Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-26 / 13. szám
KÖNNYŰZENEI OLIMPIA Harmadszor rendezi meg az idén a Magyar Rádió szórakoztató zenei osztálya a „Könnyűzenei olimpia“ című nemzetközi műsorvetélkedőt. A nagyszabású seregszemlére 16 ország — köztünk hazánk — rádióállomása küldte el színes összeállítását. A sorozat alcíme ez lehetne: Zenés kalandozás a nagyvilágban. .. A verseny két részből, az elődöntőből és döntőből áll. Az elődöntő, amely páros vetélkedő formájában zajlik le, március 4-én kezdődött a Petőfi- adón, és három héten át tart. Ezt követi júliusban a döntő; itt válik majd el, kik azok a szerkesztők, akik, a fő díjat elnyerik. A játékban a rádió- hallgatók is részt vehetnek a magyar Rádióújságban található szavazólapok segítségével. Ezeken leadhatják voksukat a legjobban tetsző műsorokra. (pi) A tarisznya tartalmáért felel: PALÄGYI LAJOS--------------------------------------- i|H 7 BRATISLAVA! LÍRA 74 Nagyon sok filmben láthatjuk, amint Lino Ventura, a népszerű olasz színész néhány ökölcsapással ügyesen leteríti ellenfeleit. De vajon tudja-e a nagyközönség, hol tanult meg a robusztus Lino öklözni? A szorítóban. Mielőtt színész lett, kiváló öklöző volt. 1950-ben a félnehézsúlyban Európa-baj- nokságot nyert. ooo Annak idején a Csehszlovák Televízió is bemutatott a Cartwright-család végtelen történetéről forgatott „Bonanza“ című amerikai filmsorozatból néhány epizódot. Olvasóink még bizonyára emlékeznek rá, hogy az igazság bajnokaiként tündöklő Cartwrighték mindig diadalmaskodtak a rossz felett. A mai amerikai társadalomban kétségkívül nehezebb dolguk lenne, lm, hogy vélekedik a western- ről David Dortort, a forgatókönyv írója. — A westernben minden világos. Egyből látszik, ki a tisztességtelen és ki a tisztességes. S mert a mai világban nem tudni, kt a becsületes és ki a becstelen, ezért szeretik az emberek a westernt... XXX Saran francia falucskának mindössze 357 lakoson van, de közülük hetvenen igazolt labdarúgók, a helyi klub tagjai. Négy csapatban rendszeresen játszanak a bajnokságban. Mint minden kis klubnak, a Sarannak ts a legfőbb gondot az anyagiak biztosítása okozza. Hogy valamicske pénzhez jussanak, a játékosok elhatározták, hogy egy külön, erre a célra kijelölt mezőn zöldségféléket termesztnek, és a- zok értékesítéséből teremtik elő a szükséges pénzt. Nocsak, nem is rossz ötlet. .. ooo A Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium bejelentette; abbahagyják egy Texas állam területéhez tartozó sziget légibombázását szeptember és június között. A sziget a Pentagon vadászbombázói gyakorlótérnek használták. Kiderült azonban, hogy szeptember és június között Kanadából érkező ritka madarak telelnek át a szigeten. Proxmire demokrata szenátor ezért kampányt indítót, hogy az említett időre függesszék fel a hadgyakorlatot. James Schlesinger csodák csodájára nyomban beleegyezett; a szigetet csak akkor bombázzák majd, amikor a drága madarak Kanadában tartózkodnak. Proxmire szenátor nyilatkozata: „Azért sikerült ilyen gyors döntést elérni, mert Mr. Schlesinger egyik hobbyja a madarak figyelése. Jó lenne a hobbyt az emberekre is kiterjeszteni. Jozef KRONER magyar filmben AVÉGtl ÖREGMájus 29-én a Kultúra és Pihenés Parkjában ismét felhangzik a Bratislavaí Líra kezdetét jelző harsonaszó. Olvasóinkat bizonyára érdekli, kit láthatnak és hallhatnak majd ezen a népszerű könnyűzenei fesztiválon. Nagyjából már elkészült a müsortervezet, ezért némi ízelítőt adhatunk belőle. A fesztivál első napjának első részét szokás szerint a hazat dalverseny