Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-19 / 25. szám
A szorgalmas munka után jöhet a megérdemelt vakáció Az utolsó csengetés Az idő törvényszerű körforgása ismét közel hozta azt a napot, amikor hazánk ezer és ezer iskolájában utoljára szólal meg a csengő. Most nem tanítási órát vagy napot fejezi be, hanem jelzi, hogy befejeződött egy dolgos hétköznapokból, kisebb-nagyobb bosszúságokból és örömökből álló időszak. Befejeződött egy iskolai év. Elcsendesednek az iskolák folyosói, a tantermek, és a sokezer fiatalból álló „hangyalboly“ szétfut a szélrózsa minden irányába, hogy ki-ki a maga módján, Ízlése és lehetősége szerint töltse a vakációt, erőt gyűjtsön az fij tanévre, a további munkára. Vannak, akik csak „viszont!átásra“-t mondanak az iskolának, hiszen ősszel ismét elfoglalják helyüket padjaiban, vannak azonban olyanok is, akiknek ez az utolsó csengetés nemcsak egy iskolai évet, hanem életüknek egy fontos szakaszát zárja le. Befejeződött a tanulás, véget értek a gondtalannak tűnő, bohókás diákévek, kezdődik életük második, hosszabbik szakasza, kezdődik az Elet. Az ember alaptermészetéből és az élet diktálta szükségszerűségből ered, hogy minden lezárt időszak után felmérést végzünk. Feltérképezzük sikereinket, összegezzük kudarcainkat, megkíséreljük megállapítani okait. A diákoknál az ilyen értékelés egyértelmű eszközének a bizonyítványt tekintjük. Kimutatja, precíz jegyekbe öntve leméri, mit tettél, illetve nem tettél az elmúlt iskolai évben. Melyik tantárgynak voltál a mestere, és melyik hagyott kívánivalót maga után. A bizonyítványnak mint felmérő eszköznek az egyértelműsége azonban csak viszonylagos. Kimutatja ugyan az elért eredményeket, de nem beszél a sikerek és kudarcok okairól, a bizonyítvány nem árulkodik azokról a személyes és személyünkön kívül álló tényezőkről, amelyek közrejátszottak tanulási eredményeink kialakulásában. Ezt, a további munkánk szempontjából nagyon fontos felmérést önmagunk, önmagunkban végezhetjük el. Ne mulasszuk hát ell Sokban ettől függ majd, hogy jövőre az utolsó csengetéskor milyen bizonyítvánnyal lépünk ki iskolánk kapuján. Más a helyzet azoknál, akik utoljára, talán kicsit meghatva hallgatják az iskola csengőjének berregését. Nekik a bizonyítvány csak amolyan „elömérce“. Az igazi mérce a valós élet, a mindennapi gyakorlat lesz. Az a gyakorlat, amely naponta kérlelhetetlenül vizsgáztat, amely lépten-nyomon az ismert közmondással kérdez: „...mit csináltál a nyáron?“ A diák a gyengébb bizonyítványát a következő évben kijavíthatja, az életben azonban nincs pótvizsga. Tudsz vagy nem tudsz — eszerint alakul sorsod, életpályád, ez szabja meg helyedet társadalmunkban, ez határozza meg társadalmi hasznosságodat. Ezért fontos elvégeznünk azt a bizonyos önértékelést. Keressük meg hibáink, botlásaink gyökereit, igye<- kezzünk őket kiirtani, hogy amikor felhangzik az „utolsó“ iskolai csengetés, felkészülve és bátran léphessünk ki az Életbe. Mindent, amit megtanulunk, elsajátítunk, társadalmunk hasznára válik, de elsősorban saját boldogulásunkat szolgálja. Ne feledkezzünk meg erről nyári üdülésünkkor, erőgyűjtésünkkor sem! Sok verőfényes napot, vidámságot és örömet kíván szerkesztőségünk nevében Horváth Rezső MOLNÁR IÁNOS ES NÉMETH ISTVÁN FELVÉTELEI
