Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-10 / 28. szám

u[ iffusag — Van itt még egy dolog — szólt közbe Ap­pleby —, nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a holttestet szándékosan lökték le a sziklazátonyra. — Szándékosan?! — Igen. Azt akarta, találják meg a holttestet. — Mi célból tette volna? — Ezt nem tudhatom, de minden eshetőséget figyelembe kell vennünk. De folytassa csak — Krauss, vagy bárki legyen a gyilkos, elment mellettem Borlase ruháiban. Mivel nem tartóz­tattam fel, nyílván tudhatta, trükkje sikerült. De nem volt még túl a veszélyen. Hiszen tudnia kel lett, hogy követem. Nem maradt tehát más vá­lasztása, visszament a szállodába Borlase szobá­jába. Itt volt még a portás, aki felismerhette volna. Ez is sikerült neki. Amikor látta, hogy minden elcsendesedett, hajnalban kiosont a szál­lodából, és az első vonattal visszatért Londonba. Még talán annyit, hogy a gyilkos nem vett ki magának Sheercliffben szobát, mert ha lett vol­na szobája, nyilván átöltözik, nem utazik Lon­donba Borlase ruhájában és a felemás cipőket is észreveszi. ondja csak, Merrit, maga látta már ezt M a Kraussot? — fordult hozzá Derry. — Természetesen. Mielőtt rám bízták Borlase őrzését, alkalmam nyílott közel­ről szemügyre venni azt az akasztófa­virágot. — Véletlenül nem egy középkorú, intelligens egyén benyomását keltő ember? — De igen, pontosan Ilyen. — Persze, ez a leírás Illik Kraussra — vágott közbe Appleby —, de ugyanakkor lllhet még sok má3 emberre is, például Mark Borlasera Is. — Mark Borlase? Hát ez kicsoda? — csodál­kozott e! Merrit. — Mark Borlase Sir Stephen Borlase unoka- fivére. Maga még nem értesült létezéséről? E- gyébként ez a mi kettes számú gyanúsítottunk. Mark Borlase valószínűleg ma reggel érkezett Sheercliffbe. De ezt elhallgatta előttünk. Fischer úr látta a Waterloo pályaudvaron. Azt gondolja, onnan követte azt a lányt, akinek azzal a fele­más cipőjű férfival volt kalandja. Természetesen Krauss barátunkról majd érdeklődünk, de Mark Borlaset sem veszítjük szemünk elől. Mondja, Merrit, nem tagja véletlenül a Wessex klubnak? Mark azt mondta, ott szélt meg. jó lenne, ha maga is szemügyre venné őt. — Feltétlenül megteszem. Stephen Borlase jegyzetfüzetét már aligha találjuk meg, de leg­alább a tettest leplezzük le. Amikor Merrit elment, Appleby az órájára te­kintett. — Van egy javaslatom, igyunk meg egy csésze teát és együnk néhány szendvicset. — Ez jó lenne, de a lány... — Derry arcán aggodalom ült. — Nyugodjék, meg. Van még egy órácska időnk. Fél óra múlva Appleby titkárnője zavarta meg a kedélyes teázást. — Babcock-Gardens 15. öt őrá negyvenöt perc­kor. — Köszönöm — Appleby felállt. — Pontosan betartotta az utasításomat, és gyalog megy? — Igen.' Pillanatnyilag a Green Park előtt van. —• Akkor még van bőven időnk. A három ko­csit elküldte? — Már a helyükön vannak. Appleby bólintott, és intett Derrynek, ha»y kövesse. — Vannak valamilyen nehézségek a Babcock- Gardens-i ház körül? — Nem uram. Egy sarokház, a környék nagyon csöndes. — Akkor indulhatunk. — A kocsija már vár, uram. A ház előtt egy erős gépkocsi állt. Semmi sem jelezte, -hogy rendőrségi kocsi. Derry azt hitte, üvöltő szirénázással száguldják majd végig a vá­rost. Egy kicsit csalódott, amikor a kocsi beso­rakozott a városi forgalomba, és mérsékelt tem­póval haladtak át a városon. Vajon mire készül Appleby? Derry nem tud­ta a rövid jelentésfoszlányokból kivenni Appleby tervét. Egy bizonyos volt, csapdát készít a gyil­kosnak, és a lányt használja csaléteknek. — Kötelességem figyelmeztetni, Fischer úr, hogy valószínűleg lövöldözésre kerül sor. Derry összerezzent. — Ogy gondolja, hogy a lányra fognak lőni? I— Ezt előre ilyen pontosan nem tudhatom. De nyugodjék meg, lehet, minden nagyon csen­desen folyik majd le. Derry az ülésbe süppedt. Agyán különféle gon­dolatok cikáztak át. Mi fog itt tulajdonképpen történni. Appleby közben kusza jelentéseket vett Csípők M INNIA IV. át a gépkocsi rövidhullámú adó-vevőjén. Átha­ladtak a belvároson, a csendesebb, forgalom­mentes utcákon a kocsi gyorsított, majd hirte­len fékezett a vezető, és a járd^ széléhez állt le. — No, innen már gyalog megyünk -á páho­lyunkba — szólalt meg Appleby, mialatt kiszállt a kocsiból. — Páholyunkba? — csodálkozott el Derry. — Igen. A Babcock-Gardens hátsó oldalán va­gyunk. Egy ugyan csodálkozó, de jóhiszemű adó­fizető polgár beleegyezett, hogy ebédlőjét hasz­náljuk. Az ebédlő ablakai pontosan szemben van­nak a tizenötös számú házzal. Alig néhány perce, hogy elhelyezkedtek az e- bédlö ablakai mögött, amikor megkezdődött az „előadás“. Egy férfi alakja tűnt fel az utcán. A férfi fel­emelt főve] kémlelte a házak számait. Derrynek éppen annyi Ideje maradt, hogy megállapítsa, a férfi még így hátulról is ismerősnek tűnik. Eb­ben a pillanatban a tizenötös számú ház kapuja kinyílott, és egy lány lépett ki az utcára. Derry felismerte a vonatbeli lányt. Még két lépést sem tett, amikor lövés dördült el. A lány bukdácsol­va a járdára esett. , A házszámokat kémlelő férfi lába a földbe gyö­kerezett. Derry felismerte benne Mark Borlaset. Borlase egy lépést tett a lány felé. Ebben a pillanatban a sarok mögül egy férfi alakja tűnt fel. Óriási Iramban rohant el a lány mellett, és rávetette magát Borlasera. Merrit volt. A házból, ahonnan Appleby és Derry nézték az eseményeket, egy egyenruhás rendőr rohant az utcára, és Merritre vetette magát. Mindketten a földre zuhantak. Az utca egy másodperc alatt megtelt rendőrökkel. — Induljunk — Appleby megfogta a megret­tent Derry karját. Lementek az utcára. Mark Borlase mintha sóbálvánnyá merevedett volna. Értetlenül nézett jobbra-balra. Két erős rendőr közben már lábra állította Merritet. Jobbra a tizenötös ház ajtajánál ott feküdt a lány a járdán. Mellette vértócsa.. Derry vadul kalapáló szívvel rohant feléje. Eb­ben a pillanatban a lány egy kicsit felemelke­dett. Kezével a kézitáskája után matatott. Üres tekintettel nézte Merritet és a két rendőrt. Köz­ben kinyitotta a kézitáskát, és valami csillogót vett ki belőle. — Vigyázzanak! — Appleby kiáltása azonban későn jött. Ismét egy lövés dördült el. Derry borzalommal látta, hogy a lány egy golyót en­gedett a halántékába, majd visszazuhant a jár­dára. Egy óra múlva ismét Appleby szobájában ül­tek. A rendőrtiszt elmondta az összefüggéseket a még mindig értetlenül maga elé meredő Derry­nek és a megrendült Mark Boriadénak. — Egy pillanatig sem kételkedtem abban, Mr. Borlase, hogy unokafivérét meggyilkolták. A gyil­kosságot nem féltékenységből, szerelemből vagy más érzelmi okokból tették. Tisztában voltam az­zal, hogy valószínűleg kémhistóriáről van szó. Sir_ Stephent azért gyilkolták meg, hogy fontos találmányát elrabolják és egyszersmind meggá­tolják, hogy újra elkészítsék. Hiszen ő volt az egyetlen, aki ismerte a találmány titkát. Meg­lehet, próbálkoztak annak a bizonyos Kraussnak a segítségével, lélektani kényszerítéssel megsze­rezni a találmányt. Ez nyilván nem sikerült. — Nézze Appleby — szólt közbe Mark Borla­se —, mint már mondtam, Stephen különc volt, a2 Idegrendszere labilis, ezért sokan lelkibeteg­nek is tartották, de nem tudom elképzelni, hogy hazaárulásra vetemedett volna. Persze a lelki- állapota miatt én is aggódtam egy kicsit. Ezért utaztam tegnap Sherrcliffbe, szerettem volna ve­le beszélni. Az állomásról felhívtam telefonon, és megállapítottam, hogy teljesen rendben van. így azután nem is zavartam munkájában. Ö nem tudta, hogy Sheercliffban vagyok, és onnan hí­vom. Szobát vettem kt a Grand Hotelban, ma a reggeli vonattal tértem vissza Londonba. Bizo­nyára megérti, miért nem szóltam délelőtt erről az útról. A történtek után gyanúba estem volna. — Mi azonban így is tudomást szereztünk út­járól. No de folytassuk. A gyilkosságot az össze­függésekből ítélve olyan ember követte el, aki ebben jártas. Kezdettől fogva bizalmatlan voltam azzal a cipőhistóriával. Nem hiszem, hogy egy gyakorlott bűnöző ilyen baklövést kövessen el. Arra gyanítottam, csak félrevezetési manőverről van szó. Ha viszont ez Igaz, akkor egy nagyon rafinált bűnözővel van. dolgunk. Térjünk át Fisoher úr vonatbeli kalandjára. Amikor meg­vizsgáltam a szerelvényt, meggyőződtem, hogy az egész cipőügy kitalált mese. — Hogyhogy én ezt nem vettem észre — cso­dálkozott el Derry. — Mert maga, kedves barátom, a laikus sze­mével vizsgálta a tényeket. Nekem viszont ez a hivatásom. Figyeljen hát. A lány, amikor állító­lag megijedt a felemás cipőjű férfitől és kiro­hant a fülkéjéből, három fülke mellett ment el. Itt mindenütt ültek utasok, mégsem tőlük kért segítséget. Magához nyitott be, aki egyedül ült a fülkében. Amikor maga elment megnézni ezt a titokzatos illetőt, már nem volt ott. Tehát egy másik kocsiba kellett átvonulnia. De csak a ma­ga fülkéjével ellenkező Irányban mehetett, mert különben látták volna a fülkéjük előtt elhalad­ni. A koffer viszont, amelyből kilopták a cipőt, a szerelvény másik irányában volt. Tehát nem lophatta ki a titokzatos férfi. Csak a lány. —- Igen, emlékszem, hogy valamiért néhány percre eltávozott — próbálta Derry az esemé­nyeket felidézni. — És még valami. A lány fülkéjében talált cí- garettavégeket megvizsgáltuk. Szájfesték-marad- ványokat fedeztünk fel rajtuk. Tehát nem férfi szívta őket, mert a férfi nem is létezik. Az egész csak mese volt. — De mi volt ennek a célja? — csodálkozott el Derry. — Nagyon egyszerű. Elejétől fogva téves nyomra vezetni a rendőrséget. Én kételkedtem benne hogy Borlase úr holtteste véletlenül esett a zá­tonyra. Ezt is szándékosan tették. Nekünk meg kellett találni Borlase holttestét, hogy lássuk a felemás cipőt a lábán. A vonatban eljátszott „színműnek“ csak így volt értelme. Merritnek nyilván sok pénzt ajánlottak fel, és nem tudott ellenállni. Két feladata volt. Megszerezni a jegy­zetfüzetet, és meggyilkolni Stephen Borlaset. A tegnap éjjelt séta kitűnő alkalomnak bizonyult. Merrit a szikla tetején leütötte Borlaset, elvette a jegyzetfüzetet, átöltöztette a holttestet a bódé­ban elkészített ruhába és cipőbe, majd óvatosan levetette a szikláról. Utána értesítette bűntársnő- jét, és ez reggel eljátszotta a vonatban szerepét. A lány — Jane Grovenak hívták — meggyőzően játszotta ezt a szerepet... egészen a keserű vé­gig­— És a csapda? — kérdezte Mark Borlase. — A csapdánál abból a kriminalisztikai isme­retből indultam ki, hogy ha a bűnözőnek sikerül egy jó,trükk, még nagyobbal akarja tetézni. Mer­rit ellen nem voltak bizonyítékaim. Lehetőséget adtam neki egy újabb, még nagyobb trükkre. A lánynak feltétlenül jelentkeznie kellett a rend­őrségen, amikor az újságok Borlase halálának titokzatos körülményéiről írtak. Feltétlenül. Kü­lönben a vonathistőria elvesztette volna értel­mét. Csak személyes vallomása adhatott hiteit az egésznek, csak ennek alapján indulhattunk vol­na el, persze az ő véleményük szerint, a téves nyomon. Hogy ön, Mr. Borlase, eltitkolta sheer- cliffi útját, ml viszont mégis megtudtuk, lehető­vé tette, hogy felkínáljam Merritnek a lehetősé­get az ismeretlen vonatbélit egy ismerőssel .fel­cserélni — önnel, Mr. Borlase. Ezért hangoztat­tam, hogy önt gyanúsítom, és ajánlottam neki, hogy figyelje önt. — De hogyan került Mr, Borlase a Babcock- Gardens-be — csodálkozott Derry. — Nagyon egyszerű. Merrit felhívta telefonon; mint az én asszisztensem mutatkozott be, és megkérte a nevemben Borlase urat, hogy öt őrá negyvenötkor jöjjön a Babcock-Gardens-be. A lány játszotta szerepét tovább. A megadott időben ki­lépett az ajtón. A megbeszélés szerint Merrit­nek a levegőbe kellett volna lőnie. Majd lelőt­te volna Borlaset. És jelentette volna, hogy a lány védelmében tette, mert Borlase, a tettes meg akarta gyilkolni a vonatbeli tanút. Az utol­só pillanatban változtatott a terven. Meg akarta gyilkolni a lányt is. így eltávolította volna ve­szélyes bűntársát, és Borlase lelövése is hitele­sebbnek tűnt volna. Csak egyre nem számított, hogy én összeköttetésben vagyok Mr. Borlaseval, és tudok a találkáról. Sajnos, a lányt már nem menthettük meg... a fegyháznak. Már kaptam je­lentést,. hogy Merrit dolgai között megtalálták Stephen Borlase jegyzetfüzetét. Vége • „Egy lány“: „Versei­ből“ egyelőre hiányzik a költészet. Sorai nyersek, ne­hézkesek, gondolatilag Is sekélyek. Nézzük talán az egyik legtipikusabbat: / A- hogyan a kétségbeesettek / búcsúznak az élettől, / a- hogy a haldokló / sírja el utolsó szavát / úgy ébred­tem / — fáradtan, összetör­tén — / lihegtem izgatot­tan / kínlódva a gondola­tokkal... / — a részletek / elstklottak előlem. / Vagy nézzünk egy másik példát: / Sassá változott lelkem / őrült sikollyal repült / stb. Ez így rossz próza. A köl­tészet nyelvén elmondva u- gyanez így hangzik: / Bör­tönéből szabadult sas lel­kem, / Ha a rónák végte­lenjét látom. / Csakhogy ezt Petőfi írta. A versnek hatnia kell, gondolatokat kell ébresztenie — ha erre „képtelen“, akkor valami hiányzik belőle. Tanácsként fogadja meg Arany János szavait: / Itt a különbség: hogy e látszatot / Igaz nél­kül meg nem csinálhatod. / Csakhogy nem ami rész szerint igaz. — / Olyan kell, mi egészben s mindig az, / Tanuljon! • „Zsuzsa“: Mint levelé­ből megtudtuk, jó Ideig csak olvasta a verseket, s utána kezdett el írni. Ez ér­ződik a versein, de még so­kat kell tanulnia, ha elfo­gadhatót akar „alkotni“. Különösen a vers gondolati, logikai felépítésére vigyáz­zon. Kerülje a fölösleges töltelék sorokat, vigyázzon a képek tisztaságára, ne magyarázzon mindent túl. „A költészet egy kép, egy dal, egy illat foglyulejtése a szavak tudatos prizmájá­ban.“ Sandburgnak ez a ta­nítása, úgy gondoljuk, min­denképpen helytálló. Versei közül különben a Tündér leány és az Eső után című sikerült a legjobban. Jelent­kezzen újra! 9 „Lesbe Tath“: írásai­val egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Kíváncsiak len nénk több „dolgára“ is. Kérjük, ha teheti, küldjön belőlük. Addig is egy ta­nács: „Tárgyat erőtökhöz képest válasszatok írók! / Fontolgassa soká ki-ki, hogy mit bír meg a válla / és mit nem.“ „Mert, ugye, az értelmet a tanulással segíteni kell, és az elmélkedésekkel fölemel­ni, de legkevésbé sem oda kényszeríteni, ahová feljut­ni képtelen. Máskülönben azon felül, hogy törekvése­ink hi fiák maradnak, gyak­ran megesik, hogy miköz­ben lehetetlenre vágyunk, azt hanyagoljuk el, amit megtehetnénk.“ VÁLASZOK A HOL ÉLNEK MEGÉRTŐBB EMBEREK ClMÜ LEVÉLRE Hogy hol élnek megértőbb emberek? E kérdésre pozi­tív választ adni lehetetlen. Azt azonban nyugodtan állít­hatjuk, hogy megértő emberek mindenütt akadnak. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy ezekből van a legkevesebb, a megértő ember ritkább, mint a fehér holló. Intrikusok, sárdobálók voltak, vannak és lesznek. Hogy miért van ez így, azt nehéz lenne megmagyarázni. Az emberiség nagy többsége valósággal kéjeieg. ha árthat embertársai­nak. Ahelyett, hogy segítenénk a bajba jutottaknak, meg­nehezítjük a sorsukat. Megnyugtatom a levélírót, hogy nem csak falun van ez így. S ami a legrosszabb, az álszentek közt akad a leg­több rágalmazó. Ezt számtalanszor tapasztaltam. A fari­zeusok azt hiszik, hogy ők makulátlanok. Holott esetleg annyi a különbség, hogy nekik jobban sikerült az élet. Ha meggyónják is a bűnüket, éppolyan bűnösök, mint az­előtt voltak. Sőt! Saját fülemmel hallottam, amint egy i- lyen térdan csészét elhallgattattak. Csak ennyit mondott neki az' illető; Ide hállgasson! Megjósolom, hogy néhány hónap múlva éppenúgy fogják rágalmazni magát is. mint ahogy maguk rágalmazzák ezt a szerencsétlen anyát, aki­nek a férjét egy szenteskedő szajha elcsábította. EZt ne felejtse el! — tette még hozzá az illető. Azt hiszem, hogy nem is felejtette el mindmáig, mert a jóslat másfél éven belül beteljesedett. Igen. Rágalmazók mindig voltak, vannak és sajnos lesz­nek is. Még a legközelebbi családtagok között is akad nak. Mit várjunk hát az Idegenektől? Egyébként minden bajra van orvosság. Ami engem illet, én nem reagálok a rágalmakra. Ez a legjobb orvosság! S ha valaki minden­áron tovább provokál, annak csak azt mondom, amit Sa Iámon Béla mondott egyik szerepében: „Ha én egyszer ki­nyitom a számat...“ Meggyőződtem róla, hogy ilyenkor rendszerint elhallgatnak: Elvégre nem tudhatják, hogy mii tudok róluk!? Márpedig az biztos, hogy mindenkinek van egy kis vaj a fején... Ha magát, Éva, ez megnyugtatja, szívesen közlöm s«;k megértő ember véleményét: „Az emberek igazságtalanok magával szemben!“ Még ha történetesen maga volna a hi­bás, hogy a férjei elhagyták, akkor sincs joguk arra, hogy rágalmazzák. Seperjen mindenki a maga portáján! Ami a gyermekei apját illeti: aljas senkiházi alakok! Ez az én véleményem! Nevelős Vince, Kosice Ahogy írja, kétszer elvált, két gyermeke van; ezért le­nézik, ötéves kisfiát pedig kiközösítik a gyerekek maguk közül, a szüleik nem engedik, hogy együtt játsszanak a kisfiával. Sajnos, még a inai modern világban is akadnak olyan emberek; akik többet törődnek a mások dolgával, mint a magukéval. Méghozzá nincsenek is kevesen. Ott ártanak a társuknak, ahol tudnak. Nem törődnek a való helyzet­tel és azzal, hogy ki a hibás. Amit ír, az minden józanul gondolkodó embernek fáj. Én tökéletesen megértem magát és a kisfiát. Szerény vé­leményem szerint, gyermekei, a saját nyugalma végett jobb lenne, ha olyan helyre költöznének, ahol az embe­rek nem keseritenék az életüket. Bár tudom, hogy ez nem könnyű megoldás, de a gyermekek jövőjéért meg kéne hoznia ezt az áldozatot. A gyermeke is barátokra találna, és maga is jobb környezetre lelne. Nem kellene elzárkóz­va élniük, mint jelenleg, hiszen joguk van az élethez. Saj­nos, még mindig akadnak olyanok, akik jogtalanul ítél­keznek embertársaik felett. Ez annál is szomorúbb, mivel már nem élünk a régi világban. Ne zárkózzék el az emberek elől. Gondoljon arra, hogy hány olyan magányos ember él, aki magához hasonlóan családi melegségre vágyik. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja azt, aki édesapaként szereti majd a gyerme­keit, és magát is megérti. Ne keseredjen ei, bármily ne­héz is a sorsa. Az élet akkor is szép, ha bánattal és csa­lódásokkal van teli. Ifj. Górász József, Rím. Sobota i

Next

/
Thumbnails
Contents