tölti ki. Második részében fellép Djordjl Peruzovics és együttese. A jugoszláv énekes nem ismeretlen a Bratislavai Lírán. Tavaly Ezüstlírával jutalmazták a nemzetközi dalversenyen. Rajta kívül az est vendége lesz még Cheri Smith holland énekesnő és a világhírű spanyol Los Bravos-együt- tes. A hazai dalverseny másnapi elődöntője után láthatjuk és- hallhatjuk a lengyel Wojciech Skowron- skit, Donna Hightowert az Egyesült Államokból, Jeromé-t Francia- országból és a Palmert Angliából. A hazai döntő után a Líra harmaIff! * Djordi Peruzovics [ozef Króner, című filmben az Odovái pásztoraié VAVREK felvétele A napokban mutatták he Magyar- országon a „Végül“ című filmet, a- melynek főszerepét Jozef Króner, a Bratislavai Szlovák Nemzeti Színház művésze játssza. Első magyar film- szerepléséről beszélgettünk vele. — A „Végül“ című filmhez — mondja — furcsa körülmények között szerződtetett Maár Gyula. Olaszország! üdülésemből hazatérvén néhány napig Letenyén, karanténban kellett tartózkodnom, s a rendezővel, aki hiába keresett Pozsonyban, ott, Letenyén találkoztam. Nagyon vártam, ml lesz az ígéretes ftlmtervből. Kicsit féltem Is, mivel nem tudok magyarul. Munka közben jöttem rá, hogy a művészetben egy nyelvet beszélünk. Nagyszerű színészekkel, munkatársakkal dolgozhattam »gyütt. A remek hangulatban szinte öröm volt a forgatás. — Varga János összetett jellemű, nagy emberi és társadalmi problfimákkal küszködő ember. Az öregedő A ember hirtelen feleslegessé válása szorongatja. — A színész legnehezebb feladata ebben a szerepben az érzelmek skálájának megjelenítése — gyakran szavak nélkül. Egyidejűleg kellett eljátszanom a szomorúságot és a reményt. A film egyik képsorában hosszúra nyújtott férfisírás hallható. Ereztem, hogy egy hajszál választja csak el komikumtól. És bizony a színésztől nagyfokú érzékenységet Igényel, hogy eltalálja a megfelelő árnyalatot. — Tervei? — Tévésorozatra készülünk Bratl- slavában és szeretném, ha sikerülne eljátszanom Tersánszky „Legenda a nyúlpaprlkásról“ című filmadaptációjában Gazsi (szerepét, Kabay Barna rendezésében. (kócsag) egény Anglia ezerjélekép^%7Pen próbál védekezni az energiaválság ellen. A legmókásabb ötlettel Ida jones, Molosey-beli háziasszony állt elő. Kisütötte, hogy rengeteg meleg vizet lehet spórolni, ha a házaspárok a jövőben együtt másznak a kádba. A lapok felkapták az ü- gyet, s a Daily Mirror már a pá- rosfürdő illemszabályait is összeállította: 1. Mindig az úr másszék előbb a kádba, hogy a víz hőfokát ellenőrizze. 2. Ha Igazán nemeslelkű lovag, 6 ül a dugóra és háttal a csapnak. 3. Ezek után a kezét nyújtja a hölgynek, nehogy az a a kádba lépéskor elcsússzék. 4. Az úr most a kád egyik oldalára nyújtja a lábalt, míg a hölgy a kád másik oldalára. 5. Az úr — természetesen — emm Pavel Bartoii, a Lira tavalyi győztese KRÁĽ felvétele dik napján a világ egyik legnépszerűbb együttese, a Les Humphries Singers mutatkozik be közönségünknek. Akárcsak az előző években, a zsűri tanácskozása alatt és eredmény- hirdetés előtt a legjobb hazai előadóművészek szórakoztatják majd a közönséget. Már most biztos a bratislavai Revival Jazz Band és Karol Duchoň fellépése. Az idén másodszor rendezik meg a szocialista országok dalversenyét. Lengyelországot Maryla Rodowicz, Magyarországot Katona Klári, Jugoszláviát Kolgjera képviseli. A Szovjetunió, Románta, Bulgária, NDK és Kuba képviselőjének a neve egyelőre ismeretlen. A fesztivál záró részében fellép Juraj Velčovskp zenekara szólistáival, Oľga Szabovával, Dusán Grúű- nyal, Sally Sallingovával és Peter VaSekkel, továbbá Naďa Ur- bánková és együttese, valamint Karel Gott Ladislav Staidl zenekarával. P. L. löbb a hölgynek nyújtja a szappant, s ha a szappan fürdés közben esetleg elveszne, ö keresi meg a víz alatt, persze nagyon diszkréten. 6. A jellemes úr a páros fürdőzések során sosem nyomja víz alá a hölgy celluloid kacsáját. 7. Az illem úgy kívánja, hogy először az úr szappanozza be a hölgy hátát, s csak aztán a hölgy az úrét. 8. Habfürdő esetén az önzetlen úr sosem gyűjti össze valamennyi buborékot a saját oldalán, hanem becsületesen megosztja a hölggyel. 9. Ha netán beleszorulnának a kádba, az úr feladata, hogy az e célra kéznél tartott partvissal a plafont döngetve segítségül hívja a szomszédokat. 10. A kádat — sajnos — a hölgynek kell kimosnia. Már-már úgy tűnt, hogy szembetegsége miatt örökre visszavonul minden idők e- gyik legnagyobb dzsesszéneElla Fitzgerald kesnóje, ELLA FITZGERALD. Aztán látása rendbe jött, és februárban ismét megjelent a közönség előtt. Legutóbb Európában vendégszerepeit. Kőrútján mindenütt telt ház fogadta. A szakemberek azt mondják, hogy jobb, mint volt. Ella Fitzgeralt 1918-ban született Newport Newsban. Tizenhat éves korában lépett először a nyilvánosság elé. JACQUES DUTRONC-t, a francia beat-sanzon egyik leghíresebb képviselőjét halhatjuk minden Arséne Lupin film végén énekelni. 1943 április 28-án született Párizsban. Az El Toro lokálban gitározott, majd egy hanglemezgyárban korrepí- tor lett. Néhány dalt írt Francolse Hardy számára, és korrepetálás közben kiderült, milyen remek hangja és humora van. Azóta népszerű előadóművész. Dalai a napi divat, sőt, a napi politika kérdéseit feszegetik elegáns humorral és franciásan csípős hangon. Dut- ronc azonban nemcsak énekel, hanem legújabban filmezik Is. Az „Antoine és Sébastien“ című filmben vállalt főszerepet. A NEW SEEKERS, Anglia egyik legnépszerűbb popegyüttese nemrégiben felbomlót, majd ú] összeállításban ismét fellépett. A régi együttes három tagjához két lény csatlakozott szólóénekesnek. Az új együttes első lemeze hatmillió példányban kelt eh Lorna Luft (Jobbra) Egy ideig semmit sem hallottunk JOHNY HALLYDAY francia énekesről. Azt rebesgették, hogy karrierje leáldozóban van, nem hívják többé hangversenyekre, a lemezgyárak nem érdeklődnek dalai Iránt. Hallyday megcáfolta őket: nemrégiben óriási sikerrel önálló hangversenyt adott a párizsi Sportpalotában. Valóságos csodagyerekek JUDY GARLANDNAK, nagyapáink kedvelt hollywoodi stzárjának a lányai. LISA MINNELLI tavalyelőtt Os- car-dljat kapott a „Kabaré“ című filmben, nyújtott alakításáért. Másik leánya, LORNA LUFT a pop-zenében ér el nem kisebb sikereket. Első lemeze tavaly sokáig az angol slágerlista élén volt. (pl) FILMLEXIKON FILMLEXIKON második világháború utáni francia filmművészet csendes, drámai lobogású, különös arcú egyénisége. Hazai közönségünk nagyon sok filmjét láthatta. A Montparnasse) 19 című, Modigliani életéről szóló filmdrámában /a tragikus sorsú festő feleségét és modelljét alakította Gérard Philippe oldalán. Emile Zola „Tisztes úriház“ című regényéből készült filmalkotásban hasonló lírai szépséggel formálja meg szerepét, mint az utóbbi években nálunk is nagy közönségsikert aratott „Egy férfi és egy nő“ című filmkölteményben. Hasonlóan szép a- lakítást nyújtott a filmszínházainkban is bemutatott Élni és élvezni, valamint az „Egy este egy vonat“ című filmjében. Több olasz, amerikai és nyu- 3. Anouk AIMÉE: Párizsi szü- gatnémet filmben játszott, letésű, francia színésznő, a 1932-ben született. FILMLEXIKON FILMLEXIKON 1