Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-11 / 37. szám

A »• * emelek őri elhatározásom volt, hogy egyszer Afrikában fogok vadászni. Maga az elhatározás nem volt elí­télendő dolog. Ha reális. Ha kivitele­zését nem gátolja ezernyi akadály, leküzdhetetlennek tűnő távolság, emberi meg nem értés, fantasztának kijáró gunyoros mosolygás. Mint az én elhatározásomat. Aki nagyon akapja, annak sikerül. Némi sze­rencsével. De az mindenhez szükséges. Sn nagyon akartam, és sikerült] Egy magamfajta ember másik világrészbe tör­ténő utazásához meghívás szükséges. Nem akár­milyen meghívás, hanem gazdag bácsikáé, eset­leg még jobb módú nénikéé, vagy egy nagysze­rű, önzetlen, de amellett tehetős baráté, mecé­násé, aki hajlandó elviselni egy vadászutazás minden gondját, báját, nem csekély anyagi ter­hét. Bácsika, nénike híján ilyen embert találni nem egyszerű feladat. De nekem találnom kellett, mert ez volt az egész terv, elhatározás megvalósításának a kulcs­kérdése. És találtam ilyen embert — dr. Nagy Endre személyében. Az ő neve vadászkörökben közis­mert, nem szorul külön bemutatásra. Aki netán eddig nem ismerte volna, most majd módjában áll. Gyakran fog vele találkozni e könyv lap­jain. Nem én voltam a legelső vendége, és hiszem, hogy az utolsó sem. Segítökészsége, amellyel a vadászni vágyók mohó szomját oltani igyekszik, bámulatos. Az pedig egyenesen fehér holló szám­ba menő dolog, hogy egyszerű levélváltás után, rögtön az első személyes találkozáskor meghívott két hétre tanzániai vadászterületre vadászni. Sze­mélyes ismeretségünk első napján egy, másnap­ján már két kafferbivaly lelövésl engedélyének örvendhettem. Lám, így válnak az álmok valósággá! így pottyant az ölembe a nagy szerencse, min­den vadászcsemege legízesebbje, legkívánato- sabbja. Persze a meghívás csak az első lépés a cé! felé, de a legfontosabb. Következett a kiutazási engedély megszerzése. Azt manapság nagyon is szűkmarkúan osztogat­ják. Attól tartottam, hogy nekem aligha jut éh­ből a marokból. Aggodalmaim azonban teljesen fölöslegesek voltak. Hivatalos szerveink rekord­időn belül hozzájárultak utam megvalósításához. A rekordidőre nagyon is szükség volt! A meghívólevelet szeptember elején kaptam kézbe, és a meghívás november végére szólt, így alig maradt időm a rengeteg „lépés“ megté­telére. A legtöbb gondot a beutazási engedély meg­szerzése jelentette. Olyan állam hatóságától kel­lett tartózkodás! jogot szereznem, amely ugyan diplomáciai kapcsolatot tart fenn hazánkkal, de külképviselete területünkön nincsen. Idegen or­szág fővárosába voltam kénytelen a vízumért fo­lyamodni, és hajlandó elhinni, hogy Idejében meg sem kapom. Ismerőseim, akiknek korábban már meggyűlt a bajuk az afrikai külképviseletek valamelyikével, nem sok jóval biztattak. Rendre azt állították, hogy hónapok teltek el, mire a be­utazásra jogosító pecsétet beütötték útlevelükbe. Tehát nem ért volna meglepetés, ha a folyó évben a meghívással nem élhettem volna. Annál is inkább, mert meghívóm is számolt azzal, hogy aligha tudok mindent idejében elintézni, azért szíves meghívását megtoldotta egy, a következő szezonra érvényesítő mondattal. Utamat azonban nem kellett elhalasztanom. Ok­tóber végére megjött a vízum, birtokában köny- nyüszerrel biztosítottam repülőjegyet Zürichbe. {Onnan Nairobiig Nagy Endre fizette az útikölt­séget.) Másvalakit megoldhatatlan feladat elé állított volna a szükséges védőoltások megszerzése. Az idő rövidsége miatt. Két hónap alatt nem lehet teljes védettséget szerezni a kolera, a fekete himlő és a sárgaláz ellen. Nekem a „sárga köny­vecske“, a nemzetközi oltási igazolvány idejében való megszerzése semmi gondot nem okozott; e tekintetben is már utazásomat megelőzően felka­rolt a kegyes Fortuna. Amikor mint orvost — tekintettel az Európában helyenként fellépő ki­sebb járványokra — kolera és fekete himlő el­len beoltottak, nem is sejtettem, hogy ennek hasznát majd Afrikában fogom látni. Esetemben Is igazolódott; nincs az a rossz, aminek valaki hasznát ne látná. A sárgaláztól védő, lapocka alá történő egyet­len döfést könnyű volt elviselni, még könnyebb Idejében megszerezni. Poggyászom összeállításával nem sokat törőd­tem, csomagolásával sem bíbelődtem. Egyszerűen az utolsó napra halasztottam. így a kezdeti idő­HOGYAN KERÜLTEM AFRIKÁBA? szűkém az indulás előtti héten túltengő bőséggé változott. Ki is használtam alaposan — vadászat­ra. Öt olasz barátom hatodik társaként utaztam Magyarországra egyhetes kacsázásra, fácánozás­ra. A kacsázás madár hiányában szárcsázássá ve- temült, de a Fertő tavat récék nélkül is életem végéig emlegetni fogom. Nemcsak a végtelen zi­zegő nádrengetegek között csíllámló víztükreit, ide-oda kanyargó vízi útjait, enyhén fodros, pisz- kossárga tisztásait, alig leküzdhető hínárosaít, hozzáértő vadászait, a „rocso“ — amely nem­csak rohatncsónakot jelent, mivel egyszerre ro­pog, rotyog és csobogtatja a vizet, működési el­vét is kifejezi — minden vízi labirintust ismerő pilótáját, hanem — és elsősorban — a hajnali, surranó rohamcsőnakázásokat a ködös, fagyos, szeles víztükrön, a lelket is megfagyasztó nyir­kos hideget, dermedt ujjaimat, szederjes ajkamat, vörösre csípett, remegő térdemet. Kevésszer fáz­tam életemben annyira, mint a Fertő tavi dider­gő hajnalokon, pedig már volt alkalmam hide­gebb helyeken is járni éppen eleget. Csak napok múlva tudtam teljesen kiengedni, vadászatunk második állomásán, Villányban. Ma­gam sem tudom, mitől: a temérdek fácán okoz­ta vérpezsdítő izgalomtól, vagy talán — és In­kább — a rubin tüzét is elhomályosító oportő- től? Akár ettől, akár attól, tény; hogy jól éreztem magam Villányban. Ha nem Afrikába sürgetett vol­na a múló idő, sokkal jobban sajnáltam volna a félbehagyott fácánozást. Mert félbe kellett sza­kítanom. El kellett búcsúznom a kedves vendég­látóktól, appenntni-félszigeti barátaimtól. Aztán estétől reggelig, Pécstől 0[helyig döcögött a vo­nat, míg végre azt mondhattam: Itthon vagyok. Ha arra számítottam, hogy kényelmes karos- székemben elheveredve, bőbeszédűen elmesélhe­tem családomnak a legújabb élményeimet, na­gyon tévedtem. Feleségem éles nyelvű perlekedé­se szóhoz sem engedett jutni. — Azt hiszed, minden rendben van? Azt hi­szed, fegyverkiviteli engedélyedet külön küldött­ség hozza majd utánad Kiráilyhelmecre? Nagyon tévedsz! Az illetékes rendőrtiszt beteg. Míndösz- sze annyit sikerült telefonon elintéznem, hogy orvosától jövet tíz órakor betér hivatalába, ott találkozhatsz vele. Most kilenc óra van.. Tízre Kassára nem jutsz ell Utazhatsz, ha akarsz, de a puskád nélkül. Tyű, a ragyogóját, ez nagy baj! Kedvenc fegy­verem nélkül afrikai vadászatra indulni annyi, mint vőlegénynek menyasszony nélkül oltár elé járulni. Induljunk tüstént Kassára, hátha megvár a rend derék őre! Dehogy várt, dehogy várt! Még üzenetet sem hagyott, A címét sem. De itt segített a lakosságnyiívántartó. Percek alatt. Hogy aztán órák hosszat keresgéljük a város gombamód szaporodó névtelen utcáinak egyikét.' Autóval és gyalogszerrel. De megtaláltuk. Az ut­cát, a házat és keresett lakóját Is. Gatyára vet­kőzve, izzadságban fürdőzve. Hongkongi nátha­lázát kezelte verítékezve. Kérésünkre felöltözött. Még csak nem is morgott, pedig jogában állt volna. Nemcsak a