Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-25 / 39. szám

#* • Irka-firka A komputer A komputert oly On óvato­san szállították az Intézet­be, ahogyan csak egy ele­fántot szokás szállítani. A komputer azonban még egy elefántnál Is többer ért. És többet ts tudott. Az Igazgatóság kälön he­lyiséget felölt a gép számá­ra. Két hónapig ts eltartott, amíg helyére rakták, hogy munkához láthasson és meg­könnyítse a kollektíva al­kotó tevékenységét. Minden­ki pánikba esett: ha a gép átveszi a munkáiukat, ak­kor ők állás után nézhet­nek. A könyvelésből átjöttek, hogy megnézzék a gépet. Kinyitották az ajtót, és szo­morú pillantást. vetettek a masinára. A komputer ts szomorúan nézett vissza rá­juk. Szomorú volt, mert még mindig nem működött. — Hát igen, ez már va­lamit — sóhajtotta kétsé­gek között őrlődve a fő­könyvelő. Az igazgató Is megnézte a gépet. Zavarban volt. Egy­részt 6 a főnök, s ezért ö fontosabb, mint a gép. Más­részt viszont, ki tudja, hogy tényleg fontosabb-e? Nem Ismerte ezeket a gépcsodá­kat. Az igazgató megtapogatta a perforáclós szalagot, és olyan hangon szólt a gép­hez, mintha egy öreg front­harcos barátjának mondaná: — Tehát együtt fogunk vezetniI A gép nem válaszolt. Még mindig nem működött. Az intézet dolgozóit vá­ratlanul érintette a hír: tel­jesítették a negyedévi ter­vet. Egészen elképesztő ese­mény volt ez, mivel utoljá­ra tizenhét évvel ezelőtt fordult elő Ilyesmi. Ebben már a komputer jótékony hatása mutatkozott meg. Pedig még mindig nem működött. A tisztviselők kevesebbet trécselíek a folyosón. Min­denki a szobájában ült. és a versenyre készült. A nagy versenye a géppel. Néhá­nyon azt állították: csak az első három, hónap lesz nehéz, a gép később akkll- matizálódni fog: alkalmaz­kodik az Intézet tisztvise­lőihez. A kővetkező negyedévben ötven százalékkal túltelje­sítették a tervet. A gép változatlanul nem működött. Programozókat és szerve­zőket vettek fel a géphez. Mindenki félt tőlük, mert más nyelven beszéltek. Kü­lönösen az algoritmus szóra voltak allergiásak, amely olyan Idegenül és furán hangzott, mint a bronto- szaurusz. A programozók órákig sakkoztak a gép csillogó testén. Mert a gép még min­dig nem működött, később kiderült: rosszul szerelték össze. Az igazat megvallva: kár volt összeszerelni. Elég lett volna, ha csak a kom­puter burkolatát küldik el. A siker akkor sem maradt volna el. Az Intézet fokozatosan az élenjárók közé emelkedett. Minden értekezleten megdi­csérték korszerűségét. A gépre beruházott pénz fél év alatt megtérült. Pedig még fél év múlva sem mű kődött... rága mater urblum — ez P a felirat olvasható a prá­gai főpályaudvaron. Ma­gyarul ez azt jelenti: Prága, a városok anyja. De ha figyelembe vesz- szük a latin nyelvtan szabályait, a „mater urbium“-ot fordíthatjuk „minden városok anyjáénak Is. Nem tudom, ki nevezte így elő­ször hazánk „száztornyú“ főváro­sát, de az elnevezés napjainkban Is találónak bizonyul. S mintha Prága sok-sok város-fia és -lánya mind haza, az édesanyához külde­né polgárait, Prága még most — ősz elején —• Is teli van külföldi turistákkal. A Károly-hídon mond­ta egy angol fiatalember: — Sokat csavarogtam már a vi­lágban. Ismerem Londont, bejár­tam Párizst, Rómát, voltam Nyu- gat-Eurőpá minden nagyobb váro­sában. De egyetlen város sem volt számomra annyira lebilincse­lő. mint Prága. Sajnos, már" hol­napután el kell Innen mennem, de azt hiszem, hogy még nagyon sokszor visszatérek. Most vagyok először Prágában, s máris belép­tem az „aranyváros“ szerelmesei­nek népes táborába. Az utcákon leginkább német szó hallatszik, de gyakran ütJ meg a fülünket lengyel, angol, magyar beszéd ts. Reggel kilenc­kor körülbelül ötszázan állunk az óvárosi téren, a távolt országok­ban is híres toronyóra, az OrloJ előtt. Megkondul a harang, kinyí­lik a két kis ablak. Félezer em­ber várja lélegzet-vtsszafojtva Prága csodáját: kilenc apostol vo­nul el szemünk előtt, miközben a halál harangja szól — az ed­dig mozdulatlan szobornak vélt csontváz karja! rángatják a ha­rangkötelet. Aztán — mintha mindezt álmodtuk volna — ismét csak az óramutatók futása jelzi a rohanó Időt. A tömeg szétoszlik. A teret elözönlik a galambok. Nem félnek egy kicsit sem: mint­ha tudnák, hogy ők a békét Jel­képezik, s hogy szeretik őket az emberek. Idős bácsik és nénik, pöttöm gyerekek jönnek klsebb- nagyobb táskákkal: kedvenceik­nek hozzák a reggelit. S a ma­darak régi Ismerősökként röpdö- slk őket körül. Petőfi szavat jut­nak eszembe: „k! a virágot szere­ti, rossz ember nem lehet“, de a „vtrág“-ot mindjárt a „galamb“ szóvá! helyettesítem. MATER URBIUM (MOLDVA-PARTI IMPRESSZIÓK) Miután végignéztem a reggeli idillt, elindulok arra, amerre a legtöbb turistát láttam menni. U- tam a Waldstejn-kerten át a Hradzslnra vezet. A hatalmas Waldstejn-paiota kertje szintén nem mondható néptelennek. Főleg egy Idős néniké vonja magára a figyelmemet, aki az unokáját sé­táltatja a festői környezetben. Ügy emelt magasra a fejét, mint­ha a palota és a kert a sok szo­borral mind az övé lenne. Hiszen igaza is vanl De tud-e valamit a gyönyörű műemlék történelméből? — ötlik fel bennem a kérdés, s rögtön meg Is kérdezem a néni- ivét. Bevallom, a válasz meglepett, s már-már az a gyanúm támadt, hogy álcázott idegenvezetővel ál­lok szemben: — A Waldstejn-palotát olasz mesterek építették 1624 és 1630 között Albrecht Waldstejn számá­. ra. Ez városunk első monumentá­lis barokk épülete. A szobrokat, amelyeket itt a kertben lát, egy holland művész készítette. — Talán azt is meg tudná mon­dani, ki volt Albrecht Waldstejn? — A harmincéves háború alatt II. Ferdínánd tábornoka volt. Ha fölmegy a yárra, okvetlenül néz­ze meg azt a két obellszket, ame­lyek Ferdínánd parancsára ké­szültek és szintén kapcsolatban vannak a harmincéves háború­val... vJ „Idegenvezetőm“ még folytatta volna, s talán meg Is sértődött, hogy nem hallgattam végig a rög­tönzött „kiselőadást“. De nyom­ban ki Is engesztelődön, hiszen megígértem neki, hogy megnézem az obeliszkeket, s még utánam kiabált a várra vezető legrövi­debb utat magyarázva. Útmutatá­sai alapján el Is jutottam a kirá­lyi palota egyik szárnyához, ame­lyet 1503 és 1510 között, Jagelló Lajos király uralkodása Idején é- pítettek Benedikt Rejt tervei sze­rint. A várnak ezen a részén volt az az iroda, amelynek az ablaká­nál 1818. május 23-án a protes­táns rendek képviselői kidobták jaroslav Bofltát és Vtlém Slava- tát, a király! helytartókat. A két barokk obellszk azokon a helye­ken áll, ahová a két helytartó zuhant: a második prágai defe- nesztráclóra emlékeztetnek. a- mely végzetessé vált a cseh nem­zet történelmében, mert a Habs­burgok elleni harcnak és a har­mincéves háborúnak Is a kezdetét jelentette. Bizony elfáradtam, míg végig­néztem a Hradzsln nevezetessé­geit. A vár alatti „A két Naphoz“ címzett kiskocsmában tartottam pihenőt. Az Itt ért első benyomás meglehetősen kellemetlen volt: pincérként ugyanis egy hosszú hajú fiatalember működött a kis­vendéglőben. A hozzá hasonló fia­talokat legtöbbször a „huligán“ szóval szokták jelölni. Kellemes meglepetés ért: Bratislava legelő­kelőbb vendéglőiben sem talál­koztam még udvariasabb felszol­gálóval, nem beszélve arről, hogy a huligánkülsejű fiatalember vil­lámgyorsan teljesítette a vendé­gek minden kérését. A negyed- osztályö helyen tisztaságtól csil­logtak az asztalok, s csodák cso­dájára egyetlen, légy sem szállt a poharamra, ami pedig Bratlslavá- ban az első osztályú vendéglők­ben Is nemegyszer megesett Nem ts csodálkoztam hát, hogy a szomszéd asztalnál holland turis­ták kóstolgatják világhírű sörün­ket, s hogy a „hideg“ angolok szokatlanul hangosak. A prágaiak méltón büszkék vá­rosukra, minden városok anyjára, s nekik ts részük van abban, hogy az idegenek jő! érzik magukat a tornyok árnyékában, s hogy ál- lendóan növekszik az „aranyvá­ros“ szerelmeseinek a száma. Varga Erzsébet MÉG EGYSZER A VAKÁCIÓRÓL Az Oj Ifjúságban egész gyáron át irtunk olvasóink vakációjáról, nyaralásról, sza­badságolásáról. A szép idő u- gyan még tart, de a vakáció már egy hónappal ezelőtt vé­get ért. Mindenki Igyekezett kihasználni a napfényt, a szép időt, diákjaink a két szabad hónapot. Mindnyájunknak vala­miképp élmény volt a nyári pihenés, üdülés. A Hadovcei /Gadóci) Mezőgazdasági Mű­szaki Középiskola harmadiko­sainak az eddigi legszebb él­ményük az idei nyárhoz fűző­dik. — Mi ts történt a nyáron? — kérdem a harmadikosok osztályfőnökét, Kiss Ferencet. — A nyár, az már szép volt. Azt ts hozzáteszem, hogy meg­érdemelten. A gyerekek két kezük munkájával keresték meg egy kéthetes csodaszép bulgá­riai üdülés árát, Megtudom, hogy az iskolá­ban ez már hagyomány. Amit a diákok év közben munkával megkeresnek, azt a vakációra költik. — Csak eleinte voltak ne­hézségek a szülőkkel. Nem tud­ták megérteni, hogy gyerekeik szombat-vasárnaponként ünnep­lő ruha helyett munkaruhát vettek magukra, és mentek a zöldségesbe. Amikor szervezni kezdtük az egészei, előlegez­tem diákjaimnak a bizalmat. Elmondhatom, hogy egyikük­ben sem csalódtam. A diákok közül hárman me­sélnek azokról a napokról, a- mikor a derekuk csak a ,haj­lott* helyzetet Ismerte, és sem­miképp sem akart kiegyene­sedni. De azokról a napokról is, amelyeket a tengerparton töltöttek. Tőth Éva — Mint diák, sohasem jutot­tam volna el a tengerpartra, hiszen a költségeket szüleim­nek kellett volna fedezniük. Majer Erzsébet: — Nemcsak a tengerpartot láttuk, hanem egész Bulgáriát. Most már összehasonlíthatom hazánkkal. Persze csak felüle­tesen, hiszen közelebbről csak a Napos-parttal Ismerkedtünk meg. — Tanultál valamit bolgá­rul? — Keveset. Sokáig tartott., míg megszoktuk az ö fejbólint- gatásuk fordított jelentését. Zsemlovlcs £va: — Sátoroztunk, és sokan kö­zülünk először, legjeljebb má­sodszor életükben. Az élmé­nyek lejegyzésére kevés lenne egy notesz ts. Tény, hogy a- merre csak jártunk, nyitva tartottuk a szemünk. Azt hiszem, a gadóci diákok kezdeményezése példaképnek ts beillik. Miért? Gyakoribb az az eset, amikor a szülő megfi­zeti csemetéje tengeri pancso­lását. A szóban forgó harma­dikosok két éven át szombat­vasárnapjukat