Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-19 / 25. szám

ELSŐ LEVÉL

Királylány, már néha itthagy az őrület az aranytűid és súlyos dombokon s meghasad földrésnyi, boldog homlokom az ásványok és nagy vizek terén, hol hidegen, dúltan zuhog rám a tény október lángoló, hamvas tetején.

Királylány, hát lerogytam az élet gyöngysoros sirkertjébe én is — hullámhajú, szép kezű kovács, lerogytam és csúfolom az angyalt, míg hull és hull és hull alá a fény október lángoló, hamvas tetején.

Királylány, az érett őszutói ég terhes leányként könnyezik, sírkertjéböl a téboly Is pihegve ébred, némaság kelyhe itt a létezés, hol egyedül élek, mint a fény október lángoló, hamvas tetején.

Királylány, a vándorló sebek szívem fűzfáit újra látogatják, csak az elme csúcsain érik az ének, hogy kinyissa boldog szemét, mint fák hegyén a fény október lángoló, hamvas tetején.

Királylány, édes keleten a kor Rómaként hódítja az embert, a fényt s a halk angyal megáld minden növényt. Aranyfészket épít s dalol bennem a csend, míg borongok itt az acél idején október lángoló, hamvas tetején.

Királylány, a csavargó időben felnyitom arcom, megnövő életem, s mint tévelygő vadban kemény hűség, bolyong bennem szellem, részeg értelem; nem-hajőzott tenger borong így életén október lángoló, hamvas tetején.

KULCSÁR FERENC

VERSEI

MÁSODIK ETŰD

Magamra gyújtom az éjszakát, égjen titokban testemen, égjen titokban testemen.

Ütések hullnak, aprö levelek, az angyal elfedi melledet.

Oly mély az éj s a csillagok ereje testünk vert csaták mezeje.

Magamra gyújtom az éjszakát, égjen titokban testemen, égjen titokban testemen,

TIZENKETTEDIK ETŰD

Az égből ma hozzánk lejön a madár énekelni Ő, barna arcokat várni s keringeni annyira jő. Zeng a gyümölcs a nap alatt s a dombon ma állatsereglet legelész.

Ö, a táj szétesik, a nap összeéget.

Segíts, hogy ma elszakadjak egy lélegzetvételre tőled.

E házban a lángok egyre kitörnek.

E sző egészen lassú, lázas és egyszerű.

E meztelenség, 6, mennyire fényes.

S köztem és közted ez az őrület.

Ö, legyen e hulló időben könnyebb ma neked.

Az égből ma hozzánk lejön a madár énekelni, ö, barna arcodat várni s keringeni annyira Jő. Zeng a gyümölcs a nap alatt

s a dombon ma állatsereglet legelész. Ó, a táj szétesik, a nap összeéget. Segíts, hogy ma elszakadjak egy lélegzetvételre tőled.

NYEGYEDIK LEVÉL

ö, szeretném én testednek szép oltára előtt a békét megidézni, tékozló fiúként a jégvirág tálakról arcodhoz visszatérni,

6, tested szép oltára előtt, Katalin, szeretném én a békét megidézni.

ö, akarnék én telkednek havazó tálain égő szemekkel kóborolni, összezárt szállal a kihűlt hegyek közül keringő öledhez vándorolni,

6, lelked havazó tájain, Katalin, akarnék én égő szemekkel kóborolni.

ö, akarnék én ajkadnak terhes partjaihoz utaim porától nehezülve érni, a csőrrenő, hideg acélról: sorsomról neked záporként mesélni,

6, ajkad terhes partjaihoz, Katalin, akarnék én utaim porától nehezülve érni.

Ö, szeretnék én szemednek nagy égszín

fényköréberi

babonásan, súlyosan járni, havasok hidegét lassú hívásodra elhagyni, melléd állni,

6, szemed nagy égszín fénykörében, Katalin, szeretnék én babonásan, súlyosan járni.

Korkülömbség

Bizonyos évben születtem. Akkor Kaczmarek már ötéves volt. Ez a tény terhesnek bizonyult egész, életemben. Kaczmarek sohasem akart velem játszani. Még akkor sem, amikor pedig már felnőttem, s nyolcéves voltam.

Abban reménykedtem, ho-gy utolérem Kaczmare- ket. Tévedtem. A korkülönbség csak megmaradt.- Még akkor sem állt velem szóba, amikor már tizenöt éves lettem.

— Kölyök — rtpakodott rám —, tizenöt éves hátul- gombolós.

S karonfogva a bájos Ka- zinskát, távozott.

Múltak az évek. Egyszer már 30 éves voltam. Nagy kegyesen megállt, s lelkesen kezdtem neki mesélni, mi mindenre vittem, mi történt azóta velem, hogy utoljára láttuk egymást, de ö hűvösen viszonozta mindezt:

— Csak ne dicsekedj, fiatalember — intett. — Ha majd olyan idős leszel, mint én, magad fogsz a legjobban nevetni úgynevezett sikereiden.

Es így ment ez tovább, amikor 40, 50, 60, 70, sőt már 80 éves lettem. Mindig megnyilvánult korfölénye, s még az én köszvényem is semmiség volt Kaczmarek köszvénye mellett.

—- Neked van csúzod?!, csodálkozott mosolyogva.

— A te korodban már csúzod . . .?!

Kaczmarek századik születésnapján virágcsokrot vásároltam, s felkerestem a jubilánst. Kaczmarek karosszékben ült, körülvéve dédunokáitól, s telekenve a születésnapi tortával. Valamit motyogott a múltról és a bájos Kazinskáról.

— Drága barátom! — mondtam elérzélcenyühen.

— Egy egész évszázad telt el. Szép időt éltünk átI

— Te? — selypített. — Te szép időket éltél át?!

Ebből elegem volt. A csokro' nem adtam át neki, hanem jól elagyabu- gyáltam vele, úgy, hogy kórházba kellett vinni őt.

Másnap feltűnő helyen közölték a lapok a tudósítást erről az eseményről. A cím a legtöbb újságban ez volt: „Elvadult fiatal“.

(Fantasztikus novella)

H

ajder D. Ferenc fiatal történész a mohácsi vész körülményeit, feltételeit, eseményeit kutatta. Szorgalmas volt, minden részletet kibányászott a könyvtárakból: tudta, milyen öltözék volt a menekülő II. Lajos királyon, és a poros levelekből azt is sikerült kiderítenie, mit reggelizett a vész napján a török fővezér.

Szomszédja, dr. Horváth Ferenc fizikus néhanapján belátogatott hozzá, sakkoztak, eldtcsekedtek egymásnak eredményeikkel. Horváth kis méretű szuper-fotonikus rakéta készítésével kísérletezett. Szétszedve elfér majd a bőröndben, hajtóanyaga nem lesz több- két-három liter víznél, mondogatta büszkén.

Egy nap aztán áthozta a kész rakétát, letette a szoba közepére, nem volt nagyobb egy hintáidnál, ürömmel mutogatta csillogó alkatrészeit, kezelésének fortélyait. Később a magyarázatot félbe szakítva hazaszaladt szivarért. Nem tért vissza. Hajder várta egy darabig, aztán utána ment. A fizikus arccal a szőnyegre borulva, holtan feküdt szobája közepén. Szívszélhűdés ölte meg.

A fiatal történész megrendültén állt halott szomszédja fölött.

összehajtogatta, becsomagolta a rakétát, berakta hálószobája szekrényébe, nem nyúlt hozzá, nem beszélt róla senkinek.

Olvasni kezdett a rakétákról. Majdnem olyan aprólékos gonddal, ahogy rég a mohácsi vészről.

Egy német kutató könyvében azt olvasta, a szuper-fotonikus rakétával feltehetően utói lehet majd érni magát a történelmet Is. A történelmi e- semények képe fotonokból áll, fény- sebességgel halad valahol az űrben, a szuper-fotonikus rakétával elébe lehet vágni.

Hajder évekig tanulmányozta a rakétatechnikát, majd egy csendes nyári éjszakán kivette Horváth rakétáját a szekrényből, összeállította, üzemanyagtartályát megtöltötte a kötelező három liter vízzel, kivitte az udvarra, beleült, és felrepült vele.

Erős nyomást érzett a bal vállában, a bal lábában, aztán minden elcsendesült, egyenletesen repült a csillagok között.

A világűr gyönyörű volt.

Két őral repülés után feltűnt a történelem. A rakéta nagyon gyors volt, alig tudta megkülönböztetni a részleteket.

A pleisztocén-felhő után a mezolitlkumon Is keresztülúszott, majd elérte a holocénmezőt. üssze-vtssza cikázott, nem érdekelte a gutik háborúja Akkadában, nem érdekelte Szsószer, Horemheb, a görögök, a rómaiak, a középkor, egyre csak a magyar 1526-ot kereste a Ciszmoll 33. csillagkép közelében.

Végre megtalálta. Lassan tűntek elő a ködből Mohács lankái, a törökök sátrai, II. Lajos nehéz vértesei.

Kissé balra kormányozta a rakétát, elővette színes filmfelvevő gépét, beállította és megnyomta az Indító- gombot.

Nagyot kerülve visszafelé Indult, másodszor is felvette a csatajelenetet, a magyar sereg maradványainak menekülését.

Észrevette, hogy üzemanyaga rohamosan fogyni kezd.

Visszafelé indult.

Csendes éjszaka volt, a rakéta hangtalanul ereszkedett le a ház udvarára. Földet érve nagyot zökkent,

s alig hogy Hajder kilépett belőle, kigyulladt, porrá égett.

A történész magához szorítva felvevőgépét, zokogva nézte a rakéta helyén szürkéllő kis hamucsomőt.

Aztán rohant be a házba, a fürdőszobába, előhívta a filmet. Az előhívott szalagot izgatottan fűzte be a vetítőgépbe, majd könnyes szemmel leült a vászon elé.

Megjelent az első képsor.

Kopár domboldalon aprő, csene- vész törökök rohantak felfelé, aztán magyar nehézvértesek jelentek meg előttük, megfordultak, visszafelé vágtattak. Elkezdett zuhogni az eső. Mintha dézsából öntötték volna. Díszes öltözetű magyar vitéz tűnt elő a domb mögül, széles, nagy vizű patak felé léptetett lován. A patak partján megállt, leszállt a lőről. Halott katona feküdt a füvön, lába félig a rohanó vízbe ért. A díszes öltözetű magyar lova nyugtalanul kapkodta jobbra-balra a fejét, a hátára terített vörös bársonytakarőn aranynyal hímzett korona fénylett. A lovas fején Is aranykorona világított: II. Lajos volt.

Letérdelt a halott mellé, levetkőztette, levágta a fejét, magára öltötte az egyszerű katonaruhát, saját királyi öltözékét pedig felhúzta a megcsonkított katonára. A levágott fejet beledobta a patak sodró vizébe.

Idegesen, sietve tett-vett, leemelte fejéről a koronáját, lováról a fényes takarót, mindkét tárgyat a halott mellé, a földre helyezte, aztán szürke ruhájában felpattant dísztelen lovára és elvágtatott.

Alacsony jobbágytanya előtt állította meg a lovát. Bekopogott az ajtón, szép fiatalasszony jött ki a házból, megcsókolta, megsimogatta Lajos arcát, majd egymást átkarolva, méltóságteljesen besétáltak a pitvarba.

Vége szakadt a jelenetnek, nem volt több kép a szalagon.

Hajder reszketett a gyönyörűségtől.

Háromszor vetítette le magának a filmet, minden aprő részletet leírt: a mohácsi síkon zöldellő fák számától kezdve a törökök, a magyarok felszereléséig, a harcosok feszült arokifejezésétől a török ágyúk, harci szekerek pontos szerkezetéig.

A legnagyobb szenzáció természetesen a király megmenekülése volt.' II. Lajos tehát nem halt meg a Csele patakban, gyönyörű ■ jobbágyasz- szonyhoz menekült és jobbágyként élt tovább. Kár, hogy a rakéta tönkrement, hogy Horváth meghalt, és nem lehet filmre venni II. Lajos további torsát; de azért ez a felfedezés Is óriási, páratlan értékű.

Rohant az Akadémiára, benyújtotta dolgozatát.

Sokáig nem kapott választ. Aztán behívták s megkérdezték tőle. hon nét vette az adatokat és hogy nem szédül-e.

Levetítette a történelemtudósok e- lőtt filmjét, hosszú előadást tartott Horváthról, az elégett szuper-fotonikus rakétáról, a lefényképezhető történelemről.

Megkérdezték tőle, honnét vett ennyi amatőr színészt, ócska kosztü.- möt, és miért olyan vontatott a rendezés.

Sírt. később megvert két akadémikust.

Az ídeggyógyíntézetben ma már megengedik neki, hogy hetenként egyszer levetíthesse „Mohácsi vész“ című filmjét. Társai a zártosztály lakói nagyon hálás nézők. Tapsolnak, dobognak, amikor II. Lajos arcát megcsókolja a jobbágyasszo.nyHolecko Viktor illusztrációja