Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-10-09 / 41. szám

4 új ifjúság----------------------------------------------­ges, kütelességtudóan a hó­na alá nyalábolta a kedves vendéget és kicipelte a kony­hába, hogy mosdatással ismét visszatérítse az élők sorába. A kedves vendég, amikor kez­dett agyában szertefoszlani a rózsaszínű köd, megpróbált érdeklődni az események ef­fajta alakulásának az oka iránt, de a pincér sürgősen eltanácsolta ettől a kíváncsi­ságtól, mert esetleg ismét ta­lálkozhat, most a változatosság kedvéért a konyha kőpadoza­tával. Sajnos, az éjszaka fénypont­ját nem láthattuk. Ezt ugyanis záróra után, a közönség kizárásával, úgymond „pro domo“, a saját szórako­zására szervezte az üdülő sze­mélyzete. Mivel az események lefolyását csak másodkézből tudom és Így nincs biztosítva a tökéletes hitelesség, inkább csak a csatamezőn felejtett, reggel szemvételezhető „kel­lékeket“ sorolom fel: egy eny­hén deformált zenegép, né­hány kitört ablak, némi vér­tócsa, egy pincér foglalkozású új páciens a járási kórházban és egy kisírt szemű főnöknő. A „kellékek“ megszemlélése után, a két hidrogénezett ha­jasbabát már nem vettük ész­re, gondolván, ezek a leltár­hoz tartoznak, végighallgattuk az éjszakai dűlás után lábon maradt (pontosabban: lábon alig álló) két pincér bájcse­vegését. Ez főleg nyelvtudo­mányi szempontból volt érde­kes. Milyen ügyesen párosí­tották az emberi faj és né­hány kedves háziállatfajta fennmaradásához szükséges a- natómiai tartozékok elnevezé­sét és műveletet a fel- és le­menő rokonság válogatott sze­mélyiségek neveivel! A reggelihez felszolgált evő­eszközön ott ékeskedtek a vacsora maradványai, de e- szembe jutott a pincér előző esti perfekt jobbegyenese, és így eltekintettem a reklamá­lástól. Hát, kérem, szükségünk van nekünk álbetyárokra? A beavatottak szerint mindez nem újság az Álba Regiában, így megvan a remény, hogy a vendégek még soká élvez­hetik a látványosságokat. Hacsak... Hacsak az öklöző pincér egyszer, pusztán véletlenség- ből, tévedésből átutazó ven­dégnek nem nézi' valamelyik felettesét... De ne ringassuk magunkat ilyen reményekben! • A filozófia szerint nincse­nek véletlenek. Horváth Rezső urópa legnagyobb folyamíhajó-gyárá- ban járunk. Az ü- zemcsamokokban fülsiketítő zaj, csö­römpölés, Ebben az éuben egyszerre három, tel­jesen új hajótípus gyártását kezdték meg a komáméi fkomáromi) Steiner Gábor Hajógyárban. Sok fiatal dolgozik itt, és örvendetes, hogy mintegy 80 százalékuk tevékenyke­dik a SZISZ-ben. Az Ifjúsá­gi szervezet tagjai az üzem­részlegek, üzemegységek szerint dolgoznak, és szo­cialista versenyben állnak egymásai. Olyan alapszervezetbe lá­togattunk tehát el, amely arról nevezetes, hogy az év folyamán több jelentős ak­ciót indított az üzemben. „Szervezetünk tagsága három, egymástól független munkaszakasz fiataljaiból tevődik össze —■ mondja Gabriel Kollárik mérnök, az alapszervezet elnöke. — Ezt a megosztottságot figyelem­be kellett vennünk akkor is, amikor munkatervünket ősz- szeállítottuik. Vállalatunk ebben az évben ünnepelte megalakulásának 75. évfor­dulóját, hazánk pedig a feb­ruári győzelem 25. évfordu­lóját. „75+25=100“ címmel felhívással fordultunk a vál­lalat fiataljaihoz, hogy az Hajógyári fiatalok évforduló tiszteletére vala­mennyi alapszervezet 100 társadalmi munkaórát dol­gozzon le a vállalatnak. A vártnál nagyobb sikere volt felhívásunknak. Közel 1500 munkaórát könyvelhettünk el. Áprilisban felvetődött az öt­let: jó lenne kapcsolatot teremteni a szovjet hadse­reg középső csoportjával. A vezetőség képviselői felke­resték a szovjet elvtársakat, a szovjet hadsereg tisztika­rának egy csoportja pedig néhány nappal később ellá­togatott a hajógyári fiata­lokhoz, és átadták a szovjet hadsereg középső csoport­jának az üdvözletét és a kellemes hírt, hogy szíve­sen lesznek a fiataljaink barátai. Hogy milyen úton halad ez a kapcsolat? A hajógyá­ri fiatalok baráti összejö­vetelen elbeszélgettek a szovjet komszomolistákkal, megmutatták nekik azokat az úszómüveket, amelyeket vállalatuk a Szovjetuniónak gyárt. Visszonzásul a hajó­gyáriak meglátogatták a szovjet katonákat. Hamaro­san kiderült, hogy mennyi­re megértik egymást a fia­talok. Az egyik szovjet fia­tal Jeut usen ko -verset sza­valt. Ludmila Spanurová is­merte a verset és ö elsza­valta szlovákul, így tartal­mas kis kultúrműsort rög­tönöztek. Legközelebbi közös pro­gramként tervezik, hogy ok­tóberben Bratislavába ' láto­gatnak, megkoszorúzzák a Slavínt, megtekintik a V. I. Lenin Múzeumot, utána sé­tahajózáson is részt vesz­nek. A CSSZBSZ KB a szovjet köztársaságok számára al­bumot készít azokról a szlo­vákiai üzemekről, ahol a Szovjetunió vállalataival kö­zelebbi kapcsolatok alakul­tak ki. Ebben az albumban külön oldalon szerepel majd a hajógyár 1-es számú ifjú­sági alapszervezete és a komszomolisták kapcsolata. Ez pedig már a legfelsőbb szervek elismerése... Fiataljaink közös rendez­vényeken, társadalmi mun­kában vesznek részt a kom- szomollstókkal. Az egység politikai parancsnokától megtudtuk, hogy a szovjet hadsereg középső csoportjá­ban azt mondták kapcsola­tunkról, hogy az mindenben ziség hagyományait. És mi követi a proletár nemzetkö- nagyon büszkék vagyunk erre." MOROVICS LAJOjS ÜDÜLÉS LÁTVÁNYOSSÁGOKKAL apátom mesélt nekem B egy magyarországi idegenforgalmi látvá­nyosságról: áilbetyáiTOk „rohanják“ meg az idegen turisták autó­buszát, megkötözik a megszep­pent külföldieket és a közeli csárdához „cipelik“ őket, ahol azután minden tisztázódik. For­tyogó bográcsgulyás, tüzes bo­rocska és fülbemászó zene mel­lett megmagyarázzák a tisztelt külföldi vendégnek, íme ilyen volt a múlt romantikája. őszintén szólva, egy kicsit nehezteltem a ml idegenforgal­munk szakembereire. Hiszen, ami az idegenforgalmat illeti, nálunk is elég nagy, de én még itt nem láttam sem álbe- tyárt, sem ehhez hasonló ide­genforgalmi attrakciót. Ám utó­lag bocsánatot kell kérnem. Van bizony nálunk is attrak­ció! Ha nem is éppen álbetyá- rok. Nemrégiben kis társasággal betévedtem az Alba Regia név­vel dicsekvő Kis-Duna-parti ü- dülőbe. Érkezéskor „kedves“ látvány fogadott Az egyik asztalnál vagy fél tucat, jóval a húszon innen levő, hosszú, hidrogén­nel preparált hajú legényíke rumivóversenyt rendezett. Köz­ben felszabadultan (és hango­san) a rumos versenyhez illő virágnyelven szórakoztak. Ér­kezésünk megzavarhatta ver­sengésüket. Ezt abből állapí­tottuk meg, hogy megszaíkítcrt- ták istennek tetsző cselekede­tüket, és néhány keresetlen megjegyzést röppentettek a címünkre. Ezekből, többek kö­zött, megtudhattuk, hogy tár­saságunk nőtagjai szerelmi ger- jedelmekat ébresztettek az if­jak nemes lelkében. Mivel a- zonban lányaink semmi hajlan­dóságot nem mutattak az ifjúk szerelmi ingereinek csillapítá­sára, és a társaság férfi tagjai sem kívántak lovagok szerepé­ben fellépni egy csinos kis bu­nyó erejéig, a fiatalok rövide­sen elvesztették irántunk táp­lált érdeklődésüket, és napi- illetve rumrendre tértek. Egy pillanatig felvillant az agyam­ban, hogy eszmecserét kezdek a pincérrel a 'kulturált szóra­kozásról, arról, hogy törvény- ellenes íiatalkorúaknak és It­tasoknak szeszesitalt felszol­gálni, de nem tettem. Mint ké­sőbb kitűnik, nagy szerencsém­re. Elfogyasztottuk a fasírozott- nak kikiáltott menüt. A pincér, az üres tányérokat takarítva az asztalról, ügyes mozdulattal átdobta rágógumiját szája jobb oldaláról a bal csücskébe és szívet melengető mosollyal odaszólt az egyik lányunkhoz: — Mögötted? Ha tun-nád, mi mindön vöt benne! A huszonhárom éves lány úgy meglepődött a családias „pertun“, hogy elfelejtett fel­háborodni a gyártási tityk ilyen szemérmetlen élárulásán. Ami­kor afelől érdeklődött, vajon mióta vannak tegező viszony­ban, mert tudtával még soha sem találkoztak, a pincér szá­ja még szélesebb mosolyra hú­zódott ős hozzátette: — Amiúta láttok — majd ha­miskásan kacsintva ellibegett az üres tányérokkal. Hát nem vendéget csalogató ez a családias légkör, meg a ház ételkülönlegessége recept­jének ilyen őszinte ismerte­tése? A látványosságsorozat az ü- düilőben lakó vendégek tisztál­kodására és egyéb emberi szük­ségletek elvégzésére kijelölt helyen folytatódott. (Még sze­rencse, hogy az „intézmény“ feliratai nem koptak le egé­szen, mert külső és belső szem­revételezés alapján nehezen tudnák megállapítani a ..jámbor turisták, mi ennek a fontos berendezésnek a küldetése.) Az történt ugyanis, hogy a rumos verseny egyik hőse gyengébb­nek bizonyult a szesznél és ki­dőlt, ugyan nem Vácnál, de sírva. Barátai becsületére le­gyen írva, nem hagyták cser­ben a sörből kibukott , társukat, hanem közös erővel elszállítot­ták a fent említett „intézmény­be“, ahol a vízcsap segítségé­vel próbálták öt Ismét csata­rendbe állítani. Közben az áléit lélek felmondta ellenőrző sze­repét bizonyos fiziológiai fo­lyamat fölött. így a barátok kénytelenek voltak a vízcsap és egyik másik berendezés kö­zött ingázni a szerencsétlen harcossal. A dolog még bonyo­lódott, mert többrendbeli fizio­lógiai folyamat csúszott ki a tudatos ellenőrzés alól. Ezért állandóan más és más . test­irányból kellett megközelíteni azt a bizonyos berendezést. A legjobb -akarat ellenére sem si­került eltalálni mindig a he­lyes irányt. Mindezt természe­tesen, a barátok megfelelő hangvételű kommentárja kísér­te. A jelenet értékét emelte az a tény, hogy az „intézmény“ női szakaszát csak egy papír­fal választja el a férfirészleg- től, és így az ott levő nőnemű vendégek, ha vizuálisan nem is, akusztikailag végigélvezhet­ték a jelenetet. Este, mint varázsütésre, meg­többszöröződött a rum-bon- vivánok kategóriájába tartozók száma. Szerény becslésem sze­rint több tucatot tett ki. Meg is lett az eredménye. Egy át­utazó vendég arra a meggon­dolatlan cselekedetre szánta el magát, hogy egy koronát do­bott a zenegépbe abban a bohó hiszemben, hogy most zenét hallgathat. Mennyire tévedett! Az egyik, hidrogénnal kezelt rumbajnok avatott mozdulattal kikapcsolta a zenegépet, és sa­ját zenei ízlésének megfelelő dalt tárcsázott ki. Az átutazó vendég, természetesen, meg­próbálta kideríteni koronája ily haszontalan elpocsékolásá- nak az okát, minekutána némi szóváltásra került sor közötte és a zenegép szakavatott keze­lője között. A dialógus pontos szövegét nem tudom reprodu­kálni, mert az egész Jelenetet a hajástársak röhögökórusánaik forttsszimójá festette alá. Már- már azt hittük, hogy tettleges- ségre kerül sor, amikor megje­lent az egyik pincér és elegán­san megoldotta, a problémát. Minden fölösleges vita nélkül, tisztelettudóan meghajolva, Cassius Claynek is dicséretére váló jobbegyenessel a padlóra küldte — az átutazó vendéget. Az étterem tervezői nyilván nem számoltak a berendezés ilyennemű. kihasználásával, és filc helyett kővel látták el a helyiség padlózatát. Ezért a kedves vendég és a pádimen- tum találkozója meglehetősen kemény volt. A pincér, látván, hogy a ráolvasás már felesle­így is jelentős veszteséget okoztak az angoloknak, összeg sen negyvenegy bombázót lőttek le. Persze a németeket is érte kár. Kétszáz vadászgép repkedett Berlin légteré­ben. harcolva a nyolc Mosquito ellen, ezekből csak egyet sikerűit lelőniük. A légvédelmi tüzérség több mint tizen­egyezer gránátot lőtt ki. Ami a leglényegesebb, Peenemün­de nagy része romokban hevert. Ez persze már, sajnos, nem akadályozhatta meg a német kutatóknak befejezni munkájukat. A V-l és V-2 titkos fegyverek kutatása ugyanis már majdnem befejeződött. A hátralevő munkát a félig romba döntött Peenemündében is elvégeztiették. A német hadvezetőség számolt azzal, hogy az angolok még visszajönnek Peenemünde fölé. Ezért elhatározták, azt a látszatot keltik, mintha a kutatóintézet a bombá­záskor annyira megsérült, hogy itt már nem folyik semmilyen munka. Nem takarták be a bnmhakrátereket. A vasúti és úthálózatot csak annyira javították meg, amennyire okvetlen szüksége volt az intézetnek. A leégett házakat meghagyták romnak. Látványosan, hogy a felde­rítő repülőgépek észrevegyék a munkások és családjuk evakuálását. Néhány fontos csarnokot felújítottak, tete­jüket azonban égett gerendákkal álcázták, úgyhogy fentiöl szintén tönkrement épületeknek tűntek. És a kntatócsoport folytatta munkáját. Szeptember elején Wernher von Braun jelentette # német hadsereg főparancsnokságának, hogy a rakéta ku­tatása lényegében befejeződött és kész a bevetésre. Mivel a bombázáskor súlyosan megrongálódtak a bonyolult elek­tronikus kapcsolószekrények, csak december elsejére lesz harcképes az első rakétaüteg. A kérdés tehát már nem a kutatás, hanem a rakéták tömeggyártása lett. Persze ezzel már a kutatások befeje­zése előtt is foglalkozott a német hadvezetés. Amikor von Braun a jelentést tette, már lényegében készen állt a Köz­ponti Müvek fedőnevet viselő gyár. A közép-németországi Harz-hegységben, nem messze Nordhausen városkától fekszik a Kolinstein nevű hegy. Még a háború előtt egy vegyi üzem alagutakat vájt a hegybe. Veszélyes vegyszereket raktároztak itt. Ezeket az alagutakat bővítették, és ide költözött a Központi Müvek. Áz alapját két párhuzamos, majdnem hárum kilométer hosszú alagút képezte. A két fő alagutat negyvonhat ke- resztalagút kapcsolta össze. Ez a bonyolult föld alatti' rendszer raktár, gyár és lakótelep volt egyszerre. Tizen­hatezer kényszermunkást összpontosítottak ide a németek Európa megszállt területeiről és a koncentrációs táborok­ból. Ezek az újkori rabszolgák itt laktak, itt dolgoztak. Az üzemet csak a német munkások és az SS-felügyelők hagyhatták el. A rabok nagy része csak holtan került ki a föld alól. Megkezdődhetett tehát a rakéták tömeggyártása. Közben a német hadsereg műszaki egységei elkezdték | a kilövő támaszpontok építését. Tekintettel a rakéták vi­szonylag rövid hatósugarára, kénytelenek voltak a támasz­pontokat Észak—Franciaországban, a La Manche-csatorna partjánál építeni. Az első rakétakilovn támaszpontot Watten közelében létesítették egy régi kőbányában. Az angol légierő telde- í rí tői azonban hamarosan felfedezték, és bár nem voltak pontos értesüléseik, tnire szolgálnak majd ezek a beton­épületek, még mielőtt a támaszpont elkészült volna, az angol bombázók megsemmisítették. Ezután a németek egy új építési módszert fejlesztettek | ki. Wizernes közelében kezdték építeni a második támasz- ! pontot. Az új építési módszer abból állt, hegy először egy I hatalmas bombabiztos betonlapot készítettek, és csak ezu­tán. a betonlap alatt mélyítették ki a támaszpont föld alatti részeit. A betonlap megvédte az esetleges bomba- támadástól az alatta levő térséget, ugyanakkor a légi felderítés sem tudta lefényképezni a támaszpontot. Az egész berendezés a föld, illetve beton alá került, csak az a kis állvány, melyről a rakéta startolt, volt látható. Közben persze a további kutató munkák sein szünetel­tek az angolok által „kikapcsoltnak“ hitt Peenemündében. Az új fegyverek gyártása során még mindig találtak fogyatékosságokat. A rákéták megbízhatósága viszonylag kicsi volt, amellett kutatták a rakéták további katonai fel­használásának a módját is. 1943. június 13-án valamivel 16 óra után kilőtték Peene­mündében a 4 089-és sorszámú rakétát. A kísérlettel egy önvezérlő rádiőberendezés működését ellenőrizték. A kí­sérlet a „Wasserfall“ fedőnevet kapta, és egy légvédelmi rakéta kifejlesztését tűzte céljául. A start sikerült, de néhány másodperc után a távvezér­lés felmondta a szolgálatot. A földi személyzetnek min­den igyekezete, hogy ismét ellenőrzése alá fogja a raké­tát. predménytelen maradt. A rakéta északi irányba for­dult és eltűnt az elképedt kutatók szeme elől. öt perccel később lezuhant Svédország délnyugati részére. A szem­tanúk szerint néhány ezer méterre a föld felett felrobbant. A légnyomás a földre terített néhány dolgozó parasztot, majd a rakéta maradványai egy újabb hatalmas rnbnanás- sal egy búzaföldre zuhantak. A becsapódás helyén ötmé­tere« kráter keletkezett, körülötte a földet alkatrészek, repeszdarabok, elektronikus áramkörök halmaza borítot­ta. Fél óra múlva a svéd csendőrség lezárta a területet. A környező utakra akadályokat építettek. Az emberek azt hitték, hogy német repülőgép zuhant le. Ezt a bírt erősítette az is, hogy rövidesen megjelent egy hullaszállí­tó autó, és a személyzete engedélyt kért a halott pilóta elszállítására. A csendőrség azonban nem engedte őket át az akadályokon. Háború után tudódott csak ki, hogy a halottaskocsi személyzete a német kémszolgálat embe­reiből tevődött össze. Az Abwehr ilyen gyorsan mozgósí­totta őket a roncsok eltüntetésére. A rakéta maradványait a svéd hadsereg repülőtisztjei gondosan összegyűjtötték és fegyveres katonai kíséretben Stockholmba szállították. C

Next

/
Thumbnails
Contents