Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-29 / 5. szám
Múlt heti külpolitikai beszámolónkban ígéretet tettünk olvasóinknak, hogy ismertetjük az egyiptomi és Izraeli csapatok szétválasztásával kapcsolatos megállapodás részleteit. Cgy gondoljuk, jó szolgálatot teszünk azzal, ha térképen érzékeltetjük, milyen Irányú szétválasztásról van szó. Az elsá térkép a jelenlegi helyzetet ábrázolja, a második pedig azt a vonalat, amelyre az izraeli hadseregnek március S-lg vissza kell vonulnia. Ezen a térképen jól látható az a hegyvonal is — a hágók neveivel, a- mely az új Izraelt katonai hadállások vonala lesz. Szadat egyiptomi elnök ezekben a napokban számos arab államba látogatott •1, bogy a baráti országok vezetőivel Ismertesse az egyiptomi kormány döntésének a lényegét. Ez az álláspont lényege abban foglalható össze, hogy a csapatszétválasztás csupán az alsó lépés egy olyan átfogó közel-keleti rendezés felé, amely révén megvalósul a megszállt arab területek teljes kiürítése és a palesztfnal nép jogainak helyreállítása. Egyiptom ezenkívül kötelezettséget vállalt: az egyiptomi fronton elhatározott csapatszétválasztást a Szíriái fronton Is hasonló intézkedés követi. A nyugati országok fokozódó gazdasági problémáira jellemző a francia kormány bejelentése, a francia frank árfolyamának úgynevezett lebegtetése, a- mely gyakorlatilag a frank leértékelését jelenti. A kormány azzal számol, hogy a frank értékcsökkenése megköny- nyltl az ezportot, mert olcsóbbá teszi a francia árukat külföldön, ugyanakkor azonban jelentősen megdrágít minden Importot, különösen a nyersolajét. A kormány az energianehézségek miatt korlátozza a beruházásokat. A lebegtetés tehát nem hárítja el a visszafogott beruházások okozta munkanélküliség veszélyét, viszont a belföldi árak emelkedését csak fokozza. Olvasóink előtt Is világos, hogy Franciaországban emelkedni fognak az árak, növekszik a munkanélküliség, tehát a kis ember lesz az, aki a kormány Intézkedéseire ráfizet. Fontos döntéseket hoztak az elmúlt héten a baráti Lengyelországban. Lengyel Egyesített Munkáspárt Kifeponti Bizottsága úgy döntött, hogy számos ipari ágazatban emeli a műszaki dolgozók és szakmunkások keresetéi. A legalacsonyabb nyugdíj ezentúl 1100 zloty lesz. Fokozatosan rendezik a családi pótlékot is, és az új tanévtől az ösztöndíj is magasabb lesz. Néhány rendelkezés a mezőgazdasági termelés további fellendítését célozza. Eduard Gierek elvtárs, a LEMP KB első titkára beszédében kijelentette, hogy a VI. párt- kongresszus határozatainak következetes megvalósítása egyet jelent a népgazdaság minden dolgozója életkörülmé nyelnek javulásával. „Szervezetünk 1972-ben alakult meg. 1973 november másodiiMn új vezetőség került az étre, és azóta Jól megy a mamka. Elnökünk, Lukovlcs Lilla és a vezetőség tagjai valamennyien tapasztalt, jő tisztségviselők. Taglétszámunk az eredeti 23-ről 83-ra emelkedett. Sok sikeres rendezvényünk volt: segédkeztünk a politikai oiktatás megszervezésében, védnökséget vállaltunk helyt pionírcsapatok felett, stt>. Berendeztünk egy vörös sarkot, és fellendítettük a sportéletet Is. Kötelezettségvállalást tettünk az SZNF harmincadik évfordulója tiszteletére. Szervezetünk