Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-28 / 35. szám

8 új ifjúság------------------------------­~27c>htn Z-ildiz '■ m Az a szegény • „Baka“: A nemes gon­dolatokat egyelőre még nem tudja verssé Izzítani, nem tudja úgy megfogalmazni őket, hogy az olvasóra is „mozgósító“ erővel hassa­nak. A legsikerültebbek mégis A lejtőn és az Emlé­kezni próbálok címüek. Ta­nuljon, olvasson — elsősor­ban verseket. „A költészet egy kép, egy dal, egy illat foglyulejtése a szavak tu­datos prizmájában.“ • „Csillagvirägok“: Túl­ságosan fiatal még ahhoz, hogy elfogadható színvona­lon írhasson. Élménye csu­pán olvasmányélmény, s versei ezért hiteltelenek. Gondolatilag is szegénye­sek. Tanulnia kell még! • „Nyár 73“: Írásai ki­váncsivá tettek bennünket. Kérjük, küldjön többet is belőlük. • „0 tempóra, o mores': Próbálkozásai kezdetlege sek, nehézkesek. Hiányzik belőlük a költészet legele­mibb nyoma is. • „Vakság“: írására a legpontosabban Dosztojev­szkijjel tudunk válaszolni: „A lényeg az, hogy a mű­vészet mindig és a legna­gyobb mértékben hű a va­lósághoz — eltérései csak pillanatnyiak, gyorsan ele- nyészőek. A művészet nem­csak mindig hű a valóság­hoz, de nem is lehet hűt­len kora valóságához. Kü­lönben nem igazi művészet, az igazi művészetnek éppen az az ismertetőjele, hogy mindig időszerű, életbevá­góan ... Korszerűtlen, a kor igényeinek meg nem felelő művészet egyáltalán nem lé­tezhet. Ha van is, akkor az nem művészet, elsekélyese- dik, elkorcsosul, elveszti e- rejét és minden művészies­ségét.“ • „Katica“: Versei nai­vak, inkább csak vasárnapi rigmusok, semmint versek, Ilyet minden kicsit is olva­sott ember tud „farigcsál­ni.“ A költészet sokkal mé­lyebben kezdődik. Egyelőre csak a tanulást ajánlhatjuk. SZERETNI ÉS SZERETVE ÉLNI Azért figyelem a rovatukat, mert szeretnék olyan fiatalt felfedezni, akiknek a sorsa hasonló az enyém­hez. De a várakozásom eddig hiábavaló volt, adjanak hát tanácsot, mit tegyeki Tizenhét éves múltam, egy vidéki gimnáziumba já­rok. Amíg idáig eljutottam, sok megpróbáltatáson men­tem keresztül. Életemben a törés már nyolcadikos koromban beállott. Azzal kezdődött, hogy már ekkor felfedeztem a lányokhoz való ragaszkodásom. Idősebb fiúk biztatására ekkor éltem át az első szerelmet. Azó­ta sokat álmodoztam az életről, és nem Is tudatosí­tottam az évek múlását. Az egyik lánytól a másikig jártam. Észre sem vettem, hogy az első szerelmem menyire elidegenedett tőlem, de a többi lány isi Mind­egyik emlékében tréfás, néha gyerekes fiúként marad­tam meg. Harmadéves gimnazista voltam, amikor az első szerelmem ismét az életembe lépett. De nem ügy, mint azelőtt, hanem mint a legközelebbi jő barát, akire rábízhatom a titkaimat, és 6 Is rám bízza az övéit. Azt hiszem, hogy ennél többet már nem is kí­vánhatok tőle. Nemrég megtaláltam azt a lányt, akit igazán sze­retni fogok, és aikl mellett én is boldog lehetek. Köz­ben felfedeztem néhány hibáját, ezért elhatároztam, hogy megváltoztatom 6t. Sajnos, keveset találkozha­tunk, mert mindkettőnket leköt a tanulás, raégíT re­mélem, hogy sikerül az elhatározásom. Csakhogy túl­ságosan fiatad vagyok, nem tudom, hogyan valósítsam meg elhatározásomat. Szeretném, ha rovatuk olvasói tanácsot adnának. Remélem, hogy akad olyan olvasó, aki megért és tanácsot ad. Szeretném, ha nem állna be törés az életemben és megtalálnám az élet értel­mét. Egy vidám, de mégis „szomorú“ gimnazista boldogságra vágyom Hosszas gondolkodás után ügy döntöttem, hogy én is 'megírom a problémáimat. Húszéves vagyok. Eddig az élet sok gondot okozott. Egy évig leveleztem egy katonával. Nem találkoztunk, csak fényképről Isme­rem. Amikor otthon volt szabadságon, nem jött el hoz­zánk. Azt írta, nem volt rá ideje. Én nem haragudtam meg, bár közben kiderült, hogy amíg idehaza volt, megismerkedett egy lánnyal. Azután csak minden ne­gyedik hónapban kaptam tőle levelet. Közben megismerkedtem én is egy fiúval, már négy hónapja együtt járunk. Nagyon szeretem őt, és ő is szeret engem. Most azonban ismét kaptam levelet a katonától. Azt írja, hogy nem levelez azzal a másik lánnyal, és kér, hogy folytassuk levelezésünket. Nem tudom, mitévő legyek. Azt a fiút szeretem, akivel együtt járok. Sajnos, a szülei tiltják tőlem, ő azonban nem akar elhagyni, amint az ideje engedi, rögtön el­jön hozzám. Nem érdekli őt, hogy a szülei titalma. Igaz, a szülei nem is tudják, hogy jár hozzám. Nagyon boldogok vagyunk, ha együtt lehetünk. Félek azonban, hogy mi lesz akkor, ha a szülei rájönnek a kapcsola­tunkra, és az utcára se engedik őt. Mit tegyünk? Már gondoltam arra Is, hogy beszélek a szüleivel, de félek, hogy akkor még jobban ellenzik majd kapcsolatunkat. Ezért szeretném, ha az Írd meg te is a véleményed rovat olvasói és levelezői tanácsot adnának. Mihez kezdjek? Nem akarom öt elveszíteni, és ő sem engem. Bizonyára lesznek Olyan tapasztalt levelezők, akik hasonló helyzetet sikeresen megoldot­tak. Nagyon szépen kérjük őket, írják meg tapaszta­lataikat, véleményüket, adjanak nekünk tanácsot. Min­den hasznos tanácsért hálásak leszünk. Jelige: Zöld szemű srác JÖN! JÖN! JÖN! Másfél évvel ezel'átt a „BAKTÉRIUMOKRA ÉS ELE­FÁNTOKRA VADÄSZIK“ clmü írásunkban lúrt adtunk arról, hogy a Bodrogköz fiatal orvosa, dr. GY1MESI GYÖRGY saftó alá rendezi vadászélménye'mek első kö­tetét. A napokban a könyv meg is jelent „AZ ÖRDÖN- GÖSTÖL A HORTOBÄGYIG“ címmel, amelyből 4500 pél­dányt átvett a budapesti Mára Ferenc Könyvkiadó ts. Közben a szerző elkészült afrikai vadászélményeinek a kéziratával is, s ennek egyes fejezeteit szerkesztő­ségünk rendelkezésére bocsátotta. Dr. Gyimesl 1971 decemberében töltött néhány hetet a fekete földrészen, Tanzániában, a Meru-hegység lábánál elterülő tájakon. „Mihelyt meglepnek a vadászélmények — írja könyve előszavában —, sebsen száguld a toliam a papíron, buktatót, akadályt nem Ismerve eleveníti jel, kelti életre az afrikai természet csodálatos szépségeit, a vi­lágon páratlan madárvilágát, zsákmányolt trófeáim egykori viselőit." Ezeknek a történeteknek és leírásoknak egy részét közöljük majd folyatásokban lapunk hasábjain „A ME- RU LANKÁIN" címmel. Reméljük, hogy olvasóinknak érdekfeszítő olvasmányt és maradandó élményeket nyújtunk. (-) -n) Kopalsklék csendesen álltak a nyitott sir előtt. Florence Kopalski ábrázata nyúzott volt. Kopalski úr kis, köpcös 50 év korüli ember, hol az egyik, hol a másik lábára támaszko­dott erősebben. „Mire várunk még?“ kérdezte a maga eny­he lengyel akcentusával. Hollís, aki a házaspár mel­lett állott, már éppen vála­szolni akart, amikor a Szent Mihály-templom tornya felől, egészen közelről megszólaltak a harangok. HolMs a lábánál fekvő do­bozt a gödörbe süllyesztette, földet kotort rá, majd az e- gész fölé kis táblát helyezett a következő felírással: BARRY iq<5q_1Q71 JO PAJTÁSUNK VOLT Hollis ekkor hátra lépett, hogy Kopalskiék pár percig e- gyedtíl lehessenek a sírnál ku­tyájukkal. Tíz évvel ezelőtt ami­kor ezt az üzletét, a kutyate- raetöt üzembe helyezte, még mondott egynémely szót a sír­nál az elhunyt négylábúnkról, de minthogy sem az állatokat, sem jellemző tulajdonságaikat nem ismerte, szavai általában nem érték , el a kívánt megin­dító hatást. Éppen ezért azt határozta el, hogy a beszédek helyett a kutyatemetések idő­pontját a közeli Szent Mihály- templom harangozásával e- gyezteti. Mr. Kopalski sürgette fele­ségét, induljanak már. Ekkor Hollis látta, hogy a csinos arcú Mrs. Kopalski nem figyelt férjére, hanem tovább Is a kis, nyílt sírba merült te kintete. Mikor azonban Mr. Ko­palski elindult Hollis felé, ma­ga is követte férjét. „Mit kell fizetnem?“ kérdez­te Mr. Kopalski Hollistól. Mrs. Kopalski szemrehányó­an nézett férjére: „De Char­les, hiszen a számlát haza- küldik!“ Mr. Kopalski dühös pillan­tást vetett feleségére: „Én pe­dig úgy gondolom, rögtön kell a dolgot intézni. Tehát — mennyi?“, erősködött a férfi, Hollts úgy válaszolt, hogy köz­ben nem nézett Mrs. Kopalski- ra: „ötven dollár!“ Mr. Kopalski előhúzta nad­rágja hátsó zsebéből a csekk­könyvét, egy lapot kitöltött és átadta Mr. Hollisnak, miköz­ben fél lábbal menni készült. Hollts meghajolt és Mrs. Ko­palski felé fordulva mondot­ta: „Eljöhet a sírhoz bármikor, amikor csak tetszik ...“ „Köszönöm“, felelte Mrs. Ko­palski halkan és finom vonalú ajkán szomorú mosoly jelent meg. Ezután követte férjét az új, hatalmas ragyogóan krómo­zott kocsi felé, amely a kutya­temető előtt állott. Max Hollts elgondolkodva tekintett utánuk. Szinte testi­leg érezte a Kopalski házas­pár közötti feszültséget. Volt annyi tapasztalata, hogy tud­ja, az ellentétek forrása első­sorban a kutya lehetett. Hollts emlékezett rá, Mrs. Kopalski néhány nappal ezelőtt kereste fel először, hogy tár­gyaljon vele foxterrierje teme­tésének részleteiről. Még fülé­ben csengenek a szavak: „Bar­ry nem azért halt meg, mert öreg, valami romlottat ehe­tett.“ A módra, ahogy 6 ezt mon­dotta,. Hotlisnak tel kellett fi­gyelnie. Arra gondol vajon, hogy a kutyáját megmérgez- ték? „Nem vizsgáltatta meg az elhunyt Barryt valamilyen megfelelő állatorvossal?“ Az asszony csak csendesen a fejét rázta: „Ez most már úgysem használ. Megmérgez­ték Barryt vagy sem, most már teljességgel mindegy.“ Florence Kopalski a követ­kező hét végén kis nefelejcs- csokoral jelent meg Barry ku­tyája sírjánál. Most már va­lamennyire nyugodtabb volt, és derűsnek mondható mosollyal üdvözölte Hollist. „Magam Is tudom, hogy bizony kissé ko­mikus virággal jönni egy kutya sírjához, de ...“ „Nem találom olyan komi­kusnak, válaszolt Hollis. A- mennyiben valaki igazán sze­reti a kutyáját... S2abad a lá­togatás után egy csésze kávé­ra meghívnom önt?“ Florence Kopalski bólintott. Rövid idő után belépett Max Hollis csöppnyi irodájába, ahol villamosfőzön kis kanna állott forró kávéval. Két csészényit kitöltött. „Kedves és nyugodt helye van Itt.“ mondotta Florence Kopal­ski. „Csupa béke és nyuga­lom ... Szereti az állatokat? Bizonyára szereti...“ Hollis bólintott. . Majd ezt mondta: „Az ön Barry kutyá­ját megmérgezték. Férje nem szereti az állatokat?“ Mrs. Kopalski először hall­gatott, csak ajkai remeglek. Aztán megeredtek a szavak. „Valóban, Charles nem szeret­te Barryt. Nem szereti ő az állatokat... mint az embereket sem“. Hirtelen tudatára ébredt, hogy túlságosan sokat mon­dott, ezért hozzáfűzte: „Char- les-nak megvannak a hibái, mint valamennyiünknek.“ „Természetesen“, válaszolt Hollts csendesen. „Tudom, mire gondol“, foly­tatta Mrs. Kopalski. „Maga ar­ra gondol, hogy Charles ve­lem szemben nem sokat törő­dik.“ Mrs. Kopalski felemelke­dett székéről és közben en­nyit mondott: „Köszönet a ká­véért.“ Fogta kézitáskáját és csendesen kivonult az irodá­ból... Mrs. Florence Kopalski ezen­túl gyakran jött el a kutya­temetőbe, hogy Barry sírjára virágokat helyezzen, majd megigyon egy csésze kávét Hollls Irodájában. Max Hollis és látogatónője jól el tudtak egymással beszél­getni, és jóllehet Mrs. Kopal­ski soha sem mondott kifeje­zetten rosszat a férjéről, Hollis a szavak mögül is hallotta: Florence Kopalski lelkileg e- gyedül érzi magát házasságá­ban ... Egyik nap úgy lépett be az irodájába az asszony, hogy Hollls rögtön észrevette, látó­;atónője percekkel előbb még sírt. Szemhéja piros és duz- sadt volt. Hollis először arra ■ gondolt, hogy az asszony a sír- ■ tál izgatta fel magát, a kutya miatti bánatában. A nő keze reszketett, amikor a kávéscsé­szét szájához emelte, és igen feldúltnak látszott. „Segíthetek valamiben?“ kérdezte halkan, miközben megnyugtatóan vállára helyez­te a kezét. „Férjem és én, vitatkoz­tunk“, mondta Mrs. Kopalski halkan. „Ennyi az egész. Vi­tatkoztunk“. . „Miről?“ „Teljesen érdektelen“. „Mit mondott önnek?“ „Férjem vissza akar térni Európába. De én ott nem is­merek senkit. Az én anyám itt él, és nekem gondoskodnom kell róla. Szóval ezen vesze­kedtünk egész idő alatt“. „Arra egyáltalán nem gon­dolt, hogy a férjének egysze­rűen kiadja az útját?“ kérdez­te Hoilis. „Ha nem mennék vele, elvá­lik tőlem, és nekem nincs semmim a világon“. „Bizonyára van egy kis pén­ze, valami kis megtakarított pénz a háztartási költségek­ből“. Mrs. Kopalski kávéscsészéjé­be merülő tekintettel vála­szolt: „Talán valamicske a- kad“. Hirtelen sírni kezdett.- „Azt mondta, hogy öreg va­gyok, öreg, öreg...” Hoilis résztvevőén sóhajtott egyet. Lassacskán Mrs. Kopal­ski megnyugodott, és cseveg­tek mint máskor, mintha Flo­rence Kopalskinak nem Is len­nének háztartási gondjai. Vég­tére, közvetlen távozás előtt, visszaofrdult az ajtóból, jelen­tősen Hollisra nézett és ennyit mondott: „Elhatároztam, hogy vásárolok egy új.kutyát — egy nagy kutyát — egy dán do­got“. Hoilis nagy megértéssel hó- ■ lintott: „Nem is olyan rossz ötlet.. Mosoly vonult át Mrs. Ko pal9ki bájos arcvonásain, ami ' kor az irodát elhagyta ... Két héttel később Mrs. Ko • palski Ismét megjelent Hol 1 lisnál. Forró nyári nap volt f enyhén frissítő szellővel. Ép pen ezért az iroda előtt álldo , gálva csevegtek. • „Ma nem maradhatok soká ig“, mondta Mrs. Kopalski. s „Kár“, válaszolt Hoilis saj : nélkozva. Mrs. Kopalski felnevetett majd Hoilis szemébe názvi 5 mondotta: „A nagy dán dog , ról van szó, amelyet nemié - gén vásároltam“. Hoilis meghajolt. Mrs. Kopalski lesütötte sze- I mét, és úgy suttogta: „A ku- I tya — halott“. Hoilis hosszan nézte az asz- szonyt: „A kutyát — megmér­gezték?“ „Ogy gondolom“ mondta még mindig lesütött szemmel, aztán hirtelen Hoilis arcába nézett. „Szívesen venném, ha ezt a nagy dogot itt elásathatnám“. Hoilis csak nézte Mrs. Ko- palskit. „Nincsen semmi akadálya“. Mrs. Kopfalskl hálás moso-ly- lyal nézett a férifra. „Ezúttal magam gondoskodom a kopor-’ sóról. Van egy régi hajókof­ferom — nagyon jó lesz erre a célra“. , „Rendben van“, mondta Hol­lls. ‘„Akar-e sirkövet is?“ „Ogy gondolom, nem szük­séges“. „Ez természetes“, válaszolta Hoilis. „Hiszen még nemrégen egy másik kutyája volt“. Aztán a tárgyra tért: „Temetés holnap reggel?“ Hálásan bólintott. „Nagyon köszönöm önnek, Mr. Hollls“. Hoilis az asszony után né­zett, aki mielőtt a gépkocsi aj­taját kinyitotta volna, gondo­san körbe fordította tekinte­tét. Ö pedig megértőén bólin­tott az asszony felé ... A- megbeszélés szerint más­nap reggel Mrs. Kopalski gép­kocsija ismét ott állott a ku­tyatemető előtt. Mr. Hollls a bejáratnál várta és üdvözölte, • majd segített az asszonynak, hogy együtt kiemeljék a ko- t csibő! a rézzárakkal és börö- . vekkel ékes nehéz hajókoffert. Hoilis csak vitte a súlyos al- . kotmányt a nyílt gödörig, . hogy aztán szakszerűen bele­- eressze. Egyikük sem szólt e- , gyetien szót sem. Csak a ha­- rangok zúgtak. vVéget ért a te- t metés. Amikor a sír bezárult, / Mrs. Kopalski gyorsan távo- f zott. Ezentúl minden hét végén meglátogatta Hollist. Mindjobban megértették egymást. Mrs. Kopalski való- . Sággal kivirult. Hoilis gyak- _ ran érdeklődött a férjéről, az asszony viszont következetesen csak ennyit mondott: „Elha­gyott, ismeretlen helyre távo­zott. Előbb azonban a dán do- t gomat, amelyet ön el is teme- tett, megmérgezte“. t Hollls vizsgálódva tekintett Mrs. Kopalskira. Az asszonnyal mindig kellemes volt a cseve- '' gés. örvendett, valahányszor eljött az asszony, hogy virá- I' got helyezzen Barry kutyája sírjára. Barry kutya sírja mel- t, lett — a dán dogé virágot so- e ha sem kapott, Ez a sír éppen !- akkora volt, mint Mr. Kopal- i- ski, aki ismeretlen helyre tá­tmöA+f-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents