Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-05 / 23. szám

új ifjúság 5 Tisztelgő kíváncsisággal BESZÉLGETÉS DÉNES GYÖRGGYEL 50. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL A „TISZTA OSZTÁLYVONAL“ érvényesítéséért TOTH SÁNDOR: TANtILMÁNY GAAL GÄBORRÖL, A KÖRÜNK SZERKESZTŐIÉRŐL Csaknem húsz esztendGvel azntán. hogy a kolozsvári Bölyal Tudományegyetem dialektikus és tfirténalml materializmus tan­székének kutatási programjában (eltűnt a Gaál-téma. Buka­restben rála szélé komoly kdnyvet jelentetett meg a Krltarlon. Tőth Sándor professzor, a neves romániai magyar IrodalomtBr- lénész Irta. Benne az egykori kolozsvári egyetemi tanár em­lékének megtisztítására tett kísérletet. A „Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről“ Bt fejezete még a beavatottaknak is tudott újat mondani. Kimutatta, hogy Gaál Gábor nemcsak jé publicista, ügyes szerkesztő és értő trodalomkrltlkus volt, hanem képzett ftlozé- fus is. Adatokkal igazolta a tanulmány, hogy Gaál Gábort jogosan tartották széles látékörü értelmiséginek: nem idegenkedett az egészséges avantgarde törekvésektől; rokonszenvezett a tény- irodalom-dokumentumirodalom valőságirodalom koncepciójával; a haladé polgári alkotókat és alkotásokat éppúgy megbecsülte, mint a szovjet irodalom remekeit. Bebizonyította, hogy 1928 és 1940 között — a Korunk szer­kesztésének 12 éve alatt — Gaál Gábor sokrétű missziét tel­jesített: küzdött a jobb- és a szélsőbaloldali veszély ellen (bár közben az é élete sem látszott dilemmamentesnek); szét emelt a népfrontpolitika megvaiősltásáért (még mielőtt hivatalosan propagálták volna); elősegítette a jó szándékú román-magyar közeledést stb. Ugyanakkor fellépett a romániai magyar Iro­dalom provincializmusa ellen; méltányolta a szociográfia és a szocialista realizmus érdemeit; szembeszegült az öncélú iroda- lomfelfogássul; kiállt a müközpontú kritika, a határozott esz- meiségű alkotások mellett; hirdette a tartalmában szocialista* formájában nemzeti kultúra létjogosultságát... Ilyen módon Tőth Sándor Gaál Gáborról előítéleteket, legen­dákat is oszlatott: helyükre tette a dolgokat: Így vált nyilván­valóvá, hogy „a forradalmi illúziók táplálta balos türelmetlen­ség“ — a nagy gazdasági világválság és a fasizmus éveiben — átmenetileg nemcsak a nemzetközi munkásmozgalomban ütötte fel a fejét, hanem egy kolozsvári folyóirat-szerkesztő irodájá­ban is. A személyi kultusz éveiben Gaál Gábor magatartását és életművét sokan félremagyarázták, de a pártélet leqini nor­málhoz valé visszatérés — sajnos, post mortem — meghozta számára az igazi marxistának, kommunistának járó elismerést. Gaál Gábor szellemi utóélete tehát biztatóan indult: Tóth Sándor kétségtelenné tette, hogy a Korunk „...az 1918-19-es forradalmak akkorra Moszkvától az amerikai Clevelandig szét­szóródott emigrációja számára, valamint a magyarországi, cseh­szlovákiai és jugoszláviai progresszív magyar írók számára Is megnyilvánulási lehetőséget biztosított.“ Ez a folyóirat befogadta például lózset Attilát, amikor el­fogult „ítészek“ megrágalmazták; versekkel, műfordításokkal, könyvkritikákkal szerepeltette. Itt nem talált követőkre a Kas­sák Lajos elleni áldatlan acsarkodás; Itt Móricz Zsigmond 8- gyében is tárgyilagosan ítéltek. Ebben a folyóiratban elismer­ték Illyés Gyula tehetségét, Veres Péterben fantáziát láttak, Németh László művészi kvalitásairól hozzáértően Írtak. Gaál Gábor, amikor módjában volt, személyi és kulturális kérdésekben higgadtan döntött; csak elvi engedményekre nem hajlott. Munkatársaihoz olyan férfiak is tartoztak, akikre a csehszlovákiai magyar Irodalom sajátosan büszke: Balogh Ed­gár, Fábry Zoltán stb. Fábry Zoltán rendszeresen levelezett Gaál Gáborral, publikált a Korunkban, külföldi folyóiratokat küldött a szerkesztőnek. A tanulmány tudományos értékét növeli, hogy L. Gaál Anna 81 oldalnyi bibliográfiát „mellékelt hozzá“: ez ugyan még ko­rántsem teljes „leltár“ Gaál Gábor megjelent Írásairól, de sej­teti egy életmű gazdagságát. BODAY BÉLA I ISZTELET A KÖNYVNE 4. ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1973 í Ezen a héten megszakítjuk cikkeink történelmi témáját a hazai nyomdászat tárgyköréből. Úgy érezzük, szólnunk kell egy rangos eseményről, amely évről évre Ismétlődik Magyarországon. A címben is jelzett ünnepi könyvhétről van szó, amelyet rendszerint május végén, június elején rendeznek Budapestem és a vidéki városokban. Ebben az évben az ünnepségeknek a szokottnál jóval nagyobb ün­nepélyességet kölcsönöz az 500 éves magyar könyvnyom­tatás és könyvkiadás .jubileuma. Magának a könyvhétnek Is van hagyománya. Először 1927-ben rendeztek könyvnapokat az írók támogatására. A kiadók ekkor kedvezményes áron kínálták könyveiket, így akarták emelni a forgalmat. Ez a könyvvásár minden évben három napig tartott. 1952-ben rendeztek először könyvhetet. A kiadók és a könyvterjesztő vállalatok az írószövetséggel karöltve azóta is minden évben megren dezik a könyvhetet, amikor a könyv az egész ország fi gyeimének a középpontjába kerül. S elmondható, hogy a legszélesebb tömegek vehetik birtokukba a tudás, a szóra kozás e klasszikus és nélkülözhetetlen eszközét, a KÖNYVet. Az idén június 2-8-a között rendezik meg a könyvhetet" Ebbe az időpontba beleesik a magyar könyvnyomtatás nagy ünnepe. Ugyanis 500 évvel ezelött, 1473. június 5-én hagyta el Hess András budai nyomdáját az első Magyar­országon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum. Eb­ből a könyvből Magyarországon ma már mindössze két példány található, az egyik az országos Széchényi Könyv­tár, a másik pedig az Egyetemi Könyvtár tulajdonéban van. További kilenc példányról tudnak a kutatók, amelye­ket Európa különböző nagy könyvtárai őriznek mint nagy­becsű értéket. Ez a megbecsülés egy kissé sem túlzott, ha figyelembe vesszük, hogy a Gutenberg Biblia után csak 18 évvel később jelent meg Hess András könyve. A könyv- nyomtatásban Magyarországot Németország, Olaszország, Svájc, Hollandia és Franciaország előzte csak meg. Ennek a jeles évfordulónak a megünneplésére még a múlt év végén Emlékbizottságot hoztak létre, ez szerve­zi és irányítja az ünnepségeket. A megemlékezés országos méretű, és szinte az egész éven át tart. Kétségtelen azonban, hogy az ünnepi könyvhét a jubileumi események kicsú- csosodásá. Sőt, a rendező szervek egyik célja, hogy az országhatárokon kívül is figyelmet keltsenek a magyar könyvkultúra becsülendő hagyományai és mai eredményei iránt. Ezeknek a törekvéseknek a keretén belül a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszakon és konfe