legnagyobb sikerének a városi klub megalakítását tartja, öt üzem öt < szervezetének eredménye a fiatalok hétvégi foglalkoztatottsága, a szabad Idő helyes kihasználása. Az öt Ifjúsági szervezet felváltva biztosít kellemes szórakozást a fiataloknak. Mi Petőfi estet rendeztünk és nagy sikert arattunk. Ogy véljük, szervezetünk tevékenysége jó irányban halad. X X X A vrbovái EFSZ mellett működő SZISZ-sxervezet tagjai hozzánk küldött levelükben tiltakoznak a obilel fasizmus ellen. „Mélyen felháborítanak bennünket a katonai junta terrorcselekményei, melyek a hitleri fasizmus terrorcselekedetein Is túltesznek. Tiltakozunk a chilei kommunisták, munkások és a haladó szellemű e- röik üldözése eilten. Biztosítjuk a Ohtleii népet, hogy helyt szervezeCalovóról (Nagymegyer) kaptuk az alábbi sorokat: a közszolgáltatási üzem mellett működő ifjúsági szervezet kéréssel fordul a szerkesztőséghez. „Időnként szeretnénk beszámolni SZISZ-szervezetUnk tevékenységéről, életéről. Szeretnénk, ha megismernének bennünket más ifjúsági szervezetek is. valamint örülnénk, ha példánkon felbuzdulva más ifjúsági szervezetek is beszámolnának sikereikről, esetleg problémáikról. Kontaktust keresünk.“ A levédnek megörültünk és elhatároztuk, hogy időnként SZISZ-híradöt ádilítunik össze a beérkezett anyagból. Olyan lesz ez, minit a mozik híradóműsora: innen is, onnan is bemutat valamit a fiatalok életéből. A megyerink azonnal mellékeltek egy tudósítást levelükhöz, kezdjük hát velük.-n tünk tagsága, csakúgy, mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság többi fiatalja támogatja igyekezetüket Igazságos harcukban.* xxx Néhány hír Kolárovőről (Gúta): a közszolgáltatási özem mellett működő ifjúsági szervezet megalakulása óta jól dolgozik. Az idei évzáró taggyűlésen 67 tag vett részt. Rigó Szerén elnök számolt be a fiatalok tevékenységéről. Fiataljaink sikeres előadásokat és sportrendezvényeket szerveztek, sok brigádórát dolgoztak le. A vnb kétezer korona jutalomban részesítette őket. Sikeresnek mondható a kulturális élet megszervezése Is. Vetélkedőt rendeztek, „Mit tudsz a Szovjetunióról“ címmel, esztrádmöso- ruk és Petőfi-estjük Is sikert aratott. (A CSEMADOK szervezettel közösen rendezték.) Az évzáró gyűlésen új vezetőséget választott a tagság: az elnök Mihallcs László lett. jelen volt Novák Tamás, a SZISZ járási bizottságának titkára, aki elégedetten nyilatkozott a szervezet munkájáról. XXX Mint a bevezetőben írtuk, szívesen vesszük, ha a gútaiakhoz, megyeriekhez és másakhoz hasonlóan időnként tudósításokat kapunk az ifjúsági szervezetek életéből. írásaitokat szerkesztőségünk címére (897 14 Bratislava. Pražská 9) küldjétek, a borítékra írjátok rá: SZISZ-híradé. Egyáltalán nem hízelgő sorok a Balog nad Ipl om-i (Ipolybalog) fiatalokról Helytállás - magatok előtt is Amikor 1973 nyarán őrségváltásra került sor a Blh nad Ipl'om-i (Ipolybalog) SZISZ-szervezet élén, a tagság egyhangúlag Bolgár Péternek szavazott bizalmat, ő került az „elnöki székbe“. Rögtön munkához is látott. Szervezett, agitált, reformokat ígért. Egy ideig úgy is látszott, hogy használt a változás, és valóban megváltozik a szervezet arculata. .. Azután maradt minden a régiben. A tagok csak akkor látogatták nagyobb létszámban a szervezet klubhelyiségét, ha bált rendeztek. Más alkalmakkor kongott a terem az ürességtől. De vajon miért? Erre voltam kíváncsi, amikor felkerestem az elnököt. — Szerinted mi lehet a „bökkenő“? — Ahhoz, hogy egy szervezet jól, e- redményesen működhessen, szermtem nem sok kell. Elsősorban a cél érdekében áldozatokra Is kész tagság, másodsorban pedig egy berendezett helyiség. De fordítsaik meg a sorrendet. össze) ö- vételeinket a „mindenes“ épületben, a falu művelődési házában tartjuk. És ez az első pofoml Ezt a szűk, az igényeknek egyáltalán nem megfelelő helyiséget használja minden szervezet. Ha kell, szfaieflőadást tartanak Itt, de a különféle gyűlések és falusi akciók lebonyolítására Is szolgál, sőt már az asztallte- nlszezőik Is használták. A terem nem a miénk, és nem Is rendezhetjük be ízlésünk saertmt, nem halhatjuk ott zárás után a „tulajdómunkat“, mert oda sokan járnak. Ezek után már érthetőbb a tagok passzivitása. Minek menjek oda? Mit fogok ott cstoálmi? Ülni? —- ez az általános vélemény. Pedig mintegy 80 fiatalról van sző! Brigádot szervezünk a falusi park rendbehozására. Az eredmény? ötnél többen nem jövünk össze. Az elnökből ömlik a keserűség, azért is nem szakítom félbe. Hát bizony, a- hogy elnézem a falu közepén gyommal benőtt, gondozatlan parkot, gazdátlan külvárosi telek jnt az eszembe. — Mivel próbálkoztatok? — Problémáinkról beszélgettünk a helyi párt és tömegszervezet vezetőivel. Az évzáró gyűlésen mindenki számára megfelelő tervet dolgoztunk ki. Az e- redmény? Például az AKI igazgatójával, Csert Antal elvtárssal „kötöttünk“ egy nem hivatalos szóbeli szerződést. Mi úttörővezetőket adunk az Iskola diákjainak, az Iskola viszont a hét végén rendelkezésünkre bocsátja modern tornatermét. Más szervezetekkel Is szeretnénk hasonló megállapodást kötni. Megvallom, az eredményeket ezektől a „felrázó“ megállapodásoktól várom. Remélem, a továbbiakban egységesebbek lesznek a falu fiataljai Is, s hogy kitűzött terveinket sikerüljön megvalósítani. Sok sikert hozzál Álljatok helyt a falu, de magatok előtt is. Zolczer László bemutatjuk TU mmm SZÍNVONALAS ISKOLAÜJSÄG A KOSICEI (KASSAI) MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPFOKÚ IPARISKOLA szép múltra tekint vissza. 1972 októberében ünnepelte fennállásának 100. évfordnlfiját. Az Iskola haladó hagyományait méltóképpen ápolják mind a tanárok és a diákok, mind az Iskola dolgozói. Az iskolának jól működő SZtSZ-szervezete van, amely eredményesen zárta a múlt ével. Az évzáró gyűlésen felszólalt az iskola igazgatója, BODA PÁL mérnök, aki beszédében többek között az ACÉLTOLL, az ifjúsági szervezet lapja jelentőségét méltatta. A lap 13 éve jelenik meg. I Ma a legkorszerűbb nyomdatechnikával készül, 10 oldalas, 9G0 példányszámban jelenik meg. Minden szám „Iskolánk sportolója“ cím alatt közöl interjút, beszélgetéseket neves személyekkel. Közülük csak néhányat említek: Stefán István sportbúvár, 200 m-en szolvákiai bajnok, Horvátb Zoltán kerékpárversenyzö, akt második lett a Bükk-Kupában. „Arcképek“ cím alatt bemutatja az iskola idős tanárait. Tudúsít az iskola knlturális, sport és politikai életével kapcsolatos eseményekről. Verseket, elbeszéléseket, novellákat közül, amelyek szerzői az iskola iiatal tanulói. A ACÉLTOLL felelős szerkesztője GYÜRE LAjOS tanár, két szerkesztője BENCSIK GYULA és KOVÁCS BENJÁMIN minden elismerést és dicséretet megérdemelnek a lap színvonalas szerkesztéséért. Az iskola a lappal jelenleg benevezett a szlovákiai diáklapok versenyébe, és minden jel arra matat, hogy megállja a helyét. A SZISZ évzárón az iskola igazgatója megígérte, hogy a diákok és lapjuk ezentúl is minden támogatási megkapnak mind az iskola igazgatóságától, mind a helyt SZISZ szervezettől, hogy tovább emeljék a lap színvonalát és ezzel is öregbítsék az iskola jó hírnevét. ZOLCZER jÁNOS KEDVES FIATALOKI Az atóbbi napokban sok olyan levél érkezett a szerkesztőségünkbe, amelyeknek feladói a SZISZ-alapszer- vezetek tavalyi tevékenységéről számolnak be. Éppen ezért mai rovatunkban — anyagtorlődás miatt u- gyani8 múltkori műsorunkban ezt nem tehettük meg — elsősorban is az ilyen tartalmú levelekből kötünk csokorra valót. Benkovics László, a Kontaktus régi tndósítúja a SZISZ košutyi helyi a lapszervezetének évzárójáról, Illetve az idei feladatokról irt tartalmas beszámolót. — SZISZ-tagjaink az elmúlt évben töleg a társadalmi-politikai és a kulturális akciókból vették ki a részű kei. Kitűnőek voltak azonban az e- redmények a választási program teljesítésében Is. Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy az idén a SZNF 30 évfordulójának tiszteletére 500 mun kaórát dolgozunk le a faluszépitési akcióban. Reméljük, hogy a tavalyi legaktívabb tagjaink, — Borsányi An na, Oravcova Sidónia, Cyprtchová Bo zenka és Kmeťová Éva, akik könyvjutalomban részesültek, az Idén Is ott lesznek, s példamutatásuk lelke sítőleg hat majd a többiekre is. Az ižal szervezetnek az elmúlt évben csak 19 tagja volt, s éppen ezért egyik legfontosabb feiadatuknak az idén a taglétszám növelését tart iák — Írja levelében Knrucz Lujza, aki fgy folytatja sorait: „Az izsni fiatalokra nem lehet panasz az el múlt évben. Aktivitásukat nagyra ér tékelte Komiősi Menyhért, a párt szervezet elnöke is, aki főleg azt a tényt emelte ki, hogy a SZISZ-tagnk rendszeresen látogatják a politikai előadásokat. A legjobb, a legráter mettebb fiatalok közül az idén kát tőt felvesznek a párttagjeiőltek so rába. Zolczer János arról tudósit, hogy a SZISZ Blh nad Ipfom-i (ipolybalngi) alapszervezete az elmúlt év októbe rétől szorosan együttműködik a he !yi általános iskola pionírszervezetével. Az utóbbi Időben több sikeres akciót rendeztek közösen. A SZISZ- tagok soraiból lett pionírvezntők két hetenként járnak el a nyolcadikoskilencedikes tanulók közé. vetélkedőket előadásokat tartanak a pioníroknak. akik így nemcsak hasznosan töltik a szabad idejüket, hanem megismerkednek az ifjúsági mozgalom múltjával és cékitüzéselvel is. Magyarurszágrő! az utóbbi időben többen segítségünkkel szeretnének levelező partnert találni. Ma két elmet közlünk: Kernács Margit, 17 é- ves diáklány, 3533 Miskolc, Kerpe.y Antal át 2. Ugyancsak 17 éves a budapesti Békési Katalin, (1203 Buda pest, XX. kér. Török Flóris utca lt). aki hasonló korú csehszlovákiai magyar lányokkal, Illetve fiukkal szerelne levelezni. Nagy Árpád