Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-15 / 20. szám
GÜNTER SPRANGER: A NYUGÁGY — Lénl, miért nem akarsz hozzám Jönni feleségül? Nézz rám! Ml a kifogásod ellenem? Egészséges vagyok és egyáltalán nem pazarló. Dolgozom, humorom Is van, és ami a külsőmet illeti... — Jó, jó, de ha a többire gondolok... — Miféle többire? — kiáltottam. — Az én oldalamon megtalálod a nagy boldogságot. — Ezt nemrég mástól Is hallottam. — Mástól? Tehát mást szeretsz? Sejtettem, sőt tudtam... — Semmit sem tudsz — mondta Lénl. — Hát nem lehet veled nyugodtan beszélni? Először Is ülj lel Leereszkedtem a nyugágyba, de Jobb lett volna, ha nem teszem. A nyugágy összeomlott. Semmi sem hűti le annyira a háztűznézöt, mint amikor egy nyugágy összemegy alatta és eléggé zajosan a földre kerül. Mi sem megszégyenítőbb egy férfi számára, mint a- mlkor egy fiatal nő segíti talpra. Léni a nyugágyat ismét felállította. — Szóval szeretsz, és feleségül akarsz venni — folytatta az abbamaradt beszélgetést. — De valami gyanú támadt benned... — Valóban támadt volna? — kérdeztem, kissé kizökkenve gondolatmenetemből. — Természetesen. Azt hitted, hogy még egy férfi van a láthatáron. Igyekeztem összeszedni magam. — Hm., de hogyan Is Jutott Ilyesmi az eszedbe?! — A nagy boldogságról beszéltél — segített Lénl. — Igen, valóban — és most már Ismét a régi kerékvágásba kerültem. — Mellettem boldog leszel. A tenyeremen hordlak. Senki rajtam kívül... — Tudod — vágott a szavamba Lén! —, nem szeretem ezt a pátoszt, különösen nem, ha állsz előttem. Nem ülnél le, kérlek? Leültem — a nyugágyba. És megint összeomlott a- lattam. Ismét úgy kellett kikászálódnom a lécek és a vászon alól. Lénl támogatott, és nagy Igyekezettel rakta eredeti helyzetébe a szörnyeteget. — A szerelmedről beszéltél éppen — mondta aztán. — Nem Is tudom, valóban? — kérdeztem egészen zavarodottan. — Feleségül akartál venni — segített tovább Lénl. — Ja, Igen, ezt találom a legcélszerűbb megoldásnak. — Ml köze a célszerűségnek a szerelemhez? — Természetesen nem így értettem — hördültem fel. — De ez az átkozott nyugágyl — Ml köze a nyugágynak a szerelmedhez? — kérdezte magasra vont szemöldökkel. — Semmi, drágám, semmi, valóban semmi. Egyszóval feleségül akartalak venni... — Akartál?!... — Ezer ördög és pokol, még most Is azt akarom! — És szerinted ennek semmi akadálya? — Semmi. Nézd, ha elveszlek feleségül... — Kérlek, ül) le, egészen Idegessé teszel a rohangálásoddal! — Ebbe a nyugágyba? — fordultam meg. — A nyugágy rendben van — mondta. -»• Ha valaki rendesen 01 bele, nem történik semmi. Természetesen, ha valalakt, mint egy elefánt... — Szóval én elefánt vagyok? — Ezt nem mondtam, csak azt, hogy ha valaki rendesen ül bele... Néztem a nyugágyat Körbejártam. Semmi kivetnivalót nem találtam rajta. Sőt, egészen bizalomgerjesztő benyomást keltett. Tehát bennem van a hiba. És mégis vonakodtam még egyszer beleülni. De Léni gúnyos tekintete rákényszerített, hogy Ismét megpróbáljam. Lassan, óvatosan ereszkedtem bele — s- megint csak a földön találtam magam. Ekkor aztán végérvényesen elegem volt. Amikor Ismét feltápászkodtam, megszólalt Lénl — Éppen arról beszéltél, hogy el akarsz venni feleségül. Nyögve a térdemet tapogattam. — Lehetséges, de most tele vagyok kék foltokkal és a csuklómat Is megrándítottam. Hány óra van tulajdonképpen? Már tizenegy? Akkor mennem kell. — Nem akarlak tartóztatni — mondta hűvösen Lénl. — De azért valóban érdekes. Azt állítod, hogy humorod van? Mert háromszor összerogytál a nyugággyal, már befellegzett a szerelemnek? Megjegyzem, így volt ez a másikkal Is... Fordította: —sl— LEV KORSUNSZKIJ: Feleségem Éhesen értem haza. — Ml van ma ebédre? — kérdeztem feleségemtől. —Nyolcszáz kalória — válaszolta. — Az első fogás kétszáz kalória, a második háromszáz és a tészta Is ennyi. — Nem kaphatnék- — könyörögtem — ötszáz kalóriát desszertnek? — Szó sem lehet róla. Már a reggelinél kétszáz kalóriával többet fogyasztottál. Megettem hát a nyolcszáz kalóriámat, s készültem, hogy lefekszem szundikálni. — Felállntl — parancsolta feleségem. — Menj egy kicstt sétálni, talán megszabadulsz két-há- romszáz kalóriától. A múlt hónapban úgyis híztál egy kilót. Nagyot sóhaftottam, felkeltem, vettem a kabátomat. De még figyelmes lettem feleségem sóhajtására: — Mi baj van? — Miért is követtem el ezt a meggondolatlanságotI — Mit? — Miért ettem még egy szelet tortát?! Az u- tolsó pi'fanatlg küzdöttem ellen, de aztán feladtam S ml lesz most? Ojabb húsz gramm zsiradék, tizenöt gramm fehérje és tíz gramm szénhidrát. Plusz. Most biztosan megvagyok hatvanöt kiló és negyven gramm — számította ki. Akkor tényleg valami könnyebb után kell néznem, gondoltam, s lementem az utcára. m vonaton velem szemben egy Z1 férfi ült, könyvek és folyó- iratok tömkelegé között. I- dónként belelapozgatott egytkbe- másikba, szemmel láthatóan bonyolult kérdések foglalkoztatták. Peltűnt fa címlapokat kilesve), hogy csaknem valamennyi munka égitestekről szól. Észrevette érdeklődésemet. — Micsoda fényes perspektíva nyílt meg az emberiség előtti — kiáltott fel. — Ön nyilván az űrkutatás tudományos kérdéseiben jártas? — jegyeztem meg elismerően. Legyintett: — Ugyan! De ha jól meggondolom, nemsokára talán a Holdra ts utazhatunk... Kiszámította már, mit jelenthet ez a kiküldetéseknél? Ha arra gondolok, hogy jelenleg havonta háromszor legfeljebb Csajágröcsögére küldenek ki... Még mindig nem értettem. Folytatta tehát: — Mit gondol, lesz az űrrakétákon első és másodosztály? — Miért fontos ez? \ FELIKS DERECKI: ŰRUTAZÓ — Nagyon fontos. Ha például a kiküldött pámás osztályt vehet igénybe, s csak fapadosjegyet vásárol, a különbség az övé. Ez kellemes mellékkereset. S mennyit tesz ki ez majd, ha a holdra megyek szóig álatilag? — Igazán nem tudom... — Nézze — jött bele egyre jobban a magyarázatba —, a Holdutazásoknál bizonyára napidíjpót- lékot kell engedélyezni. — Valószínű — mondtam —, például ürkölt ség eket. — Komolyan mondja, űrköltségeket? — élénkült fel. — Tehát a napidíj mindenesetre magasabb lesz, mint mostI Ezzel megint golyóstollat húzott elő zsebéből, és szorgalmasan rótta a számokat. Részvevőén néztem rá, s erre gondoltam: — Szegény kis emberke, te. Mik a te Hold-utazási álmaid a ml igazgatónk terveihez képest? A legutóbbi értekezleten részletes előadást tartott, miért esik a teljesítményünk, s azt mondta, hogy az lesz a nagy dolog, ha működni kezd az új üzemünk... Elálmo- sodtam. Miről ts beszélt, hogy hol is lesz az új üzem? Amikor a Szíriusz és Nagykutya /Canis malőr) konstellációja kedvező... Ez lesz az... ideális hely... az az új üzemnek..: A vonat fékezett, de én szelíden mosolyogva bóbiskoltam. Mert azt álmodtam, hogy megérkeztünk a Szinuszra, s a titkárnő lestemplizl a hosszú útielszámolásomat... pótlékkal.„ — Fiúk, segítsetek rajtam! — fordultam a barátaimhoz. — A kutyám fél tucat kölyköt hozott a világra. Vigyétekl Ingyen adom őket! — Minek lenne nekem a kutya, nálam nincs mit 6- riznle — védekezett a legjobb barátom. — Én szövetkezeti lakásban lakom — sietett a kifogással a másik. — Nincs rá időnk, hogy a kutyakölykeiddel foglalkozzunk — dünnyögte az orra alatt a harmadik. A kutyakölykök senkinek se kellettek. Sőt, Klim Iva- novlcs, a főkönyvelő, aki különben becsületes és nagyon jól nevelt ember, a kutyámmal együtt elküldött a kénköves pokolba. Annak ellenére, hogy a kutyakölyköket mindenkinek kínáltam nem mutattak Irántuk érdeklődést sem az Ismerősök, sem azok, akiknek az árumat telefonon kínáltam fel. A szomszédom Is, a nyugdíjas Hapcsenkó, akit az utcánkban mindenki ügy Ismer, mint a háziállatok szenvedélyes szerelmesét, csak megrázta a fejét, és határozatlanul azt dünnyögte: — Majd gondolkodom rajta. Nem használt semmilyen meggyőző munka sem. A kutyakölykök viszont nőttek, ugattak és megfogták a járókelők nadrágját. Megzabáltak annyit, mint egy nagyobbacska süldő. — Három nap ultimátumot adok neked — jelentette ki a feleségem. — Ha akkorra nem takarítod el a kutyáidat, kiverem őket a lakásból veled együtt. Mit tehettem. Valamikor az Ilyen gondokat egyszerűbben oldották meg. Megboldogult nagyapám — Isten nyugosztalja! — a halastóba fojtogatta a kutyakölyköket meg a kismacskákat, még akkor, amikor nem nyílt ki a szemük. De most, már ha egy szúnyogot bántasz Is, kikiáltanak a természet pusztítójának, vagy rád fogják, hogy zsarnok vagy. Írnak róla az újságban, a társadalom elítél, és utána a vezetők Is görbén néznek rád. Egyetlen ktutam van -csak — szét kell ajándékoznom őket. Igém ám, de kinek? Nincs egyetlen érdeklődő sei Marcsenko mérnök már bele Is egyezett volna; megígérte, hogy szerez bódénak valő anyagot, de a felesége kerek perec megtiltotta neki. Persze, a kutyakölyköket titokban becsempészhettem volna az iskolába vagy a gyermekotthonba is, de ez veszélyes volt. Könnyen összeütközésbe kerülhettem vol- nak a rendőrséggel. Teljesen elfoglalva a kutya-problémámmal, befordultam az egyik önkiszolgáló boltba, és vettem egy üveg vodkát... Arra gondoltam, hogy felugrok az egyik ismerősömhöz — Zakariás Kácserhoz, aki valamikor egy reklámcégnél dolgozott; hátha ad valamilyen okos tanácsot. — Furcsa ember vagy te, Andrej! — nevette el magát a második pohár után ismerősöm. — Kinek kell ma kutyakölyök ingyen? Azok az idők már rég elmúltak! A népi bölcsesség Is azt mondja, hogy olcsó húsnak hfg a leve. Neked egy kis reklámra van szükséged, de annak olyannak kell lenni, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Te meg csak egyfolytában fújod: Farkaskutyák, vigyétek, ingyen adom őketl Ez azt jelenti, hogy selejtárut akarsz a nyakukba sózni. Ez mindenkinek világosi... Másnap a legforgalmasabb helyeken rövid hirdetést ragasztottam ki az alábbi szöveggel: — Eladok fajtiszta kutyakölyköketl Az anya kétszer nyert díjat a kerületi kutyakiállításon. Apjuk, Princ, a határőrök munkáját segíti. Hároméves szolgálata alatt három határsértőt tett ártalmatlanná. Egy kiskutya ára hetvenkilenc rubel. Érdeklődni lehet mindennap 18 és 20 óra között, szombat és vasárnap kivételével. Hajnalban valaki dörömbölt az ajtón. — Bocsásson meg, hogy Ilyen korán zavarok — mentegetőzött a látogató. — Csak most tudtam meg, és szolgálati útra utazom. Mire visszajövök, már bizonyára késő lenne. Elkapkodják őket. — Az meglehet — mondtam beleegyezzen, bár az első pillanatban azt sem tudtam, miről van szó. — Szeretnék egy kiskutyát. Egyetlenegyet... — Milyet parancsol? Van fekete, barna, szürke... — Szürkét, hogy jobban hasonlítson a farkasra... Amikor a munkából hazaértem, a kapuban újabb három érdeklődó várt rám — két középkori! férfi és egy Idősebb nő. — Maga a fajtiszta kiskutyák tulajdonosa? — szólított meg az egyikük köszönés helyett. — Igen, én vagyok. — Csakhogy túl sokat kér értük. A Malovankán negyven rubelért adnak egyet — próbált az asszony egyezkedni. — Minek jött akkor Ide? Menjen a Malovankára — feleltem neki nem valami barátságosan. — A gazdának ismernie kell az áruja értékét — állt mellém az egyik vevő. Másnap egy csomó ember állt a házunk előtt, néhányon közülük leültek a lócákra, és kártyázással rövidítették az Időt. Amikor bejelentettem nekik, hogy csupán két érdeklődő kívánságának tudok eleget tenni, elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki jött előbb. S mivel a sorrendet nem sikerült megállapítaniuk, hát rám támadtak. — A gyerekek minden évben lelopják a gyümölcsöt a kertemben... — Nyomozóként dolgozom a rendőrségen, szükségem van egy jő kutyára... — Misa fiam nem hagy békét, kutyát követel. Határőr akar lenni... Csak egy érdeklődő nem szólt semmit, figyelt. De amikor észrevette, hogy a többiek a beszédjükkel már- már meggyőztek, felemelte a kezét és azt mondta: — Adok magának érte kilencvenet. — Itt van, fogja — nyújtott egy másik egy százast. — Ha csak erről van szó, én százhúszat fizetek érte. — Hé, miféle emberek maguk? — horkant fel az első, akinél nem volt nagyobb összeg. Végül Is százötven rubelben egyeztünk meg. Este átszaladt hozzánk Klim Ivanovícs, a főkönyvelőnk. — 0, magának vannak azok a gyönyörű kutyái? Miért nem mondta mindjárt, hogy fajtiszta kutyakölyköket árul? Bocsásson, meg, amiért akkor elutasítottam. Egyet elviszek, de az Is lehet, hogy kettőt. — Sajnos, már késői — Hogyhogy késő? — Ogy, hogy a kiskutyákat már eladtam. — 0, az nem lehet igazi... Látja, Andrej, maga mindig megfeledkezik a legközelebbi barátairól. ...A kiskutyák után érdeklődők még azután is sokáig üldöztek, hogy az összes hirdetést réges-rég leszaggattam. — tő — fordítása A i IVAN SZENVIJUK: A JÓ TANÁCS * .
