Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-12 / 7. szám

5

Meghalt az utolsó nagy palóc MEGHALT GYÖRY DEZSŐ

Amikor a megrendítő esemény történt, éppen Rimaszombatban jártam, ott, ahol Györy Dezső született. , Akkor még nem röpítette világgá a hírt"a rádió, az i- rodalmat figyelő emberek a költő-író új könyvének ö- rilltek, vagy falán a közelmúltban megjelent „Két végzetes korona“ c. alkotását olvasták.

Súlyos betegen is tele volt.. • alkotókedvvel. Budai otthonában hörögve-köhög- ve is arról beszélt, ami az irodalomtörténetből egyelőre hiányzik: a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom műhelytitkairól.

Györy Dezső halálával nagy veszteség érte a magyar irodalmat, személyében elvesztettük az utolsó igazán nagy palócot. Könyvei — szinte bizonyosra vehető — tovább élik majd külön életüket, és különösen azok forgatják majd ő- ket gyönyörűséggel, akik a Rima és a Sajó tájain élnek.

Most, néhány nappal ha-' lála után adjunk közre a részleteket Czine Mihály „A vox humana költője“ című tanulmányából. Tesszük ezt azzal a hozzáfűzéssel, hogy Györy Dezső mindig a miénk marad, miénk, akik szeretjük az ízes-zamatos magyar nyelvet, amelynek 3 — főleg prózájában — mesteri művelőié volt. x

Táfak és népek találkoztak bölcsője körül. Még béke volt, a tizenkilencedik század békéje, az új századtól,' a huszadiktól, paradicsombeli állapotokat vártak. Az otthon csókokkal nevelte. Csöndes, tudós tanárember volt az édesapja, — a Toldi szerelmében megénekelt Györy Jakab János hajdú kapitány famíliájából. — Elsőszülött fiúknak nyugalmas jövőt álmodtak a Rima-partom: tanár lesz szülővárosában, a maga házából sétálhat át majd reggelente a gimnáziumba, Ugyanabból, amelyben a gyermekkorát töltötte. Mert az édesapa kölcsönökből és hitelekből ugyan, de már é- pítette Rimaszombatban a családi fészket, az ördön- gös Hatvani István profesz- szór, Ferenczy István szobrász, Blaha Lujza és Tompa Mihály szülővárosában, nagy kertben, piros tetővel, rózsafákkal körülültette, a majdani unokák népes seregére is gondolva.

Talán még azt is kiszámította — gondos ember volt — kiesi fia mikor megy majd nyugdíjba, s milyen fizetési osztályból... x

A legidősebb fiú útja messze esett a megálmodóitól; középiskolás fejjel kikerült az olasz frontra, e- gyetemi tanulmányait épp csak kezdi, Eötvös kollégistaként, máris fegyvert fog, hogy fenyegetett hazáját védje a Vörös Hadseregben: tüzér a 39-es dandárban. Tizenkilenc éves csak, amikor ennek a harcnak vége. Ami utána következik, felsorolni is bajos; volt mezőgazdasági munkás és házitanitó, bibliamagyarázó és sajtótitkár, magántisztviselő és állástalan poéta, s főként újságíró. Kenyerét nyolcszor veszítette el, mindig elveiért. Volt jobbról, balról kitagadott, tekintették labancnak és ku- rucnak; ígérték neki az akasztófát is. Élete első ötven esztendejében — noha alig mozdult a Kárpát-medencéből — nyolc államérában írták „mindenféle könyvbe“ a nevét. De bárhol is élt, mindig magyarként volt ember. Szellemi útja egyenes volt; a kisebbségi sorsból indulva az em - bért méltóságért, minden elnyomott nép felszabadításáért küzdött: a mindenütt mindenkire kiterjesztett emberségért. A gömöri tanárfiú a vox humana költője lett.

x

Györy Dezsőre és nemzedéktársaira nagy feladat várt. Csehszlovákiai magyar irodalmat kellett teremteni, amelyben sorsára és lehetőségeire tsmer a trianoni békeszerződés következtében Csehszlovákiához kapcsod milliós magyarság. Az irodalomteremtés itt még nehezebb volt, mint Erdélyben. Irodalmi hagyományok igazán voltak, — Balassi, Madách, Erdélyi János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán szülőföldje volt ez a táj — de hiányoztak az intézmények, a- hol gondosan őrizték volna a nagy szellemek örökségét.

x

Czine Mihály még így zárta közelmúltban elkészített tanulmányát: „Győ- ru Dezső munkásságának az Elő válaszol még nem az utolsó állomása. Ha bénítja is tüdejét az aszály, s e- reit a mész, tele van munkavággyal és mondanivalóval.“

A halál sajnos közbeszólt. Meghalt az utolsó nagy palóc, az emberi hang költője. Emlékét örökre megőrizzük.

A KÜRÜC-VEZÉR ÜNNEPLÉSÉRE KÉSZÜLÜNK

1976-ban lesz háromszáz esztendeje annak, hogy II. Rákóczi Ferenc, a kurucok .egendás vezére Borsiban (Borsa, trebišovi járás) megszületett. A nagy fejedelem élete és munkássága ma talán még inkább érdekel bennünket, mint eddig bármikor, hiszen a kései utódok igyekeznek minden alkalmat megragadni annak érdekében, hogy felelevenítsék a történelem ama epizódjait, amelyek ma Is a jó példa erejével hatnak.

A közelmúltban Koštcén (Kassa) járt Benda Kálmán Rákóczi-kutató, a történelem-tudományok kandidátusa, a Magyar Történelmi Társulat alelnöke. Itt-taríózko- dása alatt érdekes előadást tartott a CSE- MADOK Kassa-Észak helyi szervezete mellett működő Batsányi Kör felkérésére „A helytörténet feladatai és lehetőségei a Rá- l óczi-kutatásban“ címmel. Az előadás vendége volt Budapestről Tóth Rezső, a Rá- kóczi-eralékünnepségek, egyik nesztora és Nagy Andor, az egri Ho Sí Mtnh tanárképző főiskola tanára.

Benda Kálmán néhány napos kosicei látogatása során kutatásokat végzett a vá- "osi levéltárban. Elmondotta, hogy útjára a Szlovák és a Magyar Tudományos Akadémia között létrehozott kutatási csere keletében került sor. Csehszlovákiai tartózkodását kihasználtuk mi is, és elbeszélgettünk a rokonszenves Rákóczi-kutatóval.

— Tudjuk, hogy 1976-ban nagyszabású Rákóczi-emlékünnepséget rendeznek Magyarországon és Magyarországon kívül is. Mi képezi a most folyó előkészületek lényegét?

— A kutatás több irányú. Először is Rákóczi személyével foglalkozik, végre megjelenik majd müveinek, levelezésének, emlékiratainak, vallomásainak kritikai kiadása is. Kutatás tárgyát képezi továbbá a Rákóczi-szabadságharc és az akkori európai viszonyok taglalása Is. A nyilvánosság elé kerülnek a fejedelem és Becs, a fejedelem és XIV. Lajos, valamint Rákóczi és Nagy Péter orosz cár kapcsolatainak dokumentumai is, a követi jelentéseik, a diplomáciai írások, stb. Különösen izgató téma még ma Is, például indokolt voltáé Rákóczi bizalmatlansága Béccsel szemben?

Kutatás tárgyát képezi továbbá az ország akkori helyzete. Politikai, társadalmi és katonai helyzetkép készül az akkori 1- dökről. Választ kapunk arra a .kérdésre is, hogy ki fogott tulajdonképpen fegyvert Rákóczi oldalán? Milyen volt a kuruc vezérkar elképzelése egy önálló magyar államról?

— Milyen rendezvények várhatók 1976- ban, a Rákóczi-jubileum évében?

— Nemzetközi konferenciát hívnak ösz- sze Magyarországon. A téma: a szabadság- harc problémái. Erre a tanácskozásra meghívnak szinte minden jeles külföldi szakértőt. Rákóczi-életmjz kerül a nagy tömegek asztalára. Az MTA és az MTT a rendezvény gazdája, maga Köpeczi Béla, aki szintén Rákóczi-kutató is mindent megtesz annak érdekében, hogy az ünnepségek méltóak legyenek a jubileumhoz.

Benda Kálmán alapos Ismerője a Rákó- czi-problémáraak. Ügy érzem, azon a latya- • kos januári napon nem az első interjút ké- . szítettük vele. Hiszen már a téma is o- ■ lyan, amely gyakori figyelmet érdemel, . nemcsak Magyarországon, hanem nálunk is, ' ahol a kurucok legendás vezére először látta meg a napvilágot.

(liatia j-------------------------------- új ifjúság

SZELLEMI HIDAK A DUNÁN

(E. B. LUKÁC; A NAGY ÜZENETVÁLTÁS MADÁCH 1973)

Megjelent egy könyv, amely Emil Boleslav LukáC szlovák költőnek, műfordítónak a szlovák lapokban közölt, a magyar irodalmat népszerűsítő cikkeit, tanulmányait ás baráti levelezésének ide tartozó részét tartalmazza magyar nyelven, Mayer Judit kitűnő tolmácsolásában.

A műfordítói alkotó munka: hídszerep. Tudatos misszióvállalás. küldetés. Eleven kapocs két nép, két más izzású elem között. Sorsvél- lalás, amely a felemeltetéstől a kitagadásig mindent magában hordoz. A Magyar PEN Club által kitüntetett E. B. Lukáönak mindkettőben része volt. A DAV által meghirdetett „ablaknyitást a világ felé“ ő úgy értelmezte, hogy a népéhez, nemzetéhez legközelebb áldó szomszédot — az „ablakhoz karnyújtásnyira lévőt kell legelőször észrevenni. Legalábbis ezt parancsolja a logika, az élet ésszerűségének törvénye. Ám a politika „haragszom rád“ játéka nem mindig kedvez a jóhiszemű emberséggel nyújtott jobbaknak. Egy, a világ legtávolabbi sarkában élő író megismerése nem rejt magában annyi veszedelmet, mint a szomszéd nép poétája, aki mellesleg azt hirdeti, hogy: „...magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad...

„.gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon.

Miért nem találkozunk süvöltve az eszme-barrikádokon?“

Vajon az 3920-as években kittek kellett, ki kereste a költőóriás szellemében való találkozást? A magyar mágnás? A cseh nagyburzsoázia? A junkerimádatától túlfűtött szlovák agrár politikus? Nem, nekik nem erre volt szükségük. S bár ez paradoxonként hangzik — végső soron a maguk módján mégis találkoztak: a fasizálódásban, a nagy zseni: Ady elítélésében. LukáC* élete egy darabját az Ady- életmű szlovák tolmácsolásának szenteli: feláldozza magát Ady igazának a megvédésére.

Már kora ifjúságában találkozik Ady verseivel, abban a korban, mikor a serdülő lélek ösztönösen a világosság felé nyújtogatja fogékony csápjait, és szinte issza az Ady szellemiségéből sugárzó erőt. A magyar iskolák emlőin nevelkedő Emil Boleslav LukáC annak az alma maternak tapossa lépcsőit, amelyet valaha Petőfi, SládkoviC és Mikszáth is járt: a Selmecbányái líceumban tanul. S ez is jó útravaló. Hátizsákjába még az Élet odapakolja az első világháborút a maga borzalmaival, hadiérettségijével és a lövészárkok hullaszagával. Így, ezen az úton jut ei LukáC a polgári humanizmus bókét hirdető megáll jl-jáig, Gyóni Géza felelősségre vonó: Csak egy éjszakájáig,, s a felismerésig: a kizsákmányolás- uek, az elnyomásnak mindenütt egy az arca: Párizsi tanulmányai - során megismerkedik Illyés Gyulával, de kapcsolatuk nagyon rövid. Hazatérése után — mivel a magyar irodalom kitűnő ismerője — alkotó munkássága mellett egy életre irodalmunk kiválóságainak szlovák nyelvű tolmácsoló]a lesz. Nem kis bátorság ez abban az időben, mikor a fiatal csehszlovák állam polgárai még arcukon érzik az Apponyi-féle iskolarendszer minden csapását: az anyanyelvi oktatás megszüntetését; a nemzeti nyelvben való kiélés minimumát. Még nincs marxista kritika, s politikai éleslátás. Nincs ki különbséget tegyen a magyar dzsentri, illetve a magyar proletár tömegek között, akik osztályhelyzertüknél fogva nem sokban különböztek a szlovák proletároktól. így a magyar írót-költőt sem övezi ro- konszenv — még ha a proletárok szószólójának is vallja magát — s természetesen ebből a gyűlölködő hangból kijut a fordítónak is. LukáC felveszi a harcot a szlovák burzsoázia Adyt elmarasztaló kritikusaival, s ekkor kerül közelebbi kapcsolatba Földessy Gyulával, Bölöni Györggyel, akiknek ugyanaz a szerep jutott Magyarországon, mint neki a szlovák irodalomban. Szemére vetik az Ady- kultuszt, s a szlovák költők verseiben túl sok Ady-hatást vélnek felfedezni. S ez mind az ő bűne. LukáC azonban konok hittel kitart Ady, s a magyar irodalom immár klasszikus költői: juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály mellett. írja ismertetéseit, megemlékezéseit a vele egyívású, egy emlőn nevelkedő (francia szimbolizmus, szűrrealizmus) költőkről, fordítja verseiket, Cikkeiben felidézi a két nép nagy költőinek „ü- zenetváltásail“ — innen maga a könyveim is, amely találóan fejezi lei Vörösmarty-SládkoviC; Petőfi-Janko Král, vagy Ady-Hviezdoslav közötti egyazon világlátást.

LukáC könyvében megemlíti: nem lehetetlen, hogy 1910-ben a Magas Tátrában üdülő Ady találkozhatott Hviezdos! avval, és e találkozás eredménye lenne a válasz a Magyar jakobinus dalára. Ez nem látszik valószínűnek. Hviezdoslav nem szerette Adyt. Nem volt egyetlen Ady-kötete sem, holott a magyar Irodalom minden jelentős írója megtalálható volt könyvtárában. Erre enged következtetni az a rövidke interjú is, melyet a Kassai Napló munkatársa készített 1920. V. 7-én a Kassára látogató Hviezdoslavval, ahol a riporternek arra a kérdésére: — Ügy hallottuk, Ady- verseket fordít — határozottan kijelenti: — Nem, nem szeretem Adyt, általában a Nyu- gatosokat. Ha tehát lett volna egy ilyen Lu- káö által feltételesen megemlített találkozó, akkor Hviezdoslav, röviddel a költő halála után nem nyilatkozott volna ilyen fagyosan. Sokkal inkább elfogadhatóbb a másik feltevése, (175. old.), hogy a Nyugat-ban megjelenő verset, vagy Ady verses kötetét dr. Ná- "dast-Jégé (Hviezdoslav háziorvosa, szlovák író) mutatta meg neki, s a vers nagyszerűsége, rokon gondolatvilága ragadta magával

az idős mestert, s született meg a két költő közötti üzenetváltás: a „Te heroldja“ című vers,

Emil Boleslav LukáC ellentétben Hviezdo- slavval, éppen a Nyugat generációjában találja meg azt a lelki-szellemi kapcsot — saját szavalva] élve: „örök vándortársait“ (69. old.) mely őt a fordításra sarkallja. Ugyanakkor megfigyelhetjük — s ez természetes — LukáC versein is az Impresszionista, szürrealista hatást, amit bizonnyal franciaországi tartózkodása során ismert meg. Nem zárkózik el a mai kortársak verseinek átültetésétől sem. Többek között a régi jóbarát: Illyés, majd Juhász Ferenc, Weöres Sándor, Váci Mihály verseit költi át szlovák nyelvre, de ugyanúgy szívesen fordul a szlovákiai magyar költőkhöz is, például Dénes Györgyhöz.

Bár a könyv zömmel riportokat, tanulmányokat, megemlékezéseket és személyes levelezést tartalmaz, a költő LukáC mégis versfordítási munkáját tartja maga is a legjelentősebb tevékenységnek. Ezért nem ártott volna, ha az egymást tartalmilag fedő riportok közül valami kimarad (pl.: Szilárd pillérek, 68 old., Beszélgetés E. B. LukáC-csal, 36. old.) s helyettük néhány versfordítást közöl könyvében a szerző az eddigi, a már hozzá nem férhető kiadásokból, vagy a még kiadatlan munkáiból — az eredetivel együtt, s igy a nyelvtudással nem rendelkezők Is jobban érezhették volna a fordító munkáját, s a nyelv szépségét. Az értők számára pedig jó alapot szolgáltathatott volna az összevetésre mind tartalmi, mind pedig művészi szempontból. Igen érdekes például a közölt Győry- vers. Nézzük meg az eredeti utolsó versszakát:

„Mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém.“

(Én minden népet)

LukáC fordításában ez igy hangzik —

„Ja všetkým telám to, öo Jednému, veď výhra naša Je tu spoloéná.

O všetky národy mám obavy,

ba o môj vlastný je tá najväčšia.“

Ha nem is Karinthy stílusában, de próbáljuk meg visszafordítani ezt az utolsó kútsort, s meglátjuk, hogy milyen politikai állásfoglalás-különbség van a két, immár külön életet élő verssor között, holott szerintünk az egész vers ezen az utolsó két soron nyugszik: ez a tartópillére. Példázza, hogy Györy a népek féltésében nem tesz különbséget a sajátja, vagy a másé között. Ez politikai állásfoglalás éppen abban az időben, mikor mások a sajátjukat kiemelik, a többi elé helyezik. (Az eredeti vers 1937-ben jelent meg, a fasizmus elhatalmasodása idején, a faji üldözés kiteljesedésének küszöbén.)

LukáC magyarra visszafordított két utolsó sora így hangzik:

„En minden népet féltek, ám a sajátomat legjobban."

Györy ezt a kiemelést nem teszi, sőt egyenlőséget húz a sajátja .és más népek között. Még egyszer idézzük:

„En minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém.“

Itt bizony LukáCnál egy rfm kedvéért elsikkadt az igazi politikai mondanivaló éle. Bár ez a fordítói szabadság megtalálható József Attila és Wolker esetében is a „Ballada a fűtő szemeiről“ c. versében is, igaz, ellenkező előjellel. Ugyanakkor azt is meg kél] mondani, hogy az eredeti Györy-vers 9—8—9—8-as sorváltó szótagszáma sokkal élénkebb a Lu- káő által alkalmazott 10—10—10—10-es jassú hullámzású soroknál.

A kötetbe összefogott cikkekből, riportokból erősen kiérződik E. B. LukáC nosztalgiája afölött, hogy a korosztálya által megkezdett termékenyítő műfordítói tevékenység 'terén nincs megfelelő utánpótlás. A feleletet azonban ö maga adja hisz az e korban élő alkotók valamennyien még magyar iskolai műveltséget kaptak, s többé-kevésbé jól beszélik a nyelvet, otthonosan mozognak a magyar irodalomban, s így kézenfekvő, hogy fordítói munkásságukhoz ez állt a legközelebb. Más a helyzet a mai fiataloknál. Ük már legjobb esetben csak passzív tudói a nyelvnek, és kifejezetten az érdeklődés, vagy rosszabb esetben csak az alkalmi tisztelgő gesztus adja kezükbe a tollat a Csehszlovákiába látogató vendég, vagy a nagy művésznek kijáró megemlékezés címén. A szlovákról magyarra fordítás intézményesen történik, (Madách Kiadó, Pozsony) azonban a magyarról szlovák nyelvre való átültetés bizony nem lépi túl az alkalomszerűség határát. S ha fel lehet ezt panaszolni magyarországi viszonylatban, még kirívóbb ez a csehszlovákiai magyar irodalom e- setében.

Végezetül elmondhatjuk: érdekes, és hasznos olvasmány ez a könyv. Cikkeivel, dokumentációs anyagával szinte visszatükröződése a magyar irodalom hatósugarának. S nem u- tolsó sorban megmutatja azt: hogyan, s milyennek látnak minket közvetlen szomszédaink. Egyben, mint a borítólap fülszövege Is kiemeli: LukáC munkássága jelentős részét képezi a szlovák-magyar kulturális kapcsolatoknak. Ebbe az immár emberöltőnyi munkásságába — mintegy kulcslyukon — enged betekintést Csa-nda Sándor közvetlen, de amellett kritikusi szemmel megirt tanulmányszerü előszava, s ad hű képet E. B. LukáC írói munkásságáról. Gyüre Lajos