Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-10-09 / 41. szám

4 új ifjúság----------------------------------------------ges, kütelességtudóan a hóna alá nyalábolta a kedves vendéget és kicipelte a konyhába, hogy mosdatással ismét visszatérítse az élők sorába. A kedves vendég, amikor kezdett agyában szertefoszlani a rózsaszínű köd, megpróbált érdeklődni az események effajta alakulásának az oka iránt, de a pincér sürgősen eltanácsolta ettől a kíváncsiságtól, mert esetleg ismét találkozhat, most a változatosság kedvéért a konyha kőpadozatával.

Sajnos, az éjszaka fénypontját nem láthattuk.

Ezt ugyanis záróra után, a közönség kizárásával, úgymond „pro domo“, a saját szórakozására szervezte az üdülő személyzete. Mivel az események lefolyását csak másodkézből tudom és Így nincs biztosítva a tökéletes hitelesség, inkább csak a csatamezőn felejtett, reggel szemvételezhető „kellékeket“ sorolom fel: egy enyhén deformált zenegép, néhány kitört ablak, némi vértócsa, egy pincér foglalkozású új páciens a járási kórházban és egy kisírt szemű főnöknő.

A „kellékek“ megszemlélése után, a két hidrogénezett hajasbabát már nem vettük észre, gondolván, ezek a leltárhoz tartoznak, végighallgattuk az éjszakai dűlás után lábon maradt (pontosabban: lábon alig álló) két pincér bájcsevegését. Ez főleg nyelvtudományi szempontból volt érdekes. Milyen ügyesen párosították az emberi faj és néhány kedves háziállatfajta fennmaradásához szükséges a- natómiai tartozékok elnevezését és műveletet a fel- és lemenő rokonság válogatott személyiségek neveivel!

A reggelihez felszolgált evőeszközön ott ékeskedtek a vacsora maradványai, de e- szembe jutott a pincér előző esti perfekt jobbegyenese, és így eltekintettem a reklamálástól.

Hát, kérem, szükségünk van nekünk álbetyárokra?

A beavatottak szerint mindez nem újság az Álba Regiában, így megvan a remény, hogy a vendégek még soká élvezhetik a látványosságokat. Hacsak...

Hacsak az öklöző pincér egyszer, pusztán véletlenség- ből, tévedésből átutazó vendégnek nem nézi' valamelyik felettesét...

De ne ringassuk magunkat ilyen reményekben! •

A filozófia szerint nincsenek véletlenek.

Horváth Rezső

urópa legnagyobb folyamíhajó-gyárá- ban járunk. Az ü- zemcsamokokban fülsiketítő zaj, csörömpölés, Ebben az éuben egyszerre három, teljesen új hajótípus gyártását kezdték meg a komáméi fkomáromi) Steiner Gábor Hajógyárban.

Sok fiatal dolgozik itt, és örvendetes, hogy mintegy 80 százalékuk tevékenykedik a SZISZ-ben. Az Ifjúsági szervezet tagjai az üzemrészlegek, üzemegységek szerint dolgoznak, és szocialista versenyben állnak egymásai.

Olyan alapszervezetbe látogattunk tehát el, amely arról nevezetes, hogy az év folyamán több jelentős akciót indított az üzemben.

„Szervezetünk tagsága három, egymástól független munkaszakasz fiataljaiból tevődik össze —■ mondja Gabriel Kollárik mérnök, az alapszervezet elnöke. — Ezt a megosztottságot figyelembe kellett vennünk akkor is, amikor munkatervünket ősz- szeállítottuik. Vállalatunk ebben az évben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját, hazánk pedig a februári győzelem 25. évfordulóját. „75+25=100“ címmel felhívással fordultunk a vállalat fiataljaihoz, hogy az

Hajógyári fiatalok

évforduló tiszteletére valamennyi alapszervezet 100 társadalmi munkaórát dolgozzon le a vállalatnak. A vártnál nagyobb sikere volt felhívásunknak. Közel 1500 munkaórát könyvelhettünk el.

Áprilisban felvetődött az ötlet: jó lenne kapcsolatot teremteni a szovjet hadsereg középső csoportjával. A vezetőség képviselői felkeresték a szovjet elvtársakat, a szovjet hadsereg tisztikarának egy csoportja pedig néhány nappal később ellátogatott a hajógyári fiatalokhoz, és átadták a szovjet hadsereg középső csoportjának az üdvözletét és a kellemes hírt, hogy szívesen lesznek a fiataljaink barátai.

Hogy milyen úton halad ez a kapcsolat? A hajógyári fiatalok baráti összejövetelen elbeszélgettek a

szovjet komszomolistákkal, megmutatták nekik azokat az úszómüveket, amelyeket vállalatuk a Szovjetuniónak gyárt. Visszonzásul a hajógyáriak meglátogatták a

szovjet katonákat. Hamarosan kiderült, hogy mennyire megértik egymást a fiatalok. Az egyik szovjet fiatal Jeut usen ko -verset szavalt. Ludmila Spanurová ismerte a verset és ö elszavalta szlovákul, így tartalmas kis kultúrműsort rögtönöztek.

Legközelebbi közös programként tervezik, hogy októberben Bratislavába ' látogatnak, megkoszorúzzák a Slavínt, megtekintik a V. I. Lenin Múzeumot, utána sétahajózáson is részt vesznek.

A CSSZBSZ KB a szovjet köztársaságok számára albumot készít azokról a szlovákiai üzemekről, ahol a Szovjetunió vállalataival közelebbi kapcsolatok alakultak ki. Ebben az albumban külön oldalon szerepel majd a hajógyár 1-es számú ifjúsági alapszervezete és a komszomolisták kapcsolata. Ez pedig már a legfelsőbb szervek elismerése...

Fiataljaink közös rendezvényeken, társadalmi munkában vesznek részt a kom- szomollstókkal. Az egység politikai parancsnokától megtudtuk, hogy a szovjet hadsereg középső csoportjában azt mondták kapcsolatunkról, hogy az mindenben ziség hagyományait. És mi követi a proletár nemzetkö- nagyon büszkék vagyunk erre."

MOROVICS LAJOjS

ÜDÜLÉS

LÁTVÁNYOSSÁGOKKAL

apátom mesélt nekem

B

egy magyarországi idegenforgalmi látványosságról: áilbetyáiTOk „rohanják“ meg az idegen turisták autóbuszát, megkötözik a megszeppent külföldieket és a közeli csárdához „cipelik“ őket, ahol azután minden tisztázódik. Fortyogó bográcsgulyás, tüzes borocska és fülbemászó zene mellett megmagyarázzák a tisztelt külföldi vendégnek, íme ilyen volt a múlt romantikája.

őszintén szólva, egy kicsit nehezteltem a ml idegenforgalmunk szakembereire. Hiszen, ami az idegenforgalmat illeti, nálunk is elég nagy, de én még itt nem láttam sem álbe- tyárt, sem ehhez hasonló idegenforgalmi attrakciót. Ám utólag bocsánatot kell kérnem.

Van bizony nálunk is attrakció! Ha nem is éppen álbetyá- rok.

Nemrégiben kis társasággal betévedtem az Alba Regia névvel dicsekvő Kis-Duna-parti ü- dülőbe.

