Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-17 / 51-52. szám
üjirtii$§gi3 T udják-e, hogy mi a különbség a híres 6* ' a népszerű ember között? Az, hogy a híres embert tisztelik, a népszerűt nemcsak tisztelik, hanem szeretik is. Ilyen népszerű ember Koreíí Branislav, a Szlovák Nemzeti Színház színművésze, akit Bratislavában, az ország legtávolibb részében, sőt Budapesten is egyszerűen csak Branyinak becéznek. Dehát ki is ez a Branyi? És miért oly népszerű? Nos ezt szeoetnénk most elmondani a- zoknak az olvasóinknak, akik sem a színpadról, sem a tv képernyőjéről, sem pedig a Csehszlovák Rádió magyar adásából nem ismernék eléggé Koren Branlslavot. Keressük fel hát a szlovákok és a csehszlovákiai magyarok egyaránt népszerű Branyiját a lakásán és tegyünk fel néhány kérdést neki: — Kedves Branyikám. Ha már annyira hang- sályoztam népszerűségedet, áruld el ennek a titkát. — Szerintem kétféle színész van. Az egyik, aki az elérhetelen magasságban, elefáncsont tornyában él, és legfeljebb autogramot adni száll le a „földi halandóhoz“. A másik az, aki nemcsak alázattal szolgálja a .művészetet, hanem szerénységgel is, amelynek legfontosabb rúgója az emberszeretet. Én nagyon szeretem a közönségemet, s talán az embernek — ismerősök és ismeretlenek — ezt érzik meg rajtam. Nagyon büszke vagyok például arra, — tudod, hogy a Szlovák Színművészeti Főiskola magyar nemzetiségű hallgatóit is tanítom, — hogy ezek a fiatalok, ha már saját szárnyukon repülnek, akkor is baráüilag meg- emléteznek rólam. — És mi a magyarázata annak, hogy a budapestiek is ismernek és szeretnek? Hiszen nem egyszer találkozom magyarországi sziné- szekkel, sőt nagy színészekkel, akiknek az az első kérdésük: mi van a mi kedves Branyink- kal? — Ennek a kérdésnek még az előbbinél is egyszerűbb a magyarázata — mosolyodott el. — És pedig az, hogy Budapesten végeztem a reálgimnáziumot, az ottani Színművészeti Főiskolán szereztem meg a diplomát és jó néhány évig ott Is színészkedtem. S hogy akkori kollégáim még ma is barátsággal gondolnak reám, annak az az oka, hogy én is szerettem és még ma is szeretem őket. Ma is lelkem mélyéig megrendít az olyan tragikus hír, egy- egy régi barátom — legutóbb Péchy Sándor — elköltözik az élők sorából. — Hallhatnánk néhány szót pesti életedről? — Martinban születtem. Apám szlovák újságíró volt — együtt dolgozott a Pravda chu-' doby kommunista újságnál Gottwald elvtárssal. Anyám magyar származású volt. Orosz Gizellának hívták, ő akarta, hogy Budapesten végezzem a tanulmányaimat. A színművészeti főiskola elvégzése után a Magyar Nemzett Színházhoz kerültem, amikor igazgatóm, a ma ■ ' ( ^ 0^/\rCLAOiA , Is végtelenül tisztelt dr. Németh Antal ösztBii- dljasként Pécsre küldött. Ez a vidéki „tanulmányút“ rendkívül sokat nyújtott nekem, hiszen akkor még olyan „erőltetett menetet“ jelentett a vidék, hogy egyetlen Idény alatt 30 új darabot Is be kellett tanulnunk. Persze ez a Pécsett eltöltött esztendő (nyáron Kaposvárott, Baján és Mohácson is felléptünk) nemcsak sok munkát, hanem feledhetetlen élményeket is nyújtott. Játszottam a Hamlettől kezdve az operettig mindent, s olyan partnereim voltak, mint Kis Manyi, Dajka Margit, Horváth Tivadar, —- hogy csak néhány nagy nevet említsek. Pécs után aztán rendes tagként visszakerültem a Nemzetibe. Jött azonban a háború, s bizony nem egyszer maszkban, a közönséggel együtt a pincébe húzódva rettegtünk végig egy-egy bombázást. Később fogságba estem, s mint fogoly több mint egy esztendeig szénbányában dolgoztam, s mert a csehszlovák állampolgárságot mindvégig megtartottam, a fogságból Bratislavába tértem haza. — S mi történt azután? — Jó is meg rossz is? Rossz azért, mert a fogság, a szénbánya kikezdte a tüdőmet, a Jó pedig az volt, hogy a magas-tátrai gyó,gykeze- lésem során ismerkedtem meg a mindig mellettem álló orvosnő feleségemmel. Azután szerződtettek a Szlovák Nemzeti Színházba, s azóta is itt dolgozom. Emellett fellépek a rádióban és a televízióban Is, sőt egyszer-egy- szer flimszerepet Is vállalok. Eddig mintegy 30 filmben játszottam. — Apropo, rádió! Tudom, hogy évtizedek óta szerepelsz a Csehszlovák Rádió magyar adásaiban. Beszélnél erről is? ' — Hát igen, a magyar adás megindulása óta úgyszólván „törzstag“ vagyok. És nemcsak a hangjátékokban vállalok szerepeket, hanem é- vekig rendeztem is. Ám nemcsak Ilyen módon, hanem más vonalon Is támogatom a csehszlovákiai magyar kultúrát. A faluszinház magyar csoportjánál annak Idején például sok darabot rendeztem. Felléptem ezenkívül a CSEMADOK rendezvényein, a MATESZ-ben is rendeztem már színdarabot. — Nos, még egy utolsó kérdést. Nem vagy már fiatal. Megéri-e, hogy oly sok energiát fordítasz a szlovák művészet mellett a magyar kultúra előbbrevitelére is? — A művész ember és a becsületes ember sohasem kérdezi, hogy megéri-e, érdemes, e valamit alkotni, valahol segíteni. Egyébként, ha minden áron őszinte választ kívánsz, bizony nem nagyon kaptam még semmi elismerést, a legkisebb köszönetét egyetlen magyar kulturális szervtől sem. Egy kicsit rosszul esik ez, de kárpótol érte az egyszerű dolgozók sze- retete, barátságai N. I. KARÁCSONYI AJÁNDÉK Nem tudom, kt hogy van vele, dé én valósággal viszolygok a karácsonyi előtti vásárlástól. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert én mindig olyan árut keresek, ami nincs. Azt mondja a srác, hogy neki jégkorongozó- kesztyű kéne. Gondoltam, ez szép dolog. A jég'korongozásban jelentünk valamit. A felfuvai- kodott profikat Is palira vertük. Kell az utánpótlás, hadd tanuljon a gyerek. Két pár cipőt laposra gyúrtam. A legtöbb játékboltban úgy néztek rám, mintha egyenesen a falvédöröl nyitottam volna be hozzájuk. ' Hokikesztyűt, ember? Hol él. Gondoltam, a hokikesztyűket biztos exportáljuk a trópusi Afrikába. Az ott nagyon jól'jön. Lehet benne horgászni, meg miegymást. összefutottam Szivacsekkal, s elmondom neki a világfájdalmam. Ne búsul], kenyeres, ismerek erre egy jó gyógymódot, mert a. nóta Is azt mondja, hogy, ettől még lesz szőlő és lágy kenyér. Lett Is. Szőlőlé, a sarki köpködőben. Aztán újabb játékbolt, majd újabb köpködő, mert hokikesztyű nincs, kétszer két deci viszont van. Tényleg, mondták már önöknek valahol Is, hogy nincs féldeci vagy két deci? Nepj, Ilyesmi még nem fordult elő. Ezért is gondolom, hogy azért van nálunk több a-lkoholista, mint jő jégkorongozó. Aztán Szlvacsektöl — ha"- jól emlékszem —• elváltunk, hazatértem hokikesztyü nélkül, de annál pompásabb hangulatban. Működésbe léptek a konyhaeszközök... Az orvos azt mondja, hogy jövő karácsonyra teljesen rendbejövök, és kezdhetem az egészet elölről... Palágyi Lajos r f 7 • r'.'.-í ■íMBIBIMI Beszélgetés Kibédi Ervinnel A legtöbb újságíró, ha elbeszé!- ,get egy-egy közéleti személlyel, legyen az politikus, tudós, vagy művész, rendszerint ravaszkodik egy kicsit. Közömbös arccal kérdez, szorgalmasan jegyzi a feleleteket, közben azonban azt lesi, milyen ember rejtőzik a válaszok mögött. Így akartam én Is beszélgetni Kibédi Ervinnel, Budapest egyik legnépszerűbb komikus színészével. Semlegesíteni szerettem volna a színház világától, és arra lettem volna kíváncsi, mi rejtőzik a leikében, ha lemossa arcáról a sminket, ha nem figyeli mozdulatait a Vidám Színház közönsége, a tv vagy a rádió rendezője. Nos, a pestiek szeretett „Ha- csekje“. alaposan kipontozott ebben a „küzdelemben“. Egyrészt a legforróbb színházi légkört varázsolta körém, másrészt olyan ő- szlntén vallott magáról, hogy minden alakoskodás feleslegessé vált. Ogy kezdődött, hogy sem telefonon, sem más módon nem tudtam elérni. Nem tehettem tehát mást, előadás alatt, a Vidám Színház társalgéjában akartam tőle találkozót kérni. Amikor azonban mellig érő színházi szakállával, hóna alatt kedvenc gitáréval egyik jelenete végén kijött a Szíriádról, egyszerűen beültetett egy öblös fotelbe és kijelentette, itt aztán akár éjfélig is elbeszélgethetek vele. — Legfeljebb addig hagyom magára, amíg egy-egy jelenetre színpadra hív az ügyelő — közölte a Jól Ismert kedves „kibédi mosoly- lyal“, és színpadi szakállát simogatva máris várta a kérdést. Bevallom, alaposan zavarba hozott ez a közvetlenség, így aztán nem jutott szellemi^«bb kérdés az eszembe, mint hogyan lett színész? — Eszem ágába sem jutott a színészi pálya — válaszolta gondolkodás nélkül. — Mint pesti gyermek sokat jártam hangversenyekre, a hangom sem volt rossz, így aztán operaénekes szerettem volna lenni. Érettségi után he Is iratkoztam a Zeneművészeti Főiskolára, s ott diplomát szereztem. Közben azonban történt valami, a- ml nagyo-n elgondolkodtatott. U- tolsó. éves voltam már, amikor egy délelőtt behívatott magához kedvenc professzorom Abonyl Géza, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem a színészi pályához? — Higyje el fiam — mondta aszerzödtettek a Vidám Színpadhoz. — Nem volt nehéz átállni a „könnyű műfajra“? — Tulajdonképpen itt találtam igazán magamra. Szeretek nevettetni, mert úgy érzem ez is egyik válfaja a lelkek gyógyításának. Pedig hát mielőtt leszerződtem a Vidám Színpadhoz, sok idősebb színésztársam rosszalta átállásomat a könnyű műfajra. Nekem atyal kedvességgel — magáböl Jobb színész lenne, mint operaénekesi — Sokat töpiengtem ezen a kijelentésen. Aztán amükor a főiskola elvégzése után a Honvéd Művészegyütteshez szerződtem, ott már többnyire verseket mondtam, meg konferáltam. Amikor megalakult a Népszínház, oda szerződtem, s már komolyabb prózai szerepeket kaptam. — Hogyan lett komikus színész? — Egészen véletlenül — mosolygott el Kibédi Ervin. — A Vidám Színpadon egy dramatizált Hunyadi-novellát akartak műsorra tűzni, amelyben egy hosszú legényre lett volna szükség, akinek folyton kurtítják a nadrágja szárát. Nem kellett ide sok humor, a helyzetkomiikumon voilt a hangsúly, de mert én voltam a színészek közt a legmagasabb ember, engem kért fel a rendező e szerep eljátszására. A beugrás olyan jól sikerült, annyit nevetett a közönség rajtam, hogy utána le is zonban az a művészeti hitvallásom, hogy nincs könnyű műfaj, nincs nehéz műfaj, csak egyetlen művészi cél: úgy szolgálni a színházat, úgy szolgálni a közönséget, hogy maradéktalanul oda adjuk a lelkünket neki! Meg Is írtam ars poeticámat az egyik versemben, íme egy idézet: Ne csüggedj hát, ha fogytán a reményed Amit ma művelsz, ez nem Is kevés. Mert hidd el minden filozófiánál Többet használ egy Jó nevetés. — ön Irogat Is? —■ Ugye meglepő olyan ember nél, akinek a nevettetés a mester sége? — kérdezte vissza szomor kásán a színművész. — Nos eláru lom, hogy igen érzelgős lelkűiét tel ajándékozott meg a termézset Ha például a napi munkától elfá radva kerülök haza otthonomba. az a legnagyobb boldogságom, hogy virágaim, állataim fogadnak. Sokan hóbortnak tartják, hogy két kedves kutyust, egy csimpánz- majmot, egy papagályt, 20 trópusi pintyőkét és rengeteg orchideát tartok lakásomban. Pedig hát az embernek sohasem lehet a szere- tetböl elég. — Ami pedig az Irogatást illeti, ezt a tevékenységet sem hanyagolom el. Szferetem a költészetet, szerkesztöbízottsási tagja vagyok a Kutya című szaklapnak, a rádió és a tv részére összeállításokat is készítek. Nem rég vette filmsza- lagre a televízió azt az „Ötszemközt“ című 70 perces paródiámat például, amelyben Jimy majom lesz a riporter, s én leszek a meginterjúvolt riportalany. — Sok filmben és tv-játékban szerepelt már? — Ebben a hónapban, decemberben ünneplem színészi pályafutásom 25-!k évfordulóját. Ez alatt az Idő alatt mintegy 70 filmben, iHetve tv-adásban léptem fel. Legközelebb Verne Gyula „Utazás a Hold körül“ című tv-játékában szerepelek kedves közönségem e- lött. — Lenne-e valami „titkos“ kívánsága? — Akadna bizony. Nagyon szeretem a szlovákiai tájakat, sokszor felléptem ott nyolctagú „mű- vészbrigádomraal“. Mintegy öt esztendeje azonban elfeledkezett rólunk a Slovkoncert, egyszer sem hívott meg. Nos, igen szeretném ha Ismét eszükbe jutnánk és viszontláthatnánk Gömör, Bodrogköz, Bratislava vendégszerető népét. — Kívánom, hogy mihamarabb teljesüljön a kívánsága. Jubileuma alkalmából pedig olvasóink nevében Is további sikereket kívánok. S befejezésül hadd idézzem a rádióban Is előadott Nyáresti meditáció című versének azt a befejező részét, amely talán legjobban tükrözi a humor alá írejtett „kibédi lelkülelet“: S ha erőt vesznek lelkeden a gondok. Ha elveszítenéd mégis hited. Egy ilyen furcsa augusztusi estén. Kutyád szemében bizton felleled, Ö, nézd, mily hűséggel tekint rád, A szeme ragyogása csupa szó, S ha megérted egyszer e némaságot, Az lesz Igazi evolúció...! , Elmúlik lassan ez Is, ez az este, Szinte érzem, hogy búcsúzik nyár, A nyírfa ága haldokolva lebben. Lábamnál ül kutyám. s szorongva vár. Beszélgetett: NEUMANN János B >> S
