mondta Gloria. — Jogot hallgatok, még egy év, és kezemben az oklevél. Ogyhogy könnyen megtörténhet, hogy előbb utóbb a bíróságon találkozunk, feltéve, ha Időközben nem Javulsz meg, és nem keresel tisztességes állást magadnak.