Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-13 / 46. szám

\ George éppen elhatározta, bogy főz egy csésze kávét magának, amikor megérke­zett a reggeli posta. Kellet­lenül bámulta a szürke és kék borftékokat: figyelmez­tetések, számlák, figyel­meztetéseik. Csupán egy tért el a többitől. Rózsaszínű volt, halvány, kellemes illa­tot árasztott. Római pecsét volt rajta. „Édes George! Találkozásunk feledhetetlen volt. Te vagy életem első és egyetlen szerelme. Meg­halok utánad! Lehet, hogy érzéketlennek tartasz, de gyűlölködöm, ha arra gon­dolok, hogy a feleséged milyen közel lehet hozzád. Hlszém azonban, hogy meg­tartod ígéreted, és elválsz tőle, mihelyt erre alkalmad nyílik. Szeret Rhonda“ Hát ez meg ki a csoda lehet? — töprengett Geor­ge, s tanácstalanul bámul­ta a szép, szabályos betű­ket. Ügy elmerült gondola­taiba, hogy észre sem vet­te: az ajté kinyílt, és meg­jelent feleségének, Louise- nak gömbölyű alakja. — Ml az, te ostoba! Mi az ördögöt bámulsz? A víz kiforrt, kis htján tüzet o- koztál. Állandóan a felle­gekben élsz. 6s milyen le­velet tartasz a kezedben? — Nem tudom, valami­lyen számla. — Soha nem lesz ember belőled. Én egész nap kfn- lődok, mosok, vasalok, fő­zök rád, te meg hogy hálá­lod meg?! Harvey Pool, George régi barátja délután meghívta egy pohárka italra. — Nem tudom, mit te­gyek — öntötte ki a szívét George. — Louise az utób­bi . időben elviselhetetlen lett. S irigykedve nézte barát- , ját, aki új öltönyben, öntu­datos arccal, vidám léptek­kel járt a világban. Szeren­csés ember, gondolta magá­ban. A felesége, Betty a vá­ros egyik legszebb asszo­nya, pedig hét gyermeket szült. Harvey mégis állan­dóan nők után futott, min­den alkalmat kihasznált egy kis kalandra. Most is szor­galmasan sugdosott a feke­te hajú ptncémő fülébe. A lány elmosolyodott, és bó­lintott. — Beleegyezett — mond­ta elégedetten Harvey, ami­kor letelepedett barátja mel­lé az asztalhoz. — Hogy sikerül kapcsola­taidat eltitkolni Betty előtt? — Azt hiszem, Bettyt nem érdeklik ezek a dolgok. Mindene megvan, éli vilá­gát, kedvére öltözhet, és hét gyermekkel is megajándé­koztam. Mit várhat még? — Ez erkölcstelenség! — lázadt fel George. — Milyen ostoba szó! Va­lami nincs nálad rendben, drága barátom. Jó barátok vagyunk, de még sohasem beszéltél nekem a nőügyeid­ről. Talán csak nem akarod azt mondani, hogy hű vagy Loulse-hoz? Egyáltalán, mi az ördögnek vetted felesé­gül? — Tetszett az anyámnak. XXX A következő négy napon még három levél érkezett Rh ondótól Nizzából, Rómá­ból és Athénból. Mindegyik­ben arra kérte, bontsa fel a házasságét. Az utolsóban megírta, hogy a következő héten hazaér. Az ötödik levélben fény­kép is érkezett. Csodálatos lány volt rajta, bikiniben heverészett a homokos strandon. George a képet és a leveleket édesanyja nagy portréja mögé rejtette. Két nap múlt el. George és Harvey ismét a bárban üldögéltek. Hirtelen össze­csendültek a poharak. — Földrengés! — kiáltott George. — Semmi vész — nyug­tatta Harvey. — Csak gyen­ge lökések voltak. Hazatérve George a sza­lonban találta Louise-t a ró­zsaszínű leveleket olvasta. — Mit jelentsen ez? — kérdezte villámlő szemmel. — Bolond egy nőszemély le­het, ha éppen te tetszetté! meg neki. — Louise — lehelte Geor­ge —. hogy találtad meg ő- ket? — A földrengésben kiestek anyád portréja mögül. Szé­gyen! Itt rejtegeted hát er­kölcstelenséged bizonyíté­kait? Holnap pontban tíz ó- rakor legyél McDuglanál. — Az ki? — Az ügyvédem, te sze­rencsétlen! XXX Louise tartásdíjat köve­telt, meg a házat, a beren­dezést. — Legyen mértéktartóbb —■ mondta kelletlenül az ügyvéd. — Érje be keve­sebbel. t — Rendben van, megelég­szem a házzal és a megta­karított pénzzel. — Aláírom — bólintott George. — Mindent neki a- dok. Csak az írógépem ve­szem el. Most tehát szabad vagyok? — Szörnyeteg — sírta el magét Louise. — Hogy sza­bad vagy? Tűnj el a sze­mem elől. Amikor hazament holmi­jáért, egy 100 000 dollárra szóló pónzutalványt talált levelei között. Életbiztosítá­si kötvény volt, Rhonda Neele kötötte a javára. Iz­gatottan felhívta a biztosító- társaságot. — Hát nem hallotta, hogy IMInoisban lezuhant egy re­pülőgép? Senki sem élte túl a katasztrófát — mondta neki egy személytelen hang. — Rhonda Neele stewardess volt a gépen. Szegény fia­tal lány! A rokona volt ne­ki? — Nem... . Leült, bámult maga elé. Ekkor csengett a telefon. Harvey hfvte: ' — George, öreg fiú — mondta. — Louise járt itt, és mindent elmondott Bet- tynek. Azzal vádolt, hogy én ismertettelek össze Rhondá- val. Igazán sajnálom, hogy tönkretettem a házasságo­dat. — Nem értem — mondta George. — Már többször is tettem ilyesmit, de nem hittem vol­na, hogy baj lesz belőle. Gyakran felhasználtam a neved apró kalandjaim so­rán. Azt mondtam Rhondá- nak, hogy George Martin a nevem. Nem hittem volna, hogy kinyomozza a címed, és levelet ír neked. George a zsebébe sül­lyesztette a 100 000 dollár­ról szóló csekket, és elha­tározta, hogy a sárga földig leissza magát. Holeóko Viktor dlusztrdctója TRIFONOV: A KIS ZÖLD EMBERKE M tt csinállak veled, Igna­tov? — kérdésié az l• gazgatő. — Legutóbb fi­gyelmeztettelek, hogy nem kegyelmezek töb­bé. Most pedig más­fél órával a munkakezdés után ér­keztél. — Rendkívüli dolog történt... — Veled mindig rendkívüli dol­gok történnek. Na, csak mesélj. A nagymamádat ebben az eszten­dőben már harmincszor eltemet­ted. A nagynénikéid a világ ösz- szes fellelhető betegségem átes­tek már. A liftben is bentragad­tál. Beleestél a kanálisba. A tro­lin áramütés ért. Leégett a laká­sod. Sőt, ha jól emlékszem, a ke­rületetekben földrengés Is volt már. Most pedig? — Most pedig olyan történt... — Semmt kétségem — válaszol­ta az igazgató, és a legrosszabb előérzettel rágyújtott. — Szóval reggel felkeltem, meg- b orot válkoztam, m egneggeli zfem és már indultam volna, amikor csengettek. Kinyitom. Na, mit gon­dol, ki állt az ajtóban? — Marina Vladyt — vágta rá az igazgató. — Szervusz, Ignatov, mondta, nem szánhatnék meg ná­lad egy hétre? A Nattonalban már nincs hely... — Nem így történt — tiltako­zott Ignatov. — Nem Marina Vla­dy volt. Hanem egy marslakói Igazi marslakó. A Marsról! — A Marsról?! — Onnan, Fura egy ólaik. Olyan zöldes kis pacák. Csűre volt, és három lába. Azt mondja, é.ppm most érkezett, hogy felvegye a kapcsolatot a Földdel. Na gyere, koma — mondtam neki — igyunk rá egyet, maradt még egy kis sö­röm.. Mégsem mindennapi ese­mény ez. Két civil tzáctó találko­zását — Értem — morogta az igazga­tó. — De miért éppen téged sze­melt ki, Ignatov?... — Véletlenül! A