Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-14 / 20. szám
#• «I AZ ELMÚLT HÉT ELSŐ SZÁMÚ KÜLPOLITIKAI ESEMÉNYE BRANDT NYUGATNÉMET KANCELLÁR LEMONDÁSA VOLT. Olvasóink bizonyára értesültek a hírről: keddre virradó éjjel Willy Brandt benyújtotta lemondását Heínemann köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök ideiglenesen Scheel alkancellárt és külügyminisztert bízta meg a kormány vezetésével. Az új kancellár megválasztására feltételezhetően május 18- án kerül sor. A Szociáldemokrata Párt vezetősége Brandt kancellár u- tódjául Helmuth Schmidtet javasolja. Schmidt 55 éves, a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Brandt kormányában a pénzügyminiszteri tisztet töltötte be, és már régebben Brandt esetleges utódjaként emlegették. A nyugat-németországi viszonyok ismerőit nem érte Brandt lemondása oly váratlanul. Már a múlt év végén a nyugatnémet lapok elég sokat cikkeztek Brandt távozásának lehetőségéről. Decemberben a hamburgi Spiegel címoldalán egy olyan Brandt szobor képével jelent meg, amelyet elvásott az idő, számos repedés látszott rajta. A lapban többek között ezt is olvashatjuk: „Az egykor a szociáldemokraták örömujjongása és a világ jóindulatú egyetértése közepette a politikai Olümpuszra emelt, most 80 é- ves kancellárnak attól kell tartania, hogy észrevétlenül lecsúszik a talpazatról. Az emlékmű töredezése nagy károkat okozhat a politikus Brandt- nak és vele együtt pártjának, valamint a koalíciónak.“ Brandt helyzetét valóban megnehezítette az a tény, hogy koalíciós partnere az FDP mindinkább a nagytőke legkonzervatívabb körei megbízottjának szerepére vállalkozott a kormányon belül. Brandtot az ellenzék részéről igen sokat támadták az ország bizonytalanná vált gazdasági helyzetével kapcsolatban. Az infláció és több iparágban is tapasztalható részleges és teljes munkanélküliség növekedése az idén tavasz- szal megtartott különböző helyi választásokon a szociáldemokraták veszteségeit és ezzel párhuzamosan a reakciós CDU—CSU térnyerését hozta magával. Április utolsó napjai éta Bonnban ngyancsak a szélső jobboldal olyan kémhisztériát robbantott ki, amilyenre az NSZK történetében még a hidegháború legsötétebb éveiben sem volt példa. Felhasználták azt a körülményt, hogy letartóztatták a bonni kancellári hivatal egyik tisztviselőjét, akit állítólagos kémkedéssel vádolnak. Ám már a letartóztatást követő órák óta teljesen nyilvánvaló, hogy az NSZK politikai rendőrsége, továbbá a hírhedt Szövetségi Hírszerző Hivatal bizonyos körei messzemenően összejátszanak a jobboldali ellenzékkel. A jobboldal frontális támadására otal, hogy viszonylag hosszú szünet után ezekben a napokban ismét merényletet követtek el a Német Kommunista Párt egyik helysége ellen. Az történt, hogy kirabolták, majd pedig felgyújtották a kommunista párt duisburgi párthelyiségét. A tűzoltóságnak nagy erővel kellett kivonulnia, hogy megakadályozza az épület teljes pusztulását. A rendőrség kénytelen volt bejelenteni, hogy a tettesek nyilvánvalóan neo-náci körökben keresendők. NINCS MÉG MEG A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG 20. ELNÖKE. Á május 5-1 választások első menetében egyik jelölt sem kapta meg a megválasztásához szükséges abszolút többséget. A fölényesen első helyTe került szocialista Mitterand — akit a kommunisták is támogatnak — és a mögötte nagy szavazatkülönbséggel második Giscard D’Estaing között csak a május 19-1 újabb szavazás dönt majd. Franciaország politikai arculatának új, alaposan megváltozott vonásait tükrözi a választás. A baloldal közös jelöltjének nagy sikere, hogy megszerezte a szavazatok több mint 43 százalékát. A szavazás eredménye 1- gazelta, az ország lakosságának mind nagyobb része ismeri fel az eddigi politika csődjét, mindinkább érzi a nagytőke elnyomását, és akar alapvető változást. Az ifjúság kommun A CSKP KB hajógyár szaktanintézetének vezetősége és pedagógusai jó munkát végeznek az iskola tanulóinak kommunista nevelése terén. Erről tanúskodik elsősorban az, hogy az iskolán az állampolgári nevelést külön szakteremben tanítjuk, amely fel van szerelve megfelelő segédeszközökkel, dokumentációs anyagokkal. A szaktanterem létrehozásáért köszönetét kell mondani Mojtán Mária tanítónőnek, aki szabad idejét feláldozva fáradozott a szakterem létrehozásán. Az állampolgár) nevelés tanítói szoros kapcsolatot tartanak fenn és együttműködnek a Szocialista Akadémia, a járási Népművelési Ház, a járási Politikai Nevelés Háza, valamint a hurbanovói Csillagvizsgáló Intézetével, és az órán átvett tananyag összefoglaló ismétlésékéht előadásokat, beszélgetéseket rendeznek az említett intézet előadóival a tanulók részére. Ugyancsak az átvett a- nyag, témákör rögzítésére használják fel a pedagógusok a rendszeres filmvetítést, a tv-elöadások sorozatát. Nagy gondot fordítunk és tervet dolgoztunk ki az SZÁNTÓN ÉRTÉKELIK A SZISZ MUNKÁJÁT Santovka (Szántál néhány évvel ezelőtt egyesült a szóm szédes Mallnovec (Magyard) községgel. A szlovák és magyar nemzetiségű SZISZ-tagok nagyon (él megértik egymást, és ezért a SZISZ-szervezet a sportszervezettel együtt a község legtevékenyebhen működő szervezetei közé tartozik. Felkerestem (ankovlö József SZISZ elnököt, aki tgy nyilatkozott: — 1972 novemberében alakítottuk meg a szervezetet 18 taggal. Az idei évzáró ntán sikerült a szervezet tagiét számát harmincnéggyel emelni, és ínég ez év végéig 40-45- re akarjak bővíteni. Jó munkát végez az egész vezetőség, Schmidt Mária titkárnő, Botík Anna kultürfelelős, Kolár Miloš sportfelelős és Lackó József, a pártszervezet Ifjúsági előadója, aki eszmei-politikai téren neveli a fiatalokat. E- redményesen bekapcsolódtunk a Signál-30 ifjúsági versenybe, kiültettünk 100 díszfát, részt vettünk a járási ifjúsági alkotóversenyen, ahol a harmadik helyet szereztük meg. Most asztalitenisz-versenyekre készülünk. Az ifjúsági klub hetente háromszor van nyitva, Moravszky Dusán vezeti. A téli hónapokban 15 SZISZ-taggal Sklené Teplice fürdőben üdült, kirándulásuk alatt a szervezet tagjai még jobban összebarátkoztak. A szervezet tervében szerepel egy előadás és beszélgetés a közbiztonsági szervekkel az ifjúság bűnözéséről, továbbá egy egészségügyi előadás a dohányzás, valamint az alkohol káros hatásáról. Nagyon jó az együttműködés a helyi AKI pionírjaival. A Pinnlrszervezet 25. évas évfordnlója alkalmából a SZISZ- szervezet tagjai kultúrműsort készítenek a pioníroknak. Az SZNF 30. évfordulója tiszteletére értékes kötelezettségvállalásokat tettek a faluszépítési akcióban. Belányl jános Sokrétű tevékenység A Zelenina érsekújvári vállalati igazgatósága mellett rnüködO SZISZ-alapszervezeti sokoldalú tevékenységet fejt ki. Az elmúlt évben brigádmunka keretében segédkeztek az új adminisztrációs épület építésén, az idénymunkák idején pedig a mezőgazdasági üzemekben. Így kötik össze a kellemeset a hasznossal, mert javítják anyagi helyzetüket, és a vállalatnak segítenek a terv teljesítésében. Az Ifjúsági Fényszóró keretében rendszeresen járják az üzleteket, és ellenőrzéseket végeznek a fogyasztók megrövidítésének megelőzésére. Nagy súlyt helyeznek a SZISZ KB Fényszóró mozgalma feladatainak teljesítésére. Az elért eredményt az elmúlt napokban a SZISZ érsekújvári járást bizottsága elismerő oklevéllel jutalmazta. A legjobb tagokat a szervezet tanulmányi kirándulásra vitte a morvaországi konzervgyárakba, ahol megismerkedtek a gyümölcs- és zöldség feldolgozásával. A vezetőség különösen nagy súlyt helyez a politikai oktatásra. A politikai tudás bővítése érdekében rendszeresen szervez beszélgetéseket a munkásmozgalom képviselőivel, a vállalat vezetőségével és egy szovjet katonai alakulat képviselőivel. Sikeresen együttműködnek az üzemi tömegszervezeista neveléséért SZNF 30. évfordulójának méltó megünneplésére. Az e- gész tanítási év ennek a szellemében folyik. A tanulók között pályázatot hirdettünk a vers- és prózaírásban, melynek témája az SZNF. A beadott munkák közül a bíráló bizottság legjobbnak találta Mádéi Mihály versét, a második Leki Pál verse lett. Prózában legjobbnak találta a bizottság Kocsis Attila munkáját. Az első és második osztályos tanulók az állampolgári nevelés keretén belül az iskolai SZISZ-szervezet rendezésében egy-egy napos kiránduláson vesznek részt. Ellátogatnak Banská Bystricára, az SZNF színhelyére és az emlékmű megkoszorúzásával szeretnék kegyeletüket leróni a hősök emléke előtt, akik életüket áldozták hazánk felszabadításáért. Az iskola vezetősége, valamint pedagóguskara mindent megtesz, hogy a XIV. pártkongresszus határozatát teljesítse, a fiatal munkásutánpótlás politikai és szakképzettségét növelje. , Csicsay Ilona Tanár a SZISZ-szervezet élén A felvételi vizsgák napján látogattam el a Moldava n/Bodvou-t (Szepsl) Mezőgazdasági Műszaki Középiskolába. A bejárati folyosón a felvételizők Is kíváncsi szemekkel szemlélték a szép tartalmas faliújságot. Érdeklődni kezdtem az Ifjúsági szervezet után, mire azt az útba igazítást kaptam, hogy Calpas József tanár, a SZISZ-elnök egy faültetési akció vezetőjeként kint van a diákokkal az erdőben. Dožieký Barnabást, az alelnökit azonban sikerült „elcsípnem“. — Én voltam 1972 óta 1974-lg a szervezetünk elnöke, majd idén vette át a vezetést az Iskola egvík tanára. Azóta úgy érzem, sikerült a szervezett életet fellendíteni s egyik sikeres akció követi a másikat. E- gyiitt dolgozunk a szlovák nyelvű iskolával. A 200 SZISZ-tag közül 90 magyar. Bekapcsolódtunk a Signál 30. mozgalomba Is. Vállaltuk, hogy minden tag legalább hat órát ledolgozik a helyi művelődési otthon építésén, s ezenkívül bekapcsolódunk, mint már eddig Is tettük, a városszépítésl akcióba. Szorosan együttműködünk a helyi gimnáziummal: közös műsoros esteket, teadélutánokat rendezünk. — Hogyan folyik a politikai oktatás? — Iskolánkon az oktatás színvonalának emelése érdekében külön személy gondjalrá bíztuk ezt. Minden osztályban teljes a látogatottság, és minden osztálynak megvan a külön előadója. A pártszervezettel Is jó az együttműködésünk. Több felajánlást tettünk az SZNF 30. évfordulójának a tiszteltére. Többek között verseny folyik azért, hogy melyik osztály tud legszebb faliújságot készíteni az SZNF témával kapcsolatban. Nagyon fontosnak tartjuk a válogatást, hogy csakis aktív, áldozatkész tagokat vegyünk fel sorainkba. Az Idén 30 taggal szeretnénk bővíteni szervezetünk taglétszámát. Zolczer jános A CKM hírei HAJÓKIRÁNDULÁS A FEKETETENGEREN A SZISZ Ifjúsági Utazási irodája, a CKM attraktív Fekete-tengeri hajókirándulással egybekötött utakat kínál a Szovjetunióba. A kirándulás részvevői összesen 8 napot töltenek a Tarasz Sevcsenko vagy az Ivan Franko luxushajók fedélzetén. A hajók útvonala: jalta — Novorosszijszk — Szuhumi — Batumi — Szocsi — Ogyessza. Az egyes megállókon a kirándulás résztvevői megtekintik a nevezetes helyeket, jaltában például az Alupkin palotát, amelyben a második világháború végén a szövetséges hatalmak csúcsértekezletét tartották. Jelentkezni lehet a CKM bratislavai és koáicei kirendeltségén. HÉTVÉGI KIRÁNDULÁSOK AZ NDK-BA Áprilistól novemberig mintegy 3000 csehszlovák leány és fiú töltheti a hétvégét a CKM közvetítésével az NDK-ban. Tavaly mindössze 400 fiatal utazott hétvégére német testvéreinkhez, s az egyetlen úticél Drezda volt. Az idén a következő városkba indulnak hétvégi kirándulások: Berlin, Potsdam, Erfurt, Weimar, Lipcse, Halle, Drezda és Bad Schandau (fürdőváros). Az érdeklődők a CKM bratislavai, Banská Bystrica-i és košicei kirendeltségén jelentkezhetnek. V. P. lekkel, és a FSZM-mal szerződést írtak alá, és tizenhat pontban rögzítették az együttműködés feltételeit. Ez év januárjában kölcsönös együttműködési szerződést írtak alá a pálárikovól KAI mellett működő pionírcsapattal. E szerződés alapján tanulmányi kirándulást biztosítanak a pioníroknak, amely keretében a fiatalok megismerkednek a legújabb raktározási és csomagolási technikával. A pionír szervezet fennállásának 25. éves évfordulója alkalmából a vállalat az iskola é- pületében gyümölcs- és zöldségkiállítást rendez. A pionírokkal folyó munkát Kucharová Jarmila végzi sikeresen, akt egyben az alapszervezet alelnöke is. A múlt hónapban felvették a kapcsolatot a Magyar Hütőipar dunakeszi gyárának KISZ-szervezetével is. A magyarországi fiatalok a múlt héten ellátogattak a Zelenina SZISZ-szervezetébe. A látogatás alkalmából elbeszélgettek az érsekújvári fiatalokkal, majd fiataljaink magyar barátainkkal megismertették a Magas- és Alacsony-Tátra szépségeit. Tekintettel arra, hogy az 54 tagot számláló szervezet többsége leány, a napokban készítik elő az érsek- újvári CSÁD mellett működő SZISZ-szervezettel az e- gyüttműködést, ahol a fiatalok döntő többsége fiúkból áll, ezzel mintegy biztosítva a kultúrrendezvények sikeres lefolyását. A Zelenina mellett működő SZISZ-alapszervezet minden évben bekapcsolódik a vezérigazgatóság által meghirdetett szocialista versenybe is. Nagy András KEDVES FIATALOKI Amint bizonyára tudjátok, műsorunk, a Kontaktus kívánságműsor, így nem csoda, hogy nagyon sok levél érkezik címünkre. A levelek többségének őszintén ö* rülünk, ám néha örömünkbe üröm is vegyül, mivel hallgatóink között sajnos a- kadnak olyanok is, akik vajmi kevés gondot fordítanak levelük tartalmára és külalakjára. Éppen ezért kérünk benneteket, hogy kívánságaitokat és címeteket pontosan, és főleg olvashatóan írjátok meg. Egyébként a kérések számából ítélve műsorainkban jelenleg a Gemtni-együttes „Vándorlás a hosszú úton“, Horváth Attila „Mi van még“ és az Ómega-együttes „A hazug lány“ című felvétele, illetve Peter Rezek „Prátelství“ című dala a legnépszerűbb. Mindenki nevét és címét az említett számok bekonferálása előtt a legjobb szándékunk mellett sem tudjuk felsorolni, s így hallgatóink türelmét kérjük. mivel kérésüket csak fokozatosan tudjuk teljesíteni. Az utóbbi * napokban több tartalmas beszámoló is érkezett a Kontaktus címére. Közéjük tartozik Szabados Ferencné, a Vöröskereszt Kamenica nad Hronom-i fgaramkövesdi) szervezete elnöknőjének pársoros levele is, amelyben többek között arról ír, hogy május 10-én hazánk felszabadításának 29. évfordulója tiszteltére a SZISZ és a CSE- MADOK helyi szervezetének tagsága nagy sikerrel mutatta be Soós Béla rendezésében Heltal fenő „Néma levente“ című színművét. Tánczos Judit, a Luöene- cí fíosoncj Klement Gottwald Építőipari Szakközép- Iskola másodikos tanulója érdekes és hasznos író-olvasó találkozóról tudósít levelében. Nemrég ellátogatott iskolánkba Dávid Teréz írónő és Dénes György költő Kérdéseinkre Ismertették többek között a csehszlovákiai magyar irodalom történetét és fejlődését, majd beszéltek terveikről, készülő műveikről. Ezt követően iskolánk irodalmi színpadának, a Korunknak tagjai részleteket adtak elő az írónő műveiből, illetve a költő verseiből. Régi vágyunk teljesült a találkozó létrejöttével, s ezért őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni mindkettőjüknek, hogy nem sajnálták szabad idejüket és a fáradtságot, amivel nekünk hasznos perceket szereztek — fejezi be levelét Tánczos Jutka, losonci diáklány. Az aňalal (anyalai) Ha- lágyik Katitól és Kecskés Magditól sajnos már nem kaptunk ilyen örömtelt sorokat. „Ifjúsági szervezetünk 1970-ben alakult meg. Akkoriban tevékenyek voltunk. Sajnos, az idő múlásával valahogy elromlott a tagok kapcsolata, s ma szervezetünk alig működik. Igaz, szórakozni a fiatalok többsége nagyon szeret, de csak ott és akkor, amikor már minden készen van, s csak táncolni kell. Nagyon szeretnénk, ha e téren változás állna be a közeljövőben. Kérjük, adjanak tanácsot, mitévők legyünk?“ — olvashattuk a két kislány levelében. Véleményünk szerint ifjúsági szervezetetek vezetőségéből hiányoznak a tapasztalt, kezdeményező, szervezni tüdő és akaró fiatalok. Enélkül persze „zö- työg“ a szervezeti élet. Sokat segíthetne nektek ebben a helyi pártszervezet vezetősége. Problémáitokat vessétek föl előttük, s meglátjátok, megtaláljátok a helyes utat. Egyébként ti ketten Is lehetnélek a kezdeményezői valamilyen akciónak, a többiek bizonyára követnék jó példátokat. Nagy Árpád T T f 7