Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-10-09 / 41. szám
) IV. ELEFANT A TERÍTÉKEN Reggel tiszta volt az ég. Szép nap ígérkezett. Aj: is lett. Tán a legsikeresebb az összes közül. Pedig délelőtt még nem volt mivel dicsekedni. E- redményitelenül jártuk az erdőt, nem lőttünk semmit. Egy helyütt ugyan Izgultunk az ágak tördelése miatt, de a várt bivaly helyett — csalódásunkra — zslráfbika Jött ki elénk. Nem sokkal később, egy homokos patakparton leopárd éjszakai nyomára bukkantunk. Kár, hogy nem pettyes bőrű hátrahagyó- jukkal. A délelőtt egyetlen eseményét egy veszedelmes mérges kígyónak köszönhettem. Napsüttöte, füves tisztáson álltunk meg a „merre tovább?“ kérdést eldöntő haditanácsra. Nem mozogtunk, nem Is hangoskodtunk, de talán ennek köszönhettük a fekete mamba látogatását. Hátulról közelített meg a kígyó, észre sem vettem. Kamao igen, de ő Is csak akkor, amikor a hüllő már a bokám közelében járt. Vállon ragadott, és oldalt rántott. Mikor tisztában lettem Izgalma okával, olyat ugrottam ijedtemben, mint egy bakkecske. Persze teljesen szükségtelenül, mert mozgásunktól megriadva a hüllő teljesen más irányba vette hasoncsú- sző útját. Kamao mégsem kegyelmezett neki. Addig bombázta a szerte heverő fekete sziklákkal, míg csak egy szlkrányl élet mutatkozott benne. A nagyon mérges matnbák — a falakó zöld és a fűlakó fekete — nem tartoznak Kelet-Afriba állat- ritkaságai közé. Mégsem találkoztam velük gyakran. Az óvatos hüllő fél az embertől, már közeledésének zajára menekül, szabad utat enged veszélyes ellenségének. A kígyóveszély biztos elhárítását eszerint a zajos járás, az avairtlprás, a gallyrázás jelentené. Így viszont egy vadász sosem járhat. Mégsem esett kígyómarás álozatául az utóbbi években egyetlen vadász sem. Vendéglátóm tizennyolc éves Afrlka-va- dász praxisa alatt Is csak egyetlen eset fordult ©lő, amikor a kígyó közvetlen veszedelmet jelentett. E- gylk vendégét, amint az szürkületikor sátrában holmija között kotorászott, mérgével szembeköpte valami mérges ktgvő. A nagy Ijedségen, maró szemfS- jáson. pár napig, tartó kötőhártya-gyulladáson kívül más baja nem esett. Leszámítva a vélt életveszély szülte kétségbeesés élszakáját minden borzalmával, alndttejes borogatásával. Az említetten kívül több kígyót nem láttam. Sem mérgeset, sem ártalmatlant. Vendéglátóm sem a vadonban találkozott velük leggyakrabban, hanem — otthonában. Egyszer az udvarán felhalmozott sziklák közé vetették be magukat a mambák, más alkalomkor a kutyáéiból kellett őket kifüstölni. A kígyó több napig vendégeskedett a vérebek lakában anélkül, hogy kárt okozott volna akár egyetlen kutyában Is. Legemlékezetesebb Nagy Endre kislányának a kalandja maradt. De erre nem szívesen emlékezik az apa. — Gyere, apuka, mutatok valami érdekeset! Mutatott Is! Egy gyűrűbe csavarodott, megtermett mambát: a gyerek széles karimájű szalmakalapla a- latt talált magának délelőtti szundikálásra alkalmas pihenőhelyet. Elképzelhető, mennyire meghűlt az apában a vér ennyi „érdekesség" láttán. Sosem túloztam el a kígyómarásből származható halálos veszedelmet, de lebecsülni ..sem akartam. Számtalan útleírásban olvastam, hogy a szafárik felszereléséből nem hiányzott a kígyómérget semlegesítő szérum. Nos, a miénkből mindig. Mikor egyszer számon kértem, vendéglátóm kérdéssel felelt: — Mondd, szükség esetén meg tudnád mondani, milyen kígyó mart meg? Lehet, hogy Igen, lehet, hogy nem. De mégis jóleső érzés, ha kéznél van az a bizonyos életmentő szalmaszál, amelybe a fuldokló is szívesen kapaszkodik. Kissé messze kalandoztam a kígyók világába. Ideje lesz kilábalni belőle, mielőtt bele nem gabalyodok teljesen a kérdés érdekes, de nagyon sűrű hínárjába. Pedig volna még miről beszélni, mert az említett kettőn kívül sok másfajta kígyó, is él a Merun. Még óriás is. Az ám, a szlkla-pytbon! Persze ez sem terem meg minden bokorban, sőt a tekintélyes, hathét méteres állattal találkozni még ritkább szerencse, mint bármelyik mérges társával. Tudtommal a néhai Szunyoghy János óta nem is zsákmányolt py- thont senki, pedig sokan szerettek volna. Déltájt kerültünk vissza a nanyuki útra. Az üt mentén, halványszürke törzsű nazeszeve fákon elégedetten rrorro-zó, kedvenc csemegéjüket fogyasztó gerezamajmokat láttunk. Az úton pedig felmálházott szamaraikat maguk előtt terelő, felénk közeledő feketéket. Kísérőim beszédbe elegyedtek a vándorokkal, és gyakori „tembo“-zás közepette elefánt után érdeklődtek. Az egyik kérdezett jártas az elefántdolgokban, mert habozás nélkül mutatott abba az Irányba, a- hornnan éppen az egész délelőtti eredménytelenség után eljtöttünk. — Oda, komácskám, még a te kedvedért sem megyünk vissza! Ezt gondoltam, de Mando sem mondhatott mást, mert a homloka előtt kezdett legyezni, azzal a bizonyos nemzetközi jellel fejezve ki az elefánt tartózkodási helyét illető kételyeit. Nem bizony, nem mentünk oda. Órák hosszat máshová sem, mert hirtelen — mintha dézsából öntötték volna — megeredt az eső. Ezen nem volt semmi csodálkoznivaló, mert a rövid esős évszak derekánál tartottunk. Ilyenkor, október végétől december közepéig Kelet-Afríkában átlagban nyolc-kllenc nagyobb esőre lehet számítani. A Merun majdnem a duplájára. Délután kettőkor, amilyen gyorsan elkezdte, olyan g/orsan el Is állt az eső. Pár perccel később Ismét ragyogott az ég. Csodálatosak az afrikai természetnek ezek a metamorfózisai! Egy darabig még terepjárónkon a nanyuki úton jártunk céltalanul, de hamarosan ezt Is eltorlaszolta előttünk egy tetejére állott, gazdátlanul hagyott személygépkocsi. Az erősen megrongált autó személyzetének sorsát nem Ismertük meg. Másnapra a roncsot elszállították. Lám, az őserdő földútjain Is teljesen otthonosan, a megszokott hazai közúti képeket látva érezheti magát az ember. Még mondja valaki, ho-gy Afrika elmaradott! Gyalog cserkeltünk tovább. Mandót valószínűleg nem hagyta nyugodni a szamárhajcsár Információja, mert akaratlanul Is egyre közelebb jártunk a délelőtt bebarangolt területekhez. Mando egyébként még reggel nyomatékosan kijelentette, hogy mér teljesen megunta a barangolást és az „apróvadászatot“. Egy-két nap még elkísér, de csakis elefánt és bivaly lehet a cél. Ami a célt illeti, nézetazonosságunk tökéletes. Különbség csak abban mutatkozik, hogy én még egyáltalán nem untam meg a barangolást, ínyemre van a hegymászás, erdőjárás, és elégedett is vagyok, bár nem fájt kevésbé a lábam, mint előző nap. Hogyisne lennék elégedett, mikor otthont mindennapos vadászataim korántsem járnak ilyen trőfeahozammal, mint ezek az afrikaiak. A java meg még hátra van! A java, az elefánt, még várat magára, bár már nem sokáig. Egy teljes órai csöpögés erdőkűszás — semmi esetre sem járás — után akadtunk friss nyö-má- ra. , Kamao — akár egy véreb — mindjárt ráállt. Ha lett volna, csak úgy feszült volna a póráza, amint lépteit a szinte járhatatlan dzsungelban az elefánt után szaporázta. Szükség Is volt a szaporázásra, hiszen sötétedésig csupán három órányi idő állt rendelkezésünkre, ami végtelenül sok valamilyen unalmas előadást hallgatni, rendkívül rövid azonban magányos elefántbikát hajszolni. A laza erdei talajba nyomott elefántláb-pecséteket könnyű volt követni, de mihelyt sziklássá vált a talaj, gyakran szem elől tévesztettem az egyébként dé- zsányi nyomokat. Hinni sem mertem volna, hogy a ruganyos talpú, hat tonnás őriás helyenként annyi nyomot sem hagy hátra, mint egy mezítlábas gyerek. A nyomokkal együtt annak reményét Is egyre Inkább veszít! láttam, hogy még ezen. a napon utolérjük a menekülőt. Velem ellentétben Kamao teljesen magabiztos, egy pillanatig sem tétovázik. Nem kontár a nyomkövetésben, teljes biztonsággal követi a csapást. Első fé-lőra-i Igyekezetünk „jutalma“ egy jókora kupac elefánttrágya. Mindkét kísérőm szinte ráveti magát, és egymásban sem bízva, mintegy vezényszóra bökik bele ujjúkat. — Meleg! Felvillanyoz a szócska, egysezr-iben melegem lett, bár a páradús, vihar utáni őserdőben eddig sem panaszkodhattam hidegre. Nemsokára elkezdődik a tánc. Első leletünket a többi követi. Nemcsak teljesen friss hullaték, amelyet még a mindenre ráakadó hangyák sem érkeztek ellepni, hanem a letarolt fák, törött ágak, frissen tépett lomb Is mind arról tanúskodik, hogy a követett bika gyanútlanul legelészve halad előttünk. Reccsenés fagyasztja meg mozdulatunkat. A letört ág jajszava egészen közelről hallatszik. Bár már régen tudjuk, hogy az űzőbe vett elefánt szokása szerint széllel szemben halad, vagyis a legfinomabb érzékszervével, a szaglásával sem vehetett észre bennünket, nem árt ilyen veszedelmes közelségében néha ellenőrizni a széljárást. Kamao port hint a magasból, Mando öngyújtóját csiholja lángra. Nyugodtak lehetünk, mert mindkét próba kifogástalan e- redménnyel zárul. Közben a vastag bőrű kivált az őserdőből, a bozótba vezet további útja. Itt lényegesen kényelmetlenebb a követése. Az előttünk, mögöttünk, felettünk összezáruló lombozatban alig látunk messzebb öt méternél. Nem lenne valami kellemes, ha éppen ezen a helyen elégelné meg az állatgóllát a sarkára ’e- belést. Pedig megelégelheti. Bármelyik pillanatban. Ezek az őserdei elefántok éppen mérges természetükről, ingerlékenységükről, gyors haragra gerjedésükröl híresek. Míg egy jóindulatú szavanna.lakő elefánt inkább elillan az ember első észlelésére, ezek a mord hegyilakök mindjárt kiszámíthatatlanul bőszek,- azonnali támadásra készek. Ennek ellenére egyáltalán nem gondolok arra, hogy veszélyes dolgot művelünk. Eszem ágában sincs félni. Amit érzek, az a vadászláz heve. Ezenfelül semmi mást. Nem is érezhetők, mert aligha van érzés, amely felül tudná múlni az elefántot űző vadász szenvedélyét! Pedig volna miért félni. Egyetlen állat sem tud az embernek olyan rettenetes ellenfelévé válni, mint a felbőszült elefánt. Gyakran nagy területek összes lakosságát képes rémületben tartani egy-egy gyilkos, minden ok és provokáció nélkül támadó, mindent lerohanó „ámokfutó“ ormányos. Az ámokfutásban különösen az Indiai elefánt jeleskedik, annak ellenére, hogy jóval kisebb s általában kevésbé mogorva és bizalmatlan, mint hatalmasabb afrikai testvére. Mégis a pusztításban az Indiai elefántot illeti meg a szomorú elsőség. De talán csak azért, mert India jóval sűrűbben lakott, mint Afrika elefántos területet, és így ezeknek kevesebb alkalmuk van a pusztításra. Hogy mire képesek a felbőszült, nekldühődött ál- laíórlások, egyetlen példával szemléltetem. Ez év nyarán az Indiai Csandka térségében legalább huszonnégy embert öltek meg az „ámokfutó“ elefántok. Valóságos háborús időkre emlékeztető vándorlása ez a menekülteknek. Ojabb ágtördelést már percek 6ta nem hallottunk. Nyílván jóllakott az elefánt, vagy éppen nem talál fogára való csemegét. A ránk boruló csend mindenesetre nyugtalanító. Nem tudjuk, hányadán állunk. Hiányzik a hang után való tájékozódás biztonságot kölcsönző Iránytűje. Ennek ellenére nem ácsorgunk tétlenül. Lépésről lépésre nyomulunk előre a csapán. Kamao, akár egy fekete párduc, rugalmas és nesztelen. Tán olyan vérszomjas Is. Hiába, kiolthatatlaoul benne lobog az ősi vadászhév. Mi sem zajozunk. Lábunk alatt nem pattan el egyetlen ágacska sem. (Folytatjuk) A szerző Kamaóval az elejtett elefántnál ■ „Kincs": Verseit figyelmesen olvastunk mér csak azért Is, hogy pontosan má solta-e át Csokonai és Petőfi szerelmes verseit. Sajnos, még erre sem volt képes! Kerülje szerkesztőségünket! Ügy hisszük, aki ilyesmibe vetemedik, még arra sem érdemes, hoigy megvessük! ■ „Bogáncs“: Versei egyelőre kezdetlegesek, nyersek. Néhány példa talán: / Az atomok izzanak / benned is izzanak / de talán mindenkiben izzanak / jaj hova fussak a nyár efől / hogy az idő meg ne erőszakoljon f stb. Egy másik versének talán elegendő, ha csak a címét közöljük: Bánatos kacagás. Csak a tanulást tudjuk ajánlani. Sokszor leírtuk már, úgy iát szik, hiába, így hát újra megismételjük — a verset szeretni, érteni is ér annyit, mint rossz verseket fabrikálni. ■ „Novella“: Sajnos, nem á2l Csupán egy felszínes, sokszor megírt régi szirupos kaiendáriumi történe- tecske. A legfontosabbró! feledkezik meg tenne — a mondanivalóról, és az ábrázolásról. Enélkül pedig nincs, nem lehet 'irodalom! Szabadjon Gorkijjal tanácsolnunk valamit: ....... Mi az irodalom, a művészet feladata általában? Megalkotni színekben, szavakban hangokban, formákban azt, ami az emberben a legjobb, legszebb, legbecsületesebb, legnemesebb, fgy van? Az én feladatom pedig (az Író feladata — a szerit. megjegyzése } mindenekelőtt: felkelteni az emberben ezt az érzést, hogy büszke legyen önmagára, arrél be szélni neki, hogy ő a legjobb, legjelentősebb, legdrágább, legszentebb az élei ben, és rajta kívül nincsen semmi figyelemre méltó.“ ■ „Hideg van“: Verseivel egyelőre még nem tudunk mit kezdeni. Olvasmányélmények fölszínes lecsapódásai csupán, s így költészetnek még nagyon keveset érnek. Tanuljon! MINEK KELL EGY LÁNYNAK FOLYTON OLVASNI? Nagy érdeklődéssel olvasom az Írd meg te is a véleményed rovatban megjelenő problémákat, és a segíteni s- karő válaszokat. Én is ezúton kérek tanácsot abban, miként változtassak jelenlegi helyzetemen. Hogy mi aggaszt? Huszonegy éves lány vagyuk, és úgy érzem, hogy nehezen megyek már férjhez. Ne értsenek félre, nem érzem magamat öregnek, tudom, hogy van még bőven időm a házasságra. Ennek ellenére gyakran hiányzik egy megértő társ. Falun lakom, vendéglátóiparunk egyik üzemének vagyok a vezetője. Kiskorom éta bátortalan vagyok, ezért választottam olyan szakmát, ahol emberek között lehetek. Azt hittem, hogy Így talán sikerül kiküszöbölnöm ezt a hibámat. Nem tartozom a kimondottan csinos külsejű nők közé, de megtanultam, hogy nem eszerint kell értékelni az emberekéi. Tevékenykedem a SZISZ helyt szervezetében, a CSEMADOK-ban, és a pionírokkal is foglalkozom, örömet lelek a jél végzett munkában, de mégsem vagyok teljesen holdog. A szerelemben nincs szerencsém. Első udvarlőmmal három évvel ezelőtt Ismerkedtem meg. Őszinte fiú volt, ezért nagyra becsültem, Egyik komoly beszélgetésünk után azt mondta, hagy ó nem hozzám vaié, mert én jobb Hát érdemiek. S többé nem jött húzzam. Később találkoztam egy másik fiatalemberrel, ám ez az ismeretség sem volt hosszú életű, mert kinek kell olyan, aki nem esküszik templomban? (Ez volt a fiú szüleinek a véleménye). Nemrégen ismét csalódás ért. Az ok? Minek kell egy lánynak folyton olvasni, üjságokra költeni a pénzét? Kérdem én, baj az, ha tudom, ki Peron, ba érdekel, bogy ml történik körülöttem és a világban, ha nem úgy gondolkodom, mint az elődeim, ha tudom, mit írt Hemingway vagy Moravia? Nekem nincsenek nagy igényeim, szívesen kapálnék krumplit egy becsületes élettárs oldalán. De már kezdek kételkedni, hegy létezik-e olyan fiú, aki engem megértene. Vagy talán bennem a hiba? Szeretném, ha a kedves olvasék véleményt mondanának, mert úgy hiszem, helyzetem nem egyedülálló. Jelige: Ember küzd] és bízva bízzál} Válasz a VISSZATÉR HOZZÁM? című levélre Hidd el, nincs okod a szomorkodásra. A lány hidegsége bizonyára abbéi származik, hogy jött az életébe valaki más. Sokán járnak Így, sőt, még rosszabbat ts. Nem kell elkeseredned! Az lesz a legjobb, ha te Is keresel valaki mást. Ha erre képtelen vagy, mert úgy érzed, hogy számodra csak az elvesztett lány létezik, várj egy kicsit. Lehet, hogy a lány is meggondolja magát. Ha nem így történne, akkor jobb, hogy most szakítottalak, mert később se értenétek meg egymást. Válaszok a ZÖLD SZEMŰ SRÁC jeligére. Levélben kérdezd meg a katonát, hogy amikor otthon járt szabadságon, miért nem keresett tel, és miért kezdett ki más lánnyal. Írd meg neki őszintén, hogy amíg ő azzal a másik lánnyal levelezett, te megismerkedtél egy fiúval, és azt szereted. Kérdezd meg, hogy miért nem levelez továbbra Is azzal, akivel a szabadsága alatt összebarátkozott. Talán úgy gondolja, hogy ha lő nines, a szamár is jó? Leveled végén kérd meg, hogy többé ne zavarjon. Ha mégis írna, akkor a te nevedben írjon neki az udvar- léd, A másik teendőd: beszélj a jelenlegi ndyarlód szüleivel. Meglásd, néni fogják akadályozni a kapcsolatotokat. Ha mégis elleneznék, ne törődjetek velük. Majd belenyugszanak a dolgokba. J. K. Veiké Ofamy B. S. Padény Elhiszem, hogy nehéz helyzetbe került, de ne nevettesse ki magát azzal, hogy beszél a fiú szüleivel. Csak nem a- karja megkérni a fiú kezét? A fiú egyedül beszéljen a szüleivel. Ha igazán szereti magát, ki kell állnia magáért. Nem az első eset, hogy a szülők ellenzik két fiatal kapcsolatát. Ha igazán szeretik egymást, győzniük kell! A katonáról az a véleményem, hogy ne válaszoljon a levelére. Valűjában nem ismerik egymást. Ügy látszik, hogy a fiü csak szórakozni akart magával. Jelige: Egy barna kislány