szomszéd la­kásba csengetett be, de Karpov ék nyaralnak. — Ez minden? — kérdezte az Igazgató. — A csőrét már elmondtam — homlokát ráncolva emlékezett Ig­natov. — A három lábát ts. Ogy tűnik, ez minden. Ja Igen, majd­nem elfelejtettem, hogy nagyon, szeretik ezek a marslakók a pa­pírt. Ogy eszik, mint mi a káposz­tát. Odaadtam neki az összes pa­píromat. — És milyen nyelven beszélte­tek? — Telepátiával — vágta rá Ig­natov. — Megette a papírt, de nem ivott rá semmit. Csak jelez­te: majd később. Előbb az egész földkerekséget értesíteni kell az érkezéséről. Nem akárhonnan csöppent ide, hanem a Marsról. Egyszóval, amíg így csevegtünk, ráment az idő. Ezért késtem. Az a véleményem azonban, hogy nyo­mós okom volt rá. Mégis csak két civilizáció találkozása... — Részeg vagy, Ignatov? — kérdezte mogorván az igazgató. Ignatov magabiztosan' a főnöké­re lehelt. — Ha még részeg sem vagy, ak­kor teljesen meghibbantál! Sok mindent meg tudok bocsátani, de azt azért nem, hogy hülyét csi­náljanak belőlem. Menj Tamará­hoz, fogalmazza meg a papírt az elbocsátásodról. A mai nappal! Ignatov vérig sértve távozott. Megkereste a tátikámét, aztán ha­zament. A lépcsőházban, az egyik ablak- párkányon ott ült a marslakó. Két lábát lógatta, a harmadikat maga alá húzta. Papírt evett. B „I. B. I. CS.“: A szán­dék szép, nemes, a megva­lósítás azonban már kevés­bé. Verse nyers, költőieden sorok halmaza csupán. Ta­nulnia kell, ha valaha Is elfogadhatót alkar alkotni. Az ön verséből felhallatszó szerelmes gügyögés kevés a költészethez. Arany János mondja valahol: „A költők gyakran szerencsétlenek, de azért a szerencsétlenek nem mind költők.“ Ügy gon­doljuk neki van igaza! „Szappanbuborék“: Idéz­zük néhány sornyi levélét: „Írok önöknek, mert szere­tem az irodalmat. És úgy érzem írnom kell, hogy 161 érezzem magam. Írnom az­ért, mert érzem, van ben­nem az, amit ki kell fejez­ni.“ Nézzük talán „Álomké­pek című versét: / Eső ve­ri az ablakom, / lányok só­hajtanak, / csillog az asz­falt, / lépteik kopognak. / Valami virágos mezőn, / egy rlbizke bokor a nap, / a barna nyers álom, / és egy ifjú sápadt arc. / Nos, ezekből a sörökből nemigen látszik, hogy van önben „amit ki kell fejezni.“ Ta­nuljon, művelje magát és legközelebb tiszteljen meg bennünket azzal, hogy ol­vashatóan írja le verselt. fll S. V. Bratislava: Ha 1­deje engedi, látogasson be szerkes ztőségü nkbe. H „Halastó“: Elbeszélése túlságosan szirupos. régi kalendárium-ízű. Alakjai természetellenesen élnek és beszélnek, s az olvasó nem tudja őket elfogadni Gyak­ran idéztük már Gorkijt, de ágy látszik ön még nem ol­vasta: „Az elbeszéléstől megköveteljük a cselek­mény helyének pontos ábrá­zolását. a szereplők élet­szerűségét, a nyelvezet pon­tosságát és színességét; az elbeszélést úgy kell megír­ni, hogy az olvaső lássa mindazt, amit a szerző el­beszél.“ Tehát látni, és lát­tatni 1 ■ „ÉN“: Önnek pechje van. Csokonait ugyanis mi is olvastuk! Több olvasónk kérdezi, rovatunk miért nem jelenik meg lapunk minden számában. Kérdéseikre válaszolva közöljük, hogy rovatunk nem szűnt meg, de kellő mennyiségű levél híján minden számunkban nem kö­zölhetjük. Reméljük, hagy a Jövőben ismét elegendő levelet fogunk kapni, s akkor rovatunk az Űj Ifjúság minden számában megjelenhet. NEM VAGYOK BELÉ SZERELMES Szeretném, ha tanácsot adnának problémám megol­dásához Huszonhárom éves lány vagyok, eddig komo­lyan nem jártam fiúval. Fél éve összeismerkedtem egy fiatalemberrel, s azóta együtt járunk. Kezdetben úgy gondoltam, hogy talán be lészeretek. Sajnos, úgy érzem, hogy ma sem vagyok belé szerelmes. Jó fiú és kedve­lem, de úgv érzem, hogy ez nem elég a házassághoz. Nem tudom, hogyan adjam mindezt a tudtára. Arra nem ad okot, hogy elküldjem, s így tehetetlen vagyok. Lehet, hogy később megbánom, amiért elküldtem, de az is meglehet, hogy igent mondok, és akkor mindkettőnk életét elrontom. Számomra nem sürgős a férjhezmenés, 6 viszont olyan helyzetben van, hogy szeretne minél előbb megnősülni. Kérem az olvasókat, hogyha voltak már hasonló helyzetben, írják meg tapasztalataikat, ír­ják meg, miiként cselekedjem. ' jelige: TANÁCSTALAN LÁNY VÁLASZ A TANÁCSADÓMNAK Nem lehet mindenki boldog jeligével megjelent leve­lemre egy barna lány válaszolt, és Heltai Jenő szavalt Idézte a szabadságról: „Nem ajándék, Ingyen azt nem adják, hol áldozat nincs, nincsen szabadság.“ Ez a bar­na lány még nem lehetett boldogtalan. Könnyű papír­ra vetni, hogy légy boldog, csak akarni kell. Számom­ra nincs boldogság. Nem tudom, milyen a jóbarát, mert nekem még sohasem volt jóbarátom. Szerezzek? Amint írtam, sehová se járok. Hogyan szerezzek hát barátot? Ha beülök egy kávéházba, ott nem biztos, hogy szerez­hetek barátot. Ki figyel fel rám? Senkii Porszem va­gyok a sivatagban. Mindezt a szüleimnek köszönhetem. Mindig örültek, ha az idegenek megdicsértek. „Jól ne­velt“ lettem. Köszönöm az Ilyen jól neveltséget. Nem kívánom senkinek. Úgy hiszem, hogy számomra nincs boldogság. Túl elrős az önkritikám. Megtagadom ma­gamtól a jót, mert tudom, hogy nem érdemiem meg. Maga az élet tanított a csalódásra. Nehéz lesz a wlsz- szaút, de belátom, hogy nem szabad elhagyni m aigam. Képtelen vagyok elfeledni a múltat. Ebben kérek se­gítséget. Jelige: NEM LEHET MINDENKI BOLDOG II. VÁLASZ EMBER KÜZDJ ÉS BÍZVA BÍZZÁL! JELIGÉRE Levelében említette, hogy félénk természetű kislány volt, és ezért ment olyan helyre dolgozni, ahol embe­rek között van. Ennek ellenére félénkségét mindmáig nem tudta levetkőzni. Többféle társadalmi munkát vé­gez, ennek ellenére boldogtalannak érzi magát, mert a szerelemben nincs szerencséje. Több udvarlója volt, de nem tudta megtalálni az igazit. Megdöbbentett leg­utolsó udvarlója szüleinek az a véleménye, miért kell egy lánynak folyton olvasni, miért kell újságokra köl­teni a pénzét. Sajnos, hogy az udvarlójának is ez volt a véleménye. Bátran kijelentem, hogy aki Ilyen véle­ményt hangoztat, az elmaradott és sajnálatra méltó. Mi rossz lehet abban, ha egy lány olvas és érdeklődik a világ dolgai Iránt? Nincs szebb annál, ha egy lány olvas és művelődik. Azt hiszem, hogy a volt udvarlója nagyon zavarba jönne, ha megkérdeznénk a világ dol­gai felől. Ne hallgasson az udvarlójához hasonló embe­rekre. Olvasson és művelődjön. ’Biztos vagyok benne, hogy csakhamar akad olyan udvarlója, aki éppen ezért fogja magát megszeretni. Hiszen ma már ’többségben vannak az olyan fiatalok, akik állandóan művelődnek. Legyen bátor, és ne veszítse el a reménvét. ifj. GÖRÄSZ jÖZSEF V

Next

/
Thumbnails
Contents