Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-29 / 22. szám
4 fii ifjúság XXX — Azt nem, de csak akkora leszek, mint a bátyám. Neki van trombitája, pionír- nyakkendője és fényképezőgépe. Akkora, mint itt a nénié. — A tanító néni azt mondta, félsz a repülőgépektől. — Csak akkor, ha dübörögnek. Ha magasan szállnak és csíkot húznak, akkor nem. — Mivel játszol a legszívesebben? — Kockákkal. Nincs rajtuk mit elrontani, és ezért sohasem kell a sarokban állnom. A kisgyerek születésével új világ, de éj nézőpont is születik. Gj világ, amelynek gömbölyűségére csak később, a földrajzóré- kon derül fény. Ahogy a gyerek növekszik, ellentmondásokat fedez fel, de csak ggy- szer, legfeljebb kétszer csodálkozik rajtuk: hogy van az, hogy a tábla azt mondja, a kutya harap, és a kis bolyhos te/emtés mégis szépen a lábunkhoz simul... Gj világ. Oj világ, amely akkor kezd ismertté válni, amikor a kisbaba felkapaszkodik a kocsiban, hogy megnézze, mi van azon túl, olt lenn. ahol a fű nő, és ott fenn. ahol a madarak repülnek. Később aztán Öt emeletet megmászik csak azért, hogy lecsússzon a korláton. A gyerekkor csodálatos és megható. Bonyolultságával, természetes egyszerűségével. Olyan évek ezek, amikor a világot meg lehet ragadni. Puszta kézzel, akér egy barackot. —ze— Ilyen jő osztálya lenne mindig a tanárnak! : így képzelek e! egy gimnáziumi osztályt... És ezt a dolgozatokról Irt értékelésében * sem hallgatta el. Gonoszoknak neveztük az osztályt, de tévőiről sem voltak ők gonoszok. Sőt! De erről majd a következő nekifutásban. Most már valóban csak az aranybét és az érettségi vizsgák vannak a „gonoszak“ e- lőtt. • Németh István Ballag már a vén diák— lame Évről évre visszatérő gondunk, hogy a nyíri szünidő alatt számottevően csökken a példányszámúnk. Tudjuk az okát. Lapunk hétről hétre elfogy, olvasóink megveszik, elolvassák. Igen ám, de legtöbb esetben az OJ IFJÚSÁG olvasója nem azonos az Oj IFJÚSÁG előfizetőjével — de a lap vásárlójával azonos. A kettő pedig nem ugyanaz, s ennek következménye a nyári nagy példány számcsökkenés. Nemcsak okát, természetét is tudjuk. Olvasótáborunk nagyrésze diákokból, közép-, szakközép-, f iparit anuló-lskol ás diákokból, főiskolásokból és " kilencedikesekből áll. Többségük bejárd, vagy bennlakó egy olyan városban, ahol az ÚJ IFJÚSÁG minden újságárusnál kapható, ahol a diákok megveszik a lapot. A nyári szünidő beálltával a diákok zöme nem is látja a várost, ahol az évnek tíz hánapját tölti el, s mert nem előfizető, így a lapot sem látja, hiszen faluhelyen rendszerint nincsenek újságárusok, nincs hol megvenni. Pedig hát mi sem lenne egyszerűbb, mint előfizetni a lapra, és átvenni, amikor hozza a postás. E nyárt példányszámcsökkenés valóban „klasz- szikus“ gondunk. Egyetlen módon számolhatjuk fel, hogy előfizetővé próbáljuk megnyerni a vásárló olvasót. Tudjuk, ebben a feladatban elsősorban a pedagógusokra és a diákokra kell számítanunk. Ezért jóval a nyárt szünidő előtt szerkesztőink szétszéledtek az országban, járták, járják az iskolákat. Feltevésünk az eddigi tapasztalatok alapján egyezik a valósággal, s erről az iskolalátogatásokkor ismét meggyőződhettünk. Az az igazság, hogy tíz középiskolás diák közül általában héten-nyolcan rendszeresen olvassák a lapot, s köztük egy vagy „másfél" előfizető biztosan akad. Nem örvendetes statisztika, de meggyőződésünk, hogy problémánk megértésre talál, s a lap és olvasó közős problémájaként fogják majd fel olvasóink is. Természetesen akadnak kivételek, o- lyan iskolák, ahol saját terjesztői szorgalmunk nélkül is a diákság többsége rendszeres előfizetője lapunknak. Sajnos, a fordítottjával Is találkoztunk, ahol még azt is megkérdezték tőlünk, hogy milyen lap — napi-, hetilap-e az ÚJ IFJÚSÁG. Ilyenkor nyomban dönteni kellett, hagy most elmondjuk vagy sem az érdeklődőnek: az Oj IFJÚSÁG A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJAI . „Jó bornak nem kell cégér" — mondta valaki lapunk munkatársának, de mikor megkérdeztük tőle, hogy becslése szerint mennyi lehet a példányszámunk, azt válaszolta, hogy „kábé ötezer“ Megilletődött, amikor kijavítottuk: példányszá- jj műnk ennek a többszöröse. Es hozzátettük: „Ne essék félreértést Mi nem rikkancskodni jöttünk. Azért vagyunk ttt, hogy olvasó vásárlóink tömegét előfizetők tömegévé próbáljuk átalakítani. Persze a példa csak kivétel. Az iskolák többségében eddig valóban megértésre találtunk, s ahol eddig jártunk, ott olyan pedagógusok vették kezükbe az ügyet, akik azóta már megtették, amit kértünk tőlük. Sidó Zoltán, Stancz György, Belányt János, Téglás József, Seres Zoltánná, a karvaí Duka elv- társ, Kermét László, Kiss Ibolya, Péter László —, hogy csak néhányat említsünk — valóban a segítségünkre voltak. Mindnyájukat őszinte köszönet illeti érte. —ííXXX F nekóra zongorakísérettel. Azt hiE szem, a gyerekhangok már sok csodát műveltek. Művészet ez, a- mélyet felnőttek hangja képtelen kifejezni, őszinteség, ragaszkodás, szeretet, kíváncsiság, kiszolgáltatottság, várakozás — ez a gyermekdalok mondanivalója. — Anikő, milyen dalt énekelsz a legszívesebben? — Most? A kakadut... — Tetszik? — A fiú, aki a tévében énekli, helyes, és szép hosszú a haja. — Hová mégy majd a szünidőben? — Szeretnék a nagymamához menni, de anyu azt mondta, elintézi, hogy velük me hessek a tengerhez. A nagymamához majd akkor megyek, ha az udvarán sok lesz a kukorica. — Ha te lennél a tanító néni az őviban, akkor mit csinálnál másképpen? — Megtiltanám, hogy a gyerekeknek naponta háromszor-négyszer is kelljen vet- köződniük és öltözködniük. Játszásra alig marad időnk. XXX átjátok, ez a baba sárga, ennek fehér a bőre, és az ott fekete. De csak azért, mert ő a kéményseprő. A tanító néni magyaráz. Na lássuk, mi ragadt a gyerekekre. — Péter, tudod, hogy kit hívnak négernek? — Azt, aki szépen le van sülve. — Szeretnél ilyen emberek közt élni? — Igen, de csak nappal. Éjszakára hazajönnék anyuhoz. Máris mehetünk... — Na, várj csak, láttál már tévét meg elefántot? — Igen, az állatkertben. Szépek voltak, csak nagyok. — Na látod, ott, ahol ezek az állatok úgy járnak-kelnek, mint nálunk a nyulak 1 Minden évben egy nap a gyerekeké. Ez a nap 1950 úta hivatalosan június elseje. A gyerekek és a már nem gyerekek is teljes mértékben kihasználják a gyerekkor játékosságát, visszaforgatva pár évvel azt a bizonyos rohanó kereket, mondván, a kicsinyek kedvéért. Aki csak messziről szemléli ezt a kavarodást és jút derül a körhintázó nágygyermekes apán vagy a sport- versenyen magáról megfeledkezve gyerekeiért szurkoló anyán, annál sincs semmi haj. Az ilyen példa ragadós. Hz a nap arra való, hagy játsszunk. Ezt tette riporterünk, Zácsek Erzsébet is a tr- navai Hodza nteai és a Bratislava-Kűtiky-i óvoda gyerekeivel. tanító néni homokvárat épít, mire kész, Miki kisajátítja, többen ezt nem tartják demokratikusnak, de a harc közben tönkremegy a lé- * nyeg. Most már beszélgethetünk Mikivel, — Szoktad nézni a tévét? — Hát persze. — És mi tetszik benne a legjobban? — Az állatok meg a Karel Gott, mikor énekel. — Szereted az ovit? — Igen, csak aludni nem szeretek. — De hiszen a felnőttek is szoktak aludni. — Ok mindig csak úgy tesznek, mintha aludnának, azért, hogy a gyerekek hamarabb elszunnyadjanak. Aztán nyugodtan felkelnek és veszekednek. — Te hallgatőztáll — Nem, az Erik mondta, hogy így van. — Mi szeretnél lenni, ha felnősz? — Pionír és bádogos. A pionírok sokat sétálnak, és a bádogosok sok pénzt keresnek. A nagyapám Is az. HÉT GONOSZ ÉS a TÖBBIEK (NEGYEDIK NEKIFUTÁS) Még mindig nem érettségizik az osztály, most ballagnak. Elindulnak a diákok, és velük együtt az események is. Megkezdődik a búcsúzkodás. Az embernek elszórni a szive. Még az e- nyém is, pedig csak alig néhány hónapon keresztül kísértem az osztályt. Akkor mit szóljanak a diákok vagy osztályfőnökök? Nem tudnak nagyon beszélni. A szavak most megakadnak a torkokban. De ez nem szégyellnivaló! Mindnyájan ismerjük ezt az érzést. A múltat, a soha vissza nem térőt