Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-10 / 28. szám
NAGY LÁSZLÓ: Amikor nincs Kereng a nyárban köszörű, szívemből szíkraesés. Feküdtél sújtó fény alá, keltsen a fölismerés. kegyelem Feküdtél sújtó fétiy alá: a virág térdedre dől, szerelmem súlyos zászlaja tűzve van fejed felöl. « Ifjúság, szentség szétomol, gyere be, birkózz velem. Fönségesebb az ölelés, amikor nincs kegyelem. SOMLYÓ GYÖRGY: > \ Lecsukott zsalu-levelek homályán, itt ülök én, V varasodnak a zöld lapok, \ repednek, dőzsöl a fény. \ Üvegben málna-alkonyat. Lenyesett rózsa zihál, illata fölszáll, fönn bolyong új nyaram ormainál. \ Újra remeg a levegő, '' hol kezed integetett.- Ágyadra szakadt óriás lepke az emlékezet Illyés Gyulához Tihanyi végvár híres kapitánya, három megyét vendégelő nagyúr, s egy országot! úgy is, ha szótlanul, ha némán kong is szív és pince tája. S tudnál világot is! de jaj, hiába, magyar költőt rab nyelv ejti rabul. Mint egy verset, iájú példázatul, fordítsd le egyszer sorsod franciára. De úgy meg — hisz a magam szövegén próbáltam én is, szegényebb legény! - hol marad az tz, a csín, a lelke? Az édes lóparton zengd hát tovább, tán kijut egyszer még a tengerekre, lefordíthatatlan sorsunk dalát. SZÉCSI MARGIT: Nyitott raktár Rozsda-városban rozsda van az Ingen, rozsda-rózsa van, mint alvadtvér-falt, mint golyó ütötte seb, halált-hozó. Zubbonyt, avar-térképeset viselnek itt az édesek, s ki nem kímélheti magát, az lesz legékesebb. Ide járok, ha meguntam hallgatni hallgatásomat. Vasak okos, hús csöndjét könnyebben elviselem. A jém lassú oxid halála szemem köré veres szivárványt jest, lusta, nagy kiáltások gördülnek át zsályáktól átütött talpfák halmai felett. Szerelvény csikorog, dördül vasalt ajtaja, barmok bőgése zendül. Utána: csend. Ez Is, ez a csönd is eltűnik egykor, mint a gyerekkor. S ide-épül a jelen. Zsúfolt, kimért lesz a világ. Az marad meg, ki az emberbe belopjá magát. Meg kell szokni a rádiók vad bömbölését, akár amiben felnőttél: a csendet, ó fáraó ragyogó hangyája, új földeken a harcot felvedd. Te, ki minden harapásoddal nem gyilkolod: újjá-eszed a földet s palotád anyagból van, mint az ének: találj ehetőbb szíveket magadnak. Imádság: Énekelj véremben, Uram, mindegy: szabálytalant vagy szépet. CSATA! VARGA LÁSZLÓ: Magányos cédrus A Csontváry-képre szakadozhat az ég felettem a megvadult Festő-vihar véres színeket csapdoshat a kékhez én konok ecsetje vagyok ahová leszúrt gyökereimmel a táguló Mindenség-csillag fekete rögéhez szíjaztam magam könnyen ki nem ránthat nem dobálhat ha festeni velem szelíd zöldet nem akar / ; KASSÁK LAJOS: VALÓSÁG ÉS ÍGÉRET Most az erdőkre mezőkre a lankás hegyoldalakra figyeljetek. A nedvdús fiatalság hónapja. Füvek áttörik a föld harmatos kérgét madárfiókák megmozdulnak a tojáshéj alatt kopogtatnak érzik a nap melegét. A fehér piros kék sárga és egyéb csíkos pettyezett színek szétburjánzanak. Élet támad fel a halottból. A kő alól forrás tör elő friss jó víz. Nincs gátlása többé semminek folyók kiáradnak medrükből termékeny iszapot hordanak a partra kaptárakból kiszálltak a méhek napfényt és mézet szüretelnek. Minden él színt formát és hangot változta! és Ígér valamit az embernek. Máris látható azon a tájon ahol tehenek disznók jártak dúsabb lesz a termés. z hát az, amit vártam! — kiáltottam elragadtatva azon az estén. Harmadik napja barangoltam Paolo 34 társaságába« AkropolisZ csodavilágát. Már alig emlékeztem a fagyasztószekrényre, melyben csaknem öt évszázadot töltöttem ei, hogy 2427-nek egy szép őszi napján életre olvasszon egyik ükunokám, akit végrendeletben bíztam meg ezzel a feladattal. Paolo 34 mosolygott. — Nem a technika csodáiról beszélek — folytattam lelkesen —, nem a kilencemeletes városról, ezer méter megás kőrútjairól, repülölövegeiről és tökéletes gépeiről — ezeket körülbelül kiszámíthattam, előreláthattam, s bevallom, nem vártam tőlük a világ megváltását —, az ember test és lélek, s a technika csodája csak a testet válthatja meg. A lélek harmóniája, a civilizáció győzelme az, amiért remegtem — a Béke nagyszerű győzelme, az egymásnak, önmagáért élő társadalomnak eszméje hozott ide — s most úgy látom, jó helyre kerültem, maradhatok. — Béke? — nézett rám kedves mosollyal Paolo 34. — No igen, béke az van. De miből állapította meg? — Miből? Fajtánk istenérei A békét -csak negatívumokból lehet észrevenni — mindabból, ami fegyverekhez és halálhoz és háborúkhoz és létért való gyilkos küzdelmekhez szokott szememnek hiányzik ebben a városban. Nem láttam katonát, és nem láttam < fegyvereket — goromba szó meg nem ütötte a fülem, hatalmaskodó hang me« nem' rémített, bosszúra nem bászített —, ismeretleneket láttam szeretettel csókolni meg egymást az utcán, erőset, aki a gyöngét támogatta, gyöngét, aki szerényen félreállt. Paolo 34 kicsit tűnődött. — No Igen... hiszen az kétségtelen — mondotta aztán kissé vontatva —, az kétségtelen, hogy a hang és modor sokat fejlődött az utóbbi évszázadokban. Csak azt nem értem egészen — miért következtet ebből arra, hogy a létért való küzdelem kiegyenlítődött? — Hogyan — ütköztem meg. — Nem értem ónt! A létért való küzdelem gyilkolás és halál, a gyengébb halála — hol van mindez a civilizációnak ebben a ragyogó légkörében? Paolo 34 vállat vont. — Ami a civilizációt illeti... igaza lehet. Csakhogy ml a civilizációt a mikéntben látjuk, a formában, abban a módban és modorban, amiről előbb beszéltem. Talán ez a megváltozott forma az, amiért az ön .gyakorlatlan szeme nem veszi észre a lényeget... — A lényeget?... Miféle lényeget? Csak nem azt akarja' mondani... — A lényeget, amit ön éppoly jól ismer, mint mi — folytatta Paolo 34, és erősen rám nézett. — Nem értem.. Gondolkodott. — Várjon. Mindjárt meg fog érteni. Füttyentett, a csőkocsi elénk gördült. Egy robbanás — két másodperc múlva a város földszintjén voltunk. Fényes, kivilágított ablakok mögött márványfalú, díszes helyiség — kissé nyomasztó hangulatot áraszt a fekete drapéria. • — Hol vagyunk? Válasz helvett Paolo 34 a fekete ruhás, kócsagos aj- tónállóhoz fordult. — Hány sorsolás lesz ma délulán? — Három. — A legközelebbi?... KARINTHY FRIGYES: Párbaj a XXV. században — Néhány perc múlva kezdődik. — Jó. Addig bevezetem vendégemet a műtőterembe. Sorsolás? Műtőterem? Csodálkozva követtem vezetőmet. Fényes csarnokba értünk. A csarnok közepén két díszes emelvény, az emelvények közepén egy-egy üvegszekrényféle — az üvegszekrényekben fekete bársonnyal borított ágy vagy nyugvóhely vagy ravatal —, hirtelenében nem tudom, minek nevezzem. Néhány különös gép, egy furcsa alakú óraféle a falon, két ajtó a háttérben — az egyik .vörös, a másik fekete. — Várjon. Mindjárt megérti. Két perc múlva két férfit vezetett be középről két e- gyenruhás alkalmazott — utóbbiak közül az egyik vörösben, a másik feketében. A két férfi fehér ruhában. Mindkettő sápadt, mindkettő mosolyog. Néhány suttogó szó, rendelkezések. Aztán a két férfi kezet fog, megcsókolják egymást. Mintha egy árnyalattal még sápadtabbá válna mindkettő. A szekrények elé lépnek, a két segédféle meztelenre vetkőzteti őket. Nyílik magától a két üvegszekrény oldalfala — a két férfi lefekszik a két ágyra, kinyújtóznak, behunyják a szemüket. Az üvegszekrények becsukódnak — aztán... halk berregés... mindkét üvegszekrényt finom, lilászöld gőz árasztja el belülről, melyen át halványan látni csak a két kinyújtott testet. — Az altatógőz — súgja fülembe Paolo 34. — A legmámorosabb és boldogltóbb érzések közt alszik most el mind a kettő... mélyen... mélyen elalszik... Néhány perc telik el halálos csendben. Szakállas, szemüveges férfi lép be halkan. Óráját nézi. Aztán hangosan, szárazon, hivatalosan beszélni kezd. A két hivatalos férfi kiegyenesedik, haptákban, mint egy ünnepélyes aktusnál. — Jelentem, hogy Petrus 129 és Carlos 344 polgárok, akik életsorsolásért folyamodtak a központi bizottsághoz, s a sorsolásra engedélyt nyertek, alszanak. Golyókezelő, teljesítse kötelességét. Az egyik férfi gombot nyom meg. Csak most veszem észre, hogy az üvegszekrények talpazata körül az egyik vörös, a másik fekete. A következő pillanatban a falon függő fehér, lapos óra hangosan zúgni kezd. Felpillantok: két golyó szaladgál körbe a számlapján, rettentő gyorsasággal. Mindenki lélegzet-visszafojtva, figyel. A két golyó fáradtabban pörög. Megáll. — Vörös — szól ünnepélyesen az aktust vezető személy. Aztán kinyújtja a karját. — Elvégeztetett. Moribund — teljesítse kötelességét. Fülsiketítő robbanás — pillanatra vakító fényben áll a _ csarnok —, szememhez kapok. Mire újra kinyitom, a világítás olyan mint előbb volt. Mindenki a helyén áll. A két üvegszekrénybe nézek, ás az ámulat kiáltása tör ki belőlem, mint az orfeumban, ahol ezermester bűvészkedett. A vörös talpazatú üvegszekrényben mosolyogva, csendesen, mély álomban ott fekszik a kinyújtott férfi- test — a másik üvegszekrény üres! Görcsösen ragadom meg Paolo 34 karját. — Hová lett? Komoly, szomorú mosoly. Kinyújtja ujját. — Ott viszik. Az egyik segéd kis fiókot nyit kt a fekete, üres szekrény alatt. Apró üvegurnát tart alája. Egy marék fehér por ömlik az urnába. A segéd becsukja a palackot, ás kifelé tart. A hivatalos aktusvezető a vörös szekrény felé mutat, arcát a másik segéd felé fordítva. — Végrehajtó, a szerencsés nyerő egy óra múlva felébred. A vörös ajtón át eresszék ki, adják át ruháit, iratait — és a lepecsételt csomagot, amit az elhunyt vesztőféltől örökölt. Aztán mosolyogva felénk tart. — Uraim, meg voltak elégedve? Melyik hírlaptól vannak itt? Vagy csak fogadók? Kábultan állok fel, Paolo 34 kezet szorít a szemüveges hivatalnokkal. — Mi volt az eset? — kérdi érdeklődve. A hivatalnok vállat von. — Semmi különös. A leggyakoribb mostanában. Konkurensek voltak olyan szakmában, amelyikben csqk egyik boldogulhatott közülük. Komplikáció Is a rendes — egy nőbe szerettek bele. Simán megkapták az engedélyt. Rendes feltételek Az életnyerő örökli az elhunyt vagyonát is. miután mindketten gyermektelenek. Paolo 34 oldalt nézett rám. — Nos? — kezdi érteni... A szívem rendületlenül zakatolt. — Azt hiszem... igen — dadogtam. A hivatalnok mosolyogva nézett rám. — Talán még nem látott éietsorsolást? — De igen — válaszolt helyettem Paolo 34 élénken — de nagyon régen... akkor még másképpen csinálták... nem ilyen, inkább egyéni akciő formájában... nem az államhatalom bölcs beleegyezésével és irgalmas rendezésben... akkor még sok fölösleges szenvedésbe került, sok fölöslegesen fájdalmas és csúf mellékbünök közt érvényesült az élet tökéletlenül felismert lényege... íj \
