Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-05 / 45. szám
t» */» t I i r il 7 ^k^Hi ^1 ^K 'A SENECI (SZENCI) MAGYAR TANNYELVŰ GIMNÁZIUM Az én iskolám Áz egyik flamand váró»' kapuján ma Is látható fez 8 felirat: „Nem a gazdagok boldogok, de a boldogok gazdagok!“ Iskolánkon — a Szenei Magyar Gimnáziumban — ebben a szellemben tevékenykedtünk a múltban és munkálkodunk a jelenben is. Mi nem adunk fiataljainknak aranyat, földeket, ákszerek halmazát, de ezeknél sokkal többet, értékesebbet és maradandóbbat: tudást. S aki ezzel a kinccsel megfelelően tud bánni, boldog emberként hagyja el az alma matert, és átvitt értelemben gazdag is. Ezek a gondolatok vezéreltek bennünket az évek folyamán oktató-nevelő munkánkban, s tán ennek is köszönhetjük, hogy iskolánk 10 éves jubileumi tablóján volt növendékeink között szép számban szerepelnek orvosok, mérnökök, tanítók, tanárok, sőt egyetemi tanársegédek is. Talán ennek köszönhetjük azt is, hogy a hazai e- gyetemeinken, sőt a külföldieken is szép számban eredményesen tanulnak volt diákjaink, akikre úgyszintén büszkék vagyunk. Gondolunk itt a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán, bölcsészkarán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a Leningrádi Egyetem zsurnalisztikái karán, a moszkvai Lomonoszov Egyetem bölcsészkarán, valamint az ogyesszai egyetem matematikai tanszékén, illetve a kijevi egyetem filozófiai tanszékén tanulmányaikat folytató növendékeinkre. A sokoldalú gondoskodás tette lehetővé pl azt is, hogy az idén végzett növendékeink is szépen szerepeltek az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy valóban szép számban be is jutottak az egyetemekre és főiskolákra. Gimnáziumi tanulmányaik során kifejtett komoly igyekezetüket tehát siker koronázta. Az érettségizett 62 tanulónk közül néhányan a munkát választották, ketten férjhez mentek a nyáron, míg a zöme tovább tanul — részben felépítményi szakközépiskolákon (12 tanuló). A legörvendetesebb természetesen az egyetemi és főiskolai felvételik idei eredménye. Ez is bizonyltja, hogy tanári karunk munkája és sokévi fáradozása nem volt hiábavaló. Az idei végzős növendékeinkből 24-en folytatták tanulmányaikat főiskolákon és egyetemen, ebből hárman a Szovjetunióban és egy Magyarországon. Valamennyiüknek szívből kívánom, hogy az évek múlásával kivétel nélkül megszerezzék az akadémiai végzettséget, s ezzel is öregbítsék iskolánk jó hírnevét. Meg kell jegyeznem, hogy iskolánkon a magyar, szlovák, orosz német és angol nyelvek megtanításán kívül arra is törekedtünk, hogy fiataljaink adminisztratív-technikai gyakorlati tudást is szerezhessenek. Ennek érdekében már 10 éve rendszeresen folyik a gépírás oktatása, ami nagy segítséget jelent minden növendéknek. Részben talán ennek is köszönhető, hogy pl. február vagy márciusi hónapokban már egyetlen érettségi jelöltünk sincs, a- kinek legalább 2—3 jobbnál jobb állást ne kínálnának. Ez viszont nagyon fontos tényről is tanúskodik, ■•^rról, hogy ha valaki az anyanyelvén magyar iskolában folytatja a tanulmányait, akkor is van jó elhelyezkedési lehetősége és sem a felépítményi, vagy a főiskolán, egyetemen nincs hátrányban. Csupán egy fontos dologról nem szabad fiataljainknak megfeledkezni: arról, hogy pártunk messzemenő támogatását