búcsúztatjuk Így. Igaz, később elfeledjük ezeket a csodálatos Időket, és csak jellegtelennek tűnő mozdulatokra emlékezünk. De az már élet. Az az élet, ahová pár hőnap múlva mindnyájan belépnek. xxx A nagybetűs élet előtt nem lesznek kapuk. Igaz, hogy egy ilyen kapun — az í- résbelin — már túl Is vannak. Hadd áruljuk el, sikerrel. A IV. A osztály huszonkilenc tanulójából tizennégy egyesre írta meg a magyar Írásbeli dolgozatát. Tizenegyen kaptak kettest és öten hármast. Helyesírási hibát egyáltaI lán nem vétettek, stilisztikai botlások azért előfordultak. Ezek az eredmények azóta Vörös Veronika osztályfőnököt Is megnyugtatták. Ha már a választásnál nem tartottak is vele, legalább a megírásban jók voltak — humán osztályhoz mérten szépen, sőt kiválóan megírták a dolgozatukat. Hasonló eredményt értek el orosz nyelvből meg a választható angolból vagy németből is. És a szlovák nyelv? A sokszor vitatott és mindig elégtelennek vélt szlovák nyelvtudással vajon hogyan birkéztak meg? Cgy tűnik, jól. Ha pedagógusokhoz méltóan. hozzáértően közelitjük meg, értékeljük az eredményeket, akkor azt kell mondanunk, hogy jő munkát végeztek. A dolgozatuk a bizonyíték. Hölgye István magyar-szlovák szakos tanár is ezt vallja: — J61 megírták, jobban, mint vártok. A huszonkilenc tanuló közül senki sem bukott meg, egyetlenegy tanuló dolgozata érdemelt négyest, és ez az eredmény jénak mondható. Igaz, egyes osztályzat sem volt sok. Hölgye István most beszédesebb mint e- gyébként. Azt mondja, bogy nemcsak a diákok tudásával, hanem az írások külalakjával Is meg van elégedve. Így zárja szavalt: — lehet, hogy a jövőben többé nem érünk el Ilyen eredményeket, talán nem tesz már többet ilyen jó osztályunk, de a mostaniak igen kitettek magukért. Bárcsak LAPUNKRÓL - \ OLVASÓINKRÓL Az elmúlt hetekben szerkesztőink több iskolában jártak, pedagógusokkal, diákokkal beszélgettek és olyan tapasztalatokkal tértek haza, amelyeket a jövőben még Inkább figyelembe kell vennünk a lapszerkesztésnél. Az iskolák és az ÚJ IFJÚSÁG közti élőbb kapcsolatok megteremtése nemcsak rajtunk múlik. Hiszen arról van szó, hogy gyakrabban forduljunk meg az iskoláinkban, többet írjunk róluk. Mindez egy pillanatig sem lehet vitás, de hozzá kell tennünk egy lényeges tényt: ennek megvalósításához nem elegendő a mt régi szándékunk, a tanárok, diákok segítségére van szükségünk. Több olyan „szemrehányás* ért bennünket, miért nem voltunk ott ebben vagy abban az iskolában, amikor ilyen vagy olyan esemény zajlott, s erről hasznos lett volna írni, szólni a lap hasábjain is. Safnos, a számonkérés ugyanazok részéről hangzott el, akiken ez elsősorban múlott, hogy nem jöttünk, akik telefonon vagy egy levelezőlapon értesíthettek, meghívhattak volna bennünket. Mindezt persze mt sem „szemrehányásként* említjük, tnkább azért, hogy a lövőben gyakorlattá váljék az, hogy a meghívók közt válogatnunk kelljen, hogy döntenünk kelljen, melyik akció a fontosabb, melyikről kell feltétlenül írnunk, hol leéli ottlenniük riportereinknek, szerkesztőinknek. Mindenütt persze mi sem lehetünk ott, csak annyifelé szakadhatunk, ahányon vagyunk, de bízunk benne, hogy az iskolákkal karöltve — közösen, többet tehetünk majd közös érdekünkért. meg az őzikék, ott élnek a négerek, és azt a földet Afrikának nevezik. — Nagy föld lehet, ha az elefántök úgy járnak ott, mint nálunk a nyulak. A négerek óriások?? — Nem, csak fekete a bőrük, mint mondtad, szépen le vannak sülve, ök már ilyennek születnek, mert ott állandóan süt a nap, nincs tél. — Akkor én inkább nem Is leszek néger, mert szeretek szánkóznt. XXX erekek állandó beszédtémája, ki mi lesz, ha felnő. Az orvos ( ! ™ "WT nem szintP01'15113. a mérnökben I W mi rae§ nincs fantázia. Legtöbb- , m M W jük autóvezető, utcasöprő, pos- J tás vagy rendőr szeretne lenni. — Hát te mt leszel, ha felnősz, Géza? — Nem leszek felnőtt, mert a felnőttek berúgnak, és olyankor húzogatják a kisgyerekek haját... _ . . _ __ mtfm — Örökké az oviba akarsz járni?
