Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-13 / 46. szám
I 6 új ifjúság Háromszor láttam Bikilát... 1973. október huszonötödikén meghalt Abebe Biklla, az etióptól maratoni futó, Róma és Tokió olimpiai bajnoka, minden Idők legeredményesebb távfutófa — közölték a hírügynökségek szerte a világon. A hír engem ts megrázott. Háromszor láttam Bikilát, ezt a nem mindennapi embert, aki az első olyan afrikai nyíl volt a sportvilágban, amely olyan magasba fúródott, hogy mesés röptét az egész planéta látta. Btklla a koSlcei fKassa) Békemaratonon ts ráfihoz állt. Rómában szerzett szenzációs aranyérme dicsfényében érkezeti Csehszlovákiába, de nyoma sem volt ennek a viselkedésén. KoStcén látott először feget. A rendezők elvitték egy jégkorongmérkőzésre, két pokrócba buggolálták, de az afrikot vendég egy harmad u- tán dideregve visszavonulta szállodájába. Ekkor láttam először. A Békemaratont a tőle megszokott könnyedséggel nyerte, végig egyenletes l- ramban rótta a kilométereket, célba érkezése után pedig én is megcsodálhattam gimnasztikái gyakorlatait a futbállpálya gyepén. Ez a második élményem, amely mély nyomokat hagyott bennem: az igazi távfutó leginkább Bíkllához hasonlít — gondoltam. Harmadszor, a tavalyt o- limpián, Münchenben láttam. Tolókocsiból nézte végig az atlétikai versenyeket, autóbaleset okozta bénulása mozgásképtelenné tette. Az etióp futó meghízott, szikár arca kigömbölyödött, kis pocakja is volt. Sohasem felejtem a szemét. Valami tompa fény áradt belőle, a kilátástalanság, a reménytelenség kifejezése ült tekintetében. Most már leírhatom: olyan volt számára a tolókocsi-fogság, mint a befalazott embernek a fal. Meddig bírja vajon? — tették fel világszerte az újságírók a kérdést. Az a férfi, aki a mozgás megtestesítője volt, most tolókocsiban szenved és — mint egy kitűnő riportban olvastam — időnként egy hatalmas szőnyegen tornásztál fák, mert magától képtelen mindennemű mozgásra! Mire gondolhatott Btklla Münchenben? Mire gondolhatott a maratoni jutókat látva? Naplót nem vezetett, panaszkodni nem tudott. Csak ült a tolókocsiban és szenvedett. Idő előtt pusztult el, mint a nyári falevél. Abebe Bikila nincs többé. Érdekes, hogy most, amikor egymás után tűnnek fel a futótehetségek, amikor az öt és a tíz kilométeres futás világcsúcsát ts megjavították, amikor az ausztrál Farrington a maratoni távon is szédületes időket fut — sem vesztett neve a fényéből. Sőt! Halálával végérvényesen bekerült az emberi történelem ama fejezetébe, amelyet a kitűnő sportolókról és a tiszta emberekről írják. (batta) LABDARÚGÁSUNK MÚLTJA ÉS JELENE A BAJOK NEM MOST KEZDŐDTEK.. MOTTO: labdarúgással úgy vagyunk, mint sok mással: néba dicsérjük — és nagyon sokszor szidjuk. Ha azonban valamit nem dicsérünk, akkor feltétlenül szidni kell? Nem. Lehet közömbösen is elmenni mellette, ám ez rosszabb mint a szidás, mert a közöny, a teljes elfordulás a legkegyetlenebb Ítélet. Tehát szidhatjuk a futballt, ha már dicsérni nem tudjuk, hiszen azért szidjuk, mert szeretjük, mert érdekel. Manapság gyakran hangoztatják, hogy a mexikói világbajnokság óta labdarúgásunk nem tart lépést a fejlődéssel. Érdekes megállapítás. Elsősorban azért, mert nem fedi a valóságot! Ugyanis a csehszlovák labdarúgás már legalább tíz éve, a chilei ezüstérem óta nem tud felzárkózni a világ élvonalába. A chilei VB után egyszerűen nem akartuk elhinni és beismerni lemaradásunkat, mert ez „szégyen“ lett volna a világbajnoki ezüstérmes csehszlovák futballra. Egyesek már akkor figyelmeztettek a lemaradásra, de az intő szavakat a kishitű emberek okvetlenkedésének minősítették, és elhallgattatták a háborgókat, mondván, mtért verik félre a harangot, hiszen nincs tűz; minden válogatott életében van olyan időszak, amikor hullámvölgybe kerü.1, amit aztán majd törvényszerűen felfelé ívelés • követ. Ez azonban nem következett be, vagy legalábbis tartósan nem, s már közvetlenül Chile után csakugyan hanyatlanl kezdett lablarúgásunk színvonala. Nézzük csak a valamit jelentő díjmérközése- ket, mert a futball fejlődését nem évenként, hanem négyévenként mérik le a világ- és Európa-bájnokságokon. Az 1963. évi prágai Csehszlovákia — NDK találkozói A vendégcsapat 2:l-es hazai győzelme utón l:l-es e- redményt ért el, és így Duckeék jutottak be a Nemzetek Kupájának (a mostani Euröpa-bajnokság elődje) második fordulójába. Kiesésünket akkor sokan a véletlennek tulajdonították. Aztán jött az angliai világai——t.r—mm « ,, .jwu——i bajnokság: oda Portugália utazott csoportunkból. Balszerencse! Bratislavá- ban a portugálok ellen kihagytunk egy 11-est! Mondjuk, hogy balszerencse! Aztán következett 1967, az Európa-bajnokság újabb évfolyama, és Csehszlovákia Ismét nem jutott be kontinensünk legjobb nyolc csapata közé. Balszerencse? Az oly sokat emle: getett hadiszerencse hiánya? Vagy a játékvezetők „haragja“? (Mindhárom tényezővel gyakran magyaráztuk a múltban és legutóbb Is a sikertelenségeket). Ezt azonban már nehezen lehet „megemészteni“. Közben válogatottunk kiharcolta a mexikói repülőjegyet. Marseille után az Illetékesek futószalagon gyártották a nagyhangú nyilatkozatokat: „Anglia így fog elhasalni ellenünk, Brazíliát úgy semmisítjük meg", s Romániát nem is tartottuk ellenfélnek. Aztáp senkit sem „semmisítettünk“ meg, senkit sem „terítettünk le“, csak egyszerűen bebizonyítottuk a világnak, mennyire maradi, elavult, fantázia nélküli a csehszlovák labdaMD iBIII i ■■!■■■ I rúgás 1 A VB-n csak' El Salvador ét Csehszlovákia nem szerzett pontot, így végeztünk — jobb gólaránnyal -• az utolsó előtti helyenl Az eredmények gyatrák, a játék kiábrándító volt. Hát bizony mindig jobb előbb győzni, jól játszani, és csak azután nyilatkozni... A Románia elleni két Európa-baj- noifci mérkőzésre (1971) és a legutóbbi világbajnoki selejtezőikre még mindnyájan nagyon jól emlékszünk. Újra — ki tudja már hányadszor — láthattuk millió tévénézővel együtt, hogy csapatunk most Is C9ak küzdeni tudásban és akaratban volt méltó partnere ellenfelének, játéktudásban eléggé lemarad mögötte. És ez a legszomorúbb a dologban. Ezt az anti- modem játékfelfogást hallgattuk el éveken át oly módon, hogy a tized- rangú jelentőséggel bíró pozitív dolgokat felnagyítottuk és így alkarva- akaratlanul elkendőztük az alapvető igazságot és hiányosságokat. Ezért egyáltalán nem csoda, hogy végérvényesen lemaradtunk a modern labdarúgás gyorsvonatáról. Már nem futunk, hanem csak kullogunk utána. Hogy mikor érjük utol Ismét? Az sok mindentől függ... Elsősorban is tudatosítsuk már végre, hogy Csehszlovákia egy évtizede nem tartozik az európai élvonalba. Ezt valahogyan nagyon nehezen ismerjük el, pedig a lemaradás nyilvánvalóan kiütközik egy-egy nemzetközi és nemzetek között! mérkőzésen. Nincs értelme bújócskát játszani, hiszen egy évtized dí(mérkőzéseinek, (és nemcsak ezeknek) eredményei világosan beszélnek. És még világosabban a játék, amely nem bírja el az összehasonlítást egyetlen valamirevaló csapatéval sem. Csak nehogy rövid Időn belül jöjjön egy kétes, túlértékelt, túlbecsült győzelem, mint a múltban, amely elvakítja a szakembereket, az újságírókat, és újra kiáltsuk: tudunk ml azért focizni, ismét az élvonalban vagyunk! Nem. Oda már nagyon hosszú és kacskaringós út vezet... TOMI VINCE A LÄGER ÉS A STADION NEM.UGYANAZ Amint olvasóink a napilapukból tudják, a Szovjet Labda rúgó Szövetség azt kérte a FIFA-töl, hogy a visszavágó mérkőzést ne Santiagóban, hanem semleges pályán játsszák le. A FIFA azonban kitart amellett, hogy a santiagói nemzeti stadion alkalmas e mérkőzés lejátszására. Az egész világ tudja, hogy a chilei főváros nagy stadionját szeptember 11, a fasiszta puccs napja óta koncentrációs tábornak használják. Chileiek és más nemzetiségű la tin-amerikaiak ezreit tartották őrizetben és kínozták meg, mert a Népi Egység kormányával rokonszenveztek. Ott, a hol azelőtt Caszelly és társai rúgták a börlabdát, szeptember 11 óta marcona fegyveresek vigyázzák foglyaikat. Az öltözők börtöncallákká és klnzökamrákká alakultak át. A FIFA főtitkára és egy brazil sportvezető mégis úgy vélekedik, hogy a vérnyomok nem zavarhatják meg a válogatott találkozó részvevőit és nézőit. Kötik az ebet a karéhoz, a FIFA egyes vezetői szerint egy sportstadiont akkor is rendeltetésszerűen használnak, ha politikai foglyokat zsúfolnak benne össze fis válogatott kínzásoknak vetik alá, majd pedig válogatott mérkőzést játszanak egy o lyan ország csapata ellen, amelynek állampolgárait szép tember 11 óta zaklatják és folytonosan rágalmazzák. A mi véleményünk szerint a láger és a stadion nem ugyanaz. Szovjetunió most folyó A negyvenegyedik sakkbajnoksága minden eddigiek közül a legmagasabb szintű játékerőt képviseli. Ezen a versenyen a Szovjetunió Sakk Szövetsége indulásra kötelezte a vezető nagymestereket. A más nemzetben sakkozók — Fischer, Portisch, Larssen, Mecking és mások — utóbbi években elért sikerei új kezdeményezésekre késztették a szovjet sakktársadalmat. Tavaly nyolc nagymester és nyolc nemzetközileg is ismert ifjúsági versenyző schevontngeni rendszerben mérte össze erejét, és csak minimális arányban maradtak alul az ifik. Az óv elején érdekes újszerű verseny zajlott le Moszkva, Leningrad, Riga, Kijev, Cseljabinszk és Tbiliszi úttörőházainak válogatottjai között. Minden csapat kapitánya Időelőnyös szimultánt játszott az úttörők ellen, akik közt egy mester, 9 mesterjelölt és 26 I. osztályú minősítésű sakkozó volt. A csapatkapitányok közül — a városok sorrendjében: Szmiszlov, Szpaszszkij, Tál, Bronstein, Karpov és Petroszjan —, egyik sem úszta m meg vereség nélkül. A 13 éves moszkvai Pekker öt nagymester ellen 3 pontot szerzett. Nemrég zajlott le a Szovjetunió I. csapata (nagyválogatott), II. csapata és III. csapata (Ifi-válogatott, amelyben szintén hat nagymester játszott) közötti hármas csapatverseny. Ezek a kezdeményezések bizonyosan a világviszonylatban Is vezető szovjet sakkiskola újabb színvonalemelését fogják eredményezni. Az eddigi 40 szovjet bajnokságon 190 mester vett részt. A bajnoki döntőkön legtöbbször Tajma- nov 21, Bronstetn 19 és Szmiszlov Á negyvenegyedik szovjet sakkbajnokság 17 alkalommal szerepelt. A sorozatosan versenyzők között a legjobb átlagot Botvlnnik érte el, tizenegyszer! indulásán 2,2-es helyezési számmal. 1927-ben, 16 é- ves korában a Szovjetunió V. sakkbajnokságán indult először és akkor ötödik lett. Öt követi a nemrég elhunyt Leonyid Stein 3,5-es átlaggal, Tál 4,1, Szpasz- szkij 4,4, Petroszjan 5,2-es helyezési száma is kiváló teljesítmények sorozatát tartalmazza. A bajnokok listáját az 1920- ban megrendezett. I. szovjet bajnokság győztese, a legendás hírű Aljechín nyitotta meg. A pálma a csúcson is Mihail Botvinniké, aki hatszor volt első a bajnoki küzdelmekben, sőt 1941-ben megnyerte a Szovjetunió abszolút bajnoka címéért kiirt versenyt Is. Ezen a csúcsversenyen indultak: Botvin- nik, Kérész, Szmiszlov, Boleszlav- szkij, Lilienthal és Bondarevszktj. A Szovjetunió négyszeres bajnoka Korcsnoj; háromszor vette birtokba a trófeát Tál, Petroszjan, Kérész és Stein. Két alkalommal volt győztes BogoLjubov és Averbach. A bajnokok sorában találjuk a magyar származású Lillen- thait is, aki 1940-ben holtversenyben lett első Bondarevszkij nagymesterrel és mindketten megkapták a Szovjetunió bajnoka címet. Hat világbajnok közül — Aljechi- nen kívül, aki csak egyszer indult — egy-egy ízben nyert szovjet bajnokságot Szmiszlov és Szpasszki). Talán most — a negyvenegyediken — újra Szpaszkij nyer... t Még mindig sokat beszélnek a lengyel futballisták nagyszerű fegyvertényéről. A Londonban elért ,történeiml:l-et legjobb játékosuk, Lubanski nélkül verekedték kit Lubanski /képünkönj lábadozik, és a fövő évi világbajnokságon már csapata a lengyel válogatóit rendelkezésére áll.
