Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-07 / 19. szám

­A tarisznya tartalmain ifi P\XAr.b i i v ms Viszonylag kevesen tud­ják, hogy Egon Erwin Kisch, a prágai „száguldó riporter“, a világhírű anti­fasiszta újságíró, életében egyszer egy játékfilmben is szerepelt. „A nők utcája Al gírban“ — ez volt a játék­film címe, melynek felvéte­leit részben a Tuggurt-oázi- son készítették. Kisch part­nere, a német film akkori gyönyörű üdvöskéje, Camil­la Horn volt. Szerep sze­rint, közös jelenetükben egy minaret legfelső emeletén állt, és könnyes szemekkel integetett a sivatagba vág­tató szerelmesének. Sok-sok évvel később Kisch Rómában járt, és el­látogatott a híres Cinecit- tóba ts, ahol éppen egy Af­rikában játszódó filmet for­gattak. A díszletváros kö­zepén karcsú minaret emel kedett, s csúcsán, könnyes szemmel távozó szerelmesé nek intege'ett az ezúttal o lasz filmben főszerepet ala kiló Camilla Horn. Kisch megvárta a jelenet végét, majd felkiáltott a színész­nőnek. — jó isten, Camilla, hát te még mindig odafenn állsz... ooo A manapság olyan diva­tos körkérdések egyikében a francia fílmlapok megkér­dezték a színészeket és szí­nésznőket: „Milyen rendkí­vüli. de mégis kedvező vál­tozást vár a 2000 évtől?" A körkérdésre a francia film új csillaga, Marlene fobert így felelt: •— Brigitte Bardot akkor már hatvanhat éves lesz... OOO Henry rondának egy idő­ben sok gondja-baja volt gyermekeivel. Különösen a később az Easy Riderben vi­lághírűvé vált Peter fia volt rossz tanuló az iskolában. Ugyanakkor viszont rajon­gott a történelmi regények­ért, hősökért. Egy nap Pe­ter különösen rossz bizo­nyítvánnyal állított haza. Henry Fonda elhatározta, hogy kedvenc történelmi hő­sével igyekszik jobb tanu­lásra bírni fiát. Ezért így szólt: — A te korodba5, Abra­ham Lincoln már iskolájá­nak legjobb tanulója volt. — Na és, mit akarsz tő­lem — vágott vissza Peter Fonda — hiszen a te ko­rodban apám, ugyanez a Lincoln már Amerika elnö­ke volt... ooo Roberto Rosselini neves olasz filmrendező Immár nyolcadszor rendez tévéfil­met. Valamennyt alkotás hí­res emberek élettörténete. Descartesről szóló filmjét. Nemrégiben fejezte be René Descartesről szóló filmjét. Eddig XIV. Lajos, Szókra­tész és Pascal életét dol­gozta fel, és tervbe vette Diderot és Daguerre életé­nek megfilmesítését. Véle ménye szerint ä televízió nagyon fontos találmány: — Két évnek is el kell tel­nie, hogy egy kiváló filmet kétmillió ember megnézzen a moziban, a televízióban egyetlen este több. mint bemutatott filmeket pedig húszmillióan is megnézik. Es még hányán alszanak közben... Kicsoda ön, von Stirlitz? A Szovjet Televízió tavaly nyáron mutat­ta be „A tavasz tizenhét mozzanata“ című tizenkétrészes filmsorozatot. Azt mondják, amikor a filmet sugározták, ürességtől kongtak a szovjet városok utcái és kávé­házai. A sorozatnak óriási sikere volt, s ebben kétségkívül nagy része van a Max Dtto von Stirlitz álnév alatt működő szov­jet hírszerző, Makszim tszajevet alakító VJACSESZLAV TYIHONOVNAK is. Tatjana Lioznova filmjében nincsenek lát ványos hajszák, verekedések váratlan hú­zások, fordulatok. Ez a film a tények meg­győző erejével, korabeli dokumentumokkal jeleníti meg a hírszerző szolgálatok harcát közvetlenül a náci birodalom teljes Össze­omlása előtt. Standartenführer Stirlitz „kesztyűs kézzel“ folytatta elszánt küzdel­mét — kizárólag a meggyőződésére, logi­kájára és az események alakulására bízva magát — a náci hírszerző szolgálat embe­reivel (nem egyszer a szövetséges hírszer­zők áskalódása mellett), akik — az egyko­ri sematikus szemlélettel ellentétben — rendszerint a jól képzett és művelt em­berek voltak. Éppen ezért volt nehezebb Tyihonov helyzete mondjuk Kiossza) szem­ben. aki a helyzetre épült külsőségek miatt eleve számíthatott a néző szimpátiájára Tyihonov csupán meggyőző jellemábrázolá­sára bízhatta magát. VJACSESZLAV TYIHONOV közvetlenül a világháború után végezte el a Moszkvai Filmművészeti Főiskolát Szergej Geraszi- mov osztályában és olyan kollégák társasá­gában, mint Szergej Bondarcsuk, Inna Ma­karova, Nonna Morgyukova és mások. A világhírű rendező, Szergej Geraszimov szí­vesen foglalkoztatta filmjeiben a diákjait. Így lemérhette pedagógiai munkájának e- redményeit, és megkönnyítette a kezdő te­hetségek helyzetét. Az 1943-ban készült Ifjú Gárdában pél­dául az egész osztályt a felvevőgép elé ál­lította. Tyihonovnak jutott a félénk, szem­üveges, gyenge fizikai képességű, de an­nál lelkesebb Vologya Oszmnhin szerepe. Aztán az egyik filmszerep követte a má­sikat. amelyek azonban a megszólalásig ha­sonlítottak egymásra. Beskatulyázták. Ő volt a mindenkori, jóvágású és nyíltszívű falusi legény. — A kezdő színész nem válogathat — emlékszik vissza pályakezdésére —, de bosszantott, hogy a rendezők folyton n- gyanazt a szerepkört bízzák rám. Már-már fel akartam végképp hagyni a filmezéssel, a Keresztét Morozov traktorosának szere­pét. A végtelenül ellentmondásos, de lelke mélyén becsületes fiú szerepe visszaadta az önbizalmam. • A mozinézők azonban emlékeznek a Háború és bé­ke Andrej Bnlkonszkij her­cegére is... — Vannak szerepek, ame­lyek örökre bevésődnek a színész emlékezetébe. Ezek közé tartozik az én pálya­futásom alatt éppen Andrej Bolkonszkíj is. Már Tolsztoj is rendkívül érzékeny, gon­dolkodó, bonyolult és el­lentmondásos embernek tün­tette fel. Bondarcsukkal éj­szakákat töltöttünk álmatla­nul, míg megtaláltam ma­gamban ezeket az ellentéte­ket. Hogy ez milyen mér­tékben sikerült, annak a kritika és a mozinézők a megmondhatói. Mindeneset­re úgy éreztem, hogy jó munkát végeztem. • Nálunk is bemutatták néhány további filmjét, pél­dául a Találkozunk hétfőn és az Egy férfi a túloldal­ról svéd-szovjet koproduk­cióban készült filmet. — Rosztockij „Találko zunk hétfőn“ című filmjé­nek Melnyikov tanára szin­tén a szívemhez nőtt. Vér­beli mai téma. Annak örül- teip a legjobban, hogy_mily hatással volt az ifjúságra. Száz és száz levelet kaptam az iskolákból, a diákoktól, hogy jöjjek hozzájuk törté­nelmet tanítani. Ebből lát­szik, hogy „elhitték“ a sze repemet. Mások közölték ve­lem, hogy a film megtekin­tése után erős vágyat érez­nek arra, hogy pedagógus pályára lépjenek. • Számtalan katonaszeru- pet játszott. A mi nézőink azonban elsősorban a Máju­si csillagok Rukavicskin hadnagyaként ismerik. A csehszlovák-szovjet közős vállalkozásban készült fil­mét nálunk forgatták. Mi­lyen emlékei fűződnek ha­zánkhoz? — Szeretem Csehszlová­kiát. Tizenhat évvel ezelőtt első külföldi utam Cseh­szlovákiába vezetett. Attól kezdve rengeteg jó barátom van önöknél, és mindig jól­esik pár meleg szót válta­ni velük. Valahányszor Cseh Szlovákiába visz az utam, Rukavicskin hadnagy min dig feltűnik az emlékeim között. Ilyenkor úgy érzem, hogy visszapereg az idő, és megfiatalodom. Ennek több oka Is van. Az egyik, hogy éppen harminc éves voltam, Rukavicskin hadnagy, fgy a szerepet jobban átéltem, mint játszottam. A további, hogy ez volt első külföldi vendégszereplésem, s ráadá­sul olyan nagyszerű embe­rek társaságában forgathat­tam, mint az önök színészei. Ez a forgatás fontos állo­más volt az életemben. So­hasem felejtem el a kiváló )ana Brejchovát, akivel ö- röm volt együtt játszani. Egy életre szóló barátságot kötöttünk. Ami az egyenru­hás szerepeket illeti: ha e- gyenruhát öltök, — vagy akár bármely más kosztüm­ben — igyekszem azzá az emberré válni, aki az e- gyenruhát viseli. Rukavics­kin hadnagy szerepében nem járhattam zsebre tett kézzel, igyekeztem egyene­sen, emelt fővel, katonásan járni. Teljesen egyetértek Sztanyiszlavszkijjal, aki azt mondta, hogy a színész a kosztümmel együtt alakja szociális helyzetét Is magá­ra vállalja. • Fia, Vlagyimir szintén a színi pályát választotta. Megkönnyíti vagy megnehe­zíti a helyzetét a Tyihonov név? — Megnehezíti. A színész fiától mindig többet várnak, Én abban az időben kezd­tem, amikor kevés volt a fiatal, mivel a háború első­sorban az ifjú nemzedéket sújtotta. Ma a nyugodt, bé kés légkörben egyre több fiatal vágyik a színi pályá­ra, és sokan közülük való­ban tehetségesek. Ameny- nylben a fiamról van szó, pusztán rajta múlik, mire viszi. Ahol csak tehetem, se­gítem a fejlődését. Szereti a filmművészetet, szorgal­mas és igényes magával szemben, az az érzésem, vi­heti valamire. Törvénysze­rűen többre, mint a szülei — ez a fejlődés dialektiká­ja. • On nem származik szí­nészcsaládból? — Nem, édesapám textil­gyári munkás volt, egv Moszkva környéki kisváros­ban éltünk. Gyermekkorom­ban félénk, szégyenlős fiú voltam, az iskolai színját- szókörben sem mertem fel­lépni, csupán otthon próbál­gattam a tükör előtt. Ami­kor otthon bejelentettem, hogy színész leszek, meg­ijedtek. Furcsa elképzelésük volt a színészekről, vándor- komédiásoknak tartották 6- ket, akik éheznek és nyo­morognak. Aztán meghív­tam őket az első Iskolai e- lőadásomra. és egyszeriben megváltozott a véleményük. Nálunk természetesen csak mozi volt, amelyet szorgal­masan látogattam. Lehet, ez is közrejátszott abban, hogv szerettem volna közelebbről is megismerni ezt a mese­világot. Ifjúságomat a hábo­rú alatt éltem át. Édesapám és idősebb testvéreim e fronton voltak; időnként hozta a postás a közismert háromszögletű borítékot a szomorú hírrel, hogy csalá­dunk egyik-másik tagja hő­si halált halt. Bár még csak iskolába jártam, tulajdon­képpen családfenntartónak számítottam. A színi pálya teljesen ismeretlen volt számomra. A háború után jelentkeztem a Moszkvai Filmművészeti Főiskolára. • A tavasz tizenhét moz­zanatában egy szovjet hír­szerző tisztet alakít. Hogy érezte magát ebben a sze­repkörben? — Már évek óta vártam hasonló szerepre. Évek óta vágytam arra, hogy felelős­ségteljesen és élethűen, minden krimi beütéstől mentesen — amellyel oly gyakran találkozunk a ha­sonló zsánerű filmeknél és tévésorozatoknál — megfor­máljam e nehéz pálya — ha ugyan nevezhetjük annak — emberét. Az első talál­kozásom ezzel a témakör­rel, a Holt idény — nem a legszerencsésebben sikerült. Ennek ellenére a vágy to­vább fűtött, és amikor elol­vastam A tavasz tizenhét mozzanatának forgatóköny­vét, nyomban éreztem, ez az, amire vártam. Értem ez a- latt Stírlitz-Iszajev mély jel­lemét, bonyolult lélekvllá- gát. A rendezőnővel óvakod­tunk mindentől, ami a meg­szokott superman látszatát keltette volna. Azét az em­berét, aki minden helyzet­ből játszva kivágja magát. Az az érzésem, hogy telje sen új szemszögből világí­tottuk meg azokat az em­bereket, akik életük legne­hezebb pillanataiban is em­berek maradnak, apró em­beri örömökkel és bosszúsá­gokkal. • Mik a legközelebbi ter­vei? — Az ismert forgató- könyvírő és rendező, Hrab- rovickij (ti)------------------ uj ifjúság 7 A tavasz tizenhét mozzanata Beszélgetés lulian Szemjonovval, „A tavasz tizenhét mozzanata“ című filmsorozat Írójával A napokban nálunk tartózkodott Julian Szorojonov, „A tavasz ti­zenhét mozzanata“ című világhírű könyv, és a Csehszlovák Tele­vízióban most folyó hasouló cfmü sorozat Forgatókönyvének szer­zője. A tagbaszakadt, fiatalos külsejű férfiről senki sem mondaná, hugy már évek óta bárom kontinensen nyomoz a háborús bűnösök után Legutóbb Spanyolországban követte a fasiszta gaztettek szálait. Ott szerzett májgyulladását gyógyította Karlovy Varyban. de a gyógykezelés idejét sem töltötte tétlenül. Szállodai szobájának asz­talán az elmaradhatatlan írógép, kéziratok példás rendetlenség­ben. Nyilván ezzel az örökös nyugtalansággal magyarázható hal­latlan munkabírása, rendkívüli termékenysége. Könyvei a Szov­jetunióban eddig 21) millió példányszámban láttak napvilágot. Filmjeit világszerte százmilliók tekintették meg. Karlovy Varyban tizennégy nap alatt 250 gépelt oldalt kopogott le. Vajon mi bajija ezt a rokonszenves embert, hogy fáradságul nem ismerve következetes elszántsággal igyekszik feltárni az em­beriség történelmének legszomorúbb mozzanatait. — A fasizmus feltárása módfelett mai téma, mindig aktuális. Ma is fenyeget, különböző formában érvényesíti a faji magasabb- rendűséget, a túlfűtött nacionalizmust. És ez ragályos. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely átélte a háborút, bár a győzelem pillanatában mindössze tizennégy éves voltam. Bűnösnek érezném magam r.saládam hót tagja előtt, akik a hábnróban életüket vesz­tették, és főleg főbb millió polgártársam előtt, akik szintén éle­tüket vesztették, ha nem igyekeznék minden erőmmel kiirtani a fasizmusnak még az írmagját is. 9 Láttuk ,,A tavasz tizenhét mozzanata" című filmsorozat első részeit, amely meglepően hiteles és egyóttal érdekfeszítö. Min­denesetre jól és főleg hatásosan bánt az anyaggal. Ügy hallot­tuk. hogy eredeti foglalkozása történész és elsősorban Kelet-ku­tató. Nyilván ezzel magyarázható a dokumentum meggyőző ere­jéhez ragaszkodó írói magatartás. —■ Minden bizonnyal. Szívesen dolgozom dokumentumokkal, lé­nyekkel, sőt valóban kutatok utánuk. Gyávaságnak tartom, ha valaki fél rámutatni a tényekre. Ha az ember úgy érzi, hogy van mondani- és Irnlvalőja, akkor a dokumentum nem idegen elem a könyvben. Meghatványozza a másik Igazságot, az író alkotta Igaz­ságot. • A tavasz tizenhét mozzanatában gyakran folyamodik e mód­szerhez. A nézők elé tárja például a náci fejesBk szigorúan bi­zalmas káderlapjait. — Először az Etchmannról írt kádervélemény került a kezembe. Aztán megtaláltam Pohl SS-Obergruppenführer fáz SS gazdasági osztályának vezetője volt. és elsősorban ő a felelős a koncentrá­ciós táborokban elkövetett gaztettekért és a tömeggyilkosságokérf] és számos más náci fejes káderlapját. A nézőnek bizonyára úgy tűnik, hogy a megállapítások elenyésző eltérésektől eltekintve majdnem megismétlődnek, de a magva valóban mindnek ugyanaz, és a hitelességéhez sem fér kétség. Ezzel kapcsolatban elmond­hatok egy epizódot. Két évvel ezelőtt a moszkvai telefonközpont­ból váratlanul felcsengettek, hogy Münchenből, a Quick folyóirat szerkesztőségéből hívnak. — Szemjonov úr — szólaltak meg a vonal túlsó végén — ki­nyomoztuk egy tábornok a Reichssicherheitsdienst káderosztálva tartózkodási helyét. Hamburgban lakik. Nem kíváncsi a címére és telefonszámára? — Nem. — A tábornok elolvasta A tavasz tizenhét mozzanatát, és kö­zölte velünk, hogy minden, amit könyvében megírt, való Igaz. A nyilvánosságra hozott kádervélemények teljesen pontosak. Fo­galma sincs azonban arról, hogy egykori munkatársai közül, kit jelölt meg Stirlitz néven. — Szemjonov úr, kicsoda valójában Stirlitz? — Ezt a kérdést már többszőr feltették nekem. Nyilvánvaló, hogy Stirlitz képzelt személy. Először akkor érlelődött meg ben­nem, amikor a- habaróvszkt levéltárban egy cédulát találtam, a- melyen Pavel Posztylsov politikai biztos értesíti Vasztltj Bljuher tábornokot, hogy Vlagyivosztokba küld egy kiváló fiatal csekisla elvtársat, Dzserzstnszkljtöl. A szóban forgó személy M. I„ akit Makszim Iszajevvel azonosítottam. Az öreg lllegalista bolsevisták mesélték, hogy Iszajev (Vlagyivosztokot az Intervenció éveiben az amerikaiak, japánok, és részben a kínai militarista bandák tartot­ták megszállva) egy fehérgárdista újság szerkesztőségében dolgo­zott. Három idegen nyelvet beszélt tökéletesen, és jobbára csak amerikaiakkal és japánokkal érintkezett. Többnyire csak előkelő társaságban mozgott, meglehetősen bohém életmódot folytatott. Ál­talában karrieristának tartották. A fiatal szovjet állam hívei szív­ből útálták a nagyképű fiatalembert. Annál nagyobb volt a meg­lepetésük, amikor Vlagyivosztok felszabadítása után a Cseka ma- gasrangú tisztjének egyenruhájában Jelent meg a körükben. Ak­kor mindössze 21 éves volt. • Iszajev és Stirlitz egy és ugyanazon személy? — Számomra Ígéri. Mikor Krakkóban anyagot gyűjtöttem a „Vihro őrnagy“ című könyvemhez és filmhez, gyakran betértem egy régi templomba, ahol nagyszerűen játszották Bach orgonamu­zsikáját. Egyszer, amint Igyekeztem a hallgatóság között előbbre jutni, egy idősebb bácslkába ütköztem. A szokásos nemzetközi par­don helyett oroszul azt találtam mondani, hogy lzvinyitye. A bá- cslka alaposan szemügyre vett, és a hangverseny után mellém szegődött. Mesélte, hogy a fia Illegalitásban dolgozott, majd ké­sőbb elesett a fronton, közben megmentette egy szovjet hírszerző életét. — A Wawelban székelt akkoriban Frank, s gyakori vendég volt nála Hlmler hírszerző szolgálatának magasrangú tiszt|e. Az­tán egyszer megláttam e német tiszt társaságában a fiamat. Len­gyel vagyok, és számunkra a becsület mindennél előbbre való. Vallatóra fogtam a fiam. Hosszas faggatás után bevallotta, hogy a német tiszt, az ő elvtársuk. Miért nem lehetne az a tiszt Isza­jev? — gondoltam magamban. Elneveztem Stirlitznek. Ez volt az első Inspiráció A tavasz tizenhét mozzanatának megírásához. 9 Az események, amelyek Stirlitz nevéhez fűződnek valóban megtörténtek? — írás közben az Angliában, az Egyesült Államokban, NSZK-ban, NDK-ban, Olaszországban és nálunk közzétett adatokra támasz­kodtam. Rengeteg levéltári anyagot tanulmányoztam át, s amit leirtani, valóban megtörtént. Az események középpontjában azon­ban nemcsak egy hírszerző állt, ahogy a könyvemben leírom. • Ha nem tévedünk, akkor Stirlitz személyében olyan hírszer- sől ábrázolt, aki egyesíti magában több hírszerző tulajdonságait és élményeit. — Tényleg. Tokióban felkerestem Richard Sorge (a II. világ­háború legeredményesebb hírszerzője, szovjet állampolgár — a szerk. megj.) Issta asszonyt. Az asszony, aki forrón szerette Sor gét, egy álló napig beszélt róla. Elmondta, férje szerette a zenét, elsősorban Bachot, hogyan mosolygott, hogyan Itta o bort, mi­lyen választékosán figyelmes volt a nőkkel szemben, még az éle­tét Is kockáztatta volna értük. Sokat merítettem Stirlitz lelki é- letének és jellemének ábrázolásához Issia asszony elbeszéléséből. Bizonyos vonásokat a Svájcban működő magyar kommunista hír­szerző és kedves barátom, Radó Sándor alakjáról mintáztam. (A Svét v obrazech nyomán — tij

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents