Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-18 / 51-52. szám

BOÖR ANDRÁS: SZILVESZTER Trombitaszólós lánysereg Fehér-bundájú nagy terek ördög-süveg az ablakon Szerencsepatkó lárma rom Malac röfög a képeken Amott egy pózna részegen Fölcicomázott házfalak Holnapi gondok alszanak ADA NEGRI: HAVAZÄS Utcákra és terekre száUdos a könnyű, halSk hó, szitái és lény kavargó -pelyhe. A végtelent söpörve táncol, újra meg újra, végül fáradtan hull a földre. Az álmosarcú nagy sík fölött halotti formán, tetők, kémények ormán, alszik. A csend világa áll ma. Ktnyüftózlk a földön felejtő, nemtörődöm álma. De a mély nyugalomból a szív emlékre kelve, egy hamvadt szerelemre gondol. APOLLON MAJKOV: TÉLI REGGEL Zuzog a h6. Tejes köd terped a mezőt«. Kémények füstje száll tel gomolyogva-dölve, beissza a hideg, borostyánsárga ég. Mereng a szűz lepel alá büvó vidék felett a nap, veres nappali égi fáklya: kucsmás házakra lát, erdőn a pőre fákra, s a jégbe dermedő folyó tükrére lenn. Bíborba vált a hó ezüstje fényesen; a halott ágakon, körül a puszta kérgen, mint drága prém, ragyok a zúzmara fehéren. Ablakom csillogó jégrózsái megett e víg reggeli kép felszítja kedvemet; szeretek csöndesen elnézelődni rajta, ahogy a falusi nép a telet fogadja: ott a folyó síkos jegén hány csöpp alak, szikrázó korcsolyák csengnek, slvítanak: vadászt sí röptét az alvó erdőbe messze; amott halász ül a viskóban, tűzre vetve hálót foldozgat és a lángba plllogat, s idéz maga elé hajdanvolt napokat. Lehet bár fénytelen a jégpáncélé ablak, bent napkelte ragyog és hattyúk rikogatnak, hullám dörög s a hab a (járton szétömöl, fölvillan egy mező, egy szélvédett öböl, a néma éjszakák, mesés zsákmányé távol, amikor sápatag kévéjü hold vllágol, hogy az örvény felett csillogjon aranya, s gazdag fogás után kísérje őt haza. Kormos István fordítása ILLYÉS GYULA: HAVAS EMLÉK Megettünk téged kis malac. Nyvakonszúrt a szegény paraszt. Klikneik jöttére boldogan sikongattál és unta lan ugráltál a deszkák mögött, rádrohantak az embereik. Mert már november elején nem volt számodra eleség. Fülednél fogvahúztakés hiába volt a bérielés, aki úgy ápolt, mint flát, ki gazt hozott s kukoricát és vakarta a hátadat,, anyám fogta a lábadat. Hallottam jajgatásodat, bent a meleg dunyhák alatt, Sírtam, befogtam fülemet, átöleltem testvéremet. S képzeltem, jaj, ml lesz, mikor reánk Is ránkkertM a sor. De már a pörköléseden vidám szívvel voltam jelen. Néztem a felcsapó tüzet, körmömre húztam körmödet. S a füstös, pemyés ég alatt rágcsáltam megsült farkadat. PADI VALÉRY: HÖ Hogy megrebben a csönd, ha megpendiil az ás6!.„ Fölébredek, s felém ragyog ez a vidám hé, lecsap rám, s melegem fészkéből kiragad. Keményen és fakön dereng a téli nap, és sévir sejtjeim félnek e szűz világtél. Ól mennyi halk pihét hullatott, mig a távol álom ölelt, az ég a hosszú éj alatt! A magasbél milyen szeplőtlen sivatag szállt le közénk, hogy a megbúvóit földnek arcát hús, fehér gyolcsai nesztelen eltakarják, s ügy elnyeljék a táj hangját és vonalát, hogy a tétova szem csak pár tetőt ha lát: nyugalmas életük kincsét magokba zárják, s lehelllk lopva lágy füstjük kék vallomását. Rónay György fordítása várt, aki a bányászokkal a kocsmában lopta az Időt, És amikor részegen hazatért minden élőt kivert a házból. Az anya öt gyermekével kiszaladt a sötét éjszakába. De reggel felé, amikor az apjuk felöltözve horkolt az ágy­ban, már tüzet rakott és reggelit főzött, hogy ha feléb­red, legyen mit ennie. Mert lehet, hogy elmegy dolgozni, de az is lehet, hogy le9epri az asztalról a savanyú le- veses tálat, és a bánya helyett újra a kocsmában köt ki. 0, fájdalmak anyja... Ö, szenvedések anyja... Nem tudott szabadulni a képtől. Ujjal a késsel és a vé­sővel az anyja arcát, szemét, száját, agyondolgozott ke­zét, elnyűtt ujjait mintázták. 0, fájdalmak anyja... 0, bá­natok anyja... Józsefet Matrasról, a bányaácsról mintázta, aki úgy bánt az ácsfejS2ével és a bárddal, mtatha könnyű pihe lett volna; puszta kézzel mázsás fatörzseket emelt fel és verte az ékeket a fába. Ács, erős, vállas, csupa ín, csupa izom férfi. Aztán még kifaragta Hurt vájár alakját egy sereg gye­rektől körülvéve, Koza és Medved csilléseket és a Gai- tan nevű lovat, amint görnyedt vállukat neklvetík az arany és ezüst érccel telt hatalmas csilléknek. Aztán kifaragott még egy bányászt és még egy csillést, aknászokat a csuk­lyás ruhájukban, fejtőket, aknát és mindent, ami eszébe jutott. Természetesen Jézuskát Is, egy nyúzott csecsemőt, amilyent csak a bányásznyomor szül. És faragott még egy alakot, akiről maga sem tudta, hogy ki az. Lehet, hogy a csoportvezetőt, lehet, hogy az ellenőrt, de az Is lehet, hogy az üzemvezetőt mintázta meg benne fehér mellényben, hatalmas óralánccal és sétapálcával, aki mö­gött ott áll egy szolga nagy batyuval a hátán. A batyu szinte a földre nyomja, hogy az erek mint kötelek dagad­nak ki a nyakán a nagy-nagy erőlködéstől. És a barikák helyett kecskéket faragott, mert a kecske a bányász te­hene. Az angyal helyett pedig egy bányászgyereket min­tázott vörös glóriával a kezében. Ilyen betlehemet eszkábált össze Mazúr. Az örökös bánysznyomorból és szenvedésekből, a sötét­ségből és az állandó földalatti csendből állította össze. Azokat az embereket formálta meg, akik ezeket a kíno­kat elszenvedték, és akiket ez a munka nyúzott el... Amikor a betlehemet közvetlenül karácsony este előtt felállította, a bányászok is csodálkozva álltak meg és ráz­ták a fejüket. Az írás úgy tartja, hogy mindez Augustus császár idején történt meg Betlehemben, akkor amikor Szíriában Quin­nius uralkodott. Itt másképp kellett volna írni. Talán így valahogy: Az Isten kegyelméből való császár és király, Ferenc Józsei uralkodása idején, amikor a Jeiémiás-táma tulajdonosa Jakóbi Sándor, ellenőre pedig Gejza Kubus volt, amikor a cári Oroszországban fellángolt a forradalom első hatal­mas tüze, és amikor az anatóliai bányászok eltökélten lázadoztak... Akkor született meg ez a Mazúr féle bá­nyászbetlehem. Különös dolog. A bányászok nem győzték eleget nézni. Ott tébláboltak körülötte, vizsgálgatták és ijedeztek. Hol van ebben az, ami a karácsonyt jelenti? Hol Itt a buko- likus költészet a pásztorokról és a bojtárokról, a juhász- gazdáról és a juhásztanyáről, a Juhászcserényről és a ba­nkákról. A vállukon kisbárányt cipelő jó pásztorokról, a Jézuskáról, az istállóban álló ökörről és csacsiról, a szé­náról és szalmáról és a jászolról. Hol Itt a karácsonyest Illata, a pálinka íze, a csengők cstlingelése és az énekek szárnyalása? Hé, hé, Gyuri, Itt az idő kelj fel már.. Jézus, Jézus, mit adjak néked, nincsen semmim, sze­gényen élek... Hova lett ez a játékosság a betlehemből? Hová rejtették el Mazúr ujjal? — Gyújtsunk még egy lámpát! És még egyet! Lehet, hogy mindez csak ebben a borús szürkeségben veszett «11 Gyújtottak hát még sok-sok lámpát. Egyre világosabb lett, s így egyre tisztábban lehetett látni a zord betlehe­mi mesét. Megnőtt mind körvonalaiban, mind méreteiben. Csakhogy nem betlehem volt ez, hanem a bánya. Ní- csak, ez itt a Hármas tárna, a csillék lánca nyúlik ki belőle. Gastan a ló, földre lógó fejjel húzza őket. Koza és Medved csillések, hajlottan, vállukat a csillének vetve segítik a félvak állatot. Amott meg Hurt vájár jön sereg­nyi gyerekkel, ott meg a porolőállvány van ni, a pocakos Firák porolja rajta a szőnyeget... Kopp, kopp... A fenyő- erdő alján két bányász halad összeölelkezve, a szájuk tát­va. Nyilván énekelnek. Lehet, hogy éppen valamelyik ka­rácsonyi éneket fújják; karácsonykor ugyanis még a kocs­mában Is ünnepi énekeket énekelnek. Furcsa, furcsa bet­lehem. Az 6 életük, a bányász éietük egy darabja. Milyen kevés benne az öröm. Az Istálló kis jászlán is szomorú­ság terpeszkedik. Mária, a bányászanyára hasonlít, de József az ács, hatalmas ember. A karja csupa izom, csupa ín, puszta ököllel is leütné a bikát. A sovány, sápadt Jé­zuska meg a bányászcsecsemőkhöz hasonlít. Mindent szo­morúság leng be, mindenből szemrehányás olvasható ki, mert a valóságot mutatja, amelyben és amellyel a bányá­szok élnek. — Miféle furcsa betlehemet csináltál te Mazúr? — Micsoda betlehemet faragtak ki az ujjaid? Csak néztem a kezét, és szinte el sem akartam hin­ni, hogy azok a tökéletes, finom ujjak Ilyen szomorú mü­vet hozhattak létre. Ez Itta hát fel Mazúr szavát, puha nevetését, ragyogó kedvét. Ezért nem tudott az utóbbi időben felengedni, mert az ujjal ezzel a hideg, szomorú valósággal találkozgattak. Igaz valóság ez, rettenetesen igaz. Annyira az, hogy az embernek slrhatnékja támad tőle. -Vagy a legszívesebben a fogát csikorgatná, amiért a bányászok ilyen életet élnek. De kiért, miért élnek így? A betlehem erről már nem beszélt. Csak kérdéseket ve­tett fel. És lázítotfca, kergette a vért. Mert Ilyen volt a bányász élete. Pontosan ilyen... Amikor Kubus, az ellenőr átlépte a szállásunk küszö­bét, hogy megkezdje az eligazítást, tekintete fennakadt Mazúr betlehemén. Valamit már hallania kellett róla, mert a szeme úgy kigúvadt mintha az ajtón is át akart volna látni. Odament az asztalhoz, levágta rá a vastag könyvet, aztán ellépett az asztaltól. A kezét összefonta a mellén és a betlehem felé fordult, jól látszott, hogy re­meg az arca, és mint csúsznék le a torkán a keserű nyálgombócok. A szeme úgy világított, akár a farkasé. — Szóval ez lenne az a betlehem. A betlehem! Hirtelen Mazúrhoz fordult. — Mit csinált maga, Mazúr?! Ez magának betlehem?! Tudja mi ez, rongyos koldusok gyülekezetei Ezek magá­nak pásztorok? Hol vannak a bojtárok a bárányokkal? Hol látott maga betlehemet kecskék tömegével? És hol a szent család? Ezek itt nyomorúságos csavargók! Ezek­nek kocsmában a helyük, nem a betlehemiben! Szégyen és gyalázat! És a glória? Ez egy csavargó vörös rongy- gyal a kezében és nem glória!? És ki az a félkegyelmű? Ott azzal a batyuval? Ahááá. Egyszóval ez Itt én va­gyok...! Vagy talán a csoportvezető úr? Szóval így ál­lunk?... A méregtől a szava is elállt, csak a feje és a szája széle rángatózott. — Ezt azonnal tüntessék el inneni Ennek el kell tűn­nie a bányából! Ez egy koldustömeg, és nem betlehemi Ezt még megkesérüli! Megértette, Mazúr?! Megkeserülí! Odafordult az asztalhoz, amelynél a csoportvezető bá­mészkodott. — Csoportvezető úr, ossza be a munkát úgy mint teg­nap, én megyek és telefonálok az igazgatóságra. Jöjjenek, nézzék meg ők is ezt a disznóságot. Ez provokáció! Bevágta maga után az ajtót úgy, hogy Mazúr betlehe­mében a glória jobbra, balra billent, mintha minden bá­nyásznak meg akarná mutatni a rajta levő feliratot; ...bé­kesség a földön minden embernek... Mi néhány napja már az ötödik táróban dolgoztunk. A többiek a Jerémiás-akna egész területén szétszórtan mun­kálkodtak. A szállásunkra tényleg eljött jakóbi Snádor, a tulajdo­nos, és megbámulta a betlehemet. Sokáig nézte, vizsgál- gatta a kis faragott figurákat, mintha minden részletet jól az emlékezetébe akarna vésni. Az arcán semmi nyoma nem látszott a dühnek. Sőt, ellenkezőleg, nyírt bajusz- kája alatt a keskeny szája szélén mosoly játszott. — Hallatlan, de ötletes... nagyon ötletes... Ez a Ma­zúr nem buta ember... Egyáltalán nem buta ember... Hm... hm... — Hirtelen a Mazúr művét nézegető csillések gyű- j rüjében álldogáló ellenőrhöz fordult. — Nagyon ötletes uraim... Nem buta ember ez a bá- ; nyász. Ennek vau sütnivalója... De az Ilyenek veszélye­sek... a legveszélyesebbek... Éppen az ötletességük miatt azok... Aztáu eljöttek a legfelsőbb helyekről is az urak. Ott volt köztük a császári ház embere is. Figyelmesen meg­nézte a betlehemet, aztán köpött egyet, ami sehogy se illett ekkora hatalmas úrhoz, és dühösen azt mondta: — Verfluchtl Azzal sarkonfordult és kiment a szállásról. Csend lett. A szomorúság és a magány a padokra és a báuyászládákra telepedett. A betlehemben egyetlen kis körte sem égett, s a zöld mohára varázsolt bányszvllág, mintha megmerevedett volna. Mária szegény, szerencsét­len gyermeke fölött zokogott. Ugyanúgy, akár Mazúr any­ja, amikor a részeg férj a gyermekekkel együtt kiverte őket a hideg és sötét éjszakába. Az ács éles bárójára támaszkodva állt; kemény tekin­tettel nézett a hideg, sötét szobába... TÖTH ELEMÉR fordítása iff Tfy

Next

/
Thumbnails
Contents