Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-14 / 20. szám

IV.

— Mivel Játszol? — kérdezte szégyenlősen.

— A nadrágoddal.

— Miért?

— Ez még nem Indok.

— Nos, azért mert egymásé vagyunk.

— Ez nem érv.

— Azért, mert szeretlek.

— Így már hagyján.

Visszatért a Jókedve. Mennyire őröltem ennek. Lázas ölelésünk a sok-sok fájdalom és szenvedés után leírhatatlan gyönyörfiségben szabadult fel.

— Voltál már más lánnyal? — kérdezte, miközben szégyenlősen feküdt mellettem.

— Nem, rajtad kívül senkivel.

— Hazudsz.

— Hazudok.

— Ennek örülök, azt akarom, hogy hazudj. Hány lánnyal feküdtél már le?

— Rajtad kívül eggyel sem.

— J61 válaszoltál.

— Hosszú hajad van. Azt akarom, hogy nekem is hosszú hajam legyen.

— Lenyíratom, hogy olyan rövid legyen, mint a tiéd.

— Olyan ruhát szeretnék, mint a tiéd.

— Szeretnék veled megfürödnt.

Éppen felkelt a nap. egy csöpp fáradságot sem éreztünk. Ezen az éjszakán nem volt szükségünk sem mesére, sem borra, sem nagy szavakra a szerelemről. Teljesen feloldódtunk a lázas ölelésben. Az agyunk megszűnt működni, mindössze másodpercekig tartott ez az érzés, és az óriási feszültség valósággal kirobbant a testünkből. Kinyitottam a szemem és az arcát fürkésztem. Egy kicsit megijedtem. A szenvedély csúcsán volt a tekintetében valami elszántság. Megfogtam a fejét.

— Nem folytathatjuk így, vigyáznunk kell, mi lesz, ha gyerek lesz belőle, hallod!

— Semmi. Gyereket akarok — nyugtatott meg.

— De ez nem történhet meg — mondtam.

— Pedig megtörténhet — erősködött.

Ebben a pillanatban nem hallgattunk a józan észre, testünk égett a vágytól. Boldogok voltunk, szorosan öleltük egymást. Egyre erősödött bennünk a nagy elhatározás, és már semmi sem tarthatott vissza bennünket.

A Hercegnő elaludt. Szépen, nyugodtan aludt, a hüvelykujja félig a szájában volt, mint egy kisgyereknek. Jóleső fáradsággal a testemben gondolataimmal foglalkoztam. Mi lesz, ha az orvosok közük vele, hogy meg kell szakítani a terhességet, én egész biztos kikapok. De semmilyen gondolat nem ronthatta el az örömömet. Valósággal reszkettem az Izzó boldogságtól. Felem az ö- lében pihent, s megpróbáltam elképzelni, mi játszódhat le a beteg szervezetben.

A telefon csengésére ébredtünk. A készüléktől visszajövet szemügyre vettem a Hercegnőt. Pihentnek és boldognak látszott, a haja fényesen csillogott.

— Több mint hat órát aludtam egyszerre — mondta. — Már évek óta nem aludtam ilyen jól.

— Gyere ide hozzám — kérlelt, és én szívesen teljesítettem a kérését. Sokáig simogattuk egymást.

— Szép idő van. — szólalt meg a Hercegnő. — Kimegyek a parkba sétálni, és megnézem a gyermekeket.

Nem nagyon sietett. Visszadőlt és sokáig lustálkodott az ágyban.

— Szörnyű — mondta.

— Mi szörnyű?

— Szörnyen néz kt a hajam — mondta a Hercegnő a tükör előtt állva. — Elmegyek fodrászhoz.

Nekem szénnek tűnt a hala, és mlőta az eszem tudom, sohasem volt fodrásznál. Attól kezdve minden héten fért a fodrászhoz, pedig szenvedett a szárító bura alatt.

Egyik nap azt vettem észre, hogy beíllatosítot- ta magát.

Múltak a hetek, és minden olyan reménytel lesnek tűnt. Kedvvel dolgoztam, a könyveim keresettek voltak. Kellemes, meleg otthont teremthettem mindkettőnknek. Minden szabad időnket együtt töltöttük. Egyik napon, amikor kibontottam az üzletből hozott csomagot, meglepetéssel észleltem benne két nyalókát.

— Ezt kinek vetted — kérdeztem tőle.

— Magamnak — mondta boldog mosoly kíséretében.

Magyarázatot vártam. lobban mondva vártam, hogy azt mondta, csak tréfál, de tényleg magának vette a nyalókát.

Attól kezdve azonban gyakran tréfálkozott Tréfás pajkossága meglepett. Sokáig tartott, míg megértettem, mi is történt.

Nem így fest egv elveszett ember.

Riporton voltam Észak-Flnnnrszágban, s alig vártam hogy Ismét láthassam. Feladtam egy táviratot, amelyben szerelmemről biztosítottam.

Változatlanul gyakran hányt, s hogy fejlődtttt testében a magzat, a viszketés is egyre fnkozfirtott. Ta Ián azért, mart nem szedte a gyógyszereket. Amikor megtudtam, hogy elhanyagolja a gyógyszereket, megszidtam.

— Azért erősödik a viszketés, azért nem tuds2 aludni — dorgáltam. — Miért nem szeded a gyógyszereket?

— Tál erősek a kicsinek. Attől tartok, hogy megártanak.

— S mit szólnak ehhez az orvosok?

Nem válaszolt, és én tudtam, hogy eltitkolta előttük állapotát. Legalábbis megkísérli elhallgatni addig, amíg lehetséges a művi beavatkozás. Eltökélt szándéka volt feláldozni akár magát Is a gyermekért. Hallani sem akartam ekkora áldozatról. Ezért titokban felkerestem a kezelőorvosát, és megkértem, hogy a szokásos felülvizsgálásokon és ellenőrzéseken kívül figyelje a magzat fejlődését.

— Gyermeket akarunk, de nem a* életed érán — mondtam otthon.

A vérképe borzasztó volt továbbra Is. Csendesen tűrte a szenvedést. Csakhogy ez már másféle tűrés volt. Nem a halálát sejtő ember beletörődése.

— Az sem haj, ha teljesen kiégek, csak ő fejlőd jön — s rendszerint néven, többnyire fiúnéven nevezte a magzatot.

Megváltozott. Ha elhagyta volna magát, lehet, hogy már rég meghalt volna. De az érzés, hogy valamit hord a szive alatt, megvédte őt a halálnak még a gondolatától Is.

Egyik nap szörnyű állapotban találtam. Az ágyon fetrengett és vakarózott.

— Nyisd ki az ablakot — szűrte kt nagynehozen a fogai között.

Kissé megdöbbentem, erre nem számítottam. Azt hittem meleg étellel vár, ehetve»... Üveges szemekkel bámulta a mennyezetet. Míg ettem, ralndenfélé rő! kérdezgettem. Neé válaszolt. Bekapcsoltam a tévét. aztán levetkőztem, és elindultam az ágyam felé. Viselkedése valósággal megzavart.

— Néha talán válaszolhatná! — mondtam dühö sen. — Mit gondolsz, segít, ha mereven hallgatsz Hogy hagyhatod "el ennyire magad.. Mintha semmi sem érdekelne... Szólj valamit... Ne feküdj így, és ne bámuld a...

Elfordult és bebfijt a takaró alá. Már majdnem elaludtam amikor megszólalt.

— Csókolj meg elalvás előtt.

Alvást színleltem

— Csak egy pici kis csókot — kérlelt Ismét.

Egy darabig még mozdulatlanul feküdtem, de tudtam. hogy kérését többször nem Ismétli meg. Lassan átkfisztam az ágyára, és alig észrevehetően megérintettem az alkát.

— Csodálatos, csodálatos, csodálatos — tört kt

lelkesedésben.

Nem értettem, ml csodálatos. Szinte csak kötelességből csókoltam meg. egész biztos a világ legrosz- szabb csókiával.

— Csodálatos, csókolt meg még egyszer.

— Ml. hogy? — csodálkoztam.

— Drágám, figy csókoltál, mint egy gyermek. 0 is egész biztos így fog csókolni. Még egyszer, drágám... tégv ágv. mintha evermek lennél. Ha nem lenne szakállad. egész biztos azt hinném, hogy ő van mellettem. Anya leszek... érted, anya. Ölelj meg, szoríts erősen.

A boldogságtól folyton ugyanazt haitogatta.

— Enyelegj velem — kérlelt — érted, enyelegj, Oly jó...

— Igen. Hercegnő. Meggyújtsam a lámpát?

— Ne, ölelj.

— Csak egv kicsit.

Meggvújtottam a lámpát, és a tekintetét kerestem. Arcvonásai kisimultak.

— Nem vagy szomjas? — kérdezte.

— De igen — mondtam, és kimentem a konyhá ha

Itt olyasmire lettem figyelmes, ami meglepett A láda a gyermekrnhákkal nyitva állt. FJyilván rendezgette a kis ruhácskákat. Azelőtt sohasem nyúlt e ládához.

Amikor a szobába léntem még mindig feküdt és énekelt. Egy szirupos slágert, rém hamisan, de énekelt.

— És most aludj — mondta, mintán ivott, és a szeme sugárzott a boldogságtól.

— Jó éjszakát, Hercegnő.

nonn

A kádban ült, és gyengéd mozdulatokkal szenna- nozta a hasát. Aztán fogott egy köoyvet. és bebújt az ágyba. Az olvasás azonban vaiml keveset érdekelte. Eloltotta a lámpát és befordult a fal felé.

Fordította: Tischler Pál és Palágyl Lajos

• „Erdők lánya“: Verseivel nem tudunk mit kezdeni. Rosszak, elnagyoltak, hiányzik belőlük a költői szín, íz, gondolat. Ami a kért elmet Illeti: K. M. Osvetový ústav, Bratislava, SNP 11. Ha gondolja küldje be a prózai próbálkozásait.

• „ünott monolág“: Unott monológja végtelenül unalmas írás. Arról nem is beszélve, hogy másolatokat senkitől se fogadunk el. Annak az eldöntését, hogy ml jő és mi rossz — bízza ránk.

• „NOROK“: örülünk jelentkezésének. Mikronovel- láiból alkalomadtán közlünk.

• „401. Milav“; Verseiben nem látunk fejlődést. Nehézkesek, elnagyoltak, nyersek. Hiányzik belőlük a sajátos gondolat, a mondanivaló. „A vers növekedéstartam, és olyan, mint arc az időben; és a természetes költészeti jelenség nem egyéb, mint kivételes találkozás az elmén átcikkanő képek és hangok zűrzavarában. Sok-sok művészetünk- béli türelemre, konnkságra és szorgalomra van hát szükségünk, ha olyan művet akarunk létrehozni, mely végül is nem látszik másnak, pusztán csak sikerült, sikeresen is összefűzött találatok sorozatának...“ Tanuljon, művelje magát!

£

judocskát pelenkás korától ismertem. Kedves, derűs lény volt, akit családja minden elképzelhető, de még inkább elképzelhetetlen bajtól igyekezett megóvni. Csak puha Játékokat adtak a kezébe, nehogy megszúrja magát, télen a napos oldalon sétáltak vele, nyáron pedig kizárólag az árnyékban.

Iskolás éveiben Ljudocska már immunissá vált az élet összes bajaival szemben. Kizárólag kitűnő tanulókkal érintkezett, olyanokkal, akiknek szülei legalább a Zsiguli szintet megütötték.

Az Iskola befejezése után azonnal jelentkezett egy szibériai építkezésre, azonban három hónap sem telt el, és már a helyi főiskola levelező, majd újabb két hónap múlva esti hallgatója volt, s röviddel ezután már a moszkvai egyetem teljes jogú diákja.

Ljudocskának minden sikerűit. Csak a férjhezmenésről hallgatott, Egyszer a tévéjét javítottam, (ljudocska ugyanis mesterien kihasználta a szomszédok képességeit: engem befogadott szerelőjének, a másik

szomszédot varrónőjének használta, a harmadik pedig, egy színésznő, a színházjegyeiről gondoskodott.) Szóval a tévéjét javítottam, amikor magam számára is váratlanul megkérdeztem:

— Miért nem szerez be egy mindenest? Aki szerelne, ellátná s a szórakozásáról is gondoskodna?

— Ha a házasságra céloz, az a oé leményem, hogy manapság legalább olyan nehéz egy normális férfit találni, mint egy olyan filmet, amelynek a rendezője ne lenne egyben társszerző is.- Mit ért normális férfi alatt?

—- Férfit — hobby nélkül. Mert ha megfigyelte, mostanában mindenkinek van valami mániája. Az egyik Jelvényt gyűjt, a másik tengerészeti térképet, a harmadik pedig, mint maga is, hobbyból szerel és barkácsol, a negyedik horgászik, érdekes gyökerekből kiállítást rendez, vagy

Levin: HOBBY

az antikváriumokat bújja, természetbarát, megszállott színházlátogató, gyufacímke után lohol... és akkor méa nem beszéltem n kártya és a domino menszállnttiairól En viszont azt akarom, hogy a férjemnek én legyek az egyetlen szenvedélye. Ezért várok, keresek.

Es megtalálta. Nem gyűjtött semmit, nem barkácsolt, semmi után nem kutatott, semmi után nem mászkált, ló fizetése volt, jó megjelenése, és még szerette is Ljudocskát.

Az esküvő után egy évre egy másik városba szólított munkám. Vísz- szatérve, Ljudocskát anyaként láttam viszont, de már nem feleségként.

— Mi történt? — kérdeztem megrökönyödve. — Csak nem derült ki, hogy mégis hobbyja van?

— De igen — mondta könnyes szemmel Ljudocska. — Imád nősülni! En voltam a hetedik...

• „Magdi“: Versel nagyon kezdetlegesek, semmitmondók. Nézzünk egy példát: / Repedés, melyben látom a világom. / Napfény s árnyékok / Kavarndnak, / S örömmel hallgatok / Fejem fölött húzódik az élet vonala, / Tűnődöm, kicsit vékony. / Mi nem tűnődünk — ez egyszerűen rossz! Tanulásra, olvasásra biztatjuk!

• M, L, Komárom: Arra kér, hogy olvassuk el az í- rását. Az írás érdekes, legalább is az, amit el tudtunk belőle olvasni, jő lenne, ha legközelebb legépelné és úgy küldené be hozzánk. Várjuk újabb írásait!

21.

USZÍTÁS és üldözés A lengyel burzsoá kormány 1938 októberében különös rendeletet adott ki. Minden külföldön élő lengyel állampolgárnak három héten belül összeírás végett jelentkeznie kellett Varsóban. Csak kevesen tehették meg. hogy három héten belül Varsóba utazzanak, és ott beszerezzék a szükséges iratokat. Mi volt ennek a

hátterében? A német fasisztákkal együttműködő lengyel kormány azért adta ki ezt a rendeletet, mert Németországban sok olyan zsidé élt, aki lengyel állampolgársággal rendelke zeit, és így hitlerék nem hozhattak ellenük semmifá le korlátozó intézkedéseket. így a lengyel rendelkezés jól jött nekik, mert azonnal kiutasíthattak tizen hétezer lengyel zsidót. Vo

natra rakták őket és a len gyei határra szállították. A határátkelőhelyeket azonban a lengyelek váratlanul lezárták, és a zsidók egyszerre a senki földjén találták magukat. Ekkor következett be az a rémséges éjszaka, amelyért a párizsi nagykövetségen az előző fejezetünkben leírt merényletet elkövették.

Mi is történt valójában a- zon az éjszakán? A kétségbeesett emberek egy része megpróbált átszökni a hatá ron, de csak kevésnek sikerült, mivel a lengyel határ őrség géppnskatűzzel fogad ta eket. A többi megbújt az erdőben és falevéllel taka ródzott, hogy a rettenetes hidegben meg ne fagyjon.

A párizsi merénylő szüleinek sikerült átszökni a ha táron, és Lengyelországból írták fiúknak a már ismertetett levelet. A merénylő mindent bevallott a francia rendőrségnek. Miközben Párizsban a bíráskodás még el sem kezdődött, Németországban előre elkészített terv szerint rettenetes hajzat leromboltak. Kirabolták a zsidó üzleteket és az ösz- szes zsidót koncentrációs táborba internálták, ahol százezrek pusztultak el.

Mi lett a merénylő sorsa? A francia bíróság börtönbüntetésre ítélte, s amikor a németek megszállták Franciaországot a Gestapo Berlinbe szállította, majd koncentrációs táborba zárta. A különös csupán az, hogy Herschell Grynszpannak a táborban sem kellett rabruhát öltenie, minden munka alól felmentették és szabadon mozoghatott a tábor e- aész területén. Külön kosz- iot kapott, s így nem csoda, hogy mfg százezrek elpusztultak, ő életben maradt. Ezek után joggal merül fel a kérdés: mi volt az oka ennek a különleges bánásmódnak? Talán a Gestapo megbízásából követte el a merényletei? Kétségte len ugyanis, hogy a párizsi német nagykövetségen elkö vetett merénylet Hitlerek oek kapóra jött. és indokot szolgáltatott a német zsidók likvidálására. Grynszpan a

háború után Franciaországban telepedett le, de a titkát sohasem fedte fel. GYILKOSSÁG MEGRENDELÉSRE

Fagyos januári reggel volt. A Monongalieli-völgy ritka erdejében, Clarksvill közelében nyugalom honolt.

A havas táj szinte nyomasztóan csendes volt.

Ifjabb Joseph Yablonski ügyvéd leállította autóját szülei háza előtt. Kilépett a kocsijából, s amikor meglátta, hogy a garázs ajtaja tárva-nyitva, bekukkantott, de semmi különöset nem vett észre, pedig ha figyelmesebben körülnézett volna, rögtön észre vehette volna, hogy a kocsik gumiját kiszúrták.

Semmit sem sejtett. Csak amikor belépett a házba, tűnt fel neki a különös csönd. A következő pilla natban azonban felfedezte az áldozatokat: édes apját az 59 éves szakszervezeti vezetőt, édesanyját és Charlotte nevű nővérét. A gyilkosok végeztek a házőrző kutyával is. (Folytatjuk I

szát indítottak a zsidók ellen. Hitlerék következetesek voltak. A tömeghisztéria során 91 zsidót agyonvertek, 191 zsinagógát telpet zseltek és 171 zsidó há-