Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-12 / 24. szám
KÉT ÉVTIZEDES FORDlTÖl MUNKÁSSÁG MEGBECSÜLÉSE [BESZÉLGETÉS Dr. HUBIK ISTVÁNNÁL A MADACH-DIJ KAPCSÁN) ■ A csehszlovákiai magyar irodalom bennfentesei előtt Hubik István nem szorul bemutatásra. Sok-sok éve szerkeszti, gondozza könyveinket, és sok-sok éve nyitogatja a cseh és szlovák irodalom kapuit a magyar olvasók előtt. Fordítói munkásságával nagyon sok magyar olvasónak szerzett már örömet, s bizony előfordulhatott, hogy az olvasó észre sem vette, kinek a jóvoltából jutott hozzá a kitűnő szellemi táplálékhoz. Nos, ennek a két évtizedes munkásságnak ért be most a gyümölcse a Madách-dfj ofrmájá- ban. Talán mondanunk sem kell, hogy nehéz, felelősségteljes és sok fáradsággal járó munka a fordítás. A fordító újra meg újra vizsgázik általa. Arra lennénk először kiváncsiak, hogy Hubik István vajon hányszor állta ki e „vizsgát“ az elmúlt húsz év során? — Bizony, legalábbis ahány újabb szerző, annyi újabb fordítói vizsga. Ezen átestem vagy huszonötször. De valójában a fordító művenként vizsgázik. Hisz ugyanaz a szerző sem topog egy helyben, más-más müve különböző tématerületeket ölel fel, következőleg — vagy ettől függetlenül Is ~ módosul a stílusa, változnak a kifejezőeszközei. No és vizsgázik a fordító önmaga, a tulajdon letklismerete előtt, munka közben, napról napra — különösen vizsgázik pedig a leginkább hivatott zsűri, az olvasó- közönség előtt, melyet a kritika képvisel. Hogy fordítói vizsgáimon, amelyeken átestem, csakugyan megálltam-e a sarat, arra nézve a kritika tájékoztatott. Velem együtt bizonyára más fordítók Is sokat köszönhetnek különösen Egri Viktor, Fábry Zoltán és Tur- czel Lajos fordítást értékelő néhány sorának, amelyek nélkül sose látott napvilágot egy- egy magyarul megjelent kiemelkedő szlovák vagy cseh könyv kritikai ismertetése. A- zonban — Igazán nem ünneprontásul, hanem az utánpótlás érdekében — hiányolom az elemző kritikát. A díj átadását megelőzően sor került az indoklásra, mely részletes szakszerűséggel szólt a Bednár-rs- gény fordításáról. Ott tudtam meg, hogy mindazt, amit én ösztönösen (állítólag jól) csináltam, tudatosan Is végezheti a fordító, illetve az eszével ellenőrizheti, hogy ösztönösen jól csinál je-e — csak legyen, aki a különféle' fontos szempontokra felhívja a figyelmét. Ez lenne az elemző kritika feladata. ■ A fiatalokat bizonyára érdekli, hogyan lesz valaki műfordító. Milyen adottságokkal kell bírnia egy jó műfordítónak? — Az lrodalomszeretet — gondolom, enélkül senkiből se lesz jő műfordító. További feltétel a nyelvismeret. Legalább passzíve Ismernünk kell a fordításra váró mű nyelvét. A műfordítóból nem hiányozha- tik a reproduktív képesség, ami lényegében azt jelenti, hogy anyanyelvűnkben Irodalmi szinten vagyunk járatosak, és irodalmi szinten tudunk vele bánni. Szükséges bizonyos mérvű általános műveltség; ha valaki, akkor elsősorban a műfordító nem lehet szakbarbár. Munka közben kénytelen nyomon követni a szerzőt az élet legküiöntéiébb területeire, sőt esetleg távoli tájakra. Vannak segédeszközök Is, segédkönyvek? Igen, de legalább hallanunk kellett valamit harangozni a problémát okozó dologról már ahhoz ts, hogy tudjuk, hol nyissuk ki ezt vagy azt a lexikont. A jó műfordítóban megvan az önfegyelem és a fordítói alázat. Kijavíthatja — kt Is kell javítania — a szerző esetleges tárgyi tévedéseit, de nem követheti el azt a badarságot, hogy vitába száll a szerzővel, leegyszerűsíti vagy éppen kicifrázza a mondanivalót, azaz átformálja a maga egyéni felfogása, (jó vagy rossz) ízlése szerint. A fordító soha egy pillanatra se feledkezzék meg arról, hogy nem a maga, hanem a