áldozták a két­hetes üdülésért. Nem beszélve arról, hogy a pénzen kívül a diákok még valamit kaptak, a- mt pénzzel úgyszólván felmér­hetetlen: megtanulták szeretni, becsülni a munkát. Erre pedig az életben nagyobb szükségük lesz, mint a pénzre, Z. Hogy a hölgyek se féltsék vonalaikat Nemzetközi édesipart és sütőipart konferencia szín­helye volt a napokban Bra­tislava. A szocialista orszá­gok 92 képviselője és 52 hazai szakember tárgyalt az ipar időszerű kérdéseiről, a termékek minőségének Javí­tásáról, technológiai problé­mákról, a további együtt­működés lehetőségeiről. Az első konferenciát 1960- ban tartották Jugoszláviá­ban. Azóta gyökeresen meg­változtak az édesipari ter­mékek minőségével és ösz- szetételével szemben tá­masztott követelmények. Az orvostudomány elsősorban az édesipari és sütőipart ter­mékek magas cukortartal­mát kifogásolja, mert köz­tudomású, hogy ez ártal­mas az emberre nézve. Ezért világszerte folynak a kísér­letek az édesipari termékek cukortartalmának a csök­kentésére, esetleg a cukor­nak más megfelelő, kifo­gástalan anyaggal való he­lyettesítésére. Az NDK küldöttsége be­számolt arről, hogy már e- redményesen próbálkoznak a celínbázison (celluloid anyag) alapuló édesipari termékek előállításával. Saj­nos, az alapanyag egyelőre lényegesen drágább a cukor­nál. Fontos feladat vár az é- des- és sütőiparra a külön­féle diabetikus édesipari termékek és tartós sütemé­nyek előállításában. E ter­mékek előállítása is megle­hetősen drága. A konferen­cián összegyűlt szakembe­rek megbeszélésének ez Is egyik sarkalatos pontja volt, hogyan csökkenthet­nék a népegészségügyi szempontból Is fontos ter­mékek árát. A további kérdés a cso­magolás kérdése volt. Az e- gész édes- és sütőipar egy­re gyakrabban használja az ún. termoplasztikus csoma­golástechnikát. A termő- plasztikus csomagokba zárt termékek hosszabb tárolás­sal sem veszítenek a minő­ségükből, a romlás veszé­lye úgyszólván teljesen ki van zárva. Megoldatlan probléma még az édes- és sütőipari gépek gyártása, jelenleg csupán az NDK foglalkozik a gépek gyártásával. A cukorka- és csokoládégyárak, sütödék berendezéseit gyakran kapi­talista országokban vásárol­juk kemény valutáért. A to­kozott beruházás! költségek a termékek árát Is kedve­zőtlenül befolyásolják. A szorosabb együttműködéssel ez Is megoldható. Szlovákiában az egy főre eső fogyasztás édesipari termékekből 6,03 kilő, tar­tós süteményekből 4,30 ki­lő. Ez nem kevés. Amellett a fogyasztás évente 2—3 százalékkal nő. Meg szeren­cse, hogy az illetékesek mindenekelőtt az egészség­ügy! szempontokat tartják szem előtt. Az utóbbi idő­ben számos olyan termék került forgalomba, amelye­ket a nők Is bátran fo­gyaszthatják annak a veszé­lye nélkül, hogy félteniük kellene vonalaikat. Sőt, é- des- és sütőiparunk továb­bi kifogástalan termékek forgalmazását helyezi kilá­tásba. P. t. FIÚK és LÁNYOK! Az IFJÜ SZÍVEK MAGYAR DAL- ÉS TÁNC- EGYÜTTES, a Kiváló Munkáért kitüntetés vi­selője FELVÉTELI MEGBESZÉLÉSRE hiv benneteket ének-, tánc- és zenekarába. A megbeszélés 1973. október 3-4-én, vala­mint 18-án 18.00-toi 21.00 óráig lesz Bratis- lavában (Május 1. tér 28.) az együttes gya­korlóhelyiségében. Részletes felvilágosítást az együttes irodájá­ban kaphattók: Bratislava, Mostová 8. szám, telefon 304-22, 304-23.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents