Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-16 / 16. szám

H arald Sprenglernek J61 Jövedelmező fogkrém­gyára volt, egy úszómedencével és szauná­val ellátott remek kis villája, meg egy 60 000 márkát érő autója. És néhány hónapja gyönyörű, fiatal felesége is, csodálatos alakú, sze­met gyönyörködtető asszonyka. Sprengler minden szabad idejét arra használta fel, hogy fényképe­ket készítsen ifjú feleségéről, mégpedig aktfotó­kat. Ez volt ugyanis a hobbyja. Nadia egyetlen fehér fürdősapkában felbukkant az úszómedence partján. Lerázta magáról a vizet, és kacéran megkérdezte: — Nem akarsz rólam néhány szép felvételt ké­szíteni? — Dehogynem! Mindjárt hozom is a fényképe­zőgépet. Kinn van a kocsiban. Három perccel később Sprengler dühösen rohant vissza: — Ellopták! — A fényképezőgépet? — Nem, 'az autót. Egyszerűen elhajtották a ház elől! — Akkor vegyél egy másik autót — vonta meg a vállát Nadia. —• Még mit nem! Nem tudod, hogy gazdasági válság van? Takarékoskodnunk kell. — Hát akkor menj a rendőrségre. Egy ilyen feltűnő gépkocsimodell nem veszhet el nyom nél­kül. A rendőrségen azonban csak a fejüket csóvál ták: — A legtöbb ellopott gépkocsi soha nem ke­rül elő, Sprengler úr! Átfestik és külföldre csem­pészik őket. Forduljon talán a biztosító társaság­hoz. Feltételezem, hogy e,jy ilyen drága gépko­csit biztosított. — Na, igen. De tudják önök, hogy mennyi bo­nyodalommal, papírháborúval jár, amíg az ember kipréseli a biztosítási díjat? XXX Sprengler másnap késő estig dolgozott. Az e- gyik mérnöke több hónapi kísérletezés után vég­re feltalált valami újféle fogkrémalapanyagot. Hat óra elmúlt, mire fáradtan hazatért. És volt mit NICO BARSTEIN: Autótolvajok látnia! A villa előtt ott állt a 60 000 márkát érő gépkocsi, sértetlenül, tisztára mosva. Az első ü- lésen, celofánba burkolva egy gyönyörű, drága orchideacsokor feküdt. Mellette egy fehér borí­ték. Sprengler feltépte. Ez állt benne: ,,lgen tisztelt Sprengler úr! Tegnap igen nyo­mós ok miatt, amelyről egy úriember kénytelen hallgatni, drága és feltűnő gépkocsira volt szük­ségem. Egy hölgyet kellett megkocsikáztatnom. Voltam bátor kölcsönvenni tetszetős gépkocsiját, és most köszönettel visszaszolgáltatom. A tar­tályt teletöltöttem benzinnel, és hálám jeléül fo­gadja tőlem ezt a két jegyet az operaház gála- bemutatójára. Még egyszer kérem, ne haragud­jon.“ — Egy őrült lehetett, egy beszámíthatatlan alak! — mondta Sprengler a feleségének. — Mindenesetre elbájolóan udvarias őrült. Most jut eszembe, gyakrabban vásárolhatnál nekem vi­rágot!. — És két jegy az operába — mormogta Spreng­ler. Nadia pedig felsikoltott, és szája elé kapta a kezét: — Te jó isten, nincs mit felvennem! XXX Az operabemutatón a legnagyobb sikere Nadia új estélyi ruhájának volt. Az előadás után vacso­rázni mentek, utána kitűnő hangulatban indultak hazafelé. Otthon azonban kellemetlen meglepetés várt rájuk. Az egyik ablak be volt törve, isme­retlen tolvajok minden értékes dolgot elloptak. — Micsoda körmönfbnt gazfickók! Hát ezért küldtek jegyet az operába. Ni csak, még a fali páncélszekrényt is kirámolták. — Az ékszereim! — jajongott Nadia. — A bun­dáim, a porcelángyűjteményem. — Adj egy whiskyt — nyögte Sprengler. XXX — Ez már a harmadik Ilyen eset — mondták Sprenglernek a rendőrségen. — A banda mindig ugyanezzel a trükkel dolgozik. Ellop egy gépko­csit, jegyet küld a tulajdonosnak valami előadás­ra, és kirabolja a lakást. És az a legnagyobb baj, hogy sehogy sem tudunk a nyomukra buk­kanni. Egyetlen áruló nyomot sem hagynak ma­guk után, tehetetlenek vagyunk! — Hát ezzel nem vigasztaltak meg — mondta Sprengler, és dühösen elköszönt. XXX Másnap este tíz óra tájban csengett a telefon. Egy rekedt hang beszélt: — Sprengler úr? — Igen. Kivel beszélek? — Örömmel állapíthatom meg, hogy elfogadták az operajegyeket. Mi közben rövid, de gyümölcsö­ző látogatást tettünk a házában. És többek kö­zött találtunk egy tucatnyi figyelemre méltó fény­képet is. A kedves nejét ábrázolják, ruha nélkül Meg vagyunk győződve, hogy nem szeretné, ha ezek a képek megjelennének a lapokban! — Csak azt ne! — kiáltott fel Sprengler. — Mennyit kérnek? — Kereken százezer márkát. — Ennyi pénzt nem tudok egy pillanat alatt előteremteni — morogta Sprengler. — Ezt mi is tudjuk. Negyvennyolc óra időt a- dunk. Holnapután este tízkor a fácánoskertben várjuk a pénzt, kis címletekben. xxx Negyvennyolc órával később a három betörő bilinccsel a kezéji üldögélt a fácánoskertben. Két rendőrautó húzódott meg a sötétben a fák alatt. Brändel rendőrfelügyelő hálásan szorongatta Sprengler kezét. — Végre a kezünk közé kerülifek a fickók — mondta boldogan. — Ha valaki másról lett volna szó — nevetett Sprengler —, nyilván nagy sikere lett volna a zsarolásnak. Az urak azonban nem tudták, hogy a feleségem azelőtt fotómodell volt, és aktfényké­peit valamennyi lap közölte, még a külföldiek is! M történelem hajnalán az embe- mJL rek gyalog jártak. Telt-múlt az m midő, valaki kitalált egy kör a- lakú alkalmatosságot, melyet kerék­nek neveztek el. Ezzel a kerékkel kezdődött. A föl- dön megjelentek mindenféle egyéni és közhasználatú szállítóeszközök. Pontosabban — autók. Ezek a jármüvek hatalmas közle­kedési erővé váljak. Nemcsak segí­tenek az embernek a helyváltoztatás­ban, egyúttal tekintélyesebbé, méltó­ságteljesebbé is teszik. fegor Ivanovics sokat mesélt ne­künk az autók jelentőségéről, s egy alkalommal a gyakorlatban is bebizo­nyította szavainak igazát. Mielőtt be­lefognék e történetbe, még csak azt kell előrebocsátanom, hogy az az if­jú pár, amely szintén szerepel e me­sében, boldogan és elégedetten él ma is új lakásában, egy új lakóházban. Most már nem térek el á tárgytól, elmondom, mi ás történt. A fent em­lített két fiatal ezen a télen elhatá­rozta, hogy összeházasodik. Anatolij, a vőlegény művezető az óragyárban, a menyasszony mintázó egy ruha­gyárban és pokolian csinos.. Elérkezett az esküvő napja, az ősz- szes meghívott ott szorongott a há­zasságkötő teremben, felhangzott Mendelssohn nászindulója, a házasu­landók összecsókolóztak, s a helyt fotográfus annak rendje-módja sze­rint megörökítette ezt a történelmi pillanatot. Kiáradt a násznép az utcára, ahol már várták utasaikat az erre a cél­ra rendelt géperejű járművek. Az első kocsiba természetesen az ifjú pár szállt bé s néhány ismerős, köztük az a bizonyos fegor Ivanovics, akiről már szóltam. Az ifjú férj ap­jának legjobb barátja ő, együtt har­coltak a fronton, most már mindket­ten nyugdíjban vannak. Bár az ifjú házasok kocsija állt az első helyen, mégis előbb indult el az a három Volga, amely a szülőket s a legközelebbi j/iozzátartozókat szál­lította. Így volt ésszerű, érjenek a- zok hamarabb haza, készítsenek elő mindent, mire a fiatalok és a meghí­vottak megérkeznek. — Hol épül a ház? — faggatózott tovább fegor Ivanovics. — Rövidesen elhaladunk mellette — felelte Anatoltj. Valóban, pár perc múltán az autó­ból kitekintő már meg is pillanthatta az épülő házat. A látvány inkább le­hangoló volt, mtntsem üdítő. Az élet­nek, a mozgásnak vajmi kevés jele mutatkozott az állványokon. — Kérem — szólt fegor Ivanovics a sofőrhöz —, legyen szíves hajtson oda és álljon meg a telek sarkánál. BORISZ LASZKIN: Új lakóház Végre aztán a nászutasok autója is nekivágott az útnak. — Gondold csak meg, Mása — szólt kisvártatva Anatolij —, milyen pompás volna, ha most nem a szü­léidhez kellene hazamennünk, hanem már kész volna a mi saját, külön, vadonatúj lakásunk! — Álmodozz csak, álmodozz — fe­lelte szomorkás mosollyal Marika. Az öreg, aki elől ült a sofőr mel­lett, kíváncsian fordult hátra. — Tényleg, mi van a ti új laká­sotokkal? — Az van — válaszolta a kérde­zettek helyett az autó negyedik uta­sa, egy Vologya nevű fiatalember —, hogy eredetileg márciusban kellett volna elkészülnie, aztán az átadási határidőt áttették májusra, de azt sem tartották meg, hisz már tél van. Miközben a gépkocsivezető végre­hajtotta az utasítást, fegor Ivanovics azt mondta Vologyának: — Van magánál valami jegyzetfü­zet-féle?... Igen? Pompás. Fogja a go­lyóstoliamat. Maga velem fog jönni. Mindig egy lépéssel mögöttem. Ne kérdezzen semmit. Magának az lesz a feladata, hogy tiszteletteljesen hall­gat és buzgón jegyez. Pilágos? Mellesleg időközben az építkezésen is felfigyeltek arra, hogy a telek sar­kánál megállt egy gépkocsi, két fér­fi szállt ki belőle: egy szikár, idő­sebb és egy kövérkés fiatal. fegor Ivanovics gyors léptekkel sie­tett az épülő házhoz, ahol egy sport­sapkás ember és két másik várta. fegor Ivanovics egy pillantást ve­tett az állványzatra, majd így szólt: — fó napot, építömunkás elvtár- sakl — fó napot — felelték. — Melyik vállalat építi ezt a há­zat? — kérdezte fegor Ivanovics. A sportsapkás — alighanem ő volt a munkavezető — katonásan jelen­tette: — A negyvenötöts Városi Építő. •— A vállalat igazgatójának 'neve? Andrej Mihajlovics. fegor Ivanovics intett Vologyának, hogy jegyezze aj adatokat. Aztán összevonta szemöldökét és azt kér­dezte: — Átadási határidő? Vologya ezt is felírta. — A negyedév vége. — Kérem —, mondta halkan, de szigorúan fegor Ivanovics —, közöl­jék Andrej Mihajloviccsal, hogy sze­mélyesen fogom ellenőrizni, betartja- e a szavát. A művezető lekapta a sportsapkát a fejéről. —Értettem. Jelenteni fogom. Most pedig enaedélyt kérek, hogy a mun-. kát folytathassuk, szorít a határidő. Az öreg biccentett. — Sok sikert. Folytassák a mun­kát. Sarkonfordult és indult az autó fe­lé. Mögötte fél lépéssel Vologya a notesszel, tisztele!t\dó arccal. Még oda sem értek a kocsihoz, a sportsapkás már bent volt a szomszé­dos telefonfülkében, már hívta is a vállalat vezetőségét. Hadonászott, magyarázott, miköz­ben az új házasok autója felgyor­sult, elszáguldott. Nem száguldott, valósággal re­pült. Minthogy történetesen feketén csillogó nagy Csajka gépkocsi volt. • „Vándor-Moldava“: A szándék kevés a jó vers­hez! A „Hogy az ember em­ber legyen“ című versében, amit mondani akar, az szép, kedves, még igaz, is, csak egy a baj, hogy nem tudja verssé izzítani. A sorok, s bennük a gondolatok elfoly­nak, elsiklanak, széthulla­nak, prózaként „zörögnek“. Talán ha novellában dolgoz­ná fel a témát, nagyobb si­kere lenne. Így csupán a sokszor elmondott, megírt gondolatok rossz utánzata. Többi versének Is csak egy- egy jó sorát dicsérhetjük (Ilyen például: de arcodon a mosoly már nem élt. stb.) Mindent túlmagyaráz, túlír, és semmi újra nem hívja fel bennük a figyelmünket. Sok­szor elmondtuk már, hogy a vers a „világ“ újjá- és új­rateremtése. önnek is, ha verset akar írni, a már meg­lévőhöz kell hozzátenni, nem pedig elvenni belőle. Tanul­jon! • f,. E. Szepsi: „Versecs- kéi“ inkább csak rigmusok, azoknak se a legjobbak. E- lőször talán azt kellene tisz­táznia magában, hogy mit is akar a világnak elmonda­ni. Ideje van, hiszen még nagyon fiatal. Tanuljon, ol­vasson sokat. „A líra az a műfaj, amelyben a legköz­vetlenebbül ölt testet és a legintenzívebben kifejezi magát a költészet. • „Soha“: „Fölfelé“ című. írását figyelmesen elolvas­tuk, de elolvastuk a levelét is, amelyben elmondja, hogy egy karrierista útját akarta benne megrajzolni... Nos, hogy egy írás hiteles legyen hús-vér embereknek Ítéli benne szerepelniük, akik ráadásul az írás .természe­téből adódóan, elfogadható, hihető környezetben élnek. Az ön által alkalmazott „csak fehér“ és „csak feke­te“ ábrázolás lerontja az í- rása hitelét. Mit is mond Szimonov a karrierizmusról: „Ha a karrieristák nem tud­nának sikereket, olyankor nagy sikereket is elérni é- letpályájukon, talán a kar­rierizmus fogalma nem lé­tezne... Mellesleg a karrie­rizmus egyik legveszélye­sebb vonása: a karrierista különleges ügyessége a ha­talomhoz vezető úton; ő bát­ran él saját „mindenevő“ mivoltával, és alkalmazkod- kodni tud bármilyen politi­kai időjáráshoz.“ Gondolkodjon el ezenl melyek meg akarták változtatni a világot Iff 18. CTLEVEI.ES gyilkosok Alfréd Helmut Naujocks- nak különleges foglalkozása vult. Magasképzettségü, hi­vatásos gyilkos volt. A ná­ci mozgalomban nem egy o- iyan feladatot hajtott végre, amely példásan kitervelt és megvalósított bűnügyként vonult be a történelembe. 1934 első napjaiban Heyd- rich magához rendelte Nau- jocksol és rémes feladattal bízta meg. Az SO bűnügyi osztályá­nak főnöke Naujocksszal a- laposan áttanulmányozta a szálloda környékének térké­pét, átadta Formis mérnök fényképét, és megvitatta a feladat végrehajtásának ter­vét. Helyesebb lesz, ha nem egyedül megy a kirándulók számára épített szállodába, hiszen víkendre általában párosán mennek az embe­rek. Naujocks Karlsbach E- ditet, a feltűnően szép, sző­ke, kék szemű, tornatanár­nőt választotta partnerének. Két, három bőrönd, élel­miszerek, egy sötétkék Mer­cedes és kétpár síléc kel­lett az útra. Mindketten sportosan öltöztek, amikor a kocsi elhagyta a havas ber­lini utcácskát és rátért a drezdai műútra. Naujockson nem először haladt végig e- zen az úton. járt már előbb is Prágában, amikor Heyd- rich utasítására Otto Stras- sert, Hitler külföldre mene­kült vetélytársát akarta meggyilkolni. Akkor ered­ménytelenül tért vissza, s kegyvesztett lett, most azon­ban helyre hozhat mindent. A CSÁBÍTÓ SZŐKESÉG Minden nehézség nélkül W. Goetsche jutottak át a határon és es­te már Prágában vacsoráz­tak. Mint „fiatal házastár­sak“ a Wilson-szállóban bé­reltek lakosztályt, de már másnap elhagyták Prágát, és a Moldva mentén folytatták útjukat. Stechovicén egy kis magánszállodában aludtak. Másnap gyalog folytatták út­jukat, mert a Záhorí-szálló- hoz vezető utat befújta a hó Ott csakhamar összeismer­kedtek Formis mérnökkel. Formis úgy tudta, hogy Müller kereskedő, hogy nászúton van a feleségével és Stechovicén szálltak meg. Amikor a két siléces kirán­dulótól elvált, már összeme­legedett velük, és megígér lék egymásnak, hogy ismét találkoznak. Másnap Nau­jocks Berlinbe repült és je­lentette, hogy összeismerke- dett Formissal. Még azon a napon pontos utasításokkal és egy revolverrel a zsebé­ben visszautazott Prágába Este már ismét Stechovicén volt, ahol a „felesége“ tü relmetlenül várta. Naujocks valószínűleg ja nuár 19-én találkozott Goet schével Prágában a Wilson- szálló bárjában. A találko­A. Naujocks zón jelen volt Edit is és reggelig együtt mulattak. Január 23-án este Nau­jocks Mercedese nem mesz- sze a Záhorí-szállótól par­kolt le Goetsche az autónál maradt, Naujocks és Edit gyalog közelítették meg a szállodát. Mindketten spor­tos öltözékben, hátizsákkal és sllécekkel léptek be a szállóba. Szobát foglaltak és a va­csoránál találkoztak Formis mérnökkel, aki odaült az asztalukhoz. Feltűnően szóf­ián volt. Este kilenckor Nau­jocks felállt és fejfájásra hi­vatkozva felment a szobájá­ba. Edit Karlsbach egyedül maradt Formis mérnökkel. Miközben ők együtt szóra­koztak, Naujocks erős köte­let kötött az ágya lábához és a végét kidobta az abla­kon. Ezen a kötélen má­szott be Goetsche a szobá­jába. Tíz óra körül Naujocks meghallotta Formis lépteit és ajtajának nyitódását. Fel kelt és átment a szobájába. Formis egy fotelben ült a sarokban és revolvert szege­zett az érkezőre. Naujocks rávetette magát, de Formis lövései megsebesítették a karján és a lábán. Goetsche a szomszéd szobában meg­hallotta a lövéseket, átfutott, felrántotta az ajtót és azon­nal lőtt. Formis megsebesüli és Naujocks kiütötte kézé bői a fegyvert. Ezután Nau- jockson hidegvérrel végzett a menekülni próbáló For missal. (Folytatjuk) \ l

Next

/
Thumbnails
Contents