Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-04 / 36. szám
8 t • #1» ^ « u| ifjüsag DALLAL - TÄNCCAI OLASZORSZÁGON ÁT AZ IFJÚ SZIVEK KÖRÚTJÁRÓL Az IFJÚ SZIVEK tagjai között tavasszal elterjedt a hír: a nyáron talán Olaszországba utazik az együttes. Később aztán egyre valószínűbbé vált, hogy felesleges azon aggódni, „elutazunk-e vagy sem.“ Mert jött az olasz menedzser, megnézte a műsort, tapsolt, és tetszett neki... A százhúsz tagú együttesből tekintélyes létszámot, nyolcvan embert szerződte tett, ami nagyon jó, csupán az benne kissé a sajnálatos, hogy az itthonmaradottak szájíze talán keserűbb lett. Minderről nem is beszélnék, csupán azért említem, hogy hozzá tehessen): a na mentő völgyében haladunk, óránkon Immár római az 1- dő. Mohón nézünk az alkonyatba meg a térképekre, persze. És csodáljuk az o- lasz autópályát. Este tíz 6- ra, mindenki nagyokat sóhajt. Velence mellett haladunk el. A lagúnákból látunk egy keveset, s ott benn, távolabb fényeket sejtünk, de az még nem Velence, hanem ellentéte, Mestre, az óriási Iparváros, ahol a hajdani kalmárok, a- ranyművesek leszármazottjai ma ezrével Fiaton és Alfa Rómeón, na meg autóbuszon és vízibuszon mennek a műszakba — olajat gvá rtanl. A pisai vízirendőrök elnézőek, bár a kötelező szigort — mértékkel ugyan — betartják. pókban Csehországban turnézó együttes létszáma az olaszországi körút után is teljes maradt, senki sem sértődött meg, mindenki a régi kedvvel, lendülettel folytatja azt, amibe belekezdett. Táncolnak, énekelnek, igyekszenek a legtöbbet nyújtani, s mondhatni, szándékuk hatékony. Az e- gyüttes ismét fejlődésben van, új lendület hulláma kapta el valahányukat. A július 18-át megelőző este izgalma, gondolom, mindenkinél egyforma volt. Utazási láz. Másnap reggel indulás, a csehszlovák-osztrák , határ átlépése, majd utazás Ausztrián végig. Az Alpok gyönyörűek. Következik az osztrák-olasz határ. Átlépjük, s mindannyiunkat kellemes érzés fog el, mert tudjuk, itt már várnak bennünket — méghozzá nem Is kevesen. A későbbiekben aztán kiderült: az együttesre váró közönség száma csaknem huszonötezer fő. Az olaszországi hat fellépésen ennyien tapsoltak az IFJÚ SZÍVEK együttesének. Esteledik. Az olasz Dolomitok lábánál, a TagHaNem mondom, egy kissé prózaibb foglalkozás az 6- sökénéi, de hát Olaszországban is a huszadik század végét járják, ha nem is mindenütt. Közben beesteledett, s mi a széles autópályán hajtunk tovább első szálláshelyünk, Ferrara felé. A városról tudjuk, hogy itt élt, itt tanult, Itt írt verseket Janus Pannonius. Igaz, fél ezredévvel ezelőtt, de azért bízunk benne, hogy mégis sikerül majd találkoznunk vele. Messziről Ferrarát Is olajfáklyák jelzik. Utóvégre még Észak-Olaszországban vagyunk. A város ősi főterén éjszaka egytkor keresünk parkolóhelyet. Sikerül. A mogorva várkastély előtt, közvetlenül szállodánk. szomszédságában clhelődünk ki a buszból. Az útikönyvekből már sokan tudják, hogy itt, a nehéz téglafalak között dívott Lucrezia Borgla udvari élete. A várkastélyt vizesárok övezi, a város egyik oldalát pedig a Pó höm- pölygi körül. Egy óra múlva mindenkinek szobája, ágya van. A Hárman a ferde torony tetején „hosszú forró út“ után nagyon Jó lenne lepihenni. De nem. Inkább gyerünk egy rövid sétára, ha máshová nem, legalább a dómhoz. A térkép szerint itt a közelben kell lennie, hiszen a város szívében vagyunk. I- gen, a Cattedrale ott büszkélkedik, világít fehér köveivel a szállodánk közelében. Előtte óriási tábla hirdeti az IFJÚ SZÍVEK műsorét. Mindenkit enyhe büszkeség fog el. Aztán egy utca fölé feszített transzparensen, Savanarola óriási szobra előtt fedezzük felu- gyanezt. Pannoniusszal nem találkozunk. Majd visszajőve! talán sikerül. Másnap reggel ugyanis megyünk tovább. A ferraral fellépésre csak később kerül majd sor, most csak megállunk megszállni, belekóstolni egy kicsit az ősi városba. Reggel korán folytatjuk utunkat, hiszen vagy háromszáz kilométer áll előttünk. Fáradtan, de szívesen, álmosan, de mégis fürgén széliünk be a buszba, hiszen útioé- lunk Pisa, a ferde torony és még sok egyéb híresség büszke városa. A fellépés. Az első. Este hatkor már ott kell lenni a színpadon. Igaz, a közönség csak fél tízkor jön. Ezen meglehetősen meglepődünk, és egymásnak magyarázgatjuk az okát, talán azért van, mert az olaszok éjszaka élnek, reggel keveset, délután valamivel többet dolgoznak, miközben a kihalt városok házalnak falat mögött, zsa- lugátenes ablakokkal hűsített szobákban sziesztáznak A városok dél alatt épp e szieszta miatt hatnak olyan kihaltnak. A szieszta alatt érkezünk Pisába. A buszból már láttuk felvillanni a ferde tornyot Is. A pályaudvar előtt parkolunk, s az egymásba ékelt szállodák egyikében szusszanásnyl Időre lepihenünk. Aztán irány a tengerpart. Itt van nem messze, tíz kilométernyire. Az Amo mentén megyünk, s érezzük a tenger leheletét. Persze, ez már a folyó deltája. Partja jachtokkal, halászbárkákkal van zsúfolva. Különös látvány tárul elénk: a víz fölött, a két part között sűrűn kifeszített hálók nyújtóznak. Hajnalonként köteleken, csígaszerkezeteken merülnek a vízbe, s tonnájával emelik kt a tengerparti emberek mindennapi betevő falatját, a halat. A tenger káprázatos, s homok forró, a part tarka, népes és hangos. Magas hullámok öblögetik. Rendkívül erélyes fürdőmesterek fújják a sípjukat, míg csak bele nem fáradnak, mert a hullámok zúgása bizony elnyeli a sípszót. Főleg ha a fürdőző sem akarja a saját érdekét szolgáló sípszót meghallani. A hullámverés pedig veszélyes, s nekünk, „szárazföldieknek“ még veszélyesebb. Óvatosan, mértékével megszegve a szigort lubickolunk, mert hát ez tenger, és nem mindennapi. Este pedig fellépés lesz, és a fárasztó út után kell is a felfrissülés. A vfzirendőrök egy kicsit elnéző szigora me'íett k;'i bickoljuk magunkat. Irány vissza a szállodába. Kötelező „szieszta“ következik, a- melyet az igazgató, Kulésár Tibor a vízirendőröknél nagyobb szigorral rendel el, mert a fellépés, a jó bemutatkozás mindennél fontosabb. Aztán buszba ülünk, s megyünk a közeli Luccába, a fellépés színhelyére. Évszázados platánfák a- Iatt áll a luccal színpad. Elővételben másfél ezer jegy kelt el. Aztán még u- gyanennyi. Mikor odaérünk, a műszakiak, a kellékesek, a „ruhások“ már a színpadon serénykednek, az előadást készítik elő. A platánsor, a színpad a várost övező római kort erődítménysánc tetején áll. Hangpróba következik. Már szállingózik a közönség. Fél kilenc. Egy óra múlva kezdődik az előadás. RESZELI FERENC A szerző felvételei A* IFJÚ SZIVEK plakátia rerrarában A pisai dóm és a keresztelőkápolna kupolái a ferde torony tetejéről • „Zootechnikus“: Kérjük, küldjön még írásáiből. Szeretnénk alaposabban megismerni. • „Erőtlen“: írásaival kapcsolatban Proust jut e- szünkbe, akt azt mondja: ....Az az Irodalom, amely beért vele, hogy „leírja a dolgokat“ és megelégszik vonalaik és felszínük szánalmas leltárával, minden realista igénye ellenére a lehető legtávolabb áll a valóságtól: az Ilyen Irodalom rendkívül elszegényít és lever, mégha egyébről sem beszél Is, mint dicsőségről és nagy tettekről, mert durván elvágja mai énünk minden kapcsolatát a múlttal, amelynek lényegét a dolgok őrzik, s a .jövővel, a- melyben a dolgok a múlt űjraízlelésére ösztönöznek. De nem pusztán csak erről van szó. Ha a valóság csak Ilyesféle tapasztalat-hulladék volna, amely mindenki számára egyforma, mert bigéén ha azt mondjuk: rossz Idő, háború, kocslállomás, kivilágított vendéglő, virágban álló kert, mindenki tudja, mit akarunk mondani; ha ez volna a valóság, nyilván elég volna e dolgok bizonyos film-képsora, s a „stílus“, az „Irodalom“, mindaz, ami ezektől az egyszerű fényektől eltér, mesterkélt fölösleggé válnék.“ Ügy gondoljuk, először azt kell magában tisztáznia, hogy mit Is akar tulajdonképpen mondani a „VILÁGNAK“, s fel kell mérnie természetesen azt Is, hogy ez a mondanivaló olyan-e, a- melyre a világ feltétlenül 1 Igényt tant. Ha válasza Igenlő — el kell kezdenie tanulni, olvasni! Várjuk ú- ( jabb jelentkezését! I ; • Comenius“: Levelében I azt írja, hogy verselt feltétlenül jelentessük meg, ha nem akarjuk tönkrezúzni a boldogságát. Szögezzük le mindjárt, hogy a versek rosszak, nagyon rosszak, így tehát boldogság ide, boldogság oda, nem közölhetjük őket. Különben is furcsa boldogság az olyan, amelyet rossz versekkel kell megtámogatni... Lebeszéljük! RÓMEÓK ES JÜLIÄK PROBLÉMAI, AVAGY AZ ÖNBIZALOM HIÁNYA? Indulását!)] kezdve nagy érdeklődéssel olvasom a rovatot. A magánügyekben tanácsot várók, a szerelmükben csalódottak segítségei kérő leveleit. Válaszokat kaptak az idősebb vagy íRliik egykurú olvasóktól. A vélemények különbözőek voltak, józanak és tapasztalatot sejtetöek. De megfogadták-e ezeket a tanácsokat, és segitettek-e rajtuk? Eddig egy köszönő sort se olvastunk a kétségbeesettektől, pedig azt kapták, amit vártak, biztatást. Vagy talán nem is volt szükségük a tanácsra, úgy is azt tették, amit saját maguk jónak láttak? Csak elmondani akarták nagynak vált problémájukat, és mosolyogva olvadták, hogy mivel is álltak a közösség elé? Aki önérzetesebb, valóban nem tollat fog, hanem cselekszik, mert belátja, hogy a nehézségeket csak saját maga tudja megáldani. A legutóbb közölt levélnek (Helyesen cselekedtem, hogy hazudtam neki?) már az olvasása közben megfogalmazódott bennem a nemleges válasz. Mindig és minden helyzetben érezzük, hogy a hazugság nem helyénvaló, főleg nem két ember szorosabb kapcsolatában, a szerelemben. Az első jeligés levélben (Ki könnyen sir, könnyen Is felejt) a tanácsot kérő tizenkilenc éves lány is hazadéit a partnerének, kíváncsiságból, hogy az hogyan reagál rá. Es Íme a szomorú felelet: „ö nem szólt semmit, hanem továbbment“. Helyesen tette, mert ml a biztosi téka annak, hogy holnap vagy tíz év múlva nem hazndsz-e újból? A már befejezett vitatémák sokkal többet nyújtottak, sokkal tanulságosabbak voltak. Utalok Itt az alkoholizmus és a há zasságkötés kérdéseire. A szerelmi problémák elósorban a fia talabbakat foglalkoztatják. Dédanyáink kártyavetö cigányasz szenyekhoz fordultak, a mi fiataljainknak ezt helyettesítené az újság, a hetilap erre kijelölt rovata? Ezen a téren is lemérhető a fejlődés, kimutatható szocialista pedagógusaink ember formáló munkája. Miért fordulnak ezek a tizen- és huszonéves fiatalok névtelenül az újsághoz tanácsért? Csak a névtelenség az, ami őszinte szóra bírja őket? Még azt Is kétségbe merem vonni, hogy megfelel-e a valóságnak az, amit leírnak. Miért kevés az ismerősök és a barátok tanácsa? Hiszen ők jobban ismerik a helyzetet. Sok vitát meddőnek tartok, mert szerelemből adódó bonyodalmak mindig is voltak ás lesznek, de e- zeket nem a nagy fórumok, nem az Ismeretlen emberek oldhatják meg a legjobban. Itt valóban helyénvaló a mondás, hogy kettőn áll a vásár. A rovat létjogosultságát nem vitatom, mert igenli a hétről hétre közölt levelek sokasága. De nem lehetne-e ezen a helyen, ennyi erővel alkotóbb vitákat folytatni, véleményt cserélni? A tanaid- és a dolgozófiataloknak adódnak olyan problémái Is, amelyek nemcsak egyéniek. Már az is elgondolkoztató, hogy a fiatalok megírják ezeket a leveleket. Eléggé magabiztosak-e ezek az érettségi előtt vagy után átlő fiatalok, _ hogy a sajtóhoz fordulnak gondjaikkal? Ezek a fiatalkorral járó gondok. A fiatalok nem tudják, hegy mi a helyes, e* zárt fordulnak jeligés leveleikkel a laphoz Gyengék jellem- ben, hiányzik belölök az akaraterő. Nem tudatosítják, hogy először saját magákkal kell szembenézniük, nagyon kritikus szemmel elsősorban magukat kell megvizsgálniuk, hogy megismerjék és vállalják magukat. Ha ez megvan, akkor már megtalálták azt a bizonyos kiindulási pontot, ugródeszkát ahhoz, hogy a problémáikat megoldják. Ha tanácsra van szükségük! miért törpül el a szülők, a barátok szerepe? Színesítené a vitát, ha a Datálok őszintén megírnák, hagy miért van szüksé gük ilyen megoldásra, mi az, ami erre indította őket? Tanítók, nevelők és szülők nem éreznének-e csalódást, ha megtudnák, hagy a hozzájuk közel álló személyek jeligésen tanácsot kérnek? Komolyabban kellene vennünk az önállóságra való nevelést! A fiataloknak ma számtalan lehetőségük van az önálló cselekvésre. Élniük kéne a lehetőségekkel, és ak kor nem lenne annyi tanácstalan ember. SZŰCS ZSUZSANNA
