Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-30 / 5. szám

új ifjúság 5 Köszöntjük a 20 éves MATESZ t! BESZÉLGETÉS dr. KRIVOSlK ISTVÁNNAL, A MATESZ IGAZGATÓ­JÁVAL Kereken két évtizede járják az országot a Magyar Területi Színház színé­szei. Az ö lelkes, önfeláldozó munkájuk és a színház céltudatos irányítása s dramaturgiája révén a MATESZ nemzetiségi kulturális életűinknek — a múló. é- vek során — nemcsak szerves részévé, hanem az egyik leginkább számon tartott reprezentáns intézményévé is fejlődött. A húszéves jubileumát ünneplő színház múltjáról, jelenéről és tervedről dr. KRIVOSlK ISTVÁN igazgatóval beszélgetünk. — Bevezetőben arra ké­rem: szóljon röviden a szín­ház megalakulásának s a társulat munkájának első é- veiről... — A Magyar Területi Színház létrejöttének, meg­alakulásának időszakában a színház vezetősége és az ak­kor toborzott társulat tag­jai elsősorban a tapasztala­tok rögzítésére törekedtek, és a tanulás volt a legin­kább jellemző igyekezetük­re. A fiatalabbaknak meg kellett tanulniuk „élni“ Thália világában, ellesni, kicsiszolni a színészi mes­terség sajátos „fogásait“; az idősebbeknek viszont — akik olyan társulatokból ke­rültek hozzánk, ahol zöm­mel operettet játszottak —, a beidegződön sablonokról kellett lemondaniuk. Min­dennapi munkánk során ta­nultuk meg, hogy a művé­szet szocialista tartalmának szoros velejárója a művészi Torma, hogy a színház csu­pán akkor nevel ténylege­sen, ha ezt szórakoztatva teszi, valamint azt is, hogy a jó színház mindig egy lé­péssel a közönség igénvei előtt s egy lépéssel a saját igényei mögött fogalmazza, körvonalazza meg pontosan munkáját. — És azóta?... — Azóta? Vitázunk a „lépések“ hosszán, de alap­jaiban tulajdonképpen u- gyanazt tesszük, mint húsz évvel ezelőtt. Persze, ma már az akkorinál sokkal ki­forrottabb értelmi megköze­lítéssel, érettebb, magasabb mércével mérhető mester­ségbeli tökéllyel, stílus-é­rettebben, nagyobb művészi fegyelemmel és alázattal. Eddig végzett munkánkat biztató, szép távlatokkal ke­csegtető törekvések jellem­zik. Ezt színészeink játék- kul túrá j ának f ol yaroa tos fe j - lődése, egyre színesebb, ér­tékesebb, sokoldalúbb mű- sorpoldtiikánk és rendezőink, illetve színpadtervezőink sa­játos, egyéni kézjegyét vi­selő bemutatók egész sora bizonyítja. — Nem titok: a MATESZ mindmáig a legnehezebb kö­rülmények között dolgozó szlovákiai színtársulatok egyike. Nincs ez hatással előadásaik művészi színvo­nalára? — Természetesen, hatás­sal van. Előadásaink mind Komáméban (Komárom­ban), mind KoSicén (Kás­áin) a műfajuknak megfe­lelő hangvételben, adott tér- és aikkusztikai hangvé­telben születnek. Vidéki e- lőadásainkon ellenben e gyakorlati kérdésekben, számos kompromisszumra kényszerülünk. Nem mellőz­hetők továbbá az utazással járó fáradalmak vagy a kultúrházak hiányos műsza­ki és szociális felszerelésé­nek kellemetlen körülmé­nyei sem. — Az állandó tájolás mennyiben befolyásolja szí­nészeik közérzetét, egyéni művészi munkájukat? — A tájolással párosuló gondjaink fokozatosan ja­vulnak, bár az utazás és a gyakori várakozás gondjait — természetesen — nem lehet teljesen kiküszöbölni. Színészeink az előadások a- latt azonban igyekeznek mindenről megfeledkezni. Nem titok, ez „telt ház“, hálás közönség előtt sikerül könnyebben. — Milyen a színház kö­zönsége, hogyan alakult ez a sarkalatos kérdés az u- többi években? — Közönségünk nagyon is sokrétű, többnyire a korá­nak, egyéni ízlésének, bel­ső alkatának megfelelő színpadok érdeklik. Van, aki a vidámságot, az oldottabb hangulatot, a szemekbe könnyet csaló érzelmet sze­reti, mások viszont elsősor­ban gondolatiságot keres­nek a színházban. Szeret­nénk, ha a jövőben a mai­nál több fiatal látogatná e- lőadásainkat. E kívánság teljesítésében sokat segít­hetnek a vidéki ifjúsági szervezetek. — Beszélgetésünk elején