Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-14 / 33. szám

új ifjúság 9 GYBRCSÖ ISTVÁN RÉT VERSE: Lány a Duna-parton Hirtelen, ki tudja, miért, könnye hull. Este van, lement a nap Is, alkonyul. Az a két szembogár előbb nevetett. Sugárzó délután volt, de este lett. Ki tudja, honnan van ez a borulás? Kinek szólt egy perce még a pirulás? Akire várt, az nem jött meg, este van. Ki látja most, hogy a szája jestve van? Könnyét sem látja senkt így, én csupán. Szívében beborult az a délután. Tavaszi emlék Ö, ti fák, virágzó cseresznyefákl piros gyümölcsre készülő hófehér anyák. Szűz kelyhetek porát méhek serény serege hordja szét, hogy bibétek ágát élettel oltsa be. Ö, ti fák, virágzó cseresznyefák! kormos egünk alatt változatlan tavaszi csodá.k! Hívjatok engem is sátratok alá, . védjetek meg: sűrűn hull a korom.'' TÖRÖK ELEMÉR KÉT VERSE: Hosszú az éj A szél ma csendesebb épp csak lengeti a nap vörös szakállát a Dargó felett Tárkánynál már a hold sarlója villan lila szőnyegén az égnek óriásra nő a jegenyék árnya az est roppant nyugalmában s én elnézem mily jámborul gyúlnak ki a csillagok a végtelenben hosszú az éj csendje mozdulatlan akár a halottak magánya Minden hallgat csak szívem kiáltoz mint eltévedt gyermek ködlepte lápon érted kiált kit látó szememmel folyton látlak csillaga az éjszakáknak ki volt előbb a látomásom vagy te ó hogy tűzném drága képed a végtelenre mely ölébe zárt mindörökre 1 Mindennél egyszerűbb Van még amiért érdemes vinni a keresztet amiért élni kell az idő mozdulatlan jelenében a feledés és pihenés majd azután a mindennél egyszerűbb koporsó csendjében ahol már nincs emlék se félelem csak időtlen hallgatás Ihatározták, nyári szabadságukon E korán kelnek, hogy már reggel lemehessenek a strandra, amikor még nincs ott senki, mégis so­káig aludtak, és későn reggeliz­tek. A gyerekek már előbb fölkeltek, kinn játszottak a kertben, hangjuk beszűrődött a szülök féláilmába. Kertjüket, ezt a falat- nyi erdóírtást, melyen bokrok is nőttek, drótkerítés vette körül. Reggeli után az asszony- a gyerekekkel — a négy- és az ötéves kislánnyal — ki­ment a strandra. A nő rövid kék ruhát és hajszínével egyező fakósárga vászoncipöt viselt. Karját és lábát lebarnította a nap. A Place Gambetta, ahol a bérelt házuk állt, nem volt igazi tér, csupán tágas, ho­mokos terület, néhány fenyővel. Itt sétált az asszony meg a két gyerek a föveny­part felé. A fenyők halvány árnyékot bo­rítottak rájuk. A gyerekek néha megfor­dultak, és visszakiabálitak valamit az ap­juknak. Egyszer az asszony Is visszafor­dult, integetett. Nagy, sötét napszemüveget hordott, mely barna, kis arcát még kiseb­bé, még feszesebbé tette. A férfi bement a házba a könyvért. A házat vadonatúj, ízléstelen csőbútorokkal, és olcsó fényezett furnérbútorokkal ren­dezték be. Ezerötszáz frankot fizettek ér­te három hétre. Felesége drágállotta Is, de ő megmagyarázta, hogy ezt megengedhetik maguknak. Mélyépítő mérnök volt, a dort- mundl városi építővállalat alkalmazottja. Minden költséget beszámítva, ez az utazás az Atlanti-óceán párjára alig került többe egyhavi fizetésénél. Leült a ház előtt az egyik nyugágyba, úgy állította a napernyőt, hogy árnyékot vessen rá. Szívesebben töltötte volna má­sutt a szabadságát. Nagyon érzékeny bő­re volt, nem bírta egész nap a strandon, meg untatta is a heverészés a fürdőlepe­dőn, a homokban. Sűrűn változtatta test­helyzetét, ha a homokszemcsék vagy a nap már túlságosan kínozták, talpra ugrott és fel-alá járkált. Csak a fürdés szerzett neki zavartalan örömet. A felesége azonban sze­rette a tengeri fürdőhelyeket, szerette a tengert, meg a két kislánynak Is ez volt a leghasznosabb. Mielőtt olvasni kezdett, jól megnézte a téren áthaladó franciákat. Családostul vagy csoportosan bukkantak fel, egyikük sem különült el, magányos házaspárok Is alig akadtak. Fellépésük, hangjuk magabizto­sabb, élesebb, mint a németeké. Egy nem­zet tagjai, örömmel állapította meg, hogy ő még nemigen akart nemzethez tartozni. Francia gyerekek jöttek az erdei táborból, énekelve, párosával vágták át a Place Gambettán. A .könyv, amit olvasott, a katharokról szólt, vagyis a „tisztákról“. A tévében lá­I Alfred Andersch Délelőtt a Tengerparton tott nemrég egy Ismeretterjesztő filmet a katharok kultikus helyeiről Dél-Franclaor- szágban, és ez a téma felkeltette érdeklő­dését. A katharok magyarázatát adták min­den rossz létének, hittek (ameddig ki nem irtották őket) abban, hogy a teremtés nem Isten, hanem az ördög műve. Azt gondol­ta: ha vallásos lennék, én Is kathar len­nék. Azért hozta ide a könyvet, mert meg­tudta, hogy a tengeri fürdőhely, ahol a sza­badságukat töltik, valamikor katharok vi­déke volt. Sétáin azonban semmi sem em­lékeztette erre a múltra. Talán ha egy helytörténészhez fordul..., de ahhoz ő Is, felesége Is keveset tudott franciául. Elol­vasott néhány oldalt, de úgy érezte, kép­telen figyelni; A fenyők felett az ég tűi é- lénk volt, túl tiszta. A fürdövendégek, a kerékpározó fiatalók, az autók sem Illet­tek a témához. Bement a házba, ivott egy pohár szódát, pedig nem Is kívánta. Leült az étkezőasztalhoz, felrakta útiírógépét az olcsó, fényezett furnér aszfallapra, és le­velet írt bankjának. Elutazásuk előtt nem ért rá befizetni a csekkjeit. Akadt jó né­hány: 231,50 márka villanyszámla az 1970- es év második negyedére, 4880 márka dort- mundl városszéli házának kölcsöntörleszté- sére és kamatjaira, 115,20 márka az autó­szervizre (Volkswagen 1500-as, 2500 km van benne), 72,80 márka a telefon és né­hány kisebb részletfizetés. A házával kap­csolatos fizetési kötelezettségein gondolko­dott a legtovább. Hogy a vételárat előte­remtse, fel kellett vennie 80 000 márka köl­csönt 8 százalékra, úgyhogy félévenként 3200 márkát kell fizetnie, plusz a 2000 márkás törlesztés! fAz összeg csökken idő­vel, de nem jelentékenyen.) Felesége há­rom évvel ezelőtt lebeszélte a ház megvé­teléről, de ő kiszámította, hogy ha a ka­matokat bérnek tekinti — havi 533 már­kát kell csak befizetniük. Két évi részlet- fizetés után már csupán 480 márkát. Igen, felelte az asszony, de összesen több kama­tot fizetsz, mint a kölcsön összege. A ház ára tehát legalább a kétszerese annak, a- mennyiért felépítették. Felesége a házassá­guk előtt titkárnő volt. Megírta a jegyzéket, megcímezte a borí­tékot, leragasztotta a levelet. Büszke volt rá, hogy megtakarított fizetéséből tudja fe­dezni a befizetéseket. Igazán büszke volt tökéletesen rendezett, tiszta viszonyaira. Bár csupán főiskolát végzett műegyetem helyett, nagyon jó állást sikerült szereznie a várost épitővállalatnál. Minden reménye megvolt rá, hogy gyorsan emelkedjék a ranglétrán. A vizsgák után néhány évig magáncégeknél dolgozott, de undorodott a profithajszától, és ösztönösen biztonságra törekeedett. Ügy tartotta, kívánatos lenne az egész építőipart — beleértve a jelzálog- bankokat Is — államosítani, mint ahogy a vasút és a posta az államé. Ezért lépett be a szociáldemokrata pártba. A párt ter­vei nem ígértek ugyan ilyesmit, őt azon­ban megnyugtatta tagságának tudata. Lehúzta nadrágját, felvette a fürdőruhá­ját, majd újra a nadrágot. Szandálba bújt, bezárta a házat, és elindult a strandra. Felkapaszkodott a dünére, és — mint más­kor — megállapította, a strand olyan nagy, hogy még a főszezonban Is kényelmesen elférnek itt a vendégek, akik ltt-ott cso­portokat alakítanak, laza, szüntelen válto­zó emberi test- és napernyőalakzatokban; mindig marad közöttük egy-egy szabad fe­hér vagy sárga sáv, délen és északon pe­dig beleolvad a szabad sáv a világosszür ke víz horizontjába. A tengert ma hosszú, egymást lassan követő hullámok vonala sze­gélyezte. A habzó fehér tarajok erejét innét föntről nem tudta megítélni, de nem lehet­tek túl veszélyesek, hiszen a strandsze­mélyzet a zöld jelzászlót húzta fel a há­zacskájuk melletti árbócra — szabad a für­dés! Egy pillanatra homlokára tolta nap­szemüvegét, hogy megállapítsa az óceán valódi színét. Egyetlen acélos, színtelen víztömeg a tejüvegfehér ég alatt, mely ii- res és tartalmatlan volt, akárcsak a strand­ról fel-felszálló gyerekstkoltás. Feleségét és gyerekeit a szokott helyen találta, a bérelt napernyő alatt. A két kis­lány boldogan ugrott fel. Elmentek egy félórára sétálni, segített nekik kagylót ke resnl. Amikor visszatért, felesége napozni kezdett, ő pedig levetkőzött, és beült a napernyő árnyékába. Félhangosan társa­logtak a gyerekekről és a közelben üldö­gélő, heverésző nyaralókról. Harmtncötéves volt. Í935-ben született, hét éve, 1903 óta ismerte a feleségét, öt éve házasodtak, az asszony most töltötte be a harmincat. Alakja karcsú maradt, haj­színe sem változott. Fakúszóké lőfarokfrl- zura hullott barna hátára. A férfi azt ol­vasta valahol, hogy az ilyen hajú asszonyo­kat a francia „füle aux cheveux de lin“- nek nevezi. Kicsit később pedig hallott a rádióban egy Debussy-zongoradarabot, az is ezt a címet viselte. Megszerette a le­mezfelvételt, és egy időben gyakran hall­gatták együtt. Elhatározta, hogy ha haza­mennek, újra lejátssza neki. Az asszony már fürdött, így hát nélkü­le ment a vízbe, csak a két kislány sza­ladt utána. Elhaladtak két strandőr előtt: toulouse-1 rendőrök voltak, mentötanfolya- mot végeztek. Most Is, mint máskor, moz­dulatlanul álltak, keresztbe font karral bá­multák a tengert. Agy nélküli bálványok. Egyikük odaszólt neki: — Attention, Mon9ieurl Megfordult, észrevette, hogy Időközben felhúzták a sárga zászlót, mely óvatosság­ra inti a fürdőzöket. Bólint. A két kislány lemaradt az első habgtrlandnál. Látta, hogy az. első — vagy az utolsó — hullám a messzeségben óriásra nőtt. El­szántan ment felé... ma mindenképpen úsz­ni akart. Pedig a sárga zászló megtiltotta. Voltak már tapasztalatai az ilyen hullá­mokkal. és tudta, le kell merülnie, hogy legyőzhesse őket. Egy pillanatig figyelte, hogyan tornyosul fölébe a hullám, aztán — mikor a víz belső tömege újból föl- emelkedett — ő szfzszlntesen belevetette magát a hullám zöld tövébe, érezte a ne­héz sodrást — és már ki is szabadult. Ne­kikészült a második hullámnak, azon is keresztültört, és az óceán tetején találta magát. Itt már nem fenyegette újabb ve­szély. Óvatosan úszott hullámvölgyből hul­lámhegyre — egyszerre csak meglepte a félelem. Tudta, ha visszafordul a strand felé, veszélybe kerül. Egy másodpercig té­továzott, majd tovább úszott nyugatnak. Igyekezett elképzelni, hogy ha visszatérne, miképpen birkóznék meg a strand felől á- ramló víztömeg ellensodrásával. Itt már valóságos hullámverés volt. A csúcsról keskeny sávnak látta a strandot, a vékony, vibráló ernyő- és árnyékhatárt, messze, nagyon messze... Eltökélte, hogy visszafordul. Csodálko­zott, amikor a nyílt tengeren, jóval a hul­lámtörés sávja előtt egy bukóhullám hátba találta és zuhatagába sodorta. Vizet nyelt. Kiszabadult, de csak annyit látott, hogy közeleg az újabb hullámfal. Belevetette magát a tövébe, és ekkor iszonyattal ta­pasztalta, hogy forogni kezd a teste. Elve­szítette az Irányt, a tengerfenék homokját érezte hirtelen, azután már csak a vizet, a vizet, a robajló örvénylést, és szeme e- lött minden, de minden zöld lett.

Next

/
Thumbnails
Contents