és az ezzel járó alapvető kötelességeiket a legnagyobb komolysággal kell venni, és tanulni kell, de komolyan. S ahol ez megvan, ott nem marad el az eredmény sem. Herdics János, iskolai igazgató Gimnáziumunk sportélete Gimnáziumunk sportéiete gazdag múltra takinttiat vissza. A legszebb eredményeket a labdajátékokban (kézilabda, röplabda. asztalitenisz) érték el iskolánk régi diákjai, valamint a mostani diákok. Iskolánk sportegyesülete együttműködik a SZISZ helyi szervezetével. Az osztályon kívüli sporttevékenység egyik fö célja, hogy minél több tamilé bekapcsolédjon a sportolásba. Az eredményeink évről évre javulnak, s ebben nagy szerepe van Szabó László tanár elvtársnak, aki az ifjúsági I. ligálien játszó kézilabdacsapatnak az edzője. A szép eredmények az igazgatóságnak is köszönhetők, amely nagymértékben támogatja a diákok sporttevékenységét. A múlt évben szép eredményt ért el a fiúk kézilabdacsapata, amely a járási győzelem megnyerése után a kerületi középiskolai bajnokságon a második helyen végzett. A szép eredmények az 1974-es évben is gyarapodtak, kézilabdacsapa- tiink ez évben nemcsak a járási bajnokságot, hanem a középiskolai bajnokságot is megnyerte. Ezzel a győzelemmel megnyílt az út csapatunk előtt, és részi vehetett a középiskolások fesztiválján, Sviten. Iskolánk c.sapata keményen edzett. A szorgalmas felkészülés eredményt is hozott, Kézilabdacsapstunk sportszerű játékkal győzött a bratislavai, valamint a Spiáská Nova Ves-i csapat ellen. Cjabb dicsőséget szereztek i.skolánknak és egyben városunknak is. Az igazgatóság és a szülői tanács javaslatára sportoló tanú- léink jutalomképpen egyhetes kiránduláson vettek részt a Kis-Kárpátokban, ahol túráztak, fürödtek. Az 1973'74-es tanévAz iskola kultúrcsoportia ben igyekeztünk minél több diákot bevonni a sporttavékeny- ségbe. Osztályok közötti kézUalida-. röplabda-, sakk- és asztalitenisz-versenyeket rendeztünk, a tanév végén pedig egy jftl sikerült sportnapot. A tanév elején kézilabdacsapatunk Mosonmagyaróvárra látogatott el, ahol tetszetős szép játékkal győzött a helybeli gimnázium csapata ellen. Reméljük, hogy diákjaink ebben az évben újra hasonló sikerekkel büszkélkedhetnek majd. Racslcza Sándor II. A Elkészült az új tornaterem Közös együttműködéssel elkészült az új tornaterem a Sene- Cl Iszenci) Magyar és Szlovák Gimnázium mellett. A két iskola vezetői a járási nemzeti bizotsággal karöltve nagy segítséget nyújtottak a Z-akcló keretében megkezdett építkezésen. Az alapokat a dálkok rakták le ez év tavaszán. Júniusban már a faelemeket állították jel, majd augusztus két szabad szombatján önkéntes köművesbrigádot szerveztek szülőkből és diákokból. Habár az épületet már szeptember 1-én átadták a rendeltetésének, teljes jelszereléssel csak január elsejétől dicsekedhetünk. A tornaterem 1,5 millió koronás költségének 30 százalékát a két gimnázium növendékei és a szülök által végzett társc- dalml munka képviseli. Mindez szép összefogásról, helyes hozzáállásról tanúskodik, amiért köszönet mind a szülőknek, mind a diákoknak. S még valami, a proletár internacionalizmus szellemének konkrét formába öntött megnyilvánulását így képzeljük el. A szlovák és magyar gimnázium Igazgatóságának és tanári karának testvéri együttműködésében és az ilyen szép tervek