szerző gondolatainak és érzéseinek tolmácsolására hivatott. No már most: ha a fordító a több! összes adottsággal bír, mindennek betetőzéséül a szorgalom adományával kell áldottnak lennie. Néhány literátusunkban — gondolok itt főképp a harmincasokra — megvan ugyan a reproduktív készség, hiszen egy-két jó fordítással letették már a garast, de, hogy úgy mondjam, lankadozik bennük a reproduktív közlőösztön. Kár, egyebek mellett azért is, mert húzódozásuk óvatossá teszi az utánpótlást Illető derűlátásunkat. Fordításirodalmunk egy- ra gazdagabb, egyre sokrétűbb. A jelentősége szerintünk mind politikai, mind irodalmi szempontból szinte felmérhetetlen. Ün miben látja a fordítói munka hasznát? — A fordításlrodalom egyetemes értelemben az a szellemi csatornahálózat, mely ösz- s2eköti az emberiség kultúrájának tengereit, folyóit, patakjait, és áramoltatja köztük a kölcsönösen frissítő vizeket. Kell-e ennek a hasznáról beszélni? A mi sajátos helyzetünkben azonban a fordítói munkának még fokozottabb a jelentősége. Itt élünk mindennapi közösségben, közös örö- mökben-gondokban a szlovák és cseh néppel, egyebeken kívül arra Is hivatva, hogy a magunk nemzetiségi irodalmának termésével együtt a szlovák és cseh Irodalom színe- javát ts segítsünk megismertetni az egész magyar nyelv- terület olvasóival. Szellemi javakat közvetítünk mimagunk és többségi honfitársaink, valamint két, Illetve három nemzet közt. Megtisztelő, szép feladat, és természetes, hogy mind politikai, mind irodalmi szempontból igen hasznos. U- gyanígy ítélik meg ezt a kérdést a kulturális életünket irányító központi szervek, mégpedig nemcsak tágabb — államközi —, hanem szükebb — haza! — vonatkozásban is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Madách Könyvkiadó, noha önszántából kezdte el, felettesei helyeslésétől kísérve folytatja az Iskolások Könyvtára sorozatában a Magyarországról behozott kőtelező és ajánlott olvasmányoknak szlovák művek magyar fordításával való kiegészítését. Érvényesül itt az a dicséretes elv, hogy — bár a szlovák nyelv és irodalom stúdiuma keretében ízelítőt kap a szlovák irodalomból — hasznos lesz, ha magyar tanulóifjúságunk a legjobb szlovák műveket az anyanyelvén Is megis- medl. No de van a fordításnak haszna magának a fordítónak szempontjából is, kivált ha szerzőként is tevékeny fordítóról van sző. Nem kisebb tekintély, mint Déry Tibor szerint a fordítás az igazi próbaköve a nyelvkészségnek. Én ehhez annyit teszek hozzá, hogy a rendszeres fordítás megóvja a stílust a begubózás- től. ■ Irodalmi körökben többször felvetődött már, hogy meg kellene alakítani a csehszlovákiai magyar műfordítók körét (a szekció mellett!). On szerint hasznos lenne-e ez? — Jó tíz éve volt már Ilyen kezdeményezés, de homokba futott. Hatvankllencben újraéledt az ötlet, alakuló közgyűlést Is tartott a szekció, de aztán a hivatalos formalitások Intézése közben állítólag kiderült, hogy az írószövetség új szervezeti rendje a műfordítói szakosztályt általában az Irodalmi Alap hatáskörébe utalta. Azóta pang az ügy. Csakúgy, mint mások szerint, szerintem Is kétségkívül hasznos lenne az életre keltése. Lép- ten-nyomon hangoztatják, mily nagy a jelentősége a fordítás- irodalomnak, mindenki elismeréssel beszél a műfordítók munkájáról, csak éppen méltó szervezeti keretet nem ad ennek a munkának senki, s műfordítóink árván, eredendően elanyátlanodva végzik fáradsáű| ifjúság 5 gos-szép feladatukat. Legújabban Ismét hallatszanak hangok, melyek szerint biztatóak a jelek, és reálisan remélhetjük, hogy végre Intézményesen megoldódik ez a régóta vajúdó kérdés. ■ Beszéltünk a fordításirodalom kultúraközvetítő szerepéről, hangsúlyoztuk, hogy mennyire fokozottan érvényes ez a mi helyzetünkben. Persze a kérdés oda-vissza alapon értendő, vagyis a kölcsönösség elvének megfelelően a szlovák és a cseh kiadók is jelentetnek meg fordításban magyar műveket, hellyel-küzzel az itteni magyar irodalomból is. Ügy látjuk azonban, hogy túl hosszú az az idő, mire egy szlovák, cseh, illetve magyar mű fordításban napvilágot lát. Mi arról az ön véleménye? Nem lehetne ezen segíteni? — Hát Igen, általában évekbe telik, míg egy-egy mű eljut a másik nyelvterület olvasójának asztalára. Ebből a tetemes időből háromnegyed évet, egy évet fetemészt a nyomdai átfutás. Előzetesen persze hónapok telnek el a kereséssel, kiválasztással, aztán a könyv terjedelmétől, no meg a fordító szorgalmától, munkabírásától függően tőbb-kevesebb idő — fél év, egy év — kell a fordításra, végül pedig néhány hét a szerkesztésre is rámegy. Ami a klasszikusokat Illeti, megbékélhetünk ezzel a lassúbb folyamattal. Hiszen a kiadók jói átgondolt terv szerint dolgoznak, és elöbb-utóbb sor kerül minden érdemes mű kiadására. Ámde más a helyzet a kortárs irodalommal. A- kadnak ttt Is, ott is müvek, amelyeket nyomban — még melegen — le kellene fordítani, hogy máris hassanak, erjesszenek a szomszédban is. Itt feltétlenül le kell rövidíteni a meglehetősen sok mozzanatbői állő folyamat időtartamát. Célravezető mód például, hogy a kiadók a kiemelkedő alkotásokra már kéziratl stádiumban kölcsönösen felhívják egymás figyelmét — Illetve rendszeresen szondáznak egymás portáján. II Van-e utánpótlás? — Sarkalatos kérdés, örven-. detesen nő a könyv Iránti 1- gény, növekszik hát a könyvkiadás jelentősége is. Az igény- növekedés mennyiségi és minőségi, ebből következik, hogy az olvasó egyre több könyvet és egyre színvonalasabb kiadványokat vár tőlünk. A csehszlovákiai magyar könyvkiadás termése javarészt fordítás. És ebben a vonatkozásban válik az utánpótlás sarkalatos kérdése egyúttal nehéz kérdéssé. A jelenlegi — többségében korosodó — aktív gárda szívesen osztaná meg már a terhet az erős vállú fiatalokkal, a középnemzedékkel: a negyvenesekkel, harmincasokkal, sőt a rátermett húszasokkal Is. Tanácsolom a középnemzedék beváltjainak, ne várják meg, míg majd kénytelenek lesznek ráfanyalodni a nemes, szép szolgálatra, mert az elárvult őrhelyek nem maradhatnak sokáig üresen. A most induló vagy nemrég Indult fiatalok pedig, ha az lrodalomszeretet vezérli őket, dolgozzanak, képezzék magukat. Nem baj, sőt jó, ha, teszem azt, oroszból franciából vagy spanyolból fordítgatnak. Mellékes, hogy min csfszolgatják reproduktív készségüket, nem beszélve arról, hogy lapjainknak Is kell a fordítás. Másrészt a közös könyvkiadást szabályozó egyezmény keretét Is bizonyára át lehet majd törni — de csak jó munkával, jó fordítással, mondjuk: egy kötetnyi remekléssel. No és bátran nyissanak be a kiadóhoz Is, akár próba- fordítással, akár egyelőre csak tanácsért, útbaigazításért. ■ Végül engedje meg, hogy mind a maguk, mind olvasóink nevében szeretettel gratuláljunk a Madácb-díjhoz, és megkérdezzük, hogy milyen gondolatokkal fogadta a kitüntetést. — A gratulációt megköszönve nyílván nem mondok meglepőt, ha bevallom, hogy örültem, amikor a kitüntetés híre a fülembe jutott. Örültem, ás arra gondoltam, hogy lám, ennek a szerény-szép szolgálatnak is megvannak a lélekemelő ünnepnapjai. Beszélgetett: TÚTH ELEMÉR TÄRLATNYITÄS A X. Jókai-napok előestéjén, június 15-én, pénteken 17 6- rakor nyitják meg a Duna menti Múzeum Képtárában Rákost Ernő eperjesi festöA 93 esztendős Rákosi Ernő eperjesi festőművész. Foto: Sznchy M. Emil művész kiállítását. A képeket a kassal (koáicei) Kelet-szlovákiai Galéria és az eperjesi (preSuvl) Képzőművészeti Képtár kölcsönözte. Az időz mester magángyűjteményéből is láthatunk majd több olyan festményt, amelyek Sáros é* Széjesség csodás vidékét ábrázolják. De más tematikájú képek is lesznek: portrék, szocialista társadalmú festmények vasúti építkezésekről, tájak az Alacsony-Tátrábúl, Mitra vidékéről, sőt egyes csendéleteit, zsánerképeit b megcsodálhatjuk. Rákost Ernő májat 18-án tőltötta be 83. áletávát. Sajnos, betegsége miatt nem Illanhat meg kiállításénak la- nepélyes megnyitéján. Da reméljük, hogy a látogatok ezrei jönnek majd sl Ida, hogy megismerjék, értékeljék ás megszeressék Rákosi Ernőt, a művészet, az embert, az alkotót. —szem— Három a lány. süsiala Foto: HUSZAR TIBOR Jö SOROZATNAK ÍGÉRKEZIK Örömmel olvastam és olvasom az Oj Ifjúságban megjelenő Tisztelet a könyvnek című sorozatot. Már a cím elolvasása után Így sóhajtottam fel: végre! Rendszeres olvasója vagyok a lapnak, de a többi újságot ts átböngészgetem. így akadtam rá a Vasárnapi Oj Sző egyik számában egy könyvről szóló cikkre. Akkor elhatároztam, hogy levelet írok a szerkesztőségbe, hogy foglalkozzanak többet a könyvvel. A levelet persze nem írtam meg, de most az 0) Ifjúság sorozata kapcsán úgy érzem, hogy tovább nem halogathatom. Nagyon szeretem a könyveket. Különösen a történelmi tárgyúakat, és az útleírásokat kedvelem. Szívesen kölcsönzőm Is őket barátnőimnek és Ismerőseimnek, mert azt tartom, minél több emberhez jut el egy könyv, annál többet haszná’l. Ez a történelmi visszatekintés azért Is öröm a számomra, mert ezáltal alaposabban megismerhetem a könyvnyomtatás útlát fejlődését, Szerintem a könyvnyomtatás által a szellemi fejlődésnek hatalmas lehetősége nyílott. A Jő könyv mindig az egyetemes emberi műveltség őrzője, megtartója volt és !es2. Az emberiség legmeghtttebb barátja marad. Nekem Is barátaim a könyvek. Könnyű hozzájuk férni, mert mindig készek a szolgálatunkra. A könyvek sohasem lehetnek terhűnkre, ellenben mindig készségesen felvilágosítanak bennünket. Hogy Babits Mihály szavaival éljek: Oh, ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az ember: mert a Könyv Is Elet és él, mint az ember — Így él: Emberben Könyv s a Könyvben az Ember. Hát lehet nem szeretni a könyvet? Köszönet a sorozatért a lapnak. Kovács Katalin, Nagymegyer I ISZTELET A KÖNYVNE AZ ELSŐ KÖNYVGYÜJTŐKRÖL I Már a kéziratos könyv korszakában voltak könyvgyüjtők, akik szinte vagyonokat voltak hajlandók áldozni egy értékes szépen kivitelezett könyvért. A könyvgyüjtés, vagy idegen szóval bibliográfia, ma már általánosan ismert kedvtelésnek számit, a 14-15. században azonban drága luxus volt, csak az uralkodó osztály legmagasabb rétegei engedhették meg maguknak (királyok, érsekek, püspökök). A könyvgyüjtók ősatyjának Richard de Bury lovagot, angol érseket tartják. Mint nevelő kezdte karrierjét a későbbi IU. Ed ward királynál. A király 1334-ben lordkancellárrá emelte, ami a legmagasabb tisztség volt Angliában. Richard de Bnry ma gas tisztségét a könyvek iránti vonzalmának a kielégítésére la kihasználta Eleinte gátlás nélkül és akadálytalannl kutatott a könyvek után. Később az egész országban híre ment, hogy mindenfajta ékszernél és ajándéknál jobban értékeli a könyvet. Ezután minden kérelmező igyekezett könyvet hozni ajándékba de Burynak. Sajnos nem tudjuk, hogy mekkora lehetett a könyv tára. Petrarca szerint a világ minden könyvgyüjtöjét felülmúlta. Egy angol krónikás pedig azt írta rőla, hogy több könyve van, mint az összes angol püspöknek együttvéve Abból azon ban, hogyan elcsodálkozott Richard de Bnry az 1700 kódexkn teles sorbonne-i egyetemi könyvtár láttán, arra kell következtetnünk, hogy saját gyűjteménye ennél kisebb lehetett. 1344- ben visszavonult a közélettől, és a könyvei között élt tovább a birtokán. Itt Irta meg a „Philobiblon“ című munkáját, amely a bibliofillá, a könyvgyűjtés alapvetése. A szerző ekkor 57 éves volt, és röviddel a könyv megírása ntén meghalt. A Phi- lobiblont — Richard de Bury latinul irta — eddig 28 nyelvre fordították le. Magyarországon még nem jelent meg. A múlt évben a romániai Kriterion Könyvkiadó ugyan magyarul ts megjelentette a nemzetközi könyvév alkalmából, de hozzánk nem jutott el a könyv. Magyarországon szintén kifogyott már a rendes könyvárust forgalomból. A Philoblblont egyébként először 1473-ban nyomtatták ki. Tartalmi értékel olyan becsesek és Idűtálléak, hogy minduntalan arra késztetik a világ nemzetett, hogy újra és újra kiadják. Érdemes idéznünk Richard de Burynak azt a gondolatát a Phllnbiblunból, amellyel a könyvnek ésszerű szeretetére Int: „Minden gazdagság és minden élvezet szükségképpen hátrányba keríti a könyvekkel szemben, először azért, mert a könyvekben sakkal több bölcsesség van, mint amennyit az összes halandók természetesen fel tadnak fogni. Arisztotelész szerint a tornagyakorlatok e- setében a jutalom jobb és kívánatosabb, mint az, amiért adják. A bölcsességnél azonban jobb semmi sem lehet. Ezért a bölcsességért semmiféle jntalom nem tűzhető ki. Következésképpen a bölcsességet sem a gazdagság, sem az élvezet nem múlja felül.“ A kéziratos könyv korszakát nem lebet pontosan meghatározni. Száz évvel az első datált nyomtatványok ntán még mindig másolták a kódexeket. A 15 században az egyházi másoló műhelyek mellett már világi kiadóvállalatok Is keletkeztek. ezekben pénzért felfogadni! hlvatisns kaltgráfnsok másolták a kéziratokat. A kéziratok szélesebb körben való terjesztését • középkor első könyvkereskedői, ■ librarinsok vállalták. A leghíresebb kiadó a firenzei Vespasiano da Bisticct, aki Cosimo dei Medici számára 45 Írnokkal 22 hónap alatt 20D dfszkódezet másoltatott. Magyarországból ts jelentkeznek megrendelői, elsősorban Vitéz fános esztergomi érsek, valamint janus Pannonius Ma Vitéz 26 kódexéről tudunk, közülük 4 Magyarországon készült, 17-et pedig Olaszországban készen vásárolt. Itthon valamennyit saját kezűleg átjavitotta, néhányra pedig ráfestette címerét, janus Pannonius egyik levelében panaszkodik, hogy Vitéz éppoly feledékeny kölcsönző, mint Mátyás király könyvtárosa. Galeotto. Ok kettőn latin könyveit már mind elvitték; szerencsére nem tudnak görögül, így legalább görög kódexeit meghagyták neki. Azonban Vitéz sem járt sokkal jobban, mint |anns Pannonius. Több knrvinkúdexben Mátyás király átvilágított címere alatt Vitéz címere látszik. Valöszinüleg Vitéz halála után sorolták be véglegesen őket a király könyvtárába, tgy legalább Magyar- országon maradtak, mert Vitéz többi — Esztergomban hagyott — könyvét utóda, Beckensloer érsek, szökésekor magával vitte új székhelyére, Salzburgba. Vitéz példáját főpap társai vetélkedve követték. Vagyonokat költöttek másolókra. A könyveket nézegetve az embernek azonban az a gyanúja támad, hogy a tulajdonosok e ragyogó példányokkal saját gazdagságukkal akartak hivalkodni. A legnevezetesebb főpapi könyvgyűjtő volt Kátmáncsebi Domokos székesfehérvári prépost, majd Mátyás király diplomatája s végül kalocsai érsek, kinek 6 kódexe maradt fenn. Továbbá a paraszti családból származott Nagylncsel Orbán győri, majd egri püspök, Mátyás egyik leghűbb embere, valamint Han János pozsonyi kanonok-plébános, aki régi könyveket ts gyűjtött. A legnagyobb magyar könyvgyüjtő azonban Mátyás ki rály volt. A világszerte ismert Corvina-könyvtárról azonban részletesen a jövő héten trunk majd. —ar— l