morgás, hanem kérelmünk ke­rek elutasítása is. Azt sem tette, hanem velünk jött, és várásra kiállította az áhított okmányt. Ekként fegyverem is utazási jogosítványt nyert. Immár bizonyos, hogy puskástul, töltényestül vá­gok neki a nagy kalandnak. Nekivágok-e? Te jó Isten, most jut eszembe, hogy még sváj­ci vízumom sincs! Nairobiba repítendő gépem Zürichből Indul, s oda sem megy csak úgy, uk- mukfukk, kopogtatás nélkül benyitni. Ma csütör­tök van, holnap péntek. Szombatra érvényes a Prága — Zürich járatra megváltott jegyem. Vagy­is ha svájci vízumot akarok szerezni, azonnal in­dulnom kell, hogy pénteken, a hét utolsó mun­kanapján kérésemmel felkereshessem a követsé­get. Azonnal meg hogyan induljak, amikor még össze sem csomagoltam?! Uzsgyi, ugorjunk kocsiba, száguldjunk vissza KIrályheímecre, szedjük össze a kezünk ügyébe kerülő sok, majd Afrikában hasznát veendő cuc­cot, dobáljuk kofferbe, rohanjunk esernyőbe, csípjük el a Moszkva — Prága gyorsot! Szerencsére elcsíptük. Az persze már más lap­ra tartozik, hogy a hevenyészett csomagolás kö­vetkeztében sok minden szükségeset otthon fe­lejtettem. Ennek aztán a későbbiek folyamán te­mérdek kárát láttam, és érzésem szerint henne volt a sok lelőtt villányi kakas bosszújának is az ujja-karma. Ha csak egyetlen nappal szab­tam volna kurtábbra apasztásukat, kényelmesen, fütyörészve, zsebre dugott kézzel lett volna időm minden teendő elintézésére. Erre gondolok, ezen morfondírozok, miközben vonatom — az éjszakába fúrva magát — csendes álomba ringat. A pénteki hajnal későbben villantja ránk nap­palt hozó kacsintását, mint a többi hétköznapi hajnal. Bár ez is hétköznapi, mégis ünnepi ősén lustálkodó. Már világos reggelnek kéne lennie, de helyette csak őlmos gomolygást szűr át a vo­natablak négyszöge. Mögötte fütyül a szél, va­dul táncoltatja a sűrűn hulló hópelyheket. E- miatt késik a virradat, és késik > a vonatunk. Majd teljesen szertefoszlik. A zimankóval küsz­ködő, döcögő vonat háromórás késését a rohanó taxi sem tudja behozni. Délután fél kettőkor ka­nyarodunk a svájci nagykövetség helyét kereszt­tel ékesített kovácsoltvas kapuja elé, oda, aho­vá délelőtt tizenegykor szerettem volna megér­kezni. Délután fél kettő. — Hivatalos órák fé! egyig. Szombaton nem fogadunk feleket —- hirdeti három nyelven a fé­nyesre szidolozott réztábla. Mi lesz veled, svájci vízum? Csak nem nél­külem indul el az African Safari Club turista­gépe? A keskeny előszobából három ajtó és egy lép­csősor nyílik. Dehogy nyílik! Minden zárva van. A lépcsőház ugyan nem, de azt is a sértést nem tűrő „magánlakás“ felirat védi a hívatlan beto­lakodó elő!. Több híján várakozó álláspontra he­lyezkedem. Széknek híre sincs, így hát szó sze­rint állok egy ponton. Vég nélküli, jó szeren­csét remélő ácsorgásra rendezkedem be. Félóra múlva az egyik csukott ajtó mögül hazafelé i- gyekvő férfi bukkan elő. Reményt ébreszt és rögtön-lohaszt is bennem. — Vízumot most, pénteken délután már alig­ha kap. Majd hétfőn. Sajnálom, nem tehetek semmit. Ezzel elindul. De még van valami mondanivaló­ja, és visszafordul. — Nemsokára vissza kell jönnie egy hölgynek, próbálja meg őt megkérni! No, erre a hölgyre mindenesetre rétesek — ha már be nem cserkészhetem! Tíz perc múlva, egy másik helyiségből előtűnik a hölgy. Öltözéke, megjelenése nem valami pro- tokollszerű. Lábán papucs, nyaka körül frottír- törülköző. Csak a pongyola és a hajcsavar hiány­zik. hogy el se képzelhessem: magas rangú kül­képviselet magas rangú hivatalnokával állok szemben. Udvarlásán szólítom meg a háztartásiasodott diplomatát, de nem hagv udvariaskodni. — Nerozumím po Cesky — sziszegi fölénye­sen, pedig érthetné, mert szlovákul szóltam hoz­zá. Németre már át sem válthatok, mert ringó, szoknyás alakját elnyeli a lépcsőház homálya. Azt hiszem, hogy fölényeskedése csak zavarát takarta. Utővégre mégsem illik felek előtt ilyen pongyolásan megjelenni. Ám az is lehet, hogy mint valaha Bűnbánó Magdolna, megbánta a tet­tét, kőszíve megesett szerencsétlenül savanyúra nyúló ábrázatomon, félszeg megbatódottságomon, mert perceken belül visszatért. Immár kendő nél­kül, megfésülködve, divatos cipőben, ünnepélyes, szigorú ábrá-zattal. Csehül most sem tudott, de hiányos német magyarázkodásomat megértette, és némi formalitásoknak eleget (éve teljesítette is kérésemet. Miután örömmel zsebre vágtam a svájci nagykövetség tenyérnyi pecsétjével ékesí­tett útlevelemet, olyan áhítattal leheltem csókot a pecsételést végző kacsóra, mint megboldogult Ifjúkorom óta sohasem. De megérdemelte! {Folytatjuk) • „L. Tibor; Fülek“: Ver­sein még erősen érződik a kezdés nyersesége, nyelvi darabossága, gondolati sze­génysége. Néhány példa ta­lán: / Harmatban mosdott meg az éjszaka, / S a haj­nal kiköpte a szájából a na­pot. { stb. Egy másik: / Lágy szívébe, /Illatozó / Zöld hajába. / stb. A na­gyot mondás még nem köl­tészet. Ezt sohasem szabad elfelejtenie. Ugyanígy nem költészet a sok semmitmon­dó sorocska sem. Tanulnia kell! Heltai Jenővel szeret­nénk tanácsolni: / Költő, ne légy szemérmes! ! Az első sorba állj. I Ne várj, mtg valaki kérdez, / Ordítsd ki, hogy mi fáj. II A szíved tedd tenyeredre / S akár­hogy bánt a fagy, / Pőrére meztelenkedj le, / Mutasd meg, hogy ki vagy. / stb. Idővel jelentkezzen újra! • „Szanyn“: Úgy érezzük, nem ártana, ha egy kicsit mélyebben foglalkozna az 1- rodalomelmélettel. A három vers közül egyedül a Dal című az, amely költészet {bár valahonnan ez Is Is­merős!) s a továbbfejlődés lehetőségét mutatja. Tanul­jon, művelje magát, s idő­vel jelentkezzen újral • „Légszomj“: Verseiben, sajnos, még nagyon sok a logikai bukfenc. Egy példa: / Ülök a kertben. / Körü­löttem aranytényben hul­lámzik a napsugár, t cit­romsárgán izzik a nap az égen. / stb. Nézzük csak. Aranyfényben hullámzik a napsugár és citromsárgán izzik a nap? A citromsár­ga napnak aranyfényű su­garai vannak? Ugyanígy i- dézhetnénk a többi verséből is. Nehézkes, költőietlen so­rok. A forma {bármilyen modern is), ha nem páro­sul megfelelő gondolati töl­tette], csak üres „játék“ marad. Tanulnia kell! Fe­gyelmet, ■ költészetet egy­aránt! • „Kakukk“: Verseiben a legnagyobb igyekezettel sem tudtuk felfedezni a tehet­ség jeleit. A szerelemről már annyi szépet írtak, az ön Írása csak gusztustalan csámcsogás. Sajnáljuk! ERKÖLCSTEELENNEK NEVEZNEK. Kérem, közöljék a történetemet és adjanak tanácsot. Tizen­hat éves vagyok, középiskolába járok. A szüleim már idősek, és erkölcstelennek neveznek még akkor is, ha az utcán meg­látnak egy fiúval beszélgetni. Hát igazság ez? Édesanyám nyaranként az egységes földművesszövetkezetben dolgozgat, édesapám kőműves, de pár hónap múlva már nyugdíjba megy. Az utóbbi időben mindketten nagyon rosszak lettek hozzám, isznak, aminek elsősorban én látom a kárát. Édesapám elvárja, hogy tavasztól őszig az édesanyám kere­setéből éljünk. Csak néha segít, meg télen. Nekem ruhára és más szükséges dolgokra egyetlen fillért som ad. Nem gondol arra, hogy a lánya már tizenhat éves. Ruházat dol­gában nagyon rosszul állok, mert csak abból vehetek valamit, amit a kél hónap szünidő alatt keresek. (Akkor én is a szövetkezetben dolgozom.) Ha néha-néha kértem az apámtól pénzt, azt felelte, hogy talán abból a kilencven koronából adjon, amit rám kap? Persze, ebből se ad. Azt szeretném tudni, hogy valóban csak kilencven korona járna nekem az apám fizetéséből? Mit tegyek? Folytassam a tanulást vagy menjek dolgozni, hogy függetleníthessem ma­gam a szüleimtől? Kérem, hogy segítsenek tanácsaikkal. JELIGE: MONDJATOK, MEG, HOGY MIT TEGYEK VÄLASZ A NŐS EMBERBE VAGYOK SZERELMES CÍMŰ LEVÉLRE Minden héten figyelemmel olvasón a rovatban közölt leve­leket. Elolvastam a te leveledet is. Az esetedet nagyon szo­morúnak tartom. Azt mondják, hogy mindenki ott keresi a boldogságát, ahol megtalálja. De! Ne keresd olyan helyen, ahol más boldogságát romba döntőd. Sajnos, to ezt leszed. Azzal mentegetőzöl, hogy nem le vagy az egyetlen lány, aki­vel ez megesett. Ez igaz. De nem érzed, hogy mások ezért lenéznek? Pröbáld beleélni magad annak a kétgyermekes csa­ládanyának a helyzetébe, akinek a boldogságát veszélyezte ted. Bocsáss meg, de azt hiszem, hogy egy tizenkilenc éves lányt más férfi is boldoggá lehet. Fiatal vagy. és az egész élet előtted áll. Miért alázod le magad, miért kell már fiatalon úgy élned, hogy a szerelemben is csak a inásodrangú személy szerepét játszod? Azt tudhatod, hogy minden nős embernek a felesége az első. Ha mégis téged választana, eljön az idő, hogy a felesége sorsára jntsz, és kívüled másra is szüksége lesz. Ha a szeretetedet most se viszonozza úgy, ahogy azt elvárnád, akkor mi lesz később? Próbálj valahová elutazni, végezd rendesen a munkádat, és feledd el őt. Ha rendesen dolgozol más társaságot választasz magadnak, sok­kal jobban megbecsülnek majd az emberek, senki se fog gyűlölni. Még nem késő! Visszatérhetsz a rendes útra. Ta­lálsz magadnak olyan partnert, aki szívből fog szeretni, aki csak a tiéd lesz. Nem kell majd rettegned, hogy valaki meg­vet és gyűlöl a tetteidért. Kívánom, hogy minél előbb találd meg az igazit. JELIGE: EGY BARNA FIÜ VÄLASZ A NEM LEHET MINDENKI BOLDOG JELIGÉRE Fiatal, vagy, és hogy lelkileg is megfiatalodj, nem állsz tőle messze, jellemezted önmagadat. Ilyen őszinte önkritikát még nem olvastam ebben a rovatban. Aki ilyen őszinte, az nem lehet „vénséges vén lelkileg“, hogy a te szavaiddal él­jek. Elveszítetted az édesapádat, beteges az édesanyád — ez elegendő ahhoz, hogy erős légy. Az édesanyádnak szüksége van rád! És jő tudni, hogy valakinek fontosak vagyunk. Mivel édesanyád gyakran fekszik kórházban, egyedül, ma­radsz, egyedül blrkőzol a problémáiddal. Ez nem helyes. Pró­bálj szerezni egy jő barátot. Helytelen, hogy állandóan otthon ülsz. Járj moziba, könyvtárba. A mértékletes szórakozás nem jelent szabados étotet. Az egyedüllét elszomorít, ezért nem tudsz örülni semminek. Akaratom ellenére, kis híján én is hasonló helyzetbe kerültem. Iskolába járok, az idén érettsé­gizem. Egy évet vesztettem, mert nem vettek fel abba az iskolába, ahová jelentkeztem. Csak a következő évben sike­rült. Tanulmányaim során nem jártam szórakozni, csak ol­vastam,. Azt hittem, hogy ez elég. Tévedtem. Amikor a ba­rátnőimmel elmentem egy teaestre, nem tudtam feloldódni. Elvesztettem az önbizalmam, és Irigyeltem a boldog fiatn lokál. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Barátnőim se­gítségével mind jobban feltaláltam magam az emberek közt. Pedig sokszor keserűek voltak a tapasztalataim. Kérdezd meg magadtól: Boldog akarok lenni? Ha úgy érzed, lingy igen. akkor bizalommal indulj neki az életnek. Azt írod, hogy gyű­lölöd a boldog embereket. Meggyőződésem, hogy ez nem sze­rez neked örömöt. Boldog akersz lenni, de ezért tenned is kell valamit. Ne töltsd hát fölösleges bánkédással az időt, cselekedj, s boldog leszel! Szöllősl Ilona o’ V

Next

/
Thumbnails
Contents