már szó esett róla: a MA­TESZ „gyökereit“ a műked­velő mozgalomban kell ke­resni. Milyen a pillanatnyi kapcsolatuk az öntevékeny színjátszó mozgalommal? — Színházunk művészei a népművelői munka minden szakaszán szívesen segíte­nek. Gyakorta tartanak elő­adásokat az amatőr rende­zői tanfolyamokon, segíte­nek a darabok kiválasztásé ban s betanításában, részt vesznek a pedagógusok be­szédtechnikai nevelésében, a szava 1 óversenyek és a J6- kai-napok előkészületeiben, bíráló bizottságaiban. — Három esztendeje ön­álló kelet-szlovákiai társu­latuk van: a kosicei Thália Színpad. Mennyiben változ­tatta ez meg a színház mun­káját, mennyivel tefip tel­jesebbé a küldetését? — A Magyar Területi Színház húszéves fennállá­sának egyik legjelentősebb eseménye volt a kosicei székhellyel megalakított Thália Színpad, mely 1970 tavaszán kezdett munkához. Létezését, többek között, az is indokolja, hogy így részben csőikké« a színház komáméi csoportjának fá­rasztó, több hetes kelet­szlovákiai tájolással adódó túlterheltsége, de egyben módot adunk Kelet-Szlová- kia lakosságának is a rend­szeresebb színházi életre. — Mindezen túlmenően, miben sajátos, újszerű a Thália Színpad munkája? — A Thália Színpad muij- kájárnak egyedi jellegét el­sősorban az együttes tag­jainak viszonylagosan fiatal életkora határozza meg, a- mt főképp az előadások di­namikáján tükröződik. Ha a jövőben megérnek erre a feltételek, úgy sor kerülhet — „ifjúsági színpad“ jelleg­gel — egy bizonyos arcéi kialakítására Is. — Színészeiknek müven együttműködési-szerenlésl lehetőségeik vannak a rá­dióval és a televízióval? — Művészeinket gyakran hallhatja a közönség a bra- tislavai rádió magyar nyel­vű adásában. Verseket, no­vellákat mondanak, jelene­tekben s hangjátékokban szerepelnek. Az utóbbi idő­ben egyre több szerepet Kí­nál nekik a filmgyár. Jó lenne, ha ezekre az örven­detes tényekre rendszere­sebben „odafigyelne“ a ha­zai magyar sajtó. Művésze­ink tévészereplése a ma­gyar nyelvű adás megindí­tásától függ. Ez különösen hatásosan befolyásolná szí­nészeink jó értelemben vett népszerűségét. — Miként oldják meg a színészutánpótlás kérdését? — A több éves. jól be­vált gyakorlattal. Évente te­hetségkutató felvételi vizs­gát tartunk. Aki/? megfelel­nek, azok támogatásunkkal főiskolai , tanulmányokat folytathatnak Bratislavában, Prágában és Budapesten, vagy a színház „házi“ stú­dióiban ismerkedhetnek a színészet titkaival. — Hány előadást tartanak évente? — Egy-egy évadban átla­gosan .310 előadást tárton*. — Gondjaik? — A gondból-ba jból bő­ven akad... Főleg alkotó jel­legűek, megoldásuk így ránk vár. Nagy problémá­ink egyike, hogy a népmű­velési szervek előadásaink szervezési s propaganda kérdéseit eléggé ötletszegé­nyen kezelik. Nem titko­lom, hogy több támogatást remélőn.«? a hazai magyar sajtótól is. — Mi a MATESZ szerepe a hazai magyar és szlovák drámairodalom népszerűsí­tésében? — A MATESZ minden új bemutatója elsősorban a szocialista társadalom kul­túrpolitikai célkitűzéseit tá­mogatja. Ezt szolgálja a ha­zai magyar, cseh és szlovák színdarabok műsorra tűzése is. Büszkén vallhatjuk, hogy a MATESZ a hazai magyar drámairodalom fóruma. Éle­tet lehel az írott betűkbe, közkinccsé érleli szerzőink müveit, gazdagítja a dolgo­zók szellemi életét, hozzá­járul nemzetiségi (ittúrén* fejlődéséhez is. A magas művészi' szinten tolmácsolt szlovák és cseh színművek hatékonyan hozzájárulnak a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek kölcsönös kapcsolatainak, internacio­nalista együttélésének el­mélyítéséhez. — Terveik? Milyen elkép­zelésekkel kezdik munká­juk újabb, immár harmadik évtizedét? — A MATESZ régóta re­mélt új székházának klub­jában szeretnénk mielőbb sajtóértekezletet tartani to­vábbi terveinkről, elképze­léseinkről. Ellárulhatom: az erre vonatkozó ki'átások reményteljesek! BORSAI M. PÉTER rúdy Gyula írta nem K sóikkal a rádiózás megindulása után: „... Az Alföldön min­dig is volt rádió: Rá­kóczi koréiban, sőt a török időben is, a pusztai emberek „rádióztak“ már akkor, amikor még anten­nának, mikrofonnak híre sem volt... Rózsa Sándor meg a betyárság .korában, amikor kergettek valakit, az érdekelt szegénylegények a kétágasok állítgatásával rá­dióztak egymásnak jelezvén, hogy baj van. Amikor Fe­renc Jóska 1851-ben Budá­ról Szegedre készült, az emberek ugyanígy tudták meg... Ez volt a régi rá­dió. A mai rádiót valahogy azért nem szeretem, mert nem szeretek mindent fris­siben megtudni. A rádió gyorsítja az életet...“ Krúdy Gyulával ellentét­ben én szeretem a rádiót. Nem szorította ki az idő­töltésemből mindmáig sem a könyv, sem a tévé. Mert — tapasztalatom szerint — nemhogy gyorsítaná az éle­tet, sőt ellenkezőleg: a mai roppant élettempót inkább lassítja, hisz azáltal, hogy egy-egy sikerűit adással másfelé tereli a figyelmet: lazít és nyugtat. Ha tehát bekapcsolom a rádiót — ki­kapcsol. Olykor egy hul­lámváltás képes a hangu­latváltásra. Föltéve, ha jó a műsor. Szerencsére kezdenek szaporodni a jó műsorok a hazai magyar rádiózásban is. Az utóbbi hónapok kez­deményezései közül a te­matikus összeállításokra fi­gyeltem fel. Egy őszi adás­ban a kutyák, egy decem­beriben pedig a halak ké­pezték a témát. Az előbbit L ő r 1 n c z Kató, az utób­bit D e 1 m á r Gábor szer­kesztette. A kutyaműsor — hol ko­moly, hol tréfás hangnem­ben — az ember és a ku­tya kapcsolatáról szólt. Bár nincs kutyám, mégis érdek­lődéssel hallgattam a köz­vetítést. A végén majdnem kedvet kaptam a kutyate­nyésztéshez, annyira szen­vedélyesek és meggyőzőek voltak a kutyatartók véle­ményei. Mi minden belefér agy ilyen egyórás összeállítás­ba! Dslda Jenő írása, a va­dászeb és a rendőrkutya i- domítása, a városi kutya­tartás gondjai (Olláry Me­lánia tapasztalatai szerint), szatíra arról, milyennek látja a kutya az embert, cseh dalocska a kutyáról, a kutyaharapás veszélyei, a KUTYÁK ÉS HALAK A RÁDIÓBAN világon dúló kutyáikul túsz Indítékai a pszichológus és zoológus szemével, s köz­ben „kutyásított“ melódiái. Gazdag, okosan összefutott tartalom. Csak a verset hiányoltam belőle. Pedig a kutyákról is született költe­mény! Az egész műsor igazán rádiószerű volt, hullámzott, vibrált, élt. Jól pergő ré­szel, szuggesztív hatású vallomásai, rendezettsége s egységbe fogott gondolati­sága tették sikerültté. A halműsort nem sokkal karácsony előtt sugározták, talán azzal a rejtett célzat­tal, hogy a hagyományos ünnepi, szertartásos halfo­gyasztáshoz étvágyat kelt­senek. A „Hej halászok, ha­lászok“ címét viselte a ze­nés összeállítás, amely az ősi foglalkozás történetét, humorát és népgazdasági jelentőségét kívánta bemu­tatná, ritkán hallott halász- nótákkal fűszerezve. A szándék szép. De • szerkesztő hosszú lére e- resztette — ezúttal nem a halászlét, hanem — a mű­sort. Ez a téma nem bír el egy óra húsz percet! A ha­lászat hangulatát, sajátos atmoszféráját visszaadó las­sú ütemű dalok és zenei betétek amúgy is elvették az adás lendületét, ugyan­akkor az elhangzott véle­mények, visszaemlékezések sem ser ten tették annyira* hallgatók képzeletét, hogy azt mindvégig ébren lehe­tett volna tartani. Az a- kusztikai benyomások sem voltak elég erőteljesek. Nem egyedül a szerkesztő tehet róla, hogy a keretet — a jól megkötött hálót — nem sikerült megtöltenie elég íz­letes fogással. Pedig hal­lottunk régészeti leletekről, történelmi írásbeliségeiről, a halfogás történetére visz- szautaló okmányokról. Szó volt a halak hajdani piaci árusításáról, a mai halte­nyésztés nehézségeiről, a- melyek következtében Szlo­vákia Európáiban utolsó he­lyen áll a halfogyasztás­ban, bár „őseink mennyire szerették a halat!