Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-17 / 51-52. szám
0|ei halászok, halászok... 3 A Dun« mellett szalad a kocsink. A (oljnö Tédögát]« Ti- ses, csúszós a sártól. Esik az eső. fúj a szél. — Ogy is hiába megyünk, ma biztos nem szállnak zfzre a szapi halászok — mondja a társam. Egyébként azt mondták, hogy itt lesznek Baka körül, és nincsenek sehol. — Na, mindegy, megkérdezem az asszonyoktól, hogy egyáltalán kimentek-e, s ha nem, akkor megyünk haza — és beszaladok Fekete Mihályhoz, a halászok egyik Tezetöjé- hez. — Nem tudom, hova mehettek — mondja Fekete Mi- hályné — de lehet, hogy Medvén vannak. Tegnap ia ott voltak. Tudja mit, menjenek fel a hidra, a büfébe, mert a- nílg fgy esik, biztosan nem mennek ki. Ogy is van. ahogy Fekete Mihályoé mondja: a büfében találom őket, tízóraiznak. Horváth tajos paprikás szaFekete Mihály lonnát, Fekete Mihály jókora libahúst faricskál a bicskájával. id. Sebő András pedig féldecis poharát ürfti. — Nem jöttünk hiába? — kérdem. — Nem! Miért jöttek volna hiába? Esik az eső, az igaz. de azért kimegyünk. Tegnap is halásztnnk, kifogtnnk vagy négy mázsára valót... Lehet, hogy közben az eső is eláll. A Dunán nőttek fel. Hármuk közül Fekete Mihály a hivatásos halász. Sebő András és Horváth Lajos brigádosok. — Három hónap szabadságom van. s ha hívnak, hát kijövök velük, hogy ne unatkozzam odahaza — mondja Horváth Lajos. Sebő András meg hozzáteszi; — Hajósok vagyunki — Maga hajós? szól át valaki a másik asztaltól — talán innen a partról látott hajót. — Mit tudod te, hogy mi voltam én -> vág vissza Sebő András, Horváth Lajos pedig hamiskásan mosolyog és hozzáteszi: — Ki tudja, milyen hajós volt maga, esetleg hajós sapkát vett magának... AZ ANGOLNA MEG A HARCSA Mig esik az eső, bent ülünk a büfében, a halakról és a duna halászatról beszélgetünk. Van miről, hiszen a hatvanhét éves Sebő András mellett Fekete Mihály sem fiatal. Elmúlt ötvenöt éves, negyven éve halászik. Sok minden megesett már vele. — Tizennégy éves koromtól halászok — emlékezik. Még az iskolában Kin tanitö úr tanította nekünk a szakmai. Kimentünk a szabadba, ott mutatta meg a szerszámot. 0 tanított meg hálót fonni, szerszámot készíteni. Abban az l- döben nehéz volt eladni a halat. Pénzért nem Is lehetett. Kocsival hordtuk a falvakba s odaadtok búzáért, kukoricáért Egyszer harmincnyolcban kint halásztunk a folyón, jött egy teherhajó s bár látott, hogy kint vagyunk a vízen. nem lassított. Bele is estem a vízbe, már vagy két kilométert sodort, amikor végre sikerült megkapaszkodnom egy ladikban. Ha az nincs, hát nem is tadom, hogyan másztam volna ki. — Sokszor megesik az ilyesmi? — Egyszer régebben is hogyan jártam. Ez még akkor volt, amikor csak ismerkedtem a vízzel és a halakkal. Fogtunk egy angolnát, s ahogy az apám belecsapta a ladikba, az felamelte a fejét, s mint egy jókora kígyó, úgy úszott felém a ladikban levó vízben. Ogy megijedtem, hogy rögtön a vízben voltam... — Nagyon finom bal az angolna, de annál rútabb állat nincs. Nem is lehet puszta kézzel megfogni. Ha látjuk, hogy van a hálóban, gyorsan előkapunk valami rongyot és azzal dobjuk a partra. — Bizony rút állat az! — teszi hozzá Sebők András — Nyihog, nyüszít és vinnyog, mint a kutya. Sziszeg, mint a kígyó, és hiába dobjuk akármilyen messze, rögtön ott terem a lábunk alatt, hogy majd kitör bennünket a frász. — Kidobja az ember a bozótba, s elindul az emberi hang irányába, és kúszik vissza a partra— teszi hozzá Fekete Mihály. — £s lehet még angolnát fogni? — Egy-kettő, ha akad évente... Csúnya állat, de jó a búsa... — .A harcsa is kiveszőben van? — Ha nem is kiveszőben, azért egyre ritkább a szép nagy harcsa Egyszer negyvenöt után a Kis-Dunán. Nyá- rasd alatt még fogtunk egy 85 kilösat. de azóta sem akadt ilyen a hálónkban. — Nem szakította szét a hálót? — Dehogy szakította. Különben Is az ilyen nagy hal, a- kárcsak az öregember, tanya már. nincs annak kedve arra, hogy ficánkoljon. — Emlegetik az amurt meg más idegen eredetű halfajtákat? ^ — Itt-ott már mi is fogtnnk. A minap is volt a hwóban egy dnsa. vagy hogy hívják. Ezeket a legtöbbször visszadobjuk, hadd szaporodjanak... A csuka, a süllő és más nemes halak közűi is visszadobjuk azokat, amelyek még nem érik el a kellő méretet. Fekete Mihály 1950-töI 1972- ig a stupavai halász vállalatnak az alkalmazottja volt. 1972-töI pedig átment a Szlovák Halászszövetséghez. Időközben szűnt valamit az eső, s Iont a víz fölött az erdők, bokrok közé szorult, medrei elnhíd alatt levő ágvizekben a szét sem olyan erős. — Mire várunk még, Mihály? — kérdi Sebő András. — Laci ígérte, hogy kijön. Hárman nem boldogulunk a báléval — feleli, s nyugodtan ül tovább. — Ne várjunk! — mondja Horváth Lajos, és áthajol a másik asztalnál ülő Bajcsi Andráshoz, megkérdi, hogv nem menne-e velük a vízre. Nem kell kétszer hívni, feláll, s máris indul A ladik mellett ott a halászbárka, benne a tegnapi fogás. Zsákba kötötten, összezsúfolva véres kopoltyúkkal. véres szájszélekkel tátog a viz alatt a négy öt mázsára való fehér hal. KIVETJÜK A HÄLÖT Kicsit följebb húzónk a hídtól, már-már a, másik part felé vennénk az utunkat, amikor ránk szól Bajcsi András: — No. mi az talán már nem kellünk? Gyertek már értünk! — Felvesszük őt is és a társaságban levő Benkő Mihályt is. Most velük együtt már heten ülünk, állunk és egyensúlyozunk a ladikban. Átvágunk a túlsó partra, s kiszállunk. Fekete Mihály. Sebő és Bajcsi András a ladikban maradnak. Azáán nyugodtan, kapkodás nélkül eregetik a vízre B bálét. Az ólmok lehúzzák a víz fenekére, az i- szapba. a teteje pedig a parafedugók .«egítségévol fönn van a víz színén. A dugók szép félkört írnak a vízre. — Van benne már valami? — kérdem meg kis idő múlva. — Nem nagyon, tlt-ntt egyegy dévérkeszeg, meg egy knr'a keszeg — Bizony nem is lesz benne semmi! Nem látom, liogy túrnának' — Azért vaíatpi csak lesz benne! — Tegnap is ,alig ’átszőtt az elején s aztán meg annyivolt. hogy nem tért el a ladikban. — .\o. itt jön egy a hálón kívül, — Az is biztos csak egy buta dévérkeszeg. Azt. ha megzavarják, beúszik a hálóba. Majd meglátjátok, az is be fog úszni — mondják, s közben figyelik a háló mellett a vfztúrásl. A bal valóban beúszik a hálóba. Most már kihúzzák a háló végét az iszapos partra, és egyre jobban összehúzzák, kisebbítik s félkört, itt-ott már egy-agy hal is megvillan a víz alatt. De nagyobb r.sápko dás nincs, s már-már égy tűnik, nincs is nagyobb a háló ban. Viszont mire összehúzzák a hálót, négy öt jókora csuka is vergődik az apróbb dévér-és kurtakeszagok között. Egyiküknek meglehetősen nagy a hasa, biztos kiadós tízóraija volt. A csukák a halászbárkába kerülnek, a háló szemein fönnakadt süllőknek és kisebb halaknak viszont, ^ mint az aranyahalacskáknak a mesében, szerencséjük van, mert rögtön vetik is vissza a vízbe. A többi a ladik aljába kerül. Az egész művelet mintegy másfél óráig tart. Aztán ösz- szeszedik, ladikba rakják a hálót, és valamivel följebb megint kivetik. Most én Is András bácsival tartok a ladikban. Míg a- zok ott a parton húzzák, szorítják össze a bálét, addig mi az ágakban, iszapban elakadt hálót emelgetjük. Itt is, ott is mozog a háló, böködik, támadják a halak. A hálónak még csak a fele van a parton, a kör még mindig jó nagy, de a háló már egyre jobban mozog és a víz is forr. Innen a ladikböl látjuk, hogy százával húznak el a háló mellett a legkülönbözőbb nagyságú halak. András bácsinak nem is tetszik a rajzás. — Szemét hal ez. A sok szemét devérkölyök. Nem is lesz itt egy rendes hal sem — mondja végül, s csak a- mikor összezárul a háló, és egymás hegyén-hátán vergődnek a halak, akkor látom, mennyire igaza volt, mert míg az előbb négy öt nagy csuka is volt a hálóban, most egy sincs. Mondja is: — Ugye mondtam, hogy ahol sok a fehér hal, ott nincs rendes hal. HÍVNI SEM KELI, ŐKET Míg ott álltam a ladikban és figyeltem az egész műveletet, Sebő András hirtelen majd belecsúszott a vízbe. A- mikor kisegítették az iszapliél, s megkapaszkodott a bokBajcsi András rákban, nem tudott felállni, még jó ideig görcs húzta a lábát, fulladozott. Miközben ö ott kint a parton küszködött, Bajcsi András önkéntelenül is beszélni kezdett; — A Dunán mindig hideg van. En is milyen vizes vagyok. Kapok is majd az asszonytól. De mit csináljon az ember, ha húzza a viz. Régen sokat halásztam én is, aztán másfelé vitt a sorsam, útkaparó lettem. Most is ott dulgoziim, de csak akkor érzem jói megam, ha kiszaladhatok a vizre. és halászhatok egyet. Igen, ma is így volt. Esett az eső, fújt a szél, $ nemcsak ók, még mások Is, akik itt álltak a parton, szívesen beszálltak volna a ladikba Másfelé vitte őket ugyan a sors, mint a legtöbb dunai embert, elpártoltak a halászattól, de azért mindig szívesen engednek a hívásnak. Sőt, olykor még talán hívni sem kell őket. jönnek maguktöl, mintha csak az ifjúságukat vagy az emlékeiket keresnék a vén Duna vizén. Hej, halászok, halászok... Németh István
