Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-18 / 38. szám

8 új ifjúság-----------­régáből Zürichbe repülni csak amolyant P légi kirándulás. Felszállsz, alig érkezel sebtiben bekebelezni a Swissair vacso­ráját, és már ereszkedik is a géped le­felé. Még a szádat sem érkezel megto­rolni, már zökken is alattad a kloteni beton. Unott képű grenzpolizei üti a pecsétet az út­levelembe, még ünottabb képű vámtisztviselő int, hogy menjek a fenébe, ne zavarjam békés nyu­galmát; őt kevéske poggyászom egy cseppet sem érdekli. —.. De fegyverem is van, uram! — szabadko­zom. Az sem érdekli. Vihetem tokostul, ahova aka­rom. De hová? Előzetes megbeszélésünk szerint Nagy Endre barátjának a repülőtéren kellene rám várakoz­nia. De nem vár senki. A hangosbeszélő sem szó­lítja a nevemet. A másokét annál gyakrabban. Mit tehetek? Leülök a kijárattal szemben, nya­kig gombolom zöld posztó lódenkabátomat, és ki­hívóan a vállamhoz támasztom fegyverem. így csalizva, hamisítatlan vadásznak álcázva magam igyekszem lépre csalni ismeretlen jótevőmet. Kis­vártatva sikerüli is. Különleges ismertetőjeleimre csalva javakorabeli, elegánsan öltözött férfi áll meg előttem. — Doktor Gyimesi? — és a választ meg sem várva nyújtja a kezét. Kocsijába ültet, és elindu­lunk a legnagyobb svájci város éjszakai fény­áradata feíé. A bogárhátú VW szerény tartalmú pénztárcám­mal arányos külsejű szálloda előtt fékez le. — Szerény, de kényelmes. Kissé öreg, de nem drága. Mindössze harminc frank egy éjszakára — újságolja jótevőm. Valóban olyan volt. Öcska, egérlyuknyl szobák­kal. A régi zürichi szállodák között is aggastyán­nak számitó jő, öreg Hotel Seidehoff. Egykori tekintélyét már csak kopott perzsaszőnyegeivel, elnyűtt személyzetével, no meg a fénykorát idé­ző árjegyzékével bizonyltja. A hallban új ismerősöm átadta a Nagy Endre által vásárolt repülőjegyeket, és elbúcsúzott. Az indulásig másfél napom maradt hátra. Teen­dőm pedig csak egy: kiegészíteni a jegyzetfüze­tet, mert Nairobi Arusha vonalra érvényes fecnik valami véletlen folytán hiányoztak. Tegnap felhőtlen éjszakától, csillagos égbolttól, dagadó holdsarlótól vettem búcsút. Hajnalra utol­ért a prágai zimankó, reggelre hótakaró borította a várost, és kitartóan havazott. Városnézésre in­dulok, de csak a legközelebbi utcákba jutok el, hamarosan visszakerget szobámba a komisz ze- gernyés. Nem sokat láttam. Az óváros néhány kacska- ringós sikátorát, számtalan bankját, méregdrága téli áruval degeszre tömött temérdek kirakatát. A szükség délután ismét kiűz az enyhhelyem- ről. Megváltom a hiányzó jegyet, s közben meg­tudom, hogy a kedvezőtlen Időjárás miatt Klóién nem fogad és nem indít repülőgépeket. Mintha szándékosan akarna valaki borsot törni az orrom alá. Most, amikor már révben érez­tem magam, újabb ok adódik az izgalomra, drukkra. De azért a reménykedésre is, hogy hol­nap ilyenkorra kitisztul az ég, kisüt a nap, fel­száll a köd. Ennek azonban egyelőre még sem­mi előjele nincs, bár a havazás megszűnt. He­lyette viszont eső ömlik a kékesszürke felhők­ből. Hó vagy eső, egyre megy! A látási viszonyo­kat egyformán rontják. Unalmamban egy magaslaton épült vendéglőbe térek be, és forró teát szürcsölgetve a hófaló eső dobolásán merengek. A harmadik teánál eláll az eső, és a függönyt nyitó köd rövid pillantást enged a Lírnmat szűk völgyében elterülő város­ra. Velem szemben a Zürichi-tő kékes vize me­rül a párás távolba. Jobbkézt a magasabb Uetlí- berg, balra az alacsonyabb Zürichberg fenyve­sekkel borított gerincére kapaszkodó újváros ké­pe zárja le a kilátást. Füstölgő gyárkémények, óriási forgalom, behúzott nyakú, ázó-fázó, siető emberáradat sejteti a legnagyobb svájci város pezsgő, lüktető életét. Estefelé újra nekilódul a november végi nyá­ri zápor. Esik és villám». Robaj« és patakzik az aláhullott víz. Azonban ez sem kitartóbb jú­liusi társainál, hamar kifullad, rövid idő alatt kiadja összes felgyülemlett mérgét. Éjféltájt eláll az eső, a frissen lengedező szél elől eltakarod- nak a viharfelhők, és a gomolygó feilegnyáj ár­talmatlan göndör báránykái is szerte bítangol- nek pontos indulását sem olvashattam k;i a csil­lag bátorítóan kacsintva hunyorog felém. Mintha azt súgnák: fel a fejjel, biztosan utazol! A jövőmet természetesen nem alapozhattam csillagjóslásra, az African Safari Airways gépé­nek pontos indulását sem olvashattam ki a csil­lagokból. Csupán annyit, hogy különösebb baj már nemigen lesz az elutazással. De ez a hit megnyugtatott, csöndes, pihentető éjszakát bizto­sított. találkozásom afrikAval Már három órával gépem indulásának kitűzött időpontja előtt a repülőtér másfél száz méte­res várócsarnokában járom a türelmetlenség dik­tálta köröket. Végtelen út áll előttem. A gépek két-három órát is késnek. Hamarosan kisül, hogy azért kivétel is akad. Igaz ugyan, hogy csupán egyetlenegy, a QS 203- as járat, de ez a ml járatunk. Gépünk százhúsz utasával húsz órakor el is rugaszkodik betonnal borított talajától. Gyimesi György (középen) egyik zsákmányával és afrikai barátaival Légi utunk első eseménye, hogy elszedték a fegyveremet. Röviddel később egy ismeretlen né­met útitárs puskája ts a személyzet zsákmánya lett. Félhetnek tőlünk a stewardok, pedig alkal­masint a német is hasonló szándékkal fegyverez­te fel magát, mint jómagam: vadászni Indul, upm géprablásra. Négyórás unalmas repülés után Benghaziban landol a gépünk. Líbia területén találkoztam tehát Afrikával, itt léptem először a fekete földrészre. Méghozzá kö­telezően. Minden üzemanyag-felvételkor ugyanis — biz­tonsági okokból — el kell hagyniuk az utasoknak a gépet. Az udvariasabb repülőtársaságok ilyen­kor frissítő vásárlására jogosító utalvánnyal ked­veskednek utasaiknak. A m-i társaságunk nem ud­varias. Nem frissít és nem ajándékozik. Ogy vé­li, megteszi ugyanezt az éjféli, tenger felől kelle­metlenkedő, rőt homokot kavaró hideg szél Is. Szerintük a turistaosztályon utazóknak enjjvj is elég. Ha netán mégis unatkoznának, kávézás he­lyett gyönyörködjenek a líbiai fülemülék csodá­latos dalában. Ütitársaim más véleményen vannak. Fülemüle­hallgatás helyett betódulnak a röptér szegényes büféjébe. A bárpult mögött serénykedő jóképű arab alig győzi a kiszolgálást. Cola — cocs és pepszi —, narancslé, kávé a legkeresettebb cik­kek. A gyakorlott kiszolgálót egy pillanatra sem hozzák zavarba a világ számos országából köréje sereglett, különböző pénznemmel fizető fogyasz­tók. Dollárból, márkából, frankból egyforma gyor­san von ki és ad vissza, csak azt nem tudom, milyen árfolyamon. Persze kötve hiszem, hogy ráfizetéses alapon. Egyórás líbiai tartózkodás után, — amelybe be­lefért az első pálma megpillantása, a fülemüle rég nem hallott éjféli dala, a narancslé zamata, a piszkos burnuszba öltözött arabok szaga —, visz- szatereltek bennünket a gép mindnyájunkat meg­emésztő gyomrába. Mire feldübörögtek a moto­rok, a fázósabbaknak ki Is osztották a takarókat, hátrabillentették az üléstámlákat, és eloltották a villanyokat. Riogatásunkról nem gondoskodott senki, altatódalról viszont annál Inkább: a négy sugárhajtású motor. Ha nem ébresztenek reggelihez, tán még most is aludnék. Autóban, vonaton, repülőn, ágyban vagy széken — egyre megy egyformán jóízűt tudok aludni. Miért ne aludtam volna hát jóízűt Afrika légiterében? A reggeli nem érte meg az ébresztést. Az uta­zás gyönyörét sem fokozta. Inkább türelmetlen­né, mint elégedetté tett. Hiába erőlködtünk, la­pítottuk orrunkat az ovális ablakokra, Afrikából nem sikerült meglátni egv talpalatnyit sem, min­dent eltakart a mélven alattunk gomolygó vas- táv. szürke felhőtömeg. Recsegő bangón jelenti a hangosbeszélő: ép- nen átrepültünk az egyenlítőn. Ennyi az egész. Valamikor, amikor méz az egyenlítőtől innen vol­tam, és időben is jóval távolabb, ünnepélyesebb­nek kéDzeltem ezt a pillanatot. Most csak egyet­len jelentőséget lehet tulajdonítani a bejelentés­nek: hogy közeledünk a cálhoz. Lassan cthelöd- hetünk a második átszállásra. így Is van. Pillanatokon belül kigyullad a több nvelven figyelmeztető tábla: „Dohányozni tilos! Szitázzák le magukat!“ És Dár perccel később már Nairobi betonján gördül a gépmadarunk. Tompa kopuanással ötödik a kerekeken gördü­lő léocső a géo oldalához, szélesre tárul az ajtó. és hálás köszönetét mondva a biztonságos uta­zásért, puskámat — mint régi ismerőst — ma­gamhoz szorítva, kíváncsiságtól telve lépek Ke­nya szabad földiére. Azaz: Kenva földjét csak láttam, de nem érin­tettem. Csak a repülőtér betonját, a végelátha­tatlan szürke, sárga és fehér csíkokkal mintá­zott szőnyeget, meg a várótermek mahagónifa padlózatát taposhattam. Egyszerű okból: nem volt kenyai vízumom, még átutazó sem. Számí­tottam is rá, hogv ebből bonyodalmaim származ­hatnak, és nem is csalódtam: nem sokáig várat­tak magukra. Annak fölényes tudatában, hogy én nem va­gyok „egyszerű ügy“, minden idegesen tolongó útitársamat udvariasan magam elé engedtem. Tá­ruljanak csak előbb ók a hivatalok sora elé, én addig egv kicsit széiielnézek. Jókora terembe érkeztünk. A bejárattal szem­ben a hivatalok fülkéi sorakoznak, ezek előtt to­long az utasáradat. Az oldalfalak mentén kényel­mes ülőkék sora, rajtuk nyolc-tíz homoksárga egyenruhájú, zslnóros meg anélküli fekete hiva­talnok terpeszkedik. A bejáratnál két rendőr posztói, de jutott három unottan őgyelgő a te­rembe is. Groteszk figurák. Fejükön tálnyi tá­nyérsapka, szürke rövidnadrágjuk felett sötétkék gyapjűpulóver feszült önteltségtől dagadó keb­lükön. Ugyanilyen anyagból készült a kitaposott félcipőhöz viselt térdharisnya ts. A rendőr! e- gyenruhát — a fonott zsinórokon kívül — fegy­ver gyanánt háromnegyed méteres gombos végű fejbe verő bot egészíti ki. Akárhogyan is erőltetem a szemem, fehér hi­vatalnokot, tisztviselőt nem sikerül felfedeznem. Tehát már odáig fejlődött a fiatal ország, hogy olyan bonyolult feladatot, mint egy nemzetközt repülőtér igazgatása, teljesen a saját fiaira tudja bízni. De egyelőre elég a nézelődésből, mert elfo­gyott előlem a türelmetlenül topogó, izzadva iz­guló emberlánc. Én vagyok a soron. Bizakodva léphetek az első hatalmasság, a Health officer korláttal elrekesztett színe elé. Ezt az akadályt simán vettem. A civilruhás fe­kete hivatalnok semmi kifogásolnivalót nem ta­lált oltási Igazolványomban. így kegyesen intett, hogy továbbléphetek a második számú akadály, az „immigiration officer“ vézna, gyengén táplált, egyenruhás személye elé. Itt már nem mentek simán a dolgok, pedig úgy indultak. (Folytatjuk) • V. G. Kosice (Kassa): Még nagyon fiatal, így a verse is túlságosan gyere­kes, híjával a mélyebb, köl- tőlbb látásnak. Tanulnia kell még. A versét nem ra­gyogja be a belső tűz. Amit leír, meglát — kevés, csak külsőség. • „Alice“: A gondolatok sorjázásából egyelőre még hiányzik a költészet. Ver­sel így nehézkesek, darabo­sak, sok bennük a logikai bukfenc Is. Több fegyelem­mel már akár elfogadhatót Is írhatna. Példák: / macs kuk övék falják az / életet sirató anyák lépteikre / ki­józanodott villamosok / bak­tatnak az éjben !. Talán jobb lenne így: / Macska­kövek falják az t életet si­rató anyák lépteit / józan villamosok / baktatnak az éjben / stb. A versépítke- zésre ügyeljen, s Idővel je­lentkezzen újra. • „RSK és TÜV“: Versei nyersek, nehézkesek, híjá­val a költészet legpará­nyibb követelményének is. Egy példa a Félelem című verséből: / Húsomba vág, érzem jelenlétét, t érzem a szagát, ízét. a csendjét. / Elmém elborul, látom a semmit. / Tudom, hogy é- lek, s azt is, hogy nem itt. I sth. Ez bizony zavaros. De nézzünk egy másik példát: / Hegyekből kinövő / égi tünemény. / stb. Egy nagv költőnk ezt már sokkal szebben megfogalmazta: / Földiekkel játszó / égi tü­nemény / stb. Nagyon saj­náljuk, de nem tudjuk biz­tatni. • „Bizalom“: A versek csodálatosak. Kár, hngv Ady Endre már jó néhány évvel ezelőtt megírta őket. Idézzük talán az egvlk vers néhány sorát: / Mit bánom én, ha utcasarkok rongya.7 De elkísérjen egész a sí­romba / stb. Mivel Ady-kö- tetünk nekünk Is van, talán nem veszi rossz néven, ha megkérjük, hogy több vers­sel ne keresse fel szerkesz­tőségünket. • „Hulló falevél“: A szándék nemes, a versek egyszerűsége, őszintesége is megkapó, de költészetnek, Irodalomnak ez még kevés. Az alkalomnak persze meg­felelnek, s ezért az írásról nem Is beszéljük le. Váló»* a HELYESEN CSELEKEDTEM, HOGY HAZDDTAM NEKI című levélre Olvastam a leveled, és nyíltan megmondom, hogy nem cse­lekedtél helyesen, amikor hazudtál a fiúnak. Ha egy kicsit gondolkodói, magad Is rájössz, hogy hazugsággal az ember soha semmit sem érhet el. írod, hogy a fid a munkahelyén megismerkedett egy másik lánnyal. Erre számíthattál. Munkaidő után nem log otthon ülni, csak azért, mert te odahaza vársz rá. Tudhatod, hogy milyenek a fiúk, amikor társaságban vannak. Eldlcsekszenek a társaik elért, hogy kit hogyan hódítottak meg. Lehet, hogy a te fiúd is bevallott téged. Talán nem akarta, mégis bekövet kezelt. A barátok azonban mindig hecceiik egymást, ha vala­mit nem mernak megtenni. Te voltál a Hú első szerelme. Csak azért is megpróbálta, hogy milyen az más lánnyal. (Ne gon­dol) rosszra, ezt csak úgy általában mondom!) Ügy érezhette, hogy jobb és Izgalmasabb, mert egy ismeretlen lánnyal áll szemben. Megszerette a másikat Is, de rád ts gondolt, persze nem úgy, mint azelőtt. Két év korkülönbség van közietek, ami ugyan nem sokat számit, de lehet, hogy most, amikor mást. nálad Fiatalabbat szeret, nevetségesnek találja ezt a korkü­lönbséget. Láthatod tehát magad is, hogy a hazugsággal nem sokra mentél. Várhattál volna egy kicsit. Ha a fiú érezte volna, hogy mégis te vagy az igazi, maga ment volna hozzád bo­csánatot kérni. A lehetőségek száma igen sok. Vagy próbá­ra akarta tenni a szerelmedet? Hazugságoddal romba dőlt a már félig felépült szerelem vára. Sírása tehát nem volt ala­koskodás. A fiúk nem szoktak sirni, különösen lányok előtt nem. Amikor visszakönyörögted magad, akkor meg azt hlbette. hogy azzal a másikkal összevesztél, és vigasztalásnak jó ó ts. Nem tudom, hogyan lehetne segíteni rajtatok. Talán ha még- ogyszer beszélnél vele, megértene. Ha nem, próbáld elfelej­teni. Tudom, hogy nehéz. Gondolj arra, hogy a másik lánnyal viszont szeretik egymást, vigasztaljon az a tudat, hogy akit szerettél, az boldog. No haragudj, hogy ilyeneket írok. Vi­gasztalásul elmondhatom, hogy nem az egyedüli lány vagy, aki Ilyen gondokkal küzd. Több mint fél évig jártam egy fiú val. Nagyon szerettem fit, sőt még most is szeretem. Ezt én soha nem mondtam neki, mégis tudta. Olyan fura a termé­szetem, hogy soha senkinek se tudom bevallani, hogy szere­tem. Ezzel a fiúval már nem járok együtt. Magam se tudom, hogy miért szakítottunk. Egy Iskolába jártunk. Így minden­nap találkozhattunk. De ez nem volt elég, mert szombaton és vasárnap Is eljárt hozzánk. Egyszer Iskolai kiránduláson voltunk, és ott valami kicsiségen összekaptunk. Meglett az örök harag, ezt még egy kivUIfillé személy Is szította. Nem tudom, hogy mit mondhatott neki, mart semmi rosszat nem tudhatott rólam. Attól kezdve furán nézett rám. Talán azért, mert cigány származású vagyok? Ezt sohasem tagadtam és nem is szégyelltem. Mégis azt hiszem, hogy ezért szakított ve­lem. De ezt az elfitt a beszélgetés előtt is megtehette volna, hiszen a kezdet kezdetén rögtön megmondtam neki. A csalá­domat ismerte. A szüleim becsületes, dolgos emberek, nem élünk a cigányok közt, saját családi házunk van. Az illető mégis ezzel kapcsolatban mondhatott valamit rólam. Könyö­rögni nem tudok. Ezt én megalázónak tartom, mert én egyéb­ként is megalázott vagyok, csak azért, mert „az“ vagyok. Ha­zudni sohasem hazudtam. Vagy tatán ez a hiba? Nem tehetek semmit, mert nem tudom, hogy miben hibáztat. Láthatod, tanácsra nekem is szükségem lenne, ezért Is e- gyfitt érzek veled. jelige: 18 éves barna lány Tizenhét éves diáklány vagyok, tanácsot nana adhatok, de a véleményemet megírom. Mint frtad, a fiú szülei tiltották a kapcsolatotokat. En ezt nem csodálom. Tizenkilenc éves lány és tizenhét éves fiú?! Egy kicsit fnra. Amikor más munka­helyre került, többet lett együtt a szüleivel, és Így termé­szetesen a hatások alá került. Különben is egy tizenhét éves fiatal (főleg, ha fiú) még „gyerek“. A szüleire van utalva. Azok pedig rávezették, vagy magáiéi jött rá, hogy nem vagy­tok egymáshoz valfik. Tatán tévedek, de szerintem a fiúnak nem volt senkije. A baráti köre hathatott rá. Meg kellett volna kérdezned, hogy ml az oka a változásának. Ha Igazén szere­tett, megmondta volna. De te elhamarkodtad a dolgot, és ehe­lyett hazudtál. Helyesen cselekedett, hogy sző nélkül távozott. Hidd el, jobb, hogy szakítottatok. Hány olyan férfi van, aki 3-4 évvel Idősebb a feleségénél, és több évi házasság után ott­hagyja egy fiatal lány miatt. Előtted az élet, s talán ráta­lálsz még az Igazira. Légy optimista! Marianna

Next

/
Thumbnails
Contents