Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-13 / 7. szám
8 új ifjúság l i i5 Senor Martino csodálkozva emelte tel tekintetét kedvenc könyvéből, amikor a fényképezőgépes Idegen hirtelen felbukkant a teraszon. — Kicsoda ön? — Manuel Andradas. — Mit kíván? Le akarja fényképezni gyűjteményemet? Senor Martino Kolumbusz e- lőtti időkből származó régészeti gyűjteménye ugyanis világszerte ismert volt. — Nem, uram, azért jöttem, hogy megöljem. — Valóban? — Senor Mar- tinó arcán egy izom sem rán- dult. — Furcsa. Én azt hittem, fényképész. — Az is vagyok, mégpedig jő, remélem. De a gyilkossághoz is van tehetségem, s ez az utóbbi munka jobban kifizetődik. — Pénzért gyilkol? —- Mi ezt úgy mondjuk, eltenni láb alól. Tisztességesebben hangzik. — Bérgyilkos? — Az. — Hát akkor mire vár? Végezze el a munkáját! — Nekem nem sietős, ha csak ön nem szeretne minél előbb túlesni rajta. — Gyakran gyilkol? — Hébe-hóba. — Ki bérelte fel arra, hogy megöljön engem? —■ Csak a közvetítőt ismerem, senor. Hallott a gyilkosok egyesületéről? — Biztosan valamiféle bűnszervezet. — Igen, senor. — Ki akarhatja halálomat? — tűnődött Martino. — Mindannyiunknak vannak ellenségei... — A mostohafiam, egészen biztosan ől — csapott Marti-' no az asztalra. — Nem képes kivárni, hogy elpatkoljak! Hát azért sem fogok meghalni. — Sajnálom, senor, önnek nincs lehetősége halasztást kérni. — Várjon — kiáltott senor Martino az ismeretlenre, akinek kezében már egy óriási revolver volt. — Azt mondta, hogy voltaképpen fényképész, csak pénzért gyilkol. Ez azt jelenti hogy szereti a könnyű keresetet. — Hát ki nem szereti? — Nézzen csak körüli Látja azt a vázát a sarokban? Tudja, mennyit ér? ötezer új cruzei- rót. Az a tálca meg háromezret. — Ha valóban igaz, amit mond, elég nagy könnyelműség öntől, hogy őrizhetetlenül tartja őket a szobában! — Különleges vitrinekben tartom őitet, riasztóberendezéssel vannak felszerelve. De időnként szükségét érzem annak, hogy itt nézegessem őket. — Nem látszanak valami drágáknak... — Nem, de az értékük annál nagyobb. — Meg akarja vásárolni velük az életét? — Ha lehet... — Nem lehet. Mondtam már, hogy bérgyilkos vagyok. Eleget kell tennem a rendelésnek. — Kár — törölte meg senor Martino izzadó homlokát. — S mit szól ehhez a hamutartóhoz? Elhiszi, hogy tízezer cruzeirót ér? A fényképész csodálkozva szemlélte a jelentéktelen a- nyagból gyúrt hamutartót. — Megbolondult a világi Azt hiszem, ha elteszem láb alól, el- viszek egy-két holmit emlékbe. — Nem lesz belőle haszna. Gyűjteményem minden darabját ismerik a szakemberek. A- zonnal összefüggésbe hoznák a dolgot meggyilkolásommal. — Mindjárt gondoltam. — De mivel rokonszenvesnek tartom, mutatok önnek egy valóban értékes dolgot, egy aranyból készült szobrocskát. Gyűjteményem legértékesebb darabja. Jöjjön velem, a páncélszekrényben tartom. A rejtjelet csak én és a titkárom Ismerjük, senki más nem tudja kinyitni. — Rendben van, csak cselek nélküli AmLkor senor Martino az Ismeretlen tenyerére helyezte a finoman megmunkált szobrocskát, az elismerően bólintott: — Valóban remek darab! Vigyük ki a teraszra, hogy jobban megnézhessem. — Kinn a napfényben még egyszer megvizsgálta, aztán megszólalt: — Itt az ideje, senor. Felkészült? — Elszívhatok még egy cigarettát? S utána szeretnék még egy pillantást vetni gyűjteményemre. — Jól van, de siessen. — Adjon egy cigarettát! — Nem dohányzom. Hol van az ön cigarettája? Az előbb az asztalon láttam. — Bezártam a páncélszekrénybe, mert a dobozban egy parányi filmkamera van. Látott már ilyeneket? — Hallottam már róluk. A cigarettásdobozba tette? — Igen. De előbb lefényképeztem, amint állt revolverrel a kezében. — S azt mondja, hogy a páncélszekrényt önön kívül csak a titkára tudja kinyitni. Ha tehát holnap holtan találja önt, kinyitja a páncélszekrényt, és előhívja a filmeket? — Logikus a gondolatmenete ... — S én most mit csináljak? — kérdezte kétségbeesetten a bérgyilkos, és kis híján sírva- fasadt. — Majd csak találunk valami megoldást. Amikor ide küldték, mit mondtak önnek? — Csak a nevet és a címet. — Semmi mást? — Csak ezt. —■ Drága mostohafiamat ts Louis Martinénak hívják, és itt laklik a birtokon. A név és a cím tehát egyezik, ölje meg őt helyettem. Meg Is érdemli, ilyen dolgot fciagyalnJI S én még az egész vagyonomat ráhagytam volna? — S miikor végezhetem el a munkáit? — Estére. Egészen biztos itthon lesz, a személyzetnek pedig estére kimenője van. Én a városban fogok vacsorázni. S hogy megvigasztaljam, megígérem: holnap elküldöm önnek a kompromitáló filmet, legalább elkerüli a halálbüntetést. Mihelyt az i g professzor eltűnt a házban, Andradas a zsebébe dugta az agyaghamutartót. Igaz, senor Martino azt mondta róla, hogy nem bírja eladni, de ezek az öreg professzorok mindig mást monda nak, mint amit gondolnak. Nem lehetetlen, hogy megkapja érte a tízezer cruzeirót. Micsoda bolond világi * L átod, én mindig megnyomom a kapu alatti gombot. Mire a felvonóhoz érek, a házfelügyelő már ott van. Persze, néhány év múlva már erre sem lesz szükség. Hanghullámok segítségével kinyílik a liftajtó, és a felvonó is elindul egyetlen sző kimondása után. — A felvonó nem JárI — kiáltott ki a portásfülke kisablakán át a házfelügyelő. — Ml baja van? — Egy sróf kiesett. És nem lehet beszerezni. Sehol sem kapni. — Na, akkor mehetünk gyalog a hatodik emeletre. Neked köny- nyü, te fiatalabb vagy mint én, de nekem egy kis asztmám van. No, de rövidesen nem lesz baj egy ilyen sróf miatt. Beülünk a helikopterbe, és egy kézmozdulattal Sümegi hatodik emeleti ablakához irányítjuk a járművet. Az PALÁSTI LÁSZLÓ: A HATODIK EMELET JÖN! JÖN! JÖN! Kedves Olvasóink! A fiatalok és idősebbek is számos levélben kértek már bennünket, hogy közöljünk tudományos-fantasztikus novellákat, írásokat. Szerkesztőségünk ezt az igényt kívánja kielégíteni, amikor a jövő számunktól közölni kezdi Anatoli] Dnyeprovnak A Maxwell-egyenlet című írását. Ne feledje el biztosítani lapunkat újságárusánál! A szerkesztőségi ablaknál önműködő, a rakétához hasonló fékezés következtében a helikopter megáll, és egy elmés készülék betol majd bennünket Sümegi szobájába. Hü, de kimerültem. Hányadik emeleten vagyunk? — Az elsőn. — Még csak az első? Bezzeg, néhány év múlva ennyi idő alatt a liftrakéta fúvókéinak segítségével ennyinél rövidebb idő a- latt már a kilencvenedik emeleten lennénk. — Most azonban szuszogunk a fáradtságtól. — Nem keli panaszkodni. Már a másodikon vagyunk. Az a rossz, hogy a széles liftaknát meg kellett kerülni, és így többet kell járni az emeleteken. Mondanom sem kell, hogy a jövőben nem is lesz liftakna. Kötél sem lesz. A felvonó földi parancsra hagyja el a vezérlőállomást. Gyorsan megy, és simán fékez. A sebesség nagyságának valószínű csökkentési értéke mintegy 300 méter lesz másodpercenként. — Honnan tudod ezt ilyen pontosan? — Már a negyedik emelet? Öljünk le egy kicsit a lépcsőre. Várj, kiterítek egy újságot. 0j- ság mindig van nálam, jól jön, ha két emelet között elakad a lift. Ezt a vezérlőberendezést és csökkenési értéket Is az újságban olvastam, várakozás közben, unalmamban. Na, gyerünk. Meglátod, simán felérünk az ötödikre. Csak egy kicsit szúr az oldalam. Szóval a sugárhajtőmúves lift lesz a jövő felvonója. Állj meg egy picit, amíg kiszuszogom magam. Na, Indulás. Így ni, ez már az ötödik. Persze, eljön az idő, amikor egyáltalán nem lesz felvonóra szükség. Automatikus szívóberendezés felszívja az em bért a kívánt magasságba. Min denklnél lesz egy ilyen zsebszí vókészülék. Pillanatok alatt a ki lencvenediken leszünk. Na, végre a hatodik. De ne csengess be egy kicsit pihenjünk. Az ászt mám. Na, most már csengethetsz Ez is elavult dolog, ez a nyo mócsengő. Ezt is felváltja majd a hanghullámoktól megszólaló csengő. Mi az, nincsenek itthon? Hallatlanl Sümegi megfeledkezett rólunk! Hiába másztunk fel hat emeletet. Most Indulhatunk lefe lé. Ha a házfelügyelő kapott vol na srófot, most csengetnénk ne kt és levinne liften. No, de hol leszünk ettől néhány év múlva? Egyszerűen beülünk egy általunk irányított légörvénybe, és azon leslklunk a földszintre. Ne síess úgy ... Megint szúr az oldalam Üljünk le egy kicsit a lépcsőre . Mit hoz a Jövő, öregem?! • „Szeretném tudni": Verseiben egyelőre nem látunk költői tehetséget. Szirupos sorok csupán, híjával a költészet minden csírájának. Talán egy példa: /Atkozott a nap, átkozott a szereleim/ Mikor téged megismertelek/ Mert akkor a szívem lángra gyűlt/ S arcom mint pirosló tűz ki- gyúlt./ Ez sajnos még slágerszövegnek is rossz. A tanácsunk: inkább olvassa a verseket! • „A kicsik érdekében": Kérésével forduljon a MAGYAR KÖNYVESBOLT, BRATISLAVA, Michalská 3. címre. Évente sok-sok gyer- mekverseskönyv jelenik meg, úgy bő választékkal szolgálhatnak. „Elünk és meghalunk": Ügy hiszem, tévedésben van. Nem minden próbálkozót beszéljük le, csupán a- zokat, akiknél nem látunk semmi reményt a továbbfejlődésre. Például Ilyen e- setekben, mint az alábbi is: /Háború, tánc, robbanás, zene,/ Sírás, ének/ Istenem, mi lesz így/ Az ember meddig bírja ezt./ stb. Hát a kérdés mindemképpen jogos. Tényleg, meddig lehet ezt bírni? vagy írni?! Lebeszéljük! Kosztolányi Dezső mondja, hogy „A vers mindnyájunk anyanyelve“. Az anyanyelvet pedig illik tökéletesen elsajátítani, ezzel talán mindketten egyetért- hetünkl • „Székelyföld": Az, hogy mi mikor mit teszünk a lapba, mlzor kinek közöljük a verseit, a mi dolgunk. Ha majd úgy látjuk jónak, esetleg közöljük az ön barátjának a verselt is. • „Cínea“: Versein érződik a költői hajlam, de ahhoz, hogy versei közölhetők legyenek, többet kell nyújtania. Mélyebbre kell ásnia abba a kútba, amely a költő belső tartalékait jelenti. Gondolatilag is mélyülnie, gazdagodnia kell. Tanuljon, s idővel Jelentkezzék újra! akit kényszeríteni kell ... Huszonkét éves lány vagyok, de már eddig is sok megpróbáltatáson mentem keresztül. A szüleim alkoholisták. Ha csak az apa iszik, azt valahogy ki lehet bírni. Egy éve, hogy az anyám háromhónapos elvonó kúrán volt, de hazatérte után csak négy hónapig tartóztatta meg magát. Utána ismét az alkohol lett úrrá a családunkon. Igaz, anyám nem magétól, nem Jószántából ment el az elvonó kúrára, hanem a csemdörség kényszeri tette rá. Talán azért nem segített a kezelés semmit. Szerintem, akit kényszeríteni kell, aki nem egyedül szánja rá magát, hogy nem fog inni, azt kár kényszeríteni. Ezt a saját szüleim példájából Is látom. Sokszor hallom azt a közmondást, hogy „Az alma nem esik messzire a fájától.“ Úgy érzem, hogy ez nem mindig igaz. Falun élek, ahol még sokat adnak az ilyen közmondásokra, és nekem ez nagyon fáj. Jelige: Miért szenvedjenek a gyermekek az alkoholista szülök miatt? NEM LEHET VÄLASZ NÉLKÜL HAGYNI! Még jóformán el se kezdődött az Oj Ifjúságban a vita az alkohol sújtotta családok szenvedéseiről, amikor a Hétben megjelent egy levél, amelynek írója egészen másképp vélekedik a dologról. Idézem a levél szavait: „ne nyavalyogjanak az édesanyák, hanem inkább mosolyogva, meleg étellel várják haza a részeg férjüket...“ Tehát a szegény feleség, akit a részeges férje agyonver, akinek a férje halálra rémíti a gyermekeit, és összetöri a lakásberendezést, hálából még kedves is legyen a férjéhez. Ha valaki elolvassa azt a levelet, aligha hagyhatja sző nélkül. Én legalábbis nem hagyom. Igenis sajnálatra méltóak azok a szerencsétlen anyák és ártatlan gyermekek, akik reszketve várják haza a részeges apjukat. Nincs senki, aki segítene rajtuk. Az illetékes szervek csak akkor avatkoznak ezeknek a családoknak az életébe, amikor valamelyik, családtagnak olyan baja történik, hogy azon mér nincs segítség. Igen gyakori, hogy a részeg férj a szeretőjétől hazajövet a családján tölti ki a bosszúját. Ho- -------------------- ■ 1 11 , " "I'.,'. ! I írd meg te is a véleményed! gyan mosolyogjon az ilyen férjre a szerencsétlen feleség? Az ilyen feleségek és gyermekek sajnálatra méltóbbak, mint a testi fogyatékosságban szenvedő emberek. Az én férjem is nagyon ivott. Ezerkilencszázhetvenben az 0) Ifjúsághoz fordultam segítségért, s az egyik riportere a segítségemre sietett. Nem áilltom, hogy a férjem ma már' nem iszik, <Je ahhoz képest, hogy milyen brutális volt, megjavult. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok a férjek, akik még legényko-rukban elikezdték az Ivást, s ml nők ezt ostoba módon nem vettük figyelembe, egyszer megjavulnak. Változhatnak, valamit javulhatnak Is, de mégis a közmondásnak van igaza: kutyából nem lesz szalonnal Jelige: Annamária SEGÍTENI AKARTAM ÉS MAJDNEM ÉN KERÜLTEM BAJBA Olyan esetről akarok Imi, amely látszólag lezárult, de mégse vagyok nyugodt. Az eset szereplője egy tizenhárom éves lány, akinek az anyukája is és a mostohaapja is iszákos. A lánynak két testvére van, de ők most az eset szempontjából különösebben nem érdekesek. Az anya egyszer italos állapotban elárulta, hogy a férje már a tizenegy éves mostohalányát elcsábította. Én hatvanhárom éves, nyugdíjas vagyok, megpróbáltam segíteni a szerencsétlen lányon. Anyagilag támogattam, és igyekeztem bizonyságot szerezni a mostohaapa bűnös viszonyáról. Csakhamar meggyőződtem róla, hogy a részeges anya állítása igaz. Van az néha úgy, hogy a fuldokló szembeszáll a meg- memtőjével. Amikor ugyanis segíteni akartam, és megpróbáltam kiemelni a lányt jelenlegi környezetéből, az szem- befordult velem, hogy megmentse a büntetéstől a megrontóját. Az orvosnő, aki a lányt elsőnek megvizsgálta, megerősítette az állításomat. A főorvos viszont megcáfolta Végül kis híján odáig fajult ki az ügy, hogy engem vádoltak a lány megrontásával és nem a részeges mostoháját. Az esetből azt a tanulságot vontam le, hogy a hivatalos szervek nem szívesen avatkoznak családi ügyekbe. Ezt az egyik arra illetékes hivatalnok be is vallotta. Sajnos, akkor se avatkoznak közbe, amikor a kiskorú gyermek érdekei azt kívánnák. Egy olvasó AZELŐTT SZERETETT BENNÜNKET AZ ANYÁM Hossza®, tűnődés után fogtam hozzá a levélíráshoz. Levelemben az édesanyámról szeretnék írni, aki ez ideig nagyon rendes asszony volt, szerette a gyermekeit. De ez csak addig tartott, amíg nem ment dolgozni olyan helyre, ahol italt mérnek. Jelenleg ugyanis vendéglőben dolgozik! és ott bőven van alkalma az ivásra. Az előbb azt írtam, hogy szerette a gyermekeit — most is szeret bennünket és gondoskodik rólunk, ha józan. Sajnos, ez egyre ritkábban fordul elő. Én vagyok a legidősebb gyerek a családban. Mindössze tizenhárom éves. Mi gyerekek nagyon szeretjük egymást. Édesapám is gyakran néz a pohár fenekére, de neki jobban megbocsátok, mert férfi, öt -még egyszer se hozták haza részegen, mint az anyut. Amikor részeg az anyám, mindig megmondom neki a véleményemet és azzal fenyegetőzöm, hogy megmérgezem magam vagy világgá megyek. De ezt sohase tudnám megtenni, mert mielőtt rászánnám magam, eszembe jutnak a testvéreim, akiket nagyon szeretek. Tehetetlen vagyok. Nem tehetek egyebet, Jól kisírom magam. Másnap, amikor az anyu már kijózanodott és elfeledteti velem, hogy az este milyen részeg volt, újra kedvesnek és a világ legjobb édesanyjának látom. Sajnálom őt, ezért ilyenkor már nem merem neki megmondani, hogy milyen volt az este. Tehetetlenségemben elbújok és megint jől kisírom magam. De mi mást tehetnék, amikor •még olyan fiatal vagyak? Jelige: Egy bánatos lány w T
