Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-20 / 47. szám

új ifjúság 5 Ki szereti jobban a könyvet? (KÉT SZISZ-SZERVEZET FELHÍVÁSA) Szerencsés mozzanatok egész sora Já­rult hozzá ahhoz, hogy ez az országos felhívás megszülessen. A közelmúltban Safárikovón (Tornaija) jártam. Elláto­gattam mindkét magyar tannyelvű kö­zépiskolába és felkerestem a két SZISZ- elnököt is. Kiderült, hogy Bodnár Mag­da, a Mezőgazdasági Műszaki Középis­kola ifjúsági szervezetének elnöknöje és Hubay Lívia, a gimnáziumbeli kollé­ganője ügyes emberek, akik szívesen járnak ismeretlen utakon is. A csehszlovák-szovjet barátsági hónap kezdetén voltunk, a készülő rendezvé­nyekről beszélgettünk, de szó esett sok másröl is, többek között arról, hogy a bratislavai Madách Könyvkiadó egyre tetszetősebb könyvekkel lepi nieg olva­sóit. És itt jött az ötlet: a szervezet miért ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy tagjai minél többet olvassanak7 Rendszeresíteni kellene a könyvvásár­lást. A SZISZ-sznrvezet évente legalább SO Madách-kiadványt rendelhetne, és tagjai között árusíthatná. Ezzel a mód­szerrel nyernének a diákok és a kiadó is. Az ötletből így születet tett, és Így vetődött föl a második ötlet: jő lenne, ha nemcsak a tornaljaiak, hanem vala­mennyi magyar tannyelvű iskola (nem­csak a közép- és szakiskolák, hanem a kilencéves alapiskolák is) magáévá ten­né az új könyvvásárlási módszert. Tud­juk, hogy jó pár iskolában lelkes és ügyes tanárok szolgálják a könyv ügyét, ott szinte nem is kell már sokat tenni, hiszen az alapok le vannak rakva. De vannak olyan iskoláink is, ahol ez a munka még nem folyik. Ha minden diák csupán egyetlen Madách-kiadványt vá­sárol évente, már az is szép eredmény. Néhány korona zsebpénze mindenkinek van, s ha egyszer rászokott a rendsze­res olvasásra, egy életre eljegyezte ma­gát a könyvvei. Mi tehát a teendő? Akit felvillanyozott a tornaljaiak fel­hívása, az jelentse be szerkesztőségünk­nek. Mi eljuttatjuk címét a Madách Kia­dóba és kiválasztjuk a könyveket. Ne felejtsétek el a pontos címet megadni! Az iskola címén kívül írjátok oda zá­rójelbe annak a SZISZ-tagnak a nevét is. aki ebben a tanévben a Madách- könyvek propagátora lesz. A verseny csak erre a tanévre szől, ha hagyo­mánnyá válik, idejében közöljük az ér­dekeltekkel. Az Üj Ifjúság rendeszeresen közli a- zoknak a SZISZ-szervezeteknek a nevét, amelyek indulnak a versenyben, és ha akad. aki több mint 50 könyvet rendel, szabályos tabellán közöljük a sorrendet, a verseny állását. Befejezésül még csak annyit, hogy ezzel talán megélénkül valamit a SZISZ- szervezet munkája egy-egy iskolában. Várjuk jelen tkezésetetket! Leveleite­ket Redákcla Új Ifjúság, 897 14 Brati­slava, Praíská 9 címre küldjétek, a bo­rítékra írjátok rá: „Könyv“. Jő szórakozást, jó olvasást kívánunk! (bt) GONDOLATOK A IV. DUNA MENTI FOLKLÓR FESZTIVÁL MARGÖJÄRA TOROL METSZETT ESZTÉTIKA * rdekes kultúrtörténeti E áttekintés volna egy­szer kellő tudományos alapossággal visszaper­getni a folklór kul­turális „polgár jogosult­ságának“ történetét. Nemcsak azért, mert ma a folklór rá­szolgál (sajnos) a divatos jel­zőre, s viseli ezáltal maga mö­gött kölöncként a sok fölös ra- gadványt, hanem azért is, mert a néprajzi motívumok egyre jobban elterjednek nemesítő hatásukban korunk művészeté­ben. A negyedik Duna menti fol­klórfesztivál díszes meghívóját és műsorfüzetét lapozva sok minden felötlik az emberben. Talán elsősorban az élmények: a kalocsai szinpompa, mely a nóptáncosok kétnapos feszti­váljára és nagyszabású menet­táncaira volt jellemző; a négy színhelyen, Kalocsán, Baján, Dunapatajon és Kecskeméten nyitvatartó 22 kiállítás, melyek a paraszti eb (októl a kézimun­ka, gyermekrajz, néprajzi foto, néprajzi könyvek, magángyűj­temények — s ki tudná tovább sorolni a témák sokaságát — a népi hangszerekig és halá­szati eszközökig felsorakoztat­tak minden méltó anyagot er­re az alkalomra. Kecskemét adott ottbont öt­ször a népzenei találkozónak, mely ez alkalommal része volt a Duna menti nemzetközi fol­klórfesztiválnak. A kalocsai fesztiválról, ahol harminc együttes 1300 táncosa vetélkedett 11 ország színei­ben, két hazai csoportunk a kelet-szlovákiai Parcbovany tánccsoportja, valamint a Bor­zova és Szilice faluk csoport­ja hozott trófeát, „A hagyo­mány hű őrzésének és színpad ra állításának nagydíját“. Kecs­keméten a lédeci asszonykőrus szerepelt és két szólistánk a Zobor vidékről, nagy sikerrel. A fesztivál sajtóvisszhangja jóval felülmúlta az eddigi évek visszhangját. A fesztivál je­lentőségét aláhúzandó párt- és kormánydelegáció nyitotta meg az ünnepségsorozatot. A fesztivál legnagyobb érté­ke, bogy nemcsak tudományos és művészeti 'seregszemle volt. hanem a folklór pedagógiai al­kalmazásának fontosságára is felhívta a figyelmet, méghozzá kellő határozottsággal. A Bács-Kiskun megye napi­lapja, a Petőfi Népe a „Népek barátságáért“ címmel közölt vezércikket a folklórfesztivál köszöntésére. Ott olvashattuk: „Jelképnek tartom, hogy a me­gyei tanács által alapított díj neve: Népek barátsága. Ez fe­jezi ki legjobban a fesztivál mondanivalóját. A népek ba­rátsága a béke záloga, a béke pedig a boldog emberi lét a- lapja.“ Hasonlóan lelkesen írt a Iiudové noviny is, a magyar- országi szlovákok hetilapja. Lelkesen fogadta a Parchovian- ka szlovákiai együttes sikeréi: „Programúvá őísla posudzova- la medzinárodná porota. Podfa jej mienky najskvelejSí vykou pndal slovensky súbor Parcho- viauka.“ (Az együttesek műso­rát nemzetközi zsűri értékelte; véleménye szerint a legreme- kebb teljesítményt a Parcho- vianka szlovák együttes nyúj­totta.) A Ludové noviny a to­vábbiakban arról számul be, hogy színesebbé tették a mű­sort a magyarországi nemzeti­ségeket képviselő együttesek. Külön kiemeli a maglódi szlo­vák népi együttesek sikeres lakodalmasát. A kecskeméti műsorkalauz- ban Kálmán Lajos cikke nyújt értékes tájékoztatást, nemcsak a fesztivál látogatóinak, hanem a későbbi olvasóknak is: „A kecskeméti népzeaei találko­zók léte, bárhogy is indult, csetlett-botlott: nem véletlen döntések, hanem várostörténeti (vagy még ennél is több) szük­ségszerűség eredménye! (A- hogy a Kodály-intézmények itt­léte is!) Ez intézményekben a zeneileg jobb Kecskemét talál­ja meg önmagát. Főleg, ha fo­gaskerekeit óraműi pontosság­gal illesztik egymáshoz! — tár­gyának, a folklórzenének, szép­sége végtelen, bisz egy-egy da­rabjának, egy-egy dallamának — úgyis, mint dallamsorozati pillanatképnek, még inkább, mint egy egész „képsornak“ a nyitott génrendszere mindent felmutat, amit az évszázadok, embermilliék, társadalmasodá- sok, népéleti tudattartalmak bele „írtak“! Azt a „mindent“, ami viselőjét méltán emeli a világpoézis legnagyobb alkotá­sai sorába! A „rész sejteti az egészet“. Gellert püspök Wal­ter nevű kísérője az őrlő leány dalát „magyarok symphoniájá- nak" nevezvén, nem is tudta, milyen bölcset szólott Kecskemét 1973 augusztus 17—19-én (de folytatólagosan is) a „magyarok sympboniája“ témáit elemzi, és Kodály a nép­dalról mondott vallomásos sza­vainak megvalósítására gondol: „Az utcán állítanám meg vele az embereket..„Akarnám elvinni minden házba, bogy megérezze mindenki: ez va­gyok, ennyi az elhasználatlan erő bennem... I“ A folklór alkalmazását em­legettük a pedagógiában. Való­ban a nemzetiségileg oly ve­gyes Bács-Kiskun megye (nem véletlenül nevezik a Duna-me­dcnce kicsi tükrének) példát mutatott a nemzetköziség, a proletár internaciunalizmus he­lyes értelmezését illetően. Mert kidomborította a folklór, az a- nyanyelvi műveltség alapvető szerepét az igazi humanista emberi profil, a szocialista em­bertípus megformálásában, és helyére rakta a népi művésze­tet, melyre a polgári és a pol­gáriasodé ízlés megbocsátó el­nézéssel tekintett, mint a suta gyermeklépésekre, (nem tuda­tosítván a gyermek mindenek- feletti tisztaságát és komolysá­gát), nem éló, hanem egzoti­kus múltbeli anakronizmusnak, kuriózumnak tekintve azt. A mai kor emberének tuda­tosítania kell, hogy Süli And­rás parasztfesto, a Parcho- vianka muzsikusai és táncosai, a lédeci menyecskekórus, vagy a Zobor-vidékét képviselő FU- löp Imréné semmivel sem ke­vesebb, semmilyen módon sem sorolható alsóbb, mellékesebb kategóriába, mint a vele pár­huzamos művészeti kategóriák­ban ténykedő kollégák. Mert a folklór értéke alap­vető érték, benne ősi mítoszok rejlenek. József Attila szavaival: „A népművészet a felgyülem­lett jelenlevő múlt, hatékony emlék, amely irányítja a jövőt.“ Gágyor Péter A bolgár Ébredés nevű népi együttes a kalocsai me- nettáncban különös öltözékével Is magára vonta a fi­gyelmet. A szlovákiai táncosok Szilice és Borzová értékes tán­cait vonultatták fel a kalocsai szabadtéri színpadon a fesztiválon. A nagydíjat nem véletlenül nyerték el. vrTT—’ ■■■■■■ AZ EZÜST­ÉRMES Minden harmadik évben nemzetközi ének- és zoat- goraversenyt rendeznek Géniben, amelyre azonban más hangszerrel is lehet jelentkezni VLADIMIR BRUNNER, aki flótán játszik a Csehszlovák Rádió bratislavai ze­nekarában, az idei versenyen ezüstérmet nyert. — Mióta játszik? — tettük fel a kérdést az lfjft mű­vésznek. — Nálunk a családban ez szánté hagyománynak szá­mít. Édesapám „mesterségét“ folytatom, aíki egész éle­tét a zenének szentelte. Két öcséin ugyancsak flótán játszik. Én 1957-ben kezdtem meg tanulmányaimat a konzervatóriumon, melynek elvégzése után kezdtem játszani a Csehszlovák Rádió zenekarában. — Részt vett már valamilyen versenyen? S milyen eredményt ért el? — A hazai országos ifjúsági versenyeken vettem részt. Hogy milyen eredménnyel? Két arany- és két ezüstérmem van. 1966-ban szintén beneveztem a nem­zetközi versenybe, de akkor az első fordulóban kiessem Őszintén szólva magam se számítottam ilyen nagy si­kert«. — Minek tulajdonítja jelenlegi sikerét? — Nagyon sok hálával és köszönettel tartozom Ma- cuziitöki professzornak odaadó munkájáért. Ugyanis 6 készített elő ért« a versenyre. Jótanácsai, no meg a rendszeres gyakorlás is nagyban hozzájárult. Hát igen. A szorgalmas, kitartó munka ha előbb nem, utóbb meghozza gyümölcsét. Így van ez Vladimír Brunner esetében is, Az idei nemzetközi versenyre u- gyarns 69-en jelentkeztek. Az első fordulóban 70-en ki­estek. — A második fordulóban mindenkinek félórás elő­adása volt. Egy számot zongora, egyet cselló kíséreté­ben, egyet pedig szólóban játszottunk. A harmadik for­dulóra már csak öten maradtunk. — Mik a tarvei, a kívánsága? — Mindnyájan, akik Csehszlovákiából részt vettünk a genii világversenyen, nagy örömmel fogadtuk, hogy a Művelődésügyi M-inisziéraum lehetővé tette számunkra ezt az utat. Gondolom, itt tekintetbe kei lene vermünk bizonyos összefüggéseket. Azt, hagy ha Ilyen magas színvonalú versenyekről nem sikerül minden esetben dijakkal vagy díjjal hazatérni, az Olyan kis ország­nak , mint a miénk, egy-egy versenyző meghívása is nagy eredmény. Az én kívánságom, hogy továbbra is játszhassak a hazai koncerteken, s ha lehetséges, kül­földön is. A svájci • lapok nagyon kedvező kritikát közölitek az ifjú szlovák muzsikusról, aki ilyen szép eredményt ért el ezen a magas színvonalú versenyen, melyen az egész világ legjobbjai vettek neszt. Tarcháné Fekete Mária CONCOURS INTERNATIONAL ^EXECUTION MUSIC LA rsrsiDEKCE DHOkSECR DE MONÜEO» IE D* HAŐ'J fíTtí TSCHCBI coramu* riainku GÉNÉVÉ 1973 Ne.5 CERTtnOKS Ql'E ÜBIEKU VNE-..-jani. Lr: t atoA'.áj?» t.t„i t.i ut MEDAILLE D’ARGENT »fednie; ti eit mu* AU COS COL'RS DE ÜtttttC te nUmtsr mr ccwirt it nuiMisnrncsi'w % a .„f1 *«Lf < . 28. AZ OROSZ KÖNYVNYOMTATÁS KEZDETE Az orosz könyvnyomtatásnak van egy sajátossága, ami mindmáig fennmaradt. Az itt nyomtatott könyvek cirlllbe- tüs Írással készülnek és készültek a múltban is. Mindez ■- /ónban lényegesen nem befolyásolta a nyomdászat elterje­dését a nagy orosz földön. Az újkori orosz birodalom a 15. században, a könyvnyom­tatás feltalálásának évszázadában szabadult tel a mongol uralom alól. A mérhetetlen területű és népességű ország ban a nyugati nemzetek Bizánc egykori hatalmának és kul­túrájának örökösét látták. Ebben az Időben két jelentős uralkodó követte egymást — III. Iván (Nagy) és IV. Iván (Rettegett), — akik kormányzásuk alatt jelentősen elősegí­tették az orosz kultúra fejlődését. Az orosz könyvnyomtntás a 18. században Rettugett Iván oralkudása idején Moszkvában veszi kezdetét. Hogy ki volt az első nyomdász, és melyik esztendőben kezdte meg mű­ködését, nem tudjak, mert az első könyvek nyomda és idő­pont megjelölése nélkül kerültek kt a sajtó alól. Az isme­retlen tipográfus 1563-88 között hat könyvet nyomult ki. Az első könyvek tanúsága szerint Rettegett Iván nem ho­zatott külföldről nyomdászt, és senkit nem küldött külföld re, hogy kitanulja a mesterséget, hanem rátermett ezermes­terek a külföldről Moszkvába került nyomtatott könyvek ta­nulmányozása alapján és hosszadalmas kísérletezgetés után teremtették meg az orosz nyomdászatot. Megállapíthatjuk ezt több jelenségből Is. Az első könyvek nyomásánál példá­ul még nem voltak tisztában azzal, hogyan jönnek létre az egyenlő széles sorok, a szabályos szóközök, és éppoo ezért az első könyvek sorai még nem egyenlő szélesek, hol ki­sebb, hol nagyobb űr tátong a sorok végén, a szóközök szabálytalanok, és sok más hiányosság jellemzi a munká­inkat, Lassanként kiküszöbölték a hibákat, s a könyvek nyomása tökéletesebb lett. Rettegett Iván egyik Novgorodba irt. 1556-ból keltezett levelében már említést tesz a „nyomtatott könyvek meste­réiről, Marusa Netegyevról. aki több kutató véleménye sze­rint az ismeretlen nyomda élén állott. A legrégibb orosz könyvek rendszerint kétszínű nyomás­sal készültek: a szöveg feketével, a kiemelkedő sorok és a díszítések vörössel. Egyetlen (ormáről egy munkamenet­ben nyomtatták mind a két szint. Előbb az egész formát feketével festékezték be, majd a vörösnek szánt felületek­ről letörölték a fekete festéket és ecsettel ráhordták a vö­röset. Més módszerrel Is dolgoztak, ami némileg különbö­zött az ismertetett módszertől. Az első könyvnek, amelyen Moszkva és a nyomda neve szerepel, az „Apostolok története“ a cfme. A mű végén ol­vasható, hogy a nyomdai munkákat IV. Iván parancsára Macarius metropolita áldásával 1563 április 19-én kezdték meg és 1564 március 1-én fejezték be. A könyvnek, amely a nyomdászok nevét is megemlíti (Ivan Fjodorov és Pjotr Tyi- motejev) nagy művészi értéke van. Ez a két nyomdász később több városban megfordult és számos könyvet nyom­tatott. A 17. század elején a nagy tehetségű Nyikita Tofanov nyomtatott Moszkvában. — A nyomdászat alsó száz eszten­dejében csak vallásos tárgyú . könyvek jelentek meg, főleg zsoltárok, evangéliumok és misekönyvek hagyták el a saj­tót. Az első Biblia 1863-ban látott napvilágot, az első vi­lági tárgyú könyvet, egy ábécés könyvecskét pedig 1834- ben adták ki. Alekszej cárnak, Nagy Péter atyjának ural­kodása alatt (1645—1876) fokozatosan mind több világi könyv került kiadásra, de egyelőre csak olyanok, amelyek állami érdekeket szolgáltak. Az első nagyobb szabású vilá­gi könyv a hadimesterség tanításával foglalkozott, és 1647- hen jelent meg. Időközben a 18. szézad végén és a 17. század elején Uk­rajnában is alakultak nyomdák. Kijevben valóságos nyom­dai központ jött létre az 1620-as években.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents