Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-19 / 8. szám

- új ifjúság 9

NICOLÄS GUILLÉN VERSEI

ARS POÉTIKA

Ismerem a tavak kékjét és az ég rá haj 16 mását.

És a csillag csillogását.

S a hold fényét.

Tűztem élé kankalint áprilisi hajtókámhoz,

s a mimózán fogtak lángot szagos-bükköny ajkaim.

Egy tündöklő, szép madár tanított meg dús dalára.

Borom ittam. Mi az ára? Kezemben üres pohár.

És a gyilkos ólom füttye?

És a hosszú börtön-éjek? Tenger-fekete rácsok égnek, nem hold ezüstjei

Mohó agyarral mar és tép, komoram leng a cukornád: a csillagok Is hadd tudják, ml a fagy és mi az éhségl

Korbács csattan, mint ha lének, Hátát hasít, szaggat foggal.

Menj és mondd el gitároddal a rézsaténetk.

Mondd el néki, hogy az égen, új nap kél már fényt árasztva, hogy a szélben, mely ringatja, hadd tapsoljon örömébenl

(András LászlA)

DE LÁTHASSAM

Ha meg akarsz Ölni engem, ne várj, édes, míg elalszom, mert nincs aki fölébresszen.

Holtan,

aj, holtan fekszem és sxendergek, nem halál ez és nem álom,

nem emlékszem, nem felettiek.

Holtan,

aj, holtan fekszem és szendergek.

Virradatkor Ölj meg engem,

vagy éjjel, ha jobb neked,

de láthassam

kezedet,

de láthassam

körmödet,

de láthassam

szemedet,

de láthassam.

(Weöres Sándor]

MEZŐN

Láttam a (ehér bárányt, gyereknél gyerekebben, nagy vörös hasítással elvérezni a csendben.

Hús délután s a vad tűz közel leng.

Ivott s táncolt körülötte sok kemény élmü ember, megölve és magában, gyereknél gyerekebben, fehér bére alatt még a rettegés remeg benn, néz, merev vak szemében gömbölyű (élelemmel.

(Orbán Ötté)

ÚJ ASSZONY

A szalag színes égöve fogja körül a farát, e picinyke világot..

A néger né, az új asszony

így lépdel lebegő, kígyós köpenyében.

Ez az istennő, akit éppen most küldött le az ég — koronái a pálmák hozza az el nem csendült szót, a kemény-inú combokat és a fogat meg a hangot, a reggelt és a szökellést.

Ifjú vér sugarát rejti a húsa s a friss bőr,’ s pihenötlen inai kicsi lába a dobszó mély alagútjain át.

(Tímár György)

Megvolt az autó, ez volt a fontos. Hogy valamit szállíthassanak, négy kerékre van szükségük, a többi mellékes. A mozgalom adta nekik a kék Fordot, amelyik egy hibás gyertyával is száz méteren belül elérte a nyolcvanat.'

Antonio a garázsban hagyta és a ház felé indult

— Jó?

— Megy.

— De jó?

— Mit akarsz? Megy. Sőt szalad.

— Segíts megrakni.

— Itt az utcán?

— A ház nem ég.

— Nincs besúgó?

— Majdnem biztos, hogy nines.

Bementek a házba. Az e- lószoba üres volt. Az első szobában tábori ágy állott, a földön revolver. A másodikban nylonnal letakarva pihent a sokszorosító. Mellette négy csomag.

— Végy magadhoz kettőt, a másik kettőt én viszem — mondta Yoyt

— Tedd az első ülésre.

— Jobb a csomagtartóba.

— Legelőször ott keresik. Az ülésen kevésbé feltűnő.

Távozóban Yoyl a korlátra tette a két csomagot és kétszer ráfordította a kulcsot. Lementek a Fordhoz és Antonio kitárolt a garázsból. Az Ensanohéről a III. Car- tosra' tértek. A Quinta de los Moiinosnál keresztezték.

— Jó hely ez — mondta , Yoyl.

\ — Nagyon leégett. A hadsereg...

— Nem a hadsereg volt.

\ — De jó hely.

' — Aha, nagyon jó.

— Még lőgyakorlatot is S. tartottak itt.

— Nagyon jó, milyen kár.

— Van ennél jobb is.

— Nem éppen olyanok, nem olyan tágasaik.

— Mostanában erősen őrzik.

— Közel van az egyetemhez.

Amíg a jelzőlámpa tllost mutatott, Antonio rágyújtott egy szivarra. Megtapogatta a csomagokat.

— Jó ez a szám?

— Tele van hírekkel.

i— A Sierráról is?

— Mindenről.

— Biztos jó.

Klgyúlit a zöld, továbbhaladtak. Antonio óvatosan hajtott, nehogy túllépje az ötvenet. A motor egyenletesen zümmögött. A Principe vár alatt mentek éppen. A domb tetején csipkés falak és Őrök.

— Tlco Is Itt van — mondta Antonio.

— Ha csak ö lenne.

— Tico az utolsó.

— Utolsó nincs. Mi Is oda kerülhetünk bármikor.

— Szerencséje volit, hogy életben maradt.

— Antonio, tudod, hogy kapták le?

— Nem. Mondd el.

— A huszoenyolcassal ment a 23. utcán. A Paseo sarkán egy pasas köszönt neki a Járdáról. Aztán fölszánt ő Is a buszra, és e- gyütt mentek tovább. Tico azt hitte, hogy az apjának valami barátja. A G. utcában Tlco leszállt, a pasas szintén. Tlco odalépett hozzá és elköszönt. A pasas megkérdezte: Hogy van é- desanyád, Tlco? Ö azt felelte, hogy nagyon jól, s hogy mondjon valamit, megkérdezte, hogy van az illető felesége. Most hová mész? — kérdezte a pasas. Az unoka- bátyámhoz, a Chibás épületbe — felelte Tlco. És valóban odament

— Na és?

— Tíz perc múlva három nyomozóval beállított a buszbell pasas, és Ticót az unokatestvérével együtt elvitték.

— Ha olyan hülye volt!

— Bárkivel megtörténhet až ilyesmi.

— Bárkivel, aki mamlasz.

— Bármelyik pillanatban.

— Nem, ha az ember ó- vatos, és nem nagyon mutogatja magát, ha a saját árnyékától Is óvakodik.

— Az nem élet, ha az ember nem nagyon mutogatja magát. Mit szólsz, merre menjünk, a Prim cipón vagy erre? — kérdezte Yoyl és Colón temető monumentális főbejárata felé mutatott.

Végigereszkedtek az egész Zapatán és a Colón felé 1- gyekeztek, hogy beforduljanak a 12. utcára. Abban a pillanatban éles kerékcsikorgással rendőrkocsi fékezett mellettük.

— Megállj 1 — kiáltotta a főnök, amint géppisztollyal a kezében leszállít. A kocsi másik oldalán is lekászá/16- dott egy rendőr, s a főnök a kezébe nyomta a fegyvert, fedezze, míg a kék Fordhoz lép.

Antonio érezte, hogy a gyomra görcsösen összehúzódik. Mintha föl akarna oldódni.

A főnök benézett az ablakon és meglátta a csomagokat.

— Mi van ezekben?

— Gyógyszer — felelte Antonio.

— A lázadóknak, mi? — kérdezte a főnök mosolyogva.

— Éz nem játék, főnök, laboratóriumban dolgozom.

— Kié a kocsi?

— Az enyém.

LISANDRO OTERO (Kuba)

A KÉK FŐI

1

— Jó, de lejárt a rendszáma.

— Lejárt?

— Lejárt.

— Hogy lehet ez?

— Maga tudja.

— Mit lehet tenni?

— Be kell vinnem a kocsit

— Nagyon kérem, főnök, hagyja legalább még egy napot. Még ma kicserélem a rendszámot. Naigyon sok dolgom volt az utóbbi időben...

— Szó sem lehet róla, be kell vinnem.

A főnök szemmel láthatóan élvezte a fiatalember zavarát. Ez, hogy kielégítse a rendörszadtzmusát, tovább erőltette a dolgot.

— Legalább egy napot adjon még, főnök, legalább e- gyeflen napot.

— Nem, nem, most már elég. A kilences rendőrőrsre megyünk. Tudja, hol van?

— Igen. Itt á Zapatán.

— Akkor nyomás. Mi követjük.

Antonio beindította a motort, és várta, hogy a rendőrök beüljenek a kocsijukba. Akkor egyenesbe kapcsolt.

— Mit csináljunk? — kérdezte Yoyl.

— Le kell száilnod — mondta Antonio. — Fogd a csomagokat és szállj le a 12. és a 23. sarkán. Csak természetesen, kapkodás nélkül.

A Ford a 12-esen haladt, közvetlen mögötte az őrjárat kooslja. A 23. uitoa sarkán a Jelzőlámpa megállította ókét. Yoyl három csomagot a kezébe vett. Az u- tolsót Antonio helyezte az ölébe. Majdnem lelapította az orrát. Antonio kinyitotta az ajtóit és Yoyl a csomagokat egyensúlyozva, leszállt.

A rendőrkocsi fürgén a Ford mellé húzott.

— Ml van ezzel? — kérdezte a főnök.

— El kell intéznie a dolgot, főnök. Ha nem, mindkettőnket kirúgnak.

A főnök nem felelt. Jól bereggelizett és most egy finom szivart szívott. Elégedett volt.

Aztán a zöld fény. A ren- dőrkocsl elórehúzott, Antonio követte. Amint a 23- asoo áthaladt, Yoyira nézett a visszapillantó tükörben. Abban a pillanatban a negyedik csomag megbillent. Yoyl meg akarta igazítani. De nem sikerült. A csomag a járdára zuhant és kibomlott.

A papírok szétrepültek, beborították a Járdát és az úttestet. Két vastaghetüs szót látott: SZTRÁJK és lem- nebb: GYILKOSOK.

Yoyl a három csomaggal a 25. utca felé sietett. A 12. és 23. sarkán a buszra várakozók látták az újságokat és elolvasták a nagybetűs szavakat. Egy nő nyugtalanul elindult. Egy férfi átment a szemben lévő sarokra. Senki sem szólt semmit. Yoyl gyorsan eltűnt a 25-ösön.

A kilences rendőrőrsön Antonio átadta a levéltárcáját és a hajtási engedélyét a szolgálatos őrmesternek.

— A hajtási nem a maga nevén van.

— Tudom — mondta Antonio.

— Ki ez a Maria Ruiz?

— A nagynéném.

— Hát akkor majd neki kell a kocsi után jönnie, ha megvan az új rendszám.

Az őrmester visszaadta a papírokat.

— És ón?

— Elmehet.

Antonio épp elindult az ajtó felé, amikor a helyiség végéhói utánaszólt valaki:

— Egy pillanatra 1

Az őrtállő keresztbe fordította előtte a fegyverét. Antonio megfordult. Fehér nadrágos férfi volt, tarka Ingét a nadrágon kívül hordta.

— Ismerlek téged — mondta.

A lassú léptekkel közeledő alak derekán Antonio észnevette a kidudorodó negyvenötöst. Érezte, hogy a gyomra ismét görcsösen összéhúzódik.

— Te vagy E mesto Suárez, mi?

— Nem, uram.

— Hogyhogy nem? Hátén talán hazudok?

— Nem, uram, ön nem hazudik.

— Lássuk csak! Ramón, én hazug vagyok?

— Nem, hadnagy úr.

— Candela, te hazugnak ismersz?

— Nem, uram.

— Na látod, Ernestlco. Én nem hazudok.

— Ez rögtön látszik, hadnagy úr.

— Honnan tudod, hogy hadnagy vagyok.

— Ügy szállították az e- lóbb.

— Te vagy Ernestlco Suárez?

Antonio kigombolta Inge felső zsebét, és előhúzta a személyazonossági igazolványát.

— Tessék, hadnagy úr, ez vagyok én.

A tarka tngű férfi figyelmesen átnézte az Igazolványt, aztán a szolgálatos őrmester felé fordult.

— Rendben van?

— Régi a számtáblája — felelte az őrmester.

— Hát jó, elmehetsz. Er- nestico... mert nem vagy Emestico.

Megveregette az Antonio vállát.

— Kár, mert ügy látom, kibírtál volna egy jó ruhát.

— Sajnálom, hadnagy úr.

A hadnagy nevetett, s a

revolver súlyától lecsúszott nadrágját húzogatva a víz csap felé indult. ,

Antonio kisietett, örvendett, hogy szerencsésen megúszta, de kellemetlenül érintette, hogy a kocsi elveszett. A mozgalom egyik kocsija. Fáradt volt.

Blancához ment, akinek nem ellenőrizték a telefonját. Föltárcsázott néhány számot. Megtudta, hogy Yoyl, miután kiszállt a kék Fordból, taxiba ült és meg sem állt a Cerróig. A lapokat megmentette.

Blancát élvezet volt látni, fiatal volt, meg minden egyéb. Jégbe hűtött limonádéval kínálta, amit Antonio a huzatos ajtóban, egy aszpirinnal együtt hajtott föl.

Alkonyaikor ment el Blan- cától. Buszra ült, s a nagy piacon megevett egy kínai levest, sok kenyérrel. Aztán betért egy férfiaknak fönntartott éjszakai szállásra és huszonöt oentavót fizetett egy ágyért. Ruhástól dőlt le, nehogy ellopják a holmiját. Tizenkét órát aludt, egyfolytában. Ogy látszik, kimerítette ez a találkozás a rendőrörjárattal.

Asztalos Lajos fordítása

\

i