Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-18 / 38. szám
új ifjúság 7 Gustáv Offermannt nyugodtan nevezhetjük a szlovák tánczene nesztorának. Ügyszólván együtt nőtt fel a í modern szlovák tánczenével. Számos zenekar élén bizonyította ritka zenei tehetségét, több dal őrzi a nevét. A még ma Is tevékeny zenész nevének megörökítéséhez legutóbb az OPUS Is hozzájárult elsó lemezalbumának kiadásával. A lemez válogatás a világ legjobb pop-zenei terméséből, Gustáv Offermann hangszerelésében és zenekarának előadásában. A dalok szerzői között olyan Ismert neveket találunk, mint Chapman, Les Humprtes, Fogerty, Silvereeln, Morrison. A tizenkét dal között szerepel . továbbá Tala-Cobe] Tulipán című da- ' la, és egy ukrán népdal Is. A dalokat Darlna Kerová és Janez Puh é- nekllk. A Kis Hitparádé a Szlovák Televízió egyik legnépszerűbb műsora a fiatalok körében. Most, hogy Indul a műsor hatodik évfolyama, némi változásra korül sor. A szeptemberi adástól kezdve az Interparádé nevet viseli, és a szocialista országok könnyűzenei termésének legsikeresebb dalai hangzanak el benne, ter- mésaeteesen szlovák, Illetve cseh sző- ' veggel a legjobb hazai előadóművészek előadásában. A nyolc dalból — mint eddig — a nézők szavazatai a- lapján mindig négy dal jut tovább A prágai Olympic együttes HITPARADE HELYETT INTERPARÁDÉ a következő fordulóba. Az Interpará- dé minden egyes műsorában elhangzik ezenkívül két dal a világ slágerlistáit vezető dalokból. Prágában, a Lucerna újjáalakított nagytermében lép fel holnap, szeptember 19-én a Locomotlv GT, amely a berlini VIT-en, és azt megelőzően a beat őshazájában, Angliában Is kitörő sikerrel szerepelt. De erről majd a legközelebb bővebben beszámolunk. Legrégibb beat-együttesünk, a prágai Olympic elkészítette negyedik nagylemezének felvételeit. Az LP-4 című lemez valószínűleg karácsonykor kerül a hanglemezboltokba. A Supraphon legkeresetteb kiadványai: Má písefl, Karel Gott, Waldemar, Waldemar Matuska előadásában, és Jtfí Brabec country-beat e- gyüttesének LP lemeze Nada Urbán- kovával. Danny Osmond ragyogó énekesi pályafutását a jelek szerint rövidesen filmes babérokkal tetézi. Saul Swimmer producens felkérte egy gyermekfllm főszerepére. Osmond egy mexikói fiút játszik. Tízéves fennállását lemezalbummal ünnepelte a Rolling Stones e- gyüttes. A Goat Heads Soup című lemez jamaicai nyilvános fellépésükön készült. Szé| pítés nél kiil 1 a maffiáról legkésőbb egy év múlva a rendszeres mozilátogató — ha még egyáltalán létezik Ilyen — a nemzetközt „mozi- cirkusznak" köszöhhetöleg el fogja végezni a Who is who in the Mafia (Ki kicsoda a maffiában) tanfolyamot — írják a nyugati lapok. Francis Ford Moppoia Keresztapa című nagy sikerű filmjével kezdődött el a mafftahullám. Az első követőnek, Dtno de laurentls olasz producernek a Valacht dokumentumai című filmje, amelyet Terence Young rendezett, az elmarasztald kritikák ellenére nagy közönségsikert aratott Amerikában. (A Columbia vállalat ötmillió dollárért vásárolta meg az egyesült államokbeli és a kanadai forgalmazás Jogát, s négy hét alatt már 1,8 millió dollár volt a bevétele.) Amerikában már bemutatásra vár a Keresztapa folytatása is, amelynek címe A keresztapa fia, Olaszországban pedig most készül jó néhány maffiafilm. Egyetlenegy érdemel azonban, közülük figyelmet-. Francesco Rost Lucky Luciano című filmje, a- melynek forgatása a közeljövőben kezdődik el. A maffiáról szőlő eddigi filmek — beleértve az alapul szolgáló regényeket Is — leegyeszerüsítik és megszépítik az amerikai gangszterizmust, és mindenekelőtt ostobán vagy egyenesen cinikusnak hatnak, ha tudjuk, hogy az amerikai hatóságok. kiderítették, hogy a mafjiacsaládok- nak 1971-ben a különböző bűnös vállalkozásokból 15 milliárd dollár volt a bevételük. Lucky Luciano a harmincas években a „Genovese család“ főnöke volt, s a Waldorf Astoria szállóbeli lakosztályából elsősorban a szervezett prostitúciót és a kábítószer-csempészést ellenőrizte. Emberkereskedelem miatt letartóztatták, de továbbra ts olyan hatalmas volt, hogy a második világháborúban Luciano maffiájának a tagjait bízták meg, hogy titokban, de állandóan ellenőrizzék a dokkokat és a kikötő-felszerelési a ndclügynököktöl. Később Lucky Luclanót kiutasították az Egyesült Államokból, s Nápolyban kábítószer-csempészéssel foglalkozott, amiért végül ts életével fizetett. A mai napig sem derítették ki halálának a körülményeit. Francesco Rost a Salvatore Giuliano és a Sfida című müvének szellemében készíti ezt a filmet, luaianőt a gazdasági és a szociális viszonyok ábrázolásában kulcsfiguraként fogja alkalmazni, és a dél-olaszországi maffia, valamint az egyesült államokbeli szervezett bűnözés közötti erős kapcsolatok feltételeit kutatja, mert az Ilyen jellegű bűnözések száma Szicíliában még ma is nagy. Érthető tehát, hogy Rost a lehető legnagyobb mértékű valósághűségre törekszik. Nápolyban és a szicíliai Lerca- rában (Itt született Luciano) forgatja majd filmjét, s olyan szereplőket szerződtet, akik még sohasem jelenlek meg mozivásznon. Már a Mattei-ügy című legutóbbi művének a forgatásakor Szicíliában feljegyezte azoknak a férfiaknak a nevét és címét, akiket a Lucianóról szóló filmjében fog szerepeltetni. Már most biztosra vehető, hogy Francesco Rost filmje nagy port ver föl, mert munkája természetszerűleg érinti a maffiával szoros kapcsolatban állá politikusok beláthatatlan fondorkodásait is. Az M 7 együttes: (balról jobbra) Kalmusz József ének, Virág László szaxofon, Kiss András dob. Tihanyi Gyula basszusgitár, Rusznák Iván gitár, Szalontai Ferenc trombita. Az utóbbi Időben gomba módra szaporodnak Magyarországon az együttesek. Néhányat már bemutattunk közülük, most egy újabbon a sor, az M 7-esen. Tagjai nem teljesen ismeretlenek. Kalmusz Józseffel már találkoztunk a Ki mit tud?-on. De hadd mutassuk be mindannylukatl Hat fiatalember ült a Zsiguliban. Azon tanakodtak: milyen nevet adjanak az új együttesnek. A zenekar már megalakult, a hat fiatalember együtt muzsikál; próbálnak, sőt már fellépésre Is kötöttek szerződést. Csak éppen a címke, az együttes neve hiányzik. Mikor jó egy beat-zenekar neve? A nemrég verbuválódott társaság a téli országúton robogó autóban egyetértett abban, hogy a név legyen frappáns, rövid, magyar, ám külföldön Is érthető, megjegyezhető. A véletlen szérencse pártfogásába vette a hat gondterhelt Ifjút. Hirtelen feltűnt az országút szélén egy útjelző tábla. Rajta a felírás: M 7. „Ez azl — kiáltották föl szinte egyszerre. Em hetes! És ahogyan ez már Ilyenkor történni szokott: az „anyakönyvtleg“ hitelesített névvel új beat-zenekar született az idei esztendő első napjaiban. — Azt már magunk sem tudjuk — mesélt nevetve a zenekarvezető, Rusznák Iván —, hogy a hetes keresztnevet hogyan becézhetnénk. Ám nem is ez a fontos, hanem az, hogy rövid Idő alatt elismertek bennünket, és megszerette az együttest a közönség. Ma már minden szombaton és vasárnap ml játszunk a Metró-klubban, a föloszlott Metró-együttes volt törzshelyén. Bármely rádiót hallgató vagy televíziót néző magyar állampolgár összeszámolhatná a két kezén azokat a híres magyar beat-zenekarokat, amelyek a legnagyobbak, a legnépszerűbbek. Ára az Illés, a Bergen- dy, a Locomotív, a General mellett nagyon sok kisebb együttes működik. Az ő számukra — több százan vannak — nehéz és küzdelmes a bejutás a legnagyobbak közé. De hát így van ez mindenhol, ahol a közönség, a néző foglalja el a pálya nagyobb részét. Most egy Ilyen, feltörőben levő, tehetséges muzsikosokból álló zenekart mutatunk be. — A mi együttesünk úgyszólván baráti viszonyban áll a közönséggel — mondja Rusznák Iván. — Régebben az eszménykép messzeségében tündököltek a zenekarok. A mai közönségnek azonban nem az elérhetetlenségben trónoló ideál kell, hanem értőn és kellemesen szórakoztató barát. Ezt nyújtják a maiak, és ezt Igyekszünk ml Is tenni. A hat, alig huszonéves fiatalember hamar népszerű lett. Klubokban zenélnek, a Fővárosi Ifjúsági Parkban meg a budaiban és a csepeliben, ezenkívül Dunaújvárosban, Kecskeméten, Kaposvárott. Nem koncertet adnak, hanem olyan muzsikát játszanak, a- mely mellett beszélgetni ugyan lehetetlenség a hangerő miatt, ám szórakozni, táncolni lehet rá. És vajon ml lesz ezekből a fiatalokból tizenöt-húsz év múlva? Hiszen a beat-zené- szek és közönségük tíz-húszon évesek. És amikor harminc-negyven évesek lesznek? Tanulással és a továbbképzéssel válaszolnak erre a kérdésre. Ketten közülük már dzsesszt tanulnak. Lehet, hogy a mai beatzene-hallgatókból tizenöt-húsz év múlva dzsesszmuzsíka-hallgatók lesznek, a mai beat-zenészekből pedig dzsesszmuzsikusok. Hajduska János tOQrmöx Néhány évvel ezelőtt nagy dobpergés, harsonaszó, reklám mellett jelentette be Prank Sinatra, hogy visszavonul. Ennek örömére ugyan legalább négy-öt búcsúhangversenyt adott — mindegyikről azt állította, ( hogy ez már az utolsó — de a végén csakugyan ab_ j bahagyta az éneklést. Ez két évvel ezelőtt történt. Ezentúl már csak szem-1 lélődöm, gondolkodom, ol-\ vasok és önvizsgálatot tartok — jelentette ki akkor.' Az önvizsgálat eredmé-. nye-e vagy másé, nem tudhatni, de tény, hogy Sinatra megint műterembe ment.' Az ABC televíziós társaság-, nák készít show-müsort. Az 57 éves Sinatra vendéget is hívott a show-jába, a 61 é- ves Gene Kellyt. Keményen dolgoznak az öreg fiúk, szeretnék, ha a műsoron nem látszódnék meg, hogy eljártak felettük az évek. Bevallják azonban, hogy olykor zihálnak és fújtatnák azért, hogy teljesítményük a régi fényben ragyogjon. Gene Kelly a magas hangokra panaszkodik — de hát 8 elsősorban táncos. Sinatra bevallja, hogy a szteppelő kettős izzasztotta meg leginkább Kelly oldalán —de hát ő elsősorban énekes... S nem utolsósorban egyikük sem mai gyerek. ooo Gilber O'Sullivan, akinek Alone again, naturally című lemeze csaknem kétmillió példányban kelt el az g Egyesült Államokban, teljeS sen maga él egy kis házban, egyedül főz, mos, ta'~ karit. Elutasította a legnagyobb' színházak ragyogó ajánlatait, mert mint mondotta: — Utálom a pénzt és a' publicitást. Ismerek énekeseket, akik'1 egy kis szerénységet tanulhatnának tőle. ooo Marlene Dietrich dalestet' tartott a párizsi Olympia színházban jótékony célra. A művésznő azonban, aki túl van a hetvenen, megtiltotta a fényképészeknek,' hogy villanófénnyel foto- tréfálják. Amikor a fotóriporterek tovább lábatlan-' kodták, tömegverekedés tűrt kt. Dietrich titkárát és' menedzserét kórházba kellett szállítani. A mentőautók még nem hagyták el a színteret, a- mikor valaki a függöny e- lött méghafló sztár lábaihoz egy hatalmas rózsacsokrot dobott. Mire Marlene dühösen azt kiáltotta: — A rózsákat is csak tízért dobják a lábam elé, hogy lássák, le tudok-e hajolni értük! ■ 1 ...... *