Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-09 / 15. szám
K ollégája Halkô István Is ezzel kezdi: kevés a pék. A fiataloknak valahogy nem fűlik a foguk ehhez a mesterséghez. Igaz nem könnyű a kenyérsütök dolga, és nem kell bizonygatni, hogy nehéz munkát végeznek. Úgy látszik az szorul csupán bizonygatásra, hogy mindenféle hiszem és körülmény ellenére is nagyon szép mesterség az ö- vék. — Ha engem nem töltene el az a tudat, hogy a legfontosabb eledelt készítem, hogy a legnemesebb ßs legősibb falatot adhatom az emberek szájába — bizony már régen abbahagytam volna, mert hát itt dolgozni kell méghozzá keményen Igaz, én szeretek dolgozni Kenyérszelés. Meg is érdemli, mert derekasan megdolgozik érte. A sütöde vezetője Ru dolf Tanglmayer vala mikor ugyancsak ön álló volt, de aztán bezárta a boltot és Dunaszerdahely re ment, hogy a nagysütőde vezetője legyen. Hét éven keresztül vezette ott az üze met, s vezetett egy Szocia lista munkabrigád címre büszke pékkolektívát. Visz szahívták, mondván, jő lenne ismét beindítani, felújítani a régi kemencéket. A vagyunk. Az igény természetesen nagyobb. Nagyon sok üzlet szeretné árulni a kenyerünket, de az Igényt nem tudjuk kielégíteni. Ogy gondoljuk viszont, hogy azok Igényét, akik nálunk vásárolnak tökéletesen kielégítjük. Nagyon sok ember utazik hozzánk naponta a város túlsó széléről kenyérért. Örülünk ennek a népszerűségnek, hogyne örülnénk. — mondja a vezető, aztán kezet fogunk és hónom alá nyom egy meleg kétkllős cipót. Otthon az első dolgom, hogy megkóstoljam. Elégedetten bólogatok: tényleg jó ez a kenyér. Tudjátok, ml a legízletesebh eledel a világon? Sejtettem, hogy azt mondja, a te nyár» Hiszen 8 kérdező pék voliu MELEG CIPÓ AZ ASZTALON Szlovákia fővárosának több mint háromszázezer lakosa naponta csaknem hetven tonna kenyeret fogyaszt. A péksütemények és egyébb tésztafélék ebbe a mennyiségbe nem tartoznak bele. Azt is mondhatnánk, az „külön tészta“, amit még hozzá kell számítani. Mindez azt jelenti, hogy a városban élő emberek tömege mindennap több hektár gabonaföld évi termését fogyasztja el. És tudjuk, a föld évente csak egyszer terem... K enyérről szólunk — kezdjük hát a minőséggel 1 Nem kis nosztalgiával emlékezve nagyanyáink kocsikerék nagyságú házikenyereire, azt kell mondanunk, hogy a fővárosi kenyér minősége jobb is lehetne. Persze ízlése válogatja, s nyilvánvaló, hogy a többféle bratislaval kenyérfajta mellett és ellen, többféle véle mény hangzik el. Mindenesetre nagyon sok fogyasztó a házikenyér jellegű eledel mellett esküszik. Nagyon sokan tudják, hogy ennek az Igénynek megfelelő kenyérfajta Is készül a fővárosban. E kenyér minősége és népszerűsége ugyancsak nem hagy kívánnivalót maga után, s így sokan már tudják Is, hogy a príevozl (főrévl) kenyérről van szó. A kenyér minőségének problémája egyébként világjelenség. Szakemberek állítása szerint, minél kisebb pékségben, tehát minél háziasabb dagasztással készül a kenyér, annál jobb a minősége. A fogyasztó bizalommal hisz ebben az állításban, bár nem kizárható az sem, hogy nagyüzemi feltételek között is lehet jé kenyeret sütni. Példa van rá. A sokkal kisebb mennyiségben készülő házikenyér népszerűségére viszont erősebb a példa. A förévi pékség udvarán pénteki napokon sorban állnak kenyérért az emberek. Természetesen nem a mindennapi betevő falatért sorakoznak, hanem azért a kenyérfajtáért, amelyet szeretnek, s amelyből ezek a pékek nem tud Rudulf Tanglmayer — a pékség vezetője nak elegendőt sütni, mert hát kiskapacitású pékségről van szó. Fogyasztóik nem a- laptalnul vallják, hogy Itt sütik a város legjobb kenyerét, mert ez a házikenyér harmadnapos állapotban Is tartja a minőségét. Népszerű tehát, — és joggal népszerű. Ogy vélem, ez az a kenyérfajta, amelyikből a legkevesebb került a szemeteskukákba. Mert bizony sok sok kenyeret dobunk a szemétbe. A hulladékgyűjtő által felvásárolt szárazkenyér meny- nytségéből nem nehéz az elpocsékolt mennyiségre következtetni. Nagyon sok ember saját háztartásának ke- nyérgazdálkodásáből is tudja, mennyi kenyeret pocsékol el. Pedig mindegyik kenyér ugyanabból a lisztből készül, melyet a föld évente ugyancsak egyszer képes megteremni. Apropó — ugyanaz a liszt... másféle kenyér. Miért lehetséges mégis a különbség. A válaszadó magyarázatot Rudolf Tanglmayer, a szóbanforgó jónevű pékség vezetője adja meg. — A kenyérsütésnek nagyobb fortélyai vannak, mint a legnagyobb gasztronómiai bravúroknak. Ezek a fortélyok ugyan könnyen megtanulhatók, de a nagyüzemi kenyértermelésben nehezen tarthatók be. A magyarázat egyszerű: kevés kovásszal, a házi dagasztással lehet a legjobb kenyeret sütni. A mai fogyasztói Igények tökéletes kielégítése viszont csakis a nagyüzemi kenyérgyártás módszereivel képzelhető el. Természetesen ez mégsem jelentheti azt, hogy a nagyüzemi kenyér minőségét ne lehessen javítani. Régi róka vagyok a szakmában, mégis meggyőződésem, hogy az új fővárosi péküzem elkészülte után lényegesen jobb lesz a bratislaval kenyér. S ajnos, az új nagypékség átadása mindmáig késik, de až idén minden bizonnyal sikerül mégis beindítani. Évi kapacitása több mint 15000 tonna kenyér, és 15000 tonnaHalkó István, aki korát meghazudtoló fürgeséggel forgatja a péksütemény lesz, s a fo négyméter hozzú péklapátot gyasztók számíthatnak arra, hogy az új, modern pék- üzem többféle új termékkel, nagyobu választékkal érezteti majd hatását a piacon. Az is joggal várható, hogy jobb kenyeret sütnek majd mint a jelenlegi. A fórévi kíspékségben ma napi harmincöt mázsa házikenyeret sütnek. íróval dagasztanak, burgonyát is kevernek a kenyérbe, s állandóan törődnek azzal, hogy a legjobb minőségű liszthez jussanak hozzá. Ettól lesz jobb a kenyerünk, de attól is, hogy hetven percig sütik, ami nagyon nagyon fontos. Alojz Lackoviö bácsi, a főrévi pékség egyik nyugdíjas, bedolgozó pékle 1922- ben szegődött el pékinasnak. Azóta szinte megszakítás nélkül dolgozik a szakmában, 1951-lg Itt, Főréven yolt saját péksége, de lebontotta a kemencét, s beállt a nagypékségjje dolgozni. Kevés a pék, s Lazako- viö bácsi bírja még kedvvel ' és erővel, hogy nyugdíjasként is pótolni tudjon egy hiányzó fiatalt. Evek óta 6 az egyike a főrévl kenyér dagasztóinak. Azt mondja, nem sok mondanivalója van a mesterségről, de úgy véli, nem árt elismételni, hogy ez a hivatás mindenekelőtt s nem kevés szakmai tapasztalatot Igényel. pékmester. Kezében hosszú négyméteres lapát. Verejtékezve áll a kemencegödörben, korát meghazudtoló fürgeséggel, rutinnal mozog. Csattan a kemence ajtaja, s mire a bámészkodásból felocsúdik az ember, ő már ki is szedte az ötven forró cipót, s már tologatja Is be a kemence gyomrába a nyers tésztát, amely hetven perc múlva ugyanilyen illatos kenyérként kerül ki a kemencéből. A munkában Anna Polóni- óvá segít neki. öt esztende je dolgozik Itt naponta ke nyerek ezreit érinti a keze Szereti a munkát, s nő lé téré Is két és félezer koro nát keres. tervből valóság lett, s most saját lakásának az udvarán napról napra éjszakáról éjszakára dolgozik a népszerű pékség. Reggel jönnek az emberek, sokszor sorakoznak Is és viszik a kenyerek százait ezreit. — Mi úgy sütünk mint évtizedekkel ezelőtt az apáink sütöttek — mondja — Nagyon nagy gondot fordítunk a pontos és szakszerű kelés! folyamat betartására, a sütés Időtartamára, s arra, hogy az anyakovászunk éljen, dolgozzon, ellátva fontos szerepét. Tizen dolgozunk Itt, abból két személy eladó, nyolc a pék. Napi 1800-2000 darab kenyeret adunk el. Ez a maximum, amire képesek Aluji utiukuvic bácsi ölven esztendeje dagasztja a kenyeret. — mondja Halkő István —kszl—- új ifjúság 3 Cigi a tankönyvek között Cifakovo (Fülek] kis vd- * ros, 2 gimnáziuma van, egy szlovák és egy magyar nyelvű, s ezért a városban rengeteg a diák. Két éve nyílt meg városunkban egy Grill-bár és cukrászda. Munka után és az otthoni második műszak előtt kolléganőimmel be szoktunk „ugrani“ egy kávéra. Sokszor leülnénk, de a cukrászdában nincs hely. Tele van diákokkal. Ez nem ts lenne baf, de többször megfigyeltem, hogy befonnék 15-16 éves lányok és fiúk, — de többségükben lányok —, „levágódnak“ egy asztalhoz, a füzetek közül előkerül a cigi, és... rendelnek. Hogy mit? Ritka eset, ha kávét. Legtöbbször konyak, gin vagy vodka kerül az asztalra. Közben lenéző pillantásokat vetnek az „l- dösebb generációra“, amit úgy Is magyarázhatunk, hogy mit keresünk mi ott. Múltkor az esti Órákban leült asztalunkhoz két kis diáklány. Arcunkba fújták a füstöt és időközben a két vén tyúkról beszélgettek. Mint később kiderült, a ,vén tyúk“ rám és barátnőmre vonatkozott. Nem vagyok a fiatalok ellensége, már csak azért sem, mert 25 évemmel én Is közéjük sorolom magam annak ellenére, hogy két gyermek anyja vagyok. Pár évvel ezelőtt érettségiztem a füleki magyar gimnáziumban. Nekünk akkor eszünkbe sem futott, hogy valahová beüljünk egy konyakra. Minden héten más-más osztály rendezett teadélutánt, és nagyon föl éreztük magunkkal. Azt hiszem, a tanároknak és osztályfőnököknek többször ellenőrizniük kellene az ilyen helyeket, Szabó jánosné Asszonyok a kultúrházban P alanyban (Pólyán) a NöszÖvetség helyi szervezetének új vezetősége Molnár Károlyné elnöknő vezetésével kézimunkakört szervezett. Hetenként egyszer, hétfőn este összejárunk kézimunkázni a kultúrház egyik helyiségében, ahol tisztaság, rend és kellemes meleg meg az elnöknő kedvessége fogad bennünket. Ilyen környezetben aztán megy a munkai Mondanom sem kell, hogy a nyelvünk sincs leragadva. Valóságos ki mit tud ez. Mindenki azzal szórakoztatja a társaságot, a- mlt éppen a legjobban tud. Az egyik viccet mesél, a másik verset mond. Van, aki érdekes élményeit beszéli el, valakinek pedig a nótáiban gyönyörködhetünk. Elhangzik' ott esténként soksok népdal, közben azonban szorgalmasan dolgozunk. Munkánk is ugyanilyen színes és változatos. Látni itt horgolást, kötést, hímzést, varrást, subakészítést és a legújabban nagyon elterjedt ún. „zsákba-hűzgálást“, ami ‘abbéi áll, hogy nylon zsákdarabba harsztot hűzgálva szebbnél szebb mintákat a- lakítunk ki. Nagyon könnyű, szapora munka és mutatós is. Nagy előnye a kézimim- kakörnek az Is, hogy tanulhatunk egymástól. Szívesen adjuk át egymásnak tudásunkat, tapasztalatainkat. Hogy a téli estéket nem töltöttük hasztalan, bizonyítja, hogy március 8-án kézimunka-kiállítást rendeztünk, ahol munkánk legszebb darabjait kiállítottuk. Már az első napon több, mint száz látogató tekintette meg kiállításunkat, s kézimunkáinkról elismeréssel és dicsérettel nyilatkoznak. Serfőző Józsefné
