Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-04 / 36. szám

HW

Hfmxpx

új ifjúság 9

CSOÖRI SÁNDOR VERSEI:

ŐSZI TÖREDÉK

Mondogattad, hogy semmi, semmi, mondogattad, hogy így is jó — marhavagonban utazik észak felé a nyár. de gumi haza a dió; vizek párnája meggyürödik, de hóra ébredni, az is jó.

Mondogattad, hogy semmi, semmi, mondogattad, hogy így lehet, sejtek és csontok vonulása a szerelem is: nagy menet s aki elfárad, fáradjon el, mondogattad, hogy így lehet.

CSAK SEHOL

Ss itt, se ott, se kívül, se belül,

a felhők karzatán Is csak könyökölve, hétfőtől keddig idegen éjszakában.

Lerogynék bárhová, ha lenne hely,

kinyújtázásra való haza.

de már a semmitmondó tájak is elúsznak,

utazni vágyik a kő,

a hordalék, világot látni a por

s a városok

rakéta-szivüket kilövik.

tramlik ami él, sunyin, féloldalasán, látni se akar amit lát,

nem akar tanát szétfolyó éjszakájához ez a na; óz a föld, csak útközben lenni mindig, csak sehol, testük üregeiből

kiloccsan a támadó gyönyör, mint az esővíz, szóinkból a tengermélyi epe, elhagynak, kikerülnek, másnapnsságakra büszkék,

súlyos nekik befelé forduló szemem országlésa, sánccal körülvett koponyám.

FUTNÉK INKÁBB VISSZA

Miféle bolond szent vagyok, bogárfaló

és gyökerek közt éjszakázó, szököm a sírásod elől, a tested elől

kopár szobákba, kilakoltatott szemek puszin:.. i és másznak rám a kövek, mint a tetvek, a hernyó-éj, a hétköznapi hangyák, fák utitársa, zarándoklók a hóhoz, mert fehér,

szerelmesekhez, mert szerelmesek, de mindenütt ugyanazok az esték, ugyanazok a hallgatások.

Elkerülöm a városokat, megugatnak messziről, mint a kutyák,

az erdőket, mert kifosztották a baglyok.

Futnék Inkább vissza a hajadhoz, a szádhoz,

nyikorgó szekrényeidhez s etetnélek magammal te örök éhes, világosságommal,

őrületemmel, tessék, Itt van a nyár, akácvlrág,

tengerek kék szilvája: a Föld és szeretnélek és szeretnélek.

mikor felébredt, nem érzett semmit.

A Értetlenül nézelődött a szobában. Minden idegen volt, szokatlan. Egy pillanatra az a képtelen gondolata támadt, hogy amíg aludt, tréfás kedvű dzsínnek átrendezték albérleti szobáját. Igen, igen, csak ez lehet, gondolta magában. Perzsaszőnyegek, szilonfüggönyök, szekrények, szekrénykék, az ágy végében hatalmas, csaknem a plafonig érő tükör kiugró asztalkával, s előtte kerek, támlátlan szék... Felült.

A tükörből Idegen, nyúzott, karikás szemű, sápadt arc vigyorgott rá.

Elfordította a fejét.

A hatalmas ágyat nézte, amelyben feküdt. Olyan dúlt volt, mintha legalább háfom tüzérezred fél napig lőtte volna.

— A szentségit! — szaladt ki a száján a meglepetés, és* csak most döbbent rá, hogy a paplan alatt anyaszült meztelen.

— Hogy a fenébe...

Erőltette az agyát.

Éppen cigarettát dugott a szájába, amikor az asszony belépett.

Ijedten rántotta nyakig a takarót, és érezte, hogy izzadság veri ki a testét.

Az asszony telten, jóllakottén nevetett.

A nevetésre hirtelen sok-sok pici lámpa gyulladt ki benne.

— Nagyon be voltam kapva? — kérdezte. Az asszony az ablakhoz ment. Nem, nem ment. Inkább úszott, lebegett. Ott megfordult és visszaindult, az ágy felé.

— Nem, nem voltál nagyon — mondta. A- hogy lépett, dús, érett melle játékosan remegett. A háziköntöse szétnyílt.... Fényes hasú villámok futottak szét a szobában.

— Csigának vagy violának sem finomabb hamvas bőre — súgta valaki a fülébe egy vers sorait. Megrázkódott. Aztán elfordította a fejét.

Az asszony észrevette, és újra felkacagott. — Biztosan nagyon be voltam kapva — mondta, és a szíve szomorúan, ijedten kalimpált.

■ ■ ■

A Skoda erőlködve zümmögött.

Öten ültek benne. Ő, Zimonyi, Sarlós és a két lány a rajzolóktól, K. meg M.

Zimonyi mutatta be őket.

— Az új kolléga. Az oklevelén még nedves a....

A lányok vihogtak, és azt mondták:

— Szia.

— No, akkor nyomás — mondta Zimonyi. — Irány S. és a halhatatlanság. Remélem, lányok, fürdőruhát nem hoztatok? — kérdezte már bent a kocsiban.

Ezen mindnyájan nevettek.

A visszapillantó tükörben észrevette K. figyelő tekintetét. A tenyere is megizzadt bele. Még jó, hogy Zimonyi szólt neki, hogy K. Sarlóssal fut, M-et meg ő próbálja fűzni. Többet nem nézett a tükörbe.

Zimonyi vicceket mesélt. Arra figyelt.

Az egész utat végigröhögték.

— Ide parkolj a bejárathoz — mondta Zimonyi, amikor tanácstalanul ránézett, s azzal már el is nyargalt a kabinok felé. Alig kászálódtak ki a kocsiból, már jött Is visz- sza.

— No, milyen vagyok? — rikoltotta kulcsot lobogtatva.

— Oltárt — mondták a lányok.

— Hányas? — kérdezte Sarlós.

— Harminchét — mondta Zimonyi.

Mindjárt megtalálták. A lányok mentek be előbb, de nemsokára jöttek Is ki. K.-n miniatűr bikini piroslott. Nagyon jó alakja voll — Hát ezt nem volt érdemes felvenni — mondta neki Zimonyi.

— Te hülye — nevetett rá K.

Gyorsan belebújtak ők is a fürdőnadrágjukba,_ de mire kijöttek, a lányok már nem voltak ott.

—• Akkor, ahogy megbeszéltük — mondta Zimonyi, és kutatőan nézett rá.

— Rendben — felelte.

Leballagtak a vízhez.

Egy csenevész fácska közelében két leterített pokróc árvállott. A lányok a vízből huj- jogattak. Zimonyi meg Sarlós feléjük indultak, ő meg leült a-'homokba a pokrócok mellé.

A levegőnek halszaga volt. Valahol rádió üvöltött. Különben nem voltak kint sokan. Hasra feküdt, úgy néjelődött. Akkor pillantotta meg az asszonyt. A tó partján jött, a vfkendházak felől. Amerre elhaladt, megolvadt a levegő. Apró gyöngyök vibráltak körülötte, s a fák csikorogva fordultak utána. Tíz lépésnyire se volt, amikor megállóit, s mintha csak nyújtózkodna, körbe fordult. Hanyag mozdulattal dobta le a plédjét, és lustán hanyatt vágta magát rajta.

Tigrisordítás csapott a fülébe. Aztán valaki a vállát rázta.

— Hallod?

K. volt az. Hirtelen azt se tudta, ki ez a lány.

— Tessék?

— Mondom, csukd be a szád.

— Bocsáss meg. Elgondolkodtam — mondta, és majdnem elpirult.

— Azt a tehenet bámulod? — kérdezte K. fejével az asszony felé intve. A hangjában mérges kis fullánkok lángoltak.

— Hogyan? — nézett rá. Fölényes akart lenni, de érezte, hogy hangja elárulná.

— Gyere úszni — mondta K.

— Hát Sarilés?