rencián tárgyalja meg a magyar könyvtörténet, tudomány ás művelődéstörténet összefüggéseit, s méltatja a magyar nyomdászat kiemelkedő egyéniségét. Rangos eseménynek Ígérkezik továbbá az országos Széchényi Könyvtár által rendezett kiállítás, amelynek témája a magyar könyvnyom­dászat és könyvkiadás története az utóbbi 500 évben. A kiállításra még külföldre került magyar vonatkozású rit­kaságokat Is Igyekeznek biztosítani a rendezők. Így a bra tislavai Szlovák Állami Központi Levéltár is elküldött egy 18. századi kódexet Budapestre, amely tartalmazza az ún. Pozsonyi Krónikát. Ezenkívül további kiállításokat rendez­nek. Budapesten, a vidéki városokban ás külföldön „A magyar könyv 500 éve“ címmel vándorkiállítás készül. „A könyv útja a kézirattól a nyomdáig“ című kiállítás Vá­cott és Nagykőrösön látható. A társadalmi szervezetek is kiveszik részüket az ünnep­ségek szervezéséből. A népfront központi szerve más szer­vezetek közreműködésével folytatja a már hagyományok­kal rendelkező „Olvasó Népért“ mozgalom szervezését. Az általános Iskolai könyvtárak fejlesztésére pedig országos társadalmi mozgalmat Indítottak „500 év — 500 könyvtár“ elnevezéssel. A könyvhét eseményeit a hagyományos módon nyitották meg az idén is. A budapesti Liszt Ferenc téren Tévő Ady- szobornál gyűltek össze Június 2-án az irodalmi és tudo­mányos élet dolgozói és a könyvkedvelő közönség. Dar­vas József a Magyar Írószövetség elnöke mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett a fél évezredes magyar könyv útjáról, a könyvhét jelentőségéről. Az ünnepi könyvhét or­szágos vidéki megnyitóját pedig június 3-án tartották Debrecenben számos kiváló író részvételével. A könyvhét egyik szép hagyománya a könyv kivonulása az utcára, a könyvsátrakba. A budapesti könyvutca (Váci utca) mintájára az idén több vidéki városban is kialakít­ják a könyvutcát, könyvteret. A könyvsátrak „tartozékai“ az írók is, akik ott helyben dedikálják megjelent művei­ket. A könyvhetet megelőző hónapokban mintegy 450 újon­nan megjelent mű került a könyvesboltokba. Közvetlenül a könyvhétre pedig 14 kiadó 100 új könyvet jelentetett meg. jelenleg a könyvhét még javában fart, korai ienne még az eredményekről beszélni. Lehetséges, hogy később e cikksorozatban még visszatérünk a könyvhét eseményeire. / bennetek már a hangom el­sötétedett, / de érettük, kik fölcseperedve lassan / megin­dulnak és jönnek szakadatlan. Értük, kik most tanulják e gyenként összerakni / széthullt eszméink s újra befogadni / a- ml jö volt, ami hitükkel gaz­dagodva / tvább él, mert mele­gét megosztja. / Bennem még semmi el nem végeztetett, / csak rajtam kívül, de ez ke­gyetlenebb, / mégsem a harag szisszentl rátok nyelvét, / csak a tapasztalat, a higgadt jelen­lét. / Hogy mire törekedtem írásaimban? Arra, hogy önma­gamat adjam, s önmagámmal a világot. Arra, hogy megértse­nek, hogy tudják, lássák, kik­nek írok, s ha kínzóm magam, a jobb emberségért teszem. — Az első kötetének (Magra vár a föld, 1952) megjelenése éta több mint húsz év telt el. Mit és mennyiben változott ön szerint azóta a csehszlovákiai magyar irodalom; mit és meny­nyiben változtak az írók (kü­lönösen a fiatal írók) lehetősé­gei? — Csak mi, a húsz eszten­dővel ezelőtt indulók láthatjuk a nagy változást teljes valósá­gában. Mint ahogyan Fábry ír­ta, az akkor indulók kész ke­retek közé illeszkedtek. A sze­mélyi kultusz világának tükrö­ződése az irodalomban csak a sematizmus lehetett. Ebben kezdtük. És mint említettem felkészültség és hagyományok híján. Ezért ma is vádolnak minket, kezdőket, úttörőket, Arról azonban vitatkozhatnánk mennyire jogos ez a vád. A tény, hogy valakiknek el kel­lett kezdeni valamit, és ebbő! a valamiből lett a harmadvt- rágzás. Akármint is fílozófálga tunk, abban az időben a sem miből lett a valami. S ha nem is sikerült úgy, ahogy kelleti volna, volt ebben valami hő siesség, píonírmunka. Azóta hatalmas változáson men át irodalmunk, kiteljesedett sokrétűvé vált formájában, tar talmában, s természetesen fi i nomult, igényesebbé nemese ■ dett. Tehetségekben sincs hi­ány, új nemzedékek zárkóztál ■ föl mind a prózában,- mind i ■ lírában. Mondjuk meg afzonbar őszintén, veszélyek is vannak ■ öncélú, extravagáns törekvések 1! eleve elvetélt próbálkozások ■ Ha a költők a saját kedvtelé lsükre vagy egymás kedvtelé ■ sére írnak — , lyukas szitóbi '< mernek vizet. Nagy Lászll * mondta valahol: ha az írónál * nincs közönsége — célt té ! vesztett. Persze bolondsáj- 'lenne azt állítani, hogy nine: i szükség a játékra, játékosság ■ Ta, formák próbálására, kísér t létezésre. Kell, mert csak tg'- képzelhető el a fejlődés, az ú- jítás, a még nem volt. De a ki- sérletezésnek íze és szaga le . gyen, az író az egyik lábé ; val (ha már nem hajlandi * mind a kettővel) a földön áll , jón, a valóság talaján, s igye i kezzen emberibbé formálni a:- embert. Ha nem Is nagyok mi 1 a fiatal írók lehetőségei, egye- dűl rajtuk m^lik, hogy ez a le- hetöség megsokszorozódjor , Mert nem mindegy, milyen á! t lá9t foglal a szocialista társa dalom (irodalom) fejlesztésé- ben. Régi, megszívlelendő köz- mondás: „Amilyen az aggyon :, isten, olyan a fogadjísten. É ezen ki-ki elgondolkozhat, ha szárnyalni akar. — Ön szerint van-e csehszlo­vákiai magyar irodalmi élet? Elegendőnek érzi-e az Írószö­vetség magyar szekciójának a munkáját ezen a téren? — Inkább irodalmi tudat van, mint élet. Sokkal többet kellene tennünk, ha intenzív irodalmi életről akarunk be­szélni. A magyar székelő? Min­dig baj volt vele. Tíz, tizenöt évvel korábban sokkal mozgal­masabb életet éltünk. Több volt a közös vita, egy-egy műnek az Ismertetése stb. Remélem a- zonban, előbb-utóbb megindul a pezsgés. Igazán rajtunk múlik, hogy így legyen. — Egyik versében azt mond­ja (kissé szabadon idézve), hogy „szeretné megnyitni azt az ajtöt, ami mögött a jövő ké­szülődik.“ A jövőről szeretnénk mi is hallani. Milyen tervei, el­képzelései vannak az elkövet­kező ötven évre? ■ — Még ötven évet nem bo- csátanának ineg nekem a ha­zai költők. így csak annyit: jö­vőre jelenik meg egy gyermek- verses kötetem „Tücsökhege- dü“ címmel. — Köszönjük a beszélgetést, s az erő, az egészség, a töret­len munkakedv mellé hadd kí­vánjuk még Dénes Györgynek egyik verse néhány sorával, hogy: / „A nagy tett legyen mindenekre tét, / az a lázadó „sohasem elég“, I mely ott bir­kózik fékevesztett vággyal / szívünk mélyén az örök óceán­nal.