Érkezéskor „kedves“ látvány fogadott Az egyik asztalnál vagy fél tucat, jóval a húszon innen levő, hosszú, hidrogénnel preparált hajú legényíke rumivóversenyt rendezett. Közben felszabadultan (és hangosan) a rumos versenyhez illő virágnyelven szórakoztak. Érkezésünk megzavarhatta versengésüket. Ezt abből állapítottuk meg, hogy megszaíkítcrt- ták istennek tetsző cselekedetüket, és néhány keresetlen megjegyzést röppentettek a címünkre. Ezekből, többek között, megtudhattuk, hogy társaságunk nőtagjai szerelmi ger- jedelmekat ébresztettek az ifjak nemes lelkében. Mivel a- zonban lányaink semmi hajlandóságot nem mutattak az ifjúk szerelmi ingereinek csillapítására, és a társaság férfi tagjai sem kívántak lovagok szerepében fellépni egy csinos kis bunyó erejéig, a fiatalok rövidesen elvesztették irántunk táplált érdeklődésüket, és napi- illetve rumrendre tértek. Egy pillanatig felvillant az agyamban, hogy eszmecserét kezdek a pincérrel a 'kulturált szórakozásról, arról, hogy törvény- ellenes íiatalkorúaknak és Ittasoknak szeszesitalt felszolgálni, de nem tettem. Mint később kitűnik, nagy szerencsémre.

Elfogyasztottuk a fasírozott- nak kikiáltott menüt. A pincér, az üres tányérokat takarítva az asztalról, ügyes mozdulattal átdobta rágógumiját szája jobb oldaláról a bal csücskébe és szívet melengető mosollyal odaszólt az egyik lányunkhoz:

— Mögötted? Ha tun-nád, mi mindön vöt benne!

A huszonhárom éves lány úgy meglepődött a családias „pertun“, hogy elfelejtett felháborodni a gyártási tityk ilyen szemérmetlen élárulásán. Amikor afelől érdeklődött, vajon mióta vannak tegező viszonyban, mert tudtával még soha sem találkoztak, a pincér szája még szélesebb mosolyra húzódott ős hozzátette:

— Amiúta láttok — majd hamiskásan kacsintva ellibegett az üres tányérokkal.

Hát nem vendéget csalogató ez a családias légkör, meg a ház ételkülönlegessége receptjének ilyen őszinte ismertetése?

A látványosságsorozat az ü- düilőben lakó vendégek tisztálkodására és egyéb emberi szükségletek elvégzésére kijelölt helyen folytatódott. (Még szerencse, hogy az „intézmény“ feliratai nem koptak le egészen, mert külső és belső szemrevételezés alapján nehezen tudnák megállapítani a ..jámbor turisták, mi ennek a fontos berendezésnek a küldetése.) Az történt ugyanis, hogy a rumos verseny egyik hőse gyengébbnek bizonyult a szesznél és kidőlt, ugyan nem Vácnál, de sírva. Barátai becsületére legyen írva, nem hagyták cserben a sörből kibukott , társukat, hanem közös erővel elszállították a fent említett „intézménybe“, ahol a vízcsap segítségével próbálták öt Ismét csatarendbe állítani. Közben az áléit lélek felmondta ellenőrző szerepét bizonyos fiziológiai folyamat fölött. így a barátok kénytelenek voltak a vízcsap és egyik másik berendezés között ingázni a szerencsétlen harcossal. A dolog még bonyolódott, mert többrendbeli fiziológiai folyamat csúszott ki a tudatos ellenőrzés alól. Ezért állandóan más és más . testirányból kellett megközelíteni azt a bizonyos berendezést. A

legjobb -akarat ellenére sem sikerült eltalálni mindig a helyes irányt. Mindezt természetesen, a barátok megfelelő hangvételű kommentárja kísérte. A jelenet értékét emelte az a tény, hogy az „intézmény“ női szakaszát csak egy papírfal választja el a férfirészleg- től, és így az ott levő nőnemű vendégek, ha vizuálisan nem is, akusztikailag végigélvezhették a jelenetet.

Este, mint varázsütésre, megtöbbszöröződött a rum-bon- vivánok kategóriájába tartozók száma. Szerény becslésem szerint több tucatot tett ki. Meg is lett az eredménye. Egy átutazó vendég arra a meggondolatlan cselekedetre szánta el magát, hogy egy koronát dobott a zenegépbe abban a bohó hiszemben, hogy most zenét hallgathat. Mennyire tévedett! Az egyik, hidrogénnal kezelt rumbajnok avatott mozdulattal kikapcsolta a zenegépet, és saját zenei ízlésének megfelelő dalt tárcsázott ki. Az átutazó vendég, természetesen, megpróbálta kideríteni koronája ily haszontalan elpocsékolásá- nak az okát, minekutána némi szóváltásra került sor közötte és a zenegép szakavatott kezelője között. A dialógus pontos szövegét nem tudom reprodukálni, mert az egész Jelenetet a hajástársak röhögökórusánaik forttsszimójá festette alá. Már- már azt hittük, hogy tettleges- ségre kerül sor, amikor megjelent az egyik pincér és elegánsan megoldotta, a problémát. Minden fölösleges vita nélkül, tisztelettudóan meghajolva, Cassius Claynek is dicséretére váló jobbegyenessel a padlóra küldte — az átutazó vendéget. Az étterem tervezői nyilván nem számoltak a berendezés ilyennemű. kihasználásával, és filc helyett kővel látták el a helyiség padlózatát. Ezért a kedves vendég és a pádimen- tum találkozója meglehetősen kemény volt. A pincér, látván, hogy a ráolvasás már felesleígy is jelentős veszteséget okoztak az angoloknak, összeg sen negyvenegy bombázót lőttek le. Persze a németeket is érte kár. Kétszáz vadászgép repkedett Berlin légterében. harcolva a nyolc Mosquito ellen, ezekből csak egyet sikerűit lelőniük. A légvédelmi tüzérség több mint tizenegyezer gránátot lőtt ki. Ami a leglényegesebb, Peenemünde nagy része romokban hevert. Ez persze már, sajnos, nem akadályozhatta meg a német kutatóknak befejezni munkájukat. A V-l és V-2 titkos fegyverek kutatása ugyanis már majdnem befejeződött. A hátralevő munkát a félig romba döntött Peenemündében is elvégeztiették.

A német hadvezetőség számolt azzal, hogy az angolok még visszajönnek Peenemünde fölé. Ezért elhatározták, azt a látszatot keltik, mintha a kutatóintézet a bombázáskor annyira megsérült, hogy itt már nem folyik semmilyen munka. Nem takarták be a bnmhakrátereket. A vasúti és úthálózatot csak annyira javították meg, amennyire okvetlen szüksége volt az intézetnek. A leégett házakat meghagyták romnak. Látványosan, hogy a felderítő repülőgépek észrevegyék a munkások és családjuk evakuálását. Néhány fontos csarnokot felújítottak, tetejüket azonban égett gerendákkal álcázták, úgyhogy fentiöl szintén tönkrement épületeknek tűntek. És a kntatócsoport folytatta munkáját.

Szeptember elején Wernher von Braun jelentette # német hadsereg főparancsnokságának, hogy a rakéta kutatása lényegében befejeződött és kész a bevetésre. Mivel a bombázáskor súlyosan megrongálódtak a bonyolult elektronikus kapcsolószekrények, csak december elsejére lesz harcképes az első rakétaüteg.

A kérdés tehát már nem a kutatás, hanem a rakéták tömeggyártása lett. Persze ezzel már a kutatások befejezése előtt is foglalkozott a német hadvezetés. Amikor von Braun a jelentést tette, már lényegében készen állt a Központi Müvek fedőnevet viselő gyár.

A közép-németországi Harz-hegységben, nem messze Nordhausen városkától fekszik a Kolinstein nevű hegy. Még a háború előtt egy vegyi üzem alagutakat vájt a hegybe. Veszélyes vegyszereket raktároztak itt. Ezeket az alagutakat bővítették, és ide költözött a Központi Müvek. Áz alapját két párhuzamos, majdnem hárum kilométer hosszú alagút képezte. A két fő alagutat negyvonhat ke- resztalagút kapcsolta össze. Ez a bonyolult föld alatti' rendszer raktár, gyár és lakótelep volt egyszerre. Tizenhatezer kényszermunkást összpontosítottak ide a németek Európa megszállt területeiről és a koncentrációs táborokból. Ezek az újkori rabszolgák itt laktak, itt dolgoztak. Az üzemet csak a német munkások és az SS-felügyelők hagyhatták el. A rabok nagy része csak holtan került ki a föld alól.

Megkezdődhetett tehát a rakéták tömeggyártása.

Közben a német hadsereg műszaki egységei elkezdték | a kilövő támaszpontok építését. Tekintettel a rakéták viszonylag rövid hatósugarára, kénytelenek voltak a támaszpontokat Észak—Franciaországban, a La Manche-csatorna partjánál építeni.

Az első rakétakilovn támaszpontot Watten közelében létesítették egy régi kőbányában. Az angol légierő telde- í rí tői azonban hamarosan felfedezték, és bár nem voltak pontos értesüléseik, tnire szolgálnak majd ezek a betonépületek, még mielőtt a támaszpont elkészült volna, az angol bombázók megsemmisítették.

Ezután a németek egy új építési módszert fejlesztettek | ki. Wizernes közelében kezdték építeni a második támasz- ! pontot. Az új építési módszer abból állt, hegy először egy I hatalmas bombabiztos betonlapot készítettek, és csak ezután. a betonlap alatt mélyítették ki a támaszpont föld alatti részeit. A betonlap megvédte az esetleges bomba- támadástól az alatta levő térséget, ugyanakkor a légi felderítés sem tudta lefényképezni a támaszpontot. Az egész berendezés a föld, illetve beton alá került, csak az a kis állvány, melyről a rakéta startolt, volt látható.

Közben persze a további kutató munkák sein szüneteltek az angolok által „kikapcsoltnak“ hitt Peenemündében. Az új fegyverek gyártása során még mindig találtak fogyatékosságokat. A rákéták megbízhatósága viszonylag kicsi volt, amellett kutatták a rakéták további katonai felhasználásának a módját is.

1943. június 13-án valamivel 16 óra után kilőtték Peenemündében a 4 089-és sorszámú rakétát. A kísérlettel egy önvezérlő rádiőberendezés működését ellenőrizték. A kísérlet a „Wasserfall“ fedőnevet kapta, és egy légvédelmi rakéta kifejlesztését tűzte céljául.

A start sikerült, de néhány másodperc után a távvezérlés felmondta a szolgálatot. A földi személyzetnek minden igyekezete, hogy ismét ellenőrzése alá fogja a rakétát. predménytelen maradt. A rakéta északi irányba fordult és eltűnt az elképedt kutatók szeme elől. öt perccel később lezuhant Svédország délnyugati részére. A szemtanúk szerint néhány ezer méterre a föld felett felrobbant. A légnyomás a földre terített néhány dolgozó parasztot, majd a rakéta maradványai egy újabb hatalmas rnbnanás- sal egy búzaföldre zuhantak. A becsapódás helyén ötmétere« kráter keletkezett, körülötte a földet alkatrészek, repeszdarabok, elektronikus áramkörök halmaza borította.

Fél óra múlva a svéd csendőrség lezárta a területet. A környező utakra akadályokat építettek. Az emberek azt hitték, hogy német repülőgép zuhant le. Ezt a bírt erősítette az is, hogy rövidesen megjelent egy hullaszállító autó, és a személyzete engedélyt kért a halott pilóta elszállítására. A csendőrség azonban nem engedte őket át az akadályokon. Háború után tudódott csak ki, hogy a halottaskocsi személyzete a német kémszolgálat embereiből tevődött össze. Az Abwehr ilyen gyorsan mozgósította őket a roncsok eltüntetésére.

A rakéta maradványait a svéd hadsereg repülőtisztjei gondosan összegyűjtötték és fegyveres katonai kíséretben Stockholmba szállították.

C