Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-07 / 19. szám
ITL Túl sokat akart. Ha arra kért volna, hogy szeressem, azt válaszoltam volna apki, hogy az minden vágyam. Másnap este étterembe mentünk a lányokkal. A Hercegnő rosszul érezte magát; bőre viszketett, s ő nem tudott uralkodni magán, szemmel láthatóan vakarózott. Lassan mindenkinek feltűnt. Kedvem lett volna ölbe kapni, és az egész testét bekenni illatos balzsammal. Felálltunk, és gyorsan hazamentünk. Otthon megfürdött, selyemhálőinget öltött magára, amely nem tapadt a testére. Kimondhatatlanul fáradt volt. Majdnem tehetetlenül állt mellettem, teljes súlyával rám dőlt. Nehéz volt. éreztem, hogy a teste elernyed. — Reggelizz holnap velem — indítványoztam. — Nem, kivizsgálásra megyek, s megint egy egész sor kísérletet tesznek velem. — Akkor küldök neked virágot, és levelet í- rok. — Csakhogy a gyermeknek szüksége van apá ra és anyára is — mondta alig hallhatóan. Furcsán éreztem magam, nem tudtam, mit mondjak. — A gyermeknek mindkét szülőre szüksége van. Vétek lenne gyermeket szülni, ha nem lenne apja vagy anyja — ismételte meg iménti kijelentését. — Teszek fel teát — szakítottam félbe. — Belőled jó anya lenne — folytatta, oda sem figyelve, mit mondok. — Olvastam a könyved. Annyi gyengédség van benne, és az olyan nagyon, de nagyon fontos. Csókkal akartam elnémítani, de nem sikerült kizökkentenem a gondolatmenetéből. — Egész biztos olyan érzékeny vagy, ahogy a könyvedben írod — mondta. — Bár nem úgy viselkedsz. Tetteted magad. Voltak napok, amikor magába zárkózott, amikor reménytelenség fogta el, apatikusan feküdt az ágyban. Nem is titkolta. Furcsa, hogy egy asz- szony, aki esküvőre készül, feladja a reményt, s ROZOVSZKIJ: ÉPÍTKEZÉS Építeni kezdtek egy házat. Építették, építették..., de befejezni sehogy sem tudták. Először is itt van a tégla. Ha van, akkor lopják. Másodszor itt az üveg. Ha nincs — az azt jelenti, hogy már összetörték. Ha van — az meg azt, hogy majd összetörik. Harmadszor itt a tető. Alig állították fel — a következő éjszaka megjelent egy fekete álarcos alak, felmászott a padlásra és szép csendesen lefűrészelte, méghozzá közönséges fűrésszel. Még ha összefűrészelte volna, és ott hagyja, nem lett volna semmi baj, a tolvaj mindenit! Csakhogy magával vitte az egészet, az átkozott. És ezzel kezdetét vette a lopások sorozata. A tolvajok tisztára elszemtelenedtek. Valaki ellopta az alapokat, valaki a lépcsőket, mások meg a falakat fújták meg... A csempékről már nem is beszélve. Azok u- gyanis el sem jutottak az építkezésre, a munkások legalább is nem találkoztak velük... Mikor a ház elkészült, kijött az átvételi bizottság. — Ö — mondták. Nekünk személy szerint tetszik. Modern építőművészet. A belső kiképzés kitűnő. Vezessék hát ide elsőként azokat, akik ezt a figyelemre méltó építkezést lértehozták. És az új városi börtön kapui szélesre tárultak az építők előtt. —t— fordítása még furcsább, hogy a férfi, aki feleségül akarja venni, meg sem próbálja más belátásra bírni. Nem tudom másként megmagyarázni, csak úgy, hogy ennek így kellett lenni. Persze sok mindent nem tudok megmagyarázni (máskülönben ez a könyv