“ I Beszélgetett: TÖTH ELEMÉR Az ötvenéves Dénes Györ­gyöt, a Madách-díjas költőt köszőntjük és ünnepeljük. Ter­mészetesen, mint eddig min­dent, ezt is illő szerénységgel, kissé talán csodálkozva is — hát már 6 is ötven? Számom­ra, s talán sokunk számára még, Dénes György ugyanis valahogy mindig kortalannak hatott. Talán a szerénysége tette, a „könyöklő-csatáktól“ való félrehúzódása? Nem tu­dom. Egy tény; hosszú-hosszú utat járt meg Dénes György, a „Borulj a föld sarába, légy por a porban“ sorok (rója. míg eljutott az ötven év kikö­tőjébe. „Sokan azt mondják, hagyjuk a múltat — azért én mégis emlékezem“ — vallja, s nekünk ez szinte kapóra jön. Erről kérdezzük. Beszéljen fiatal olvasóinknak gyermek­koráról, ifjúságáról, költői in­dulásáról. — Az ember lelkében éppen úgy rétegeződnek az emlékek, mint a fákon az évgyűrűk. A gyermekkor mélyen, mélyen él az Időben, és szinte kalei- doszkópszerűen villannak fel színei: egv-egy látomás valami régi nyárból, lázas öntudatlan, örömök, szívdobogtató 'csínyte­vések. Olykor egy rég!, tavasz! futózáporra érez vissza a lé­lek. vagy a tél! ab,fakok fur­csa. buján tenyésző fégvlrágal- ra, amelyek álmodozásra kész­tették a fiatal szívet... Akár­hogy Is van, a gyermekkor a legerősebb meghatározója, az életnek, álomtell Imjítattafása, halálig tartó és megtajtó gyö­kere. ; ’f Göndörben, Pelsőcön szület­tem, hegyes-völgyes 'tájon. El­bűvölő ez a vidék, nehéz tőle elszakadni, s nem Is lehet. Költészetem, életem mp Is oda kötődik, ezért bukkan fel o- lyan sörön verseimben a ter­mészet! kép. Gyermekkorom szép volt, hamvát néni törölte le az idő, bár szegények vol­tunk, mint annyian . abban az Időben. j ,' Iskoláimat Pelsőcön, Tornai­ján és Rozsnyón végeznem. Ta­lán tizenöt éves lehettem, • a- mikor kezembe került Petőfi kötete. Véletlen? Sorsszerű­ség? Ki tudja. A versekből a- zonban kihallottam a költő lelkét. Kitapogattam a szépsé- get és az Igazságot; Csodála­tos világ nyílt meg előttem, egy nagy költő lelkének tü­körképe. ö adta a sugallatot, gyújtotta bennem a szikrát, hogy írjak. Mondanom sem kell, milyen idomt'alan, fura strófák botladoztak ki toliam alól. Mégis, ekkor, -Itt .kezdő­dött ... Később jött a közép-. Iskolai Irodalmi önképzőkör. Ismerkedtem, megismertem Adyt, Kosztolányit, juhász Gyulát, József Attilát és egy egész seregnyi modern költőt. Lenyűgöztek és kétségbeejtet- tek. Hát ezt Is lehet, így ts lehet? Ma Is, most is csodá­lattal forgatom könyveiket, ma is olyan elevenen él bennem varázsuk, mint harminc-egyné- hány esztendővel ezelőtt.., Alig szakadtam ki az iskolá­ból, jött a háború tetézett szörnyűségeivel. Jómagam sem menekülhettem előle, s talán csak jó angyalaim segítettek, hogy nagyobb nyomorúságok nélkül átvészeltem. Követke zett a. jogfosztottság időszaka, majd a februári győzelem,, a- mikor végre a szlovákiai ma­gyarok Is hazára találtak. 1949 végén megindult pártunk magyarnyelvű lapja, az Oj Sző, s megalakult a CSEMADOK. Határtalan örömet jelentett mindez a hazai magyarságnak. Versekkel Jelentkeztem az Oj Szóba, jöttek. Én meg nemso­kára Indultam Budmertcére, „gyorstalpaló“ újságfról tanfo­lyamra. Innen a CSEMADOK- hoz, majd a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségébe ke­rültem. 1952-ben „Magra vár a föld“ címmel megjelent első kötetem, aztán húsz év aiatt a többi hat. Felkészületlenül, üres kézzel, hagyományok nél­kül indultunk. A lelkesedés azonban nagy volt bennünk. Nehéz göröngyös út volt, de .megérte,' még hibáival és.-téve­déseivel. Is.' •— .Második kérdésünk;' szo­rosan : kapcsolódik az elsőhöz. Ezek a sorok „Borulj a föld Sárába, légy por a porban1“ — szinte költői hitvallásnak is beiltenek. Költői alázat, az egyszerű dolgok, emberek sze­retető hallik belőlük, s az egy­re mélyülő, kristályosodé dé- nesf költészet hitele is. 1— Az emberiséget könnyű szeretni, az embereket már hehézebb. Mégis Mőra Ferenc szavaival vallom: „Hiszek az emberben.“ Mert az embernek csak az emberben lehet hin­nie, csak a lélek felelhet a lé­leknek, És csak. az ember, e- gyedül az ember válthatja meg önmagát. Ebben a megváltó, átalakító, humánumot plántál- gató _ munkában azonban az embernek kell segítenie az embert. És Itt vetül világot átfogóvá a költők szava. Ha egyetlen embert gyógyuláshoz segítettél, ha felkeltetted ben­ne a vágyat a szebb, tartalma­sabb élet iránt,', többet tettél önmagádnál. Ez á humánum azonban nem maradhat pasz- szív. Harcos, lankadatlan, a szocialista eszményeket meg­valósító humánumra van szük­ség. Az emberiesség töretlen hirdetésére, folytonos ágálás- ra, kiáltozésra. Nem szabad engedni, hogy megfakuljanak, megkopjanak az emberiség legszebb eszményei: a béke, szabadság, munka, testvériség, szerelem stb. Változó formá­ban, százszor és százszor meg­újítva és felfrissítve kell ke­ringenie az emberek és népek lelkében ... Költői alázat? Igen. De nem megalázkodás. Mindig, ma ts alázattal köze­ledek az emberek, a dolgok felé. A kérdés azonban kissé sántít, mert nincsenek egysze­rű dolgok és egyszerű embe­rek. A fűszál Is nagyszerű és csodálatos a maga nemében. Hát még az ember. Éppen ez az egyedülvaló nagyszerűség, a megismételhetetlen csoda, hogy nincs két egyforma em­ber, s minden ember külön világ hordozója, kényszerít arra, hogy bizonyos alázattal érintsem, s Igyekezzem meg­érteni a másik ember világát. Hogy ez mennyire mélyül vagy kristályosodik ki költészetem­ben, azt nem tudom, azt csak az olvasók mondhatják meg. — Senkit se támadott soha, őt gyakran és sokan támad­ták. Hogy hatott ez a költőre és a költészetére? Mire töre­kedett mindig Írásaiban? • — Nem vagyok mazochista A, támadás azonban rosszulesil mindenkinek. A jóakaraté kri tíka (nem támadás) mindig se gít az írónak, bár keserű száj íizel, del rádöbben hibáira,; té velygéseire, A kritikára szűk ség van, kritika nélkül élkép zelhetetlen a fejlődés. Fábri Zoltán kritikát, kemények vol tak (bár ö sem volt tévedhe­tetlen), .de mindig hagyott u tat a továbblépésre, s hitet it adott a megtisztulásra. Az 1 lyen kritika ma is elkelne. D« ha egyszerűen belerúgnak a; emberbe, az bizony nem vezet hét jóra. Azt még a kutya sen szereti. Bírálat és bírálat kö zött nagyon nagy különbségei vannak. Minden ember érzé kény, az írók különösen. Meg gondolandó tehát, hogyan köze lítünk egy-egy írói mű felé Itt aztán tényleg nagy szükséj van arra a bizonyos „alázat ra“. Egy eléggé tendenciózus rosszakaratú bírálat váltott! ki belőlem a következő ver set, amely eddig még seho sem jelent meg: „Hát így va gyök. Megint letörve s lesújt va. / De föl kell emelkednem hiába, újra meg újra, / mer nógat a bennem szorult hang amit / ki kell gyúrnom: lel kemnek szobrait. / Nem én miattam már, nem is tiértetek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents