Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-19 / 25. szám

8 új ifjúság MteHAU w/vrs CIPÓK erry Fischernek korán kellett kelnie, D hogy elérje a reggeli járatot Londonba. Előző este egy kicsit később feküdt le, kihasználva a szolgálati utat egy kis szórakozásra is. Nem csoda hát, hogy még félig aludt és azonnal nem tudott tájékozódni a helyzetben, amikor egy kislány felszakította kupéjának aj­taját és szinte beeesett rá: . — Bocsánat... én csak... — A lány körülbelül Derry korabeli lehetett, csi­nos arcán félelem tükröződött. — Egy éfrfi... — hangja ismét elcsuklott —... egyedül voltam a kupéban... — lihegte. Derry szeméből azonnal kiszökkent az álmos­ság. — Nyugodjék meg! — próbálta csillapítani a lány félelmét. — Most már semmi baja sem történhet. A lány leült az egyik ülésre és hálásan né­zett Derryre, aki ettől meglehetősen zavarba jött és a helyzetnek nem éppen megfelelően szólalt meg: — Derry Fischer vagyok Londonból. Mun­kaadómnak, egy telekkereskedőnek a megbízásá­ból voltam Sheercliffben. A feldúlt lány sem vette nyilván észre a be­mutatkozás időszerűtlenségét. — Biztosan úgy gondolja, hogy lehetetlenül viselkedek. — Semmi esetre sem! Szívesen segítenék, ha megengedi. Van valamilyen poggyásza a kupé­ban, ahol azelőtt ült? Ha igen, majd én elho­zom. — Köszönöm szépen. A kofferem zöld színű, ennek a vagonnak az utolsó fülkéjében van. De előbb szeretnék még valamit elmondani arról a férfiról. — Ne is gondoljon már rá — válaszolt Derry — vagy talán úgy érzi, hogy Londonban le kel­lene tartóztatni? Mert akkor megkérhetjük a ka­lauzt, hogy értesítse a rendőrséget. Derry már a kilincset tartotta, hogy induljon a lány kofferéért, amikor az megszólalt: — Azt hiszem, ön félreért engem. — Tessék? — kérdezte Derry. A lány arcán ideges mosoly bujkált: — Nem arról volt szó, amire ön gondol —- kezével el­takarta arcát. — Lehet, hogy csak képzelődtem, vagy hisztériás vagyok. Derry szó nélkül visszaült a helyére. Tudta, a nők szeretnek képzelődni, bár nem úgy fes­tett, hogy a lány ehhez a típushoz tartozna. De hát ki tudhatja. — Szóval azt akarom mondani, lehet, hogy csak úgy hiszem, fontos a dolog. De az egész nem képzelődés. Ennyire nem tévedhetek, vagy mégis? Derrynek halvány fogalma sem volt, miről be­szél a lány: — Az természetesen lehetséges, hogy félreértettem önt, de miről van tulajdon­képpen szó? — A cipőiről — mondta és szemében ismét za- vartság tükröződött —, a cipőivel függött ösz- sze. A mozdony éleset fütyült és a vonat egy alag­útba száguldott be. A kigyulladó villanyfény hal­ványan megvilágította a kupét. — Ezzel azt akarja mondani, hogy tulajdon­képpen nem történt semmi? — Nem... vagyis Igen — a lány látszólag nem találta a helyes kifejezést —, talán elmondom az elejétől. — Tessék. Most már igazán kiváncsivá tett. Szó­val a cipőivel függött össze. — Igen, az egyik lábán barna, a másikon fe­kete cipő volt A vonat kifutott az alagútból, és a kupét el­öntötte a napfény. — Azt akarja ezzel mondani, hogy a férfinak a lábán... — Igen. Igen, kétszínű cipője volt. Ez ugye szinte nevetségesnek látszik? — Nem tudom, nevetséges-e, de semmiképp se mindennapi látvány. ' — A legérdekesebb azonban a reagálás volt, amikor tudomást szerzett arról, hogy észrevet­tem felemás cipőit. — Nem mondaná el talán az elejétől? — mo­solyodon el Derry. — Sheercliffben szálltam fel a vonatra. Éppen hogy csak elértem, de ez a férfi még később jött. Már a mozgó vonatra ugrott fel. Ha pogy- gyásza lett volna, fel sem száll. De csak egy kis kézitáskája volt. — Hogyan volt felöltözve? — Nagyon jó minőségű ruhában. Látszott, nem tartozik a szegények közé. Viselkedése mű­veltségről árulkodott. Táskáját maga mellé te;.- te a padra, és újságot olvasott. Én is olvastam. Már vagy fél órát utazhattunk együtt, amikor pillantásom véletlenül a Cipőjére esett. Ekkor fe­deztem fel, hogy cipője kétszínű. A férfi elfog­ta a tekintetemet, és amikor látta, hogy a ci­pőjét figyelem, maga is lepillantott és ekkor ő is észrevette cipőit. Ügy összerezzent, mintha kí­gyó csípte volna meg. Az első pillanatban meg­próbálta a lábát a pad alá dugni. Arca falfehér lett, úgy tűnt, ájulás környékezi. Utána meg­szólalt. — Csak nem a cipőkről mondott valamit? — De igen. Bocsánatot kért a cipőiért. Mintha én lettem volna a háziasszony, akit valaki nem szalonképes öltözékben látogat meg. — Csak nem űzött tréfát az ’ügyből? — Azt szeretett volna, azonban olyan ideges volt, hogy ez nem sikerült. Annyit mondott, hogy a cipőin látni, milyen szórakozott tanár. Erre én azt válaszoltam, hogy ilyesmit nehéz szóra­kozottsággal magyarázni. Most belátom, tapintat­lanság volt tőlem. Ettől a pillanattól valamilyen megfoghatatlan feszültség keletkezett közöttünk. Nem tudom, miért, de állandóan az volt az ér­zésem, meg akar gyilkolni. A válasza sem volt valami megnyugtató. Azt mondta, igazam van, ő nem szórakozott, hanem színvak. Azonnal tud­tam, hogy hazudik. Hiszen ha színvak, hogyan jött abban a pillanatban rá, hogy kétszínű cipő van a lábán. Félelmem még fokozódott, amikor megláttam, hogy a kifelé vezető ajtó kilincsét mustrálja. Idefutottam.f — No én megnézem azt az alakot! — mond­ta Derry, és kilépett a vasúti kocsi folyosójára. Néhány pillanat múlva visszatért a lány koffe­rével. — Megnyugodhat, az ismeretlen eltűnt. Nyíl­ván kellemetlen volt neki is az egész, és át­ment valamelyik másik kocsiba. Nyugodjék meg, kérem. A lányra, úgy látszik, átragadt Derry nyugal­ma, mert mire a vonat befutott a londoni Wa­terloo pályaudvarra, már majdnem el is felej­tette a különleges esetet. Derry kikísérte a ta­xiállomásra, és a legközelebbi taxinál elbúcsú­zott tőle, még intett Derrynek, és a kocsi elin­dult. — Kár, hogy már nem találkozhatok ezzel a csinos lánnyal, de hiszen a nevét sem kér­deztem meg — morfondírozott Derry amikor egy másik taxi hajtott ki a sorból, majdnem elgá­zolva a magába mélyedt Derryt. Amikor a kocsi M. Gyurák Éva illusztrációja elszáguldott mellette, egy férfiarc fintorgott rá a hátsó: ablakból. A taxi abba az irányba in­dult, amerre a lány kocsija robogott el. Derry buszra ült és a munkahelyére utazott. A főnökének, aki egyébként a nagybácsija volt, beszámolt a sheercliffi üzleti tárgyalásairól. A főnök, hivatásos telekkereskedő, megelégedéssel fogadta a jelentést, majd előhúzta a reggeli la­pokat. — Egyébként amint elhagytad Sheercliffet, egy szenzációt fedeztek ott feli — Szenzációt? — Igen, Itt van, olvasd! Nagyon titokzatos kö­rülmények között egy ismeretlen ember holttes­tét találták Sheercliffben a part menti sziklák alatt. A titokzatosságot még fokozza, hogy a ha­lott egyik lábán barna, a másikon fekete cipő volt. No, mi van veled, Derry, nagyon sápadt lettél, este bizonyára kirúgtál egy kicsit a hám­ból. Amikor azon a reggelen Lort felügyelő be­ment a sheercliffi rendőrőrsre, Merrit százados már várta. Lort nem nagyon örvendezett ennek a találkozásnak. Merritt feladata az idősebb Lort szemében nem vágott bele a klasszikus rendőr­szakmába. Merritt amolyan testőri beosztást töl­tött be. Sir Stephen Borlase biztonságára kel­lett ügyelnie. Borlase néhány hete az egyik sheercliffi szállodában telepedett le. A világszer­te ismert vegyésznek az őrzését egy privát ve­gyi konszern fizette ugyan, de Merrtttet az ál­lamrendőrség a legmagasabb helyekről jött uta­sításra bízta meg ezzel a feladattal. Ebből arra lehetett következtetni, hogy Borlase tudományos munkálkodása nemcsak a vegyi konszernnek volt értékes, hanem államvédelmi szempontból is fon­tossággal bírt. — Borlase eltűnt — fogadta Lortot Merritt, akinek arcán látszott, hogy az elmúlt éjszaka nem.sokat aludt. — Eltűnt? Mikor? — Ma éjszaka. Illetve ma kora reggel. Ma hajnalban láttom utoljára. Azóta nincs. Az ágya érintetlen. — Mondja, százados, az ön feladata csupán annyi, hogy reggel bekukkantson Borlase ágyá­ba, és ha nincs ott fusson a rendőrségre? Tud­tommal önt azért fizetik, hogy ügyeljen az öreg­re. Keresse hát megi — Az igaz, hogy engem fizetnek, de tekin­tettel Borlase munkájának fontosságára, elvárom a rendőrség segítségét. — Na jó. Mondja el, mi történt — mondta közömbösen Lort. — Körülbelül éjfél után egy óráig dolgozott. Szobámat úgy választottam, hogy belátok az ab­lakán. Egykor eloltotta a villanyt. Már én is le akartam feküdni, amikor láttam, nyílik lakosz­tályának az ajtaja. Éppen akkor érkeztem, ami­kor odalntett a portásnak, és kilépett az utcá­ra. Körülbelül ötven méter távolságból kísértem. — Bizonyára egy kis esti sétára ment. Meleg éjszaka volt — jegyezte meg szárazon Lort. — Valóban így volt. Átsétált a városkán, és felkapaszkodott a tenger felett magasló Meri! Head-sziklára. Mivel a sziklára csak egy Kis ös­vény vezet, nem kapaszkodtam én is fel a szik­la tetejére, hanem az ösvényen maradtam. Tud­tam. csak arra jöhet vissza. Nem akartam za­varni egyedüllétét. A szikla tetején levő kis kunyhó előtt megállt. Azt hittem, leül a padra, hogy onnan csodálja a holdfényben úszó tengert. Ő azonban bement az üres kunyhóba. Csak né­hány percig tartózkodott bent. Körülbelül tíz perc múlva elindult vissza. A szállodáig követ­tem. Megvártam, amíg felmegy a szobájába és eloltja a villanyt. Azután én Is lefeküdtem. Reg­gel szokás szerint bevittem neki a postát. Ekkor állapítottam meg, hogy az ágya érintetlen. — Mit mondott a portás? Nem látták még egyszer elhagyni a szállodát? — A portás nem látott semmit De az igaz­ság az, hogy az éjszaka kiment a szobájából. így semmi akadálya se volt, hogy észrevétlenül el­hagyja a szállodát. Persze, az is lehet, hogy az öregúr nem tu­dott elaludni és újabb sétára Indult. Mire most visszamegy a szállodába, már ott találja őt. — Szeretném még megjegyezni, hogy bár Sír Stephen Borlase lelkileg teljesen ép, és komoly tudományos munkát végez, néha érthetetlen dep- resszív állapotba kerül, s ilyenkor tettel, enyhén szólva, furcsák. Nyilván érti hát aggodalmamat. (Folytatjuk) Horváth Rezső fordítása :erkesz :to j É üzen W ■ „Napkitörések“: Ver­seiben még sok a „dado­gás“. Logikai erejük, felépí­tésük — elenyésző, rossz. Aki az ötödik emeletre akar menni, a közbeeső e- meleteket nem hagyhatja ki. Végig kell járni minden utat és minden emeletet, hogy eljussunk önmagunk­hoz. Tanuljon, művelje ma­gát, és idővel jelentkezzék újra. ■ „Augusztus 71“: Egy verse alapján nem tudunk véleményt mondani tehet­ségéről — csupán a bekül­dött versről. A vers akkor hat, ha igaz, ha általános érvényű mondanivalót tol­mácsol. Nos, az ön versé­ben ezzel nem találkoztunk. Inkább csak olcsó, hatás­vadászó kéjelgés az egész. Ne feledje: „A költészet rit­musok sugárzása a csenden át, s rendeltetése, hogy ezt a csendet visszhangok, szó­tagok, hullámhosszak meg­határozott céljával törje meg. 'A költészet láthatat­lan emlékek batyuja.“ (Car! Sandburg) ■ A. A. Kisgéres: Túlsá gosan fiatal ahhoz, hogy elfogadtatót írhasson. Mon­danivalóját még nem tudja úgy elmondani, hogy az másokat is érdekeljen, hogy másokat is meggon- dolkoztasson. „Ügy kell megvillantani mindazt, a- min az ember szíve-szeme naponta átsiklik, hogy azt érezze, először látja őket, először hatódik meg raj­tuk.“ Az idézet jean Coc- teau-tól való, s tanácsként írtuk ide. Ne mások man­kójára támaszkodva (Pető- fi-utánérzések) próbáljon verset Írni, hanem a saját szeme, feje szerint. Persze ahhoz még nagyon sokat kell tanulnia, hogy az si­kerüljön, s ne írjon le töb­bé ilyen suta, groteszkul zavaros sorokat, mint az alábbiak: / A háború go­nosz emberek játéka, / ki nemzetek kárát, / a saját hasznára (ordítja. / stb. Tanuljon! ■ „Virág": jeligéje szép, versei már kevésbé. Ta­nuljon! I Válaszok a HOVA |UT NÉHA AZ EMBER jeligéjű levél Írójának. EGY HUSZONÉVES MÉG NEM VÉNLEGENY Még sohasem mondtam véleményt mások problémái­ra, kivéve a legjobb barátaimat és barátnőimet. Most azonban tollat kellett ragadnom, hogy megpróbáljam elhitetni egy fiatalemberrel, hogy igenis fiatal. Ha va­laki huszonhét éves, még nem biztos, hogy vénlegény. Nem az évek száma szerint ítélünk. Mindenki annyi !■ dős, amennyinek érzi magát. Te öregnek érzed magad, s ezt rosszul teszedi Egy huszonéves fiatalember így nem beszélhet. Nincsenek barátaid? Sajnos, ilyen is előfordul. Az ember arra születik, hogy minél jobb barátot, minél nagyobb boldogságot keressen magának. Olyan nincs, hogy senkije se legyen. Ha a söntésben akadnak bará­tok, kell, hogy legyenek a „szürke“ órákban Is. Akkor is legyenek barátaid, ha úgy érzed, hogy menekülnöd kel! valahová. Ahová menekülsz, az ne a sör legyen hanem a jó barát. Hogyan szerezhetsz barátokat? Már elmúlt az az idő, amikor csak a falubeli, csak a ve­lünk egyidős lehet a barátunk. Levelezés, utazás, szó­rakozás — mindez alkalom a barátkozásra. Próbálj ki­mozdulni megszokott életmódodból, hogy ne légy Ilyen életunt, elfáradtl Ha az édesanyád látja, hogy nem a söntésből jöttél haza, többé nem vádaskodhat, s ne­ked is Jobb lesz otthon. Lesz kedved hazasietní, ha va­lamelyik barátod házából fordulsz ki nevetve. Mindezt nem egy öreg, hanem fiatal, huszonegy éves lány tanácsolja, aki megért és segíteni akar neked. Szeretné, ha nem a korod, hanem a szived és érzéseid alapján ítélnéd meg magad. Nem vagy vénlegény — ezt tudatosítanod kell neked Isi Jelige: Májusban születtem KOCSMA HELYETT A KÖNYVESBOLT ... Nagyon elszomorító, ha egy huszonhét éves fiatal­ember öregnek érzi magát. Személyesen nem Ismerem a levél íróját, ’ mégis úgy rémlik, hogy már találkoztam vele. Hogy hol? Valamelyik kocsmában, az Ital társa­ságában. Egyik pohár Ital után a másikat öntötte ma­gába, miközben krokodilkönnyeket hullatott szeren­csétlensége felett. Azt kérdezi, vajon hogyan térjen jobb útra? Próbál­jon kocsma helyett a könyvesboltba járni. Az italra szánt pénzen sok értékes könyvet vásárolhatna. El­sőnek Petőfi verselt ajánlom. Olvassa el a Ha férfi vagy, légy férfi című versét. Méghozzá többször és figyelmeseni És fogadja meg a költő szavalt, tartsa magát hozzájuk: „légy férfi, ne hitvány, gyönge báb, kit a sors kénye-kedve szerint lök ídébb-odább.“ Jól tenné, ha a munkából egyenesen hazasietne. Azt Írja, hogy csak az anyja várja. Magának édesanyja talán semmit se jelent? Hát akkor ki az az öreg asszony? Gondolt már erre? Lám, Petőfi erre ts válaszol István öcsémhez című versében: „Hogy ki ő nekünk, meg nem mondhatom. Nincs rá sző, nincs rá fogalom. De meg­mutatná a nagy veszteség, ha elszólítaná tőlünk az ég.“ Hogy Petőfinél maradjak! Fürdik a holdvilág az ég tengerében című versében leírja az öreg hazámfia bá­natát, aki örömest menne haza, de már nem lehet.-Meg­halt az édesanyja, s csak a halála után jött rá, hogy: „édesanyám mindig a javamat akarta, édesanyám mért nem hallgattam szavadra.“ Ne hogy maga is akkor jöj­jön rá, ki volt számára az édesanyja, amikor már nem lesz. Ha már nem szidja, ha fia a kocsmából tér haza, akkor jön rá, hogy az édesanyja a javát akarta. Gon­doljon arra, hogy az édesanyjának mi öröme lehetett iszákos férje mellett. Magában volt minden reménye. Abban bízott, hogy különb ember lesz, mint amilyen az apja volt. És most mit kell látnia? Azt, hogy nem jó útra lépett maga se. Talán még gorombáskodik is vele, amikor részegen hazatér. Azt se hiszem el, hogy nem talál magához illő lányt. Az a hiba, hogy nem jő helyen keresi. Nem szívesen állnak szóba magával a lányok, mert tudják, hogy sze­ret inni. Valószínű, hogy a fiatalok között is azért hat nevetségesen, mert Ittasan megy közéjük, és úgy vi­selkedik, hogy kénytelenek nevetni magán Aki 27 é- ves, még a fiatalok közé tartozik. Azt kérdezi, hogy mit tegyen. A jó tanács Is csak akkor hasznos, ha megfogadják. Legfontosabb, hogy rögtön, még ma, és nem holnap, szakít az itallal! Ha ezt sikerül, meglátja, milyen könnyen megy majd a többi. Sok sikert és kitartást kívánok! Kádek Kálmánná, Hurbonovo k

Next

/
Thumbnails
Contents