nem akarja a csodát megmagyarázni,. riporter vagyok, s nekem csupán az a kötelességem, hogy a csodáról tudósítsak.). Megtanultam, számára legfontosabb, hogy pontosan eljárjon a besugárzááikra, figyelje a betegség lefolyását. A gyógyszerek és a besugárzás volt minden reménye — és a saját ereje. A jó kedély, életkedv, a friss levegő és a soksok szeretet. Tüzetesen tanulmányoztam a rosszindulatú daganatokról szóló irodalmat, és kedvet kaptam, hogy könyvet írjak a rák elleni küzdelem finn hőseiről. A lélektani hatás fontos tényező a rák elleni harcban. Ha egy sikeres szerző optimista és tárgyilagos könyvet írna a rák felleni küzdelemről, azt tízezrek olvasnák. Sok emberen se gíthetne, sok embert arra kényszeríthetne, hogy elismerje; a rákot le lehet győzni. Az ötletet elmeséltem a Hercegnőnek is. Ésszerűnek tartotta. — Mi a helyzet veled? — kérdeztem. — Rokonaid tudják, hogy Hodgkins-féle betegségben szenvedsz, hogy rákod van. Vajon hogyan fogadnák a hírt, hogy felgyógyultál? Hogyan reagálnának rá? — Egész biztos örülnének neki — mondta a Hercegnő, majd pillanatnyi gondolkodás után hozzátette: — Egyesek halálra ítéltnek tekintenek. és ez szörnyű. Ogy bánnak velem, mint egy halálra ítélttel. — Például. — Ha például náthát kapok, megfájdul a lábam vagy valami bajom van, nagy a nyugtalanság. Megijednek, és én is félek, pedig csak közönséges nátháról van szó. De nekem rákom van. és ettől nagyon megijednek az emberek. Ogy bánnak velem, mint egy halálra ítélttel. — S talán tévednek? Az az érzésem, hogy igazuk van. Minden józan statisztika szerint halálra vagy ítélve. — Kétségkívül — bólintott. —• Hát akkor miben tévednek? — Abban tévednek, hogy nem tudnak helyesen bánni egy emberrel, akiről azt hiszik, hogy halálra van ítélve. Egybekeltünk. Az ö édesanyja óvni akart, az én anyám viszont azt hitte,, hogy rám jött a bo- londéria. — Nem tudom, elmegyek-e az esküvőre — mondta, de eljött, mert nagyszerű asszony, és a Hercegnőt egycsapásra megkedvelte. A Hercegnő nem költözött mindjárt hozzám Berghálléba, rendbe kellett hozni a lakást, és addig az ápolónők szállásán maradt. Egyik nap betoppant Pirjo. — Megismersz még? — kérdezte. Természetesen megismertem. Éppoly vonzó volt, mint azelőtt. Szépen öltözködött, de úgy tűnt, mintha minél kevesebbet akarna eltitkolni a testéből. — Hogy érzi magát? — kérdezte Pirjo. — A Hercegnő nagyszerűen érzi magát — mondtam. — A hemoglobin felszökött tizenegyre. maholnap vért is adhat. Sápadt vagy, nincs szükséged egy kis vérre. — Mindig olyan furcsán beszélsz. A Hercegnőről beszélgettünk. Pirjo közölte, ö- römmel tölti el, hogy a Hercegnő jól érzi magát. Mosolyogtam, és nem hittem neki. Ha kíváncsi lett volna a Hercegnőre, felkereshette volna. Hányát dőlt a széken. Miniszoknya volt rajta, és most egészen felcsúszott, ahogy lassan keresztbe tette a lábát, a szoknya alatt több is látszott, mint szép formás lába. Elővillant fehér bőre, a harisnya széle és a harisnyatartó. Egy kicsit megmozdította a lábát, s bár észrevette, hogy figyelem, nem húzta lejjebb a szoknyát, sőt, még jobban hátradőlt, ajka gúnyos mosolyba rán- dult. Furcsán éreztem magam, a fejem égett, megkívántam. Felállt és hozzám jött, igyekeztem visszatartani, megütöttem. Visszaütött, Még erősebben megütöttem, lerogyott a padlóra és könyörgésbe kezdett. Ebben a pillanatban a Hercegnőre gondoltam. Szerettem, és csak vele akartam élni. Mindig örömömre szolgált, ha víg volt. Teljesen a befolyása alá kerültem, azelőtt sohasem utasítottam vissza egy csinos lányt. Ledőltem az ágyra. Este itt alszom a Hercegnővel. Pirjora pillantottam. Megvetettem, de sajnáltam is egyszerre. A szép arcában valami a dögkeselyűre emlékeztetett. Szép, formás nyaka volt mint a Hercegnőnek, de engem a dögkeselyű nyakára emlékeztetett. Normális körülmények között egész biztos szeretkeztünk volna, de most csak a Hercegnőre gondoltam. Nem azért utasítottam vissza Pirjot, mintha attól tartottam volna, hogy vétkezem. Egyszerűen azért utasítottam vissza, hogy ember maradhassak. Nem élhetnék a Hercegnővel, aki o- lyan hősiesen harcol az életért, ha nem találnék magamban Is egy kicsit abból az erőből. — Kelj fel — szóltam rá Pirjóra. — Tudom, hogy az ápolónők kötelességből is vonzódnak az egyhoz, kétlem azonban, hogy Florence Nightin- gai örülne neked, ha így látna. Felkelt, s hirtelen elfogta az indulat. — Nem érted! Hülye voltál, hogy elvetted. Neki vége van. Ezzel csak néki és magadnak ártottál. Kissé megnyugodott, és leült az ágy szélére. — Sok pácienst láttam már a Hodgkins-féle betegséggel. Borzalmas haláluk van. Halálos nyugalommal cigarettára gyújtottam és megszólaltam. — Csak négy évig jártam a kímiti koedukált svéd iskolába, de az az érzésem, hogy szakképzettséged ellenére kioktathatnálak egyről s másról. Teljesen elsápadtál, amikor megijedtél; jó példa ez arra, mily Jelentősége van a lélektani hatásnak a szervezetre. Tudod nagyon jól, hogy egyes emberek meghalnak, ha megtudják, hogy halálos betegek. A váratlan hír görcsöket vált ki a koszorúerekben, csökken az agy vérellátása, és beállhat a halál. Szörnyű élmény hatása alatt egy éjszaka megőszülhet az ember. A gondolatok hatással vannak a szervezetre. — Ezt ismerem, nem lehetnél rövidebb — szakított félbe. — A Hercegnő könnyen lehet ellenkező példa — folytattam. — A környezetváltozás, az úi otthon, az új örömök és a nagy szerelem megmenthetik. Szüksége van otthonra, szerető férjre és gyermekekre. — Teljesen megőrültél — vetette oda. — Nem fordult még elő, hogy a Hodgkins-féle kórban szenvedő betegnek gyermeke szülessék. Ha meg is próbálkoznátok, a Hercegnőt kötelezhetik a terhesség megszakítására. És aztán sterilizálják — Majd elküldöm neked a gyermekünk fényképét — mondtam, és kidobtam. Felöltözött Felöltöztem és lerohantam virágot venni, aztán felhívtam a Hercegnőt, hogy jöjjön. Mire megjött, az ágy teljesen nedves volt a könnyeim tői. Mindketten sírtunk és önfeledtem csókolóz- tunk. Rosszul érezte magát. Bármennyire is titkolta a rosszullétét, a szája sarkában megjelent az ismert keserű vonás, néhány évvel idősebb nek látszott. — Csak a kezelés után vagyok fáradt — próbált mentegetőzni, és igyekezett jókedvűnek látszani. Hamar rájött azonban, hogv ez hiábavaló leült az ágy szélére, és ismét átengedte magát kínzó gondolatainak. Semmitől sem borzadok anv- nyira, mint ettől a tekintettől, ettől a közönyös beletörődéstől. Csak ültem, rágyújtottam, de nyomban el is oltottam a cigarettát. Furcsa gondolatok foglalkoztattak. Egy kicsit dühös voltam rá, a tekintetét kerestem, hogy a reménynek legalább a szikrájától támaszt találjak, de hasztalan kerestem azt a szikrát. — Ha holnap jó idő lesz, kimegyünk a tengerpartra. Holnap biztos jó idő lesz — mondta. — Rendben van. Viszünk magunkkal egy kis harapnivalót, kávét és egy pokrócot, hogy legyen mire leülnünk. Elaludtam és arra ébredtem, hogy az ágy szélén ül és vakarózik. — Végy be egy pirulát — mondtam, bár tudtam, hogy az sem segíthet. Túlságosan legyengült. Kimentem a konyhába, az asztalon és a jégszekrényen matattam. — Csókolj meg — szólalt meg, amikor visszajöttem. Jobban nézett ki, önfeledtem csókolóz- tunk. A ruhán keresztül a mellét nyújtotta felém Azt a mellett, amelyet sohasem érinthet gyermekszáj. A csókja Is frissebb volt. Kitartóan simogattuk egymást az egész testünkön, mintha meg akarnánk győződni valamiről, ami nyilvánvaló volt. (Folytatjuk) Fordította: Tischler Pál Valágyl Lajos-fc „Kata“: Tanácsadásra csak a rovaton belül vállalkozhatunk. Verset írni u- gyanis senkit se taníthatunk meg, éppen ezért az ön által javasoltaknak nem sok értelmük lenne. Ami a verseit illeti, naivak és nehézkesek, híjával minden e- redetiségnek, nyelvi íznek. Egy példa talán önt is meggyőzi: / Körülöttük száz s száz veszély, / meresztgeli cifra nagy szemét. / Sírásba csukló lágy hangja, / a fiát álomba ringatja, t Almában a kunyhóban ül, / s az ország már újjá épült, / nyoma sincs a háborúnak, / s ők békében élnek boldogan. / stb. Ügy gondoljuk, hogy egyelőre inkább olvassa a verseket! Tisztázza előbb, mit akar mondani a világnak! Tanácsként pedig fogadja meg Artur Lundkvist sorait: / Játsz- szuk végre az élet új dallamait az embereknek, / a szárnyaló, magunkkal ragadó ütemeket / gyorsan, / merészen, / acélos tündöklésben! / •k „Remélhetek — P. F.“: „Álmodozás“ című verse a- lapján csak lebeszélni tudjuk. Idézzük talán néhány sorát: / Már előre elképzeltem, / hogy élek majd kétezerben. / Egy nagy házban fogok lakni / üvegből lesz szobám fala, / kissé drága mulatság ez, / de gyémántból lesz ajtaja, jI Végtelenül naiv dolog ez, híjával a költészet legelemibb követelményének is. Gondolt-e vajon arra, hogy mi az, ami ebből a versből másokat is érdekelhet? Tanácsunk: előbb ismerkedjen meg az a költészet alapvető törvényeivel, s csak utána próbálja meg gondolatait versbe szedni. Gondolatot mondtunk, nem utánérzéseket! Azt ugyanis, amit már jobban elmondtak mások, nem érdemes rosszul újramondani!-fr „Csokor“: Verseit elolvasva Walt Whitman sorai jutnak eszünkbe: / Én nem írok költeményt, ami a részekre vonaktozik, / de írok költeményt, dalt, eszmét, vonatkózót az egészre, és nem egy napra vonatkoztatva énekelek, hanem minden napra vonatkoztatva / stb. Csak így érdemes! Ismét életre keltjük nagysikerű rovatunkat. Az elmúlt évben, amikor e rovatunkban folyó vitákat lezártuk, megígértük, hogy mihelyt ismét kapunk olyan leveleket, amelyek nem teljesen magánjellegű rproblémákat tartalmaznak, hanem általános érdeklődésre tarthatnak számot, megvitatás céljából leközöljük őket a lapunkban. „játékszabályunk“ a régi: kérjük olvasóinkat, hogy a leközölt levélle] kapcsolatban írják meg őszinte véleményüket s mi ezeket a véleményeket rovatunkban közzé tesszük. A leközölt vélemények után szerkesztőségünk is kifejti a problémával kapcsolatos álláspontját. A most leközölt két levél után rovatunk három hétig nem jelentkezik, hogy ez alatt az olvasóink megírhassák a véleményüket és eljuttathassák szerkesztőségünkbe. Kérjük, hogy mindkét levéllel kapcsolatban külön- külön fejtsék ki véleményüket és a bennük foglalt problémákkal kapcsolatos személyes tapasztalataikat. XXX MIT TENNÉL AZ ÉN HELYEMBEN? Eddig mindig tudtam, mit kell tennem, de most nem vagyok biztos a dolgomban. Középiskolás vagyok, néhány hónapja együtt járok egy fiúval, de a szüleim ellenzik a családja miatt. Ősszel bevonul katonának. Az apja rengeteget iszik, és ö már kicsi kora óta sokat szenved durvaságai miatt. Érzékeny és nagyon szomorú fiú, de a társaságom biztonságot kölcsönöz neki. Sajnálom öt azért is, mert az első szerelme otthagyta, és most én is ott akarom hagyni. Nem illünk egymáshoz. A megértés nem hiányzik, de a környezetünk el* lentétes, és nem lehet elszakadni a családtól, a rokonoktól sem. jövőre érettségizem, egyetemre akarok menni, pedagógus akarok lenni, ö is szívesen képezné magát tovább, de nem bírja a tanulást. Viszont jé szakmája van, amit nagyon szeret. Az én diplomám kisebbségi érzést váltana ki belőle, bár én tudom, hogy a műveltség nem minden. Feleslegesen az idejét sem a- karom lekötni, és otthagyni is félek. Ha elhagyom, le- züllik, legalábbis inni fog, mint az apja, ez biztos. E- gyikünk életét sem akarom elrontani. Várom a véleményeteket. Margit A CSALFA LÁNY Az idén érettségizem. Már több mint egy éve szerelmes vagyok egy lányba, aki nagyon szép, és mindenki körülrajongja. Kapcsolatunknak ő volt a kezdeményezője. Kitüntetett érdeklődésével, kirándulásokra és házi összejövetelekre meghívott. Mindaddig nagyon kedves volt hozzám, míg belé nem szerettem. Kezdtem szorgalmazni, hogy kettesben is találkozzunk. Moziba hívtam. Meg is beszéltük, csak éppen nem jött el. Két jeggyel a zsebemben elkeseredetten hazamentem. Másnap ismét találkoztunk. Megint lefegyverzett a kedvességével. Azután újból nem jött el a megbeszélt találkára, s megtudtam: a hátam mögött kedélyesen mesél- geti, hogy folyton elfeledkezik a randevúkról. Ogy é- reztem, hogy elegem van belőle. Nem mentem többé a barátai közé, két hónapig felé sem néztem, pedig sokat keseregtem és bánkódtam miatta. Most kaptam tőle egy szívélyes levelet: mi van velem? Meghív a huszadik születésnapjára, mintha mi sem történt volna. Szerintem fogalma sincs róla, hogy milyen bántóan viselkedik. Éretlen és komoly leckéztetésre szorulna. Elhatároztam: elmegyek, de csak azért, hogy megmondjam a véleményem neki, aztán örökre szakítok vele. Vagy jobb, ha betartom a kötelező udvariasságot, kimérten gratulálok neki, s a szeme előtt egész este más lányoknak udvarolok, hogy rádöbbentsem magatartása helytelenségére? Mit tennétek az én helyemben? Egy bánkódó fiú T