Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-14 / 33. szám

8 új ifjúság vatt állandóan az óráját nézte. Smith­E son néhány perc múlva találkozni fog a feleségével a bárban. Megisznak va­lamit, utána megvacsoráznak, majd egy szállodába mennek. Minden kedden ugyanez történt. Smithson először a garázsba tette a gépkocsit (oegyedórányi járásra volt a háztól), utána visz- szament Lornie-ért, és elsétáltak a közeli szál­lodába. Ma este azonban változik a műsor. Smithson sehová sem megy a garázsból, mert Evatt itt vár rá. Eltökélte, hogy megöli felesége szerető­jét. Sokan helyeselték Evatt szándékát. A dolog a- zonhan mégis furcsa volt, mivel Lornie-nak már ezelőtt voltak kapcsolatai férfiakkal, és Evatt egyet sem akart közülük megölni. Smithsonoal a- zonban más volt a helyzet. Gyűlölte fiatalsága, életkedve miatt. Hetek óta kísérte, és irigyelte ókét. Lornle és ő sohasem szerették egymást, mégis összeházasodtak, s együtt éltek. Hogy miért? Ma­ga sem tudja. Terve egyébként egyszerű, könnyen kivihető volt. A rendőrség esetleg kihallgatja, de mit bi­zonyíthat rá? Azt, hogy féltékenységből ölt? Hi­szen feleségének eddig is volt, nem is egy sze­retője, és mégsem gyilkolt meg egyet sem kö­zülük. S egyébként is gondoskodni fog alibiről, nem túlságosan megdönthetetlenről, mert az is gyanús, de mindenesetre elfogadhatóról. Becsön­getett szomszédjához, Jeskinshez. — Levelet írok, s hirtelen elfogyott a tintám. Van egy felesleges üveggel? Visszatért a tintával, bekapcsolta a rádiót, az­tán visszafordult, lábujjhegyen kisettenkedett a házból, fekete szemüveget. biggyesztett az orrára, és a garázsba ment. Nyolc óra múlt öt perccel, és Smithson még mindig nem érkezett meg!., A sarki telefonfülké­ből felhívta barátját, Perryt. — Halló, Perry? — Itt Evatt. Ide figyelj, leve­let írok a bátyádnak, s egy világért sem jut e- szembe a házszáma. Tizennégyes vagy tizenha­tos? Az utóbbi? Igen, köszönöm. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak. Hét perc múlva kilenc. A közelben egy gép­kocsi bukkant fel. Smithson behajtott a garázs­ba. Evatt árnyékként utána lopózott. A fiatalem­ber meghallotta a lépéseket, és ijedten hátrafor­dult. — Ki maga... mit akar? — A megcsalt férj! — Szóval ön tudja... — Igen. — S most azért jött, hogy megöljön. Evatt bólintott. — Én... én megértem magát. Tudom, hogy ott tökéletes alibi T kellett volna hagynom, de képtelen voltam rá. Ön talán nem is. tudja... Lornle... Tévedett. Evatt nagyon jól tudta, hogy Lor- nie-t egyszerűen nem lehetett elhagyni, amíg ő maga nem akarta. — Lornie vacsora közben megharagudott rám — folytatta a fiatalember. — Már nem emlék­szem, mi miatt. Rettenetes, amikor megharag­szik. Rákényszerített, hogy le-föl kocsikázzak, az­tán meg rám förmedt, hogy azonnal hagyjam ma­gára. Üvöltött rám, azt mondta, közöttünk min­dennek vége... Szörnyű volt. És most nyugodtan megölhet, úgysincs többé értelme az egésznek. Evatt megnyomta a ravaszt... Mihelyt visszatért, fogta a kölcsönkapott tintás­üveget és becsöngetett Jenkinsbez. Senki sem nyi­tott ajtót. Holeöko Viktor illusztrációja. Ez bizony nem illik bele a tervbe — gondol­ta magában mérgesen Evatt. A közeli bárba sie­tett. Ott biztosan megtalálja Jerakinst vagy leg­alább egy másik ismerőst. Tíz óra tájban indult hazafelé, virágos han­gulatban, énekelve. A lakásajtót nyitva találta, noha jól emlékezett rá, hogy kulcsra zárta. —. Kik önök? — fordult meglepetten a karos- székben üldögélő férfiak egyikéhez —, és hogy kerültek ide? — A rendőrségtől vagyunk — válaszolta. — Gyilkosság történt. Miért jöttek egyenesen hozzám, gondolkodott Evatt. Kis híján elvesztette lélekjelenlétét. — ön Evatt? Idegesnek látszik. Megtudhatom, hol volt eddig? — A közeli bárban. — Mikor ment el hazulról? — Kilenc óra után tíz perccel. — Szóval mi néhány perccel eltávozása után érkeztünk meg a házba. Éppen akkor ment el a szomszédja, Jenkins. Nekünk azt mondta, való­színűleg otthon találjuk, mert levelet ír. Kitűnő, örvendezett Evatt. A szomszéd megerő­sítette alibijét. — Ezek azok a levelek, amelyeket Irt? Idő­közben, amíg itt voltunk, egy Perry nevű ember telefonált, azt mondta, tévedésből rossz cí­met adott, a bátyja nemrégen új lakásba költö­zött. Megkérdeztük tőle, hogy mikor beszélt ön­nel telefonon, s azt válaszolta, hogy nyolc óra huszonöt perckor. Evatt a lelke mélyén ujjongott. Az alibi rendben van. — Ezek szerint — folytatta a nyomozó — több bizonyíték is amellett szól, hogy az estét itthon töltötte. A szomszédok azt mondták, hogy este fél nyolckor szörnyű veszekedést hallottak a la­kásból. A legjobb lesz, ha velünk jön. — Miért? — hökkent meg Evatt. — Mert megölte a feleségét. — Lornie-t? Hol van? — A hálószobában... megfojtva... Evatt megszédült. Eszébe jutottak Smithson szavai: „Rákényszerített, hogy le-föl kocsikáz­zak... Szörnyű volt.“ Nem hallgatta végig a fia­talembert, pedig talán mindent megtudott vol­na. — Egy asszony látta meg, hogy veszekednek, felpillantott az ablakba, mert segélykérő sikol­tást; hallott. Azonnal jelentette a rendőrségnek, izgalíhá’ban azonban elfelejtette a címet, s alig találtunk ide. — Nem én tetteml — kiáltott fel a rémülettől elcsukló hangon Evatt. — Találkozóm volt egy férfival... Nem, nem én voltam! Evatt hallgatott. — Kivel találkozott? Hol? ANATOL POTEMKOVSZKY: Útijegyzetek Megkezdődik az idegenfor­galmi évad ... Ezzel együtt a turistagondok... És szokások. Zakopane (kedd]. A határ már egészen közel van. Tankolunk. Idegességemben kinyitok egy konzervet. Marhagulyás. Nem ízlik. Bratislava /csütörtök). Útépí­tés. Két napja ugyanaz a te­herautó megy előttem. Előzni nem merem. Három vasúti ko­csi nyúlik ki az utánfutóból. A vendéglőben étlapot tesznek elém. Nem értem, két éve is egy futball-labda nagyságú kuglófot rendeltünk ebédre itt. Csak a gulyás szó ismerős. Nem jó. Wien (szombatj. Va­lamikor, a háború alatt, a Karlsplatzon, a feketepiacon egészen jói vásároltam. Most a vásárlás nehezebb, állandó­an át keV számítani a valuta- árfolyamot. Az eredmény álta­lában az, hogy tovább me­gyünk, más kirakatokat nézni, hátha ott olcsóbb holmit talá­lunk. A vendéglőben — gulyás­leves. Szörnyű. Chur (hétfő) Rögtön észre­vehető, hogy a svájciak svájci németséggel beszélnek, s ez nem gyerekjáték. Így azután a szálló helyett tévedésből egy püspöki rezidenciába jutunk. Mellette régi apátság és egy ósdi borozó. A már megfeke­tedett falon egy festmény, furg Jenátsch ezredes a vel- trini háborúban (1569—1639J. Az étlapon egyetlen fogás. Gu­lyásleves. Róma (szombat/. Rómában vagyunk, és nem látjuk a pá­pát, meglehetősen bálszeren­csés dolog. Kárpótlásul felke­ressük a Colosseumot. Senki sem tudta megmondani, hogy ez antik építkezés-e, vagy csu­pán felelőtlenül félbemaradt tatarozás. Ezen vitatkozunk, mi­közben a Pizzeriában a pincér egy ételt ajánl'nekünk. Később kiderül, ez gulyás volt, a la ungherese. Velence (szerda]. A szűk ut­cákban minden kirakat tele ci­pővel és bizsuval. Csak úgy árad a turisták tömege. Saj­nos, a legszebb utcákat elá­rasztotta a víz, jelenleg. De ez, látszólag, senkit sem izgat, semmit sem tesznek ellene, e­lég érdekes. Gondolataimban elmélyedve tévedésből gulyást rendelek. Kezdek hozzászokni, Budapest (szerda, de a kö­vetkező). Nagyon szép város, kies környezetben levő mote­lokkal, kempinghelyekkel, úgy, hogy teljes nyugalomban tud­juk fogyasztani még meglévő gulyáskonzewjeinket. Varsó (péntek). Ünnepélye­sen zárjuk utazásunkat a var­sói magyar étteremben. Ren­delek egy adag gulyást. Saj­nálattal közük, hogy nincs, már kihúzták az étlapról. Min­denhol jó, de otthon a leg­jobb! ■ „Vág“: Sokszor meg­írt témát választott, és saj­nos semmi újat nem tu­dott benne mondani. Zava­ros, elnagyolt. Adés marad benne az ábrázolással, s lát- tatással. Hiányzik az em­berben munkáló erők raj­za, amely hihetővé, élővé lenné írását. Tanulnia kell. Elsősorban szakmailag ké­pezze magát, hogy monda­nivalóját megfelelő formá­ba önthesse. „A művészet is csak egyfajta élet, s a- nélkül hogy tudnánk róla, bárhogy élünk is, felké­szülhetünk rá ...“ Né2zen magába, s mérje fel, hogy rendelkezik-e olyan erőtarta­lékokkal, amelyek végigse­gítik ezen a nem könnyű úton, a kezdés útján. Mér­je fel azt is, hogy monda­nivalója olyan jellegü-e, a- melyre mások is Igényt tarthatnak, amelyre má­soknak is szükségük van... ■ „Egy olvasó“: Lehet, hogy önnek van igaza. Egy pillanatig sem tetszelgőnk a tévedhetetlen szerepé­ben. Egyet azonban, jól tu­dunk: az igazi tehetséget a rossz vélemény nem öli meg, sőt, inkább még jobb munkára sarkallja. A véle­ményünket különben más lapoknál is ellenőrizheti, s legfeljebb jót nevet majd rajtunk, ha ott a tehetsé­gét azonnal felismerik! Egy megjegyzést még: Az elkö­vetkezőkben ne dühös le­veleket írjon, hanem jó verseket vagy novellákat! Az igazi tehetségre ugyan­is az utóbbi a jellemző! ■ R. G. Trnovec nad Vá- hom (Tornóc): Végtelenül sajnáljuk, de az írás alap- feltétele a nyelvismeret. E- nélkül nem boldogulhat se most, sem a jövőben. Így tehát ha valamit tanácsol­hatunk, úgy arra kérjük, fogadja meg Arany János szavait: „Először nyelvtant / azután verstant...“ ■ „Szomorú“: Ha egy Petőfi-verset helyesírási hi­bákkal másolnánk le, mi is szomorúak lennénk, sőt így Is szomorúak vagyunk, mert ez, amit ön tett, em­beri tartás, becsület kér­dése ... Válasz A HÄZASELET NEM KOLOSTORI ÉLET című levélre Véleményem szerint, ha valaki szignózza a levelét, fö­lösleges külön felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy me­lyik nemhez tartozik. S ha már erre nem gondolt az il­lető, legalább a közlés formáján változtathatott volna, mert ez a kijelentés: „Magam is a szépnemhez tartozom“ egy kicsit komikusán hat. De hagyjuk a kérdést! Legalább ahhoz nem fér kétség hogy férfi vagy nő-e az, aki a „szépnemhez“ tartozik Köszönjük a kioktatást, jóllehet erre szükség is van, ha vitatémát akarunk teremteni. S ha még azt is tekintetbe vesszük, hogy a nők pantallót, a férfiak pedig hosszú ha­jat viselnek, akkor nagyon is szükség van a figyelmezte­tésre, mert könnyen összetéveszthető a két nem, legalább is hátulról... Ezt a bevezetést csak azért írtam, mert vitáról van szó. Nos, ha vitázunk, akkor vitázzunk! Mivel most már meg­győződtünk rőla. hogy a vitatéma beküldője nő, ilyen ér­telemben nincs is helye a vitának. Azaz, meg kell koc­káztatnunk egy kérdést. Vajon a szépnemhez hozzákap­csolhatjuk azt a jelzőt is, hogy bölcs? Azt hiszem, hogy ebben az esetben nem! Miért? Már csak azért sem, mert a nők 90-95 százaléka boldog lenne, ha olyan férjre te­hetne szert, amilyen a tisztelt levélíró bátyja, aki még az édestestvére szerint is „papucshős“. Hogy miért fáj ez az embereknek, azt nehéz megérteni... Ami a kolostori hason­latot illeti, talán egy kicsit túlzás. Rágalom nélkül állít­hatom, hogy a kolostorokban nincs kolostori élet! Sőt, még azt is hozzá merem fűzni, hogy számtalan inni óhajtó férj a kolostorban többet ihatna, mint a felesége mellett. S talán nyugodtabb élete is lenne mindkettőnek.. Ha a tisz telt levélíró bátyja úgy élne, mint ott élnek, akkor meg az lenne a baj! Ha a bátyja lázadozna a sorsa ellen, ám gyávaságból nem merne változtatni a helyzetén, rá lehetne sütni a „papucshős jelzőt. De ha ő meg van elégedve a sorsá­val, akkor a jelző csak ráfogás, nem egyéb. Miért akar­ják letéríteni arról az útról, amelyen jószántából elin dúlt? Hát már az is hiba, ha a férj hallgat a feleségére? |obh volna, ha örökösen maradoknának? Vagy talán a só gorasszony egyedül, illetve másokkal jár szórakozni, a fér­jének viszont nem engedi meg a kikapcsolódást? Mert ha így van, akkor jogos a bírálat. A levélből arra követkéz tethetünk, hogy a feleség azért gátolja a rokonokkal va ló érintkezést, mert kiismerte a férje természetét és attól tart, hogy meginog, ha ellen fogják lovalni őt. Ilyen érte lemben nagyon is igaza van. Minden jel arra mutat, hogy ezt akarják elérni. Ahelyett, hogy tisztelnék, ócsárolják Ez egy cseppet sem dicséretes. Még vitatémának is el lenszenves. A munkatársak pedig törődhetnének a saját dolgukkal. Számtalan hasonló példával bizonyíthatnám, hogy az emberek akkor boldogok igazán, ha sikerrel vég­ződik az intrikájuk. Ezt szándékszik elérni a levélíró is? Ha nem így volna, akkor jeligézte volna a levelét. Vagy talán hiúságból írta alá rágalmait? Levelének bevezetőjé­ből ítélve, föltételezhető ez is. Annak ellenére, hogy nem akar elfogultnak látszani, én nyugodt lelkiismerettel állít­hatom, hogy részrehajló. S talán még abban is igazam van, hogy egy kicsit rosszmájú. Levelét. — ha ugyan két­ség nem fér a tartalmához — nem a bátyját féltő szere­tet sugaita. hanem az új rokon iránti ellenszenve. Máskü­lönben nem törődne azzal, hogy mehet-e a bátyja söröz- nyagokat, fóliában csomagolva magunkkal vihetjük, csak ményem. Tévedés esetén nyilvánosan kérek bocsánatot. Nevelős Vince, KoSíce BOLDOG LESZ A SZEPLŐS LÁNY? Az olvasók talán még emlékeznek rá, az Üj Ifjúság ez alatt a cím alatt közölte néhány hónapja a levelem. Mind­azoknak köszönetét mondok, akik levelemre válaszoltak, akik megértettek. Sajnos, a lányom, minden könyörgésem ellenére sem volt hajlandó várni az esküvővel. Július közepén összeháza­sodtak. Nem tartottak lakodalmat, és az esküvő is nélkü lem zajlott le. Nagyon szeretném, ha a lányom boldog lenne, ha önfejűségével nem rontaná el a házasságát. Re mélem, hogy egyszer ő is megkomolyodik. Most nincs lelkievöm többet írni. Ismételten köszönöm a jóindulatukat. A szeplős lány édesanyja

Next

/
Thumbnails
Contents