Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-28 / 22. szám

Siker az utolsó bemutatón is! (A THÁLIA SZÍNPAD GOGOL —MŰVEL ZÄRTA AZ IDÉNYT) A kassai közönség érdeklődés­sel várta a társulat újabb, negye­dik, egyben Idényzáré bemutató­ját. A közönség szereti a vígjáté­kot, és Gogol e müve vígjáték. A néző szereti az újat Is, és most ezt olvashatta a színlapon: rende­ző Takáts Ernőd. Takáts Ernőd színészként kezdte pályáját, majd Prágába ment, és ott elvégezte a rendezői szakot. Személyében hazai magyar szín­házi életünk ú| szakemberrel gya­rapodott. Beke Sándor Budapesten, Takáts Ernőd Prágában szerezte meg rendezői diplomáját — már ez a tény Is garantálja a többszí- nűséget. Gogol Leánynézője klasszikus darab, a"’ Ilyen csoportba tartozó művek minden előnyével és hát­rányával. Mit élvez az atomkor né­zője Gogol müvéből? Okul-e, ta­nul-e? A kérdésekre megnyugtató választ kaptunk az előadás folya­mán. Igaz, a kezdet kissé vontatott volt, de aztán megindult a gépe­zet, és peregtek az események. Számomra az volt a legnagyobb élménv ahogvan az egyes figurák színei keveredtek. Sok olyan em­beri vonást fedezhetett fel a néző az egyes gogoll alakokban, ame­lyek ma is jellemzik földünk la­kosait. És külön élmény volt a kis társulat jól Ismert művészeit ebben az új, gogoli maszkban látni! A rendezü ezt mondja a darab­ról: „Még főiskolás koromban el­olvastam a darabot, és már akkor megfogott Kocskarjov figurája. Nagyon sok vita folyik arról, miért Is teszi, amit tesz? Mert az biztos, hogy nem kerítő, házasságkőzve- títö. Egyáltalán nem biztos, hogy valamiféle bosszúból teszi. Csak teszi. És ez az a pont, amely fel­kelti a figura tránt az érdeklő­dést.“ Kocskarjov (Boráros Imre) ha­talmas lelkesedéssel veti bele ma­gát barátja megházasításának munkálataiba. Miért teszi? Talán azért, mert az ő házassága nem a legjobban sikerült, :s azt szeret­né, ha barátja is nyögné az „igát“: legénykora pipa-füstje röpítse át, mint valami varázsszőnyeg, a fe- leséges világ tájaira. A rendező a két barátra alapoz­Kövesdt Szabó Marika és Várady Béla a darab eaylk jelenetében. ta színpadi elképzeléseit, ez volt a tengely, amely körül a játékot mozgatta. Minthogy azonban va­lamennyi szereplő élvezetes, jó teljesítményt nyújtott, nemcsak Kocskarjovra és Podkoljoszinru ügyeltünk, hanem mindenkire. Agafja Tyihonovrs (Kövesd! Szabó Marika) új feladatot kapott néhány aránylag egyforma szere­pe után a férjhez készülő lány megformálásával. Feladatát szé­pen oldotta meg, sikerült néhány új színt Is fellelnünk játékában, és ez bíztató a jövőre nézve. Nánjét, Arina Pantyelejmonovát Gombos Ilona személyesítette meg: néhány mondatával is atmoszférát tudott teremteni. Nagyszerű volt a jelmeze is. Fjokla Ivanovna, a házasságküz- vetftő. Szabó Rózsi volt. Az ő játé­kában Is új fények csillantak meg: néhány, Szovjetunióban látott szí nielőadás megtekintése után nyu­godtan írhatom, hogy figurája hi­teles volt. Gyurkovics Mihály és Boráros Imre csendes (néha meg hangos) tusája adta tulajdonkép­pen a gogoll vígjáték komikumát. A két színész nem próbált meg ol­csó eszközzel hatást kelteni, és ez volt a jó, ez adta a hitelét a cse lekménynek, és ezért lehetett a többi figura is tanulságos. Méltó társaik voltak jájlcsnica (Kovács József), Zsevákín (Várady Béla) és Anyucskin (Lengyel Ferenc). Sztarikovot a katonai szolgálata után visszatért László Géza, Sztye- pánt Érsek György, Dunyaskát fa más Jolán játszotta. Ezúttal el­mondható, hogy a szereplők e- gyenletes teljesítményt nyújtottak, nem volt gyenge pont a színpa­don! A Thália Színpad ezzel a be­mutatóval zárta az idényt. A leg­közelebbi premier ősszel lesz, ad dig azonban még sok-sok fellépés áli a színészek előtt és néhány hetes megérdemelt pihenés is. Ez a bemutató is bebizonyítot­ta, hogy a Tháliában rendszeres, komoly munka folyik, hogy van értelme azoknak az önképző­köröknek, amelyeket időnként Be- ke Sándor vezet, hogy van értel­me az önművelésnek, a fegyelme­zett munkának, mert a kis társu­lat szereplői nem „tokosodtak be“, nem álltak meg egy ponton, hanem fejlődnek, játé­kuk mindig tartalmaz egy-egy új színt. Takáts Ernőd jó munkát végzett, a közönség is elégedetten távo­zott. Nyugodt szívvel írhatom hát az idény utolsó bemutatójának ü- rügyén: gratulálunk a sikerhez és újabb szép előadásokat várunk a következő évadbanl BATTA GYÖRGY Most jelent meg a Csehszlovák Szocialista Köztársa ság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadói e- gyezményének keretében FÉJA GÉZA „VISEGRÁDI ESTÉK“ című regénye, amely az 1848-ban fellobbant, dicsőséget, majd kínszenvedést osztó szabadságharc belső és külső mozgatóit dolgozza fel, új szemléletre, tárgyilagosságra, őszinteségre törekedve. A szabadságharcban belső küz­delmek is folytak, s végzetes hatásúnak tekinthetjük, hogy a két, nagy képessegekkel megáldott férfiú, Gör­gey és Kossuth szembekerült egymással. A Eegyverle tételt talán meg lehetett volna akadályozni, ha a két férfiú egyesíti képességéit a legnehezebb feladatok megvalósítására. Féja Géza új regényében a dialógust jutatta meghatározó és megújító funkcióhoz. A Visegrá­di esték minden fejezete nagy lélegzetű és drámai feszültségű párbeszéd, Görgey sorsába és tragédiájába s a szabadságharc eseményeibe, országos drámájába ezeknek a párbeszédeknek az Indulati és intellektuális szikrázásánál láthatunk bele. Az Anyegin, a Borisz Godunov, A Bahcsiszeráji szökő­kút, a Ruszlán és Ludmila, s a halhatatlan lírai versek nagy orosz klötőjének ezúttal a Magyar Helikon gyö­nyörű kiadásában jelent meg négy prózai műve: A PIKK DÄMA gyűjtőcímen. A szépprózaíró Puskin e négy kis remek­műve híven tanúsítja a nagy alkotó géniuszát, akinek prózában is sikerült éppúgy maradandót alkotnia, mint költészetben A négy kis remekművet, a Regény leve lekben-t, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései cí mű novellafűzért, a Roszlevlev és a Pikk dáma című elbeszélést Würtz Ádám hangulatos illusztrációi dísz! tik. Az ifjúság egyik sürgetően megoldást váró problémá Jávái, a korunkban szokatlanul elterjedt zülléssel, bű­nözéssel és okaival foglalkozik BALÁZS ANNA TETTÉNEK OKA ISMERETLEN regényében. A történet egy fiatal lány elzüllésének útját és körülményeit követi nyomon. Zsuzsa szülei túl­ságosan elfoglaltak, agyonhajszoltak, otthonukba haza térve már csak egyetlen vágyuk marad: aludni, aludni. Az egész napi egyedüllét, az unalom, a szellemi igé­nyek hiánya sodorja Zsuzát egy hozzá nem illő lány társaságába, aki beviszi a galeribe. Buba, a bandafő­nök befogadja, s mire Zsuzsa észbe kap, már nincs visszaút: a galeri szigorú törvényei fogva tartják. A világhódító tánc — a keringő — története elválasztha­tatlanul összefügg a Strauss-család történetével. Ennek a rendkívül színes gazdag világnak a feldolgozásával találkozhatunk GÁL GYÖRGY SÁNDOR — SOMOGYI VILMOS: „ME­SÉL A BÉCSI ERDŐ“ című regényében. A „március előtti“ Bécs korszakától kezdve a huszadik század elejéig ennek a muzsikus di­nasztiának a tagjai fejlesztették naggyá a keringőt; az ő művészi munkálkodásuk révén vált a népi eredetű, kezdetben vaskos tánc — az Idősebb Johann Strauss majd zseniális fia, az Ifjabb Johann és annak testvérei, josef és Eduárd működése révén — egy teljes évszázad uralkodó ritmusává, a könnyűzene halhatatlan műfajá­vá, Lázas sietséggel rohanó történetet mutat be ez a regény, mely egyben a romlás csíráit már magában hordozó Monarchia fénykorának tükörképe is. „Én mint Rákóczi fejedelem árváinak anyja vontam meg magamat gyermekeimmel ezeknek várában, ame­lyet mint örökségüket köteles vagyok számukra megol­talmazni, ha megtámadtatik“ — írja Zrínyi Ilona Cap- rara császári tábornoknak, amikor az Munkács feladá­sára szólítja fel. Az ezt követő cselekményről szól DENES ZSÓFIA ZRÍNYI ILONA-ja. Három évig, mint sziget a tengerben áll Munkács, a ma­gyar szabadság utolsó végvára, Thököly kurucainak végső menedéke. Hősi szép élet regénye ez, mert az írónő végigkíséri Zrínyi Ilona életét első házasságától egé­szen haláláig, amely messzi Törökországban, száműze­tésben érte utol, második férje, Thököly Imre oldalán. JÖKAI MÖR „RAB RABY“ című regénye a nagy magyar író legtörténelmibb alko­tásai közé tartozik Korrajza mélyebb és lényeglátóbb, tanulságai egyetemesebbek, a fény és árnyék, a humo­ros-szatirikus és tragikus színek elosztása arányosabb, mint másutt Mikszáth Kálmán így valott az író nagy re­gényéről: „Jókai maga se tudta talán, milyen közel volt ahhoz, hogy megírja hazája összes ezeréves küzdelmeit egy történetben és századokra kiható remekművet al­kosson, amit a Biblia mellett kellene tartani minden magyarnak. Mélység és magassag Beszélgetés Pavol Horov, Klement Gottwald államdíjas, netn7P*i miívész költővel ....f ' - f > vyvjws'V'y/r-^ •4 A két háború között felnövekvő szlovák írónemzedékben van valami közös, állítják az irodalomtörténészek. Szerintünk ez az egyezőség elsősor­ban érzelmi síkon észlelhető. A kor ral és uralkodó viszonyaival ugyanis minden embernek minden művész­nek magának kelleti megbirkóznia. Személy szerint önnek, mit jelentet­tek a két háború közti esztendők? — Nemcsak a fejlődés hasonlósá­gáról van itt szó, hanem elsősorban bizonyos érzelmi egyezőségről, kürül határolható alapállásról, azoknál a költőknél, akik minden tettükkel minden mozdulásukkal a humaniz mus, ha nem a szocializmus talaján állottak. Számomra, a két háború közti időszak, az emberi és a művé szi beérést jelentette. Az eszmei bi zonyosság és biztonság keresésének az időszakát. Talán azzal is össze függ ez, hogy úgymond, az első vi ^ágháború hisztériájának kellős köze 'pébe születtem, a háborús években telt el a gyermekkorom, s a háború ban vesztettem el az apámat. Az el­ső köztársaság nemzetébresztő szóla­mai nem nagyon hatottak rám. Vi­szont annál inkább emlékszem a gaz­dasági válság, a munkanélküliség, a politikai zűrzavar éveire a huszas é- vek végén és a harmincas évek ele jén. És persze még inkább emlék­szem az európai fasizmus előretörő sére... Éppen ezárt szerintem nagyon Is természetes, hogy mindezek a fe nyegető gazdasági és politikai válto­zások nyomon követhetők a felnö­vekvő új költögeneráctó munkáiban, s így természetesen az én bemutat­kozó köteteimben is.-4- Az ön kötői munkásságában na­gyon fontos helyet tölt be a szülő­föld, Zemplén. Ez jelenti az ön szá­mára a szilárd pontot, amelyhez csaknem minden versében visszatér. — Zemplén, a szülőföldem, nincs benne minden versemben. Nem Is le­het. De bizonyos, hogy minden ver­sem mögött ott van. Egyszer, vala­hol, eléggé pontatlanul úgy fogal­maztam, hogy az a vidék, ahol szü­letem, nekem azt jelenti, amit a sarkkutatónak a kutatéállomás, a köz­pont, ahonnan fölfedező útjaira In­dul, s ahová tapasztalatokkal gazda godva tér meg, hogy felismeréseit rendszerezze és az egész emberiség közklncsévé tegye. Persze az ilyen összehasonlítás — mint végső soron összehasonlítás — eléggé pontatlan azért, mert ha szívesen megyek Is a szülőföldemre ma már ez inkább arra való, hogy elégedetten megálla­pítsam, valamikori szegény, elmara­dott szülőföldein mennyire megválto­zott, s minden tekintetben megszé­pült. önmagát növi túl, olyan magas­latok felé emelkedve, amelyről vala­mikor, emberi és művészi gyermek korunkban csak álmodhattunk.-4- Bizonyára ön is azt vallja, hogy a költőnek hatnia kell kora társa­dalmára, alakítania, formálnia kell azt. — Még költői pályám elején kl- mondtam hogy az én verseim célza- tosak. Célzatosság nélküli versek nem léteznek, nincsenek Minden e- gyes versem, sorom, akar valamit, valakit szolgál. Én a mai napig ezt a gondolatot hangsúlyozom. Nem tu­dom ugyanis, hogy minek kellene verseket fabrikálnom, és közben azt követelnem az emberektől, hogy ol­vassák, hallgassák őket, ha munkás­ságommal nem törekednék az embe rl társadalom formálására, ha nem akarnám átformálni a szivem szerint úgy, hogy elsősorban neki legyen haszna belőle, a társadalomnak, a- melynek magam ts csupán egyszerű tagja vagyok. E társadalom elítélen dő élősködőjének tartanám magam, ha nem ezt tenném. Egyszerűbben szólva: a számomra nem létezik a művészet a művészetért elve, csak az élet és az ember javát szolgáló művészet.-4- Kevés olyan költő akad, akinek még életében sikerül megnyernie az Pavol Horov azok közé a szlovák költők közé tartozik, akinek munkásságára nem a hatalmas ugrások, hanem a lassú, egyenletes fejlődés jel­lemző. Inkább zsoltárokat írt, mint himnuszokat — állítot­ták róla. Munkásságában min­dig az emberek és az emberi sorsok érdekelték; ez érthető is, hiszen azok közé tartozott, aki a közelítő háború borzal­main érlelődött maga is em­berré. Beszélgetésünket az író 60. születésnapja alkalmából közöljük. olvasóközönséget, s ugyanakkor a szakemberek, a kritikusok rokon- szenvét. Az ön munkásságát mind az egyik, mind a másik fél becsüli- A fentieket ne vegye hízelgésnek, de érdekelne bennünket a kérdés, hogy ön is érzi-e ezl a kettős megbecsü­lést? — Az igaz, hogy sem az irodalmi kritikának, s talán az olvasóközön­ségnek sem volt különösebb kifogása irodalmi munkásságom ellen. Jófor­mán sohasem kerültem velük külö­nösebb összeütközésbe. Itt azonban mégis különbséget kell tennünk: az olvasó ugyanis azt választja, ami 'etszik neki, ami felfogásával, élet- szemléletével azonos ' vagy legalább is ahhoz közel álló. Így tehát sem­mi oka arra, hogy a költővel össze­ütközésbe kerüljön. Amikor olvasó­immal találkoztam — s ez ejég sok­szor előfordult —, mindig úgy érez­tem. hogy valamit mégiscsak adtam nékik, s azt amit adtam érdeklődés­sel és megértéssel fogadták. Ezért hálás is vagyok olvasóimnak, mert bátorságot és erőt adnak a további munkához Alapjában véve a kritikusokkal sincsenek rossz tapasztalataim. Bár sohasem lelkendeztek valami nagyon költői munkásságomért. Többnyire a- zonban legalább megértőén bántak velem, bár mindeddig nem tudtak még semmilyen skatulyába sem besorolni. Voltam magányos, szürrealista, a zempléni táj költője, és még sok minden más. Engem a- zonban ez sohasem érdekelt valami nagyon. Jó lenne, ha őket, a kritiku­sokat sem érdekelné. Az idő különben is majd mindent eldönt. Tudom, hogy szigorú kritiku­som lesz, de remélem, hogy igazsá­gos.-4- A kötészeten kívül gazdag pub­licisztikai munkásságával, sőt fordí­tói munkásságával is tevékenyen részt vett a szlovák kulturális élet formálásában. Tulajdonképpen még most is sokat fordít. Nem fárasztja, nem vonja e) túlságosan az alkotó munkától a fordítás? Vagy talán for­dítva — segíti? — Azzal a gazdag publicisztikai tevékenységgel azért nem kell túloz­ni, nem olyan sok az: a legnagyobb részét „megette“ az idő, a többi pe­dig, ami a levéltárakból majd elő­kerül, inkább írójuknak és az iroda­lomtörténészeknek érdekes, azért mert az irodalmi munkásságom mel­léktermékeiként jöttek létre... Ami a fordításaimat Illeti, azokról szívesebben beszélek. Sokat fordítot­tam, s így a fordítás elég jelentős helyet foglal el az irodalmi munkás­ságomban, különösen 1945 után. Könyv alakban fordításaimból Nazim Hikmet, Leopold Staff, jasztrun, Ju­lian Przybós és még sokan mások versei jelentek meg... A versfordítás lehetővé teszi, hogy az ember megis­merkedjék más irodalmak költőivel; ez gyakran egészen más világot is jelent, s ennek az új világnak a fel­fedezése, megszólaltatása érdekes és felemelő érzés, de... Az erőfeszítés, melyet ez a munka megkövetel, e- gyáltalán nincs arányban azzal a visszhanggal, melyet esetleg kivált... Hogy mégis miért fordítok? Azért, mert érdekel, izgat az ismeretlen, « titokzatos világ. S azért is, mert hasznosnak érzem, mert tágítja látó­határunkat! ha csak annyira is, hogy rádöbbent a saját erőnkre, lehetősé­günkre.-4 Befejezésül a szokásos kardé:: Min dolgozik most?. Mira készül? — Csak nagyon röviden, hogy ne ígérjek olyasmit, amit aztán külön böző okoknál fogva esetleg nem tu­dok megtartani... Várom a terméke­nyítő találkozást a mai valóságunk­kal és várom a találkozást az ide­gen irodalmak költőivel . Amíg erőm tart, s Időm engedi . Beszélgetett: —e -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents