Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-14 / 20. szám
4 Új ipg ipor*unk főszereplői Annika éá Gitta. Életkoruk összesen 6 és él év Ikertestvérek. Kedvesek, csibészek. Ha lenne személyazonossági igazolványuk, hiányozna apjuk neve. játszótársaik elég gyakran eszükbe juttatják azt a bizonyos „üres rubrikát“, és ilyenkor édesanyjukhoz szaladnak: — Ma este hazajön a mi apukánk is? Nincsenek törvénytelen gyerekek, de az előítéletek a gyom szívósságával tartják magukat még a gyere kék körében is. A riport többi szereplője is húsvér ember, van nevük, koruk, lakhelyük és személyazonossági igazolványukban minden rubrika ki van töltve. AMIKOR A KÉT KISLÁNY MÉG NEM ÉLT Kezdjük talán azokkal a napokkal, amikor a két kislány még nem élt. Adva van egy bratislavai körzeti orvosi rendelő, középkorú orvosával és rengeteg páciensével. Az egyik beteg csinos, a másik rút, az egyik fecsegő, a másik... A másik egy 28 éves elvált asszonyka, szomorkás szemekkel, aki ellen semmi kifogásunk — ő a két kislány mamája. Első férje elhagyta, mert kiderült, hogy sohasem szülhet gyereket. A válás után az asszony idegileg teljesen tönkrement és orvosi kezelésre szorult. Az idegbetegek gyógyítása persze nemcsak injekciózásből, hanem bátorító, meleg beszélgetésekből is áll. Az orvosok ezt gyakran többlet munkának tekintik, de a mi mamánknak szerencséje volt. A beszélgetések alapján úgy gondolta, bizalommal lehet orvosához. Egészségi állapota gyorsan javult, egyre töb ben mondták, nahát csinosabb vagy, mint leánykorodban. A negyedik bizalmas beszélgetés után kapcsolatuk is bizalmassá vált. A doktor úr nőtlen volt, agglegény, az asszonykának imponáltak a titkos autózások még akkor is, ha a kocsiból Sohasem szállhatott ki a házuk előtt, csak jóval a sarok mögött. Fodrászhoz járt, minden pénzét ruhákra költötte, boldog volt. A BOLDOGSÁG JANUS ARCA Aztán jött a bizonyosság: terhes. Kevés volt az önbizalma és gyönge a szerelme ahhoz, hogy azonnal értesítette volna a doktor urat a várható apaságról. Most, három évvel az esemény után így emlékezik vissza az „utolsó vacsora“ napjára. — Vacsorázni mentünk, szerette a nagy „zabálásokat.“ Tömte magát, s miközben valamilyen injekciókról beszélt, megmondtam, hogy már harmadik hónapja terhes vagyok. „Akkor meg jöhet a műtét, — válaszolta mogorván, Ne izgulj, mindent elinté- ML HV Iff l v ISm fill valutát kínált neki és nagyon kérte, ne perelje a „vőlegényét“ gyermek- tartásért. — Csak ezt a szegény menyasz- szony-jelöltet sajnáltam igazán. Szívesen elbeszélgettem volna vele, de már akkor üres voltam, megszűnt bennem minden érzés, csak a szülezek.“ Már akkor tudtam, köztünk mindennek vége. Ha telefonon hívtam letagadta magát, ha a rendelőben kerestem, a nővér nem engedett tovább a küszöbnél, maradt a lakása... Közben az asszony úgy döntött, hogy mama lesz. Még annak az árán is, ha elveszíti az igaznak hitt hamis szerelmet, és kidobja magából a doktor urat. Elment tehát a lakására, ahol összefutott az orvos édesanyjával. Tudott az ügyről. — Nézze, van valamennyi spórolt pénzünk, tíz, tizenöt ezret akar? Vidéken van egy szőlőskertünk, azt a- karja? Építhet is rá. Bort akar? Kérjen már valamit, csak a fiúnkat hagyja békén. Terhessége alatt nem volt egyetlen nyugodt napja sem. Ahelyett, hogy valaki dédelgette volna, együtt örült volna vele a születendő gyereknek, állandóan zaklatták. Többet nem tette be lábát abba a házba, de murt- kahelyén többször is felkeresték. Egyszer egy szőke leányka volt nála, tendő gyerekre gondoltam, a világon semmi más nem érdekelt. A gyerek helyett aztán gyerekek jöttek a világra: két kislány. Az a- nyakönyvben az első férj nevére írták be az újszülötteket. Valamennyien tudták, hogy nem ö az apa, amit később a vércsoport- és antropológiai vizsgálat is kizárt. Ezeken a vizsgálatokon megidézett tanúként átesett a doktor úr is. A vizsgálat eredményét egy egyetemi tanár, bírósági orvosszakértő írta alá. A végleges megállapítás így hangzott: az ikrek apja az orvos! Ez történt 1971-ben. Akkor kezdődött meg a maratoni apasági per. VÉDEKEZÉS ÉS A NAGY ADU A két felperes, a kislányok rettentő bömböléssel vették tudomásul a szinte havonkénti vérvizsgát — a többi vizsgálat már érdekesebb volt. A doktor úr védekezett. Mit védekezett! Az már nem is nevezhető védekezésnek olyan perben, amelyben két kisgyerekről van szó. Először szokványosán: — Soha nem volt kapcsolatom ezzel az asszonnyal. Nem kedvelem az ilyen típusú nőkét, és színvonalomon alulinak tartom egy orvos és egy gépírónő kapcsolatát... Később: — Tanúim vannak rá, hogy az asz- szonyka kicsapongó életet élt, ezt különben nekem is bevallotta... Tanúk, szembesítések, növekvő i- ratköteg. A doktor úr megnevezte a két kislány apját, de a vizsgálat határozottan az előráncigált apajelölt i ellen szólt. Továbbra is maradt a doktor úr, és neve mellé a vizsgála- „valószinü“ jelző, ami tulajdonképpen elég az apaság bebizonyításához: fej- és arc alak, homlok, száj, áll és fül. Már-már -úgy látszott, hogy boldogtalan apa lesz belőle, mire jött i a nagy adu: a gyerekek már azért sem származhatnak tőle, mert korábban elszenvedett betegségei következtében nemzőképtelen. Ezt teljes határozottsággal visszamenőleg bizonyítani nem lehet. A bíróság azonban ennek ellenére a szakértők véleményére támaszkodva kimondta, hogy 6 az apa és kötelezték a gyermektartásdíj fizetésére. Ml következett ezután? Eltalálták: A doktor úr fellebbezett. Egv további szakvélemény a „nagy aduról“: „Az alperes nemzőképessége a kérdéses időben csak nagy valószínűséggel zárható ki... Viszont, ha aláveti magát egy — erre nem kötelezhető — vizsgálatnak, úgy á kérdés egészen pontosan eldönthető.“ Az alperes alávetette magát, csak azt nem kötötte a két kis csemete és anyukájuk orrára, hogy mikor és melyik kórházban... A bíróság azonban mégis kapott egy szakvéleményt, 1974. január 21-i dátummal. Ebből idézzük a legfontosabb mondatot: „Az alperes nemzőképessége mind most, mind a kérdéses fogamzás! i- dőre vonatkozóan és egész nemi é- lete folyamán kizárt.“ A történetnek tulajdonképpen vége. A döntés joga a bíróságé, miénk a tanulság. A két kislány viszont szüntelenül várja édesapját. Egyikük szakasztott mama, másikuk különös tanűvallomá- 1 sa a minden gyanú felett álló természetnek, és úgy hasonlít az apasá- , gától menekülő doktor úrra, mint e- gvik tojás a másikra. Mind ez idáig azonban hiányzik egy fontos adatuk: apjuk neve. ZACSEK ERZSÉBET Riport a levegőből 1 Sokféle módon és helyzetben készítettem már riportot, azonban repülve, egy repülőgép fedélzetén még nem. A napokban a Košice-Bratislava-Prága lL-18-as járaton utaztam, s elbeszélgettem két légikisasszonnyal a munkájukról. A magasság 4500 méter, s 650 kilométernyi óránkénti sebességgel száguldunk a hófehér felhők felett. — Az emberek azt hiszik, hogy a légikisasszony oknak csodás az életük — kezdi Jacqueline. — Egyik városból a másikba, sokat utaznak. Kicsit megbillen a gép, én neki esem a büfé szekrényének, de ők mintha mi sem történt volna, nyugodtan állnak, — Akárhányszor bemegyünk az utasok közé, fogadjuk őket, vagy éppen távoznak, mindig mosolygós arc! cal kell csinálnunk, pedig nekünk is ugyanannyi problémánk, gondunk van, mint bármely más embernek. — Egyszerre kezdtünk a barátnőmmel — folytatja Magda —, tudnunk kellett három Idegen nyelvet. Mi az I angolt, németet, oroszt választottuk. Tavaly májusban repültünk először, azóta is ez a legemlékezetesebb repülésünk. Eddig 700 Órát töltöttünk a „föld fölött". — A munkaidő? Hét napot repülünk, majd két nap szabadunk van. Napi tizenkét óránál nem szabad többet a levegőben lennünk. Persze ez az idő attól számítódik, hogy a gép bekapcsolja és kikapcsolja a motorokat. Körülbelül ugyanennyi időt töltünk az egyes repülőtereken is. Leginkább a hazai járatokon teljesítünk szolgálatot, főleg a Košice — Prága járaton, de jártunk már Majna-Frankfurtban, Szófiában, Moszkvában, Budapesten-, Varsóban. Legemlékezetesebb a moszkvai út marad, mivel ez volt első repülésünk célpontja. — Az egy éve alatt adódott már valamilyen kellemetlenség?! — Még tavaly Bratislavában. Le akartunk szállni, de nem nyílt ki a gép egyik „lába", s így többször kellett köröznünk a repülőtér felett, azonban sikerült a fedélzeten megőrizni a nyugalmat. Lent már tűzoltók és'mentők vártak, de mégis sikerült szerencsésen földet érnünk. — A szabad idő? Megtörténik, hogy egész éjszaka repülünk, ilyenkor másnap pihenünk. Ha nincsen szolÍ gálatunk, akkor szívesen hallgatunk zenét, olvasunk, szórakozunk. S mivel mindketten pöstyéniek vagyunk, azt hiszem nem kell különösképpen magyaráznom, hogy gyakran hazavágyunk. Egy kicsit jobban szorítottam kezemben a ceruzát, de Í megnyugodtam, Első repülésem szerencsésen sikerült. Gépünk a bratislavai röptéren landolt. Megállunk. Még az ajtóból jelteszek egy kérdést: — Ha még egyszer választana? — Meggondolnám.. — mondja Jacqueline. Í A lányok készülnek, 35 perc múlva indulnak tovább Prágába. Ugyanannyi szépség, gond és veszély van ebben a szakmában is, mint bármely másikban. Talán csak anyagi a többlet, hogy ők a „Jellegekben járnak".-zjsínét ünnep volt szerkesztőségünkben. A Košicei Magyar Középfülül Ipariskola tanulói beszélgetésre bfvtak meg bennünket, és az alvásévá) való találkozás számunkra mindig ünnepet jelent. Akknr is, ha olyan „testreszabott“ kérdésekkel és kérések kel ostromolnak bennünket, mint legutóbb az iparisták. Minden jó szándékkal kimondott véleményből okulunk, nagy segítséget jelent ez számunkra a nem is könnyű lapszerkesztésben. Legtöbbször csak azt fájlaljuk, miért nem vesznek a kezükbe gyakrabban tollat az olvasók, és miért nem írják meg a véleményüket, óhajukat Mert, hugy vélemény és ébaj van éppen elég, azt az ilyen beszélgetések bizonyítják legjobban, amikor valósággal záporoznak a kérdések a szerkesztők felé, A knšicei iskola hazánk legrégibb iparisko iája. Százegy éves — matuzsálemi kor. jelenleg több, mint 700 növendéke van, szép kis család. Az iskolának mindfg jé híre volt. s az az érzésünk, hogy pedagógusai ezzel a 700 tanulóval sem vallanak szégyent. Értelmes, jóravaló fiúk és lányok, akik a szakmájukon kívül a bennünket körülvevő világ egyéb dolgai iránt is érdeklődnek. Ezt a tanulságot vontuk le az említeit beszélgetésből, s ez kétségkívül az iskola pedagógusainak érdeme is. Egyébként az ipariskoláról a közeljövőben e- gész oldalas összeállítást köztünk. Ez lesz lapunk új rovatának első része. A jövőben hasonló egész oldalas összeállításban szeretnénk bemutatni valamennyi magyar tanítási nyelvű középiskolát. A legtöbb kérdés lapunk tartalmával kapcsolatban hangzott el. Voltak, akik kifogásolták lapunk egyik-másik részét, kifejezték óba jnkat. Többnyire olyan követelésekkel álltak aló, VIRAGSZALAK Kitavaszodott végre. Az ember azt hinné, mindenki örül a tavasznak, s méginkább örül a beton- és aszfaltrengetegben élő városi ember, kinek egy utcai virágoskert vagy egy darab zöld sok mindennel felérhet. Emberek vagyunk így hát nem vagyunk egyformák. Sajnos elkeserítő tulajdonságokban tudunk egymástól különbözni — így hát abban is, hogy az egyikünk örül a virágnak, a városi Jalombnak, — a másik meg nem örül neki. Ez van — mondaná az ember, de hát nem olyan egyszerű az ilyesmivel kiegyezni. Immár dicséretes hagyománnyá vált, hogy Bratislava utcáit a tavasz és a tavaszt virágkiállítás apropóján tarka tulipánok millióival díszítik. Sajnos viszont az is „hagyománnyá“ vált, hogy ezeket a tulipánokat ellopják, letiporják. Hogy kik1. amelyeket akarva-akaratlan figyelembe kell vennünk, és lapunk terjedelméhez mérten e- leget is kell tennünk. Például több ankétot, vitaanyagot kértek a fiatalok legkülönfélébb problémáival kapcsolatban. A helyszínen mi is végeztünk egy kisebb ankétot, amelynek az eredményeit a feldolgozás után a lap szerkesztésénél figyelembe szeretnénk venni. Felvetették továbbá, hogy a fiatalok körében kicsi az érdeklődés a képzőművészet i- ránt. jó lenne ezekkel a kérdésekkel gyakrabban foglalkozni. Mások az Irodalmi melléklet és spnrtrnvat bővítését kérték. Világítsuk meg a magyar- és világtörténelem egyes eseményeit aprólékosabban. Bővítsük a tudománytechnika rovatot alaposabb műszaki cikkekkel, műszaki fejtörőkkel. Az Ifitarisznyában vezessük be a slágerlistát. A legtöbb kérésnek — helyszűke miatt — gyakorlatilag nem tehetünk eleget. Ám bizonyos, hogy a lap szerkesztésénél a jövőben figyelembe vesszük okét, mint ahogy figyelembe vesszük az olvasé minden kérését. Mert az újságíró számára az olvasó véleménye szent és mindennél előbbre való. Éppen ezért szívesen fogadunk minden meghívás!, örömmel vesszük kézbe az olvasók leveleit. Végül ezúton szeretnénk megköszönni az i- parisknla SZISZ alapszervezetnnek. Boda Pál mérnök-iskolaigazgatónak, Gyiire Lajosnak és a többi tanító elvtársnak a szives meghívást és a szívélyes fogadtatást. (Pl) hhbmbmmhhmmmmmmnhMmpmiiW' Név szerint legfeljebb néhány tucat nevet lehetne felsorolni, — azokét, kiknek a rajtacsípés kapcsán került be nevük egy- egy mindennapi rendőrségi jegyzőkönyvbe. Sokan vannak, de sokkal kevesebben azoknál, akiket nem sikerül a virágtolvajláson rajtakapni. S a dologhoz még hozzátartozik valami-, az ember számos utcasarkon vásárolhat virágot, mint ahogy vásárol is, és még véletlenül sem jut eszébe, hogy a drága tulipán nem a virágárus kertjéből, hanem valamelyik utcát virágágyásból származik. 1- gaz, a virágárus nem tolvaj. Üzleti tranzakcióját ennél biztonságosabban bonyolítja le. Csínytevő kölykökkel néhány koronáért ellopatja a virágot. Hogy így van, azt nem feltételezésből tudom. Két ismeretlen korosabb virágszál diszkrét beszélgetését sikerült végighallgatnom. Arról volt szó, hogy milyen egyszerűen kereshet meg valakt napi száz koronát akkor, ha se kertje, se virágcserepe nincs, de van bátorsága. Hát igen. —1. (JEGYZET EGY INTÉZKEDÉS MARGÓJÁRA) A bratislavai esti újság a napokban lakonikus rövid- ségű hírben közölte, hogy a Bratislavai Közforgalmi Vállalat, miután a Récsei-vám és a Szlovák Nemzeti Színház között már korábban megszüntette a trolibuszforgalmat és autóbuszokkal helyettesítette, hozzáfogott a felsővezetők leszereléséhez. Na és akkor mi van? — kérdezhetné a felületes szemlélő, aki napjában át’ siklik a hasonló hírek fölött. Rohamosan fejlődő világunkban szinte percenként történik valami. Itt valamit leszerelnek, amott valamit felépítenek. A régi helyet ad az újnak. Ez így vau rendjén. Ez így is lenne, ha a közforgalmi vállalat szóban forgó intézkedése nem lenne összefüggésben napjaink e gyik legégetőbb problémájával, a környezetvédelemmel. A tudósok évekkel ezelőtt meghúzták a vészharangot, hogy a szédületes tempóban fejlődő technika, a gyárak, a gépkocsik kipufogó gáza egyre inkább szennyezik a levegőt, a természetet, és a környezetszennyeződés közvetlenül veszélyezteti az emberiség létét. Hogy nem jelentéktelen problémáról van sző, bizonyítják a környezetvédelemre fordított óriási összegek, a környezetvédelem érdekében született nemzetközi megállapodások és államközi szerződések. A környezetvédelem érdekében a nagyobb világvárosokban több helyütt kizárták a gépkocsiforgalmat. A technikusok villamos meghajtású gépkocsi elkészítésén fáradoznak. S akkor jön a Bratislavai Közforgalmi Vállalat, és még azokat a járatokat is megszünteti, amelyek eddig voltak. Emlékszem, évekkel ezelőtt Budapesten és Rómában is megszüntették e- gyes helyeken a trolibusz- járatokat. Az indok: a trolibuszoknál gyakori az üzemzavar, következésképp nem megbízhatóak, üzemeltetésük nem gazdaságos. Aztán rájöttek, hogy mégiscsak gazdaságosabb az emberek egészségével törődni, és mindkét városban visszaállították a trolibuszközleka- dést. A Szovjetunióban, neveze tesen Moszkvában meg éppen a trolibuszok fénykorát élik. Legújabban már teherszállításra is használják ő- ket. Aki járt a szovjet fővárosban, nyilván észrevette a furcsa, ablak nélküli trolibuszokat. Mammutoknak hívják őket, és kétéltűek. Egyaránt üzemeltethetők felsővezetőkről és normális gépkocsimotorral. Így hatósugaruk gyakorlatilag korlátlan. Amerre nincs felső vezeték, a gépkocsimotorral üzemelve érkezhet a mam- muttrolibusz. Persze a gépkocsimotort csak a legszükségesebb esetben veszik í- génybe. Ogy látszik Moszkvában és másutt is becses az emberek egészsége, csak nálunk nem. Nehogy úgy járjunk, mint a tokióiak, hogy már a tiszta levegőt is pénzért vásárolják. Ha rosszullét fogja ei őket, az utcai automata megfelelő pénzérme bedobása ellenében talpra segíti. S hogy ne jussunk a sorsukra, azt ajánlom, ne siessük el a felsővezetők leszerelését a Récsei-vám és a Szlovák Nemzeti Színház között és máshol sem. Palágyi Lajos
