Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-16 / 16. szám

/ új ifjúság 3 BESZÉLGETÉS A PART1ZÄNSKEI CIPŐGYÁR SZISZ ELNÖKÉVEL AHOL A LÁNYOK „PETREZSELYMET“ ÁRULNAK Senki sem vitatja el, hogy Partizánske a fiatalok városa * méginkább a fiatal lányoké. E pozitív megállapítás mögött azonban probléma is áll mert a város szinte csakis a lányok városa A lányoké kiknek legnagyobb problémájuk a partnerhiány. A száino> szociális előny és állandóan javuló viszonyok mellett egy i dobén ágy látszott, állandósult e gond Régen és sokan törik a fejüket, mit lehetne tenni, hogyan is kellene az e gyensúlyt helyreállítani. Több próbálkozás volt már. Az e gyik nem vált be. a másik elenyésző eredményt hozott, e harmadik alig többet a korábbinál. Valamit mégis tenni kell. A város lakósai és vezetői, a gyár dolgozói törik a fejüket, s napirenden tesznek is valamit, hogy a nemek aránya megváltozzon. Egyelőre az arány: egy a tizenegy hez. Igen, ez azt jelenti, hogy csak a város minden tizen kettedik lakósa sorolhatja ma gát a férfinem soraiba. Tudjuk, hogy a város Szlovákia cipőiparának a központja, » azt is tudjuk, hogy a jó mun kalehetöség vonzza a fiata lókat. Csakhogy a több mint hét­ezer emberi foglalkoztató cipőgyár egyik problémája a munkaerő ván­dorlás. Egyik jelentős okát nem nehéz kita lálni, hiszen már leírtok a szót: partner­hiány A helyzet nem tragikus, de lehetne jobb Mi tagadás, a szóbanforgó probléma va lóban probléma, még akkur is, ha a városban élő lá­nyok, jó kereseti lehetősé­gek, jó munkaviszonyok, jó lakáskörülmények között él­nek és dolgoznak — Valamit tenni kell, s úgy látszik most már meg­tört a jég — mondja az Au­gusztus 29 Cipőgyár ifjúsági szervezetének titkárságán dolgozó fiatal lány, aki a témát felvetette. így aztán az'üzemi SZ1SZ- szervezete elnökének Jozef Mališkának Is felteszem a kérdést: mikor és hogyan várható hatékonyabb megol­dás. — Állandóan teszünk va­lamit és igyekszünk a prob­lémán enyhíteni. Vállalatunk vezetősége 197B végére ter­vezi egy üj nagy gépcsarnok üzembehelyezését, amelyre már egyébként is régen szükség van. Ez a létesít­mény férfi-munkaerőket igé­nyel, s remélhetőleg sokat Jozef Mališka, a partizánskej Au­gusztus 29 Cipőgyár összüzemi SZISZ-szervezetének elnöke változtat majd a helyzeten Mert a helyzet valóban fur­csa Ha táncos teadélutánt tartanak, a lányok kénytele­nek lányokkal táncolni... A z elnök a továbbiakban is a gyár fiataljairól, az üzemi SZISZ-szervezet munkájáról beszél. — A tavalyi esztendő a SZISZ első konferenciájának tiszteletére kitűzött tervek teljesítésének esztendeje volt. Számos területen ér­tünk el kiváló eredményeket és megerősítettük a gyár a lapszervezeteit. Örömmel be szélhetek arról, hogy elér tűk egyik legfontosabb cél­kitűzésűnket, s így a gyá­ron belül állandóan növek szik szervezetünk nevelő- munkájának hatékonysága, s ezzel együtt a szervezet nép­szerűsége is. Ennek eredmé­nyei nemcsak külsőségek ben mutatkoznak meg. El­mondhatom. hogy mind a fiatalok gondolkodásában, mind a gazdasági és társa dalmi fejlődésben való rész vételben egyre jelentősebb gyár ifjúságának szerepe. — Gondolom ezek az e redmények nem kis részben a jó'ideológiai munkának is tulajdoníthatók. — igen. Az ideológiai ne velésnek állandó és fokozott figyelmet szentelünk. Jelen leg közel negyven alaps és középfokú munkakör mun kájáról számolhatok be. A körök eszmei-nevelő munká ját elsősorban a gyár politi kai kabinetijének leklorcso portja látja el. A CSKP XIV kongresszusa óta állandó, fi gyeimet szentelünk annak hogy fiataljaink közül a leg aktívabbakat a párt saraiba javasoljuk Üzentünk SZISZ szervezetéből tavaly 55, az idei év első negyedévében pedig már tizenöt fiatal ke­rült a pártjelöltek sarába. Mint számos más eredmé­nyünk ez is a jó eszmei- nevelő munka eredményes­ségének tulajdonítható. És itt kell megemlítenem azt, hogy az üzemi rádió és az az iizenti újság munkatársai­nak sorában is nagyon sok a fiatal munkatárs, akik az eredményekről és hiányos­ságokról egyaránt rendsze­resen elmondják véleményü­ket? — Milyen a gyár fiataljai­nak érdektevékenysége? —■ A tavalyi év folyamán kiemelt gondoskodással irá­nyítottul: fiataljaink érdek­tevékenységét, és természe­tesen kerestük a fiatalok sokoldalú kihasználásának formáit. Számos tematikus turistautat bonyolítottunk le. Jártunk a Szlovák Nemzeti Felkelés nyumán, a lipcsei nagyvásároo. Unióban. Bu­dapesten és a Szovjetunió több városában. A téli idő­szakban rendszeres ifjúsági társas délutánokat rendez tünk. sítúrákra jártunk. Még hosszan sorolhatnánk azon akcióinkat, amelyekkel fia­taljaink érdeklődését pró­báljuk kielégíteni. Rendez­tünk táncdalvesztivált, iro dalmi esteket, társasjáték- vetélkedőket és különböző sportakciékrói is számot tu­dunk adni. A Fesztivál sportjelvényét összesen 61B fiatalunk nyerte ei. a Szig nál 30 keretében már idén is megrendeztük az üzemi aszialitenisz-bajnokságot. Csapatunk járási versenyben a harmadik helyen végzett. M ilyen a cipőgyár fia­taljainak munkakezde­ményezése? Milyenek az építőtevékenység terén el ért eredmények? — Ezen a téren mindé nekelőtt a szocialista mun kaversenyre helyeztük a súlyt. Elmondhatom, hogy a versenybe fiataljaink nagy része aktívan bekapcsolódik A munkakezdeményezés si­kerei a tavalyi év felében csúcsosodtak ki, amikor a SZISZ járási bizottságának bejelenthettük, hogy a hat­százezer koronás összüzemi kötelezettségvállalásunkat teljesítettük. A „Mindenki szocialista módon", elneve zésű mozgalomban negyed évenként tartunk értékelési s az eddigi eredmények iga zán figyelemreméltók. Hat ifjúsági műhelyünkben ed dig több mint egymillió tco „Úgy látszik, megtörik a mondta a SZISZ titkárságán fiatal lány. róna értékű cipőt gyártot­tak terven felül a fiatalok. A munka- és életkörnyezet szépítésében közel négyezer brigádórát dolgoztunk le. A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tisztele­tére több új ifjúsági mű­helyt hoztunk létre. A ZE­NIT mozgalom állandó ki- szélesítésével egyre több fia­talt nyerünk meg a műsza­ki-tudományos fejlődésben való aktív résztvétel, a ra­cionalizálás ügyének. Rend­szeresen szakmunkás-verse­nyeket rendezünk, s fiatal újítóinktól eddig 58 újítási javaslatot fogadott el agyár Üjításaink értéke meghalad ja a félmillió koronát. Ez volt tavaly, s az idén már 15 újítási javaslattal szapo­rítottuk ezt a számot. Egy kol­lektív szabada­lom is született a fiatalok köz­reműködésé­vel. A tavaly le­dolgozott bri­gádórák összes­sége több mint húszezer. A fasztiváiaiaphnz tizenötezer ko-' rónával tudtunk hozzájárulni. A Szlovák Nemze­ti Felkelés év fordulójának tiszteletére 1 115 000 ko róna értékű kö­telezettségvál­lalást tettünk, s ezt teljesítjük is. Eredménye inkért számos elismerést kap tunk, s úgy ér zem üzemünk if júsága büszke \ lehet önmagára. jég. - dolgozó Hát igen, a partizánskei fiatalokat tényleges dicséret il­leti. Példásan dolgoznak, példásan élnek, de természetesen vannak még problémáik. Az üzem, a város törődik fiatal­jaival. Ügy hírlik, ezt a gondoskodást a közeljövőben még fokozni akarják, mert tudják több kuturális lehetőség hi­ányzik. A fiatalok sportlétesítményeket, nagyobb, modern kultúrházat, klubokat szeretnének. Mert valóban szükség van rá. Az üzemmel a várossal karöltve — közösen tesznek azért, hogy mindez létre is jöhessen. A fiatalok városát szeretik a fiatalok. Csak a lányok panaszkodnak néha, de már ők is tudják, hogy nem sokáig, hiszen a város fejlesz­tésének egyik fő szempontja, hogy olyan munkahelyeket is létesítenek, ahol fiúk dolgoznak majd. S akkor majd a táncosösszejöveteleken nem „árul petre­zselymet“ annyi lány.-I. A z autó tételén az ismert tábla — Autóiskola, s a kocsiban Köböl Antal, a HESZ érsekújvári járási bi­zottsága surányi autóiskolá* jának az instruktora, vala­mint Igor CajakovtC és Sta­no Cérnák soförfelölt ül. A kormánykerék mellett: Sta­no Cérnák. Még bizonytalan a vezetésben,, de nem cso­da, mert első ízben tart kor­mánykereket a kezében, és nemcsak az útra, a kocsira kell ügyelnie, hanem Köböl Antqí utasításaira is: — A kanyarban ne rakos­gasd át a kezedetI Ne menI az út közepén! Vigyázz, vedd le a sebességet! Las­san, egyenletesen induljl... — Mit jelez ez a tábla? — Szűkített útszakaszt. — Kinek van előnye? — A szembelövőnek. A fiú rövid idő alatt any- nyira biztosan tartja kezé­ben a kereket, hogy a taní­tó meg ts kérdi: — Úgyt, már vezettél ko­csit? — Nem, még soha — vá­laszol az, és az oktató hát­rafordul hozzám: — Ki milyen sofőr lesz, az már az első úton kide­rül. Van, aki az első két 6- ra alatt úgy megtanul vezet­ni, hogyha valaki esetleg katonaságra készülnek Megvillannak a szem­bejövő autók lámpái — régi ismerősei, tanítvá­nyai köszöntik nem tudná, hogy még csak tanul, nem is hinné el. Ilye­nekből lesznek a kiváló au­tóvezetők. A traktorosokat, motorkerékpár tulajdonoso­kat sem kell nagyon taníta­ni. 7 i regruták vagytok — fordulok a fiúkhoz. — Hol dolgoztok?. — A Slovnaftban. — Bratislavában? Hogy­hogy a Surányi autóiskolába jártok? — Itt lakunk Maflán (Má- nyán ] — válaszolnak és Kő bői Antal kiegészíti az in formációt: — A törvényes előírás sze­rint minden katonakötetes ftút, akit kiválasztanak és besorolnak az autóiskola va­lamelyik kurzusába, a mun­kahelynek a kurzus időtar­tamára fel kell mentenie a munka alól. Minden hétfőn vap. Iskolai foglalkozás, és így egy nappal később mennek munkába. — Csak személygépkocsin tanulnak vezetni? — dehogyI Személygép­kocsin csak néhány órát, a kurzus hátralévő részét 1/3S tehergépkocsin végzik el. Ott aztán már nagyon kell ne­kik vigyázni, mert azokat a kocsikat még tapasztalt so­főrnek is nehéz vezetni. — A katonaságnál azon­nal odaülhetnek a kormány­kerék mögé? — Nagyjából igen. Elvé­geznek még egy rövidebb belső kurzust, és aztán át­veszik a kocsit. Köböl Antal egy vállalat autóreferense, és az oktatói munkát mindennapi teendői mellett végzi. Már tíz éve. Évente kétszáz kétszázötven fiút tanít meg a kocsiveze­tésre. Amikor az újabbakkal ki­hajt az első gyakorló útra, itt is, ott is megvillannak a szembejövő személyautók, teherkocsik, "autóbuszaik lám­páig felemelkednek a volán­ról a kezek. Régt ismerősei, tanítványai köszöntik...' rJémeth István

Next

/
Thumbnails
Contents