megvalósulásában látjuk népeink további együttélését és munkálkodását nemzetiségre való tekintet nélkül. XXX Iskolánkban már hagyományossá vált, hogy a diákok a nyári pihenés időszakúban bekapcsolódnak valamilyen hasznos tevékenységbe. Ilyen volt többek között a Tóth Endre tanár elvtárs által szervezett munkabrigád is. A két második osztály tanulói július első két hetében egy-egy héten át szorgoskodtak a szenei faiskolában. Az 56 diák eredményes munkát végzett. Sloboda főkertész megelégedéssel gondol vtssza0 rájuk. Keresetüket, osztályonként kb. 5600 koronát a nyári kirándulásokra használják fel. Mózes Margit III. B A kézilabdacsapiit ^l evékenv SZISZ-szervezel Iskolánk ifjúsági szervezete 162 tagot számláp. Ez a szám az új tagok (első évfolyamosok) ünn^ ptélyes felavatása után mintegy ötvennel emelkedi] SZISZ-szervezetünk munkásságának egyik leg tmlékezetesebb sikere a szlovákiai magyar glmná' ziumok ifjúsági szervezetei találkozójának meghír cetése és megrendezése volt az 197Í/73-as tanév ben. Vezetőségünk akkori felhívása követőkre ta' ült, hisz az elmúlt tanévben Füleken, a közeli fokban pedig Tornaiján rendezték meg a találkozz erőmmel üdvözölnénk azokat az ifjúsági szervez^ tütet is, amelyek eddig még nem képviseltette nagukat az említett találkozón. Szervezetünk vezetősége az ,.Expedíció 30“ eln»- ezésú akció keretében október 13-án kirándul»: tervezett a Jankov vfsokra, ahol megkoszorúzni SZ.NF-ben hősi halált halt partizánok emlékmű" ét. .A kiránduláson 40 tanuló vett részt. A közeli jövő legfontosabb tennivalói közé tartó-■ xik a NOSZF 57. évfordulója tiszteletére megrende*’ zendo kézilabdatorna sikeres lebonyolítása, a cseh" szlovák—szovjet barátsági hónap ünnepségeinek e- lókészités, az évzáró taggyűlés összelúvása és az ú; tagok ünnepélyes felavatása. . ■ __ Balajti .Árpád Iskolánk kulturális életéből Iskolánkban sok fiatal kapcsolbdik b« a kulturális rendezvényekbe. Erről tanúskodik kultürcsoportunk tevékenysége is, mely két éve alakult meg dr. Párkány Antal igazgatáhelyet- tes elvtárs vezetésével. .A 35-tagú csuport tevékenysége sok- uldalá Műsorunkat elsősorban iskolai rendezvényeken mutatjuk l>e, de felléptünk már a környező falvakban is. Kultürcsopor- tiink 1974. szeptember 20-án baráti látogatáson volt testvériskolánkban a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban. A szívélyes fogadtatást a két iskola igazgatója, Herdics jános és Hatt jános üdvözlő beszéde tette közvetlenebbé. Ezután érdekes üzemlátogatáson vettünk részt a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Üzem egyik részlegén, majd délután bemutattuk a műsorunkat A gondosan előkészített műsor nem maradt hatás nélkül. A szűnni nem akaró tapsvihart és a közönség ezúton kifejezett niúpártolását köszönettel fogadtuk. A fellépést követően tanár elviársaink és az ottani iskola vezetői eszmecserét folytatlak kiiItúVcsoportunk tevékenységéről. Ennek a beszélgetésnek volt egy kuriózuma: a műsor rendezője, dr. Párkány Antal — ugyanis mindvégig inkognitóban maradt. így aztán Tégighallgathatta a nyílt és pozitív jellegű bírálatokat anélkül, hogy a kritikát személyének felfedésével befolyásolta volna. Dicsérték fejlett beszédkiiltúránBárdos Gabriella. Czikbardt Márta 111. B kát és műsorunk sokrétűségét.