“ Tréfa, anekdota, karcolat, halász - élmény váltotta egymást különböző színvonalon. Ta­lán sokat is . merített-mar- kolt a szerkesztő, ezért fo­gott a tervezettnél keve­sebbet. Mégsem bántam meg, hogy türelmesen végighall­gattam az adást. Legalább lelassította a zaklatottan in­dult napi életritmusomat. Meg aztán kedvet «kaptam a halevéshez. Karácsonyra élő halat vettem. TOLVAJ BERTALAN A MODERN MAGYAR KERÁMIA KlíltilASA A jól sikerült prágai kiállítás után a bra- tislavai közönség is megismerheti a Szlo­vák Képzőművészeti Alap kiállítási termei­ben (Dosztojevszkij fasor) a modern ma­gyar kerámiaművészet alkotásait. A modern magyar kerámia több mint hat­vanéves múltra tekinthet vissza. Fejlődése akkor bontakozott si, amikor az általános ipari fejlődéstől eltérően, a gyári agyag- művesség mindinkább elvesztette korábbi jelentőségét. A szakma legjobbjai kis, házi műhelyekben folytatták és továbbfejlesztet­ték mind a népi fazekasok, mind az Euró- pa-szerte híres gyárak (Holíő, Pécs stb.) hagyományait. Ez a fejlődési időszak elválaszthatatlan a ma is tevékeny, kiváló kerámiikus mű­vész: a 82 éves Gádor István nevétől. Né­hány faliképét, plasztikáját láthatjuk a ki­állításon. A többi kiállító — a középkorú nemzedék tagjai, akárcsak a legfiatalab­bak, a „huszonévesek“ — mind az ő tanít­ványai. Tőle tanulták az új formák, techni­kai eszközök keresését, a művészi monda­nivaló leegyszerűsítését, tömörítését. Közel 120 alkotást láthatunk a témában oly sokrétű kiállításon: figurális kompozí­ciókat, használati és belső kerámiát, fal­képeket, falburkolatot. Az anyag: agyag- cserép, samott és porcelán, bár az utóbbi nem tartozik szorosan a kerámiához. A bemutatott müvek az elmúlt 2-3 évben ké­szültek: tavaly kerültek először a közön­ség elé a pécsi kerámiai biennálén. A népi hagyományokat és a korszerű formaigényeket nagyszerűen párosító vá­zákkal szerepel a máztechnika tavaly el­hunyt mestere: Gorka Géza. Ugyancsak e- dényekkel, az ősi művészet elemi erejét felelevenítő kerámiákkal mutatkozik be ná­lunk a mester leánya, Gorka Lívia. Gádor István és Gorka Géza mellett a magyar kerámiaművészet nagy triászának harmadik tagja: Kovács Margit. Vérbeli szobrász. Három üde samottplasztikája: A gesztenyeárus, a Lovas és a Júdás-csók sa­játos, ősi naivságot áraszt. Sok érdekes példáját láthatjuk a kiállí­táson a műépítészet és a kerámia kapcso­latának. Nemcsak a belső teret kitöltő, absztraháló faliképeket mint pl. Majoros Hédi nagyon szép virágos falképét —, ha­nem sokszorosítva, külső és belső díszítés­re egyaránt alkalmas falburkolatot: Eöry Miklós, Mimya Mária, Szontág Éva és Tor­ma Istvánné munkált. Figyelemreméltó, hogy itt nemcsak a kerámia, hanem a por­celán is lehet alapanyag, s a burkolat rit­mikáját a fonnák változása mellett a dom­borulatok nagysága és mélysége adja meg. A kerámiaművészet nagy előnye pl. a szobrászattal szemben, hogy kötetlenebb, lehetőséget nyújt a kizárólag saját kedvte­lést szolgáló alkotáshoz. Hiszen a művé­szek maguk korongolnak kis műhelyükben, maguk is égetik ki, amit készítenek. Ilyes­mit a szobrász, akit a költségek rákény- szerítenek, hogy csak megrendelésre dol­gozzék, nem engedhet meg magának! A kiállítás rendezője: Romváry Ferenc, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója. Pécs ugyanis a modern magyar kerámia központja. Egyrészt talán azért, mert Itt létesítette Zsolnay Vilmos, több mint száz évvel ezelőtt híressé vált porcenlángyárát. De a fő ok: a helyi vezetőik művészetsze- retete. Ez tette lehetővé a rendszeres ke­rámiai biennálék mellett a kerámiai szim­póziumok létrehozását a Pécs melletti Sik­lóson. Cseh művészek már részt vettek e- zen, és remélhető, hogy a mostani bratisla- vai kiállítás után, e művészeti ág szlová­kiai és magyarországi képviselői között is szorosabbá válik az együttműködés. Detmér Gá'i'ir Németh János: Nyár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents