Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-14 / 33. szám

2 új ifjúság

Irka -firka

ÉRTEM - NEM ERTEM

Ha akarnám, megérteném ugyan a fővárosi köztisztasági vállalat szemételtakarítóit, illetve közülük azokat, akiknek nem nagyon fűlik a foguk mnnkáboz. Persze rosszul tenném, ha megérteném ókét.

A feljebbvalóikat nem értem, akik tapasztalataim, vagy úgy is mondhatnám, gyanúm szerint mintha nem figyelnének oda kellőképpen, miképp végzik embereik a rájuk bízott munkát.

Mert ahol én lakom, ott rosszHl végzik.

Hihető vagy nem, az az igazság, hogy még a szemetet is megválogatják. Akármit nem visznek el. Ezek szerint tehát van első, másod-, harmad-, valamint egyéb osztályú szemét. Történt ugyanis, hogy házunk egyik lakója, lakásfestés után, az udvaron büzlő szemeteskukákba hordta le azokat az elhasznált fólia lepedőket, amelyekkel a bútort letakargatták, jöttek a szemetesek, s a föliákat káromkodva kirámolták a kukákból, s azt kiabálták fel az ablakokba, hogy a kedves lakó egye meg a kefét, de ók ezt nem viszik el. Ennek immár több mint fél esztendeje, s a kazalnyi fóliakupac azóta is ott hever, s más hnllrdék- kal vegyülve ott bűzlik, rothad az ablakunk alatt. De sebaj, mert mi lakók, úgy látszik, már megszoktuk, s békésen meglesziink egymás mellett még vagy százötven esztendeig. Mármint a szemétrakás, meg mi, a ház lakói.

Ez rendben is lenne.

Az igazi probléma nem ez, nem is a hajnali zörgés, dö- römbölés. Nem is az. hogy a lépcsőkön meg a folyosón maguk után vonszolva húzzák a kukákat, és felszaggalják a kövezetei.

Az igazi prublénia az az életveszély, amelyet a szűk és forgalmas belvárosi utcákon a szemetesek teremtenek.

Igen, életveszélyt mondtam. Mindezt úgy csinálják, hogy kora reggel az udvarokról az utcára, a járdára hordják ki a kukákat. Minden házból legalább tizet. S a kukákat csak úgy, mindennemű „műgond“ nélkül odavágják egymáshoz. Így aztán az utca több mint száz kapuja előtt reggeltől délig, míg nem jön a szemetesautó, többszáz szemeteskuka foglalja a járdát, de úgy, hogy közöttük elmenni sem lehet. Mert nem a járdaszélére rakják, sorba, egymás mellé. Mondom: csak úgy odavágják, ahogy esik, úgy puffan.

Nem túlzók, s nem is részletezem nagyon. Röviden: utcákon, a Vörös Hadsereg utcában heti kétszer-háromszor minden kapu előtt a kukáktól annyira foglalt a járda, hogy a gyalogosforgalom az autók közé kényszerül, s így kifejezhetetlenül nő a balesetveszély. Persze nemcsak a veszély, a balesetek száma Is.

Es ez már így van évek óta.

Nem értem, hogy — hogy nem veszi ezt észre egyetlen illetékes sem? S azt sem értem, hugy — bogy kétszeri telefonbejelentésem után sem változott a helyzet az elmúlt hónapuk alatt?

Furcsa!

Félek, hogy rövidesen valaki, akit nem Ismerek, egy közlekedési baleset tárgyalásán állhat majd a bíróság előtt. Egyszerű oknál fogva: gondatlanságból, illetve azért, mert munkáját lelkiismeret- leniil, felületesen végezte, s ezzel veszélyeztette mások testi éppségét

__stb., stb.

(keszeli)

e ]6 bemártani kezemet

D

a hús Dunába! Kellemes! Pedig hát csak víz. Mi Is a víz? Két rész hidrogén, egy rész oxigén. Tanultuk az iskolában. Sok más mindennel együtt. Vajon robban-e a víz, ha elvonják belőle az oxigént? Már megint a robbanás jár az eszemben. Vegyi képletek. Mi robban, mi nem. Elég volt belőle! El kellene tiltani az emberiséget a robbantástól. Minek kellett a dinamít? Most meg az a- tombomba. Nyomorékok és halottak maradnak utánuk. Itt a két kezem Is csaknem rokkant lett teljesen. Ha most fél kezem sem volna, mit hűsítenék a Dunában? Ez a csúnya két kéz az enyém. Forradások vannak rajtuk. Hegek. Heges kezek. De mégis kezek. Érzem az ujjaimat. Mozgatni Is tudom őket. Jó ég, mennyit aggódtam a kórházban, hogy rokkant leszek. Kezetlen. Levágják mind a két kezemet. Szerencsém volt... Nem vágták le, s most itt hűsítem a Duna vizében.

x

Izmos, erős fickó. A víz fölött kérdőn pillant rám. Nem tudja, hová tegyen. Én sem ismertem volna rá, de a heges kezek magukért beszélnek. Ö az. Ö feküdt a műtőasztalon. Szőke haja csap- zottan hullott a homlokába. Egy veríték volt az arca. Nem sírt,' nem jajgatott. Hatott már az altató. A fehér huzaton két kéz. Kezek? Véres húscafatok. Roncsolt Izmok, vérző erek.

— Levágják? — kérdeztem a sebészt.

— Hát azért mindent nem vágunk le. Szerencséje van a fickónak. Azt hiszem, mind a két keze megmarad. Ha csak nem lépnek föl szövődmények.

x

Nem voltak. Sima, egyszerű sebészi beavatkozás volt. Idejekorán hozták ä fiút a kórházba. Az operáció után egy kissé bágyadtan ugyan, de már éledező érdeklődéssel kukkantgatott be a szomszéd szobákba. Társakat keresett. Nehezen lehetett kiszedni a szót belőle.

— Minek kérdez folyton? Nem hekus maga? Minek a sok szöveg? Pechem volt. Hiába mondják a dokik, hogy szerencsés fickó vagyok. Mi ebben a szerencse? Olyan a két kezem, mintha .fehér bokszkesztyűket húztam volna rájuk...

Ismét megmakacsolta magát. Tekintetén látszott, kár erőltetni. Konokul hallgatott egész nap. De amikor látta, hogy nem kérdezik, türelmetlen lett. Egyszerre mintha mindent el akart volna mondani. Talán kikívánkozott belőle a sző.

— Nem is tudom, miként történt. Kezemben a gyurma, aztán egyszerre csak bumm. De hát minek ezt tudni magának? Csak nem akarja megírni?

Akkor lett Igazán bőbeszédű, mikor megmutattam neki a cikket, amelyet fiatalabb sorstársáról írtam. Előtte operálták a kórházban. De annak le kellett vágni a fél kezét.

— Sírt a srác? — kérdezte érdeklődéssel.

— Amikor én beszéltem vele, akkor már Inkább hősködött.

— Hogy oda ne rohanjak! A kis betyár. Kár, hogy nem találkoztunk.

— Fel sem tudta fogni, mit jelent, hogy elvesztette a jobb kezét.

— Hát majd ballal eszik.

— Amíg fiatalok vagytok, mindent egyszerűen Intéztek el.

— Majd kap műkezet.

— ö is azt mondta. De ő még gyerek. Azt hittem, neked már több eszed van.

Közömbösen felvonta a vállát.

— Kap valami könnyebb melót. Nekem ki segít? Senki.

— Neked szerencséd volt, megmaradt a két kezed.

— Köpök a szerencsémre. Itt lógok, a haverok meg...

Hirtelen elhallgatott. A haverokról nem akart beszélni.

— A haverok meg tojnak rád. Csak fejezd be a mondatot. Egyik se jött meglátogatni. Hát ilyenek a te haverjaid. Bezzeg a kis komádat meglátogatták a barátai.

— Hoztak is neki valamit?

— Hoztak bizony. Egyikük odaadta a játékpisztolyát. Pedig látszott rajta, nehezen válik meg tőle.

— Az anyja köcsögét...

— A te haverjaidra nem vagyok kíváncsi. Nem kérdeztem a nevüket.

Egy ideig még 'hallgatott. Aztán megtört a jég.

x

— Csúnyán rázott az ócska Skoda. Még rendes mentőkocsi sincs. Rossz volt a lökéstompítő. Fájt a kezem kutyául. Kivált a Jobb.

Hajtott a mentőkocsi, vitte a sérültet. A gyutacsgyártót.

Ügy viselkedett, mint valami Makarenko-hős? Sző sincs róla. Még csak bátor sem volt. Jajgatott egész úton. Szidta a sofőrt.

— Nyomás, apafej, látja, hogy vérzek! Azt akarja, hogy a kocsijában vérezzek ki? Taposson a gázpedálra.

Tekintete ijedt, arca fehér. Felváltva límánkodott és átkozódott. Halálra váltan figyelte a kötésen átszivárgó vért.

— Nyomja már, döcög ez a tragacs. Bezzeg, ha a maga fia lenne Itt a hordágyon, akkor sietne! Hát sohasem érünk Trnavára? Egy hete fekszem itt, maga gyilkos.

Nyeszlett sofőrje. Neki nem sürgős. Fizetésért hajt. Mit törődik velem? Szállít, mint egy ládát. Az orvosoknak Is smafu, mi lesz velem. Egyik ránéz a kezemre és máris mondja: Vágjukl Kéz, láb, egyre megy. Nyissz, és kész. Talán csak nem vágják la a kezemet? Nem hagyom, Inkább meggebedek. De elaltatnak. Nem szabad. Fáj nagyon. Mégis Jobb lesz, ha elaltatnak... Mikor érünk oda?

Bárcsak ott lennénk már! Még vérmérgezést kapok. Milyen különösen sötét minden... Ez volna a halál? Nem akarok meghalni! x

Egyenletesen kattognak a kerekek. Nincs messze a suli, csak u- nalmas az út. Bámuljak ki az ablakon? Ismerek minden fát. Olvasni? Ál Tanulni kellene. Nincsen kedvem hozzá. Mihez van? A fene tudja. Átmegyek a másik kocsiba, ott legalább dumálnak a srácok. Sok a szöveg; ennél mégiscsak jobb. Itt megesz az unalom.

A másik kocsiban éppen a Vörös vitte a szót.

— Oltári zrí volt. Ilyet ti még nem láttatok. Bedobtuk az első gyutacsot. Azt hallottátok volna. Bummlll Sípolt a bíró, s rohant felénk. Köcsög máris szövegelt a fülembe: Ne marháskodj, még lefújja a mérkőzést. Dehogy fújta. Nyugi, mondtam Köcsögnek. Várunk a másodikkal. Vártunk. Két perccel a vége előtt vesztésre álltunk. Ezek nem egyenlítenek ki úgyseml Bedobtam a másikat is. Az volt csak az igazi. Most fújd le, ha akarodl — üvöltöttem a bírónak. Kivárta a két percet. A két pont a francban, de legalább volt egy kis zrí.

A srácok áhítattal hallgatták a dumát. Csillogott a szemük. A hosszú Lator megkérdezte:

— Hol szerezted a gyutacso kát?

— Hol szereztem? Magam csináltam!

— Azt hiszed, átversz bennünket? Ilyesmit nem lehet csak ügy gyártani. Anyag Is kell hozzá.

— Azt akármelyik drogériában vagy patikában kapsz.

— Mi kell hozzá?

— Bemész a patikába és kérsz egy kis...

A mi legénykénk nem is nagyon érdeklődött a gyártási folyamat iránt. Maga sem tudta, miért vette meg a vegyszert. Talán kíváncsiságból. Vajon meg tudja-e csinálni azt, amit a Vörös. Szó nélkül odaadták a kért vegyszereket. Nem kérdezték tőle, mire kellenek. Eltette a táskájába, és vitte haza.

Aznap délután nem volt semmi különösebb esemény. Talán ha nem unatkozik, elő sem szedi táskájából a vett árut. Az ipariskola tanulói a második évfolyamban sok mindennel kísérleteznek. Kirakta az asztalra. Az anyja megállt fölötte.

— Hát ezek meg micsodák? — kérdezte a fiútól.

— Az iskolában ezekkel kísérletezünk — válaszolta.

— Hát csak csináld, édes fiam.

De sok mindennel kell foglalkozniuk az iskolában ezeknek a szegény gyerekeknek — gondolta.

Kiment a konyhába, becsukta az ajtót.

— Nyugodtan keverhettem a masszát, nem zavart senki. Amikor kész volt, gyúrni kezdtem belőle a golyókat. Egy már el is készült. Meg akartam nyomkodni a gyurmát, hogy jobban összeálljon. Akkor történt...

A nyomástői felrobbant a gyurma. A fiú szerencséjére, az ujjal közötti réseken vesztett erejéből a nyomás. Különben letépte volna mind a két kezét. Csak kintről szólt be:

— Mi történt, édes fiam?

A fiú látta, hogy nagy a ba). Csunpa vér a keze. Ment ki a konyhába. Amikor anyja meglátta a vért, ijedten ugrott fel:

— Magas ég, mit csináltál?

— Felrobbant a kezemben.

Nagy hirtelen bekötötték a két

vérző kezet; orvost hívtak.

— Kórházba, de rögtön...

Így történt.

Hát érdemes?

— Soha többé nem veszek a kezembe robbanó anyagot. Elég volt egyszer.

Nézi a heges kezeket. Mozgatja ujjait. A hideg víz jót tesz. Most már mindent végezhet a kezeivel. Tudja már, hogy szerencséje volt.

—os

HEGES KEZEK

KEDVES FIATALOK!

Rovatunkban nemrég arról írtunk, hogy bizonyara az aratási munkálatok, illetve a gondtalan nyári vakáció miatt csappant meg a hozzánk érkezett levelek száma.

Ügy látszik, hogy ez már a múlté, mert az utóbbi napokban ismét jócskán kaptunk tőletek leveleket, beszámolókat és kedves hangú, szép, színes üdvözlőla pokat.

Kálnay Éva, besai (besei) hallgatónk írásában azonban még visszatér a levelek megcsappant számához:

„Zalatnay Sarolta „Késő már“, című számát szeretném hallani, mert nagyon ritkán közvetítik. Remélem, hogy most, araikur kevesebb levelet kapnak, teljesítik a kérésem...“

Részben igaza van hallgatónknak. Az említett dalt eddig valóban ritkán közvetítettük. Először csak a 141. műsorunkban hangzott el, mert hamarabb nem sikerült megszereznünk a felvételt. Nem volt, és nem is lesz azonban összefüggés a kért számok közvetítése és a hozzánk érkező levelek száma között; ez a megái lapításunk pedig minden dalra vonatkozik.

Bizonyára emlékeztek még arra a két névtelen vozo- kanyi (vezekényi) levélíró kislányra, aki annak idején .XY“ jelige alatt fenyegető hangú levelet írtak a Kontaktusnak. Az utóbbi napokban a vezekényi ifjúsági szervezet tagjaitól és Balogh Magdolna, kolárovói | gútai) hallgat linktől kaptunk ezzel kapcsolatos véleményt. Mindkét levélnek az írói becstelenségnek, felelőtlenségnek, udvariatlanságnak és butaságnak tartják a névtelen, jeligés leveleket. Cgy hisszük, ehhez nem is szükséges semmilyen megjegyzés.

Pernyész Anna a magyarországi Felpélcröl keresett fel bennünket soraival:

„A Kontaktus 140. műsorában hallottam egy gyönyörű magyar számot. Előadója, egy számomra ismeretlen együttes volt, a dalt fél három körül közvetítették. Ha közölnék ennek a számnak a címét és az előadójának a nevét, végtelenül boldog lennék.“

A szóban forgó felvétel címe „Emlékül neki“, előadója pedig a kosicei Meteor-együttes. Reméljük, hallgatónknak örömet szereztünk, hugy teljesítettük kérését.

Hucínról (Gicéről) Bencs Ivetta azt kérdezi tőlünk, hogy az „Ebből sem lesz már szerelem“ című dalnak ki az előadója.“ A ma már nem létező, de valamikor — nem is oly nagyon régen — nagyon közismert és közkedvelt Metró-együttes, illetve Sztevanovity Zorán.

Fülep Anna Maié Traka- ny-i (kistárkányi) hallgatónk, aki szeptembertől a Králővsky Chlmec-i (király- helmeci) Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadikos tanulója lesz, a Kontaktus tudósítója szeretne lenne. Ennek részünkről semmi akadálya. írásait — természetesen ifjúsági témakörüeket — szívesen fogadjuk, és ha a színvonaluk is megfelel, szívesen közöljük őket. Ez nemcsak Fülep Annára vonatkozik, hanem mindazokra, akik magukban adottságot éreznek rovidebb vagy

hosszabb, ám mindenesetre tartalmas beszámolók megírására.

Nagy népszerűségnek örvend hallgatóink körében a „Ti kérdeztek, a Kontaktus vendége válaszol“ című sorozatunk. Eddig Dráfi Mátyás, a Magyar Területi Színház színművésze, Quittner János, a Szőttes népművészeti csoport koreográfusa és Józsa László, a Loko- motíva Kosice labdarúgója, az elmúlt bajnoki idény „gólkirálya“ válaszolt hallgatóink kérdéseire.

Műsorunk legközelebbi vendége Kopócs Tibor fiatal festőművész és grafikus, a Madách Lap- és Könyvkiadó grafikai szerkesztője lesz. Várjuk kérdéseiteket. Leveleteket az alábbi címre küldjétek: a Csehszlovák

Rádió magyar nyelvű adása. 89711 Bratislava, Zochová 3. A borítékra írjátok rá: Kontaktus.

Nagy Árpád

A