— Gyere úszni — mondta újra K.

— Jó! — adta meg magát, és mielőtt a lány után Indult volna, még egyszer az asszony felé nézett.

Sokáig bent maradtak a vízben. Csaknem átúszták a tavat. K. haladt előtte szótlanul, könnyű kis mozdulatokkal. Ogy érezte, hogy K. dühös rá. Nem úszott mellé, csak követte nyugodt, laza tempókkal. Amikor kikötöttek a parton, az asszony már nem volt ott. Nem tudja, miért, de csalódást érzett. K. győztesen mosolygott.

Zimonyi üvöltött rájuk.

— Hé! Hé! Gyertek játszani! — és feléjük dobta a labdát. K. elkapta, és már vágtatott is hozzájuk.

Estig püfölték a labdát. Ö is velük. Valamikor jól röplabdázott, hát élvezte a mozgást. Az asszony teljesen klrázódott belőle. Nagyokat nevettek, ha az ügyetlen Sarlós néha a labda mellé ütött.

— Ó, te fafej — szólt rá olyankor K. idegesen.

— Hagyjuk a fenébe — mondta aztán Zimonyi hirtelen.

■ ■ ■

BrőlkÖdve bevánszorgott a fürdőszobába.

Amikor a kulcsot elfordította a zárban, mintha újra az asszony nevetését hallotta volna. Mondott is valamit, de közben megnyitotta a csapokat, és a víz zúgása elnyomta a hangját.

A kád szélére ült...

A pincér vitorlázott feléjük az étlapot lobogtatva.

Konyakot rendeltek meg rostélyost.

A szomszéd asztalnál munkások ültek. Boroztak.

— Ezt nekem mondod? — horkant fel az egyik. — Nézd meg ezt! — és nagy lapát kezét tenyérrel fölfelé az asztalra fektette.

Szemben a zenekar játszani kezdett. Apró, pléhhangú énekesnő üvöltött a mikrofonba.

— Soha többé nem jövők — recsegett a hangja, de közben úgy nézett feléjük, pontosabban rá,, mint aki szívesen odajönne.

— Mije van a fának? — kérdezte Zimonyi a poharát megmarkolva.

— Levelei — vágták rá kórusban.

— Még egyszeri — mondta Sarlö^ a pin- o é rn*G’R

— Látod ezt? — kérdezte a nagydarab munkás. — A szocializmus építése nem a nyelvemen tört nekem vérhólyagot. Látod ezt? — és nagy, lapátkezével az asztalt csapkodta.

— Részeg — mondta elnéző mosollyal a pincér, miközben a poharakat lerakta.

— Soha többé nem jövök — üvöltötte újra a kis pléhha-ng, és ismét feléjük nézett.

Gyorsan bekapták a vacsorát, és bort rendeltek.

— Szürkét hozzon — mondta Zimonyi —, de hűtve.

— Igenis, egy Szürkebarát — mondta a pincér, és mosolygott.

— Látod ezt? — hallották újra az előbbi munkás hangját.

— Mit vered a melled? — mondta most egy másik hang.

— Részegek — mosolygott a pinoér.

— Le vagy szánkázva — mondta valaki.

K. megbökte Ztmonylt.

— Kérdezd meg.

Zimonyi a pincérhez hajolt.

— Mondja, hol található itt az' a kis helyiség, amelyben ha meghúznak egy zsinórt, úgy csinál, hössösss?!

— A terem végén, balra — mondta a pincér komolyan.

Zimonyi meg K. {elálltak, ű is velük ment. Amikor visszafelé jöttek, örvendező hang kiáltott rájuk.

—• No de ilyet?! Hogy kerülnek maguk ide?

Csodálkozva álltak meg. Aztán felismerték az öreg mérnököt. Az kalimpált feléjük. Kopasz fejéri csillogott a lámpafény.

Kapocs Tibor illusztrációja

— Jó estét — mondták szinte egyszerre.

— Jöjjenek Ide, jöjjenek ide — hadonászott az öreg. — Hadd mutassam be magukat a feleségemnek. Aranka, a kollégáim.

— Nagyon örülök — mondta az asszony, és sorba kezet fogott mindhármójukkal. A- hogy mozduilt, a ruha jnajdhogy le nem pattant róla.

,A meglepetéstől még a nevét is elfelejtette. Bárgyún vigyorgott maga elé. De Zimonyi is csak tátogott, mint hal a homokban. Zimonyi, a nagy szövegelő!

— Itt van Sarlós is meg M., a barátnőm — hallotta meg K, hangját. A délutáni fullánkok helyett most Ijedség csengett benne.

— Idehívjuk őket — ragyogott az öreg. — Ha már Ilyen szépen összejöttünk, ezt meg kell ünnepelni. Legalább az új kollégát is felavatjuk — lelkendezett.

Az asszony sárgás szeme rávillant.

— Igen, igen — dadogta.

A pincér egykettőre összetolt két asztalt, és Sarlósékkal együtt áthozta a bort meg a poharakat.

— Egészségünkre — mondta az öreg.

Rengeteget Ittak. Aztán egyszer csak a táncolok közt találta magát. Sárgás szem nevetett rá, és valaki azt mondta:

— Délután nem látszott ilyen ijedősnek — és éles körmök szúrtak a vállába.

— Most pedig —. állt fel az öreg és ünnepélyesen kihúzta magát —, átmegyünk a mi kis vltyillónkba. Értve?

— Értve! — zúgták rá kórusban.

— Ezt nézd meg! — csapott át a termen a nagydarab munkás hangja.

— Soha többé nem jövök — rikácsolta a pléhhang.

— Le vagy szánkázva — mondta valaki.

Az öreg ment elöl. Mutatta az utat. ök

meg egymásba kapaszkodva utána hömpölyögtek...

Elzárta a csapokat, és belebújt a kádba.

■ ■ ■

— Hóra ruit, barátom. Hóra ruit őz idő siet, elrepül — hallotta az öreg nv1 vált hangját.

Aztán egy kis idő múlva:

— Aranka, kérlek, Aranka...

Kinyitotta a fürdőszobaajtót...

A gyomrában hideg jégdarabo ttek.

Az asszony fogta meg a kezét, lúz volt a kezében.

— Gyere! — mondta.

— A többiek hol vannak? — nézett körül ijedten.

— Jő helyen — mondta az asszony kuncogva.

Belépett az ebédlőbe.

— Ott az ital a szekrényben — hallatta a konyha felől az asszony hangját. — Igyál!

Fogta a whískysüveget, és egy poharat félig töltött. Felhajtotta. A whisky millió .fényes kis tűt döfött a gyomrába. Lerogyott a heveröre, és csak nézett maga elé.

Újra az öreg vinnyogása úszott át a szobán.

— Aranka, kérlek, Aranka...

— Tudod, mi ez? — nézett az asszonyra, amikor az tálcával a kezében belépett.

Fölényesen mosolygott.

— Hány éves vagy te? — kérdezte aztán.

— Miért fontos ez?

— Fontos.

— Huszonöt.

— Én tízzel több vagyok — mondta, és a tálcát az asztalra tette.

— És?

— Nem értenéd meg úgyse —• mondta, és lassú, lusta mozdulatokkal feléje indult. — Az Idő siet, elrepül — suttogta aztán, és szorosan melléje ült.

Az ablakon beömlö sugarak megtorpantak a zongorán álló hatalmas herendi vázán. Valahol szél támadt és átfűjt a függönyökön. Mintha az öreg hangját sodorta volna magával...

A szobában hirtelen hideg lett.

Felállt.

Az asszony szeme résnyire szűkült.

— Este nagyon be voltam kapva? — kérdezte, de a kérdés most inkább kijelentésként hangzott.

Elindult.

— Hülye vagy?l — szállt utána az asz- szony hangja.

Nem fordult meg.

Erősen bevágta maga után az ajtót.